Legfrissebb, Imi75 (2023.12.29) újrarejtése után: A várdomb keleti lejtőjén, bokros-fás részen, egy repedt törzsű fa belsejében, talajszinten kapott új helyet, kövekkel takarva"
A láda a 2010-es áthelyezés után ismét újabb pótlást kapott 2017-ben. Ekkor a koo ugyan át lett írva, de a leírás még mindig a régi rejtekre vonatkozott - több, mint hat esztendenőn keresztül így is megtalálták a keresők - a félrevezető leírás alapján. A mostani leírás tehát 2017-től érvényes, de ténylegesen csak 2023.9.25.-én módosult: "az úttól két méterre, egy kőkupac alatt"[admin log: hk 2023.9.25]
A ládába TravelBug helyezhető.
Cserhát túránk során egy másik várba is ellátogattunk. Csővár - már a község neve is jelzi, de a helyszínre érve a romok, a kilátás megéri, hogy ellátogassunk ide is.
Kis csapatunk Csővár széléről indult el (N47.49.073; E019.18.793), nyugat felé a piros turistajelzést keresve. Megtaláltuk, fel is mentünk, de lefelé sokkal könnyebb sétával jöttünk. A jelzett helyről tehát nem 280, hanem 20 fokos irányban kell a földúton elindulni!
A vár területe vadregényes, van egy kút, falmaradványok, szép kilátás a Naszályra, és a községre, ill. a környékre.
A vár történetéből:
A vár keletkezésének idejét és építőjének nevét nem ismerjük.
Első említése 1319-ben "Castrum nostrum Cheewar" alakban történik, amikor Károly Róbert király a hűtlen Istvánnak és fiainak, továbbá Chunta László fiainak, valamint Ördög Andrásnak és Botos Miklósnak összes birtokait a Zil nemzetség birtokainak kivételével elveszi, és azokat Elefánti Dezső sebesvári várnagynak adományozza.
Zsigmond király 1423-ban Garai Jánost akarta beiktatni a vár birtokába, azonban Chapy András és feleségének ellentmondása következtében ez nem történhetett meg. Giskra vezetésével 1444-ben a husziták foglalták el, és az ekkor rommá lett várat 1448-ban a birtokos Ráskay család állítatta helyre. 1484-ben Ráskay Ferenc királyi főlovászmester és budai várkapitány kezén volt. Az országnagyok 1490. június 17-én kelt határozatukban más várakkal együtt "Chew" várát is Korvin János birtokában hagyták. I. Ferdinánd király 1562. január 3-án Prágában kelt oklevele Vicmándi Tamás és Gáspár nemeseket, Persei Meleg Boldizsár és Szilassy Györgyöt érdemeik elismeréséül az őseik által bírt helyek - köztük Csővár birtokában is - új adomány címén megerősítette.
A vár feltehetően a török hódoltság idején pusztulhatott el.
(forrás: http://syrius.elte.hu/varak)
Oriza csapat.
-----------------------------------
Ládatörténet:
2009.05.24: A láda újrarejtve.
2010.03.07 Új láda a várban, új helyen!
2017. 7. 7. anettx kessertársunk vitt új ládát és logfüzetet. Zergiék mérése alapján a láda kooordinátát átírtam. A pótjelszót töröltem a leírásból, mert senki sem találta. Mindenkinek köszönöm a javítást. [Admin(Fazék)]
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Püspökhatvan - Galgaguta tekerés. Ez a szakasz próbára tette a szervezetemet (egy betegség kerülget már egy jó ideje), de csak meg lett! A vár története érdekes, a kilátás pazar; köszönöm a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Semmi extrát nem kell képzelni az új rejtésről, de mégis azt kell mondjam hogy szenzációs!!!
Köszönjük a láda javítást, nagy szükség volt rá!!
Imádtuk az új rejtést! [Geoládák v4.2.6]
Nézsán parkoltunk és a Vashegy érintésével jöttünk át ide.
Jó volt újra egy nagyobb várromot látni. Sajnos sok várból alig maradt valami. Archi felettébb élvezte ahogy jövünk-megyünk a romnál. :) Majd természetesen megnézte, hogy biztos megtaláltam-e a ládát. :)
Nagyon köszi az élményt.
Egy jó pizzázás után, Szárnyaló Sassal koromsötétben a várfalat megkerülve leszálltunk, megtaláltuk a ládát :) Nagyon eredeti helyre volt rejtve ! Köszönjük ! [Geoládák v4.2.5]
A sas leszállt, a sas leszállt! Köszönöm a munkádat! [Geoládák v4.2.4]
Ismét KékMadárral repültem, és csodásan éreztük magunkat. Hatalmas sár volt, igazi ragadós fajta.
Megvan, köszi!
A Kilián-forrástól ide jöttem át a kutyával, körbejártuk a várromot, nézegettük a kilátást, eddigre már csak a völgyekben ült a köd, így volt látnivaló.
Az eltűnt ládát pótoltam egy új helyen. A várdomb keleti lejtőjén, bokros-fás részen, egy repedt törzsű fa belsejében, talajszinten kapott új helyet, kövekkel takarva.
Az adatokat elküldöm a ládadokinak, hogy frissülhessen az oldal.
A rejtekadó fa fotója és az új koordináták a logképek közt megtalálhatóak.
Az utóbbi egy hónapban keletkezett logok alapján nincsen sem a koordináták által megjelölt, sem a leírás szerinti helyén a láda, így nem található meg a helyszínen a találat bejelentésére alkalmas jelszó sem.
Mint ládadoki a geoládát utolsó logjai vizsgálata alapján és a rejtő inaktivitása miatt betegre állítottam.
Ha van rá lehetőséged, kérlek javítsd!
További tudnivalók a beteg ládákról: https://geocaching.hu/documents.geo?id=ladadoki
Köszönettel a rejtésért, üdv: hk
Munka után erre jártunk, és felugorttunk....
A láda helye egyáltalán nem tűnik biztonságosnak, és nem ott van, ahova a leírás mutat. emiGrant logja mindent leírt.
Először 2004-ben jártunk itt a gyerekekkel, majd 2008-ban a ládát is megkerestük, 2021-ben a közeli Vas-hegyi panoráma (GCVSHG) láda kapcsán újra eljöttünk.
Úgy tűnik, hogy nem nagyon foglalkoznak a várrom állapotával, illetve a környezettel, legfeljebb figyelmeztető feliratokat tesznek ki.
20 km-es túrát tettünk és közben meglátogattuk a várromot és közben kerestük meg a ládát. Kicsit feltűnő helyen van, félő hogy idegen kezek megpiszkálják.Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Egy kört tettünk a környéken, mely túra alatt három ládát kerestünk meg.
Népszerűnek tűnik a vár és környéke, nagyon sokan túráztak errefelé.
Látványos a vár is és szép a kilátás fentről.
A ládát sokáig kerestük, majd egy korábbi logból tájékozódva találtuk meg teljesen más helyen, mint a leírás mondja.
Hát ez a láda érdekes élményeket hozott. Először is egy kicsit nosztalgiáztam, mivel 14 évvel ezelőtt ez volt az első találatom, míg kirándulni voltam egy barátommal. Azóta nem voltam a helyszínen, de most is ugyanúgy tetszett, mint akkor.
Ugyanakkor, a ládajavítás tervei kicsit módosultak. Mi is éppen nagyon kerestük a régit, amikor már majdnem feladtuk a harcot és terveztük az újrarejtést a hozott pótládával, amikor PÉV megtalálta egy olyan helyen, ami 1. egyáltalán nem ott volt ahova az új leírás küldött bennünket; 2. egy teljesen látható, 5 centire az ösvény mellett levő nagy kőkupac alatt volt. És itt jött a következő meglepetés. A kőkupac alatt egy vadiúj láda lapult, amit alig egy órával előttünk, a rejtő tudta nélkül raktak ki mások. Alapvetően mi megörültünk ennek, bár aggódunk, hogy egy ilyen nyilvánvaló és bárki által látható helyen nem fog túl sokáig tartani. Ugyanakkor, a leírást is meg kellene változtatni, mert az tuti biztos, hogy sem a falu felé, sem a fal belső oldalán nincs.
Persze minden ládánál a látvány a lényeg, és ezzel itt sem volt baj. Sok fotózás után indultunk tovább a Vas-hegyre egy kis karbantartásra.
"(...) gyorsan összerendezte egy kupacba (...), majd (...) elindult."
-Farkas Anett ~ A 33-as beteg-
Nógrádi ládázgatás során , kis kitérő Pest megyébe emiGrant-el.
A faluból kifelé jövet a turistautat követve jöttünk a parkolóig. Nagy volt a mozgás, több csoporttal is találkoztunk. Felkapaszkodtunk a várig, ahol a mezőn virágzó Tavaszi héricsek és Farkas kutyatejek sárgállottak szerteszét. A romok között a leírás alapján kezdtük a láda keresését, bár fel voltunk készülve gyógyításra is. Mikor már minden zugot megnéztünk a 'falu felöli oldalon', a gps segített és odavezetett a kőkupachoz, ami a dobozt rejtette. Sajnos a rejtés nagyon feltűnő alig két méterre az úttól, akarva-akaratlanul is belebotolhat egy nem kívánatos személy.
Logolás után visszaépítettük a kőkupacot és gyönyörködtünk kicsit a látványban.
A munka ünneplése Lopakodóval és Tablettával. A ládát egyesületi cseredobozzal pótoltuk GYEZegzug segítségével.A hintnek megfelelő helyet nem találtunk,a boltívben az üres zippes zacsit megtaláltuk,némi tanakodás után a koo-n rejtettük el.Segítség fotók. [Geoládák v3.12.10]
A ládát én sem találtam meg, de a rejtővel való telefonos konzultáció után jelszó nélkülivel logolok. [g:hu+ 2.9.12]
Nikicsuhoz hasonlóan a régi rejtekhelyen én is csak a simítózáras nylon tasakot találtam meg. Úgy olvastam, hogy tegnaptól új rejtekhelyen van a láda, de ott sem találtam semmit sem, ezért hívtam fel a rejtőt...
A hely és a várromok viszont kárpótoltak. Nagyon tetszettek a romok és a panoráma, messzire ellehetett látni a szép napos időben.
Sajnos mi sem találtuk meg... [Geoládák v3.12.10]
Kérem a feltöltött képek alapján a megtalálást elfogadni.
A hely amúgy nagyon szép. Mi Nézsa felől közelítettük meg, de körben, másik kessek érintésével (GCNezs, GCSF09). A Nézsa felé vezető vissza út volt az igen durva: nagyon erős lejtőn kellett lemenni, először nem is akartuk elhinni, hogy arra megy a turista út, de megküzdöttünk vele :)
Köszönjük !
Sajnos hosszas keresgélés után sem találtam a ládát. Vagy nem jó helyen kerestem, vagy tényleg eltűnt. Egyedül egy simítózáras tasakot találtam a kőfülke előtt. Kérem a képek alapján a találat elfogadását.
