Fém rejteket keress (11x6x0,5cm). Tollat hozzál, csak logbook van benne!
Kérlek pontosan úgy rejtsd vissza, ahogy találtad!
A ládába TravelBug nem helyezhető.
Megközelítés
Legegyszerűbben a szekszárdi Kápolna tér felől közelíthető meg. Innen kövesd a kék sávot . Kb. 3 km-es hepe-hupás makadám útra számíts! Közvetlenül a kilátó mellett tágas parkolót találsz.
Bati-kereszt kilátó
Az utóbbi időkben örvendetesen megszaporodott a kilátók száma hazánkban. Ebből szerencsére a Szekszárdi-dombság sem maradt ki, északi részén, 280 m tengerszint felett magasságban 2015 tavaszán adták át a fából épült impozáns kilátót. A teljes beruházást - a kilátót és a mellette található erdei kirándulóhelyet, ahol fedett pihenő és tűzrakó hely is várja a turistákat - 32,5 millió forintból valósította meg a Gemenc Zrt.
Az építmény magassága 20 m, kilátószintje 15 m magasan helyezkedik el. Tiszta időben csodálatos látvány tárul innen a szemlélődő elé. Északra tekintve a Völgységi-patak völgye mögött a Tolnai-hegyhát és a Dél-Mezőföld településeit láthatjuk, a távolban Paks és Kalocsa is felsejlik. Nyugatra és délnyugatra a Völgység, távolabb a Kelet-Mecsek nyúlványai helyezkednek el. Keletre Szekszárd és a környező szőlőhegyek. Délre a dombvidék szőlővel és erdővel borított részeiben lehet gyönyörködni. Délkeleti irányban a Sárközre és a Gemenci erdőre is nagyszerű kilátás nyílik.
Bati kereszt N 46° 20,815' E 18° 38,865' 264 m [GCBTK+Bati-kereszt]
A kilátótól nem messze található a névadó kereszt, mely a hagyomány szerint a török időkben elpusztult Bat falu emlékét őrzi. A magaslaton már 1810-ben Fischer Konrád által emelt fakereszt állt. A katolikus egyház nyilvántartása szerint 1856-ban több buzgó hívő tett alapítványt a kereszt fenntartására. A fakeresztet 1887-ben nádasdi kőfaragók munkája nyomán a mai homokkő kereszt váltotta fel.
Állapot: kereshető
3 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
+
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Kéktúrázás befejező napján jártunk erre, gondoltuk, érdemes a kilátóhoz tenni pár tíz métert.
A ládát elég sokáig kerestük túratársammal, az applikáció 0,53 métert mutatott, ergo ott kellett volna lennie a kis "ládá"-nak. Hát, nem volt. Ott van egyáltalán?
Gondoltuk, felmegyünk azért a kilátóba. Az sem sikerült. Eszméletlenül sok volt a poloska.
Hát, így jártunk.....
Rejtői segítséggel megbizonyosodtam róla, hogy amit eleve látni véltem, de nem gondoltam hogy az a rejtek, mégis az. Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.3.0]
Dél-Dunántúli kéktúra utolsó szakasz teljesítése alkalmával jártam erre Tivi2007 el közösen kerestük , majd a Rejtő segítségével találtuk meg .
Nagyon ötletes rejtés volt
Köszönöm
Szuper rejtés!
bogyó&babócával hárman elég sokáig kerestük és nem találtuk
meg így a rejtő segítségét kértük.
Pedig kereséskor észre vettük, de nem gondoltunk arra,
hogy az lehet a rejtek.
Ez most kifogott rajtunk.
GCWALK első hivatalos pontja. Köd, eső és kedves társaság... EmiGrant és Roy felhoztak minket az alsó parkolóból, így az első három km kimaradt.
Mivel az orrunkig is alig láttunk, nem másztam fel a kilátóba. Logolás logolás hátán, mert mozgó is jött, és megkezdtük a sétánkat.
Mint látható, sok értelme nem volt felmenni a kilátóra, mert a láthatóság kb. 2 méter volt. Így a szép kilátásról lemaradtunk. Péter60 trükkös rejtése nem fogott ki rajtunk és mint ahogy megigértem a rejtőnek, a helyére raktuk vissza. Itt még nem esett nagyon, az eső java később jött.
"Mély lélegzetet vesz, megmarkolja a korlátot, ám rögvest visszarántja a kezét. (...) vékony páraréteg fedi. (...) mindent beborít a köd."
-Szlavicsek Judit ~ Hullámsír-
A GCWALK kiindulópontja a kilátó parkolója volt. A kilátás elmaradt a sűrű köd miatt. Sajnos sok értelme nem volt felmenni a kilátóra. A szenzációs rejtést megtaláltuk, logoláskor észrevettem, hogy egy mozgó jelent meg a kilátó lábánál. Mint kiderült Levi ès Zsolt hoztak nekünk meglepit. A kis csapat logolások után elindult a sáros, esős körülmények között.
