Vaskapu nevét az oklevelek már 1467 körül említették, mint a Dobokai család birtokát. 1467-ben Mátyás király hűtlenség miatt elvette a Dobokaiaktól és Mindszenti testvéreknek: Jánosnak, Mátyásnak és Miklósnak adta.
Községközpont Alsóegregy. Népessége 433 fő, ebből magyar lakosok száma három.
A községben található a görögkeleti fatemplom. Szép és impozáns látványt nyújt.
Vaskapu fatemploma a XVII század első felében épült és 1840-ben költöztették ide Nagyrajtocról. Déli bejárata körül dupla soros sodrony minta fut, a fénylyukak elhelyezése egy 5 szirmú virágot imitál. A templom belsejében nincsenek festmények.
Sajnos a templomról több információt nem tudtam gyűjteni. De mindenféleképpen érdemes előtte megállni és megnézni.
Csodálatos kis templomocska, de elkeserítő, hogy olyan, mintha senkit sem érdekelne, mi lesz a sorsa. A tornya még mindig hiányzik, az ajtaja nyitva volt, mindenhol fóliadarabok, rendetlenség uralkodott. Elgondolkodtunk, micsoda munka lehetett a gerendákat, zsindelyeket faragni és összeépíteni. Számomra olyan mélységes nyugalmat árasztott, hogy órák hosszat is elüldögéltünk volna azon a hatalmas gerendán, ami a templom előtt lócaként szolgálhatott valaha. Ez a hely elvarázsolt bennünket.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! [Geoládák v3.12.7]
GEOQUEST XIII - Cluj/Kolozsvár/Klausenburg esemény miatt jöttünk most Kolozsvárra kitkat0123, R.Guszty és fa-peti társaságában. A hosszú ládázós hétvégét itt és Zilahon töltöttük. Nekem ez a 3. Geoquestem, 2011-ben voltam a kolozsvári eseményen is. Azóta nagyon sok minden változott, a com-os rejtések is megújultak. Harmadik nap útban Kolozsvárról Zilahra kerestük fel a helyet.
Köszönöm a rejtést!