Gyapán, Paks határában, a Németkér felé vezető út mellett áll egy szép kápolna, az Orvoskúti kápolna. Az Orvoskúti kápolnát gyapai földbirtokos családok építtették a múlt század második felében. Dr. Németh Imre ezt írja az épületről: "Torony nélküli, egyterű épület barokk - klasszicizáló homlokzattal. Lábazata egyszerű, főpárkánya hármas tagozású, széleit lizénák hangsúlyozzák, melyben a lábazattól a párkányig hosszanti tükrök húzódnak. A lizénák a tető fölé nyúló sokszögű, karcsú, bádogkúppal fedett oszlopban végződnek, tetejükön kereszttel. Magas, egyenlő oldalú, háromszög alakú timpanonja négytagú párkánnyal szegélyezett, csúcsán kereszttel. Alsó harmadában kerek ablak, hármas tagozású keretezéssel. A bejárati ajtó félköríves záródású, szépen tagolt keretezésű."
A bádogtetős épület mindkét oldalán két félköríves ablak található. A lekerekített szentély mögötti két faoszlop közti cseréppel fedett részében kis harang foglal helyet. Kívül a bejárat mellett a jobb és bal oldalon egy német és egy magyar feliratú adománykérő tábla áll perselyréssel, rajta felirat: "Engedelmes kézadományára oh be derült arczczal tekint le a jó Isten". A kápolnához kapcsolódó hagyományos orvoskúti búcsút helyi fogadalmi ünneppel kötötték össze, melyet a körmenettel együtt a 19. században még megtartottak.
A szájhagyomány szerint a kápolna mögötti forrásnál egy Meleg Mária nevű lánynak 1885-ben háromszor jelent meg a Szűz Mária. A jelenés évében Till Ferenc kőkeresztet állított a kápolna elé. Egy év múlva kegyhellyé nyilvánították a területet és zarándokok is jártak a forráshoz. A kút vízétől több csodás gyógyulást is feljegyeztek.
Az utóbbi évtizedben a paksi Kern János kezdte meg a kút tisztítását. A forrásnak csak a medre maradt meg, a kútban azonban még volt víz. A tisztítás után a kutat a németkéri plébános újra felszentelte.
2004 decemberére lakossági kezdeményezésre felújították a kápolnát, mert az épület veszélyesen megsüllyedt, falai megrepedtek, javítani kellett a lábazatot, a tetőt. Elvégezték ezen kívül a külső-belső vakolást, kiépítették a járdát úgy, hogy a mozgássérültek is megközelíthessék a kápolnát, továbbá a kápolna előtti feszület renoválása is tervbe van véve. A megújuláshoz adományaival a településrészi önkormányzat mellett több magánszemély és cég is anyagi segítséget nyújtott. Az összefogás szülte megújulás reményt ad arra, hogy az egykor nagy tömegeket vonzó zarándokhely, a gyapai Orvoskút ismét a régi fényében ragyogjon.
Köszönöm a rejtést. A szombatra előrejelzett romló időjárás miatt hirtelen ötlettel mára egy Dunakömlőd-Paks túrát/ládakeresést találtam ki magamnak. Mint kiderült, ez egy nagyszerű ötlet volt, remek helyszínekkel és rejtésekkel. Jó csatlakozással a helyi járatra (1 jelű busz megy Paksról Dunakömlődre) már fél 1 előtt mindhárom dunakömlődi ládát (GCIMSO, GCSZTI, GCpaks) megkerestem. Miután visszabuszoztam Paksra, a GCREP4 begyűjtése, és a sétálós multi pontjainak bejárása közben még egy halászlére is volt időm. Utána a terveimben már csak egy virtuális pont (GCSAGO) maradt, de a Széchemyi téren, a buszmegállóban, a menetrendet nézegetve rájöttem, hogy az általam a hazaútra kinézett (fehérvári) busz előtt még van egy olyan is, ami csak Németkérig megy, így még belefér ez a bónusz láda is. A mai termés így hét találat lett, amiből négy kisdecso rejtése. Ezt a rejtekhelyet egy nagy hangyasereg őrzi, pedig a dobozban nem volt élelmiszer. Valószínűleg a fához tartoznak. Mindenesetre egy hangya hazajött velem, sajnos, a hátam közepén. Igen fürge lehetett, hogy a logolás alatt betalált a ruhámba.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.2]
Munka ügyben jártam a környéken. Régóta szemezek ezzel a ládával, de sose volt időm megállni, és megnézni. Egészen mostanáig...
Igazi drive-in láda, gyakorlatilag az autópályáról éppen csak lehajtva begyűjthető. Mondjuk a kijelölt parkolóhelyen pont nem tudtam megállni, csak egyel arrébb egy útelágazásnál, mert a megállót egy távolsági busz foglalta el. Furcsa módon se utas, se sofőr nem volt rajta.
A kápolnát és az érdekes történetű kutat is megcsodáltam, majd a ládát is levadásztam. Rendben megtalálható a helyén, minden ok volt vele, bár a logbook erősen széteső állapotban van. Gyakorlatilag laponként található már meg a dobozban.
A rejtekhelyet az őszi avar vastagon belepte, így kicsit több kihívást nyújtott a megtalálása a vártnál. Köszönöm a lehetőséget!