Megye/ország: Baranya
Elhelyezés időpontja: 2002.07.15 14:00
Utolsó lényeges változás: 2024.08.06 12:18
Rejtés típusa: Hagyományos geoláda
Elrejtők: CoVa, Fairy
Ládagazda: Fairy Nehézség / Terep: 2.5 / 1.5
Úthossz a kiindulóponttól: 50 m
Megtalálások száma: 1142 + 2 jelszó nélküli + 13 sikertelen + 7 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 1.0 megtalálás hetente
WAP ON
Út melletti villanyoszlop betongyámjában rejtőzik a kb. 200 milliliteres geoláda.
WAP OFF
Bevezető
Az ország egyik legszebb Árpád-kori templomához hívlak ezzel a rejtéssel.
Mánfa
Mánfa már az Árpád-korban is önálló település volt. A jelenlegi falu Mánfa és Pécsbudafa egyesítéséből keletkezett.
Első okleveles említése 1399-ből származik. Lakói évszázadok óta bányászatból éltek. Először a falu határában lévő jól faragható homokkövet fejtették (pl. a pécsi székesegyház tornyához), majd a környék szénbányái adtak nekik munkát.
Középkori temploma nemcsak a megye, hanem az ország egyik legismertebb műemléke is.
A templomtól délre, a Melegmányi-völgy természeti védettség alatt álló terület, ezért is, és a környező hegyek miatt is egyre több turista keresi fel ezt a települést.
A mánfai Árpád-kori templom
Megyénk egyik értékes műemléke a 12. sz.-ban épült román stílusban.
A 13. sz.-ban állított román stílusú bájos torony aszimmetrikusan áll a nyugati homlokzat előtt.
A templomot a 15. sz.-ban bővítették, ekkor készült a kőkeretes csúcsíves kapu és a támpillérek. Többször renoválták.
A templom előtt három, kb. 200 éves védett ezüsthársfa áll. A monda szerint a török időkben elpusztult falu távolabb épült újjá.
A régi templomot benőtte az erdő, helyét senki sem ismerte.
Egyszer egy pásztor a völgyben legeltette teheneit és
észrevette, hogy eltűnt a bika a csorda mellől. Hirtelen harangszót hallott, és ahogy a hang irányába indult, megtalálta a folyondárokba gabalyodott állatot, amely az elhagyott régi templom harangjának a kötelét rángatta. A pásztor elújságolta a hírt a faluban. Másnap aki csak tehette, mind ott volt a faluból, megtisztították a templomot és környékét.
Ma is ott áll magányosan, letűnt századok tanújaként.
A mánfai Kőlyuk
Mánfa községtöl 3 km-re találjuk a barlangot, mely jelenleg a Baranya Megyei Vízmű Vállalat egyik víznyerö objektumaként, Komló város ivóvízellátó rendszeréhez tartozik. Igy a régi barlangszáda mögötti terem után egy betonfal zárja el az utat.
A falon túli barlangfolyosóba egy mesterséges tárón keresztül lehet bejutni. Az 56 m hosszú vágatból egy szabályozott (kirobbantott és tárnfalakkal kiépített, csorgával ellátott) barlangrészen haladhatunk végig, míg a 163. m után eléljük a vízduzzasztó betongátat. Innen vezet végig a folyosón a csapoló vezeték, mely a földalatti karsztvíztározó vizét kivezeti.
A rendszer szakmai érdekessége, hogy a Kőlyuk vízgyűjtőjén túlról származó karsztvíz távozását is szolgálja oly módon, hogy a Vízfő-forrásnál levő vízkivételi mű nyomócsövén a vízválasztóig szállított víz, egy természetes víznyelőn (melyet megfelelően kiépítettek) újra a karsztba jut.
Az ötlet a helyi barlangkutatóktól származik, és Vass Béla tervei alapján létesítették. Ez a "Vízmű-nyelő" az 1979-es kiadású turistatérképen "Vízesés" felírással szerepel, mert a nyelő elötti lépcsőzetes energiatörőn lezúduló víz, több kis vízesést alkot.
A vízátemelés 1987-ben megszünt.
A barlang szabályozott folyosója inkább bányatérség hatását kelti. Cseppkőképzödmények csak a még megmaradt néhány melléküregben és kürtökben találhatók. Bejárása külön engedéllyel, inkább csak a vízellátó szakemberek számára nyújt érdekességet.
Itt találjuk az alsó részen vasajtóval lezárt forrásbarlang nyílását is (Gyula-forrás).
A nagyméretű (6,5 m magas) barlang-száda a Mecsekben egyedülálló.
A mennyezeten a tektonika mentén szivárgó víz oldó hatása szeszélyes üstöket produkált. A mészkő felülete sok helyen fehéren porlódó, igen korrodált. A barlang pitvara a Gyula-forrás szintjétöl 2,5 m-rel magasabban van.
A széles és magas bejárati részen a mennyezeti üregekben elaggott cseppkőfolyások láthatók. A kőfülkeszerú pitvarból egy szűkület után 4 m széles teremszerű folyosórészbe jutunk. A bejárattól 13 méterre érjük el az 5 m magas mennyezetű üreg végén lévő falazatot, mely a barlangban továbbhaladásunkat elzárja.
Itt cseppkőfolyások, üstszerű bemélyedések, és a magasba vezető kis kürtők láthatók. Jelenleg a barlang bejárata vasráccsal van lezárva, ezzel megvédve az itt lakó denevéreket a pusztító elemektől.
A legenda
A törökök kirabolták Mátyás budavári palotáját. lbrahim basa a rablott kincsekkel és Mátyás könyveivel a Mecsek egyik rejtett barlangjában, talán éppen a Kőlyukban húzódott meg.
Itt lakott egy aggastyán a lányával.
lbrahimnak megtetszett a lány, s hogy az apa ne legyen útjában, mindjárt megölte.
A haldokló öreg halála percében megátkozta a gyilkos törököt: "Ha lányomat bántani mered, semmisülj meg vele együtt!" -lbrahim kinevette az átkozódó aggastyánt, a leányt pedig megragadta, s egyre beljebb vonszolta a barlangba.
Ebben a pillanatban szörnyű vihar támadt; hatalmas kövek gördültek a kijárat elé. Ömlött az eső. A barlang fölött volt egy tomba, ami pillanatok alatt megtelt vízzel. A viz áttörte a barlang falát és rázúdult a benne levőkre.
Megsemmisült lbrahim basa a lánnyal együtt, s velük a sok kincs és Mátyás drága könyvei is.
Forrás
Eredeti ládaoldal
Ládatörténet
2024.08.06 12:15 A jelszót frissítettem a ládában találhatóra [Admin (szikizso)]
2020.09.02 15:10 Alig két hónapot bírt ki épségben a láda: gondatlan játékostársaink összezúzták. Szerencsére violazsuzsinka sokkal gondosabb volt: kicserélte a törött dobozt. Köszönöm szépen a ládikó istápolását.
2020.06.28 20:45 Az adatbázisban frissítettem a ládaadatokat.
2020.06.12 17:00 Négypontos, 25 kilométeres ládakarbantartó túra közben cseréltem a törött dobozt.
2019.10.18 13:05 Kicseréltem a betelt naplófüzetet.
2019.08.10 11:51 Ládaadatok frissítése az adatbázisban.
2019.04.26 13:15 Ládaellenőrzés.
2017.09.30 A ládát új helyen pótoltam.
2017.09.16 21:20 Ládaellenőrzés: a doboz eltűnt.
2017.06.22 A geoláda adatai frissültek a honlapon.
2017.05.16 A helyszínen hagyományos ládát helyeztünk el.
2009.08.19 A láda átmenetileg virtuálissá alakult.
2008.07.29 A láda új helyre költözött és kisebb lett. A templom körüli falból kinőtt fa tövébe került az 5 cm átmérőjű, 10 cm magas mikro.
2008.06.27 Számos - jogos - panasz érkezett a rejtekre, ezért a dobozt begyűjtöttem és egyelőre betegre állítottam. Hamarosan új, kesserbarátabb rejtekre kerül a láda.
2007.09.10 A ládát adoptáltam CoVától, aki felé itt szeretném kifejezni köszönetemet az eredeti rejtésért és az öt évnyi gondoskodásért.
Sikeres kincskeresést!
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.2] A láda sérült ! A teteje sajnos törött volt , és benne megfagyott a víz a logfüzettel együtt. Kis melengetés ,tisztítgatás után, javítani nem tudtam ,de a jelszó látszik.
A templom gyönyörű , köszönjük ,hogy megmutattad ezt a helyet !
Balatoni nyaralásunk után még pár napot Pécsen, a környékbeli látnivalók felfedezésével töltöttük. Ma délelőtt megnéztünk pár múzeumot, délután pedig a hőség elöl menekülve, sétáltunk egy kicsit az erdőben. Visszaúton még megálltunk itt is egy gyors találatra. Tetszett a hely, kösz a rejtést.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.3.0]
Munka ügyben jártam Kaposváron, és hazafelé megálltam itt is, hogy begyűjtsem ezt a ládát is, amivel már régóta szemeztem.
Szinte hetente elmegyek a hely mellett autóval, de meg sosem jutott eszembe megállni itt, és megnézni, hogy milyen templom bújik meg a fák mögött. Ezt is ennek a ládának köszönhetem, hogy láthattam. Köszönöm a lehetőséget.
Ahogy mások is írták a láda teteje és alja is be van törve, így beázik. Valaki betette egy zacskóba, de az nem igazán védi meg a nagyobb csapadéktól. Emiatt a láda tartalma teljesen szét van ázva, sajnos a logbook is. A jelszó még éppen olvasható, de már nem sokáig. Erősen javasolt a láda karbantartása, cseréje.
Megtaláltuk.
Teljesen szét van ázva. Sajnos csere doboz nem volt nálunk. A szétázott és megrágott jelszóból tippeltünk, szerencsére elfogadta.