Megtaláltuk flevyvel GCWALK #28 alkalmával. A túra kiindulópontja és a végpontja volt. Reggel még semmit sem lehetett látni, túra végeztével viszont kristály tiszta volt a kilátás. Hatalmas élmény volt a mai nap.
Köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.9.12]
RP-DDK túra közben nem találtam. Telefon nem találja a helyet, meg jött egy bortúrás csoport is. Kérem az elfogadást.
Köszönjük a lehetőséget!
[g:hu+ 2.10.16]
[Elutasította: Péter60, 2023.10.28 17:46]
Ezek szerint ha legközelebb arra járok akkor 15-20 ember szeme láttára kezdjem el keresni a kisebb-nagyobb zugokat/rejtekeket?!
Dzsipes bortúra keretében jutottunk el a kilátóhoz. A rejtés trükkös, de feleségem segítségével rendben megtaláltuk! A kilátás és az idő pazar volt. Köszönjük![Geoládák v4.1.0]
Ötletes rejtés, gondoltam, hogy ilyesmi lesz, de megzavart az álca így nen nyúltam oda, inkább mentünk még pár kört. Végül más kesser által lett meg, aki egy csapattal érkezett és épp a geoládákról mesélt nekik, így meg is mutatott egyet, pont , amiben elakadtunk.
Csodás a táj, piknikeztünk is jóízűen a napsütötte réten.
Köszönjük szépen az élményt.
A kilátó faszerkezete kissé recsegős, de azért csak felmentem. A kilátás igazán remek! A ládát kerestem egy ideig, mire meglett. A rejtekben nincs logbook, de a jelszó fel van írva a belsejére. Köszönet a rejtésért!
A tótól gyalogoltunk fel, jó kis túra volt. Megérte a fáradalmat, csodás a kilátás, és monumentális a kilátó. Szinte félelmetes volt fent rajta, olyan magas, pedig a szél sem fújt. A rejtéssel megküzdöttünk, mert megtaláltuk hamar, csak nem tudtuk, hogy mit találtunk :)
Aztán meg azt hittem le kell csavarozni...
Köszi!
Először őszintén kicsit mérges voltam a rejtőre, de be kell ismernem, nagyon kreatív rejtés tényleg! Szóval köszönjük az élményt! A logbook nem volt benne, amikor mi kerestük fel! [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltuk, köszi a rejtést! Tetszett a rejtő kreativitása. Gyönyörű időben volt szerencsénk a kilátóra felmenni, az ég és a felhők csodát tartogattak. Külön vicces volt, hogy 10 percen belül olyan 3-4 ládás jelent meg velünk együtt. Sosem találkoztam eddig "sorban állással"! :D
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Teliholdas éjszakai túrán találtuk egy már a helyszínen tapasztalatot szerzett túratárs segítségevel, mivel nem a helyén volt, de visszakerült. Köszönjük az élményt! [Geoládák v3.12.10]
Szuper kilátó, a saját ládánkat (GCTUCS) is ilyen kilátónál helyeztük el. A rejtek nomád, annyira nem tetszett nekünk annak ellenére, hogy a rejtő segítségével is alig lett meg. A kilátás viszont pazar, felülmúlt mindent!
Köszi a rejtést!
TFTC! ♥️ Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget és a munkádat!
A mai közel 22 km-es Kék túránk első részében természetesen útba ejtettük ezt a rejtést is, ami nagyon ötletesnek bizonyult! Nagyon sokan voltak ma a kilátónál. Örülök, hogy felmentünk, hacsak rövid időre is, de megcsodálhattuk a tájat. A kilátóban egy sorstárs kéktúrázóval is összefutottunk, ő már útja végén járt, mi pedig még nagyon az elején voltunk, így bele kellett húznunk.
Köszönjük a lehetőséget, hogy betérhettünk ide, nem bántuk meg! [Geoládák v3.12.7]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Bővebben otthonról. [Geoládák v3.12.6]
Jó kis kaptató volt felfelé, a nap is sütött rendesen, lekerült a kabát is. :-) A kilátás remek, gyönyörű a táj, és nagyon ötletes a rejtés.
A Sötétvölgyi tábornál parkoltunk. Egy körturával négy ládát kerstünk meg: GCBTK, GCLAza, GCELES, GCHASO.
A kilátónál éppen nem voltak még a kocsival érkezők. A rejteket könnyen megtaláltam. Talán lehetne kicsit nagyobb belmagasságú is a "doboz", nagyobb logbook is beleférhetne.
Szekszárdon, a Kápolna téren parkoltunk, és egy körtúra alatt ( + ) 14 km-t sétáltunk, tovább mozgatva a GCDDK2-t.
Ez a láda is csak egy bónusz lett volna, akár a GCELES, de ez sem jött össze... A hó általában nekem nem hoz szerencsét.
Majd legközelebb!
TFTC!
