A 15x10x5 cm-es doboz a forrás közelében, kő alatt - de nem talajszinten - található.

A ládába TravelBug nem helyezhető.

Megközelítés
A legközelebbi parkolási lehetőség a méltán népszerű nagyírtáspusztai Szt. Orbán fogadó közelében lévő parkoló.  N 47° 53,955' E 18° 52,910' 425 m [GCVSK+parkoló]
Nagybörzsöny felől inkább a kisvasút kocsijait élvezetesebb használni.
Akár a sárgát , akár a zöldet választjuk csak a pirosig kell követnünk ... csupán a megfelelő irányba induljunk el!
A piros kereszten Márianosztra felé induljunk el! Hamarosan elérjük a PO jelzést , mely levisz a völgyben rejlő forráshoz.

Vasas-kút
Nagybörzsöny határában a középkor óta számos helyen ismeretesek nemesfém-előfordulások. A turisták számára a legismertebb ilyen forrás a Vasas-kút, ahol a napfényben szabad szemmel is jól látható az aranypikkelyek csillogása, ám ha megpróbáljuk kézzel kiemelni őket, azonnal eltűnnek. Bár az igazi aranymosás a folyóvizek hordalékából nyeri ki az értékes szemcséket, ez a lassú forrás is aranymosó hely volt egykor. Talán csak a közeli bányákból "kimosott" arany miatt.
A forrás foglalatát 1960-ban a Vasas Természetbarát Egyesület Mechanikai Laboratórium Osztálya készítette.
A közelben még látható egy táró bejáratának maradványa.

Az aranymosás technológiája valószínűleg a bronzkorban alakult ki. Biztos nyomait ismerjük az ókori Egyiptom Görögo. területéről és a római birodalomból. Az aranynak ilyen módszerű kitermelése a természeti népek körében is ismeretes. Hazánk területén kiterjedt volt az aranymosás gyakorlata. A mo.-i aranymosók, népi nevükön aranyászok tevékenységéről számos adat szól, munkájukat államilag szabályozták, a középkor óta számos szabadalommal támogatták. Az aranymosás alkalmat nyújtott helynévadásra is, pl. ahogy a szigetközi Ásvány község vagy ahogy az erdélyi Aranyos folyó és Aranyosszék esetében történt. Az aranymosás századunk elejéig rendszeresen gyakorolt népi tevékenység volt, paraszti specialisták végezték. Kutatóink századunk derekán elvétve még tanulmányozhatták technikai eljárásait. Leginkább a Duna, Dráva, Mura és az Aranyos aranymosói váltak ismertté. Az aranymosás visszaszorulását legfőképpen a 19. sz. második felében megkezdett folyamrendezések siettették, mivel gyökeresen megváltoztatták a hidrológiai viszonyokat, aminek következtében az aranytartalmú hordalék elérhetetlenné vált az aranyászok számára. Történtek kísérletek utóbb a dunai aranymosás nagyüzemi gépesítésére, azonban az elért eredmények nem bizonyultak gazdaságosnak. Az aranyászat falusi viszonyok között szerény megélhetést biztosított. Évi jövedelmük a rendszeresen foglalkoztatott napszámosokéval, szegényparaszti szintű alkalmazottakéval volt azonos. Az aranyász-felszerelés egyszerű, házi készítésű volt. Legfontosabb eszköze a mosópad, amely enyhén ferde síkban áll. Felületére haránt irányú rovátkolást véstek, vagy posztóval, gyapjúkendővel borították. Az asztal legmagasabb pontjára helyezték az aranytartalmú kavicsos homokot, erre vizet mertek, amely kimosta a hordalék finomabb szemcséit, így az aranyat is. A mosópad rovátkáiban vagy a ráterített posztó szálaiban a finom, apró, de nagy fajsúlyú aranyszemcsék visszamaradtak, leülepedtek, fennakadtak. Ha kellő mennyiségű érc gyűlt össze, az asztalt vagy a felületét borító posztót megfelelő edénybe mosták, majd az ebben felgyülemlő ércport speciális kézi teknőben a szennyező anyagoktól tovább tisztították, mosták. A víz segítségével mechanikusan tisztított aranyport a további szennyeződéstől higany segítségével választották el. Az aranyércszemek a higannyal foncsorrá egyesültek. A foncsorból hevítéssel távolították el a higanyt, visszamaradt a teljesen tiszta aranypor, amelyet a harmincadhivatalok aranybeváltó helyein értékesítettek.
Forrás

Ajánlott oldalak
Aranymosás
Uzsoki András: Adalékok az aranymosás
történetéhez és technikájához
Nagybörzsöny