WAP
1. Török-kút: Kelta úr alatt a zöldben.
2. Petrezselyem-kút: Mágneses, alul
3. Kúttal szemközti épület falán lévő táblán található felirat utolsó előtti sorának első szava, egyes számban!
4. Berényi-kút: Örökzöldre akasztva (alternatív:korlát alja)
5. Szent István téri szökőkút: Négyjegyű szám, píros, függőlegesen álló objektumon
6. Zsolnay Centenáriumi emlékkút: Alsó KRESZ-tábla hátulján található fordítva felragasztott matrica utolsó szava
Travelbugot a láda (egyelőre még)
nem fogad.
Pécsi kutak
A ládát 2014.07.10-én adoptáltam Mr. Fülixájtól. Ő és csapata rejtette a multit, amely most megújult. A multi jelenleg 6 pontos, melyből 3 virtuális, 3 pedig hagyományos rejtés.
Elsősorban a belvárost mutatja be, kútjain keresztül, de az északi várfalon túli részbe is bepillantást nyújt.
A láda pontjai tetszőleges sorrendben kereshetők fel, az ajánlott sorrend a növekvő számsorrendű, mely nagyjából körpályát ír le a belvárosban.
Gépjárművel parkolni az 1. láda mellett, a Kálvária utcában lehetséges. Javasolt kereszteződés:
N 46° 4,818' E 18° 13,769' 180 m [GCPKT1+kereszteződés]
Az útvonal bejárása gyalog, esetleg kerékpárral lehetséges.
Kérek mindenkit, hogy a keresés során körültekintően járjon el, tekintve, hogy a ládák igen forgalmas pontokon vannak
Útvonal
Állomások
1. Török-kút
N 46° 4,839' E 18° 13,953' [GCPKT1-1]
E helynek a közelében a 18. század végén épült kút először. Építményét műemlékké nyilvánították. 1980-ban a déli házsorral együtt lebontották. Újjáépítette: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a harmadik évezred küszöbén.
1. jelszórészlet láda logbookkal (6*3 cm-es hengeres doboz doboz), kelta úr alatt, a zöldben.
Alternatív: N 46° 4,846'" E 18° 13,958, a kúttal szemközt található oszlopon lévő közlekedési tábla hátuljának bal alsó sarkán lévő matrica négy karakteres felirata
Mielőtt tovább indulnátok, érdemes egy pillantást vetni a várfalra, melyen a Keltaur nevű szobrot tekinthetitek meg. Az északi városfalon felállított szobor a mai Pécs területén először letelepedő keltáknak állít emléket. A kelta mitológiai alak nyomán készült oroszlán-ló testű, emberfejű lény bronz figuráját Palotás József szobrászművész formázta meg.
Továbbindulva a 2. pont felé, az alagút felé haladunk. Az alagút fölé érve, kis kitérővel meglátogatható a
GCNYBK
láda, mely a Kálvária templomot, és kálváriáját mutatja be.
2. Petrezselyem-kút
N 46° 4,812' E 18° 13,598' [GCPKT1-2]
Aradi vértanúk útja és Hunyadi út kereszteződésén lévő díszkút az ún. Petrezselyem-kút. Az 1895. évi várostérképen még nem szerepelt. Egy 1902. február 25-i jegyzőkönyv említi, hogy nem sokkal azelőtt a város a Kaposvár utcai forrást kőfoglalattal látta el. A díszes építmény valószínűleg ekkor készülhetett. A 19 század végén készült vörös homokkőből. A Mecsek-hegységben található perm időszakból származó vörös homokkő Cserkút és Kővágószőlős közelében került a felszínre. Pécsett ezt a kőzetet még az útburkolatok díszítésére használták fel. A Mecsekről a városba lesétáló turisták mindig szívesen állnak meg egy percre, hogy felfrissítsék magukat a kút éltető friss vízével. A nagy nyári melegben szomjukat oltják az ideérkező látogatók.
2. jelszórészlet Mágnessel rögzített 8x4,5x2 cm-es ládában.