Sajnos segítséget kellett igénybe vennem, köszönöm Mónikának, hogy kisegített, nélküle még mindig keresgélnék. Az adott helyen kutattunk, ám a rengeteg förtelmes poloska óvatosságra intett.
Csoportos kirándulás keretében jöttünk a Sőtét-völgyből, majd folytattuk az utat Szekszárdra.
Kellemes időben, kellemes séta volt a gyönyörű dombvidéken. Utóbbi időben rájöttem, hogy kedvenc tájegységem a dombság, mert olyan szemet gyönyörködtető látvány.
Kis idő kellett mire rájöttünk a trükkre, a rejtésnél. Ötletes!
A kilátás nagyon szép, jó volt látni mi vár ránk a hétvégén, felderítés szempontjából.
Egy hibát vétettünk, hogy autóval mentünk fel a parkolóig. Az út brutál. Érdemes felsétálni a Remete kápolnától.
Köszi a rejtést!
Szerencsére a kilátónál most jóval kevesebben voltak, mint a múltkor, mikor Kati a RPDDK szakaszon erre jártunk.
Nagyon ügyes rejtés, a koordináta pontos, mégis kétszer kellett néznem, mire megtaláltam.
Logolás után az érkező zivatar gyorsan el is kergetett. :)
Családi ládázás Szekszárd környékén. A napnak talán a legkülönlegesebb találata, egyrészt maga a rejtek, másrészt a pazar kilátás, harmadrészt pedig a rendezett piknikező helyszín miatt. Köszönjük a rejtést!
Feldöcögtünk az autóval a kilátóhoz. Érdekes, jellegzetes környék, valóban a borászkodás az egyik fő tevékenység a környéken. Maga a rejtés nehéz szerintem, aki keresi nagyon figyeljen minden kis részletre. Tudtuk hogy ott van és megsem találtuk elsőre. Ügyes. Köszönjük a rejtést, a GCPC-t elrejtettük a környéken.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!Majdnem feladtam nagyon jól rejtve.Gyakorlatilag mellette áltunk és csak amérete miatt néztem meg a helyén.Profi :p [Geoládák v3.9.0]
Megtaláltuk Mogyikával, köszönjük a rejtést! :) Nagyon ötletes a doboz, januárban a Bartina túra alkalmával már kerestük, de akkor nem jártunk sikerrel, a tömeg miatt. De most 15-20 perc után megtaláltuk :) Sajnos tollat elfelejtettünk vinni :( [Geoládák v3.8.3]
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
A Kápolna tér felől közelítettünk. Kb 800 méterre a céltól letámasztottuk az autót, nem kínoztuk tovább.
A kilátónál elég nagy forgalom volt, de sikerült diszkréten logolni. A rejtés fantasztikus. Sajnos a logfüzet a zacskójában teljesen vizes. A dobozt kitöröltük és egy új lapot tettünk bele. A jelszót beleírtuk a dobozba is.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Hatalmas pacsi a rejtőnek a rejtésért és a segítségért, magamtól egy évig kereshettem volna, szenzációs rejtés!! [Geoládák v3.7.6]
Megtaláltam, köszi a rejtést! nagyon szuper rejtés végül a rejtő segített telefonon hogy jó helyen keresem csak nézzek meg mindent mégjobban. [Geoládák v3.7.6]
Megtaláltuk! 🙂
Mai utolsó ládánk, már kezdett alkonyodni, de azért "felbotorkáltunk" autóval a kilátóig. Jó rázós volt.
A rejtés nagyon ötletes, és környezetbe simuló. A nap éppen akkor bukott le a Mecsek vonulata alá amikor felmentünk a kilátóba.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.4.1]
Mit össze kerestük,pedig még egy kis segítséget is kaptunk az előttünk lévőktől.Persze nekem köszönhetően nem találtuk,mert én mindenáron petlinget akartam találni,a 11cm után már nem is figyeltem a többi méretre.Még jó,hogy újdonsült túratársam,aki ma találkozott először élőben a játékkal,ezelőtt két ládát találtunk meg ma,sokkal ügyesebb volt nálam.Azt hiszem nélküle ezt akkor sose találtam volna meg.A poloskák rendesen ellepték a kilátót.
Nem sikerült megtalálni :-(
Nem tudom milyen bográcsozós rendezvény lehetett, de rengeteg gyerek rohangászott, mintha direkt minket lesnének...
egy idő uán fel kellett adnom a keresést nehogy a láda bánja, remélem fotó alapján szabad elfogadást kérni
a kilátás egyébként remek, DDK közben jártunk erre (azóta már Kaposvárnál járunk, de a tavaly őszi túrákat akkor elfelejtettem leadminisztrálni)
A felvezető kövezett, meredek út nem kényes autóknak való, de leküzdöttük. Szépen kivitelezett kilátó, érdekes tájjal körülvéve. A "ládát" rögtön megtaláltam, szellemes megoldás.
TFTC!
Fel a Zengőre túra után elzötykölődtünk ide is.
