Kétpontos multi. Az 1. ponton kis gyógyszeres dobozban egy háromjegyű szám: A (egyben a jelszó első fele). A 2. pont (láda) koordinátái: N 47° 36,(3*A+23)' E 15° 08,(A+4)'. A láda egy 6 cm átmérőjű, 10 cm magas műanyag henger kövek takarásában a jelszó második felével.
A Hochschwab egy gyönyörű, hatalmas mészkő hegység Stájerországban. Ez a kétpontos multiláda a főcsúcs egyik legszebb útját mutatja be a Trawiestal felől a G'hacktschlucht nevű (nagyon könnyű) klettersteigen keresztül. A klettersteighez (nyáron, jó időben) nem kell semmi segédeszköz (egy könnyebb tátrai láncos úthoz hasonlít), a nehézséget inkább a sok szint (1400 m) adja.
Ajánlott kiindulópont: a Bodenbauer fogadó parkolója N 47° 34,780' E 15° 6,835' 885 m [GCtraw+parkolo], amely Sankt Ilgenből egy keskeny, jó minőségű aszfaltozott úton érhető el. (Az S6-os útról Kapfenbergnél kell letérni Mariazell felé, majd Thörlnél balra, Budapestről kb. 4 óra. Mi fél 4-es budapesti indulással reggel 8-kor már indultunk a kirándulásra.)
Az útvonal ki van táblázva: G'hacktschlucht - Hochschwab 4,5 óra (nekünk a csúcs pihenővel, fényképezéssel, 4 .com-os ládával és az első pont elrejtésével is kevesebb volt, mint 4 óra). Az ösvény a Trawiestalban halad hatalmas, több száz méteres sziklafalak tövében. Kiérve az erdőből, gyönyörű tisztásokon megyünk tovább, majd a törpefenyőket is elhagyva meredek szerpentinen megyünk felfelé.
Amikor a terep kicsit ellaposodik, és megpillantjuk a G'hacktschlucht szakadékát, akkor már közel van az első pont: N 47° 36,536' E 15° 8,476' 1735 m [GCtraw-1]. A kicsiny gyógyszeres dobozt egy kisebb szikla oldalában, kövek takarásában találod (lásd kép), a dobozban pedig egy háromjegyű számot találsz: A, ami egyben a jelszó első fele is.
A második pont koordinátáit ennek segítségével tudod meghatározni: N 47° 36,(3*A+23)' E 15° 08,(A+4)'. (Bocsánat a számolgatásért, de amikor itt rejtettünk, még nem tudtuk a láda pontos helyét.)
A láda (egy 6 cm átmérőjű, 10 cm magas műanyag henger) a jelszó második felével a második ponton van, szintén egy kisebb szikla alatt, kövekkel takarva (kép). De ehhez fel kell még másznunk a Hochschwab platójára.
Visszafelé érdemes másik utat választani: végig a fennsíkon a Häuslalmig N 47° 35,360' E 15° 4,530' 1535 m [GCtraw+Hauslalm], és onnan le a parkolóhoz. Ez az út egy kicsit hosszabb, de nem olyan meredek, és nagyon szép: karsztjelenségek (hatalmas, félig hóval telt víznyelők), rengeteg virág, vad sziklafalak és végig szép kilátás. Trekkeltem, érdemes frissíteni az openmaps térképet!
Érdemes megkeresni az útba eső .com-os ládákat is (ez a láda majd kicsi később, az első .hu-s megtalálások után fog felkerülni a .com-ra), mi négyet találtunk meg felfelé menet: GC1VGDZ, GCK4WJ, GC27GE0, GC2CQQC.
Figyelem! Magashegység! Meleg ruha, esőkabát, jó cipő, enni- és innivaló legyen nálad. Rossz időben veszélyes (villámveszély), télen csak megfelelő felszereléssel járható (de a ládát nincs esély megtalálni a hó alatt).
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Tavaly májusban találtuk meg a láda első pontját. Akkor a nagy hó miatt végül nem jutottunk fel a G'hackten a Hochschwabra.
