Az átm. 5 * 12 cm méretű láda faodúban van, egy zöld zsákocskában lógott, 1,5 m magasan. A fatörzs mára kidőlt, földszinten keresd az odút! Kérlek, hogy akaszd vissza a helyére, ne csak úgy dobd az odu aljára! Utána az odu szájába támasztott fakéreggel illetve a szél hatása ellen ágacskákkal leszorított levelekkel álcázd!
A láda a Belső-Somogy jellegzetes homokvidékének a Zala-Somogyi Határárok és a Miháldi-vízfolyás közötti természeti környezetét mutatja be. A gyenge műholdjelek miatt viszonylag könnyen megtalálható helyre került: a titokzatos hangulatú mocsárnál kissé magasabb térszínen, 7 méternyire az út mellett van egy U alakban növő kettős éger egyikében. Az igazi látnivalót, a mocsarat ne hagyd ki a gyors találat után!

---

A ládába TravelBug nem helyezhető.

---

A láda "Waneqr"-nak köszönhetően a magyar geocaching indulásának 10. évfordulóját ünneplő évben lett kihelyezve, amikor időszerűvé vált, hogy a felidézzük a játék eredetét és kezdeteit.

A játék
A geocaching modern kori története 2000. május 3-án indult el, amikor Dave Ulmer amerikai fiatalember - az előző napokban nyilvánossá tett GPS rendszeren felbuzdulva - elrejtette az első ládát és megosztotta annak koordinátáit a világhálón. Azonban nem ez volt a kezdet, hiszen ekkor a ládarejtés már mintegy 150 éves múltra tekintett vissza.
A kincskereső játékok őse ugyanis a letterboxing, mely 1854-ben kezdődött el, amikor James Perrott a dél-nyugat angliai Dartmoor szívében, Cranmere Poolnál egy kőrakásban elhelyezett egy üveget és bennhagyta a névjegyét, biztatva másokat is, hogy kövessék a példáját.

Ez, amit ma tudhatunk a játékról, holott az igazság az, hogy nincsen új a nap alatt. Talán mindenkinek van fiatalkori emléke üzenetek hagyásáról olyan titkos helyeken, amelyeket csak ketten ismertetek: Te és Ő. Ami a szélesebb nyilvánosság bevonását jelentő letterboxing történetét illeti: ha nem is jelenthetjük ki, hogy "már a régi görögök is", az a korabeli visszaemlékezések alapján bizonyos: Hazánkban a reformkorban általános szokás volt a főúri körökben, hogy nagy vadászatok helyszínein rejtett üzeneteket hagytak. Kezdetben ez névjegyek hátrahagyását jelentette, amelyet örömmel fedeztek fel a következő vadászat meghívottjai. Hamarosan ez kibővült azzal, hogy hátrahagyott levelek formájában tudassák a következő társaságokkal itteni időzésük élményeit, vadászsikereiket, a vadászatokat követő bálok eseményeit, hódításaikat a cselédlánykák vagy éppen az úri társaság hölgyei körében, és hasonlókat.
Más kérdés, hogy sok más hazai kezdeményezéshez hasonlóan, az ötlet külföldön hasznosult és ért el sikereket fokozatos fejlődés után.
Mindezek alapján "Waneqr" játékostársunk az alábbi apokrif irat szerint foglalta össze elmélyült tudományos kutatásainak eredményét a következő mottóval: "Így is történhetett volna..."

Perrott János
Charles Perrott a hűbéri rendszerből szabadulni kívánó és vagyonra áhítozó közrendű ember volt, aki az angol keresztes lovagokhoz csapódva indult Szentföldre. Az út során azonban megbetegedett és a zalavári apátság bencései fogadták be.
További sorsáról nem sok tudható, de az bizonyos, hogy egyik leszármazottja, Perrott János 1815-ben látta meg a napvilágot az éppen abban az évben újra Zalához csatolt Komár községben. Gyermekkoráról csak annyi tudható, hogy az 1830-31-es kolerajárvány elvitte a családját, így a helyi földbirtokos vette magához, mint halászt és madarászt. Később az erdőmesterségig vitte és nagy becsben tartották kiváló természetismerete miatt. Gyakorta vitte a környező erdőkbe, mocsarakba vadászni és madarászni a távolabbi vidékről érkező illusztris vendégeket.
A ma letterboxing-nak ismert játék 1841 kora tavaszán vette kezdetét Magyarországon. Ugyanis Perrott János komári erdőmester ekkor helyezett el egy üveget a Csörnyeberekben, a Miháldi-vízfolyás mellett, hogy az általa vadászni és madarászni idehozott nobilitások oda helyezzék el névjegyeiket. Nagy siker volt a játék, örömmel fedezték fel egymás kártyáit az uraságok.
Jelačić betörése aztán a nemzetőrök közé szólította és kitüntette magát Pákozdnál is. A szabadságharc leverése után bujdosni kényszerült, s végül visszatért ősei földjére, Angliába, a devoni Chagfordba. Itt először szállítmányozással foglalkozott, majd horgász felszerelések gyártása mellett túravezetőként is működött, 1895-ös haláláig.

Csörnyeberek
Nyugat-Belső-Somogynak (4.3.1.3. kistáj) a Zalaapáti háttal (3.4.2.3. kistáj) határos vidékének egyik jellemző területe ez, mely ma természeti oltalom alatt hivatott őrizni az eredeti természetes állapotokat madár- és erdőrezervátum formájában.
A Miháldi-vízfolyás táplálta pangóvizes láperdő az utolsók között maradt meg országosan szinten is. Így 1976-ben az Országos Természetvédelmi Hivatal határozatában védettnek nyilvánította ezt a területet. A Zalakomári Madárrezervátum Természetvédelmi Területet 283 ha került kialakításra, míg ezen belül 25 ha területen a Csörnyeberek Erdőrezervátum magterülete, körülötte védőzónával. 1994-ben zsilip létesítésével fogták meg a területen átfutó vizeket. Ezzel próbálva enyhíteni az előző években jelentkező szárazodást, mely a növényzetet már erősen megviselte. Mára a vízjárását már nem szabályozott, a magára hagyott patakok határozzák meg.
A terület nagyrészt égeres láperdő gazdag páfránynövényzettel és pompás békaliliomokkal. A buja növényzetben tarajosgőte, mocsári teknős, réti csík és unka él. A magasabb területek faállományát idős kocsányos tölgyek és gyertyánosok alkotják. A talajszinten farkas boroszlán, hóvirág, odvas keltike és medvehagyma virít. A terület igazi értékét azonban ritka madarak jelentik, mint a rétisas, a fekete gólya vagy épp a fekete harkály.

A láda
Ma már senki sem tudja hol rejtőzött Perrott János egykori üvege, így csak abban lehetünk biztosak, hogy valahol a Csörnyeberek égerlápos vidékén, a Miháldi-vízfolyás mellett. Mivel a terület védett, sőt bizonyos részei fokozottan védettek, így nem látogathatóak, ezért a láda is a védett terület határán kívül lapul egy fa odvában, kényelmes magasságban.
Ajánlott parkoló  N 46° 28,966' E 17° 12,382' 134 m [GCROOT+parkoló] Somogysimonyi temetőjénél, innen szekérúton másfél kilométernyi sétával elérhető a rezervátum határán a láda rejtekhelye, ahonnan képet lehet kapni a láperdők sajátosságairól és élővilágáról is, és persze kicsit meg lehet emlékezni a kincskereső játékok eredetéről.'