A panoráma hibátlan, a rejtés meg egyszerűen zseniális, pont ilyennel még nem találkoztam és szinte egyből jó helyre nyúltam, mázli!
A mai napi tervet ezzel ki is pipáltuk...végszóra az eső is eleredt ahogy beszálltunk a kocsiba.
[Geoládák v3.4.1]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! a GPS koordináták jók, ám valóban így is eltelt 20 perc, mire a homlokomra csaptam , és meglett. Nem tudok mást mondani, csak nullázd le a geoládákról alkotott képeket. Ez inkább virtuális láda, csak kevés és ?lapos? ajándékok férnének bele. [Geoládák v3.3.2]
Bartina 15 túra során csodálatos zúzmarás időben megtaláltam, Iszkirivel és Berci kutyával együtt. Nekem tetszett a rejtés, köszönöm! [Geoládák v3.2.2]
A Bati keresztnél pappcsaláddal elrejtettük a GCCRUX ládát, utána elsétáltunk a kilátóhoz. Szikrázó napsütésben gyönyörű volt a panoráma a szőlő dombokra és a távoli hegyekre. A rejtés zseniális, ilyennel még nem találkoztam. Köszönet a rejtésért.
Sajnos a mai napon elhagytam a kilátónál egy Canon márkájú fényképezőgépet. Ha esetleg valamelyik ládásztárs találta volna meg, hálás lennék, ha jelentkezne.
Képek majd később :)
Dél dunántúli kéktúra első napján találtuk meg ezt a ládát. Délután 4:00 órakor indultunk Szekszárd vasútállomásról majd városnézés után nekivágtunk a kék útvonalának. Nem is tudtam hogy kilátó is van a bati keresztnél. A vacsoránkat fenn a kilátóban töltöttük el. Mint az erdőben mind a kék útvonala mentén rengeteg a szúnyog a kilátó tetején volt egy kis nyugalmunk tőlük. Köszönöm a rejtést!
Láda ellenőrzés, új logbook, új jelszó.
A beázás valószinűleg azért volt, mert az eredetileg függőleges felszínről "átrejtődött" vízszintesre, így jobban össze tudott gyűlni a nedvesség.
Visszaállítottam az eredeti állapotot.
Keressétek örömmel, bármilyen fajtának is nézitek!
Önmagában tényleg nagyon ügyes és kreatív rejtés (ezért a "kiváló" és a "zseniális" szavakat sem sajnáltam tőle a maguk helyén) - csak hát nagyon nem hagyományos, márpedig valamennyire csak muszáj ehhez képest is értékelni. Engem ugyan pont nem érdekel a ládának semmilyen felszerelése, felőlem ajándékok (amik a gyakorlatban az induláskori állapottól függetlenül 3 megtaláló után bármelyik ládában egyenletesen ócska kacatok), toll meg papír se legyen benne (nem írogatok félig beszáradt tollakkal elveszésre, szétázásra stb. ítélt logfüzetekbe), sőt ezekből következően részemről akár fel is áldozhatjuk magát a "hagyományos" kategóriát a kreativitás oltárán - és ezt komolyan mondom, mert az ilyen határesetek élményben tényleg többet adnak a rőzserakásoknál. Viszont amíg hivatalos kritériumok léteznek a hagyományos ládára (köztük pl. a vízhatlansággal), addig vagy ezekkel együtt valósítsuk meg a "poénos, tájba simuló, unikum" stb. rejtést, vagy vállaljuk fel, hogy ez bizony virtuális - ha mégoly kreatív saját gyártású jelszóhordozóval is. Már csak azért is, mert kereséskor gyakorlatilag megtévesztő és félrevezető, ha a rejtés körülbelül sem kísérli meg teljesíteni a konvencionális kritériumokat. Az is igaz, hogy a mikroládák és egyéb trükkök eléggé fellazították, de ha mégis húzunk valahol egy határt a hagyományos kategóriának, akkor szerintem ez már azon kívül legyen - ezt próbáltam kifejezni az értékeléssel és a leírtakkal.
Kedves laszloistvan!
Sajnálom, hogy a rejtésem így kicsapta a biztosítékot Nálad. A logbook-ot holnap pótlom - nem csak cetli az - erősebb tasakba teszem, hogy ne ázzon el, eddig nem volt ilyen gond.
A rejtés szerintem kifejezetten poénos, "tájba símuló", igazi unikum. A több mint 3000 feletti találataim során nem találkoztam még ilyen megoldással, csak elfér egy ilyen is a magyar geo-palettán! A visszajelzések zöme ebben eddig rendre meg is erősített. Jobban örültél volna egy sokadik rőzserakásnak, madárodunak, vagy egy fellógatott petlingnek? Vagy egy kis izgalmas betüösszerakósdi az ismertető tábláról mint virtigli virtuális jobban tetszene?
Abban igazad van, hogy a "láda" nem meríti ki a hagyományos valamennyi kritériumát, de ennyit talán lehet áldozni a kreativitás oltárán, ha cserébe fokozott keresési élményt kapunk.
