A bázis a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium területén található, ahová a koordináta is mutat.
Pénteken a szokásos tábortűzzel várjuk a résztvevőket, beszélgetős, szalonnasütögetős estét tervezünk.
Szombaton 9 órától gyalogos, kerékpáros és családi számban mérhetitek össze navigációs tudásotokat. A gyors lábúak akár két versenyszámban is elindulhatnak, őket az összetett eredményük alapján is összemérjük.
Napközben a bázison maradottak meglátogathatják a Rózsa Sándor Emlékházat és Panoptikumot. Délután a rúzsai tűzoltók tartanak bemutatót.
Eredményhirdetés: 18 óra körül.
Este egy helyi borászt látogatunk meg.
Vasárnap délelőtt lehetőség van a Bűbáj tanya meglátogatására, ahol "Aranyhal fogó verseny" lesz illetve lehetőség van a Gát-sori emlékház felkeresésére.
A ládához jelszó nem tartozik. A jelenlétet egy "jelszó nélküli megtalálás" log típussal jelentsétek be, melyet igyekszünk hamar jóváhagyni.
Mindenkit szeretettel várunk!
A verseny szervezésében közreműködnek: helyben: Tót Zoli, cosinus0, pgyp, GSDriver, kerékpáros verseny: scele adminisztráció: zákány szállásfoglalás: Fonte szervezés: radpeter
Állapot: megszűnt
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
-
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Nagyon tetszet a rendezvény.úgy érzem a gyenge felkészülwésem ellenére jól zártam a versenyt.Ami a hétvégét illeti a láda mennyiség is terv szerinti lett majdnem kivéve a néhány elveszett dobozt nekem 3 db kb.Szerbiában is voltunk szép várost nézni majd tópartot vasárnap mielőt bennünket is haza zavart a következő zuhi.Kösz a rendezőknek.
Csapdoki
Péntek reggel rövid taktikai megbeszélés után indultunk rejteni pgyp-vel. Nagyon tetszett a terület, mintha csak otthon lettem volna. A homokbuckák hiányoztak csak egy kicsit:) Jól haladtunk, egészen addig, amíg egyszer csak nem indult az autónk, de szerencsére még volt egy telefonos segítségünk, amit igénybe is vettünk! Péter és Zoli gyorsan a segítségünkre siettek, és ment tovább a munka. Délután a bázison elkészültek a rajtlapok, és már készültünk is az esti szalonnasütéshez.
A szombat reggel is akadálymentesen indult, az eső szerencsére éjszaka "kieste" magát, így a reggel szép harmatos napsütéses volt. Az indulók száma sajnos kicsit lecsökkent, többen visszamondták a versenyt, még pénteken, részben az időjárás miatt. Úgy gondolom aki eljött, annak nem lehetett panasza a napsütéses órák számára:)
Az eredményhirdetésre esett egy kis váratlan csapadék ........ az ebédlőben......
Vasárnap reggel totika08 segítségével összeszedtünk 15 pontot . Itt is köszönöm neki, hogy eljött velem a reggeli drive in palackgyűjtésre.
Hazafelé még egy kis ládázásra is jutott időm.
Jó kis hétvége volt, jól éreztem magam:))
"A betyárok bátorságát, kitartását megerősítette bennünk egy napforduló óta a csoda, hogy a holtakból a vér visszafolyt az élőkbe.
A betyárok újra köztünk járnak.
Így hívtuk életre Rózsa Sándor hallhatatlan szellemét."
Mónival közösen nekivágtunk ennek a versenyek is. Bíztunk a jó időben és szerencsére a verseny alatt megkímélt minket az eső. Kicsit túlöltöztünk (kamásli, esővédő, stb.) , de ez nem jelentett gondot. A környezet nagyon tetszett és az is, hogy nem volt sáros dagonya az előző napok esőzése után (hála a homoknak). Majdnem méterre pontosan annyit mentünk mint a Deocachingen. Jó volt a kesser társakkal találkozni (újra). A tombolán is nyertünk (így már megvan a harmadik fejlámpám is), a pólók nagyon tetszenek, jó volt a színválasztás.
Köszönjük a lehetőséget!
Üdv: dunlop2 és Móni
Régen voltunk versenyen, de ez olyan közel volt, hogy már nem hagyhattuk ki. Nagyon jól éreztük magunkat. És most sikerélményekben is volt részünk: pl. ezúttal időben beértünk, és még ki is sorsoltak minket az ajándékosztásnál. Sajnos az Oregon rosszul volt beállítva, így csak 3 trackből jött össze a 12 km-es táv. Ha készül animáció, el tudnám küldeni az egészet egyben. Találkoztunk régi jó ismerősökkel és megismerkedtünk újakkal is. Köszönjük a szervezést, rendezést. Viszlát a következő versenyen.