Kerestük a boltív(ek) alatt is, és - teéefonos segítség alapján - a falu irányában lévő külső falnál is, de nem találtunk ládát. :-(
A telefonom szerint a koordináták a boltívekre mutatnak. [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.9.12]
A Mikszáthról indultam, és már onnan látszott a várrom. Nincs is magasan, nincsenek sokan, viszont jobban hideg van, mint ahogy öltöztem. Mindegy, majd útközben bemelegszem. Hosszú utca végén jobbra, majd balra fel. Egy vizsla várt parancsra az elágazás előtt, de megérkezett a gazdája is, egy hölgy. Balra várrom, jobbra Vas-hegy. Balra fordultam. Azt hittem jobban csúszik, de megúsztam. Felettem esőfelhők, esőt jósoltak mára. Ahogy felértem egy nyugdíjas túracsoport gyúrt a közös fotóra az információs tábla mellett. Az egyikük azt szerette volna én oldjam meg a helyzetet, mert se elsőre, se másodjára nem sikerült az időzítés. Persze nem akartam megsérteni a gépet tulajdonló urat, így haladtam tovább. Induláskor már tudtam, a Garminra nem töltöttem rá a pontokat, így útvonalpontokat adtam hozzá, és az app segített a részletekben. A keresgélést megelőzte a kilátás. Nem gondoltam volna, hogy innen ennyire jól látható a Mátra nyugati része és a Kékes. A visegrádi hegység és a Börzsöny is! Szerettem itt lenni. Ládabújtatás után ismét sokan lettünk. Előtte a cukorkát kivettem a ládából. Logot nem hagytam, mert szerintem mindkét logbook betelt. Még egy kicsit bejártam a területet, majd elindultam Vas-hegy felé.
Miután derékig elmerültünk a fülke oldalán látható nagy szögletes bemélyedésben, rá kellett jönnünk, hogy a láda nem oda van rejtve :)
Sáros időben a feljutás és a lejutás is izgalmas (mindkét utat kipróbáltuk) de a kilátás bőven kárpótol! Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A boltív alatt van egy nagyobb mélyedés, először ott kerestük, de aztán meglett :-)
Nagyon szép a helyszín [Geoládák v3.12.10]
Baráti családokkal közös kirándulás közben ejtettük útba a környéket, kerestem, és szerencsére meg is találtam a ládát. Köszönöm a rejtésbe fektetett munkát, mely felhívta a figyelmemet erre a helyre! Bővebben később. Csaba és Tamás [Geoládák v3.12.10]
Először rossz helyen kerestük a ládát. Bemásztunk a boltív alá, ahol volt egy nagyobb fülke, amibe be is világítottunk, de ott semmit nem leltünk.
Lent a faluban még sűrű köd fedte a tájat, fent már szerencsére sütött a nap. Jól tettük, hogy útnak indultunk.
A várrom nagyon szép helyen van, érdemes felkeresni. A ládát nem találtuk meg a boltív alatt, igaz nem volt sok időnk a keresésére. A fényképek alapján kérem a rejtőt, hogy fogadja el a láda megtalálását!
Nagyon érdekes volt és a kilátás is szuper!
15-20 perc keresés után sem találtuk a ládát. Rejtő készségesen segített.
Az előttem kereső kessertárs nagyon alaposan visszarakta a ládát a kőfalba és nagyon alaposan álcázta is :) én is így tettem :)
Köszönöm a munkádat és, hogy megmutattad!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.8]
Újra itt jártam, ezúttal Fidorkával. Bár vagy 10 éve megtaláltam, ennek ellenére a dobozt hosszabb keresés után sem leltük. Ancs telefonos segítsége után lett csak meg.
Év eleji átmozgatás a kellemes napsütésben.
Felfelé jó sáros az út, de legalább kellemes meleg várt minket az év első napján. A kilátás szuper, a ládát kerestük egy kicsit, de meglett és jó egészségnek örvend.
Köszi
A közeli GCVSHG ládát kerestem, de akkor már ide is feljöttem. Kicsivel több mint 15 éve találtam meg ezt a ládát, belefért az újrázás.
Adminként kicsit feljavítottam a ládaoldal képeit.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Nagyon jó hely, ajánljuk!
A láda jó állapotban van, de sajnos kevés kincs van benne, legközelebb feltöltjük [Geoládák v3.11.3]
köszönöm a fáradozásodat! Csővár végében a vár alatt tettük le az autót, az utolsó házból kijövő ember megnyugtatott, hogy itt biztonságos a parkolás, Levadászva Mika 11-gyel és Atival.TFTC! Nagyon szuper kilátás, hangulatos várrom. Sajnos innen vissza kellett fordulnunk a parkolóhoz, egyikük bokarándulása miatt.[Geoládák v3.11.3]
Köszönöm a rejtést! 10 éve (és 20 éve) már jártam itt, de akkor még nem voltam ennyire aktív ládakereső. Csaba, a ma egyedül kóborló GPS-nélküli ládavadász
Anita, Bea és LionDaddy társaságában, egy remek túrát tettünk Rád és Csővár környékén. Molly kutyát sem hagyhattuk otthon. A község közepén parkoltunk, majd innen indultunk a vár és a Vas-hegy meghódítására. Visszaúton még a Kilián-forrást is útba ejtettük. A csodás időnek köszönhetően több túrázóval és kisgyerekes családdal is találkoztunk. A várnál az igazán veszélyes részek el vannak kerítve, így csak arra kell vigyázni, hogy le ne essen valaki a falakról. A ládát könnyen megtaláltuk, és ide, vele szemben rejtettük el a GCM001 mozgót is.
Köszönjük a rejtést.
Könnyed, 4 ládás kis túrát terveztünk mára Anitával, Beával és kectammal és Molly kutyussal. A GCCSOV megkeresése után kezdtük meg mai hosszabb, Csővár - Vas-hegy - Kilián-forrást is magába foglaló körtúránkat. Már a faluból impozáns látványt nyújt a várrom és egyben jelzi is a leküzdésre váró ~ 120 méternyi szintemelkedést.
Nagyon kellemes volt a szép napsütésben, a frissen kizöldellt erdőben sétálni, jól fogytak a méterek.
A várromnál az ilyen helyeken szokotthoz képes kisebb tömeg volt. De szerencsére némi fotózkodás után a ládát gondtalanul meg tudtuk keresni és még a tegnapról magammal hozott GCM001-nek is sikerült egy klassz rejteket találni.
A kilátás pazar volt, nagyon jól néztek ki a zöld erdők és mezők a sárga repce táblákkal váltakozva.
A Vas-hegyről átnézve azt hittük meredekebb lesz ide átjutni, de nagyon kényelmes út vezetett át. A romokat jó alaposan bejártuk, tetszett.
Köszönjük a megmutatást!
Családi kirándulás keretében a Csővár-Vashegy-Kilián forrás útvonalon. Csővárnál kedves polgárőrök fogadtak és útbaigazítást adtak a vár megközelítéséhez. Elég sok túrzázó/kiránduló volt a környéken.
Újból erre jártunk.
Az új Vas-hegyi panoráma (GCVSHG) láda előtt ide megint feljöttünk. Először a gyerekekkel jártunk itt 2004.03.15-én, amikor még "csak" romokat látogattunk dobozok nélkül, majd 2008-ban a ládát jöttünk megkeresni. Szép időnk volt, így még mutatósabban a romok. A vadrózsát nem sikerül kiirtani....
Maradt még egy kis időnk a Becskéről indított laza 14 km-es túra után, így hazafelé autózva megálltunk a faluban és felsétáltunk a várromhoz.
Nagyon sokan voltak kint túrázni vagy csak levegőzni, még így késő délután is voltak fent páran. Jó a kilátás, jó helyre a épült vár, ami nem is volt olyan kicsi, mint azt a romból gondolná az ember.
A láda gyorsan előkerült, a gusztustalan nylonzacsit lefejtettem róla, semmi szükség rá. Köszi a pontot.
Eléggé sáros volt ma a fel ill. lejutás is
A falu szélén a Rákóczi út végén parkoltunk. Felfelé az északi félkörön mentünk, míg lefelé a déli félkörön a (Sinkár patak) mentén.
Köszönjük a rejtést!
Ildi és Laci
Köszönjük a rejtést. A nyitott láda és a logfüzet szabadon hevert egy kő tetején. Mivel a rejtés eredeti helyét nem ismertük, a vár déli homlokzatán a falnyílástól jobbra, egy mellmagasságban lévő üregben kövekkel álcázva rejtettük el.
Már messziről láttuk, hogy hová kell felmenni. Természetesen most is sokkal nehezebbnek látszott a feladat, mint amilyen valójában volt. Csővár és a környező táj is nagyon tetszett. A várrom is jó volt, de szerintem tényleg veszélyes állapotban van. Azért a ládát megkerestük a boltív alatt... :)
Viszont ekkor a felhők már kezdtek gyülekezni... Már egy két dörgés is volt a távolban, de még nyugalom és szélcsend uralkodott a várromnál... Szóval az én zseniális ötletemre még elmentünk a közeli szép kilátó ponthoz... Ami tényleg szép volt... De a vihar vagyis inkább csak az égszakadás közeledett... Természetesen nem értünk le teljesen a dombról, úgyhogy sikerült rendesen elázni... :) Viszont a nyári melegben elázni nem is volt olyan nagy probléma... inkább mikor az autóval akartuk elhagyni a helyet... Ott volt élmény autózás... :)
Köszi a rejtést! [g:hu 1.6.7]
Csővár, Rákóczi út (parkoló) - - GCCSOV - parkoló ("toronyiránt"), 3.4km, 93m szintemelkedés, COVID-19 kompatibilitás.
Korábbi logok alapján induláskor nem fűztem hozzá sok reményt, de meglett (a többiek nem voltak elég alaposak). Nagy a kísértés, hogy az innen jól látható parkoló felé induljunk el lefelé, de ez a távolság 1/4-e után, amikor megszűnik a sziklás rész, csak hatalmas talajerózió árán valósítható meg, nagyon meredek, csúszós útvonalon.Talán érdemesebb a vártól visszasétálni kicsit és balra a úton lemenni a patakig, majd a patak melletti úton visszamenni az autóhoz.Nagyon jó hangulatú hely, pazar kilátással. Majdnem 2 órát töltöttünk a várnál.
A környéken egy körtúra keretében kerestük volna meg a ládát, de sajnos nem lett meg.
A leírás alapján kerestük ( boltív alatt ), de vagy mi kerestük rossz helyen vagy nem volt ott a láda. De már a kilátásért is érdemes volt felmenni.
A korábbi megtalálásoknál utólag vettem észre, hogy tábla hátulján fellelhető a pótjelszó.
Képek alapján kérem hagyja jóvá a rejtő. Köszönöm.
GCNezs újrarejtése után kerestük fel. A ládát "a kőfalban, egy fülkében, a boltíves falrész alatt található." nem találtuk, ezért telefonos segítséget kértünk Fixis -től.
A rejtővel Oriza-val utólag egyeztetve, tartalék jelszót hoztunk létre az információs tábla hátoldalán.
Néhány cross-motorossal szinte egy időben értünk fel, de nem zavartuk egymást! Amíg ők lecuccoltak, mi körbegyönyörködtük a helyet, megcsodáltuk a kilátást és belogoltunk!
Köszönjük a rejtést!
Tipp: Mi innen egy lendülettel át akartunk sétálni a GCSF09 geoládához, de a felszántott és sáros terep miatt jobban jár az ember, ha visszamegy a faluba és a Bem utca végétől induló jól járható, kellemes piros pont jelzésen közelíti meg a forrást!
Kánikulai napon jöttünk fel - méghozzá Penc felől. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy 5 éves térképem már nem aktuális: a piros jelzést - rendkívül fantáziátlan módon - rátették az egyébként igen forgalmas országútra... A "Mónika útként" jelzett szakasz is az enyészeté lett - legalábbis ilyen dús vegetáció mellett. Mindig szomorúság fog el, ha azt kell tapasztalnom, hogy egy-egy hangulatos út megszűnik létezni. Ettől függetlenül a várrom impozáns, nagyon tetszett, bár egy újabb bozótirtás erősen aktuális lenne... A láda tartalma pedig? Esetleg elgondolkodhatnának a kedves kessertársak azon, mennyire okos dolog élelmiszert tenni egy olyan dobozba, amelyet átlagosan kéthetente talál meg valaki... De mi most például 24-ei dátummal az első júliusiak voltunk!:) - Pedig Csővár nem is annyira "világvége", érdemes fölkeresni!