Egyébként azt se bánnám, ha a láda besorolása virtuális lenne.
Az egyik legprofibban szervezett túra, korrekt ellátással és útvonal-jelölésekkel a megkapóan változatos természeti- és kultúrtájban. Utolsó pillanatos hajnali döntéssel, napközbeni felengedéskor kritikussá váló sárdagonyával, menet közben, alkalomszerűen beiktatott ládázásokkal - sokat gondolva tegnap elhunyt kedves Ilus néninkre.
Pazar kilátóhely, monumentális kilátó - ezúttal épp állomásként is a Bartina-túra nagy központi dzsemborijával. Még ilyen körülmények között is könnyen meglett, elő is vehető, vissza is rejthető, miközben avatatlan szem valóban nem szúrja ki - ebben az értelemben kiváló rejtés, mégsem tudok beállni a lelkendezők sorába.
A rejtés zseniális lenne - ha lenne. Csak hát nincs, a semmit pedig azért könnyebb kreatívan rejteni. Merthogy az állítással ellentétben ez nem valódi láda, ugyanis annak felszerelését nem tartalmazza (nemhogy maradéktalanul, hanem egyáltalán) - még naplófüzetet sem, csak egy jelenleg épp szétázott, penészedő cetlit. Finoman szólva téves és értelmetlen túlzás a 'hagyományos' minősítés, ez így maximum egy ügyesen tuningolt virtuális jelszóhordozó - lehetne, ha erre a célra legalább megfelelne egy foszladozó ázott papír, de így sajnos még erre sem elég stabil.
Amúgy értékelem a rejtő határokat feszegető kreativitását, mely kétségtelenül emlékezetes rejtésekkel ajándékozta meg már a közösséget, a rőzserakás színvonalas alternatíváit mutatva, de a fürdővízzel együtt azért ne öntsük már ki a gyereket is. Értem, hogy lazult az idők során a 'hagyományos' láda definíciója, meg gondolom, presztízs-kérdés is a 'hagyományos' típus ("nem hinnétek, hogy lehetséges, mégis tudok ide valódit rejteni") - de épp ezért nem szabadna annak fogalmát túlzottan leamortizálni - szerintem egy ilyen rejtés hagyományosként már a moderáción sem szabadna hogy átmenjen.
A koordináták pontosan a rejtekhez vittek, mivel nem sok mágnesezhető dolog volt a helyszínen hamar meglett a mesteri rejtés. A zárt rejtekhely és a védőtasak ellenére a logbook nedves, kezd penészedni de azért még logolni lehetett. A kilátóban nem sokáig maradtam az erős szél miatt.
Hosszadalmasan, sok makadám utat legyűrve vezetett ide a gps.. Autóval közelítettünk a kilátó felé, de mivel sok gyalogos sétáló volt, úgy gondoltuk, nem illik autóval közlekedni.. az utolsó 6-700 métert gyalog tettük meg../a következő láda gclaza miatt, végül csak erre jöttünk kocsival :-) később/
Tetszett a kilátó, a kilátás, minden :-) a rejtés valóban zseniális, Oldfoxxal köszönjük!
Köszönöm a rejtést. Sokáig kerestem, mire megtaláltam. Nagyon ötletes a rejtés. Sajnos a lapok nedvesek, a zacskó nem záródik rendesen, ezt ki kellene cserélni. A kilátás gyönyörű.
Szerencsére nem kellett túl sok idő hozzá, bár tartottam a logok miatt némi időveszteségtől. A pontos koo itt sokat számít. Szép kilátást ad, a bringával érdemes megküzdeni érte.
Köszönet a rejtésért.
Szekszárdi hosszú hétvégén jártunk itt is. Sajnos a ládát hosszas keresés - és sikertelen telefon - után sem találtam meg, kérlek a képek alapján fogadd el légyszíves.
Pécsi munka miatt hajnali indulás és közben az oda-visszaúton ládázgatás.
Remek napsütéses őszi idő volt, örültem, hogy így adódott és erre járhattam.
Hosszas futómű-tesztelő döcögés után a panoráma kárpótolt mindenért.
Idő hiányában a rejtő segítségét kértem a furfangos rejtés mihamarabbi megtalálásához, de nagyon ötletes és tetszett a remek "láda".
Köszi a rejtést! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Köszönjük!
Gyaloggalopp túra Hajnival és Mighty Moose-val.Szekszárd Kadarka utcából indulva GCSTEGCREKFGCBTK +2 .com láda. Gyönyörű őszi idő 15 km gyalogtúra és a végén egy kellemes estebéd .
Ötletes ,dolgozós a rejtés kialakítása! Köszönjük!Volt affinitása a Tisztelt Rejtőnek az alapanyaghoz és a "láda" kialakításához!Grat!
Autóval a teknős kialakítású betúnúton jöttünk fel, ott parkoltunk, és gyalog tovább 2 km a döcögősön. Bár láttuk, hogy vannak, akik nem kímélik a futóművet, és végig autóznak az útvonalon.