Most pótoltuk, meglett a láda és a csúcs is.
Pazar környék, köszi a rejtést!
[g:hu+ 2.10.16]
10,5 óra alatt teljesítettük a túrát. A láncos mászástól izgalmas volt, mivel legalább 50-60 km/h szél fújt, úgyhogy amikor már nem volt láncos kapaszkodó, igencsak talpon / falon kellett maradni. Szóval, a cetlit amin számoltunk, elvitte a szél, :) így a fennsíkon nem kerestük meg a rejtést. Fotó alapján szeretnénk a megtalálás elfogadását. Köszönjük.
A végládánál két éve jártam legutóbb, minden ép és száraz volt.
Most morphtól kaptam friss infót, hogy mindkét pont rendben van. Így az új szabályoknak megfelelően bejelentem a megtalálást.
Persze, ha majd kell, megyek javítani. És amúgy is: néhány évente felmegyek a Hochschwabra. :-)
2020.07.30 13:00 ládaellenőrzés: vittem új dobozt is, de nem volt rá szükség. A ládában Strombusnak köszönhetően új, száraz logbook van. A régi, teljesen szétázottat elhoztam.
4. Hochschwab kirándulás: 32 km 2000 m szint a Seebergpaßtól, újra Milával, nagy melegben. Az 1. pont feletti forrást rendbehoztuk.
2013.10.27 08:00 ládaellenőrzés: minden OK.
Kétnapos kirándulás a Seebergpaß felől, sok kitérővel. Éjszakázás a Schiestlhausban (a padlón): gyönyörű csillagos ég, korai csúcshódítás. :D
2013.03.02 túrasível Seewiesenből. A láda vastag hó alatt.
Bodenbauertől indultunk fel a völgyben, először erdő, aztán szépen lassan fogytak a fák, törpefenyő, végül már az se. Szerintem ez volt a legkeményebb túrám valaha, ennyi szintet ilyen terepen ilyen távon valószínűleg sose csináltam még, de megérte! A via ferrátán igyekeztem nem hátranézni, lefelé nem biztos, hogy örömmel csináltam volna. Tényleg lenyűgöző volt a táj, az időjárással is szerencsénk volt, még ha kicsit párás is volt a levegő - ez a távoli kilátást csökkentette illetve meglehetősen izzasztóvá tette a kb. 1500 m alatti részeket. A csúcs után a Voistaler hüttéig mentünk, ahol megaludtunk, majd másnap Seewiesenig, ahol a másik autót hagytuk.
Mindkét pont rendben, a koordináták szuper pontosak - az első ponton (már) nincs gyökérzet a nagy kövön, ami alatt a fiola volt, szóval a koordinátát figyeljétek, ne a gyökereket :)
Köszönöm szépen a rejtő (és a karbantartók) munkáját!
Stájerországi nyaralásunk első ládájának a GCMACI-t terveztük a GCHOCH-hal egybekötve. Sajnos a Medve-szurdok zárva volt, így változott terv: másnapra a Hochschwab-bal szerettük volna pótolni az elmaradt élményt. A rejtő tanácsát megfogadtuk és korán indultunk. Már a felfelé út egyharmada megvolt, amikor a nap kibukkant a hegy mögül. Útközben találkoztuk egy társasággal, ahol a volt olyan tag, aki már 20-szor megjárta a csúcsot. Vissza úton mi is körbe jöttünk a fennsíkon, ami elvarázsolt minket. Szuper túra volt, örök élmény marad. :)
Az első nyári ausztriai hétvége fő műsorszáma volt ez a 22km-es túra, aminek a vége kb. 1600m szint lett. Tökéletes idő ígérkezett, aminek helyben is híre ment, ennek megfelelően már fél 10 körül rengetegen voltak a parkolóban, szerencsére még épp találtunk helyet. Nagy tömeg azért nem volt a hegyen, a többség inkább a könnyebb túraútvonalak felé ment el, a sportosabb osztrákok meg már lefelé jöttek. :)