Volt nálunk papír, így ráírtam a jelszót, amit nekünk elfogadott.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
sajnos vizes a fűzet de tudtunk bele írni ,apróságot cseréltünk első nagy élményünk ????????????????????♀️ jelszót nem találtunk [Geoládák v4.2.6]
[Elutasította: geocaching.hu, 2024.04.07 21:06 A kesser megkeresésemre nem reagált. Logbíró GYEZegzug.]
Sajnos, be van törve a teteje és egy leleményes kisállat meg is ette a füzetke felét, ami egyébként el is ázott szegény, de tudtunk bele írni, mi nem találtunk jelszót, de lehet volt ráírva valahol. Cseréltünk is egy apróságot, valamint vecsomagoltuk egy kis nájlonba a dobozkát, ennyit tustunk segíteni.
Köszönjük ❤️
[Elutasította: geocaching.hu, 2024.03.27 18:14 A kesser megkeresésemre nem reagált. Logbíró GYEZegzug.]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10] Sajnos megfáradt a logbook, nem volt nálam papir/toll, köszönóm a rejtő segítségét, nélküle már nem fog menni a jelszó olvasás...
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A doboz teteje törött, belül vizes minden, a logbook elázva, a jelszó már nehezen olvasható. Egy karbantartás ráférne.
[Geoládák v4.2.0]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A láda elég rossz állapotban van a teteje beszakadt a logbook is kezd elázni. Ha valaki erre jár hozhatna egy új ládát... [Geoládák v4.1.2]
Mecseki ládakereső körtúránkon kerestük meg a rejtést. Szeretem az Árpád-kori templomokat, sajnálom, hogy a falát kívülről így összefirkálták, összekarcolták.
Jóval sötétedés után érkeztünk a láda helyszínére, az ajánlott parkolóban tettük le a kocsit. Akkora volt a köd, hogy azt sem tudtuk arccal merre vagyunk előre, 10 méterre a templomtól se láttuk az épületet, alig sikerült kiszúrni, vicces élmény volt... :D
Reggel annyira belemerültem a leírás olvasásába és a templom megcsodálásába, hogy el is feledkeztem a ládáról :)
De visszaúton újra útba ejtettem.
köszönöm
trainux
Csodaszép helyen van a láda, de sajnos szinte keresni sem kell, annyira könnyű helyen van, és akár az autó ablakából kinyúlva is elérhető. Ettől függetlenül mindenképp megéri megkeresni, mert a környezet és a templom nagyon szép, ráadásul kicsit kell csak menni a következő zsákmányért. Ajándékok frissítve. Köszönjük a rejtést. Sárkányok :)
Egykori szép-emlékű esküvői helyszín. Csak jeleznénk, hogy Rékalma nem épp a jelszónak megfelelő magatartást tanúsított. A logbook láttán minket is elfogott ugyan a vágy egy kis amőba partira, de aztán megfegyelmeztük magunkat.
Halló!
HEURÉKA!
Megtaláltuk, köszönjük szépen!
További részletek és képek később, otthonról. [Geoládák v3.12.1]
Ez is egy szép helyen levő kis templom, mint a többi Árpád-kori.
Szerencsénk volt, egy rendezvény miatt be tudtunk menni.
Belül is szép a maga egyszerűségében.
Mecseki üdülés közben fellelve Szabinával. Kösszi a rejtést! --- Igazi gyöngyszem ez a templom a tájban, nagyon tetszett, még akkor is, ha már szürkületben értünk ide.
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget. A láda törött volt, sok szeméttel teli :( A ládát kicsivel nagyobbra cseréltem feltöltöttem néhány aprósággal. A jogfüzet rendben még nem szorul cserére. a templom érdekes de kár, hogy nem lehetett bemenni, a környék frissen kaszálva.
[g:hu+ 2.3.3 ]
Pécs környéki ládázás alatt kerestük fel a ládát kitkat0123, tabletta és fa-peti társaságában. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. Előző nap újévköszöntő mecseki túrázós ládázás volt, ma Baranya megye ÉK-i részével ismerkedtünk. Nagyon tetszett a hely. Gyosan meglett a láda.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.5.3]
Egy kis Mánfa környéki ládázgatás során
Meglepően jó állapotban lévő templom.
A láda rendben a helyén.
Egy Tettye-Mánfa-Tettye körtúra második harmadának elején érkeztem dél felől a piros kereszten. A piros kereszt mentén fakitermelés folyik, az áthaladás tilos a templomtól felfelé kb. 1,5 km-es szakaszon. Kerülő útvonalat feltüntették a tiltó táblán. Én - lévén vasárnap csak nem dolgoznak és lévén, hogy a madárcsiripelésen és a bogarak zizegésén kívül se közel-se távol nem hallottam semmit, főleg nem motoros fűrészek hangját, így - a tiltás ellenére áthaladtam a területen. De hétköznap gondolom érdemes megszívlelni a tiltást és kerülni a nyugat felé javasolt száraz vízmosásban és az erdészeti úton. A munkák előreláthatólag július 15-ig tartanak majd.
A templom melletti tűzrakó helyen egy nagy család vagy baráti társaság főzőcskézett, így az eredetileg ide tervezett ebédemet kicsit odébb költöttem el. A láda azonnal meglett, de logfüzet nem volt benne és a jelszót sem találtam. Beszéltem Fairyvel és mondta, hogy mihamarabb pótolni fogja a logfüzetet. Addig is kérem a találat elfogadását.
Ez a templom tényleg nagyon régi, de hogy még most is áll... Persze felújítások is voltak, de a torony díszítése (ablakok kifaragása) így megmaradjanak...
Köszi a rejtést! [g:hu 1.6.7]
Szeretem az Árpád-kori templomok hangulatát, a történetét és a legendáját. Ez a kedves kis templom is ilyen. A gótikus kapu résein bekukucskálva láthattuk a hangulatos templombelsőt.
A közel 3,3 méteres törzskerületű ezüsthársak árnyékában pihenő templomról Gosztonyi Gyula neves építészmérnök a következőt mondta: "Nem katedrális, nem műkincsek kalauza, nem stílustörténeti vitákat támasztó szenzáció, csupán egy új életet kezdő nép életének, lelkének megnyilvánulása, akarásának dokumentuma, a középkori kőszenzációk tengerében apró kőhalmaz, de az életet adó mecseki rengeteg honfoglaló népének egyszerű, cseppnyi életében mégis minden elképzelhetőt túlszárnyaló kőcsoda."
Szép helyen, rendben tartott környezetben áll magában e múltat őrző, jelenleg is jó állapotban lévő templom. Jó, hogy a belsejét is láthattuk az ajtó résein bekukucskálva.
Az egyik legbűbájosabb középkori templom amit valaha láttam. Az tetszett a legjobban, hogy alig lett változtatva az évszázadok során és megmenekült a mainap divatos újjáépítéstől is. Az egyetlen problémám az az volt, hogy megcsúsztam a vizes füvön és akkorát nyekkentem, hogy alig tudtam felkelni. Ennek ellenére talán ez volt a mai napom lekedvesebb ládája. Köszi a rejtést!
A templom nagyon szép, gyerekkorom óta nem jártam itt. A ládában találtunk két penészes almacsutkát, kidobtuk, kitakarítottuk. A játékismertető és a logfüzet elázott, ezeket egy nejlontokban a láda aljára raktuk.
Gyönyörű templom. Újnak látszó, picike, ócska doboz, amiben állt a víz annak ellenére, hogy egy villanyoszlop alatt van, ajándék nem volt semmi, a toll görbe, a füzetke pedig nagyon furcsa. Miért van pirossal írva a ládaoldal szövege? Fárasztó így olvasni.
A dobozt kitörölgettük, ajándékot tettünk.
Első alkalommal egy félreértés miatt nem lett meg, de most simán megtaláltuk, így ez lett a 100. ládánk. :)
köszönjük!!! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Több mint tíz évvel ezelőtt egy jó kis körtúránk kiindulópontja volt ez a kis mánfai templom. Akkor még nem ládáztam. Most egy hetes orfűi nyaralásból hazafelé tartva kanyarodtunk be megkeresni a ládát és közben felidéztük az akkori túránkat. Jó a rejtés és, hogy ismét hagyományos lett a láda.
túracsoporttal, be tudtunk menni a templomba. most nézem, hogy nem sokkal a látogatásunk után hagyományossá vált. mégis van remény, hogy az évek óta "ideiglenesen" virtuális ládák "felélednek"
A templom már kívülről is megkapó, bár egy kicsit több törődést is kaphatna. Talán egyszer majd belülről is sikerül megnézni. Igazi ládát nem lehetne újra elhelyezni valahova? Csak azért kérdezem, mert már hét éve virtuális, "átmenetileg".
Szerencsénk volt, pont a helyszínen tartózkodott a falugondok úr, aki kinyitotta nekünk a templomot. Egy előző napi rendezvényhez kapcsolódóan épp egy viseletkiállítást is megtekinthettünk, nagyon tetszett a kis templom maga, és a kiállítás is.
Köszönjük a rejtést!
Karácsonyi, szülinapi..., közös ajándékként a K-55 kis-nagy csapata öt napot töltött együtt Orfűn, egy panzióban. Odafelé, visszafelé, és természetesen a köztes napokon is ládázgattunk.
Bálint itt begyűjtött egy kifejlett siklót. A fotózás után természetesen útjára engedtük.
Ez valóban országos hírű műemlék. Már sokszor akartam megkeresni, de eddig mindig kimaradt. Ma, Pécs-Abaliget-Orfű-Magyarhertelend felől közelítve végre sikerült.
Furcsa, hogy milyen messze van a mai településtől, gyakorlatilag magányosan áll a "pusztában". S elég elhagyatottnak is tűnik - pedig jó volna belülről is megnézni (sajnos a belsejéről a ládaleírásban sincsenek fotók).