A szőlők gyönyörűek, és a kilátó előtt az útról van olyan pont, ahol egy széles távlatú egész szőlős völgyet át lehet tekinteni. Nekem az a kilátás egyenértékű élmény volt a kilátó nagyobb távlatokat mutató panorámájával. Az építmény nagyon szép, és a rejtés módja egészen fantasztikusan jó, és 100%-osan muglibiztos (hacsak nincsenek olyan muglik, akik ládalap tüzetes ismerete alapján járnak szórakozni - megvallom, az utóbbi időkben kezd ilyen gyanúm is ébredezni).
A kápolnától még egy kicsit autóztunk tovább, amíg tart a rendesebb út, de a döcögős részén már gyalog mentünk. Így is volt benne hegymászás és kb. 2 km távolság is. Ez nem tűnik soknak, de mégis eléggé elfáradtam, mert nem ez volt ma az első ládánk, 34 fok volt, és erősen sütött a Nap... viszont a kilátás és a környezet nagyon szép, ezért megérte elfáradni. A rejtés is jó, bár azt nem értem, miért jelent meg itt egymás után két láda, ami közül az egyik rögtön meg is szűnt.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. Nem logoltam, mert a Logbook csumára betelt! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Szekszárdról gyalogoltam át Szálkára a kék, majd piros sávon. Tetszett az impozáns kilátó, jó helyre épült, nagyon messzire el lehet róla látni...
Köszi a rejtést!
Egy darabig autóval, aztán gyalog mentünk a kilátóig, mert tényleg nagyon rázós az út. A 6*14 lépcsőfok leküzdése után szép kilátásban volt részünk. A rejtés pedig parádés! Ilyennel még nem találkoztunk. Anti nagyon jó helyre ment, én pedig jó helyre nyúltam. :-) Köszönjük! Élmény volt!
Délutáni körséta a szekszárdi szőlődombokon öt találattal, ez volt a harmadik. A kilátó nagyon klassz, sajnos a párás idő miatt kilátás csak a közeli szőlőkig volt. A rejtés maga zseniális! :)
Kéktúrázás közben megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.3x] [wapon beküldött szöveg] Pillanatok alatt meglett a láda, de kellett hozzá egy "szikra". Elsőre egy másik helyet néztem meg, de gyanús lett az, ami egyáltalán nem kellett volna, hogy gyanús legyen! ;-) Nagyon tetszett a rejtés! Gratulálok! :-D
A kék sávon terveztünk felautózni, de gyorsan letettünk erről az autót megkímélendőn.:-) Ez az út jó szándékkal van kikövezve, de mint tudjuk a pokolba vezető út is azzal van kikövezve.:-) Így gyalog sétáltunk fel, útközbe rájöttünk mi az a jármű aminek ez meg sem kottyan, hisz láttunk egy lovas kordélyt, le is fényképeztem, mert ilyet már nem minden nap lehet látni. Már majdnem felértünk mikor láttuk sima aszfaltra vált a kövekkel kirakott út és tényleg vagy 15 autónak parkoló van kialakítva, megjegyzem épp egy autó sem állt benne, pedig legalább 15-20 ember volt fent a kilátónál.:-) A kilátó amúgy remekül néz ki, egyből fel is másztunk és gyönyörködtünk a panorámába. Mikor kigyönyörködtük magunkat megkerestük a ládát is ami egyből meglett, de le a kalappal az ötlet előtt. Ilyet még a com-on sem láttam, pedig tökéletes rejtek. Miközben fent nézelődtünk a kilátóba érkezett egy autó a parkolóba, persze terepjáró.:-)
Szép őszi séta a szekszárdi dombok közt. A kilátónál voltam már, most a ládáért mentem. Némi keresgélés után csak elárulta magát és ,meglett! Lefelé a Baranya völgyön át gyönyörködtem a szinesedő szőlőültetvényekben.
Nagyon tetszett a rejtés és a kilátóból elémtáruló panoráma is! Teljesen nyugodtan szemlélődhettem, mert rajtam kívül senki nem volt a kilátónál! Köszönet a rejtésért!
Megtaláltuk! Szintén fodináva közösben. Lyukas a logbook zacsija, ha valaki tudja cserélje ki, el ne ázzon. Gyönyörű a kilátás, 5letes a rejtés! :) Köszönjük a lehetőséget! [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Szép a hely és a kilátás, és nagyon tetszik a rejtés. Olyan, amilyennek lennie kell: csak az veszi észre, aki keresi, (a muglik nem) és nem kell érte veszélyes tornamutatványokat csinálni.
Szia wolfkery!
Jó, hogy készítettél fotót, ez nem a GCBTK láda. Nyilván egy közeli com-os ládát - petlinget - találtál, amiben természeténél fogva nincs jelszó.
Három napos geomaraton 29/54.