Utunkat dél felé fordítva elindulunk a Hunyadi utcán a városközpont felé. Nagyon gyorsan megtaláljuk a Hunyadi utca és a Káptalan utca kereszteződésében az Aranyoskutat
3. Aranyoskút
N 46° 4,739' E 18° 13,638' [GCPKT1-3]
3. jelszórészlet Kúttal szemközti épület falán lévő táblán található felirat utolsó előtti sorának első szava, de egyes számban!
"Aki szomjazik jöjjön hozzám és igyék" (János 6:37) feliratú kutat 1942-ben a Lux Elek által megformált Keresztelő Szent János bronz szobra díszíti. A szobor kezéből az idők folyamán elveszett a szintén bronzból készült kettős kereszt és a feje felett lévő glória. A nyitott kávájú sima vonalú haraszti mészkőből faragott vízmedencét Nendtvich Andor építész tervezte.
A kúttal szemközt, a Hunyadi út nyugati oldalán található az
Eszperantó park
A parkban is található kút, ami egy egyszerű ivókútnak látszik, ám azok sorából kiemeli, hogy Szentkatolnai Dr. Bálint Gáborról, az első magyar eszperantistáról nevezték el.
A Papnövelde utcában, az Eszperantó parkkal nagyjából szemben található a
Modern Magyar Képtár.
Vigyázzunk, ha továbbmegyünk, könnyen börtönbe kerülhetünk :-)
Utunkat az Aranyoskúttól a Káptalan utcában folytatjuk. Az utcát más néven a múzeumok utcájának is nevezik. Érdemes egy kis kitérőt tenni azoknak, akiket érdekel a
Zsolnay múzeum, a
Vasarely múzeum, a
Reneszánsz kőtár, vagy a
Bányászati múzeum.
Innen közelíthető meg Fairy
GCVFAL kódú ládája.
Lassan kijutunk a Székesegyházhoz, melynek északi oldala a cél. Itt található multink 4. pontja.
4. Berényi-kút
N 46° 4,730' E 18° 13,403' [GCPKT1-4]
4. jelszórészlet örökzöldre akasztva lépcső délnyugati részénél. Alternatív: Ugyanitt lépcső alján korlát alsó részére ragasztott kis táblán.
A Székesegyház északi oldalánál áll a Berényi-kút, mely 1739-ben készült. Egyszerű, faragott kávája fölött pompás kovácsoltvas rácsot csodálhatunk meg. A kút neve, valamint a rajta látható címer készíttetőjére, Berényi Zsigmond püspökre utal. A Pécsi Egyházmegyében a török hódoltság megszűnése után fél évszázad elteltével az ő nevéhez fűződik a papnevelő intézet létrehozása. A szeminárium alapkövét 1742. június 4-én helyezte el, és 1746. szeptember 4-én szenteli föl Szent Pál tiszteletére. Berényi püspök és a káptalan mintegy háromezer kötetes gyűjteménye képezte az alapját Magyarország első nyilvános könyvtárának, mely 1774-ben nyitotta meg kapuit Pécsett.
A Berényi-kúttal szemben, attól északra található a
Középkori egyetem. A kiállítás jelenleg (2014. nyara) csak korlátozottan látogatható.
A középlori egyetem épületének keleti oldalán, lépcsőn, feljuthatunk a várfal sétányra. Érdemes végigmenni rajta, gondozott, új parkot ismerhet meg a látogató.
A székesegyháznál egyébként megkereshetjük a
GCPECS kódú ládát.
Utunkat 5. kutunk felé a Bazilikától dél felé folytatjuk. A tér nyugati részén, a Püspöki Palota erkélyéről tekint ránk
Liszt Ferenc szobra.
N 46° 4,673' E 18° 13,393' 76 m [GCPKT1+szobor]
Varga Imre szobrászművész lemezplasztikája a híres művész 1846. október 24-i látogatására emlékeztet, amikor a pécsi püspök vendége volt. Itt komponálta az "Esztergomi miseként" ismertté vált szerzeményét, valamint a Pécsi Dalárda számára írt első magyar férfikari művét is. Liszt Ferenc alakja a Pécsi Székesegyház felé néz, a szóbeszéd szerint azért, hogy " a bazilika harangjainak zúgását hallja, s ezáltal ihletet merítsen".