Ez jó volt! Az se baj, ha néha nincs hegy. :) Kellemes erdők, őzek, gombák és persze a pontok. Jó séta volt. Bár a páratartalom miatt ömlött rólam a víz, de ez se tartott vissza attól, hogy a célba érve bringára váltva még egyszer nekivágjak. A táv első felén új területeket jártam be megismerve a helyi tanyavilágot és a Scele féle trükkös pontbekerítés rejtelmeit. Mindkettő tetszett. Helyenként néha marasztalta a bringa első kerekét a mély homok, ilyenkor lefeküdtem, de a lábam még így is a pedálon. :) Jó volt, s összetettben ráadásul pontszerző helyen végeztem. :)
Első ilyen rendezvény amin részt vettem, és mindjárt a Csapat tagjaként, a helyszín egyik ajánlója és szervezőjeként. Remélem a hely tettszett. Köszönöm a lehetőséget, hogy a terepre is kimehettem, hogy a versenyt is megtapasztalhattam családom társaságában, kellemes sétával.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
[Jóváhagyta: geocaching.hu, 2014.09.14 18:02]
Köszönöm, hogy a rendezőség tagja lehettem, remélem aki eljött jól érezte magát. Jó volt újra találkozni a régi ismerősökkel, és megismerkedni újakkal. :-)
Tanulságos a bázisról figyelni a "versenyzőket" ;-)
Külön köszönet az időjárás-felelősnek! :-) :-P
Ismét szervezőként.
Pénteken TótZolival rejtettünk az 55ös út alatt.
Nagyon köszönöm a segítséget TótZolinak, Cosinus-nak, Pgyp-nek a bejárásokért, a helyi szervezésért, Fonténak és Zákánynak az előzetes és a helyszíni adminisztrációs munkát, Scelének a kerékpáros útvonal megtervezését és bejárását, valamint a póló grafikáját.
Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a verseny!
Jó verseny volt, de számomra nem túl egyszerű. Stresszeltem rajta, hogy jó időt kellene menni mindkét kategóriában én pedig nagyon nem vagyok formában mostanában.
A gyalogos kategóriát macikupaccal loholtuk végig aminek az eredménye 11,9 km és 1 óra 15 perc lett. A tüdőmet is kiköptem, de megérte.
A bicajos kategóriának egyedül vágtam neki ami meg is látszott mert 3 pontot nem kerítettem be teljesen így az 1:24-es időmmel nem mentem semmire, mert érvénytelen volt a teljesítésem. Szerencsére azonban még volt időm ismét nyeregbe szállni és végigmenni újra a terepen, kínosan ügyelve, hogy mindent szabályosan bekerítsek. A szuflám teljesen elfogyott a végére így 2 percet rontottam az első időmön, de mint kiderült ez is elég volt. Itt 29,6 km lett a vége.
Az eredményhirdetés után a tombolán még povyagi elhozhatta a főnyereményt így teljes volt az öröm:)
Úgy láttam, hogy a szervezők kitetettek magukért, még a normális időt is elintézték ami azért nem lehetett kis meló.
Nagyon tetszett, hogy volt kerékpáros és duatlon kategória is, remélem ez a jó szokás megmarad az elkövetkezendő versenyeken is.
Kicsit szórt voltam a verseny elején, indulás után még vissza kellett mennem a kocsihoz a felszerelés egy részéért, majd az első ponttól ismét visszatértem, mivel a láncom nagyon száraz volt, így nem halogathattam tovább az olajozást.
Viszonylag hamar végeztem a pályával, majd a környék ládáit vadásztam le kerékpárral. A közelgő vihar az utolsó kilométereket izgalmassá tette, de szerencsére csak hazafelé már a kocsiban ülve szakadt le az ég.
Tetszett a új rendszerű kerékpáros verseny lebonyolítás.
A dizájnos trikóról két szót hiányoltam: a netkesst és a faszalgást :-)
Kellemes környezetben kerestük a pontokat, összesen kb. 16 km-t gyalogoltunk. Az esőt ott még megúsztuk, csak később ládázás közben kapott el. Kár, hogy az eredményhirdetés a meghirdetettnél korábban kezdődött, mert így aki pontosan érkezett, éppen lemaradt mindenről :-(
Már a before party befejező részén is részt tudtam venni, kitűnő volt a sült szalonna, meg a sült hagyma is. Az éjszakai kiadós evést aztán másnap becsülettel ledolgoztam, mert a gyalogos és a kerékpáros kategóriában is indultam.
Nagyon szép helyen volt a bázis, de ami még fontosabb, igéretükhöz híven :) kitűnő időjárást szerveztek a helyeiek, bánhatja, aki nem jött. Éjjel ugyan sokáig esett, az eredményhirderés után meg egyenesen özönvíz volt, de a kettő között, azaz verseny teljes időtartama alatt száraz idő volt, sőt néha a nap is sütött.
Köszönjük a rutinos szervezőknek a verseny hibátlan megszervezését és persze a tűzoltókocsit is.
[Jóváhagyta: geocaching.hu, 2014.09.14 18:05]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (70 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.