Második nap Szekszárdtól Grábócig
Remek kilátó, de a rejtés nem tetszett.
Városban - kényszerből - elfogadom az ilyen nyiltszíni rejtéseket, de a természetben ne kelljen mások kíváncsi tekintete mellett tapogatni egy kilátót!
Ma ismét ládavadászatra indultunk guppikkal. Valamikor a Dél-Dunántúli Kéktúrát Szekszárdon kezdtük, de nem emlékszem, hogy ennyire hosszan, ilyen bokatörő úton mentünk... Pedig de, mert visszanéztem az 1993-as DDK könyvet, amiben szintén így jelezték az utat.
Szép a kilátó és ápolt a környezete. Érdemes volt ide is ládát tenni. Nekünk is érdemes volt ide felzötykölődnünk. A láda gyorsan meglett. Valaki tett bele egy papírdarabot, arra logoltunk mi is, mert az eredeti már betelt.
Köszi a rejtést!
Megtaláltuk! Elég kemény menet volt feljutni a kétségtelenül hangulatos köves úton kocsival. Összeszorított fogakkal rázkódtunk szét gyökkettővel, de megcsináltuk. Az autó tervezőmérnökei valószínűleg álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen út létezik, de azt végképp nem, hogy művükön ezzel majd közlekedni is fognak.
A kilátó és a kilátás is nagyon tetszett. A rejteket csak sokadjára fedeztük fel, valamiért kiterjedtebbet kerestünk, ezért a megoldás sokáig fel sem merült. Ötletes. A logbook betelt, a "láda" méretéből adódóan elég gyakran kell majd a rejtőnek felzötykölődnie cserélni. A gyakori odautat nem, a fent létet irigyeljük. :)
A szombaton Bátaapátiban megrendezett tájfutó hosszútávú országos bajnokság köré szervezett háromnapos csavargás a Dél-Dunántúlon.
Ebédszünet.
A logbook majdnem teljesen betelt!
Zöldítés.
A mai nap főládája. :-) Korábban már több ízben jártam a kilátónál de csak most jött el a ládakeresés ideje.
Hurri kollégával közös találat.
Nagyon jó ötletes rejtés. GCLAZA érintésével Bonyhád felé vettem az irányt.
Köszönjük, megtaláltuk. Megjártuk Tolnát és Baranyát. Atomerőmű majd egy kis túra csoportosan elkövetett ládázással megfűszerezve ez volt a szombat , majd vasárnap irány Mohács busójárás..
A Bartina teljesítménytúra alkalmával szép tömeg verődött össze az igen impozáns kilátónál. Természetesen itt sem hagyhattam ki a kilátás megtekintését, ami talán még szebb volt, mint előzőleg "Setétvölgynél".
A "láda" kivitelezése szenzációs; azzal együtt is nagyon tetszett, hogy én nagyon szeretem a "fa tövében kőrakás alá elrejtett"- jellegű rejtéseket is.
Bartinan. Kb: 1300 túrázó fordult meg ma a láda közelében :)
Köszönöm Péter60 segítségét !!
Elsőre nem mertem kutakodni, de aztán mikor megláttam, már nem volt gond észrevétlenül elővenni.
Szekszárdi hétvégénk utolsó geoládája, és egyben megkoronázása. Nem könnyen adunk ötöst a rejésre, de ez hatos. Jó magas a kilátó, jó hogy minden oldalán tábla van, hogy mit lehet látni a távolban. Kicsit már sötétedett, de így is messze láttunk. Az is tetszett, hogy egész nagy forgalom volt a kilátónál, látszik, hogy örülnek neki a helyiek. Köszönjük!
Remek rejtés! Logolás 20 mugli szeme láttára és nem okozott gondot. Hibátlan a kilátó kivitelezése. Talán még nem is láttunk hasonlóan igényes munkát. Köszönjük!
Itt van az ősz, itt van újra, és egy gyönyörű napon újra Tolnát és Baranyát járjuk az elmúlt egy év termését csipegetve. Ez egy igen jól sikerült gyümölcs. Köszönjük.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. GC Gyalogos Kupába mentem gyarapítani a pontokat, így ez, a szekszárdi pincék, a Cserhát-tető, a Remete-kápolna és forrás, és a Szekszárd szívében ládákat a Szent István téri ajánlott parkolóból indulva kerestem fel! A végére kb 20,7 km-es túra kerekedett belőle, rengeteg élménnyel, szép kilátással!
Egy darabig autóztam a köves úton, de egy idő után meguntam, leparkoltam és sétáltam kb. másfél kilométert a ládáig és persze ugyanennyit vissza. A "doboz" azonnal meglett. A fém a fémen eléggé kevésre redukálja a lehetséges helyeket. Persze szerencsém is volt, másodjára pont oda nyúltam. Profi rejtés, egyedi. A kilátó és a kilátás is szép. Tiszta időben meg biztos mégszebb :-)
Hosszú út felfelé a szőlők között a félcsőszerű betonúton (nem az ajánlott útvonalon mentem, de nekem ez tetszett), majd kb. 600 m zötykölődés a nagyköves úton és végre odaértem. Szép tisztás, masszív, nagy, kitűnő helyre elhelyezett kilátó, körülötte asztalok, padok. Nagyon kellemes hely.