Folytattam a kéktúrát, de előbb még megnéztem néhány környékbeli látnivalót: Kezdtem a GCSF10 Kállói forrással, majd Nógrádsáp GCSAPI, Legénd GCLGND és Nézsa jött. Eddig autós találatok voltak, itt jött az első körtúra: GCNEZS, GCSF09, GCCSOV érintésével, majd vissza Nézsára.
Ezután autóval Alsópeténybe mentem, ahol kezdtem a nagyobb túrát a kéken Felsőpeténybe, Ősagárdra, majd vissza Alsópeténybe. Onnan fel a Kőhegy tetejére, majd GCSAT érintésével vissza a kékre és azon le Alsópeténybe GCAPET-hez.
Hazafelé még megnéztem Nőtincs víztározóját GCNOTI.
Szép idő, szép helyek, kellemes fáradtság, sok találat. Köszönöm!
A geocaching előtt sosem hallottam még Csővár faluról és a romról. Nagyon tetszett! Kár, hogy a rejtő, bár nemrég a környéken kirándult, nem vette a fáradságot, hogy rápillantson a ládájára. Ha feljön ide, észrevette volna talán az információs táblát, amin több és kicsit más szerepel, mint a ládaoldalon. érdemes lenne kiegészíteni az itt olvasottakkal a leírást.
A távolságadat is hiányzik a ládaoldalról.
A rejtés rendben. Szerencésre könnyen észrevehető, így talán nem szedik szét a falt a kesserek.
A .com-on nem stimmelnek a koordináták!
Könnyed délutáni ládázás, egy vár és két forrás a tarsolyunkban! Többször jártunk már erre, mindíg halogattuk a megkersést. Nagy hiba volt! Csodálatos hely! Köszönjük!
Megtaláltuk Édesanyámmal! :)
Ketten voltunk, és nagyon erősnek éreztem a tériszonyom. Nem is értem, hogy ő hogyan tudott olyan nyugodtan sétálni.
De a ládához így is elmentem.
Köszönjük a rejtést! :) [Geoládák v2.2.4]
Sajnos a vár egyáltalán nincs gondozva és az óriási gazban rövid ruházatban nem törtem utat magamnak a ládáig. Ezért kérnék egy jóváhagyást fotók alapján. Nagyon köszi.
Régóta terveztük ezt a ládát. Most kalandosan de meglett. A faluból a patak völgye mentén indultunk és onnan bizony meredek volt a piroson felmenni ráadásul pár száz méteren keresztül az útra hullott ágaktól alig lehetett menni. A gyerekek persze élvezték. Visszafelé már a romjelzésen jöttünk le az sokkal kényelmesebb.
Lóci, Peti, Marci, Enikő, Gergő, Buksi
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. Bővebben otthonról, fényképek később. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
A novemberi ködből az októberi napsütésbe érkeztünk a várhoz felérve. Fentről néztük hogyan gomolyog alant a köd, majd tisztul ki egyre jobban a táj. Nagyon látványos volt! Kb. 1 órát töltődtünk a napfényben és mire leértünk már a faluban is napsütés fogadott.
Kár, hogy a ládaoldal ilyen szegényes. A várnál és a faluban is jóval bővebb leírásból lehet megismerni a vár történetét. Persze, ha a rejtést is csak a kessertársak tartják karban....
Megvagy! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Kissé mostoha környék ládász szempontból, mert bár közel az autópálya, mégsem tolonganak itt az emberek. A rom és a kilátás nagyon tetszett, főleg az egész heti rossz idő után jól esett pólóban felsétálni. A GCMVV ide került társbérletbe, remélem most lesz pár új megtalálója is a ládának.
Legutóbb időhiány miatt a parkolóból fordultam vissza, korábban beteg volt, mikor arrafelé jártam, most meg elsiettem, GCMVV utánam érkezett ... de a vár és a kilátás megér egy kis szuszogást. :)
Remek hely ez a vár, meglepően sok megmaradt a falakból és nagyszerű a kilátás is! Köszi a rejtést!
Sztem fontos infó, hogy a turistaút megváltozott, beszántották, az L jelzés pont a falu másik feléből megy fel, mint ami a térképeken van! Most nyáron nem gond átvágni a tarlón, de más évszakban ez kellemetlen meglepetést okozhat.
TFTC!
Klassz csodás hely, ma délutáni kirándulás fő célpontja ez volt!
Új csereládát raktam ki a régi törött helyett, a betelt logfüzetet otthagytam az új ládában.
Az a helyes koo, amit Zergiék bemértek: É 47 49,308 K 019 18,421., (a láda a kőfalban egy fülkében a boltíves falrész alatt) ez alapján egyértelműen megtalálható a láda.
A ládaoldalon már ezek a koordináták szerepelnek.
Találtam egy ládát. A koordináták és a leírás nem ezt a ládát jelölik. A koordináták alapján cca. 15-2o méterrel odébb van a láda. Nem a falon kívül, hanem a nagy boltív alatt, nem egy szikla tövében, hanem a fal üregében. Lehet, hogy ez nem az igazi láda?
A megadott koordinátán csak bozót volt ( ""bozótharc nem szükséges").
Egyébként köszönöm a lehetőséget. A hely valóban megérdemli a ládát.
Köszönjük a rejtést! A gyönyörű időt kihasználva a napot a túrázásnak és a ládázásnak szenteltük. A ládát először a kisfiammal próbáltuk megtalálni a koordináták alapján de sajnos szomorúan tértünk vissza a vár előtti pihenőhelyhez. Aztán a logok elolvasása után már egyedül szaladtam el a ládát megkeresni az indulás előtt. Az iránymutatással azonnal meglett.
A láda alja törött, hamarosan szét fog esni. Az esőtől védve van, de a hőingadozástól nem. :(
Fogtam! [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
ésKata megjegyzéséhez annyit fűzök csak, hogy a pótjelszót sem találtam a megadott koordináta közelében!
A rejtekhely jó, esőbiztos, keresésnél nem kell lebontani a vár maradékát!!!
Megleltem! A láda azonban jóval arrébb volt, mint a megadott koordináta. Zergi mérése alapján helyesen É 47 49,308 K 019 18,421.
Ami ennél is szemmel látható, megmaradt egy olyan falrészlet, ahol egy ablaknyílás és egy ajtónyílás áll egymás mellett, a hozzájuk tartozó helyiségen belül egy belső faloduban.
Remek a helyszín, igazán ládának való. A romokat amúgy is szeretjük, de ennek még az elhelyezkedése is tetszett.
Sajnos a ládát mi sem találtuk, sem az alternatív jelszót. A logokat megnézve úgy tűnik, nem is véletlen. Az ilyen helyeken rejtett ládánál nagyon fontos lenne, hogy vagy a koordináta legyen pontos, vagy a leírás egyértelmű. A környéket alaposan átnéztük a láda vélt helyétől jóval messzebb is. Az alternatív jelszó koordinátája a meredek hegyoldalba mutat, ahol kiálló szikla nincs, ennél valószínűsítjük, hogy pontatlan.
A mai csodaszép időben a felhők miatt teljesen behalt a GPS, sem a láda, sem a pótjelszó helyét nem tudta megmutatni.
Kérném a kép alapján az elfogadást!
Nagyon szép hely, nekem Csábrág vára jutott eszembe róla, egy különbséggel: azt a tótok felújították, gondolom már a történelmet is gyártják hozzá, míg ez az "itthonmaradt" vár teljesen lepusztult állapotban várja sorsát - a magyar műemlékvédelemnek köszönhetően...
Már régen kinéztem magamnak ezt a várat. Ma végre sikerült eljutnom ide.
A várat megtaláltam, szuper volt! De a ládát sajnos nem sikerült. A létező összes követ megmozgattam, de ládát nem találtam.
Kérem a rejtőt fogadja el a találatot.
Köszönöm.
Hát, sokáig kotorásztam a gödörben is, a hegyoldalban is, de a jelszó nem lett meg. Kérem szépen a képek alapján jóváhagyni a megtalálást!
Köszönöm a rejtést!
Érdemes volt feljönni a várba. Valóban fantasztikus a kilátás.
Sajnos a dobozt én nem találtam meg. Olvasva a korábbi bejegyzéseket nagyon közel voltam.
Kérem a rejtőt, hogy a képek alapján fogadja el a találatot.
Köszönöm a rejtést!
Érdemes volt feljönni, bár az út eleje erősen sáros volt a tegnapi eső miatt. A várból több minden mint gondoltam. A rejtést legalább fél órán át kerestük, de nem leltük meg. Hazaérve vált egyértelművé a helye , miután visszakerestem Csabi1 bejegyzését: a nagy szikla töve helyett a külső várfal belső fele helyesebb kifejezés, nem beszélve a bozótharc nem szükséges-ről.
Nem találtuk meg. A műszer 3 méteres pontossága mellett figyelembe vettük a leírás szerinti összes lehetőséget de nem jártunk sikerrel.
A környezet szép, sajnos, a rejtést értelemszerűen nem tudom értékelni.
Közös keresés Libertyvel.A régészek sem végezhettek volna
alaposabb kutatómunkát, ennek ellenére csak rejtői segítséggel.
A kilátás és romok megérték a felkapaszkodást.
A ládát az adott koordináta kb. 20 méteres körzetében is kerestük, de nem találtuk sehol, pedig mindent alaposan átnézünk, minden követ megmozgattunk. Vagy eltűnt a láda, vagy az utolsó megtaláló nagyon jó álcát talált a ládának. Köszönjük a rejtő segítségét :)
Különleges helyszín a Csővár romja, nagyon szép a kilátás a községre és a környező hegyekre. Köszönöm a rejtést és a lehetőséget.
Gyönyörű a kilátás a várból. A ládát nehezen találtuk meg. Azt hiszem, hogy a megadott koordináták nem elég pontosak és a leírás is kissé félrevezető. Kösi a rejtést.
Mai nap harmadik állomása. A ládát először nem találtam, majd a pótjelszót kerestem az se lett meg, majd visszamentem a ládához és 8 méterre a koordinátától megtaláltam! A vár tetszett!
Régóta várat magára ez a találat. A GCRAMA után jöttem ide, a hegy lábánál hagytam az autómat, s felsétáltam. Kedves, aranyos romok, nagy társasággal. Ahogy láttam, a közeliek kedvelt kirándulóhelye.
fótról jöttem busszal acsán át. utána tovább nézsa felé. egykori kutyánk született itt csőváron. most újra eljöttem ide, bár vizslát nem láttam egyet se. a ládát már majdnem feladtam, mire meglett. nem ott volt, ahová a gps mutatott, és nagyon sok helyen lehetett volna. sok a szúrós növény a láda környékén.
Az igen erős kánikulában Keszeg - Nézsa - Csővár - Nógrádsáp - Legénd volt az útvonal (gyalog), remek, de több mint elég :D
Csővárhoz Nézsa felől érkeztem, onnan nehezebb talán, viszont a Vas-hegyi kilátás gyönyörű...
Megtaláltam, köszönöm a rejtést :)
Szép környék, lenyűgöző kilátással. A vár romjai is érdekesek, kár, hogy eléggé magára hagyták, és a gaz már teljesen benőtt mindent. Remélem, egyszer lesz idejük a helyieknek ismét rendbe tenni, kár lenne veszni hagyni.
A ládát elég sokáig kerestem a néhol derékig érő gazban, de végül megtaláltam a külső fal maradványainak belső oldalán, talajszinten, egy üregben. A fal maradványain van egy fa csonkja is. A doboz alja törött.
