Elhelyezés időpontja: 2013.10.23 12:00
Megjelenés időpontja: 2013.11.24 12:11
Utolsó lényeges változás: 2017.03.15 22:34
Utolsó változás: 2017.03.16 07:38
Rejtés típusa: Hagyományos geoláda
Elrejtők: halindaattila
Ládagazda: halindaattila Nehézség / Terep: 2.0 / 1.0
Úthossz a kiindulóponttól: 50 m
Megtalálások száma: 219 + 2 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.5 megtalálás hetente
A 10x5 cm cső ládát egy fa villanyoszlop iker betongyámjában találod, ágakkal és avarral álcázva. A ládához tollat vigyél magaddal! Pótjelszó a közeli elektromos doboz alján.
A ládába TravelBug nem helyezhető.
Megközelítése
Ököritófülpös megtalálható Mátészalkát elhagyva a 49. számú főútvonalon keleti irányban a harmadik településként
Ököritófülpös soha nem felejti el azt a tragédiát, ami 1910. március 27-én történt a településen. Ez a tűz hazánk és a korszak legtöbb áldozatot követelő tűzvésze volt, és a világon is a legnagyobbak között tartották számon. 312 ember vesztette életét, 99-en sérültek meg.
Az ököritótiak egyébként úgy gondolták, hogy átok ül az épületen, mivel a csűrben gyakran történtek tragédiák. 1886-ban az egyik bálban például hatalmas verekedés tört ki, előkerültek a bicskák, 26-an megsebesültek, 5-en pedig meg is haltak. Az 1910-es tűzvész után nem is épült semmi a telken, ma egy park, valamint a tűzvészben elhunytak tiszteletére készült emlékoszlop áll a helyén
Ököritófülpös elődközségében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárököritón 1910 húsvét vasárnapján rendeztek bált egy csűrben. Az akkori szokás szerint úgynevezett "disznóhólyagból készült" hólyaglámpásba helyezett gyertyával világítottak. A bálba a környék 17 községéből érkeztek fiatalok.
Az 1910-es húsvéti bálra papírzászlókkal, lampionokkal és petróleumlámpákkal díszítették fel az épületet, de fent volt még a szüreti bál dekorációja is. 650 ember gyűlt össze az épületben, egy fúvós, és egy vonós zenekar játszott felváltva.
A csűr hatalmas terét lampionok világították meg, amelyek akkor főként disznóhólyagból készültek, bennük pedig gyertya világított. Folyt a mulatság, nagy volt a báli jókedv. Egy ilyen kiszáradt hólyag fala azonban valahogy tüzet kapott a benne levő gyertyától. Egy szabadságos közhuszár, bizonyos Pongó Dániel kirántotta a kardját, s odasuhintott a hólyagot tartó spárgára. El akarta vágni, mondván, essen csak le az a hólyag, a földön aztán majd agyontapossák az amúgy ártatlannak tűnő lángot. Csakhogy a hólyag ezúttal nem spárgával, hanem dróttal volt a gerendázathoz erősítve. A kard nem tudta elvágni, a csapás következtében fellépő tehetetlenségi erő viszont fellendítette az égő hólyagot a szalmatető irányába, ami szinte azonnal lángot is kapott.
Az egyik szemtanú, a zenekar klarinétosa, Pinczés Lajos a korabeli újságokban így emlékezett a húsvéti bálon történtekre: "A zenekar közelében lévő egyik lámpácska, benne az égő gyertyával, a fúvósok szelében ide-oda ingott. Még mondtam is a szünetben a pajtásomnak, nézd azt a lámpát! De csak legyintett, semmit érő kis lámpa, ha meggyullad, pukkan egyet, lehull a parazsa és széttapossák. Volt már ilyen százszor is. Igaz, így volt mindig. Amikor újra rázendített a fúvószenekar, a gyertya feldőlt a lámpában, lángot kapott a bura. Az alatta táncoló huszár elővette a kardját, és oda csapott. Nem tudta szegény feje, hogy a hólyaglámpa nem madzagon lóg, hanem dróton. S a kard felcsapta a lángot a drót végével a mennyezetre".
A településen lakók szerint a tüzet okozó huszár Pongó Dániel volt, aki végül a lángok közt lelte halálát. A katona szülei, és rokonai végül a településről kénytelenek voltak elköltözni, mivel a faluban mindenki a fiút hibáztatta.
A mulatók próbáltak menekülni, de a két kijáratot zárva találták. A rendezők ugyanis így akarták megakadályozni, hogy a húsvéti bálba jegy nélkül jussanak be a mulatozók. A kijáratok elé ezen kívül padokat szegeztek, ami megakadályozta a kívülről való bejutást is. A menekülők egymást lökdösve, taposva próbáltak kijutni az égő csűrből.
"Rettenetes tusakodás támadt a menekülők között, szívszaggató jajgatás hangzott, és akadt olyan sikerrel kijutott bálozó, aki égő ruhában futott az utcán, amíg össze nem esett" írta le a lelkész.
