Dugás-kút
A hírneves forrást bemutató láda (mérete 16 cm * 10 cm * 12 cm) a Zselici Tájvédelmi Körzet Dugáskúti-erdő nevű részében rejtőzik soktörzsű fa védelmében. A környék erdői a SEFAG kezelésében vannak, náluk általános szabály az erdőlátogatásra az, hogy a szarvasbőgés időszakában (egész szeptemberben, de helyenként októberben is) az erdőkben csak 9 és 15 óra között tartózkodhatunk. Az agancsgyűjtés időszakában (február-március) kizárólag a kiépített utakon, és a jelzett turistautakon szabad járni. Az erdőlátogatási korlátozásokat tekintve ez a térkép hasznos lehet.

---

A ládába utazó ügynök, vándorbogár, geoérme helyezhető. Ha még nem tudod, hogy ezek micsodák, feltétlenül olvasd el ezt a leírást!

---

Megközelítés
A Csillagpark megnyitása óta Simonfa felől szabad a behajtás a ropolyi erdőgazdasági aszfaltos útra, és a kiinduló pont a Ropolyi-tó lehet.
A Dugás-kút forrás a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra jelzésről itt  N 46° 14,654' E 17° 46,484' 175 m [GCDUGA+elágazás] leágazó jelzetlen szekérúton érhető el a Dugáskúti-erdőben, a Ropolyi-tó  N 46° 14,634' E 17° 46,554' 172 m [GCDUGA+Ropolyi-tó] közelében, amely mellett esőbeálló és turistapihenő várja a természetjárókat. (Jelzett turistautak vezetnek akár a kiltátótoronytól, akár a tó keleti partjáról indulva.)

Nagyobb gyalogos \ kerekes túrák
1. Az első útvonal 7,1 km hosszú. Ekkor a kék sáv jelzés mellett, a zselickisfaludi  N 46° 16,147' E 17° 43,846' 170 m [GCDUGA+1.parkoló] Vándor-turistaháztól indulunk. Az út első szakasza hosszú emelkedővel, mélyúton halad, míg felér a Bereknyei-szőlőhegyre. Innentől a Tergócs-erdő felé a dombháton haladva több helyen is kilátás nyílik a környező völgyekre és dombvonulatokra.
Hamarosan a Tergócs-erdőn át vezet utunk, érintve a táblával jelzett, különleges hársfaligetet, majd elérjük az évezredes múltú, mára eltűnt Kardosfa község helyén álló Hotel Kardosfa Ökoturisztikai és Konferenciaközpontot - az erdészet által kirakott tábláról megismerhetjük az elnevezés eredetét és a hely történetét is -, majd később a Ropolyi-horgásztó közelében elérjük a forráshoz vezető jelzetlen út kiágazását.
2. A másik útvonal hosszúsága 7,7 km. A 67-es útból Simonfától délre ágazik ki  N 46° 15,558' E 17° 49,714' 260 m [GCDUGA+2.parkoló] a kezdetben kék kereszttel jelzett, aszfaltos erdőgazdasági út, végig ezen haladunk a Ropolyi-tóig. Az út első szakasza szép kilátást nyújt a jellegzetesen vízszintes dombhátakkal keretezett zselici tájra. Később az út a Zselici Tájvédelmi Körzetben halad, ahol az útról nem térhetünk le az erdőbe. Ezt a területet bükkös-ezüsthársas erdőtársulás uralja, az utóbbi génbankjaként szerepel. A Ropolyi Vadászház közelében az útról kis kitérőt téve, a környék történetét információs tábla ismerteti. Utunk érinti a nagy múltú, de mára eltűnt Ropoly község területét. Itt kis szakaszon a piros sáv jelet követjük, majd becsatlakozik a kék sáv , és a Ropolyi-tóig azon haladunk, ahol rátérünk a fentebb ismertetett szekérútra.

Az elágazás megközelítése két irányból is jellegzetes zselici tájon át vezet, ami azt jelenti, hogy a látóhatárt minden irányból közel vízszintes, nagyjából azonos magasságú, hosszan elnyúló dombgerincek zárják. A jellegzetes tájképnek a Zselic földtani múltja adja a magyarázatát. A Zselic fő tömegét a Kárpát-medence nagy részét kitöltő egykori Pannon-tó medencéjének homokos-agyagos feltöltése, a "sárgaföld" adja a helyenként akár kilométeres mélységben fekvő több száz millió éves kőzetek fölött. A Pannon-tó teljes feltöltődése után a terület 200...300 méter magasságú fennsíkká emelkedett a földkéreg mozgásai során. A földkéreg későbbi törései mentén az erózió völgyek sokaságát mélyítette a fennsíkba. Azt mondhatjuk, hogy errefelé nem hegyek keletkeztek, hanem völgyek, és ami közöttük megmaradt a fennsíkból, azok ma a völgytalpakhoz mérve 60...100 méter magas dombok (helyi fogalmak szerint hegyek). A dombtetőket és lejtőket többnyire a későbbi időszakokban szállóporból lerakódott 10...30 méter vastag löszréteg borítja.