Az 1.pont könnyen meglett, itt pihentünk is egy kicsit a kikapaszkodás előtt. A 2.pont is adta magát, friss logbook van a ládában (a bejegyzés alapján talán Strombus-nak köszönhetően), a régi még ott pihen mellette a lyukban, sok csiga őrzi az álmát. :) A csúcson fotózkodtunk, gyönyörködtünk, majd lementünk pecsételni a házhoz. Sajnos se császármorzsájuk, se rétesük nem volt (hiába, ez már modern hütte), így a kerülőúton visszaindultunk. A fennsíkon gyönyörű helyeken vitt az út, a Häuslalm előtti karsztos, töbrös, borókás rész pedig talán a legszebb része volt a túrának. Este 8-ra le is értünk a parkolóba, a 10 órás túra végén este a kempingben pedig vadul habzsoltuk be a jól megérdemelt lencsefőzeléket. :)
Nagy izgalommal vártam ezt a túrát, biztos voltam benne, hogy nagyon szép lesz és nem is csalódtam. Annyi sok érdekes látnivaló van útközben, tengernyi virág, óriás hangyaboly, a völgyet körbeölelő hegyek, hatalmas barlangszáj, "az égbe" vezető hosszú lépcsősor, bivakház, hágókereszt, hófoltok, zergék, hogy én észre sem vettem hogy közben haladunk is. A pontos koordinátáknak köszönhetően mindkét láda könnyen meglett. A második pont gyógyítása után én a csúcs felé vettem az irányt, Péter60 pedig inkább a sör (Häuslalm) felé, ami azért még igencsak messze volt innen.
Az eddigi ragyogó napsütés ekkor szürkeség váltotta fel, bizonytalanul esett is rám pár csepp eső. Amikor a (.com-os csúcsláda gyógyítása után) a csúcskereszthez értem, látványos sötét felhő tette még fotogénebbé a helyet, de néhány kattintás után jobbnak láttam elindulni lefelé, Péter60 nyomába.
Aztán elcsábított még egy .com-os láda, a kis kitérővel elérhető Zagelkogelen (2096 m). Itt végre egy kitűnő állapotú ládát találtam, de egyáltalán nem kitűnő időjárást. Hirtelen teljesen beborított a köd és vastag villámok cikáztak a közelben. Ijesztő volt. Elbizonytalanodtam, hogy merre is akartam lemenni és a jól kitervelt út helyett sikerült egy U-t leírnom. Mire rátaláltam a turistaútra, továbbállt a köd. Sokszor olvastam már a figyelmeztetnek a változékony hegyi időjárásról. Nagyon érdekes volt most megtapasztalni, hogy mennyire a szerencsén múlik, hogy megázon-e vagy sem. A köd eltűnése után ismét ragyogó napsütésben mélykék ég adott káprázatos díszletet a hegynek. Nagyon élveztem a változatos lefelé utat is az Häuslalmhoz. Érdekesek voltak a zergék, amelyeket elég közelről láttam, az olvadó hófoltok, a fenyők, az eleinte széles, majd beszűkülő ösvény, aztán végre a menedékház, ahol megtaláltam a sörét hörpölgető Pétert. Innen már ismét együtt bandokoltunk a szépséges erdőben, végül tele élménnyel visszaérkezve a csodaszép mezőre. Köszönöm, hogy megmutattad a világ eme gyönyörű csücskét.
Mindkét doboz rendben a helyén, könnyen meglett. Részletes log és fotók később.
Idei első külföldi kirándulásunk, a kiindulóponthoz közeli Aflenz községben szálltunk meg.
9-kor indultunk a javasolt parkolóból, jó sok kocsi parkolt már, de a kezdetektől fogva szinte alig találkoztunk valakivel is a túra során. Nagy melegben, párás időben dőlt a lé rendesen rólam, de nagy élmény volt kiérni a völgy végében az első ponthoz. Mint egyszerű átlagkesser kissé tartottam a létrás-láncos szakasztól, de gond nélkül teljesíthető, a vasak inkább csak a biztonságérzetet szolgálják, jó időben persze.