Gyorsan terjedtek a lángok, a tető égő darabjai a bálozók közé zuhantak. Az oldalsó ajtó betömődött a menekülőktől. A zenekari dobogó felől nem lehetett a kaput megközelíteni, a túlsó oldalon lévő kaput ugyan nagy nehezen kinyitották, de a kapu előtt lévő padokban botladoztak az emberek, majd pillanatok alatt két méter magas emberhegy alakult ki. Aki alul volt, az megfulladt, a felül lévőket a lángok ölték meg.
A mentésnél az is gond volt, hogy akik a csűrön kívül levegőztek, észlelve a lángokat, mindenáron be akartak jutni, segíteni a menekülőknek, akik persze kifelé igyekeztek. A csűr közepén ragadtak a füsttől fulladoztak. Az épület alig 20 perc alatt porrá égett, 126-an a felismerhetetlenségig összeégtek, sokan később, az égési sérülésekbe haltak bele. Összesen 312 bálozó vesztette életét.
A tűzvész után felkorbácsolódtak az indulatok, a falu elöljárói a katonaság bevetését fontolgatták. A környékbeli falvakból sorra érkeztek a hozzátartozóikat kereső családtagok, teljes lett a káosz.
A helyszínen végül a csendőrök tettek rendet, három mátészalkai és két csengeri orvos nyújtott elsősegélyt a rengeteg sérültnek. Az utolsó halott a tűz után majdnem egy hónappal, április 21-én halt meg.
Több napon át temették a halottakat, a lelkész így emlékszik "...iszonyú volt az a temetési menet, amit sírás, jajgatás kísért a tragédia helyszínétől a sírkertig. A 126 ember földi maradványait tartalmazó koporsókat tizenhat szekér vitte a temetőbe, ők közös sírba kerültek."
A tűzvész századik évfordulójára a közös sírhelyre felkerült a 126 elhunyt neve. Azt, hogy kik nyugszanak a sírban a helyi anyakönyvi feljegyzések alapján derítettek ki. Ököritófülpös soha nem akarja elfelejteni a tragédiát. Olyannyira nem, hogy a falu címerében is szerepel az égő csűr képe. A tragédiáról Móricz Zsigmond is írt, először a "Nyugat"-ban, majd "A fáklya" című művében.
"A tűzvészt követő öt évig nem soroztak katonát a faluból, hat évig nem volt esküvő, tíz évig nem rendeztek semmilyen bált Szatmárököritón."
A kor legtöbb áldozatot követelő katasztrófája volt ez Európában, igaz, még két év, aztán nekimegy a Titanic a jéghegynek... A tűz híre bejárta az egész földrészt, de emléke természetes módon csak itt, Ököritófülpösön rögzült a kollektív tudat legmélyebb rétegeibe.
4 nap 3 jubileumi 20-as láda és egy hosszú autókázós nap közte,ami ez volt.Ha nincs geocaching nem is hallok erről a történetről,pedig...nem is tudom mi a jó szó ide,de ha már megtörtént legalább megismerhettem.Nagy szomorúság és tragédia lehetett ez akkor itt.
Hosszú hétvégi GC20-as gyűjtő kirándulások közötti utazás alatt elkövetett ládakeresés. Számomra nagy érdekesség volt, hogy kilenc Róza névrokonom is elhunyt. Nagyon ritkán találkozom a keresztnevemmel a közeli és távoli környezetemben. Hát, engem nagyon megérintett ez a tragédia, még a hangom is elcsuklott, a könnyem is kicsordult.
Helyszínen sajnos sem a ládát, sem a pótjelszót nem sikerült megtalálnom. A láda rejtekénél a lámpaoszlopnál sehol sem találtam a ládát. Sajnos elég sok kíváncsiskodó szempár szegeződőtt rám, így gyors keresést csináltam, ami eredményre nem vezetett. :( Igyekeztem alaposan átnézni, de nem jött össze. Pótjelszót sem sikerült megtalálni akárhogy igyekeztem. Kérem a képek alapján elfogadni a találatot.
Nem is hallottunk erről a tragédiáról eddig, nagyon szomorú...
A kis téren többen is voltak, ezért a pótjelszót kerestük, de nem találtuk. A képek alapján kérnénk egy jóváhagyást! [g:hu 1.6.4]
Az emlékmű mellett éppen rendőri igazoltatás folyt, ami miatt a park és a környező épületek előtti terek is extra sok megfigyelővel voltak telítve. Szerintem falubelit igazoltathattak a rendőrök, azért volt a felfokozott érdeklődés.
A túl sok és túl kíváncsi mugli miatt meg sem kíséreltem megkeresni a jelszót, inkább lőttem pár fotót, amik alapján kérem a találat jóváhagyását.
N 47° 55,107' E 22° 30,180' 105 m [GCPTSZ+parkolo]