Dugás-kút forrás
A forrást  N 46° 14,115' E 17° 46,691' 188 m [GCDUGA+Forrás] régebben fa dongákkal (dugákkal) védett merítős medencével foglalták, de az 1971-es vadászati világkiállítás alkalmából kőből falazott, boltívvel védett formában újították fel. A 2000-es évekre a forrásház tönkrement, vize a gyűjtőmedencéből nem kifolyócsövön, hanem alsó repedéseken folyt ki. A forrás 2014-es felújítás során nyerte el mai formáját.
A tartós aszály időszakát kivéve bővizű forrás a Ropolyi-árok nevű vízfolyás egyik eredése, amely aztán északra veszi az irányt, felduzzasztva létrehozza a Ropolyi-tavat, majd a Berki-patakkal egyesülve 15 km után ömlik Kaposba.
A forrás mellett kis erdei pihenő várja a természetjárókat asztalokkal, padokkal és tűzrakó hellyel.
A völgyben vezetett valaha (1917-1929) a Kaposvár - Ropoly keskeny nyomközű gazdasági vasút, amelynek emlékeként a SEFAG egy vágányszakaszt és tájékoztató táblát helyezett ki.

Zselici betyárok
A kút története összefonódik a somogyi betyárok emlékével, elsősorban Patkó Bandi legendáival. A környékbeli erdők voltak a Patkó fivérek, Patkó János és öccse, István - becsületes nevükön Tóth János 1825-1862 és István 1827-1862 - bandájának egyik rejteke [1]. Ropoly környéke útvesztő völgyekkel szabdalt, sűrű erdőivel a törvényen kívüliek számára sokáig jó búvóhelyet jelentett. A népi emlékezet alapján egyetlen személynek, Patkó Bandinak emlegetik a két fivért a legendák és népdalok. Annál is inkább, mert sok a közös vonás életsorsukban: eleinte közös bandában tevékenykedtek, majd szétválásuk után a halál is ugyanabban az esztendőben érte őket. Összekülönbözésük miatt István áttette működési területét a Koppány völgyébe. 1862-ben bandája tűzharcba keveredett Nyim határában a zsandárokkal és megsebesült. A vezért a többiek Nagybábonyba menekítették, de másnapra elhunyt. Az egyházi szertartást megtagadták tőle, ezért a temető partoldalában földelték el. Sírhelyét egy kopjafa őrzi a mai Bábonymegyerben.
János bandája a Zselicben maradt, és a déli területeken folytatta tevékenységét, míg őt is elérte a sors keze. Szintén 1862-ben Galambok határában folytattak tűzharcot a hatóság embereivel. Súlyos sebesülése után pajtásai Fenékpusztára menekítették, de sebe elüszkösödött, helyzete reménytelenné vált. Agyonlövette magát - hűséges pajtását, Bergán (Fülöp) Jánost kérte meg, hogy szabadítsa meg szenvedéseitől [2].

Színe és visszája
A betyárok emlékét még őrzi a nép, de a velük élet-halál harcot vívó rendfenntartók véráldozatát elmossa az idő. 4 derék csendőr emlékobeliszkje a végpusztulás szélén áll - érdekes módon a mai fegyveres erők nem tisztelik meg emléküket a sírhely és emlékmű rendbetételével.

Kirándulások a környéken
A kardosfai szállodától több helyi jelzés indul.
A. Zöld házikó: Kardosfa - Enyezdi Barakk Vadászház - Kishárságy 7,5 km
B. Zöld bükklevél: Kardosfa - Ropolypuszta - Génrezervátum 6,5 km
C. Zöld szarvas: Kardosfa - Szarvasfarm 6,8 km
D. Zöld tölgylevél Kardosfa - Betyársír - Görgényi vadászház - Zselickisfalud 23,7 km
E. Zöld hárslevél: Kardosfa - Emlékhársas 2,7 km (része az 1. útvonalnak)

Felhasznált források:
[1] Szerk. Dávid János: Kaposvár és környéke. Dávid kiadó, 2000. p. 190.
[2] Király Lajos: Híres betyár vagyok. Somogyi Honismereti Egyesület, 2002. p. 177- 178
Észak-Zselic forrásai
Tótszentgyörgy község honlapja
Megjegyzés
A betyártörténetek nemcsak a nép képzeletében alakulnak-szépülnek, sajnos a felhasznált forrásmunkák is egészen eltérő adatokat tartalmazhatnak. Magam Patkó Bandi történetét komoly szaktekintélyek munkáiból több változatban gyűjtöttem ki, és azt a változatot írtam le, amelyik valamilyen okból a leghihetőbb. Nem vettem figyelembe például Mészáros Ádám & Rózsás Márton (Somogyi Múzeumok Közleményei 18: p 251-260 Kaposvár, 2008.) véleményét, akik ezt írják:
'Ezen a néven két betyár, Patkó István és János (valójában Csorba István és Bergán János) működött, nevük és legendájuk a folklórban, a népi emlékezetben Patkó Bandi apokrif személyében fonódott össze. Csorba "Patkó" Istvánt 1862-ben, Bergán "Patkó" Jánost 1864-ben lőtték agyon a pandúrok.'
Ennek ellentmond többek között az, hogy Patkó István Tóth Istvánként szerepelt a halotti anyakönyv bejegyzésének megfelelően (Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág. Kaposvár, Új-Somogy Nyomda 1944.) a sírja fölé állított korabeli fejfán, lásd a róla megemlékező POI-t.
A betyárokról szóló hitelesnek tűnő adatok is ellentmondásosak. Egyrészt tisztességes családjuk érdekében álnéven szerepeltek, amelyet időnként változtathattak is. A tűzharcban elesettek azonosítása személyes iratok híján megbízhatatlan volt. Gyakran a nagyobb nevű elesett, de élőnek híresztelt vezér nevével szerzett magának tekintélyt a futóbetyár, de az is előfordulhatott, hogy az elfogott bajtárs a vezéreként azonosította valamelyik elesett közbetyárt, így segítve az elmenekült vezér társadalomba való visszailleszkedését.