Heuréka!! Köszönöm a rejtést!
A többit ma este. Vagy holnap reggel. Vagy...
Legfontosabb! Az eltünt követ pótoltam, alkoholos filcel sikerült felvésnem egy öklömnyi kőre, majd a megadott koordinátára helyeztem. Ha, a nagy szikla előtted alattad van, akkor a jobb oldalában találod, miután lementél.
Hát igen. A nap negatív csúcspontja.
Miután felértem és találtam még pár hófoltot, az öklömnyi követ már nem leltem. Aztán a rejtővel való rövid ám velős beszélgetés még tovább hűtötte a kedélyállapotomat.
Már többedik rejtését gyógyítottam az előző héten. Gondoltam most is kisegítem. Mire közölte jelszó nincsen, logoljak jelszónélkülit. Úgy nehéz gyógyítani, ezért mondtam, hogy ,,nem". Máris jött az emelt tónusú replika, hogy ,,de miért". Na itt már előbújt bennem a kisördög, úgyhogy hamar eljutotunk a szívbéli elköszönéshez, úgy mint ,, Na menj te ahova gondolom", és itt biztos nem a Bahamákra gondolt a kedves gazda, de ezt már nem tudtam meg, mert már csak a sötéten hallgató telefonomba mondtam, ,,szervusz ".
Örülök, ha gyógyíthatok. De az a minimum, ha már a gazda nem foglalkozik a saját ládájával, hogy legalább segítőkész, türelmes, udvarias és javítja a már gyógyított ládaoldalakat, nem pedig kritizálja az e-mailben küldött fotókat, hogy szerinte ez nem ott van ahol kellene lennie. Mindig a leírás alapján és a megadott koordinátára rejtettem. Mehettem volna tovább, mint oly sokan, de inkább időt szánok minden egyes gyógyításra, hogy az utánam jövő kesserek örömet érezzenek, ne bosszúságot. Köszönetet nem is várok( mondjuk nem is kaptam).
Nem baj, megoldottam másképp a problémát, szerencsére van bőven segítőkész kesser a közösségben.
Eme kis intermezzo után indultam is tovább a mai nap pozitív csúcsára, a Kékestetőre felmelegedni.
Gazdának meg kívánok a természetben töltött sok szép békés napot!