A kolostorkomplexum N 46° 41,481' E 19° 42,990' 114 m [GCFMTR+monostor]
A kolostor alapítását nagyon pontosan keltezik, így tudják, hogy mikor alapították és mikor szűnt meg. Ennek a pontos meghatározását nemcsak a régészeti, hanem az egyéb természettudományos módszerek is lehetővé teszik.
Azt lehet a leletek alapján megállapítani, hogy a honfoglalás után 1050 és 1130 között egy nagy népesség élt itt, amely mintegy 80-100 évig ide temetkező magyar keresztény lakosság volt. 1130 és 1150 között megépítették a kolostor első épületrészeit, ami egy kis kolostorból és egy hatalmas bazilikából állt. A bazilika egy háromhajós épület volt, ami egy fő- és két mellékhajóból állt, félköríves szentélyzáródással. Mindezt 1200 körül egy fallal vették körbe, amivel bezárták az első kis udvart. 1220-30 között egy hatalmas átépítést végeztek, amikor a bazilika elé építettek egy nagy nyugati előcsarnokot, ami valószínűleg akkor kapott két nagy tornyot. A déli oldalon egy mellékkápolnával egészítették ki, és egyben átépítették az egész kolostort úgy, hogy megépítették a nyugati és az északi szárnyát is az épületkomplexumnak. A gazdagságot a vörös márvány bőséges használatáról és a különböző faragványokról lehet felismerni.
Bibliavereteket, misekönyvvereteket, kódexek előlapjait találták a bazilika közepén gödrökben szétégetve. Mindent beledobáltak a gödrökbe a tatárjárás után a környékre betelepülő kunok, a szobrokon keresztül a padokon át az aranyozott limoges-i tárgyakig. Beledobták a Szent Péter-ereklyetartót, és mindent, amit a tartárjárás után a szétbontásnál közvetlenül nem tudtak használni.
Ez az élettér 1241-42-ben a tatárjárás hatására teljes egészében megszűnt, gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé az egészet. Elmondható, hogy az itt feltárt gazdagságot ez a térség máig sem tudta újra megteremteni. Itt vagy nagyon gyorsan üldözték el a népességet, vagy legyilkolták őket.
Mellette, Szankon három évvel ezelőtt Wilhelm Gábor régész feltárt egy Árpád-kori házat, amelyben 1241-es pénzek voltak. Azt is megállapították, hogy nagyjából nyáron, amikor a tatárok jöttek és leradírozták ezt a vidéket, 34 embert, főként gyermekeket és asszonyokat öltek le a házban. Nem mellékes, hogy Szankon nagyon értékes aranyleletek is vannak, amit nem is gondolnánk, hogy akkor használtak átlag közemberek is. Azokon a helyeken, ahol ilyen hirtelen vége szakad az életnek, ott régészetileg jól meg lehet fogni a dolgokat, amelyek megmaradnak, mert egyszerűen otthagyták őket.
Minden évben Anna nap környékén tartják a búcsút.
Ha valakit érdekel a búcsú vagy bármilyen program a közelben, az alábbi linken tudja megtekinteni a lehetőségeket/időpontokat: Bugac.hu
Köszönjük, hogy megkerested a ládánkat!
További szép napot!
K, V & Bitang :)
-----------------------------------------------------------------------
A ládát 2020.05.29-én új helyre költöztettük, újra kereshető!
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Régebben már megtaláltam, így keveredtünk ismét ide.
Az ásatás pillanatnyilag szünetel -gondolom a tél miatt- részlegesen visszatemették, de így is látni érdekességeket.
A közeli "betonbunker" még épülőben, remélem hamarosan elkészül, s látogatható lesz. [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltam, a jelzett ponttól kb. 10méterrel arrébb. Megpróbáltuk valamennyire rejteni, mert elég szembetűnően látszódott. Köszönjük a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! :-) 2022/135
A lada szabadon volt, egyaltalan nem volt elrejtve. Szerintunk a koordinatak nem erre a fara mutatnak. [Geoládák v3.12.10]