A második pont is gond nélkül meglett. A logbook sajnos ronggyá volt ázva, Strombus gondosan pótolta.
Innét következett a túra igazi látványos, jutalom része a gerincen a Hauslalm-ig. Végig panorámás úton haladtam, miközben kóstolgatott a közeledő vihar, ami végül szerencsére elkerült. A Hausl Hüttében kortyolgattam egy megérdemelt sört, innen az utolsó 4 km már nem esett annyira jól, de soha rosszabb nap ne legyen.
Leérve a Bodenbauer fogadóhoz egy érdekes táblát találtam, ha odafelé olvasom, talán el sem indulok :)!
A ládát elég sokáig kerestük, de nem sikerült megtalálni, a GPS szerint bárhol jártunk, mindig ott voltunk mellette :) Ronggyá is áztunk, de szerencsére az idő nem volt hideg, így csak a szél fagyasztott meg kissé minket :) A csatolt fotók illetve az előttem szóló részletesebb beszámolója alapján kérném a találat elfogadását így láda nélkül is, köszönöm!
Ébresztő 5-kor, mert az előrejelzés szerint a héten ma lesz a legjobb idő a Hochschwab megmászásához. Eső esélye 40%, de az is rögtön reggel induláskor.
A túra elméletileg kb. 8-9 óra, 1400 m szint, könnyű ferrataval (G'hacktschlucht) megspékelve.
Nos a valóságban a hegy ködsipkába burkolódzott, majd a ferrata beszállópontjától már a kissé megkésve érkezett tizenpár fokos esőben másztunk felfelé a mennyország lajtorjáján.
A ferrata végén balra egy hatalmas hó/jég gleccser, valahol jobbra a csúcs. Látni nem lehet, eső rendesen esik, hatalmas köd és durva szél.
Az első pontnál bár a GPS 3m-es pontosságot írt ki, valójában kb. 2 másodpercenként ugrált a pozíciónk. 30 percnyi keresés után feladtuk, mert indulni kellett tovább a csúcsra, illetve a víznyelő dolinák között nem szívesen ugrabugráltunk. (az aljnövényzet elég dús és nem mindenhol látni mit is takar valójában)
A csúcstól 500 m-e a kis Canon is feladta a harcot, -nem szereti a vizet, nem az életeleme- ezért az utolsó kép ott készült a hatalmas nagy jég/hó gleccserről.
katica és Access Denied
a log és a képek alapján kérem fogadd el a találatunkat!
Korai indulással a megadott útvonalon indultunk fel a hegyre. Egy ideig a fák árnyékában kapaszkodtunk felfelé, majd egy idő után már a tűző napon kellett tovább haladni. Végig gyönyörű tiszta időben csodálhattuk az elénk táruló látványt. A ferratát elérve a lécsőn gyorsan felmentünk, de a fenti acélsodronyos rész is veszélytelen volt. A fent eléntáruló hó és jégfoltok, valamint a csodás panoráma is lenyűgözött. Innen kezdve a haladásunk lelassult, mert lépten nyomon meg kellett állnunk nézelődni :) A régi fémkereszt és a bivak is mutatós a maga nemében.
Ezután a rejtés következett, amit azonnal megtaláltunk. A logbook kicsit nedves, de nem volt nálam cserefüzet, így cserélni nem tudtam. A csúcsra felérve már kezdett felhősödni az ég, de a kilátást még nem takarta el, így hosszan nézelődhettünk.
Itt döntöttük el, hogy időben jól állunk, így nem ugyanazon az úton megyünk vissza, ahonnan jöttünk, hanem megcsináljuk a rejtő által ajánlott körtúrát. A fensíkon menő több kilométeres túra az egyik legszebb ilyen jellegű élményem. Teljes kihaltság, sehol senki rajtunk kívül. Amerre csak elnézek gyönyörű hegyek, mezők, jégfoltok. Elképesztő.
A menedékháznál elszürcöltünk egy-egy almdudlert, majd visszaereszkedtünk a völgybe. Köszönjük az élményt.