A jelszóképzés nekem nem volt teljesen egyértelmű (mi számít számnak a tábláról? s számjegyenként kell-e összeadni vagy az egyes egységeket?), de végül második kísérletre sikerült.
S még egy megjegyzés: szerintem a templom önmagában is "megéri" a ládát, felesleges a leírásban ide keverni a Kő-lyukat is. Az kilométerekre van ide, ráadásul egy másik láda (a GCAMVK multi) is érinti.
A Kovács Béla emléktúra 10 tt-n kerestük meg.
Végre nyitva volt a templom! Az oltár és a keresztelőkút eredeti. A templomban nagyjából egy tonna harlekinkatica kelt ki, a szó szoros értelmében söpörni kellett őket. A lányok orgonáltak, Lacika harangozott is. :-)
Köszönjük a rejtést!
Komló-Árpádtető-Komló bicajkodás. A nagy lejtés után sík szakasz következett, ezzel az érdekes történetű, ide-oda bővítgetett templommal. Szerencsére a leírás érthetően és követhetően ecseteli a különböző korok kezeinek munkáját. Bár láda nincs, de legalább a virtuális jelszó megbízhatóan elérhető. Kellemes, békés környék, de a rongálók ténykedését tekintve lassan következhet az újabb épületfelújítás.
Sajnos már sötétben, túra végpontjaként. Sikerült a számok összeadása, mivel matektanár is volt velünk. A kocsihoz visszatérőben egy kullancsot sikerült összeszedni, amit Zoli azonnal kiműtött belőlem, majd később megrázta az áram is, amikor segített nekünk átkelni a villamos kerítéssel védett mezőn (nem volt más út a kocsihoz, a műúton nem akartunk menni). Köszönjük a rejtést!
Peterpanhoz hasonlóan nem tudok összeadni? Sehogy sem jön ki a jelszó! Miért? A Műemlék táblán kívű nincs másik. Kérem a kép alapján az elfogadást.
Lányokkal Sikondáról átautózva.
Hurrá ! Elsőre kijött, jól számoltunk ! :)
Szép környezetben van a templom. Sajnos csak bekukucskálni tudtunk. Azért némi felújítás ráférne. Köszönjük a lehetőséget.
Vagy nem tudok összeadni, vagy nem egyértelmű a feladat. Képet a jelszóhordozóról küldtem a rejtőnek.
A templom mellett rengetegszer elmentem már korábban. Ha nincs a játék akkor sohasem jutok el ide.
Más ládák régi leírása alapján ez a láda korábban GCCAVE néven futott, ami a közeli Kőlyuk barlangra utal, és amire a leírásban és a képek között is utalás van. Kár, hogy a gondozásmentesítés virtuálissá alakítás áldozatául esett az információ. Még csak egy segédpont koordináta sincs (N46 08.945 E18 12.626).
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Most akkor a templom vagy a Kőlyuk ládája ez? A Kőlyukról van egy másik láda is, felesleges volt idekeverni. A templom egymagában megérne egy teljes igazi ládát. Az ország egyik legszebb árpádkori emléke.
Megvan, köszi a lehetőséget. Jó állapotú templom, kár, hogy néhányan a falba vésve hagyták itt a kézjegyüket ill. összefirkálták... A hely megérdemelne egy igazi ládát is, remélem, hogy hamarosan a láda vissza fog kerülni ide.
Pécsről hazafelé menet tértünk be a templomhoz, ahová szinte minden évben ellátogatok valamelyik túraútvonalon.
A templom után a Kőlyuki Betérő felkeresése következett... :D
Hangulatos hely érdekes templommal.
Ha nyáron jöttem volna, biztosan sokan lettek volna a környéken.
Így viszont csendes magányában járhattam körül.
Köszönöm, hogy megmutattad.
Discover-rel gyalogoltunk ki egészen Mánfáig, hogy megkereshessük ezt a csészét. Sajnos virtuális a láda, bár ennek ellenére soha az életben nem tudtam leszállni eddig a sásdi buszról itt, hogy ezt itt megnézhessem (hiába vannak fontosabb dolgok is :)). Most végre ez is sikerült. Nagyon helyes kis templom. Viszont továbbra is támogatnék ide egy hagyományos ládát. Köszi.
DDRKT Light-ra menet az útközben elérhető ládákat is megkerestük.
A templom közelében jól lehet parkolni.
Maga a templom és környezete nagyon tetszett. A "láda" is gyorsan meglett, számolás, majd wapon logolás.
Rossz hír, hogy a rejtés lassan 3 éve már átmenetileg virtuális. Remélem ez hamarosan változni fog.
Köszönöm a lehetőséget!
A család számára emlékezetes marad ez a kirándulás.
Az autóban oda úton arról beszélgettem a gyerekekkel, miért vannak a 66-os út mentén a keresztek, "Őt is haza várták" bábuk.
Amikor a templomtól a 66-os út felé tartottunk a bekötőúton, lányom felkiáltott: Odanézzetek!!!! Egy Sikonda felől nagy sebességgel érkező autó a hossztengelye körül pörgött, végül a szembe jövő oldalon a feje tetején az árokba fúródva megállt.
Minden éppen arra járó autó megállt, én is elkezdtem szaladni. A legtöbben azonnal telefonálni kezdtek. A jobb hátsó oldalon sikerült kihúzni az autóban fejjel lefelé beszorult fiatal hölgyet. Sokkos állapotban volt, de szerencsére be volt kötve! A biztonsági öv az életét mentette meg!
Előkerült a sofőr is, de ő magától mászott ki még korábban, de nem jött közel, amíg a lány az autó mellett állva nem látta.
Hivatalosan ezt így mondanák: Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett.
(Én másképp fogalmaznék.)
Ha kb. 40 másodperccel korábban jövök, telibe talál minket is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szembe jövő autó időben meg tudott állni.
Nagyon észen kell lenni ezen az útszakaszon, mert nagyon sok a felelőtlen ember!
A templom nagyon szépen egyben van, talán azért, mert nem közvetlen az út mentén van.
Alkonyatkor érkeztem mai utolsó "ládámhoz".
Kellemes környék, igazán lehetne valós is.
Muglikat nem láttam se közel se távol.
Nyugis hely.
Hazafelé koppra elértem a buszt. :-)))))
Mai túrázásunk 2/8. találata.
Nagyon szép templom. Hogy láthattuk, ezt is a GC-nek köszönhetjük, pedig már számtalanszor mentünk el mellette.
Köszi a rejtést!
A nyaralás utolsó napja.
Már 3 évvel ezelőtt is célpontként szerepelt ez a rejtés, akkor egy osztálykirándulás keretében jártam Sikondán. Akkor végül nem fért bele az időbe.
Ma reggel korán erre jártam, és belogoltam. Aztán Abaligetre tartva, a gyerekeknek is megmutattuk ezt a helyet. Érdemes volt!
Mai második "átmenetileg" virtuális Fairy ládám, igaz ez csak másfél éve várakozik, pedig itt aztán lenne rejtek bőven. A kápolna még ilyen borongós időben is hangulatos.
Mai mánfai túráink után levezetésként néztük meg ezt a szép kis templomot. Tetszett, hogy ilyen szépen rendben van tartva.
A wapos learás azonban elég szivatósra sikeredett (bár most szemfülesen minden számot felírtam), mert a "számok összege" nekem nem vol olyan egyértelmű a helyszínen, mint azt első olvasásra gondoltam. Így csak harmadik próbálkozásra lett meg a megfelelő jelszó, de megvan :)))
Köszönjük!
Megtaláltuk kzsuzsuval együtt. Jó látni, hogy egy ilyen régi templom ennyire szép állapotban fennmaradt. A környező táj csodálatos, kellemes kis sétára hívogatott. Köszönjük!
Megtaláltam. Kár, hogy a település vezetőinek nem jutott még eszébe, hogy egy ilyen szép templomot jól láthatóan ki kellett volna táblázni az országúton.
A GPS-nek nem sok hasznát vettük (nem volt benne a turistautak.hu térképét tartalmazó memóriakártya), így előbb a faluban kerestük a templomot, aztán Sikondáról jövet megláttuk a nem túl feltűnő "Műemlék" táblát az út mellett. Nagyon kedves kis templom, szép lehet tavasszal a környék is, de most elég hideg volt, így nem sokáig nézelődtünk. Jobb időben még visszajövünk. Köszönjük, hogy felhívtátok rá a figyelmünket!
Megtaláltam félnaranccsal! :-) Volt elérhetőség a tájékotató táblán, így elkrétük a kulcsot a faluban, sőt ki is jöttek velünk és az ásatásokról és az épületről is hallottunk sztorikat, sőt a harangot is meghúzhattuk! Nagy élmény volt! Köszönjük a rejtőnek is és a kulcs őrzőjének is! :-)
Bár nem szeretjük a virtuális ládákat, nem győztük kivárni, hogy újra igazi láda kerüljön ide. Tetszett az egyszerű, de nagyszerű jelszóképzés. A leírás is tetszik, de többet mond a környék látnivalóiról, mint a templomról, viszont nem utal az ottani ládákra, ezért minősítettem négyesre. A képek szépek!
A hely hangulatos. A templomot belül is meg lehet tekinteni. Hétközben a polgármesteri hivatallal lehet egyeztetni és elkérni a kulcsot (tel.: 72/482-145, pghiv@dravanet.hu), hétvégén a falugondnok segít (a lakcíme: Mánfa, Kaposvári u. 22.)
Megtaláltuk! A Közép-Mecsekbe terveztünk egy 21 km-es túrát, amelyből aztán 25 km lett a vadászok kikerülése miatt. Ezen túra során gyűjtöttük be a környék 7 ládáját, köztük ezt is.
Már sötétben értünk ide, de nagyon tetszett a hely. Köszönjük!
A doboz sajnos nem lett meg. Ismét hívom Farry-t, aki mondja, hogy most ez is virtuális, már vagy 3 napja. Így jöjjön el az ember nyaralni:) Köszönöm a segítségét!