A szobor alatt közvetlenül délre található a
Barbakán-kert bejárata. A pécsi Barbakán egy előretolt kapuerőd, amely önálló vizesárokkal, felvonóhíddal is rendelkezik és hátsó kapuja is van. A 15. századi kör alaprajzú bástya a hajdani püspökvár falrendszerének része. Kinizsi Pál hadvezér Pécsett tartózkodásához kötik megépülését. Építésének célja, hogy az ellenségnek a kapu ellen irányuló merőleges támadását elhárítsa, és a támadás irányát amennyire csak lehet, a védőfallal párhuzamos irányra terelje. Így a támadók hosszabb ideig kerülnek a védők fegyvereinek tűzvonalába.
A lőrésekkel tagolt magas várfal nyugati sarkán elhelyezkedő építmény tetejéről páratlan kilátás nyílik a belvárosra.
A kert nyitva tartása 05.01-09.30-ig 8-20, 10.01-04.30-ig 9-17 óráig.
A bejárattól keletre, a tér aljának közepén
Szepessy Ignácz szobra található.
N 46° 4,670' E 18° 13,422' 76 m [GCPKT1+szobor]
Szepessy Ignác 1780-ban született Egerben, filozófiát tanult Pesten, majd teológiát Bécsben. 1828-tól pécsi püspök. Rendkívül sokat tett a város tudományos fejlődéséért. Nyomdát hozott létre, megalapította a pécsi jogakadémiát, illetve a Klimó püspök által alapított első nyilvános könyvtárat mintegy négyezer példánnyal gyarapította. A Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben tiszteletbeli tagjává választotta. 1838-ban halt meg Pécsett. A szobor állítását pécsi polgárok kezdeményezték 1872-ben. Kiss György alkotását , a szürke gránit talapzaton álló bronzból készült szobrot 1893-ban avatták fel. A főalak a szószék lépcsőjéről lelépő, a szentírást magához szorító főpapot ábrázolja. Alakja nyúlánk, arca hosszúkás, a portré a korabeli arcképek tanúsága szerint rendkívül élethű. A főalak mellett azonban jelentős a két oldalsó dombormű is, melyek a püspök legfőbb cselekedetét a főiskola alapítását ábrázolják. A jobboldali domborművön láthatjuk, amint a tervező bemutatja a püspöknek a jogakadémia épületének alaprajzát. A bal oldali ábrázoláson Pécs város küldöttsége köszönőiratot nyújt át az alapítónak. Sokak véleménye szerint a város legszebb köztéri szobra.
Már-már elérjük szökőkutunkat, amikor egy magányos férfialak kerül utunkba.
N 46° 4,635' E 18° 13,390' 76 m [GCPKT1+szobor]
Kodály Zoltán sok szállal kötődött Pécshez, egyrészt a kórusmozgalom, másrészt családi kapcsolatai révén. A város az 1976-ban felállított egész alakos bronzszobor felállításával adózott a zeneszerző emlékének. A mű az alkotó, Varga Imre kérésére került mai helyszínére, a Szent István térre, háttal a székesegyháznak, arccal a hajdan itt volt játszótér, azaz a gyermekek felé. A művész által ábrázolt Kodály esendő törékeny, idős ember, aki szinte légiesen, észrevehetetlenül sétál a gesztenyefák között. A szobor pontos mását 1980-ban állították fel Dunaújvárosban.
5. Szent István téri szökőkút
N 46° 4,604' E 18° 13,421' [GCPKT1-5]
font size=2 color=blueb6. Szent István téri szökőkút/b/font
5. jelszórészlet Négyjegyű szám, píros, függőlegesen álló objektumon.
1996-ban újították fel az 1984-ben üzembe helyezett szökőkutat, amely szervesen épül be a tér jellegébe. A Szent István tér közepén vasbetonból és mészkőből készített, háromszintes, nagyméretű, csiszolt műkő medencékben a víz lépcsősen csordogál, és impozáns látványt nyújt. A szökőkút a keleti épületek alagsorában elhelyezkedő vízkezelő gépházzal rendelkezik. A rendszere vízforgatásos (nagy kör) és víz visszaforgatásos (szűrés, kis kör) rendszerű.