Második ostromunk volt, de végre bevettük a várat! Először 2010 januárban próbáltunk feljutni Penc felől, de akkor a szederrel sűrűn benőtt turistaút, a ragadós sár és a korai sötétedés miatt csak a várhegy aljáig jutottunk. Most Nézsa felől ostromoltuk, és a közelgő felhőszakadás csaknem most is megfutamított minket. De végül szerencsével jártunk, és már csak a faluba visszaérve kapott el minket az eső.
A láda egyébként szerintem még a külső várfalon belül, egy nem is túl nagy szikla üregében van. Elég sokáig kerestem, de végül meglett.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Acsa-Csővár-Erdőkürt-Vanyarc-Erdőtarcsa-Aszód bicajos fel-le dombtekerés, a végére alaposan kifáradva. Az új piros L jelzésen, a falu végétől gyalogosan folytatva a túrát. Mivel a föld fagya éppen kezdett felengedni, a visszaút sikerült sárosabbra, a felső részeken viszont még havas volt az ösvény. Magára hagyottan is impozáns romtömeg, jó ládarejtéssel, szép kilátással.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget: PLaci [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Szép hely, viszonylag nehéz út felfele, de megérte. Több mint 1 km meredek emelkedő. Néhány kirándulóval, és két terepmotorossal találkoztam fent a várnál és útközben.
Penc felől a piros jelzésen... nem volt semmi... nyakig érő növényzet, pókok, aztán később sár... a végén az emelkedő már semmi nem volt az elejéhez képest.
Bár a telefonom tíz méterrel arrébb jelezte, meglett a láda hamar... (bár először rossz irányból próbálkoztam)
Megtaláltam! A "régi" piros L jelzés éppen egy erdő es a repce tábla közt haladt. A vaddisznók es őzek pihenohelyen keresztül. A Lada helye, a kilátás csodálatos!
Diósjenőről ruccantunk át a várhoz. A faluból impozáns a látvány felfelé a várra.
Az esős időjárás miatt teljesen dagonya az út egy része, amit az erdészet járművei is használnak. Nem tudom hogy jöttünk volna le egy komolyabb zápornál.
Fentről fantasztikus a kilátás, megérte felmászni a sárba.
Köszönjük a rejtést, enélkül biztos nem jutottunk volna ide. Ezért hasznos nagyon a geocaching.
Túrázó csapattal egy 23 km-es túra alkalmával kerestem meg a ládát. Párás , de kellemes, felhős időben , helyenként bokáig érő sárban, egy rövid eltévedéssel de jó hangulattal telt az idő. A vár környezete kicsit lehangoló.
A láda a vár keleti oldalán, a külső várfal belső oldalán van egy üregben elrejtve, kövekkel takarva. Egy facsonk alatt keresd! Töltök fel erről a falról is képet... :)
"Vár állott, most kőhalom"... ez is. Pedig annak idején egészen komoly építmény lehetett. A kilátás viszont kiváló, megérte ide feljönni! Csővárról, a Rákóczi út végétől a PL-en mentünk fel (ne higyjenek a tuhu-s térképnek, NEM szántották be egyetlen részét se!!), aztán lefelé a PL kanyarjától, egy egykor P+-tel jelölt mezőgazdasági úton le a PO-re, a Kilián- (újabb nevén Mária-) forráshoz, s onnan vissza Csővárra (ahol remek parkot és játszóteret alakítottak ki, minden kisgyerekes kessernek melegen ajánlom!). Jó kis hely ez (nem is értem, hogy miért csak 400 ládamegtaláláls volt 11 év alatt, hisz Budapesthez is nagyon közeli!), és kellemes tavaszi idő volt, így még az iszonyú sárdagasztás se (nagyon) szegte kedvünket.
Köszi a rejtést! Kisfiammal és a férjemmel látogattuk meg a várat. Gyönyörű a kilátás a hegyről. A Rákóczi utca végétől kényelmes sétaút vezet fel a várhoz.
A mai nap programja: GCCSOV és további barátkozás az Oregon 550-essel. Csővárról indultunk, a -on (illetve mivel ez részben már nem létezik, az azt kikerülő, szántáson át vezető szekérúton) mentünk fel a várhoz, onnan a -on mentünk Nézsára, innen pedig a -ön tértünk vissza Csővárra. Útközben ládáztunk, megnéztük a nézsai Ezersziget-tavat (nagyon szép), a nézsai templomot és a Kilián-kutat. Csodaszép idő volt, nagyon szép az őszi erdő. Csőváron egy nagyon selymes fekete cicával barátkoztunk. Köszönjük a rejtést!
A láda megvan, elég nehéz volt úgy elővenni, hogy a muglik ne lássák meg. Ünnep révén elég sokan voltak! Logolás után átsétáltunk Nézsára, jó kis túra volt. Köszönjük a rejtést!
csodálatos hely. sajnos egyik jelszót sem sikerült megtalálnom, a gps-em valamiért nem volt pontos. a fényképek alapján kérném a rejtőt, hogy fogadja el nekem megtaláltnak.
slussz poén, hogy országúti bringával mentem fel. a földúton tekerve, utána meg a vállamon cipelve :)
Megtaláltuk az elsőt! Nagyon szép vidék!
Doboz alján nagy repedés van, de még nem ázott be. Köszönjük a rejtést! [g:hu 1.4.27] [wapon beküldött szöveg]
Mai nap másodszorra másztuk meg a várra vezető útat. Először még kora tavasszal még hóban, most pedig kora összel. Sajnos akkor -saját balgaság- és most sem - lemerült a kütyü- sem leltük meg a ládát. Így kérem a rejtőt a képek alapján való találat elfogadására. A hely nagyon szép, a falu rendezett a játszótér a gyermekeim szeritn szuper.
Köszi a rejtést.
Nagyon klassz hely, igazán megéri a mászást, ami egyébként a piros várjelzésen nem is annyira durva. A láda a koordinátához képest kicsit arrébb volt, de adta magát a hely. Köszi!
A másik turista útvonalon (piros) próbáltuk először megközelíteni a várat, de nem jártunk sikerrel a nagy melegben. Nem volt kedvünk a hatalmas szántáson toronyiránt menni. Azután a faluban megtaláltuk a másik jelzést, (piros vár) és az már simán a célhoz vezetett.
Túl a 20 km-en már nem mertem a sziklák között (sokáig) billegni - ezért hamar feladtam a keresést. A fotómasinám pedig feladta a küzdelmet és az előző ládánál (a pénzérmenélküli kálváriánál) abbahagyta a képrögzítést.
Ezért egy trackot mellékelnék az elfogadáshoz - ha elfogadod megköszönöm (mert kell a pont) :-)
A látvány a várból, feledhetetlen, és csak felsőfokon tudnék írni róla.
Ismét bizonyossá vált a régiek is tudták vagy csak Ők tudták hová kell építeni. A legkedvesebb várromom lett. Csak attól félek, ha nem történik állag megóvás az idő befejezi a rombolását.
Sajnos a keresés során sem a láda, sem a pótjelszót tartalmazó kő nem került elő, pedig feltúrtuk a környéket. A várban volt egy kis tereprendezés lehet, hogy annak estek áldozatul.
Köszönjük a rejtést!
Üdv
Detti & Gábor
Ui. Kérem a rejtőt, hogy a képek alapján fogadja el a találatot.
Hangulatos várrom, gyönyörű kilátás a felmászó kesser jutalma :-)
Kitartóan kerestük, de sajnos sem a ládát, sem az alternatív jelszót nem találtuk meg, ami nagyrészt a megbolondult iPhonenak lehetett köszönhető :-( Azóta már sikerült beszerezni egy céleszközt, kérnénk szépen a találatot a képek alapján elfogadni!
Tetszett a vár, de sajnos a ládát nem találtuk. a kelti falat tájolóval ellenőriztük. A nagy szél miatt elég instabil volt a GPS. A 3. fotó mögötti helyen keresgéltünk.
Ildi nyafogott, mert távol álltunk meg az autóval (az erdészháznál).
Jól kimelegedtünk mire felértünk, de a látvány szuper. A rom, hát az romos...
Köszönjük a rejtést
Tökéletes kirándulás, nagyon klassz várrom, a rejtés tuti, szép koratavaszi idő, jó társaság..minden szuper, köszönjük a hívást!! Oldfox, BlackDeer-ék, és várbarát sógorék :-)
Az ajánlott parkolótól É-i irányba tartó földúton indultunk el apuval a vár felé. A leírás fényképeinek hiányában hamar jött az első meglepetés: a patakon nem híd van. A zúgónál óvatosan megoldottuk az átkelést, viszont a folytatásban a földút helyett valamilyen nagy jármű által jól átgyúrt sártenger várt minket.
Sebaj, vissza a parkolóhoz, indulás a Ny-i irányba menő úton. Remek: az erdőben fagyott a talaj, kiválóan járható a földút. ...Egészen addig, amíg nem keresztezi a patakot: átkelés szárazon lehetetlen. :( Rövid tanakodás után ismét vissza.
Próbáljuk akkor a harmadik irányból, a -on. Az utolsó ház után azonban kiderült, hogy az aszfaltcsík itt is dagonyában folyatódik... :(
Tehát az előzőhöz (GCPENC) hasonlóan itt is arra jutottunk: visszajövünk alkalmasabb időben.
Örülök, hogy ide is eljutottunk. Nagyon szép hely, a falu szélétől kellemes sétával jutottunk fel. Sajnos a ládát nem találtuk meg, a rejtővel beszéltem telefonon. Így sem lett meg sajnos, így kérem a találat elfogadását. Nagyon köszönjük, érdemes volt eljönni, ritka szép hely.
Nagyon szép hely, többször is jártam már itt de a ládáról eddig nem tudtam. Ma egy utolsó őszi kirándulással össze kapcsolva megtaláltam.
Köszönöm a rejtést!
Üdv: Susi
Egyből a kerülő úton közelítettük meg a várat, ill. a pontot, így aztán csak az utolsó 400 méteren kellett leküzdeni kb. 20 m szintkülönbséget. Ha ez segít, a láda nemcsak egy szikla tövében van, hanem nem sokkal mgasabban egy tuskó is van az út mellett.
Megtaláltuk. Nagyon szép helyen volt a láda, és csak a véletlennek köszönhető, hogy rájöttünk, hogy pont itt van egy láda. Nagyon örültünk neki. :) Köszi a rejtést.
Az "egy nagyobb szikla tövében" megjelölés szerintünk se pontos. Nincs szikla, főleg nem "nagyobb". A falmaradvány egy kisebb része alatt lapul a láda.
185 km-es hegyi tekerés: a püspökhatvani, a csővári, a penci, a pusztagöröngyösi és a csekei ládákhoz Monorról. Számomra teljesen ismeretlen volt a hely, meglepően jó állapotú és impozáns rom, már messziről uralja a tájat. A feljutás a kispatak után, kemény gyaloglást igényel, de azután a kilátás mindenért kárpótol. Egy agilis erdész is feljött ellenőrizni, a cross motorján. Kedélyesen elcsevegtünk. majd folytattam az utat Penc felé. Köszi a rejtést: Paparazzy48.
Csodálatos környezet! GPS nélkül vágtunk neki a keresésnek,szinte 1 órán ár rossz helyen kerestük,aztán meg valamiért gondoltunk egyet és véletlenül a jó irányban kezdtük a keresgélést!És meglett!:)
De nem bántuk meg,bár most már minden oldaláról ismerjük a várat.:)
Köszönjük a rejtést! :)
150 km kerékpár edzés 1700 m emelkedéssel a Vác - Rád - Penc - Csővár - Nógrádsáp - Püspökhatvan - Bercel - Szirák - Héhalom - Palotás - Erdőtarcsa - Aszód útvonalon 2 új és 9 régi ládával. Számító módon az uralkodó szélirányt választva indultam Vácról, így is volt küzdelem a szembeszéllel, nem is említve a húzódást, ami a Cserhát sajátja.