Fairy-vel történt megbeszélés után nem rejtettük újra a ládát, hanem a virtuális változatát találtuk meg. Útban Orfűről Szászvárra, ahonnan a következő napokban a Kelet-Mecseket vesszük célba.
Nagyon köszönjük a kedves segítséget!
Mackka & Péter & Mihály
Mecseki nyaralásunk negyedik napján jöttünk Mánfára, hogy a környékén túrázzunk. Elsőnek itt a templomnál álltunk meg. Csudaszép az épület, a környéke is nagyon rendezett, látszik, hogy vigyáznak rá. Éppen egy csapat munkás tartott reggeliszünetet, és a szemük előtt nem nagyon akartunk kutakodni, de a ládát sajnos nem találtuk mi sem :(
Ekkor még nem sejtettük, hogy ma mégegyszer eljövünk itt mellette: a túránk itt ért véget a P+ jelzésen. Innen 40 fokban az aszfalton siettünk vissza a Kőlyuki betérőhöz, ahol az autót hagytuk.
Mackka & Péter & Mihály
Úton Pécs felé nem tervezett módon megtámadtuk a szép és igazán régi templomot.
Sajnos a ládát wap-os leírásolvasás , több mint 30 percnyi keresés és rejtői telefonos segítség ellenére sem találtuk.
Kérjük a találat jóváhagyását.
Pécsről "drive-in" módon találtuk meg ezt a ládát, a kocsit itthagytuk, majd tovább indultunk a Melegmányi völgybe a úton. A templom szépen rendben van, bár (érthető módon) be van zárva. A rejtés szellemes, közel van a templomhoz, de mégis kevéssé mugliveszélyes. Köszi a rejtést!
Sajnálatos módon, miután már mind a két fa tövét feltúrtuk a ládikára több méterrel a fáktól leltünk rá! Ott hevert a domboldalon. Logolás után visszahelyeztük a helyére.
A sikondai termálfürdőbe tartottunk, amikor Lili elaludt a kocsiban. Mivel így adódott némi felesleges idő, visszafordultam, hogy addig begyűjtsük ezt a ládát is. A templom mellett tettük le a gépet. A láda pillanatok alatt meglett. A templom szép formájú. Kár, hogy így el van hanyagolva. A templom felett a mezőn éppen mezőgazdasági munkákat végeztek, így egy cseppet zajos volt a környék.
Nagyon tetszett a templom, még nem jártunk itt! A rejtés ügyes, a tegnapi násznép nem vitte el a ládikát! Ha így megy, hamar be fog telni a picike logbook! Köszönjük, hogy megmutattátok ezt a helyet!
Az új rejtés helyén már könnyű volt megtalálni. Ha lehet tetszési sorrendet felállítani templomok között, akkor ez az első. A templomnál először 1992-ben jártam, azóta sokszor megfordultam itt. Néha csak egyszerűen elmélkedni a fal tövében. A találatnál éppen népes násznép várt a ceremóniára, remélem magukkal voltak elfoglalva.
Mindannyiunknak nagyon tetszett a környék, és a templom is. Ahova sajnos nem tudtunk bemenni.
A két macsekot mi is láttuk. Szerintem "vadállatot" etetéshez szoktatni nagy felelőtlenség, ha az utána nem lesz rendszeres. Ha valaki nem fogadja be őket, akkor el fognak pusztúlni, mert nem tanulják meg az önellátást.
Egy népes családot találtunk a fa mellett.Hosszas várakozás után sem akartak távozni, ezért szinte ráültünk a fára, hogy ne vegyék észre a logolást. Vicces volt.
GCCave-et 2008.06.30-án már egyszer kerestük, így lehetett volna akár az első találat is, de a dzsungel miatt akkor feladtuk.
Az új rejtés Sikondáról Pécsre menet, még sötétben is (templom kivilágítás fényénél) könnyen meglett.
Berni, Hugi, R.K., Liza, Jutti, Ernő, Hanna, Bálint
Egy nagyon szép kör után érkeztünk meg a templomromhoz.
Végigjártuk a kőlyuk-Nagy-mély-völgy vízesései - Ágnes vízesés - Melegmányi völgy - Anyák kútja - Templomrom
Kellemes és rövid túra, ajánlom mindenkinek, lehetőleg vízben gazdagabb időszakban.
Köszi a rejtést!
Balatoni nyaralásunkból hazafelé ejtettük útba. Elég könnyen megtaláltuk! Köszönjük a rejtést!
Sajnos hazafelé menet egy bokor megkarcolta a kocsinkat, úgyhogy vigyázzon mindenki!
Sikondai kirándulásunk alatt kerestük fel, de sajnos már csak a láda helyét találtuk meg és egy cetlit a bokorra tűzve, hogy a láda ideiglenesen elköltözött. A rejtekig mi is megküzdöttünk, elöször a száradt, mellkasig érő repceföldön átkelve próbáltuk, de néhány méter után feladtuk (por,kosz mindenhol). Másodszor az erdő fele. Ez már jó ötlet volt, így kevesebb vér árán tudtunk elmenni az elköltözött láda helyéig.
Ennyi küzdelem után kérném a rejtőtöl a találat elfogadását.
Bikát nyel az iszalag
Megkondul a harang nyelve
Egész falu kiszalad
Bozótot irt reménytelve
A láda helye valóban nehezen megközelíthető, a koordináta a bokor felső felére mutat, pedig a templom felé eső oldalon van. A logbook betelt, viszont elázott és szétesett - nálam nem volt új, de tán egy teljes generálozás segítene a ládán...
Sirgalahad
A láda helye nem a legmegfelelöb. Egy mezögezdasági területen kell átmeni ami nem szerencsés dolog. Megtalálás meg nem egyszerü dolog. A csalántol kezdve a vadrózsáig a szeder idákig minden van. És ráadásul a kütyü a koo alapján nem oda mutat ahol a láda fizikailag van. Javasolnám a rejtönek az áthelyezést a közeli erdöbe. A ládát félórás dzsugelherc árán találtam meg, és telefonos segitséggel ezt megköszönöm.
Szörnyű!
A koordináta a szántóföldre mutatott, a bejutáshoz ráadásul át kell gázolni az elvetett növényeken (gondolom a terület gazdája nem díjjazza), a láda ráadásul nem is lett meg pedig belemásztunk a csalános, szúnyogos csipkebokros mindenségbe. Nem értem miért kell a szerencsétlen kessert ilyen helyre beküldeni.
Szokásos Sásdi látogatásainkat hagyományosan összekötjük ládagyűjtő túrázással. Most Mánfa-Mélyvölgy vonalon nyomultunk. Mánfánál a tervezetnél több időt töltöttünk, mert egyrészt eleredt az eső, másrészt nehezen lett meg a láda. A rejtést nem értem. A közelben ott egy bazi nagy erdő sok-sok kitűnő rejtekhellyel. Miért kell ez a "szivatás"?
Az autóval érkezők legyenek óvatosak. Amikor mi odaértünk, épp egy kirándulócsoport érkezett a templomhoz és szomorúan méregették az autójukat, amit valakik merő heccből megrongáltak: betört szélvédő és lámpák, de a kocsit nem törték fel. Inkább hagyjátok a verdát kicsit arrébb az étteremnél, ahonnan a Mélyvölgyhöz indul a túristaút.
Meg sem tudom számolni hányszor autóztunk, vagy buszoztunk el mellette. Most kihasználtuk a jó időt és megnéztük, megkerestük. Szép, rendezett a környék. Köszönjük!
Harmadszorra találtuk meg, mert nincs GPS-ünk.
A láda teteje be volt törve, nem tudtuk kicserélni.
A 4 napos ünnep alatt Mánfán a Romantyk szállóban szálltunk meg (egész Magyarországon csak ott vannak Lengyel-alföldi Juhászkutyák!!!! nagyon aranyosak), 8 ládát találtunk meg.
A templom nagyon szép, egy igazi érték. A rejtek pedig olyan védett helyen van, hogy oda tényleg csak az megy akinek muszáj.( A csipkebokor az csipkebokor.)
Köszönjük, Jevica, Gyuszi, Peti és Bálint.
Baráti körünkben immár tradíciónak számít, hogy a húsvéti hétvégét Orfűn töltjük. Sajnos az idei ünnepi időjárás nem biztosította a tavaszi természetjárós feelinget, de azért nem maradtunk a négy fal között!
Maga a ládikó helye nem túl felemelő, különösen nem kellemes esőben caplatni a felázott szántón. Ettől függetlenül nagy örömet szerzett Bazsinak és Norbinak, akik egymással versengve keresték és találták meg azt. Norbi első önálló találata!
Köszi a rejtést!
Sásdi kirándulásunkról hazafelé tartva gyűjtöttük be a ládát. Már többször jártam erre, és újra megcsodálhattam az árpádkori templomot. Ha végre rendesen kitavaszodik, és a bokrokon levelek is lesznek, akkor rejtek valószínűleg újra rejteni fogja a ládát, amely funkcióját jelenleg nem tudja ellátni.
2x körbejártam a bozótost egy a rejtekre utaló jel miatt, aztán rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb az, mint gondoltam. Még csak be sem kell menni a tüskés bozótosba.
Sikonda után itt folytattuk a szombati sétát. A szatyor úgy volt bedobva a bokorba, mintha szemét lenne, de belenéztünk és maga a láda volt. Így hamar elkallódhat! Mi bedugtuk a fűbe jó mélyen!
Gyűjtöttünk terméseket is, eredménye a képen látható.
