Nyitvatartás: minden nap 10:00-19:00 (előzetes egyeztetés javasolt) Telefon: +36 44 377 171 vagy +36 44 370 105
A templom története
A sonkádi református templom a középkori Szatmár vármegye egyik jelentősebb családjának, a Csaholyi családnak kegyúri temploma volt, amely a 15. században, nem sokkal a reformáció elterjedése előtt épült. A Csaholyiak reformált vallásra való áttérésük után változtatták meg a templom belsejét, amely aztán a 18. században esett át jelentős átalakításon. Ennek legfőbb oka az 1717-es tatár betörés volt. Ekkor ugyanis a tatárok nemcsak a lakosságot, hanem magát a falut sem kímélték. A településsel együtt gyújtották fel a templomot is, amelynek ekkor semmisült meg tetőszerkezete és a szentély gótikus boltozata. A templom helyreállítása viszonylag későn, az 1750-es években kezdődött, amelynek egyik fénypontja az 1766-ban festett, kazettás mennyezet és karzat elkészítése volt. A szószék 1773-ra készült el, a korábbi karzat elemeinek felhasználásával, 1795-ben készítették a ma is meglévő, L alaprajzú karzatot. A nyugati torony építésére a XIX. század elején került sor. A déli bejárat előtt fából készült, nyitott előcsarnok védi a mívesen kiképzett, kőkeretes, gótikus kapuzatot.
A XV. században épült sonkádi református templom néhány éve közelebb állt a teljes pusztuláshoz, mint bármikor az évszázadok során. Ekkorra a templom már olyan rossz állapotban volt, hogy istentiszteletek megtartására sem volt alkalmas. Az 1990-es évek közepén induló munkák során kiderült, hogy falak felületei és a lyukas mennyezet valódi kincseket rejtenek. Váratlanul, a nádvakolat alól előkerült, kékre átfestett, az 1766-ból származó töredékes famennyezetnek a restaurálás nyomán felragyogott gazdag ornamentikája és változatos festése. A töredékes mennyezet néhány kazettáján a festést nem lehetett hitelesen rekonstruálni, ezeken az elemeken csak az alapszín és a keretezés pótlására került sor. A restaurálás nyomán ma hasonlóan gazdag színekben pompázik a szószék, az életfa motívumokat ábrázoló karzatok és a padok. A falakon is nagyon szép, különböző korból származó falfestések váltak láthatóvá. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal által helyreállított gótikus épület foglalatában megjelenő képzőművészeti alkotások restaurálásának is köszönhetően, a bravúros és rendkívül látványos helyreállításért a sonkádi református templom 1998-ban Europa Nostra-díjban részesült. Azóta virágok templomaként emlegetik a középkori templomot.
Kívül is festettek voltak a templomok. Erre éppen Sonkád az egyik legjobb példa, ahol valamennyi megmaradt a külső festésből is. Sonkádon a diadalív körüli festés például faragott kváderköveket imitál - jellegzetesen középkori szokás volt ez a díszítésmód.
A falakra festett növényi ornamentika a famennyezeteken folytatódik. Ezek mindig az égboltot jelképezik. Ezért gyakran az égitestek jelennek meg rajtuk, máshol bibliai szimbólumokat találunk , de leggyakrabban kizárólag növényi motívumok díszítik a kazettákat. A festett famennyezetek egyik legszebbike Sonkádon látható.
Középkori Templomok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ládasorozat tagja. A sorozat minden ládája önállóan kereshető és logolható, nincs záróláda ahol szükség lenne a jelszavak részleteire. A sorozat pontjai: 1, Csenger középkori temploma (3532, GCCSKT) 2, Csaroda virágos temploma (3595, GCcsvt) 3, Márokpapi középkori temploma, a Bereg ékszerdoboza (3596, GCmpkt) 4, Csegöld, Görög katolikus középkori templom (3639, GCGKKT) 5, Jánkmajtis középkori temploma (3640, GCJMKT) 6, Gyügye Európa Nostra-díjas középkori temploma (3641, GCKTGY) 7, Árpád-kori templom, Szamostatárfalva (3643, GCSZTF) 8, Szamosbecs Református temploma (3644, GCSZAM) 9, Hermánszeg, Református templom és fa-harangláb (3645, GCRTFH) 10, Szamossályi ferde tornyú temploma (3646, GCSZST) 11, Sonkádi református templom, a virágok virága 12, Vámosoroszi középkori református temploma
Itt töltöttük a hétvégét csodálatos környezetben, eveztünk az Öreg-Túron és a Tiszán jó barátokkal.
A kempinget és az élményeket nem szívesen hagytuk itt, de szabadság híján még egy kis ládázás fért már csak bele. Sajnos a templomkert zárva volt és nem tudtuk belülről megcsodálni ezt a szép templomot, de kívülről is látványos.
Totival együtt szeretnénk kérni a jelszó nélküli elfogadást.
[Jóváhagyta: geocaching.hu, 2023.09.07 09:44]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (259 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.