GCPENC után ismét dombok jöttek, majd Csővárt elérve borítottam balra. A vár felé vezető jelzést nem találtam a falu szélén, a búzamező melletti út viszont 320 m-ig kerékpározható volt. A jelzésre rafordulva az ismerős helyre vitt az út. A láda azonnal meglett. Szétnéztem a romokból a környékre, lejöttem a jelzésen és GCSAPI következett.
A várból lefelé jövet, nem sokkal a és a találkozása előtt összetalálkoztam két ládász kollégával. Remélem nem áztak el nagyon, mert Ők még akkor felfele mentek, és nem sokkal azután, hogy visszaértem a kocsihoz - elkezdett esni az eső... :(
Ez már a sokadik túránk itt a Várnál, most épp nálunk volt a csix is.
Ha az útviszonyok engedik, mindenképp érdemes "hátulról" a patak mellett és a piroson aztán a meredeken fel menni, mert nagyon szép a patakvölgy és a kis meredély után már kellemes séta következik.
A teljes kör így épp szűk 4km.
Mivel a térképen a 280° irány szebbnek nézett ki (patak, miegymás) először arra indultunk. Alig 100 m után azonban feladtuk, az az út annyira sáros, hogy ott csak láthatólag lánctalpas traktorral lehet közlekedni. Így a másik úton szuszogtunk fel, de a patakon való átkelés így sem maradt ki :-) A várrom meglepően nagy, csakúgy mint a túrista forgalom fent a tetőn. A kilátás is gyönyörü, mindenképpen megérte eljönni.
DopoD699-el közös találat. Sokszor jártam már a várban, most főként a láda volt a célpont. A Rákóczi út végén parkoltunk, eddig minden alkalommal a kis patakon könnyen átkelve ment a dolog, most elég bő vizű volt a patak így kénytelenek voltunk hidat építeni, ezután már simán jutottunk fel a várba. A vár maradványait megcsodáltuk, majd a láda következett. A településen a Vár Büfében pecsételtük a Cserháti Várak, Kastélyok túramozgalom füzetét is.
Közös találat Placc-al. Szép időben indultunk a várhoz és csak a visszaúton kaptunk néhány csepp esőt. Az út szinte száraz volt, ergó semmi panaszunk nem lehet. A rejtés is tetszett, jó helye van itt a romok között. Köszönet érte.
Nagyon szep volt, gyonyoru idoben.Imadom a varakat es a romokat.Az ut eleg saras volt felfele, de a patakban lemostam egy kicsit.A ceruzat picit kihegyeztem a kovon.
Jó kis túra felfele-lefele más-más útvonalon, helyenként bozótharccal, helyenként lecsúszással. Közös ládázás msinuittal. Bence fiamon kívül még két kessermanó is csatlakozott hozzánk. Köszi a rejtést! :-)
Másodszori nekifutásra találtuk meg. Egy éve a másik irányból próbálkoztunk, de "elfogyott" az út és besötétedett. Persze nem mi lennénk azok, ha most minden simán ment volna. Visszafelé ösvénynek néztük a víz vájta medret toronyiránt lefelé, aminek a vége tüskebokros bozótban, majd a pataknál köt ki (amibe Zoli bele is lépett térdig, majd kiszólt nekem: - Erre ne gyere! Eszem ágában sem volt). Azért kellemes emlék marad.
Már 20-án is kerestem, de a letöltött koordináták engem is a láda régi helyéhez irányítottak, így akkor elmaradt a találat. Nagyon tetszik a várrom és környéke, ezért a telefonos segítség helyett inkább újra eljöttem, immár a helyes adatokkal.
A hely, mint írtam, nagyon szuper. Köszönet minden embernek, ki egy kicsit is tett azért, hogy ez a rom egy jól látogatható, igazi turistacélpont legyen. Délutáni, kb.másfél órás ott-tartózkodásom alatt öt kisebb csoport járt fenn rajtam kívül, vagyis eléggé felkapott lett a hely, ami teljesen érthető is. A romokon túl a panoráma is csodás: Csővár, Acsa a tóval, Püspökhatvan, a Széchenyi-hegyi adótorony, Börzsöny, Naszály, a szandai hegyek a várral (ez persze nem véletlenül), a Mátra mind-mind megcsodálható.
A rejtésről: remélem már csak kevesen fognak "szívni" az új koo-k miatt. Minden esetre az új hely pár méterre van a régitől, szóval nem kell rögtön feladni ...:)
Bár nem hittem az oldalt kiírtakkal, én mégis megpróbáltam kerékpárral feljutni a romhoz.
A falu széléről indultam földúton, ami az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően sártengerré változott. A helyenként 15 centis puha sárban természetesen már tekerni nem lehetett, jöhetett a tolás.
Mikor rákanyarodtam a piros jelzésre beláttam, hogy igazatok van, kerékpárral nem megközelíthető a várrom. Felküzdöttem magam a piroson, majd rátértem a kavisos földútra. Mire felértem a csúcsra a bringám hátsó tengelye ketté tört. A jelszót megnéztem, de a logbookba már nem volt lelkierőm írni. Másgél óra séta után értem vissza a faluba. A lefelé vezető uton, ami nem volt, mert felszántották és kukorica nő rajta, néhány tüskébe és bozótba akadtam.
Szerencsére egy helbéli a segítségemre sietett, kaptam tűle egy használt tengelyt, így tovább haladhattam
Köszönöm a rejtést, és a helybéli úr segítségét!
Teljesítménytúra egyik állomása volt ez a pont, így szerettük volna megkeresni a ládát is, de másodjára jártam úgy, hogy a tavalyi GPX-et valamiért nem írta fölül a kütyü. :-(
Szóval ott voltunk, kerestük, nem találtuk, viszont itthon nézve a trekket és a két adatbázist mindössze 11 méterre voltunk az új rejtektől, de mivel eleve az ellenkező irányba néztünk, és kerestük... :-)
Majd a következő túrán! :-)))
Mindenesetre szép hely, jó kilátással, a technika sajátosságaival pedig megtanulok együttélni! :-))) Még egy okkal több, hogy visszajöjjünk!
Szép napot! Zoli "ésTöri"
5,5 éve voltunk itt, akkor még nem ládáztunk. Kerestük az akkori dzsindzsát, de szerencsére nem találtuk, szépen rendbe tették a területet :)
A patak felé mentünk, a rövidebb úton jöttünk, igen kellemes nap volt :)
A váci 811-es cserkészcsapat portyájának egyik állomásaként gyűjtöttük be a csővári ládát, a lelkes keresőbrigádnak köszönhetően pillanatok alatt meg is volt. Köszönjük a rejtést!
A romok csak úgy kéklenek a kis meténg virágaitól, nagyon szép!
A koo.-k kissé pontatlanok, szerintünk N47°49,318 E19°18,438 a jó. A rejteket kissé helyreállítottuk, mert ugyan a doboz most még ép, de a ráhalmozott kb. húszkilónyi kőtől rövidesen összetörne. Most a dobozka a romszikla alatti üregben van, a köveket pedig az üreg elé építettük.
Ja, és a jelzést jó darabon felszántották, ma még boronálás előtt volt, alig járható. Így a faluban található dizájnosra heggesztett "A vár erre" táblát (Csirke, kacsa liba kapható) simán figyelmen kívül lehet hagyni, a másik út jobb.
Lentről félelmetesen magasnak tűnt a vár. Ahhoz képest nem olyan szörnyű a feljutás. Kedvelt hely lehet a környéken, mert tele volt emberrel a vár (még egy autó is felkapaszkodott odáig, bár ezt szerintünk életük és gyerekeik életének kockáztatásával tették)
A rejtekhelyet Iza egyből kiszúrta. Elefánt TB-t kivettük.
BigMick, Iza
Nagyon tetszett a hely. Annak ellenére, hogy időnként orkános szél fújt, majd egy órát eltöltöttünk fenn. A láda hamar meglett.
Egy Elefánt Tb-t tettünk a ládába :)
Régi leírással vágtunk neki, akkor a doboz még kereshető volt. Most a gép előtt már bánom, hogy nem hívtam fel a rejtőt, mert ha akár ideiglenesen is, de hagyhattunk volna ott egy dobozt (egy kisebb volt nálunk). Kérem a megtalálás elfogadását a fotók alapján.
A hely gönyörű, jól belátható a környék. A romokat még az acsai tótól is láttuk. Murus és Cica
Havas, sáros és hideg időben indultunk a faluból. Kicsit fárasztó volt az út a várig ezen a talajon, de felértünk.
Sajnos a ládát nem találtuk meg, pedig az adott várfal összes üregét megnéztük. Még a havat is eltakarítottuk a tövéből.
Kérjük az elfogadást a fotók alapján.
Köszi: Ádám, Tomi, Ildi, Peti
ui.: utólag láttam, hogy előttünk sem találták meg, lehet hogy eltűnt?
A penci láda után jöttünk fel ide - meglepett, hogy ennyire csodás kilátás nyílik innen, nagyon élveztük a tiszta időt és a panorámát.
A ládát sajnos nem leltük, úgy tűnt, hogy a tereprendezés, fa- és bozótirtás során fedezte fel és vitte el valaki. Sajnos a pótláshoz nem voltam felkészülve, így maradt a vár továbbra is láda nélkül.
Ezúton kérem a rejtőt, hogy legyen kedves jóváhagyni a találatot, nagyon köszönöm előre is!
Egy másik oldalon meghirdetett várlátogatós játék keretében jöttünk el ide. Az autót a faluban hagytuk onnan sétáltunk fel a várhoz. A várnál pihengettünk egy kicsit a fűben, élveztük a kilátást és a rom látványát.
Remek hely, köszönjük a rejtést.
Csodálatos ez a hely, egy gpsgames játék miatt kerestük fel ezt a várat. Nem készültem a leírással, ezért a láda sem lett meg, de nem baj majd legközelebb. :-)
Gyönyörű a kilátás, békés nyugodt hely egyszerűen szuper.
Szép hely, érdemes volt felkeresni. Mi a piros L jelen közelítettük meg, ez egy könnyebb séta a várig, nagyrészt irtásos területen át vezető lankásabb szerpentin. Köszönjük a rejtést.
Megtaláltuk!
Nagyon szeretem ezt a helyet!
Télen is voltam itt fent Szalonnát sütni a volt menyasszonyommal "most feleségem"
Ebben a faluban valaha én voltam a fagyis ember,az Iveco fagyiskocsival is fel offrodoztam ide!
Köszönöm
Sikeresen megtaláltuk, szerencsére a rejtő útvonal-ajánlását követve. Lefelé már a GPS útvonal-ajánlatát követtük a piros jelzésen. Tény, hogy szebb az út bent az erdőben, de még lefelé is nehezen járható, nemhogy felfelé...!
Köszönjük a rejtést!
Régóta tervezgettük, de a globális felmelegedés miatt (egyszer 50 fok, másszor özönvíz) csak a 3. nekifutásra vállaltuk be. Szépen rendbe tették a romot, igazán kultúrált a környék. A rejtés is tetszett.
A várhoz vezető utat csak másodszorra sikerült megtalálni. Egy kellemes hegymászás után egy csodálatos kilátás tárult elénk. A vár maga is nagyon szép, csak sajnálatos, hogy az idő vas foga rettenetesen koptatja. Jó lenne, ha még az unokáink is látnának belőle valamit. Remélem, jól láttuk, hogy már gondozzák egy kicsit.
Köszönjük!
Túránk 10/10-es vára. Iszonyú melegben másztunk fel Csővár faluból, kerékpárjainkat félúton elhagyva. A láda könnyen előkerült.
Lehet, hogy szereztünk néhány új hívet e játékhoz a túra során.