Szép, érdekes, eldugott templom, sokat jártunk már errefelé, de még nem jutott eszünkbe ide letérni. Érdemes volt, köszi. Kicsit szegényes volt a láda, ezért feltöltöttük ajándékokkal:)
Becserkelve! [wapon beküldött szöveg]Pécsi munkára menet. Nem először keresem e ládát, de csak most sikerrel. Anno nem találtam a nagy gazban, a ruhám sem volt olyan, hogy kússzak-másszak. Most egyből megláttam, nem is nagyon volt álcázva. Találtam a láda mellett egy kinyomtatott geoláda leírást, valamelyik kollega jól itt felejtette. Van aki pmr-t, gps-t hagy így el. :-(
A templom lenyűgöző, érdemes volt erre járni, a láda elég elhanyagoltnak tűnik.
Pécsre utaztam és gondoltam gyorsan levadászom ezt a ládát. A környezet tetszett de a rejtek kifogott rajtam. Utcai ruhámat nem akartam tovább szaggatni és kaszáló emberek is nagyon bóklásztak arra, ezért a jelszó nélküli megtalálás. Remélem a rejtő elfogadja a találatot a fényképek alapján. Köszi.
Szeder nem volt, azonban parlagfű rengeteg.
A doboz tartalma kissé penészes, füzet betelt. A koordináták 5m-rel arrébb mutatnak szerintem.
A környék gyönyörű, már korábbról ismertem.
Nem tudom miért nem eszi meg a jelszót, pedig fölírtam.
Kíváncsi lennék, hogy parkolt le "Kóborló" a rejtekhelytől 4 méterre (lásd korábbi bejegyzés)?! Először nem is értettem, hogy kerülne a geoláda a szántásba. Aztán csak megvilágosodtam (ill. a GPS irányba állt). A szeder még mindig sok és finom, mi is hagytunk még a maciknak...
Szerintem is jobb lenne a templom közvetlen közelében elhelyezni a ládikát!
Jó, hogy egy ilyen eldugott, szép műemlékünk ilyen módon is szemünk elé tárulhat!
H. Marci & Zsolt
Pécsre igyekezvén megálltam megnézni a temlomot,s egyúttal megkerestem a ládát is.Nem volt nehéz meglelni.A lehető legrövidebb úton közelítettem meg a rejteket:a szántóföldön át,papucsban:-)
A táj szép,a szeder nagyon finom!!!
Elégedettek voltunk az idei szederterméssel is. Babukát csak úgy tudtuk elcsalogatni a szederbokroktól, hogy mondtuk a maciknak is kellene hagyni legalább egy kis maradékot. :)
A hely szuper, a rejtés kevésbé. Csak az eddigi logokat tudnám ismételgetni, lenne itt szerintem alkalmas hely a rejtésre, mert a jelenlegi szerintem alkalmatlan. Cova jópár ládáját levadásztam eddig, csakúgy mint a mostani pár napban, valóban ez az egy rejtés valahogy kilóg a többi közül.
------
2006-ban Jelszó nélküli megtalálás:
Kiscsaládommal és haverokkal átutazóban jártunk erre, így miután tudatosodott bennem, hogy hova is mutat a GPS, tekintettel a rossz műholdállásra és a felhős időre, 10 perc keresgélés után inkább a templommal foglalkoztunk.
Van itt egy cica, akit testvérkéjével pár hete tettek ki. A testvérét már örökbefogadta valaki, ez a szeretetéhes, közvetlen és barátságos kislány cica még várja gazdáját. Jelenleg egy polgárőr jár ki etetni a cicát, amíg egy gondos gazdi otthont nem ad neki.
Már sokszor hallottam: ha a láda koordinátáit kb. 10 méterre megközelítjük, akkor hagyatkozzunk a józan eszünkre és a keresési tapasztalatainkra. Na, ezt ismét nem fogadtam meg, minek következtében szoros kapcsolatba kerültem a szeder- és vadrózsabokrokkal :-)
Valaki hozzásegített a láda megtalálásához bennünket. Szerintünk egy négylábú lehetett aki kihúzta a bokorból. Visszarejtésnél jól bedugtuk a bokor alá. A templom és környéke szép lenne ha nem lenne annyi szemét.
Aratás után teszteltük a Honekkerátkát a friss tarlón.
Tehát nem kellett kutyagolni.
A GPS-t követve kb 4m-re sikerült leparkolni a ládától, de ez nem mentett meg minket a közel 3/4 órás kereséstől.
Már majdnem feladtuk, de meglett!!
A logbook betelt, ezért otthagytunk egy kissebb jegzettömböt, + a külső csomagolást is megerősítettük, mert az eredeti zacsi igencsak lepukkant. Bár azt rajta hagytuk álcának... :D :D
Erika, Sándor.
Szep munka volt megtalalni, 2* kellett nekifutni (leiras es kepek nelkul nem ment) majd telefonos segitseget kertem Bob kollegamtol aki szombathelyrol a kepeket szoban leirta, es ugy mar sikerült. A bozotosban alaposan el van rejtve, es szabadkezzel tuti nem fertem volna hozza. A környeket ismertem, de a templomhoz meg a helyi születesü nagyszüleim se nagyon jartak fel.
Nem rossz, csak sokat kell a szúrós buzába gyalogolni:))
Meg nagyon sok a bögöly s a közelben lódarázs fészek is van, VIGYÁZZATOK! Mi futottunk!
Pali, Marcsi, Nikóca, én.
Lógott az eső lába, de megúsztuk. A ládát is megtaláltuk. Azért feladvány volt a búzában a legrövidebb olyan út megtalálása, ami a legkevesebb növény letaposásával járt. A templom még mindig szép. A WC-ben pedig nem lesznek szellőztetési gondok, a nagy részét annak is eltüzelték.
A templom lenyűgöző - az elmúlt évtizedekben többször is felkerestük. A rejtésből annyi nyilvánvaló, hogy a Rejtőnek jó érzéke van a széphez: oda tette a ládát, ahonnan egy más szemszögből is csodálhatjuk a templomot. Talán annyit mondhatnék a rejtésről, hogy kár lenne a szép gabonát legázolni; egy kis kerülővel az erdő szélén is jól megközelíthető. Ami viszont elkeserítő: a tábortűzhöz leszaggatott deszkák a kis menedékkunyhóról! És ami mindenen túltesz: a Zola-féle élőlények viselkedésére használható szavakat nem írhatom ide.
Nagyon szép ez a templom, a megyében a legszebb, amit eddig ismerek. A rejtés szerintem nincs valami jó helyen, de ezt már sokan leírták. Szerintem ennél egy virtuális is jobb lenne ide.
Másodikra ,némi keresési tapasztalat után igazán kellemes keresés.
Nagyon tudom értékelni ha gps nélkül is meglelem a ládát.
Köszönöm, nagyon szép hely.
Vali és Tibi
A vetés mellett út is megy, nem kell "toronyiránt" menni, és akkor már nem kell túl sok kárt csinálni a vetésben. A rejtés nekünk nagyon tetszett. Láda-fészek, nem rossz!
Skali-Margó
Megvan! A láda messze nem a megadott helyen van, de körbejárva a "célbozótot", könnyen megtalálható. Ahol a nap lenyugszik, azon az oldalon kell keresni. Köszi a rejtést!
A templomnál egy kisebb társulat bográcsolt, jó lett volna beszállni egy ebédre, de sajna mennünk kellett :(
Nem túl felemelő a rejtek és a hozzávezető "út". Kicsit csökkentettem a szemét mennyiségét a dobozban, de szerintem így is maradt benne mutatóban.
A logbook erősen telőfélben van!
Tavaszi túra Baranyában.
12 nap, 70 láda, 140 km gyalog. A Nyugat-Mecseket Cserkútról, a Kelet-Mecseket Óbányáról jártuk be. Több új helyszínt ismertünk meg túránk során.
Nagyon szép az ősfák társaságában megbúvó templomocska.
A láda is eléggé elbújt, csak hosszas bozótharc után találtuk meg, az ellenszenves szedres-csalánosnak pont az átellnes oldalán, mint ahová a koordináták mutatnak. A láda COVA által megjelölt helye ui. a búzatáblában van - nem is nő ott gabona, mert minden kesser először odaáll és szemrehányóan körbetekint :).
Naggyon klassz hely. Ezerszer mentem el már a főuton mellette és nem is gondoltam, hogy ilyen szép környezet van erre! A ládát kerestük jó ideig amig meglett, tényleg jól vissza lett rejtve, mi is igyekeztünk... A koordináták viszont elég pontatlanok kb 10 méterrel arrébb mutatnak!
Megtaláltuk!
Húsvét hétfőjén három kisgyerekkel ,néhányszori körbejárás után rá leltünk,többször elsétáltunk mellette,de végül meglett.Ez volt a 2. ládánk aznap.
Hazafelé vezető utunk első doboza - lett volna.
Sajnos nem sikerült rábukkani, pedig a bozótost néhányszor körbejártam. (Igaz , a műszerem a szántásba mutatott.)
A leírásban elég kevés infó van a ládára vonatkozóan.
Ha nincs semmi akadálya, akkor talán jobb lenne át, illetve kihelyezni a szántás közepéből. Márcsak a tüskék miatt is.
A templom és környezete alapvetően tetszett. Sajnos az esőház néhány darabja a közeli tűzrakón végezte. :(
A templom gyönyörű, de a rejtés helye nem tetszett, be kellett gyalogolni a friss vetésbe, ahol a bakancsainkra mázsás sárbocskor ragadt. A kikelt vetést is sajnáltuk, de más évszakban a gabonát is vétek taposni...
Sokáig keresgéltünk, végül a rejtő segített. Köszönjük!
Két sikertelen láda után ( GCEGVO , GCBUEK) után megtörve kissé lehangolva érkeztünk a más okbokból már többször felkeresett helyszínre. Mikor az erdő helyett az ellenkező irányban lévő mezőgazdasági művelés alatt álló terültre irányított a kütyü kicsit elgondolkodtam a mai napról.. Végül megtaláltuk! Köszi!
A hely nem tünt túl érdekesnek. A láda teli volt sárral, ezért raktunk rá egy szatyrot. Sajnos a barlangra nem volt időnk, és azt se tudtuk merre keressük.
