WAP:
Kétállomásos multi valódi dobozokkal:
1. A Kezesfánál az erdő széléhez közel, veremben.
2. Pörkütt Márton sírjánál jellegfa mellett, 'pörkütt' rönk alatt.
A megközelítés legjobb a Holládi völgyhíd és Szent Donát kápolna ládák útbaejtésével, de ha ezek a ládák már megvannak, akkor Holládról, a falut is meglátogatva, a temetőtől is indulhatunk. Amúgy megfelelő térképi segítséggel a Kezesfa az összes környező településről megközelíthető.

A ládába TravelBug
nem helyezhető.
A Marcali-hát szívébe hívunk benneteket egy kétállomásos geotúrára.
Marcali-hát
A
Marcali-hát egy csaknem pontosan észak-déli irányú, löszös-agyagos vonulat, mely Balatonberénytől Böhönyéig húzódik kb. 35 km hosszúságban, mintegy 6 km szélességben. Keleti oldalán a 68-as főút fut végig, rajta a tájegység nevét is adó legnagyobb településsel, Marcalival, nyugati oldalán pedig a Balatonszentgyörgytől Tapsonyig tartó országút. Belsejében keresztirányú közúti átkötést Marcalinál találunk Somogysámson ill. Szőcsénypuszta felé - ill. északi részén a 7-es főút ill. az M7 autópálya is áthalad.
A terület északi része magasabb, tagoltabb (legmagasabb pontja a 254 méteres Kastély-domb) - dél felé haladva fokozatosan szelidül. Lankáin szőlők, gerincén erdők húzódnak. Túránk az északi erdős rész szívébe vezet.
Kezesfa
A gerincen egy nevezetes csomópontban futnak össze a környező településekből (Hollád, Marótpuszta, Somogysámson, Horvátkút, Marcali, Kéthely) érkező erdei utak - a Kezesfánál.
Eredetileg egy jól azonosítható tájékozódási pontnak számító hatalmas tölgyfa állt itt, melynek kiszáradása után az innen induló utak irányaiba mutató ágait kéz formájúra faragták, természetes útjelzőként használva, egyben műalkotássá alakítva a fát. (Ezek szerint az olykor felbukkanó 'Képesfa' elnevezés téves - ill. bár a közelben olyan is
akad, ez a hely nem tévesztendő össze vele.) Az eredeti fa régebben dőlt ki, hogy a ma élő öregek sem látták már.
Később a helyén újra és újra útjelző oszlopot állítottak - az eredeti fa emlékére kéz formájú táblákkal, hol bádogból, hol fából. A legutóbbi felújítás 2011-ben történt.
2012-ben hagyományteremtő céllal szerveződött egy jó hangulatú turisztikai találkozó a környék települései között: Kéthelyről, Marcaliből, Horvátkútról, Somogysámsonból, Holládról indult szervezett gyalogos- és kerékpáros túra a Kezesfához, ahol a 'küldöttségek' jó hangulatú beszélgetés közben fogyasztották el a hozott elemózsiát és a helyi bort.
Az ennek alkalmával (2012.04.30.) készült alábbi videón Kovács József holládi helytörténész foglalja össze a Kezesfa történetét, melynek szellemiségét különösen szépen festi alá a falvak közti találkozó.
VIDEÓ A KEZESFÁRÓL
Végül kis zarándoklat is szerveződött a környék egyik nevezetességéhez, a rejtélyes eredetű erdei sírhoz: Pörkütt Márton keresztjéhez. Itt fogalmazódott meg a helyiekkel együttműködésben kihelyezendő geoláda ötlete.
Pörkütt Márton
Közigazgatásilag ugyan még Kéthelyhez tartozó területen, de valójában Hollád határában található egy rejtélyes erdei sír, melyet - mivel pontos eredete ismeretlen - természetesen mesés, többnyire betyár-romantikával átitatott mende-mondák lengenek körül. Ezek itt-ott romantikusan túlzók, és részben át is fednek, de a pontosan talán soha meg nem ismerhető valóság híján épp az érdekes ilyenkor, ahogy ezeket a szájhagyomány fenntartja és nyilván színezi is. A sír adja a környező erdőterület nevét is.
A sírhantról tényszerűen nemigen lehet többet tudni, mint amit a kereszt felirata mond, hogy "Itt nyugszik PÖRKÜTT MÁRTON, betyárok áldozata", továbbá hogy "Állíttatta 1936 PÁGER erdőőr". Ebből mindössze annyi következik, hogy a sír 1936. előtti - de lehet, hogy már akkor is régi volt, így az sem kizárt, hogy akár kötődhet is a régebbi betyár-világhoz. A sír a temetőiekhez hasonlóan nagyjából keletre néz.