6 fős barlangász csapatunkkal már évek óta tervezzük a Hochschwab megmászását. Most végre az idő is alkalmasnak tűnt az akcióra. Szombat hajnalban indultunk Budapestről és 4 órás utazással értük el a Bodenbauer parkolót. Két napos túrát terveztünk a hegyen való bivakolással, ezért sátor, hálózsák, étel, ital és minden szükséges ruha töltötte meg a nagy hátizsákunkat. Megvártuk amíg eláll a menetrend szerinti eső, majd a piros ösvényen a multi első pontja felé vettük az irányt. Itt még szép időben, szélcsendben és melegben csodáltuk a tájat, majd a forrásnál már egyre hidegebb lett és megjelentek a hófoltok. Az első ponton a doboz sajnos el van ázva, amiről nem tudtunk, ezért nem vittünk cserét. Azért olvasható a szükséges szám. A multi második pontját másnapra hagytuk, mert a szombati terv a Voisthaler hütte felé egy kitérő volt a látványos völgyben, majd egy újabb 500 méteres szintemelkedésű mászással a Hochschwab csúcsa mellett található Schiestl hüttéhez jutottunk fel. Itt már orkán erejű szél fújt, alig álltunk meg a lábunkon. A hütte teljesen megtelt, de legalább találkoztunk barlangász barátainkkal, akik a környék barlangjait kutatták éppen. Gyorsan ettünk egy meleg levest, aztán szálláshely után kellett néztünk még sötétedés előtt. Sem a Schiestl, sem a Voisthaler hüttében nem biztattak szabad matrachellyel már a hét elején sem, hiába vagyunk AlpenVerein tagok. Este az étkezőben és a folyosón is mindenhol matracokkal telt meg a padló.
Sátrat állítani a fennsíkon teljesen esélytelen volt ekkora szélben, így egyetlen esélyünk az egy kilométerre található Fleischer biwakdoboz maradt. Még világosban elértük és szerencsére üresen találtuk ezt a padokkal és pokrócokkal felszerelt, de szélálló menedéket. Gyorsan megkerestük a geoláda második pontját, ahol a doboz és a logbook sajnos el van ázva, amit szintén nem sikerült meggyógyítani, mert nem tudtunk róla. A jelszó még olvasható és írni is tudtunk bele, de a következő megtaláló jó lenne, ha ki tudná cserélni. Amennyire a tomboló szél engedte, gyönyörködtünk a kilátásban, majd bevackoltunk a kunyhóba. Ügyesen kellett pakolni, hogy hatan éppen elférjünk egymás mellett a hálózsákokban hering üzemmódban a padlón. Minden bizonnyal ez volt a hegy legjobb alvóhelye a pár fokos éjszakában.
Reggelre semmit sem csillapodott a szél, de a reggeli után megmásztuk a Hochschwab csúcsát és néhány szomszédos csúcsot is. Innen aztán a ládánál javasolt útvonalon a Hauselalm felé gyalogoltunk le a hegyről. Ez egy csodálatosan szép útvonal, különösen a törpefenyős völgyes szakaszon. Tele barlangokkal, szép kilátású csúcsokkal és sok .comos ládával.
Vasárnap délutánra értünk a parkolóba egy igazán remek 30km-es, 3200m szinttel és nagy hátizsákkal nehezített, remek túra után. Jó társaságban és csodás környezetben telt a hétvége.
Köszönjük a rejtést: Niki, Ági, Helgi (Pazuzu), Gábor, Zoli (U-111), Toti
Sajnos a nem túl acélos menetidő miatt, nem maradt sok időnk a láda keresésére. Időre fel kellett érnünk a hüttébe. 17 emberrel amúgy is nehéz...ilyenekre ilyenkor nincs sok türelem :D Az is megnehezítette a dolgunkat, hogy pont a láda közvetlen közelébe felhősödött be és támadt fel a szél, így egy rövid, sikertelen keresgélés után tovább indultunk! A rejtőre bízom a láda jelszó nélküli megtalálásának az elbírálását! :)
Köszönettel:
d.