Nagy forgalom volt ma itt! Mi voltunk a másodikak, és találkoztunk az utánunk jövőkkel is! Könnyű volt megtalálni, csupán az volt a kérdés, hogy felülről vagy alulról keressük-e? :-) A láda tartalma sajnos itt is kapott vizet.
Gyönyörű időben kellemeset jártam a templom körül, azonban a ládát hosszas keresés után sem találtam meg... :-(( Feltúrtam érte az eszköz által jelzett ponton a szúrós susnyást, körbejártam, sarat dagasztottam de semmi. Aki utánam jár arra, kiváncsi vagyok sikerrel jár e?
A "länyokkal" [wapon beküldött szöveg]
Már nagyon át voltunk ázva, de azért csak továbbmentünk a vízeséshez. Gyönyörű, havas téli erdőben sétáltunk.
Köszönjük a rejtést.
Peti bá' és a lányok
A 339. megtalálásom egy érdektelen, bezárt templomhoz vezetett. A ládához pedig 5 perc mély sárban történő dagonyázás után lehet eljutni, ahol egy szúros bokor alján pihen. sp
Gyönyörű napsütéses idő, kis keresgélés a bozótosban... azért nem tudom, hogy miért épp a szántó közepére kellett rejteni, ráadásul a szúrósbokorba... dehát szeretjük a kihívásokat :)
Pytzoure & Loli
Szép környezet. A láda csak be volt dobva a tüskés bozótba, de nehéz is ott rejteni, mert szinte lehetetlen bemászni. Jobb lenne szerintem egy erdei rejtek.
Üdv Mr Zerge.
Kerékpározás az Abaliget - Orfű - Tekeres - Magyarhertelend - Magyarszék - Mánfa - Árpádtető - Pécs útvonalon 6 ládával, 70 km-en, 1100 m emelkedéssel. Ha ilyen szép a Mecsek, mint ma volt, máskor is jövök ide ládázni. Az egyetlen gond az, hogy a kerékpár szállításra alkalmas vonat reggel későn, este korán indul, ezért a tényleges mozgásra 6 óra marad csupán. Óránként meg kellett találnom egy ládát, de a bonyolult navigáció miatt a végére már igen szoros lett az eredmény: 3 perccel a vonat indulása előtt értem a pécsi állomásra.
A Herman Ottó-tó felől szép hegyi szakasz következett. Miért kell itt 100 km/ó fölötti tempóval csikorogva száguldozni autóval és motorral, nem értem. Mindenesetre bekukkantottam a kármelita nővérek kolostrába Magyarszéken, egy kis nyugalom érdekében :-).
A mánfai műemlék templomot tábla jelzi, a GPS pedig a templom mellett egyenesen az emelkedő szántóföldön álló bokorba vitt. Bedugtam a fejemet a tömör bokor nyílásaiba, és az egyik ilyen ellenőrzésnél ott volt a láda. Hogy miért nem jó a környező erdőkben egy odvas fa, nem tudom.
A templom egyszerűségében fogott meg. Nem lett volna teljes az élmény a templom körül lakó, hízelkedő fiatal fehér macska nélkül.
Döntés következett: vagy Komló, és hosszú várakozás a vonatra, vagy Pécs, sokkal hamarabb induló vonat, climbing és még 2 láda. Természetesen az utóbbit választottam :-).
Kiscsaládommal és haverokkal átutazóban jártunk erre, így miután tudatosodott bennem, hogy hova is mutat a GPS, tekintettel a rossz műholdállásra és a felhős időre, 10 perc keresgélés után inkább a templommal foglalkoztunk.
Van itt egy cica, akit testvérkéjével pár hete tettek ki. A testvérét már örökbefogadta valaki, ez a szeretetéhes, közvetlen és barátságos kislány cica még várja gazdáját. Jelenleg egy polgárőr jár ki etetni a cicát, amíg egy gondos gazdi otthont nem ad neki.
Csallányos gyógykezelést sikerült kedvezményesen megoldanom:-))
Ládától jó a kilátás de lehet hogy én más helyet keresnék neki. Aratás után száraz időben könnyű találat.
Nem volt mára betervezve ez a láda, de erre jöttünk hazafelé, útbaesett. Leírás nélkül indultunk neki, de könnyen meglett. Most száraz volt, de eső után nem lehet túl izgalmas út! Vigyázzatok a ládánál a csalánra!
A templomról eddig nem tudtam, pedig már rengetegszer jártam erre.
Az idei nyaralásunkat Mánfa községben töltöttük. A rendkívül barátságos, és olcsó Abonyi-házat választottuk mecseki túrázásaink főhadiszállásául. Jó választás volt.
A templom nagyon tetszett, kicsit sajnáltuk, hogy nem mehettünk beljebb. Az is igaz viszont, hogy reumásak sem leszünk már a ládát környező csalános okán. Vajon esős időben hogyan lehet megközelíteni a ládát?
A tegnapi utolsónak megtalált GCROTA után ma ezzel a ládával folytattuk. Pécs felől, a 66-oson érkeztünk. Drive-in parkolóhelyet találtunk a templom mellett, egy elfogadható földút vezet be az országútról. A templom aranyos, nyugodt hely a világ zajától kissé távolabb. Körbefényképezés után a láda keresésére indulva az előttünk járók nyomait véltük felfedezni a szántásban, azt próbáltuk követni több-kevesebb sikerrel. Ha egy kevés eső esik, nem irigylésre méltó a dolga annak, aki a rejtekhelyre igyekszik, bár némi kerülő árán, az erdőszélen meg lehet spórolni pár tíz méter szántóföld-járást. A doboz valóban csak be van dobva kissé a bokor egyik nyílásánál - csoda, hogy még nem tűnt el. A rejtés nem tetszett, a hely igen.
Kocsival kicsit továbbmentünk és a Kőlyuki betérő parkolójában hagytuk az autót. A -on indultunk el Vágotpuszta (GCVAPU) felé.
A Kőlyuk barlangot a nap későbbi részében, GCVAPU - GCVMNY - GCSHOA 1. pontja után, a -on visszafelé jövet néztük meg. Impozáns a bejárata - kár, hogy rács zárja el a bejutást, szívesen megnéztük volna beljebb is. A befalazott nyílás mögül vízcsobogás és valami gép hangja szűrődött ki. OK, hogy Komló vízellátásának is része ez a barlang, de nem lehetne a gazdasági és a turisztikai szempontok közöt valahogyan kompromisszumot kötni? Mindig bosszant, ha egy szép, vagy érdekes helyet elzárnak előlünk!
Megnéztük a közeli Cserkész-forrást is, a patakban valamennyire lemostuk a bakancsokról a sarat. Az eső lassan elállt, a visszaúton meg már olyan erővel tűzött a Nap, hogy neki kellett vetkőznünk. Az út mellett hatalmas lapuleveleket láttunk, egész mezőre valót! Ekkorákat még nem láttam eddig!
A parkolóba térdig sárosan-vizesen visszaérve tanakodtunk egy kicsit, de aztán mégis beóvatoskodtunk az étterembe. Jót ettünk, ajánljuk nektek is, ha arra jártok!
NZs & KáVé
Kelet-mecseki pár napunk 4. állomása. Délután kocsiba szálltunk, hogy egy-két (vagy inkább amennyi csak belefér) környékbeli láda érintésével hátulról bekerítsük Pécset. Ezek közül ez volt a harmadik. Tetszett a templom. Kár, hogy bejutásra csak a bodobácsoknak volt lehetőségük (igaz ők jóval többen voltak). A ládát szép nagy ívben sikerült bekeríteni, a pék se gondolta elsőre, hogy itt a toronyiránt is tökéletesen megtette volna.
A helyszín élvezetét egy kicsit homályosította, hogy Szeder itt fedezte fel, eltűnt a sajátkészítésű hajpántja.
Néhány hete voltam már a ládánál, akkor nem lett meg. Szerencsére a búza le van aratva, nincs nagyobb gond a megközelítéssel. A láda különösképp nincs rejtve, csak egyszerűen le van téve...
A logbook és a "kiegészítők" kissé át vannak ázva és némi avar is került bele...
A hely szép, jó hogy ez a helyszín is be lett vonva a játékba...
Sajátmecsekralli bemutatkozó állomása. Ide nem is készültünk csak nüvi bemondta hát nosza. (No jó, Lassú már tegnap este is akarta...)
A temlom és a környék szép, a gabona aratásra vár.
Pécsi portya II. 17/15
Aranyos templom, belülről is őrzi az évszázadok hangulatát.
A láda rejteke nekem sem nyerte el a tetszésemet, a bokor rossz oldalán kezdtem keresni, kézzel túrva végig a csalánost, a végére már a friss csípéseket nem is éreztem. Amikor már mindent átnéztem, a GPS ellenében átmentem a bokor másik oldalára, ahol viszonylag gyorsan ráakadtam, bár még a logokat elolvasva sem akartam elhinni, hogy tényleg ez a doboz hivatalos rejtekhelye. Mindenesetre visszapakoltam ugyanoda, remélem a rejtő egy alkalommal erre jár és egy kicsit jobb helyet keres.
(Viki, Geri, Krisz'), TZ
Végre egy olyan pont ahol van vétel. Ennél több pozitvívumot viszont nem is tudok mondani a rejtésről...
A bokor teljesen körbe van taposva, csak a vak nem látja, hogy itt valami van, de a szántóföld tulajdonosa bizonyosan látja és nagyon örülhet neki, hogy ide valakik bejárkálnak és letiporják a vetését.
A koordináták nekem a bokortól kb 3-4 m-re ÉK-i irányba estek, mindenesetre körbemásztam hatszor a bokrot, minden tüskés ág alá betúrtam, amíg meg nem úntam. Lehet, hogy én voltam béna, de az is lehet, hogy túl feltűnő, hogy valakik egy bokor körül koslatnak - a templomtól túlságosan jól oda lehet látni. Cova-tól ennél sokkal jobb rejtéseket szoktunk kapni. A környezet és a hely ennek ellenére szép, érdemes elmenni.
