Ismét eljött az idő hogy egy szép, és kellemes helyre invitáljalak Téged, és ez a hely nem más mint a Vértesben megbújó kicsiny tó, ami nem más mint a Dobay-tó.
Dobay-tó
Dobay-tóról keveset lehet tudni, de elhelyezkedése a északnyugati-Vértesben található Oroszlánytól 3,4 kilométerre a Piros turistaút mellett. Dobay-tó táplálja a Pénzes-patakot is, mely a Fekete-tóba folyik. A tó környéke a klímahatások eredményeként gyönyörű növényekkel lett gazdagabb. Vértes, és a tó környéke nyáron hűs, így kellemes kikapcsolódást nyújt az ott kirándulóknak, túrázóknak.
Útvonal
A megadott parkolóból, vagy az Oroszlány központjából induló Piros turistajelen érhetjük el. Innen akár folytathatjuk a túrát Pusztavámra, vagy Csókakőre is, de ezek már hosszabb túrák.
Vértes növény-és állatvilága
A Vértes ragadozó- és vízimadár állománya Európa-hírű. A szurdokvölgyek és a hegylábi vidék ürgés legelői felett gyakran kering a levegő óriása a parlagi sas, a sebesen vadászó kerecsensólyom, vagy a zsákmányára szitálva leső kígyászölyv. Innen néhány lépésre sík, Hortobágyot idéző nap perzselte táj tárul a szemünk elé. Láp- és mocsárrétek hatalmas madárcsapatokkal, száraz füves puszták tavaszi virágtengerekkel nyújtóznak a messzeségbe. A gémeskút közelében magyar szürkemarha képe lebeg, és az izzó forrósában időnként tükröt tart a tájra a délibáb. Mintha a magyar tájak mind adtak volna magukból egy kicsit, hogy itt együtt lehessen minden érték és szépség, amit a természet alkotott.
A hegység déli lejtőinek ritkasága az öves százlábú. Ez a vöröses páncélba öltözött rovar fél arasznyira is megnő, rágókarmának mérge fájó és elhúzódó gyulladást okoz. Egyébként hasznos, védett ízeltlábú. Érdekes tulajdonsága, hogy petéit egy hónapon át magához szorítva dajkálja, közben nem mozdul, nem is táplálkozik.
Reménykedem hogy ezzel a rejtéssel is egy szép, és nyugodt helyre hívtalak el Téged!
Szép élményeket, jó túrát kívánok!
Ládatörténet:
2020.12.06-án Blue Malitól Mikulás-ajándékként kaptuk a ládát, igyekszünk gondoskodni a karbantartásáról. - MEMME és ZEREB
2014.11.09: Köszönöm szépen a segítséget Dr.Ladának aki pótolta a ládát
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést. Idilli a tó és környéke, ha nem számítom a közeli szemétdombról odahallatszó gépzajt és az akkor éppen odafújt szagokat.
Talán a nap legszenvedősebb ládája volt. A piros jelzés a tó környékén trekking gumikkal elég nehezen járható a homok miatt, több szakaszon is tolnom kellett. A doboz sem akart előkerülni egyhamar, de végül csak meglett. Sebaj, kell ilyen is.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Nagyon szép kis tó, kár hogy be van kerítve.
A láda messzebb volt, mint gondoltam. Nagyon kilátszott a gyökerek alól, próbáltam álcázni egy kicsit. Mondjuk a kessereken kívül kevesen mennek addig el.
[Geoládák v4.2.6]