Először megkerestem a ládát, amit jól is tettem, mert mikor már a panorámában gyönyörködtem, épp arra szállingózott egy kb. 10 fős csoport. Mugglis időszakban is jól kereshető a láda, mert keresés közben könnyen szemmel lehet tartani a mugglikat és nem kell feltűnő akrobatikai mutatványokat se végrehajtani, de azért mégis kellemesebb volt egyedül.
A láda valóban nagyon különleges, egyszerű és nagyszerű, a helyhez illő. Nagyon tetszett.
Csodálatos októberi időjárás miatt nem tudtunk otthon maradni, és muszáj volt kimenjünk a természetbe! Voltunk már itt idén, és már nagyon vártuk, hogy valaki rakjon ládát is, szóval megérte! Köszönjük a rejtést, és gratulálunk hozzá! Nyilván nem vagyunk még sokat látott láda keresők, biztos van még ilyen, de mi nagyon jól szórakoztunk! Rendkívül ötletes, jópofa láda! Köszönjük szépen!!!
Gyorsan meglett. Szép kilátó, rendezett környezet - egy kis hiányossággal: szemetest nem helyeztek el egy ilyen nagy forgalmú kirándulóhelyre, legalábbis mi nem találtuk, ezért szokás szerint hazavittük a saját eldobandónkat. Mások sajnos nem így tettek. Reméljük, ez a jövőben megváltozik majd. Köszönet a rejtésért!
A nagyszerű GCKPF teljesítése után, sikerült még ide is feltekerni, a városból. Remek rejtés, de hamar meglett. Maradt még idő a szekszárdi kilátóra és egy kis éjszakai, városi bringázásra. KÖSZI!
Megtaláltam,- ma egész nap Tarsolyossal ládáztunk e vidéken. Az út olyan amilyen,--Palika azonnal levette a rejtést ma ő volt az inas. Szekszárdra mentünk bort vásárolni,-sajnos must sehol sem kapható csak murci. Nagyszerű hely,- gímek nászát lehet hallgatni. Alföldi emberkének csodálatos panoráma kár, hogy borult volt az égbolt,- köszi szépen a lehetőséget.
Nem szeretek dicsekedni de most megteszem. Ebben az évben ez volt az 500. rejtés megtalálásom,- kegyetlenül megfertőzött TARSOLYOS. Csak halkan írom le, ha nejem tudná mennyit költök ????? e szeretett JÁTÉKRA. Jó lenni nyugdíjasnak, jó lenni Barátokkal, jó sok-sok új ismerőst szerezni s nem utolsó sorban jobban megismeri e kis hazánkat s a magyar rejtéseket.
Ma meggyógyítottuk a GCMETK Mélykúti templomkertet s kérjük az adaptálást Bihary Gabitól -mail elment részére- s ez lenne az én ajándékom TARSOLYOSNAK, s így lesz egy emlékezetes ládája.
Az Éles-hátról a jelzést követve a Szarvas-szurdokon keresztül értem fel a kilátóhoz. Mivel a kereszt mellett haladtam el megpróbáltam megkeresni a megszűnt ládát is, de nem jártam sikerrel. Sajnos a kilátónál sem, pedig a környék összes fém alkatrészért átvizsgáltam "tesvíreim" :-D
A kilátó impozáns, a kilátás gyönyörű. A dombtetőre felhallatszott a szarvasbikák bőgése, szinte olyan közelről, mintha csak ott rejtőztek volna a bozótosban.
A sikertelen keresgélést követően a jelzésen a Szarvas-szurdokon keresztül, majd a jelzésen értem le a volt úttörőtábor mellett a Sötétvölgybe és indultam vissza a sötétvölgyi kilátóhoz.
Köszönöm a lehetőséget! [g:hu 1.5.2g] [wapon beküldött szöveg]
Az elmúlt napok történéseit követve és az időbeosztásom ismerve, valószínűsíthető volt, hogy rövidesen meg fog itt jelenni egy új láda - amire nem fogok tudni gyorsan mozdulni. Mindkét feltételezés helytálló volt, de azzal csitítottam magam, hogy így esélyt kaphat bárki az elsőségre és én egyébként is ismerem a helyet, nem lesz újdonság számomra.
Ahogy aztán kiderült, az esélyt nem használta ki senki, a találat pedig mégis különleges lett. Most először jártam itt személyautóval, most először néztem kilátóból napkeltét, szarvasbőgéssel aláfestve, találtam egy jó kis rejtést, na és persze becsúszott a FTF mindkét játszótéren! ;-)
A mellékelt képek korábban, 2015. április 22-én készültek, amikor is konstatáltam, hogy ez egy ládaérdemes hely lehet!