Cserháti barangolásunk első állomása. Szép a kilátás fentről. A ládát könnyű megtalálni, szerintem túl látványos helyen van (a 3 és féléves lányom 10 m-ről kiszúrta a rejtekhelyet).
Megtaláltuk.
Nagyobbik fiam lassan már bányásznak érezte magát, amíg kiemelhette a ládát, de nem baj, legalább erősödött a karja :)
A várat szépen kitakarították, pre-kesseres múltamból nem is emlékszem, hogy ennyi fal lett volna: hasznos volt a takarítás!
Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam, de ez nem az eredeti láda, mert az eltűnt, hanem Kristóf és csapata által otthagyott pótláda. Sajnos a jelszót nem tudták, így az nincs a ládában. Logbook sincs, így azt papírzsebkendő helyettesíti. Sajnos nekem meg nem volt annyi eszem, hogy felhívjam a rejtőt a jelszóért és ráírjam valamelyik pzs-re. Persze örültem hogy egyáltalán elő tudtam szedni a ládát, mert éppen ott nyírták a gazt, illetve egy hölgy is ült a fejem felett a vár falon. Kérem fogadd el így a találatot, illetve pótolni kellene a láda tartalmát. A pótládát már többen megtalálták, nem tudom miért nem jelezték a problémát.
Fantasztikus kirándulás volt, csodálatos időben. Egy dolog szomorított csak el, hogy otthon maradt a gépem és nem tudtam képeket készíteni.
A fa ki lett vágva elég régen, de a rejtés megvolt hamar. Köszönjük.
A netes fotókhoz képest kicsit keresgéltük, mert megtisztították a vár területét és az a fa, amit kerestünk már ki lett vágva. Persze így se volt nehéz megtalálni, de talán meg kellene változtatni az instrukciókat.
A sütögetős csapat épp indult, mikor megérkeztünk, maguk után hagyva a kaja illatát...jött is nyálcsorgás :)
Azt nem teljesen értem, hogy miért épp a láda mellett kellett letelepedniük!?
A hely nagyon tetszett, köszi a rejtést!
Nagyon tetszett a környezet és a kilátás csak sajnos nagy volt a szél.
A sütögetős társasággal mi is találkoztunk, éppen csomagoltak, így volt lehetőségünk a láda megtalálására. Logbook tanúsága szerint, nem csak sütögettek, hanem ők is kesserek voltak. (Legközelebb egy másik ládánál reméljük távolabb fognak ládatalálat után sütögetni, hogy a következő kessereknek is megadják a lehetőséget :)
Sajnos, a rejtés helyszinén éppen tábortüzet raktak, és szalonnasütésbe kezdtek, igy az észrevétlen keresés lehetetlen volt. Kis tanakodás után ugy döntöttünk, hogy nem avatjuk be a kirándulókat a GC titkaiba, igy csak fotot készitettünk a rejtés vélt helyszinéröl, amit a rejtöknek elküldünk. A többi fotot mellékeljük.
Piroskával közös "találat (?)"
A láda megvan, és láttuk is a köveket, amik rejtik. A probléma az volt, hogy Csővár vára a piknikezők kedvelt helye. Több széltől védett helyen is tüzet raknak, jól érzik magukat. Mi sajnos kifogtunk egy olyan társaságot, akik éppen hogy hozzákezdtek a tűzrakáshoz. Az egyik kézitáskát éppen a ládát rejtő falszakaszra tették.
A rejtéskor lefényképezett fa kivágva.
Elküldeném e-mailben a képet, de a rejtők címe nem közkincs.
A leírásban ajánlott kiindulóponttól indultunk. A kb. 1,5 km-es úton "kellemes" szintkülönbséget hagytunk magunk mögött. Az úton még 10 cm-es hó volt, sok vadnyommal. A várrom nagyon tetszett, elődeinknek sikerült hangulatos helyre építeniük. Gyönyörű kilátás nyílik a vidékre, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Köszönjük a rejtést!
A gödi ládától gurultunk ide, a négykerekűt a falu végén hagyva, a lankásabb úton, a dombot picit kerülve ballagtunk fel a várhoz. A napocska már kezdett derengeni, de sajnos még hétágra nem sütött - pedig de jó lett volna. Csővárat eddig mindig csak a távolból szemléltem, így már ideje volt végre eljutni ide. Fantasztikus ez a hely! A romok hangulata, a kilátás, az erdők, a völgyek, mind-mind lélegzetelállítóan szépek. Alig tudtam betelni a látvánnyal, biztosan nem utoljára jöttem ide. A rejtek hamar meglett, csattant még néhány fotó, aztán a meredek gerincen ereszkedtünk vissza a faluba.
Dyannal vettük nyakunkba a kocsit és indultunk egy egésznapos láda-vadászatra. Második ládánknak választottuk Csővárt és fantasztikus élményként maradt meg bennünk. Bár eléggé zord volt az idő, néha a napocska is ránk mosolygott. Nagyon megfogott ez az erdős-dombos vidék...elgondolkodtunk hogy jó lenne ideköltözni :). El is határoztuk hogy tavasszal még visszatérünk. Köszönjük hogy elhoztál ide minket!
Csővári munka utáni találat.
Kellemes kaptató után fantasztikus panoráma fogadott. Tetszett a várrom, szívesen jövök ilyen helyekre! A ládika hamar meglett, igazából nem is kellett sokat gondolkodni, mert nagyon pontosak voltak a koordináták.
Tibséék hívtak erre a Karácsony-Szilveszter közi családias baráti kirándulásra. A faluban parkoltunk a kocsma előtt. Hordóval egy sört is ittunk indulás előtt biztos ami biztos. Utána felmásztunk a várhoz, ahol szép napsütés és remek kilátás fogadott. Kellemesen elidőztünk, lemásztunk másfele és hazamentünk. Este sörklub ülést tartottunk Gabikáéknál Szlovákia Eurozónába csatlakozása folytán...
Karácsony-Szilveszter közi családias baráti (1)
Csapat: Tibséék és ismerősök, Hordóék, Máté és én (Nóra, Erka, Gabi icipicit...)
Többször jártam már a várban GC nélkül is, egyik kedvenc kirándulóhelyem itt Pest megyében. Most vasárnap igazán gyönyörű volt a hely. Köszönöm ezt a páratlan szép helyen történt rejtést!
Jó kis vasárnapi levegőzésnek indult a mai kirándulás Zottyal és Karcsival. Jó nagy volt a sár, de megérte, mert nagyon szép volt fentről a kilátás. Franky és Vau is nagyon jól érezték magukat. :D
Minden szép volt! [wapon beküldött szöveg]
* * *
Tél eleji, napsütéses időben mentünk kesselni elanival és RiFivel. A falu szélén hagytuk az autókat és sáros terepen indultunk útnak. Könnyed sétával a turistaúton feljutottunk a romhoz. Csodálatos kilátás fogadott minket, ráadásul a nap is kellemesen sütött.
Megérte kimozdulni otthonról, kirándulni, kesselni. Köszi a rejtést.
Ok [wapon beküldött szöveg]
* * * * *
Ez szuper kis láda volt! Az időjárás is kedvezett, szépen sütött a nap, a nagy sár sem tudta elrontani a hangulatot: Ancsival és Karcsival vidáman talpaltunk fel a faluból az oromra. Ott egy szépen gondozott várrom fogadott gyönyörű kilátással kombinálva: nagy élmény volt! Nagyon tetszett! Sok fotót csináltunk, néhányat közzé is teszek/teszünk. Kár, hogy itt is akadt crossmotoros, aki tönkreteszi az erdőt.... Hogy ezeket senki sem bünteti.... Nagy köszönet a rejtőknek, kellemes környék! Matyi és jómagam 158. találata volt.
Ui: A "Martman's valassky euros" TB vajon hová tűnt ? Senki nem jelentette be, hogy elvitte volna...
Második nekifutásra. Két hete az iszonyatosan felázott talaj nem engedte a látogatást. Most gyönyörű időben, de füzet nélkül találtuk meg a csészét.
A rejtő pont gépközelben volt ezért a Laci barátomnál használatban lévő jegyzetfüzet átváltozot "logbúkká". (Hihetettlen hogy a Lacinál mindig minden van...)
Szép hely, tetszett!
Köszönet.
Ez a hely leginkább lentről volt szép. Valahogy odafent nem nyújtotta azt amit vártam. Hiába vittem a gukkert is, nem találtam annyira szépnek.
A parkolóból az óramutató járásával ellentétes, retrográd irányban jártam be a helyet, azaz a bal oldali úton mentem fel és a másik oldalon ereszkedtem le. Nagyon lájtos volt így, nem igazán fáradtam el. Egy egérkével találkoztam, aki készséges fotótéma volt.
Felmentem, megettem az elemózsiám, észrevettem, hogy 3 méterre ültem le a ládától, hamar meglett. Az egyik leg elhanyagoltabb láda, ami valaha is a kezemben volt. Még logbookot sem tartalmazott, sajnos nálam sem volt így pótolni sem tudtam.
A lefele oldalon az erdő igazán színpompás így ősszel. Szedtem egy zsebnyi makkot a pici lánynak.
Muca, Papa megtalálása.Egy darabig a kijelölt úton , majd toronyiránt, hát elég meredek volt.Pont a ládánál értünk ki az erdőből. Megérte , csodás a kilátás.Kösz.
én a szarvasokat nem, ellenben vaddisznót azt nagyon is hallottam!:) gyönyörű kilátás, hangulatos rom! Az erdész épp arrajárt, s azt mondta, a szomszéd kis csúcsra is érdemes felmenni, mert onnan is szép a kilátás, gondolom pont a másik irányba.
UI: a ládában talált higiénikus TELEFONtisztítókendőtől majdnem dobtam egy hátast:DDD
Nehezen lett meg a láda. A fa ki van vágva, úgyhogy hiába kerestük. Nagyon jó hely. A idő sajnos nem volt jó, mert el kezdett szakadni az eső. Köszi a rejtést!
Kriszti, Emma
Később az egész csapat felkereste. Nagyon tetszett!
Kriszti, Mónika, Péter, Károly
Na ezt érdemes volt megmászni.Mondanom sem kell h neki a hegynek.Semmi ösvény semmi kerülőút.Bele a közepibe mármint a hegyoldalnak.
Geolutint elvittem.De helyette hagytam egy utazóbogarat.A bogár célja h minél több vizparton legyen. Valaki vigye el már oda!
Több törzsű fa kivágva.
Jó lenne ha javitaná a gazdája.
Igaz nagyon közel van hozzá de azért legyünk precizek!!!
Péntek délutáni családi kikapcsolódás. A kaptató volt akit megviselt, így gyermekemet hátamra véve "felvágtattam" a romhoz. A kilátás még így a front előtt is pazar volt, nagy élmény volt mindenkinek.
Köszönet a rejtésért!
P.s.: Geolutint hagytuk pihenni... A szánalmas BKV bérlet, vonatjegy, firkált papírzsebkendő szemeteket meg eltávolítottuk.
Mikor felértem a várhoz nemsokkal azután lovasok érkeztek majd néhány csővári gyerek kerékpárral végül egy fiatal fiú és egy lány qvaddal. Volt ott még egy sötét ruhás gyalogos vándor aki távcsővel kémlelte a környéket. Szerencsére gyorsan eloszlott a sokadalom igy alkalmam volt megtalálni a ládát, ami gyorsan meg is lett.A láda kapott egy Geolutint amit a Bugyihóról hoztam.
Kb. 4 éve jártunk már itt. Most is nagyon tetszett. Körtúrát csináltunk. Oda felé a földútról a piros túristajelzésre tértünk, és azon mentünk a várig, vissza az elágazástól agy másik földúton az autóig.