Egyáltalán nem olyan rossz ez a rejtés. Ezerszer jobb, mint sok, erdő mélyén található, nulla rálátással rendelkező "dzsungel-cache". Itt valóban együtt van a látnivaló és a megtalálás élménye, nem kell órákig kotorászni mindenfelé. DodoGPS koordinátái hajszálpontosan a rejtekhelyre mutatnak, annyi kiegészítés még, hogy a magasság 227m.
En sem adtam meg rejtesre ilyen keveset. Meg szerencse, hogy vittem magammal egy masik nadragot, hogyha nagyon osszesaroznam. Hat itt nem osszesarozasrol volt szo, a dzsekimet derekig foltartva gazoltam a combig ero vetesben ami nem csak siman harmatos volt mert ejszaka az eso is esett. Eloszor probaltam a traktornyomban maradni, csak a traktor nem ment el a bokrokig. Jo erre azt lehetne mondani, hogy az en bajom ha kora reggel raadasul eso utan megyek keresgelni, de minek kell letaposni a vetest ha ott van az erdo? Arrol mar nem is beszelve, hogy a lada a nagy fuben mindenfele takaras nelkul fekudt.
A Dömörkapu > Mőcsény DDP-szakasz teljesítése közben tettünk néhány kitérőt. Ez volt a második.
Előző este a Kánya-forrásnál lévő házikóban aludtunk. Innen tovább a völgyben jöttünk. Megnéztük a láda eredeti helyét, vagyis a Kőlyuk-barlangot, majd a Dóczy-malomtól a műúton jöttünk át. Ilyen alacsony pontszámot rejtésre még nem adtam. Ennél rengeteg jobb rejteket lehetett volna találni. Vagy legalább is olyat, amihez nem kell a féllábszárig érő harmatos búzában gázolni. Szerintem a barlangnál is lenne hely, ahová rejteni lehet. Körbe-körbe kerülgettem a bozótost. Egyszer még a ládára is ráléptem. A templom maga szép, bár nem tudtunk bemenni. Macónak is tele volt a bozótossal a bakancsa.
Búzaföld közepén lévő rekettyést nem volt egyszerü megközelíteni károkozás nélkül. A bokorcsoport egy részén a feltúrt földön látszik, hogy ott szoktak loggolni. A ládát alapos keresgélés ellenére sem találtam meg. Lehet, hogy már nincs is ott?
szerintem nagyon rossz helyen van a láda. szúrós helyen, nem nagyon jó. igaz, hogy nem a bozótban volt, de akkor se volt egy "was ist das". a templom szép volt.
A hely tetszik, a rejtés nem. Kb. 50m-en belül lehetne találni jobbat, de ha a rejtőnek ez tetszett, tiszteletben tartom. Elég régi láda, annak idején nem volt divat a leírás elején a rövid összefoglaló a waposok kedvéért, de talán nem ártana valami ilyesmivel kiegészíteni...
A megadott koordináták helyett inkább a logika segített a megtalálásba, mert a koordináták olyan helyre mutattak, ahol egyértelmű volt, hogy nem lesz láda. A rejtő helyében más helyet választottam volna, a ládának (pl. erdőszéle), mert a szántáson átkelni sárban nehézkes, másrészt nagyon feltünő.
Mivel volt időm, pontosítottam a koordinátákat, szerintem itt könnyebben megtaláljátok: N46° 09.438' E18° 13.641'
A templom szép, a leírás jó. A rejtés viszont botrányos, tüskebokor, pontatlan koordináták. De legalább zacskó nem volt, csak doboz.
Odafelé menet a P+ jelzésen találkoztunk kutat fúró munkásokkal, akik röhögve mesélték, hogy az egész völgyet széttúrták a gépükkel. Bár a környezetvédők csak egy nyomot engedtek nekik, de azt nem mondták, hogy az milyen széles lehet, hahaha! :-(
Észak-mecseki csipegetés Freddyvel. Kétszemélyes autó van nálam, nem tudtam nagyobb csapatot vinni. Szokásos hajnali 4-órás indulás, este 10-órás érkezés, közben szorgos ügyködés. 14 ládát sikerült megtalálni, ezek közül Freddynek 4 volt új. Szép, fagyos időjárás, a vége felé kisütött a Nap, sokhelyütt jeges erdei utak, amelyeken nagyszerűen fogott a szögestalpú tájfutó cipő.
Nagyon tetszett a templom, és a tágabb környezet is, amelyet szintén bemutat CoVa. A leírás elsőrangú. A rejtés azonban tripla 1-es, mert tüskebokorban van, pontatlan koordinátával, ráadásul magánterületen (szántó, jelenleg őszi vetéssel).
Megtaláltuk! Már vagy 1 hónapja, de csak most van egy kis időm, hogy regisztráljam magam! Hát jó nagy sár volt, amikor átvágtunk a learatott földön, alig bírtuk megemelni a lábunkat!
Sajnos baromi sötétben értünk oda, ugyhogy a környezetből nem sokat láttunk. Viszont a templom gyönyörü volt kivülről megvilágitva, belülről a gyertyafényben, amit hála dohányzó társunknak, elő tudtunk varázsolni a templomban levő gyertyák közremüködésével. A láda nem volt rendesen elrejtve - Ádám szinte keresztülesett rajta. Viszont ha rendesen el lett volna rejtve, valószinüleg meg sem találjuk a sötétben... Igyekeztünk visszagyömöszölni a fekete szuros valamibe, amiből előjött...
A váci Búgócsigák utolsó déli ládája a hosszú hétvégén, már hazafelé. Nosztalgiáztunk, itt táboroztunk 1997-ben. Akkor még nem volt felszántva a környék.
A templom és környéke tetszett, de az nem értem, hogy miért kellett a ládát a szántóföldre vinni. Szerintem a templom közelében is lehetne megfelelő rejteket találni.
Így már az országútról feltűnik, hogy mi a csudát kereshetnek egyesek a szántóföldön. (És mi lesz, ha termés is lesz? Meg csősz ... )
A barlangot kihagytuk, mert kevés volt az idő. Egy koordináta jó lett volna ...
A templom gyönyörű, bár sajnos úgy vettük észre, hogy az állapota romlott a néhány évvel ezelőttihez képest. Sokkal jobban kellene vigyázni (állagmegóvás) rá és jó lenne, ha a "kirándulók" nem borítanák el szeméttel a templom közvetlen környezetét. A láda megtalálása nem volt könnyű a terep szempontjából, ugyanis hatalmas földrögökön kellett átbukdácsolni.
A rejtést a búzatáblában mi sem látjuk indokoltnak, látva a környező erdőket, de ez nem a mi ládánk, és a rejtő szíve joga oda tenni a ládáját, ahova jónak gondolja. A barlangot nem tudtuk merre keressük.
Gps nélkül a webes kép alapján találtunk oda. Könnyű volt mert a búza már le volt aratva :) Jó, hogy a láda nem a templomnál van, mert a graffitis templomfalkarmolgató suttyók már tönkretették volna.
Elsétáltunk a kőlyukhoz is. Nagyon szép volt a környék.
Üdv.
Már messziről sejthető és látható az bokorcsalád, ami a láda rejtekéül szolgál. Jó ötlet volt ennek ennek a látványos tempomnak a közelében elhelyezni. + Kifejezetten pozitív élmény volt a sikondai pihenőparki keresés-sikertelenség után.
Ez a pont tulajdonképpen véletlenül lett meg, mert nálunk volt ugyan a papírja, de nem egészen így terveztük a mai napot.
Szép kis templom ez, látszik rajta, hogy még nem professzionális eszközökkel építették, eléggé girbegurba minden alkatrésze (főleg a harangtorony). :)
A rejtés viszont abszolút nem tetszett, eléggé hasonlít a kőkapui dobozra: ott is hatalmas erdő van a közelben, számtalan kínálkozó rejtekhellyel... Mi szükség volt egy szántóföld kellős közepén levő szúrós bokros közepére tenni a dobozt? Nem csodálkoznánk, ha a tulajdonos rövidesen megelégelné a vetését letaposókat, és megutálná a geocachinget. Biztos, hogy ez a cél?
A dobozból egyébként elvittük juhturóék 19 Megye Vándornaplóját, rövidesen elrejtjük valamelyik zempléni dobozban. :)
Nagyon utáltam ezt a rejtést. Búzatáblán kellett átgázolni ahhoz hogy elérjem, majd egy 20-30 méter hosszú csalános szederindás területet kellett átvizsgálni ahhoz hogy megpillantsam. Végül be kellett mászni a szederbokorba hogy kihalásszam. Brrr.. Miért nem lehetett a közeli erdőbe rejteni ?
Napsütéses, meleg, lágy májusi túránk első állomása a mánfai templom volt. A láda felkutatása miatt először egy földúton indultunk, sikerült megkerülni a templomot és a rejtést is, így elég hosszan az "ellenség földjén", a vetésben gázoltunk, amiért ég is az arcunk rendesen.
Aztán végre megérkeztünk a ládához, illetve annak hült helyéhez, ugyanis a GPS (8 műhold kiváló vétele mellett) egy olyan pontra mutatott, ahol a friss szántás-vetés nyomait leltük, így már kezdtük azt hinni, hogy a ládának befellegzett, de a biztonság kedvéért (emlékezve a korábbi logokra) átnéztük tüzetesen a megadott koordináta mellett található minidzsungelt, és ráleltünk a geodobozra. Eléggé körülményes volt a kioperálása, nagyon a dzsindzsa mélyére került a rejtés. Udvariasságból átengedtem Bregőnek (hölgyeké az elsőbbség!) a láda megszerzésének lehetőségét...
