Hagyományos geoláda egy nagy fahasáb furatában. Sok lehetőség nincs, keresgéljetek.
A rejtés története
Éppen hazafelé tartottunk néhány horvát doboz megkeresése után, amikor megláttuk ezt a szép új kilátót fent a szőlőhegy tetején. Több sem kellett, megkerestük a felvezető utat és 15 perc múlva már a gyönyörű kilátásban gyönyörködtünk a tetején, azon agyalva, hogy hova lehetne elrejteni a geoládát. Az alattunk lévő dombon egy gazda éppen a kistraktorjával permetezte a szőlőket, és igencsak furcsán nézett amikor már vagy 3/4 órája rohangáltunk fel s alá a kilátó körül. Sajnos a rejtés eszközök híján nem jött össze, és feladtuk a dolgot, de az autóhoz érve elkezdtünk beszélgetni a szőlősgazdával és kiderült, hogy ő Pál Zoltán, Kerkaszentkirály polgármestere és nem mellesleg a terület tulajdonosa. Szerencsére ismerte a játékot és nagyon tetszett neki az ötlet, hogy az ők új kilátójukhoz is meginvitáljuk a kessereket. Így aztán visszamentünk a kilátóhoz és az ő segítségével sikeresen elrejtettük a geoládát. Ezek után még egy óra borozás és beszélgetés következett, miközben kiderült, hogy mi most tulajdonképpen a Vörcsök-hegyen vagyunk, és a kilátó nem csak újnak tűnik, hanem három hete épült jelentős Uniós támogatással. A kellemes beszélgetés után már alkonyatkor távoztunk reménykedve abban, hogy mindenkinek ennyi öröme lesz ebben a gyönyörű helyben, amennyi nekünk is volt.
A környékről
Sok mindent nem érdemes írni a kilátásról, úgyis mindenki látni fogja. Van itt szőlőhegy, völgy, elhagyott házak, folyó, falu, templom s minden, ami szem s szájnak ingere. Aki még szeretne ládázni kicsit, az például Kerkaszentkirály felé ezt megteheti és waneqr két dobozát is begyűjtheti, de a tágabb környéken még rengeteg geoláda található.
A falvakról
Nem szeretnélek benneteket untatni a települések történetével, aki szeretné elolvashatja Csörnyeföld történetét itt, Dobriét pedig itt találja.
Álljon itt inkább egy 18. századi leírás az akkor még egyesült két faluról.
Dobrafölde Elegyes falu Szala Vármegyében, földes Ura Gróf Szapáry Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Szent György völgyéhez közel, határja rész szerént hegyes, rész szerént pedig síkos, Kerka vize szokta néha elönteni, szőlő hegye termékeny; második Osztálybéli. (Vályi András: Magyar Országnak leírása...I-III. - Buda 1796-1799)
Végezetül pedig élményekben gazdag keresést kívánnak mindenkinek a rejtők! Bubuka, zalajaro és Mathau
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam. Köszönöm! Kerékpáros túra közben. Elég combos volt feltekerni. A rejtés ötletes, de nagyon közel van a házhoz. Vagy inkább a kilátó van közel a házhoz? Van vagy 5 méter a kerítéstől... A család kutyája 3 percig ugatott, amíg ki nem jött a tulaj. Köszöntem, elnézést kértem. Csak bízom benne, hogy be vannak avatva a játékba.
Utána felmentem a kilátóra, a kutya követett és végig ugatott amíg a legfelső szintre nem értem. Visszafelé már nem volt ott.
Egyébként nem volt veszélyes, nem akart támadni, csak jelzett folyamatosan a gazdának, hogy betolakodó van a kertben.
Meglepően sok ház van fent és mindenhol ténykedett valaki. Dolgos népek laknak ott.
Nekünk távoli tájak felé menve autós ládázgatás.Jó,kijelölt parkoló van,aztán viszont furcsa,hogy gyakorlatilag valakinek a telkén,háza mellett lehet odajutni a kilátóhoz vagy nem is tudom mi az,mert egy összejövetel volt ott,kicsit mint egy étterem,de semmi utalás rá.Mindenesetre a wc-nek tűnő helynél segítettek,hogy hogy menjünk a kilátóhoz,magunktól nem biztos,hogy mertünk volna arra menni.A ládát mi nem találtuk,de a felirat a lépcsőn ott volt.
Utazás alatt elkövetett ládakeresés. A kijelölt parkolótól haladva az út véges, kár, hogy onnan nincs legalább egy csapás a kilátóhoz. Fura, hogy egy magánterületnek látszó helyen kell átmenni. A pótjelszót olvastuk le.
Teljesen érdekes, magán-pincéken és egy étterem-szerű valamin át kell eljutni a kilátóhoz. A ládát a kilátó első szintjén találtuk meg. Köszönöm szépen a rejtőnek, hogy megmutatta ezt a helyet.