Egy igazán éjszakába nyúló kaland. A felfelé vezető úton érdekes kis ketrecet találtunk, olyan mintha valami állat kinyomta volna magát rajta. Így éjfél körül tökre vadregényes volt. A várrom ablaki között Holdat látni is érdekes képzeteket kelt az ember fiában:-) Szóval Nándinak is volt fantáziája. Szó szerint a láda fölött álltunk és nem találtuk, igaz a reflektor lemerült és egy bányászlányka:-) fejlámpa segítségével végűl sikerült.
Tetszett a várrom. Jó kis szuszogtatós út vezet föl. A láda rejtése is tetszett, még jó, hogy a koo-k pontosak voltak. Már egyszer nekifutottunk, de készületlenül nem találtuk meg a fölvezető utat.
Köszi a rejtést
Nagyon tetszett a helyszín. Felfelé jobbra a földúton, lefelé pedig a meredek piroson haladtunk. Mindkét útvonal szép a maga nemében, hangulatuk nagyon különböző. Rengeteg szamócát is találtunk. A rom érdekes, jó nagy a vár, alatta hihetetlen mélységben hollópár táncolt a levegőben.
Gyönyörü időben, vendégekkel kiegészülve kerestük meg a várat.Bár lehetett volna, nem kocsival mentünk fel, hanem körbe gyalog.A kilátás tényleg nagyon szép.
Körtúra Miccel 2. :)
A képen látható fát kivágták közben, a láda sértetlen, csak így nehezebb megtalálni, de végül meglett...A kilátás csodás! Köszi a rejtést!
Mackka-ékkal egy túrán. Ennél a ládánál még nem tűnt fel hogy van a csapatban másik cacher is, és mi a várról szóló történetek után kerestük a ládát, miközben a túracsapat már a busz felé tartott. Szerencsére hamar meglett és nem hagytak ott minket.
Szakosztályi várnéző túra
Eléggé elütöttünk a csoporttól korunkat tekintve, így beláttuk, most nem lesz közös ládászás. Felrohantunk a várba, és még a mesélés előtt sikerült a ládát a kezünkbe fogni. Mindent körbejártunk, jó volt így látni a várat, hogy valaki mindent megmutatott, milyen érdekességeket kell figyelni :)
A láda atombiztosan benne van a falban...
Mackka & Péter & Mihály & Haushinka & Zolka
Karbantartás után az elsők között találtuk kollektíve , szép napsütéses időben. A kilátás pazar. Lefelé torony iránt mentünk a parkolóba. Nem olyan vészes.
Ma karbantartottuk a ládát.
Kicseréltük a törött dobozt, új logfüzet, és sok ajándék került bele.
Nagyon köszönjük a sok szép logbejegyzést, így igazán örülünk, hogy ezt a szép helyet másoknak is megmutathattuk.
Ha nem lett volna sár, akkor egész kellemes séta lett volna felfelé. Fönt viszont fantasztikus volt. A ládától nem messze leültünk a fűbe, alattunk a 300 méteres mélység, elfogyasztottuk szendvicsünket és élveztük az ősz utolsó meleg napsugarait. Egy rövid ujjú pólóban napoztam. Nagyon szép idő volt. A rejtés is tetszett. Köszönjük!
Hárman maradtunk a cselőtepusztai csapatból mára, a többiek haza mentek. Bánhatják. Ennél szebb időt nem is kívánhat az ember! Olyan turistautakon gyalogoltunk, ahol nem sok kiránduló jár. Meg is jutalmazott minket az Ég jobbnál jobb helyekkel, kilátással, visszhangos mezővel, várrommal. Csővárról a Canadian Reviewers Geocoin-t elvittem.
Gyönyörű hely, még gyönyörűbb kilátással. Természetesen mi megint nem a könnyebbik úton mentünk felfelé, pedig gonit leírása tökéletes, azt kövessétek. Lefelé pofon egyszerű volt. Jó volt látni egy igazi Travel Bugot.:-)
Remek, szép hely, jó kilátással. Felkerestük a szomszédos sziklákat is, a kilátás onnan is pazar. Szerintem a legegyszerűbb úton mentünk föl, a zöld tetejű vadászház felé kell menni a megadott parkolóból.
A ládába beletettem Canadian Reviewers Geocoin-t.
A gyerekek ide akartak ládát tenni, így mikor kiderült, hogy már van, gyorsan elszaladtunk begyűjteni. Szép a hely, könnyű a találat. a toronyiránt való közlekedést - a lefele út alapján - fölfele se nagyon ajánlom.
A helyet még a geocaching előtti korunkból ismerjük, időnként visszatérünk.
A vár környéke és a kilátás is gyönyörű, és nem mellesleg nem túl emberpróbáló a terep.
Hosszab kihagyás után bemelegítő túraként iktattuk be.
Nem kis meglepetésünkre a Nézsáról induló piros jelzés eleje magánterületté vált. Kutyát csak a figyelmeztető táblán láttunk, de a teherautók keltette porfelhő nem volt élmény.
Amíg nem rendeződik ott a helyzet ezt a kiindulási pontot nem javasolom.
Csővár "központjában" a főút mellett parkoltunk. Odafelé jól elkavartunk a jeltelen ösvényeken és földutakon, de legalább láttunk egy bónusz sziklát a falu mögött. Felfelé a P-n mentünk, majd a PL- en a várig. Meglepően sok maradt a várból (falak, ciszterna, stb).
A kilátás végre kárpótolt minket, mivel az előző GCNaTe találatnál ez sajna kimaradt...
Lefelé jóval rövidebben, a jelöletlen (illetve régi piros) erdészeti úton szálltunk alá a faluba, majd értünk vissza szekerünkhöz.
Leírhatatlanul érdekes fényeket produkált a kora őszi lemenő nap, a Cserháti vidéken.
Útközben itt is nem ide illő terepmotorosokkal találkoztunk, akik nem kis hangzavart keltve, az erdő csendjét felverve, órákig érezhető büdöset hátrahagyva, a piros utat rombolva közlekedtek.
Amúgy az is izgi és jó játék, csak nem itt :(
Kerestük a Travel bug-ot, de sajna nem volt benne :(
(és a log-ok ban sem leltük....)
A második ládához kicsit mászni is kellett (végre!), bár ha nem a piros jelzésen megyünk fel, hanem a jelöletlen ösvényen, akkor még szebb lett volna. Az ösvény nagyjábol a 47 49.1980; 19 18.5930 pontrol indul (csak a tracklogbol következtettem vissza), szinte torony iránt megy fel, és esős idöben nem ajánlom.
Képeket lásd sz.v.endre lognál.
Penc után értünk ehez a ládához, szép helyet talált neki a rejtő. A láda sjnos cserére szorul, mert törött. Travel bug-ot hagytunk a ládában.
sz.v.endre
Falu végétől, a vadászház felé, földúton tekeregtünk föl a célig. Induláskor 640 m-re volt a láda légvonalban - 3 km-es séta lett belőle, oda-vissza. Fennt gyönyörű kilátás várt minket. Nagyszerű láda - koszönet érte!
A falu szélétől az egyedülálló faház felé a földúton, majd fel a hegyre és csatlakozva a piros jelzésbe, kitartó, de nem megeröltető emelkedővel. Nagyon csúszott az út az esőtől, de a kilátásért és a várért megérte felcaplatni.
Sajna ralyzóval is találkoztunk többször menet közben, alig tudtunk a csúszós úton félreugrálni előle.
A LÁDA OLDALA TÖRÖTT, JÓKORA DARABOK HIÁNYOZNAK BELŐLE, AKI MEGY, VIGYEN CSERELÁDÁT, HA TUD!
Tetszett a rejtés, a mászós úton jöttem-mentem, tényleg csúszik:) A rom is szép, a kilátás még inkább. Sajnos a közeledő eső miatt szaporázni kellett a lépteimet.
Nos, ismét egy hely, ahová érdemes felmászni! Gyönyörű időben, szép kilátást fogtunk ki. Ügyes a rejtés is.
Juju, Bogi, Zsepi
P.s: Na, ilyen helyekre kell ládát rejteni!
Hát ide már én vittem fel hű Authoromat! A piros eleje magánterület lett,bár gazdája nekem nem szólt.Könnyű találat,szép kilátás,majd le a piroson.Itt ismét én cipeltem paripám egy darabig,majd a gps-re is szükség volt nem egyszer;a jelzések nem épp frissek.De nagy élmény!
Köszi!
Ez egy nagyon szép hely volt!
Igaz, a felfelé vezető út elég durva száraz poros időben is, mivel NY-ra indultunk el, majd fel a P-n. Ezért lefelé megpróbáltuk a másik irányt: ugyanolyan hosszú és sokkal barátságosabb.
Azaz, ha a megadott parkolótól jobbra (E) indul el az ember, s aztán balra tart az erdőben az egyetlen domb alatti kereszteződésben, akkor a PL kiindulásához érhet fel egy széles, relatív lankás emelkedőn.
A láda sajnos erősen törött, de nem tudtuk cserélni. Szerencsére a rejtek nem túl beázós, de ha valaki teheti, azért ráférne a csere.
Elindultam nyugatnak, majd kb másfél km. után elértem a piros túrista utat (amit a normálisok a másik irányból teljesítenek), fel az égbe (bő 100 métert kellett emelkedni), a nyelvem is lógott, de jót másztam.
Szép hely, szép kirándulás, jó rejtés! Eső után a nyugati út itt-ott kissé megviselt, de hát túrázunk, vagy nem? S körbejártuk, lefelé a lazát választva.
Csővár felől a meredek úton probáltuk megközelíteni a várat, ám a méhek útunkat állták. Ezért a dombot megkerülve az erdészúton indultunk neki az emelkedőnek. Itt egy helyes patakon keltünk át.
Egy nap a XI. Geocaching Fesztivál és Verseny jegyében 2.
Itt is jártam már korábban több alkalommal is. Valahogy amikor egy vár romjai között járok, mindig próbálom elképzelni, hogy milyen is lehetett fénykorban. Amikor még pezsgő élet volt a falak között. Ilyenkor mindig elszomorít, amikor a fákkal-bokrokkal benőtt jelenben vagyok. Van pár (de tényleg nem sok) ellenpélda is, ahol a feltárást, folyamatos rekonstrukció követi. Itt is elkelne egy hasonló, mert közel a főváros és látogatókban nem lenne hiány. Azt persze nem várom - nem is várhatom - el, hogy a középkori állapotokat tökéletesen építsék vissza, de ez a jelenlegi állapot nagyon áldatlan. A találat után még a rom alatti kis barlang beáratához is lemerészkedtünk, majd Mathau javaslatára egy másik utat választottunk a visszaútra. Így egy patakátkeléssel nehezítettük meg saját dolgunkat. Pumbi fölfelé menet csemegézhetett pár szem ízletes szamócát. Ettől még jobb kedve lett. Majd elfelejtettem: a doboz oldala nagyon csúnyán be volt törve. A csereládánk meg lentmaradt a kocsiban. Az utánunk következő cserélje ki, ha kérhetnénk.
Parkolás a falu végén, láda csak 600 méterre légvonalban. Ehhez képest sok idő eltelt, mire felértem, mert ugye kíváncsi voltam a jelzett útra is. Vissza már a normálisabb úton jöttem.
Sajnos elkövettem azt a baklövést, hogy a tartalék akksikat a kocsiban hagytam, így az épp a feléréskor magukat megadó akkumulátorok okoztak némi fejtörést, mert még volt hátra kb 150 200 méterem. Mivel némi várakozás után is csak pillanatokra tért magához a ketyere, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a leírás segítségével megkeresni, műszer nélkül. Ez viszonylag rövid időn belül sikerült is szerencsére.
Ajándékot nem cseréltem!
Szép a kilátás, köszi!