A templom és a környéke rendezett és kellemes látványt nyújt, érdemes felkeresni. A rejtésre adott alacsony pontszámot azzal magyarázzuk, hogy feleslegesen meg van nehezítve a keresők dolga (csalán, szúrós növények, ágak), valamint még az ideális útvonal eltalálásakor is muszáj a vetésen átgázolni, és a gazdája helyében én sem örülnék, ha folyton "műholdas vakondok" rohangálnának a földemen.
Mecsek Kupa tájfutó verseny előtt kirándulás régen ismert, kedvelt helyeken.
A templompot nagyon szeretem. sajnos az ezüsthársak még nem zöldültek ki.
A barlangban is voltunk. (a Meleg-Mányi-völgyből a Zsidó-völgybe menet.)
A rejtés viszont gyenge.
VP Mila Piroska
Fatalkessing 1/9. Nagyon régen jártam már itt. Még áltsuttyós koromban. A láda a szántás közepében, egy ugaron hagyott részen van, remélhetőleg nem gondolják úgy egyszercsak, hogy azt is beszántják...
Undormanyos egy rejtesre sikeredett. [wapon beküldött szöveg]
Először is ott figyelt a kukoricás. Aha, gondoltuk, ez a szántóföld, csak megnőtt benne a növény. Kukoricásban száz méter, ez sem rossz, csak ugye mennyi a kilátás a kukoricák közül? (semennyi). A föld nagyon puha, laza, kisebb eső után is szép kis dagonya lett volna.
És amikor az ember kiér a kukoricásban levő szigetre (ahonnan a templomnak csak a tornya látszik ki a kukoricabóbiták között), akkor fogja el a döbbenet: bár a láda ott virít messziről a bokorban, elérhetetlennek látszik: nagyobb sérülések nélkül 2 méterre lehet megközelíteni. Próbáltuk lentről, oldalról, fentről, csalán, tüske, tövis, tájfutóként sok helyre bementem már, de ez extra volt. Micsoda frusztárió, mikor ott van előtted valami, de mégsem éred el. Aztán világos nadrág ide vagy oda, a végén fentről, szó szerint hason csúszva fejjel lefelé a bokrok alatt lapulva halásztam ki a ládát, majd utána raktam oda vissza. Emlegettük a rejtőt :)
Az viszont tény, hogy ilyen helyre még egy falubeli rosszgyerek sem nagyon menne be, úgyhogy lopásbiztosnak tűnik.
A templom aranyos, bekukucskáltunk, kívülről nagyobbnak látszik.
Na ez egy rosszindulatú rejtés! Főleg olyankor, amikor már a természert javában dolgozik.
A pontot hamar megtaláltuk, csak csalános volt kompinálva egy nagyobb méretű csipkebokorral. Nagyon feldühítettem magam ezen a rejtésen. Azért nem hagytuk ott, de keserű szájízzel jöttünk el Mánfáról...
Elsőre furcsálltuk, hogy a szántóföld szélétől még mindig tovább mutatott a műszer, így átkeltünk a sáron. A logokat és a képeket utólag nézve, nem kellett volna csodálkoznunk...
Jó hely ez, szép (és öreg) kis templommal. A szántóföld se vészes, 10-15 m-rel meg lehet úszni (Persze a szántóföld gazdáját nem kérdeztem, mit szól az öszejárt földhöz. Igaz, nem olyan nagy itt a forgalom.) Először nem értettem, miért oda került a láda, ahova a műszer mutatja. Amikor odaértem, minden világos lett: innen nagyon szép a kis templom.
Szép kis templom ez, ha mesélni tudna...:)
A templom mellett a GPS mutatta az irányt és a távolságot...egy kis "szigetre mutatott" a szántóföl felé. Sok (olvadó) hó és sár ellenére "beúsztunk" a ládikóhoz. Egy pár tövist is összeszedtünk, de sebaj. Fő hogy újra láthattuk a kis templomot!
45 fős túrázó társasággal vágtunk neki a tájnak. Míg a többiek a templomot szemlélték, én a láda nyomába eredtem. A leírásoknak hála, könnyen megtaláltam a kincset. A szántóföld közepén, a bokor védelmett nyújtott a ládának. Gyors jelszószemle, aztán rohantam a csapat után. Szerencsére mindegyiküknek van valamilyen bogara, így türelmesen viselik az én hóbortomat.
Könnyen meglett, mert már messziről virított a zacskó. Viszont a szederindák foglyul ejtettek bennünket, hosszasan hámoztuk le magunkról. Nyáron, lombok közt brutálisabb a rejtés, de most csak a tüskék védik, igaz - meglehetősen.
Rejtekhelyen szedercserje vesztegel, mezemet percekre nem eresztette, rekeszre meredtem, kezemmel eveztem, erre meglett. Szerencse! ( Kőlyukhoz most nem mentünk, de jól ismerem, sokszor voltam már ott. Érdekesség: ott rejtőzködtek 1956-ban a pécsi ellenállók, az ú.n. Láthatatlanok. Sajnos mégsem voltak elég láthatatlanok, mert valaki feladta őket, és kivégezték őket az oroszok.)
Második kísérlet. Leparkoltunk a templomnál, majd a padokat kihasználva reggeliztünk. Ezután elindultunk a barlanghoz, hogy most pedig megkeressük azt a fránya ládát, ami a múltkor úgy kifogott rajtam. Bekapcsolva a gpst elcsodálkoztam hogy nem a barlang közelebe mutat a pont. Előszedve a leírást felfedeztük hogy a ládika átalakult. A jelenlegi helyén jól el van dugva, remek az álcázás, vagy háromszor elsétáltam centikre a doboztól míg végül lenyúltam és ott volt.
A Melegmány-ládát is útbaejtve, a kocsit a szépséges mánfai templomnál hagyva közelítettük meg a Kőlyukat szép erdei gyalogtúrán. Nagyon jó a hely, a láda azonban megsérült. A füzet még épp megvolt, benne egy utolsó véletlen megtaláló bejegyzésével, de szerintem nem az eredeti helyén, hanem onnan legurulva lejjebb, fedél nélkül, csupán a füzettel. Előzőleg még egy nejlontasakot is láttunk a barlang felett lógni, vicceltünk is vele, hogy ez a ládából van, de lehet, hogy tényleg... Sajnos nem volt nálunk elsősegély-csomag (még egy zacskó sem), így csupán sejtve az eredeti helyet, valahova eltettük (rendkívül gyenge, bizonytalan vétel mellett), egy nagyobb fadarabbal letakartuk, ami némiképp védi, de a láda gyors segítséget vár a rejtőtől vagy a következő keresőtől. Mellesleg az utolsó tízméterek nehézsége szerintem akár 4-es is lehet.
Nekem nagyon tetszenek a CoVa ládák, ez is, de itt mégis megemlíteném, hogy ez a többször is alkalmazott multi-alkotási mód nem nagyon tetszik, ti. hogy csak azért, hogy multinak mondhassuk, beleírunk a leírásba még egy virtuális pontot a keresendő valódi mellett. Itt éppen mindkét állomás olyan szintű, hogy önálló ládaként megáll, ráadásul valódi láda is rejthető.
Mecsek bicajjal, 185km, 8/10.
Nagyon szeretem ezt a helyet. Egyszer nagyon régen amikor Pécsen nyaraltunk elkirándultunk ehhez a teplomhoz. Jó volt ráismerni. Csak amikor megláttam a helyet akkor döbbentem csak rá, hogy itt voltunk.
A ládát sokat kerestem, Mihullal is konzultáltam, és amikor már feladni készültem megpillantottam az árokban valami szemetet. Odarohantam, és kiderült, hogy a láda zacskója. A láda maga is előkreült (tető nélkül) meg a logbook is, de más nem. Valószínűleg legurulhatott a hegyoldalról egy viharban...
Visszarejtettem egy fa tövébe, bár biztos nem oda ahol eredetileg volt.
Kb. másfél órán át kerestük - eredmény semmi. A barlang amúgy nagyon szép. A sikertelen kutakodásban még a gps-em is meghülyült, mert egy idő után bepozicionált Mladá Boleslavtól néhány kilométerrel délkeletre (napi megtett út: csaknem hatszáz kilométer, átlegsebesség ötszázvalahány kilométer per óra). Így gps nélkül melegmánynak is lőttek. A kütyü csak kint az út menti presszó mellett javult meg.
Skandallum!
bne - klo (serpa)
De kár hogy ez nem egy forditott multiláda. A templom környékéről látszana az égbolt. Szóval a templom közelében ebédeltem, a padokon.
[Összeszedtem egy csomó szemetet, nem értem miért szórják el az emberek hiszen van hova rakni ] Viszont a barlang közelében már az utólsó 200 méteren már nem volt hold. De a barlang szép, egyszer
már bent is voltam.
No majd legközelebb...
Kár, hogy a templomba nem lehet bemenni. Azért az ajtón levő résen át jól látható az egyszerű szépsége.
A barlangnál sokat kellett várnom, hogy az iskolai kiránduló csoporttól nyugodtan keresgélhessek.
A nehéz terep ellenére végül biztonságban megleltem.
Nagyon szép helyen van a láda.A lyukba nem mertünk bemenni de szerintem nem is szabad.A templomnál nem volt valami nagy idegenforgalom úgyhogy sorállás nélkül le tudtuk olvasni az évszámot.
Kösz: Merk család
moi1
A Kőlyukkal kezdtük.A barlaghoz érve látván miről is van szó.elkészült a támadási haditerv.Ketten kétfelől indultunk felfelé.Jó irányból könnyen fellelhető.A templom már csak egyszerű ráadás.
Nagyon régen jártam már erre, így újra nagyon tetszett a barlang. A barlangig a terep 1-es (a Ciframalomtól), de a utolsó pár méter az télen vagy sárban akár 5-ös is lehet! A megtalálásban a GPS nem sokat segített, 20m-nél közelebbit nem akart mutatni. Végül a környék fáinak átvizsgálásával ráleltünk, majd 1 óra alatt...