Ha mindezt megtekintettük :-), folytathatjuk utunkat a városközpont felé. Nem nagy távolságban, az út keleti oldalán, nyitott udvarban találjuk következő kutunkat.
A séta téri séta után induljunk tovább a Széchenyi tér felé.
Utunk során kövessük a Janus Pannonius utcát. Elhagyva a Székesegyházat, a
Cella Septihora akad utunkba.
N 46° 4,667' E 18° 13,461' 48 m [GCPKT1+múzeum]. Ha még nem untuk meg a kiállításokat, ide is érdemes betérni.
Ha végeztünk, vagy kihagytuk, menjünk tovább, de csak a
N 46° 4,669' E 18° 13,500' 76 m [GCPKT1+szobor] pontig.
Csontváry Kosztka Tivadar bronzszobra található itt. A szobrot, mely Kerényi Jenő alkotása, 1979-ben állították fel, eredeti példánya a budapesti Kerepesi temetőben, Csontváry jelképes sírján áll. A sír azért jelképes, mert a festő hamvait az Óbudai temetőben tömegsírban helyezték el 1953-ban, mivel a művész sírjának lejárt bérleti díját senki sem hosszabbította meg.
A szobor alkotója az ábrázoláshoz Csontváry Önarcképét tekintette mintának, az alkotás lázában égő művészt jeleníti meg. Az Önarcképet Csontváry tükörből festette, ebből adódik mind a kép, mind a szobor balkezessége.
A szoborral szemben, az út déli oldalán található a
Csontváry múzeum
Ha továbbmegyünk a 6. kút felé, begyűjthetjük a
GCLOCK kódú ládát.
Ezután már csak pár méter, és kiérünk a Széchenyi térre,
Gázi Kászim pasa dzsámijának északi oldalára. Innen pár méter utunk utolsó állomása.
6. Zsolnay Centenáriumi emlékkút
N 46° 4,663' E 18° 13,707' [GCPKT1-6]
6. jelszórészlet Alsó KRESZ-tábla hátulján található fordítva felragasztott matrica utolsó szava.
Az eredetileg a Jókai téren felállított díszkút jelenleg a Hunyadi út elején, a Boldogság háza mellett található. A Zsolnay
Porcelángyár - 1968-ban - a gyár alapításának 100. évfordulóján ajándékozta a városnak. A díszkút Gazder Antal alkotása. 2003-ban felújított állapotban került új helyére. Anyaga mázas pirogránit, eozin díszítésekkel. A Jókai téren még csobogó rendszerrel működő kút ma már vízvisszaforgatással és vízszűréssel üzemel.
A multiból kimaradt belvárosi kutak:
A multiból több kút kimaradt, ugyanis ezek közelében más rejtők ládái találhatók:
Zsolnay-kút : Strombus
GCPEKF kódú ládája vezet oda, és írja le.
Tüke-díszkút : RoriZo
GCTUK1 kódú ládájának leírása alapján keresd.
Színház téri szökőkút : Strombus
GCPNSZ kódú ládája mutatja be
Kellemes keresést és időtöltést kíván a rejtő és kicsiny csapata :-)))
Ládatörténet
2012.07.07. A moderátori testület +5/-3 arányban jóváhagyta a ládatervet.
2012.08.12. Mr. Fülixáj és csapata elrejti a ládákat, módosítja a ládaoldalt a rejtésnek megfelelően, majd élesíti azt.
2014.03.03.
A legutolsó megtaláló jelzése alapján az 5. pont ládája megsérült, ezért a javításig betegre állítom.
2014.07.10: Adoptálás során Párduc50 az új gazda. Átalakítottam 6 ládásra.
2015.11.15: Eltűnt 5. láda pótolva
2016.07.19: Logbook-csere a 2-3-4. részpontokon.
2017.03.08: 2,5,6. láda pótolva
2017.11.14: 5. láda a sorozatos eltűnések miatt virtuálisra változott. 2,6 láda a helyén volt.
2018.05.15: 3. és 4. láda karbantartva, 3. pontjoz alternatív jelszó kihelyezve.
2018.09.05: 4. láda pótlása új helyen + alternatív jelszó is kihelyezve.
2022.03.13: 4 részláda karbantartása, pótlása
Török-kút