A legendáriumnak persze nincsenek korlátai.
Az egyik monda-kör az itt nyugvó személy nevét valamiféle égetéses kínzással ("pörköléssel") hozza kapcsolatba: részleteikben eltérő történetek szólnak arról, hogy valamiféle gazdag kereskedő járta meg útonálló betyárokkal, akit kiraboltak (esetleg kínvallatásnak vetettek alá) és megöltek. Nem kizárt, hogy valóban ilyesféle sérülésekkel talált holttestet temettek ide, ami persze bőséges alapot szolgáltathatott a találgatásoknak és a meseköltésnek.
Más történetek szerint a vezetéknév csupán esetleges, és az is lehet, hogy a halott az erdőben lakozó betyár-csapat egyik tagja, akit társai öltek meg valami belső ellentét miatt.
A helyben élő történetek mindenesetre ezeket az alapelemeket variálják.
Az alábbi videón (ugyancsak a kezesfai találkozó alkalmával) meg is hallgatható néhány változat:
VIDEÓ PÖRKÜTT MÁRTON SÍRJÁRÓL
A videón is hivatkozott egyik forrás meghallgatható a Somogy Megyei Múzeum honlapján, az Együd Árpád hagyatékban -
katt és keresőszóhoz beírni: "Pörkölt Márton".
2010. novemberében a
Szellemjáró geoláda is megfordult itt.
Láda
Mindkét állomáson valódi láda várja a keresőket. A koordináták adottak, hogy a bejárás módja szabadon választható legyen. A jelszóképzés viszont az alább jelzett sorrend szerint, a részletek egymás után írásával történik:
1. A Kezesfánál az erdő széléhez közel, veremben:
N 46° 37,486' E 17° 20,512' 250 m [GCPORK-1]
2. Pörkütt Márton sírjánál jellegfa tövénél, 'pörkütt' rönk alatt. (Olyan fát kell keresni, amit nemigen látunk erdőben. Itt ugyan épp nincs egyedül, de legyen benne valami nehéz is. :-))
N 46° 38,295' E 17° 20,134' 220 m [GCPORK-2]
Megközelítés
A két állomás légvonalban mért bő másfél kilométeres távolsága úton sem sokkal több - lényegében a
Z jelzés köti őket össze némi letérővel. (Ugyanakkor a jelzés rendezésre vár, nem mindenhol a legjobb minőségű utat követi, nem kell árkon-bokron ragaszkodni hozzá - kis körültekintéssel ill.
turistautak.hu segítségével könnyű alternatívát találni.) Megközelítésükre több mód is van:
1. A 7-es útról a
N 46° 40,040' E 17° 19,803' 200 m [GCPORK+letérés] pontnál lehet letérni egy általában autóval is járható, elején még kővel is szórt földútra. Ezen a vonalon menet közben a
Holládi völgyhíd és a
Szent Donát kápolna ládák is begyűjthetők, majd a Z jelzést követve haladunk céljaink felé. (A kápolnánál nyugodtan hagyhatjuk a kocsit, de ha tovább megyünk, legkésőbb az erdő szélén azért tegyük le.)
2. Ha a fent említett útba eső ládák már megvannak, Holládról a temetőtől is közelíthetünk (
N 46° 38,432' E 17° 18,899' 200 m [GCPORK+parkoló]). Itt lehet hagyni a kocsit, de száraz időben vérmérséklettől függően tovább is lehet merészkedni az egy ideig még viszonylag jó földúton.
3. Kéthelytől és a többi környező településről mindez kicsit hosszabb, de a Kezesfa mindenhonnan elérhető - lásd pl. a
turistautak.hu-n.
Köszönetnyilvánítás
Köszönöm Kovács József holládi helytörténésznek mindenek előtt azt, hogy mind a sír, mind a Kezesfa állapotát folyamatosan figyelemmel kíséri, mitöbb szükség esetén állagukat saját kezűleg is gondozza. Ezen túl pedig a megelőző korábbi túrákat, ill. hogy kihelyezéskor is velem tartott, és a technikai kivitelezésben igen kreatívan közreműködött, továbbá hogy
magnetic együttműködésével vállalták, segítségemre lesznek a láda felügyeletében és karbantartásában.