A Bodenbauer felől indultunk. Sajnos elég későn értünk fel a G'hackten.
Kerestem egy ideig, de a többiek már fél úton jártak a csúcs felé. A vihar pedig a nyakunkban volt... így sajnos feladtam. Egy gyors fotózkodás a csúcson, majd irány a Schiestlhaus. Másnap sajnos nem volt időm keresni, pedig megint csak mellette mentem el. Egy hosszú séta a Hauslalm felé, majd vissza a parkolóba. Egy feledhetetlen élmény volt (megint)!
Talán majd jövőre logolni is tudok! ;-)
(a rejtőre bízom, hogy elfogadja e megtalálásnak)
Üdv Sly
Nekünk sikerült megtalálni a ládát, a koordináta pontos. Fáradtan vágtunk neki a multinak, de meglepően hamar felértünk a csúcsra. Végig nagyon szép volt a táj, ilyenkor gyorsan repül az idő. Sokan voltak a parkolóban, és a hegyen is, éppen rendezvény volt. Többen közlekedtek futva felfelé a hegyen, ez kicsit demoralizáló volt. Egyszer még egy kutya is leelőzött...
Lefelé mi a másik utat választottuk (Häuslalm felé), de siettünk, mert szerettünk volna még időben hazaérni. Itt találkoztunk egy egész zergecsordával, akik békésen pihengettek közvetlenül az út mellett. Érdekes, szép út volt ez is, a hüttében pedig finom virslit is ehettünk. Innen lefelé a parkolóba már hamar leértünk.
A láda első pontja szépen rendben várja a megtalálókat, most nekem is sikerült megtalálnom! Viszont a csúcsot a végládával megint buktuk, talán végleg....Gyönyörű hely!
Hosszúhétvégi kirándulásunk egyik célpontja volt ez a láda, pont ezt az útvonalat néztük ki a csúcshoz.A láda első pontjáig feljutottunk, itt azonban megtorpantunk minden tekintetben. Egyrészt nem lett meg a gyógyszeres doboz, pedig a gps szerint rajta álltam a ponton és több esélyes helyet is átkutattam. Így esélytelen volt a végláda felkutatása, másrészt a megdöbbentő forróság és időhiány miatt úgy döntöttünk nem próbálkozunk meg a csúccsal. Mivel úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk visszamenni még ebben az évben, most csak a próbálkozást dokumentálom.
Nagyobb csapattal jártam éppen itt. Sajnos pont lemerült a kütyüm és nem akartam a többieket várakoztatni, így nem volt idő matatni. Nagyon szép vidék!
Magashegyi túrázás volt a program a hosszúhétvégére. Zsuzsival tegnap a Raxon (Heukuppe) jártunk, mára pedig a Hochschwabot szemltük ki. Már tegnap délután megérkeztünk a hegy alá, hogy reggel minél korábban indulhassunk fel. Valamivel 7 után indultunk a megadott parkolóból, ahol még nagy nyugalom volt. Szépen nyugodtan, fotózkodva 4 óra alatt teljesíthető a túra a csúcsig. Igazából nem jöttem rá, miért lett ez multi, de sebaj, mindkét pont pillanatok alatt megadta magát. A koordináta számolgatás a hegyen nem a kedvenc elfoglaltságom, főleg, ha ilyen ilyen gyönyörű helyen, ennyire pompás időjárási körülmények között mászkálok. Fantasztikusan szép környék. Sosem jártunk itt, így a láda elérte célját! :)
Informativ, szép ládaoldal, gyögyörű célpont. Ezzel újra elfogytak a VP ládák...várjuk hát a folytatást!