Meglátogattam ezt a ládát is, mert a GCTELJ ládát VP ide rejtette tegnap. A vicces az, hogy amúgy is készültem erre a helyre, mert a nálam lévő GCMVV (Magyar Várvándor) ládát ide akartam rejteni. Meg is történt a dolog: a TELJ ládát tovább vittem, az MVV-t pedig a helyére rejtettem. A fix ládával nem volt tennivalóm, mert azt már régebben megtaláltam. A vár még mindig nagyszerű, most a tőle DNy-ra lévő völgyből meredeken induló piros jelzésen közelítettem meg. Van kényelmesebb útvonal is, amely az ÉK-oldalon halad.
Csővár végétől egy jelőletlen erdészeti úton a jelzésig majd föl a várig. Szomorú, hogy ebből is csak ennyi maradt. Kicsit zsúfolt volt a rejtés környéke így amíg logolni tudtam a tájban gyönyörködtem volt miben, nagyon szép a vidék.
Megvan! Ismét egy geoösszeröffenés keretében. A várban hatalmas forgalom volt, így dekkoltunk egy darabig, mire a ládaközelébe férkőzhettünk. Kis-csapatunk 4 tagja számára ez a láda volt az első igazi megtalálás. Egy élmény volt! A kilátás pazar, megéri a kis kaptatót. Felfelé kvázi toronyiránt, egy kitaposott ösvényen, lefelé a lányok unszolására a piroson. :) Köszönjük!
Fölfelé sikerült toronyiránt menni, de nagyon szép tájon, lefelé megtaláltuk a lankásabb, könnyebb utat. Nagyon szép volt a kilátás, és az egész szupi. :)
Felkutatva!
Mai 3. új láda megtalálásunk. A patakon való átkelés a tegnapi esőzések miatt valóban érdekes volt. Egy helybeli terepjárós tudatlansága miatt nem a piros jelzésen - ott lefelé jöttünk - hanem szimplán hegynek fel jutottunk el a várromhoz és a ládához. (A piros jelzés felfelé húzós lett volna.) Javaslat: ne a jelzést, a GPs-t kövessétek. Mindent összevetve fantasztikus volt. Gombászok számára is sok ehető csemege van a környéken.
A korrekt útmutató alapján hátulról kerítettük be a várat. Érdekes feladat volt a patakon átkelni. Itt is szorgos fakitermelés folyik. A rejtés nagyon jó, kis bányász-tevékenységre is szükség volt. Talán a védett hely megóvja a törött ládát a beázástól, nem kellene sziklákat rátenni. Fakultatív feladat lehet a vártól É-ra a piroson mintegy 800 m-re található látványos sziklacsúcs meglátogatása.
A N47 49,109', E19 16,619' m=231 ponttól egy kb. 8,5 km-es (oda-vissza) kellemes kirándulás volt a piros jelzésen, a végén kis kaptatóval. A kilátás fantasztikus, nagyon jól esett az ücsörgés az öreg köveken és csak néz'getni és élvezni a napsütést. A rejtés ügyes, viszont a doboz már törött, de szerencsére elég kicsi az esély a beázásra. Köszönöm a rejtést!
A geocaching elnökségi ülésre menet ejtettük útba scelével a várat. A Csővár felé haladó műúton parkoltunk le a buszmegállónál, innen a földúton, majd a turistautakon közelítettünk. Kellemes túra volt, bár a szél nagyon fújt, és melegnek sem volt mondható az idő. Amire a várhoz értünk, még a nap is kisütött. A romok tetszettek! A rejtés igen jól kivitelezett, nem tapintottam rá elsőre. Azért kíváncsi lennék, hogy a faluból, a meredeken felfelé is meg lehet-e közelíteni a romokat.
Gyönyörű környezet kellemes túra, családi kesselés nagyon élveztük a kisfiam úgy elfáradt hogy amikor visszamentünk a kocsihoz pillanatok alatt elaludt.
Kiváló rejtés egy kiváló helyen. Már jártam itt, de de legalább így megint volt ürügyem visszajönni :-))
Csővártól a szántóföld mellett brutális sárdagasztás az út a P- jelzés becsatlakozásáig, de a friss tarvágás mentén tisztábbban lehet haladni. Lefelé a ládán és a barlangokon túl vadcsapásokon jöttünk, a vizes avar és fű megtisztította a bakancsokat, de kamásli ajánlott.
A láda gyorsan meglett a kép és a leírás alapján, a kis kőrakás a mohával (gratulálok, nagyon jó munkát végzett az utolsó megtaláló!) együtt is gyanús volt. A párom, ha lehet, még inkább úgy rejtette el, hogy harmonizáljon a környezetével. De nem lehet nem megtalálni így sem.
A vár alatt tényleg van barlang, nem is egy: a Csővári 1. és 2. számú. Az ösvény egyértelműen visz le, majd jobbra visszafordulva az 1. számú bejáratához. Előtte át kell lépni egy kis gödrön, majd ott vagyunk a luknál, ahol bekúszva egy tágasabb teremben cseppkövek, kalcitkiválások is vannak. Onnan szűkebb járatban haladhatunk tovább.
Eleinte felhős idő volt, majd szépen kitisztult, és minden irányba szép kilátás bontakozott ki, még a nap is kisütött, már ahol átfért a sugara.
Első megtalálásom!!! Nem először jártam itt, de először jöttem ládakeresés céljából. Izgi volt! Kreatív volt a rejtés, mesekönyvbe illő! Csővár télen, borúban is szép!
A vár alatti mező elején parkoltunk, a sáros úton nem mertünk tovább menni. A földúton termetes sárbocskort sikerült összeszednünk. A várban épp' egy háromfős társaság fényképezkedett, illetve tanították a hölgyeményt a fényképezésre a ládától 10m-re, így jó pár percet várnunk kellett a kutatással, a szemmel verés sem használt.
A rejtés nagyon jó, jópárszor elmentünk a rejtek mellett.
Úgy éreztük minden agyagot a cipőnkre gyűjtöttünk az úton, de azért maradt az utánunk jövőknek is. Meglepően sok maradt az általunk eddig nem is hallott várból. Gyönyörű a kilátás a romok alól.
Szep lehet a var, sajnos nem sokat lattunk belole a kod miatt. Errol csak mi tehetunk. Igy is koszonjuk.
g
Allitolag van alatta egy barlang is.
Pencen a COOP-ban nem tudtak hol lehet kapni fuzetet (logbooknak) :-(
Csodálatos hely! Két törpével vágtunk neki a hegynek (némi alkudozás árán sikerült feljutni). Az éjszakai eső csúszóssá tette az utat, de a kilátás, a romok feledtették a nehézségeket. Lefelé jövet quados robogott felfelé - némileg felverve az erdőt - de nem annyira, hogy pár száz méternyire ne fussunk össze egy vaddisznóval.
A logbook hátsó-belső fedelére logoltunk - betelt, a láda repedt, a zacskó szakadt.
Kár, hogy ennek a várnak is csak a romjai maradtak meg. A láda hamar előkerült, majd logolás és nézelődés a lemenő napban. A ládából kivettük a "SUNDANCE" TB-t.
Sajnos a láda törött, a logbook betelt.
Kocsival mentünk, ameddig lehetett (a favágók útján elég közel lehetett menni). A várhoz menet találkoztunk cacher-ekkel. A várból sajnos nem sok minden maradt. Nagyon tetszett a vár, és a rejtés is tökéletes.
A faluból indultunk egy földúton, átkeltünk egy patakocskán, majd eljutottunk a hegy lábához, ahonnan a piros jelzésen gyalogosan folytattuk tovább utunkat. Útközben sajnos több járművel is összefutottunk, nem győztük szegény ebet elráncigálni előlük. Végül egy jó kis emelkedő megtétele után felértünk a várhoz. Innen fantasztikus a panoráma és a romok is nagyon mutatósak. A pontos koordinátáknak és leírásnak köszönhetően a ládát könnyen megtaláltuk. Nagyon tetszett a hely és a rejtés is. Örülünk, hogy eljuthattunk ide is. Köszönjük.
sajnos hosszu idot nem tolthettunk itt - sietnunk kellet paintballozni -,de a panorama kivalo,a 'rovidebb' ut pedig egesz kalandos volt...:o)
szerintem visszaterek meg ugy,h legyen idom tuzetesebben is korbenezni...
koszi a rejtest!ajanlom mindenkinek...:o)
Penc után indultunk neki a várnak. Ragyogó napsütés, nyári meleg, az út mellett a domboldalon szorgosan irtották az erdőt. A várból szép kilátásban gyönyörködtünk, pihentünk kicsit a napon. A GPS itt rakoncátlankodott, így ösztöneinkre hagyatkozva kerestük meg a ládát és dicsértük a rejtést.
Tipikusan a "ha nem lenne geocaching, soha nem jutottam volna el ide" kategória. Kellemes sétával tudtunk feljutni a faluból, letelepedtünk enni, majd felnyitottam az antennát, és meglepettem láttam, hogy szinte a ládán ülünk... Megtaláltuk a fatörzset, épp sziklamászók kötelei voltak rákötve, így sertepertéltünk körülötte egy picit, erre persze mégjobban gyanakodni kezdtek, hogy a kötelükkel akarunk valamit csinálni :) Végül leereszkedtek, és rávetettük magunkat a fatörzsre. Párom kiszúrt egy mélyedést ami gyanúsan volt álcázva. Elkezdtünk kotorászni, de aztán ott hagytuk, mondván ilyen mélyre kizárt, hogy berejtsék. Végül körültáncoltam mégegyszer a GPS-el, mint táltos a vízkereső csodapálcával, és megint ott kötöttem ki a luknál. Nagyon tetszett a hely is, a rejtek is! Köszi!
A nap fénypontja! Nincs olyan hely, ahonnan fáradság nélkül lehetne feljutni :) Gyönyörű hely, nagyon szép kilátás, itt bizony jó lehetett lakni. A mai romok is romantikusak, és holló is lakik itt!
A vár felé menet, nem az ideális utat találtam meg oda felé, így meg kellett kerülnöm egy hatalmas szántó földet! :-)))))))))
A várba felérve, viszont kárpótolt a kilátás: A távolban legelésző kisebb gulya, néhány túrista, és rengeteg kőrőző ragadozó madár!
Én is a hosszabb, de kényelmesebb uton mentem... minden gratulációm azoké, akik szemből támadnak.
Visszafelé helyi gombaszedő nénivel közösen gyalogoltunk le a faluba.
Mai családi kirándulásunk utolsó ládája. Vica a gyerekekkel lentmaradt a kocsinál, fényképezgették a megáradt patakot. Én fölfelé kicsit bozótharcot vívtam, de a kilátás mindenért kárpótolt. A GPS pontosan a ládához navigált, a rejteket is felfedeztem. Elmozgattam az álcaköveket, és mögötte nem találtam semmit.
Hibahatáron belül túrtam egy 15-20 percet, majd WAP-on elolvastam a láda leírását. Fel is tűnt, hogy a cirka 10. oldalon van a láda helyének leírása. Egy pár soros WAPos részt érdemes lenne az elejére biggyeszteni. A leírás elolvasása után visszamentem az eredeti helyre, majd a "hátamra vettem a falat". Elég mélyre be kellett nyúlni, ezért is nem vettem észre először.
Ok. [wapon beküldött szöveg]
Toronyiránt vágtunk neki, gyönyörű napsütésben. Annak ellenére, hogy a köd még nem szállt fel teljesen, mégis nagyon szép volt a kilátás.
Nagyon szép hely, különösen most: hóban és napsütésben. A patakparttól indultam én is. Nagyon hamar felértem (esélyt se hagytam a vár önkéntes őrének, hogy utolérjen), és a láda helyét is hamar megtaláltam. (Bár elsőre azt hittem, elveszett, mert csak egy zacsit találtam. Aztán megtaláltam a ládát is, jó mélyen bent.)