Ha BUSSZAL jöttök, akkor napi négy járat érinti a falut Veszprém - Nagyvázsony, a Veszprém - Ajka, vagy a Veszprém - Tapolca viszonylatok valamelyikével próbálkozzatok. Nagyvázsonyban is leszállhattok, onnan kb. 3km séta vár rátok.
VASÚT a környéken nincs.
Kevesen tudják hogy Barnagon található Veszprém megye egyik legkorábban épült kálváriája. A templom építését
követően 1750 és 1755 között készülhetett el a ma is látható keresztút elődje, a Krisztust és a két latort ábrázoló háromkeresztes kálvária.
A stációkápolnák a templom háta mögül indultak, és egy nagy L alakot megtéve futottak fel a kálváriadombra.
Súlyosan megrongálódtak a keresztút állomásai az 1839. május 20-i nagy tűzvész alkalmával. A falakra ekkor már festett bádogképeket erősítettek, a tetőzet fazsindelyét időnként kicserélték.
1941-ben a kálváriát záró kápolnát újították fel. Belső szobrait, a feliratokat és a falra festett jelképeket Mátis József nagyvázsonyi piktor festette újra.
A barnagi kálvária teljes felújítása 2003-ban kezdődött, 2004 őszéig elkészült a temetőben található négy stáció felújítása, az azt követő évben pedig a temetőn kívül fekvő romos keresztúti állomások újjáépítésével folytatódott a munka. Somogyi Győző festőművész egyedi képeinek beépítésére, és az újjáépített teljes stációsorozat felszentelésére 2009-ben kerül sor.
A kápolna szerepel a "Kálváriajárás a Bakonyban és a Balaton-felvidéken" túramozgalom választható pontjai között. Sajnos az épület renoválása miatt, az igazoló német nyelvű szöveg nem olvasható.
Zádorvár után, az autót nem kímélve mentünk Barnag felé a föld utakon. Szerencsére elég jó minőségű utak, bár esőzés után biztos nem tudtuk volna használni.
No de ide megérkezvén egy kis meglepetésben volt részünk, mert ilyen 7 stációs kálváriát még nem láttunk.
Köszi a rejtést!
Köszönöm a rejtést.
Társaság hiányában magányos kört (illetve inkább egy "U"-betüt) terveztem mára azzal, hogy a még hiányzó veszprémi ládák számát néggyel csökkentem. A GCNEBA-GCZDRV-GCPMPO-GCVOKA ládák begyűjtése még ebben a nagy melegben sem tűnt megerőltető feladatnak. Ezzel a kálváriával kezdtem. Nagyon szép, érdekes (hiszen nem a megszokott 12 stációből áll a szinte mindenki által ismert jelenetekkel), és valóban műemléki értékű építmények. A láda a helyén, a pótjelszó is jól olvasható.