Reggeli indulás Várpalotáról. Egy sör, egy kávé a Bodenbauer fogadóban, aztán irány a hegy, 30 fokos hőségben. Az izzadság cseppek a vastagon felkent naptejjel együtt csorogtak a szemünkbe. Az út felfelé gyönyörű, a klettersteig szakasz is kellemesen leküzdhető. Vittünk magunkkal beülőt, karabinert, de valóban nem kellett kihalászni a hátizsákból. Az utolsó vízvételi helyként megjelölt forrás épphogy csepegett, de ha már vittünk a kedvéért poharat, azért egy-egy kortynyi vizet összegyűjtöttünk. A platóra felérve időnként kellemes hideghullám tört fel a völgy felől. Kitárt karral hűsöltünk. Hamarosan némi szellő is támadt, amit a gerincnek és a csúcsközeli helyzetnek tudtuk be. Perceken belül sűrű köd gomolygott felfelé, szinte az orrunkig sem láttunk. El is tévesztettük az utat a kereszt felé, GPS jel semmi. Így egy bónusz mászással értük el a közben kitisztult csúcsot. Nem baj, de legalább nem esik! Aztán esett. Hideg lett, de nem akármilyen. Olyan "száraz" jégesőt kaptunk, hogy a dzsekin át fájt, a csupasz lábunkról nem is beszélve. Nem lehetett több 1-2 foknál! A csúszós gyökereken, köveken lehetőség szerint futva igyekeztünk lefelé. A sűrű ködben ismét eltévedtünk. Az kissé ijesztő helyzet volt. A Hauslalmban ettünk egy forró gulyás levest, legurítottunk egy snapszot. Kellemes meleg volt a hüttében, mert a tulaj rövid bőrgatyóban jól érezte magát, mi viszont ronggyá ázva vacogtunk. A vén hegyi medve fogadós nagyon aranyos volt, gyorsan kerített két báránybőrt a hátunkra. Nagyon jól esett a figyelmessége. A hütte előtti táblán 1,5 órányira írták a parkolónkat, mi lefutottuk nem egész egy óra alatt. A kocsiban gyors vetkőzés, öltözés, 11 óra körül értünk haza.
Még mindig nem tiszteljük eléggé a hegyeket. Az esőkabátot, esőnadrágot, kamáslit kidobtuk a zsákból, úgysem lesz rá szükség! Lett volna!
Kalandosra sikerült a napunk, de így utólag, nagyon jó volt! Köszi a rejtést!
Viccet félretéve: Zsórival péntek este döntöttük el, hogy el kéne menni túrázni. Kinéztük az Alpok közeli részeit, azután szűkült a kör erre a ládára. Korai indulás, kiautózás, megérkezés, szép idő. Öltözés, pakolás, indulás, addigra már 11 óra elmúlt, nem baj, sokáig világos van, és lámpa, GPS van nálunk. Rekkenő hőségben fel a hegyre, izzasztó volt, de a hely szépsége mindenért kárpótolt. Az első ládát kicsit kerestük, aztán a forrásnál kis pihenő, majd fel a meredek, láncos szakaszon. Fenn már hófoltok közt értünk fel a csúcsra, majd lefelé a második pont könnyen meglett. Visszafelé a hosszabb utat választottuk, a menedékháznál ettünk - ittunk egy kicsit, majd letrackeltük a völgyben visszamenő turistautat (nemsoká fel is rajzolom az Openmaps.eu-ra.
Szuper nap volt, köszönjük!
(Juju, Zsóri, Morzsi, Brumi)
Reggel 5-kor indultunk Pápáról Misivel, 1/2 9-kor fel a hegyre. Az időjárás nem volt kegyes, ahogy beértünk a felhőbe esett is, majd a gerincre felérve 6°C fogadott és viharos szél döntögetett minket. Így aztán a .com-os ládákat most inkább kihagytuk, gyorsan logoltunk, felmentünk a kereszthez, visszafelé megebédeltünk a bódéban (milyen jó is hogy ott volt) és elindultunk a Hauslalm felé. Kilátásról szó se volt, éppen a következő útjelzőkarót lehetett csak látni. A szél a gerincen kitartott, aztán ahogy ereszkedtünk, barátságosabb lett az idő, végül a nap is kisütött. 1/2 6-ra értünk le a parkolóhoz, este 9-re haza. Nagyon szeretem a hegyeket, köszönöm az invitálást.