Megye/ország: Fejér
Elhelyezés időpontja: 2002.10.05 12:45
Utolsó lényeges változás: 2015.05.17 15:27
Utolsó változás: 2017.04.09 18:55
Rejtés típusa: Multi geoláda (1H+2V)
Elrejtők: Ati, Domi (Lizard)
Ládagazda: Ati Nehézség / Terep: 1.5 / 2.0
Megtalálások száma: 379 + 5 sikertelen + 2 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.3 megtalálás hetente
A láda TravelBug barát. :-)
WAP
3 állomásos multi, első 2 állomáson fél literes palack a következő pont koordinátájával, a 3. ponton geoláda.
A láda 2006.10.01-én átalakításra került. Ne feliratokat, hanem palackokat keress.
A ma elhelyezett multi geoláda a Vértes egyik szép, de ritkán emlegetett részébe kalauzol el.
Csákvártól Észak-Nyugatra, a Tatabánya felé vezető út mellett, attól légvonalban 2,3 km-re helyezkedik el a mára már szinte teljesen elfeledett Csáki (Csákvári) vár.
" A vár építője Anonymus szerint Szabolcs vezér unokája Csák volt, mert mint írja: "Árpád vezér pedig innen (ti. Bodajk hegyétől) kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyben Szabolcs unokája, Csák sok idő múltán várat emelt."
Amíg a vár állt, a Csák nemzetség birtoka volt. A hagyomány szerint 1038-ban Béla herceg, a későbbi I. Béla királyt, Csák fia György innen kísérte Lengyelországba. 1188-ban III. Béla által győri püspökké kinevezett Csák Ugrin birtoka lett, aki itt is halt meg 1204-ben.
Csák Máténak a rozgonyi csatában történt veresége után, az ismeretlen körülmények között és időben rommá lett vár a király birtokába került, s többé nem épült fel. "
(Idézet: http://syrius.elte.hu/varak/csakvaroroszlanko/oroszlanko.htm")
Ha autóval érkezel, és az nem kimondottan off-road típus, célszerű a parkolóban hagyni (N47° 26,648' E018° 23,400', magasság 326m)
A multi geoláda első állomása e vár egyik jellegzetes része, az ablakok előtti soktörzsű fa tövében egy fél literes palack, melyben a következő pont koordinátája olvasható.
A multi-láda második állomása egy barlang, amelynek neve számomra ismeretlen, valószínűleg Oroszlán-kői barlang, Csáki-vári barlang - a Vértes-térkép a nevet nem jelöli.
A harmadik pont koordinátáit a barlang bejáratától egy kissé (pár méterrel) jobbra, a falban, egy fél literes műanyag palackban találod.
A harmadik állomás egy valódi geoláda, amely egy olyan pont közelében található, ahonnan a környékre (és Oroszlányra) nyílik szép kilátás.
Maga a láda egy 1 literes konyhai doboz.
.dserek nödlöf a aN
A megfelelő hely keresése közben egy szarvast sikerült felugrasztani, a logbook készítésekor pedig vaddisznók hangjait hallottuk. Az úton végig túrások, dagonyázások nyomai voltak láthatók.
Ati, Lizard
Állapot: megszűnt
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
-
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Szárliget-Gánt között bringával a Vértesben. Hangulatos ennek a három pontnak az összevegyítése egy mini túrává, ugyanis mindegyik mást mutat, és ez ilyen kis távolságon azért mindenképpen érdekes. Szerencsére nagyobb megerőltetés nélkül végigjárhatóak, a tisztásról pedig gyönyörű panoráma nyílik. Kicsi üröm az örömben, hogy a láda nem a megadott koordinátán tartózkodik, hanem attól 10 méternyire kelet felé, és a henger nedvesedik is. A sok fa miatt keresgettem egy darabig. :)
Egy 15 km-es sétával begyűjtve a 3 pont és még pár pont a GCMTB0-ból. Sötétedés után az út padkán visszatérni a parkolóhoz kissé veszélyes, még ha mindkettőnknek volt villogó lámpája is! Kösz a rejtést, szép környék.
Az első két pont rendben volt, de a harmadik nem lett meg. 32 km volt akkor már a lábamban, és kezdett sötétedni, ezért nem kerestem elég kitartóan.
A logokat olvasgatva látom, hogy a végláda sokaknak gondot okozott már. Jó lenne, ha a következő megtalálója bemérné a pontos koordinátákat, és kijavítaná a második palack adatait, természetesen előtte a rejtővel egyeztetve.
mtb0 közben nem akartuk multi ládával tölteni az időt, mivel 15:00-re már ígérték az esőt, de gondoltam a várat azért megnézzük. Aztán mivel a második koo sem volt messze hát megkerestük azt is a túloldalon. Ha meg már itt vagyunk, és egy kis kilátásért nem kell messzi menni hát felmentünk a harmadik pontért, a ládáért is. Az ilyen multi még belefért , és a rejtések is hamar meglettek, köszi
A ládát GPS nélkül nem lehet megtalálni.
De érdemes felkeresni mert szép a tisztás és a kilátás. Szerencsénkre a mai napra ígért esőből csak pár szem lett, így kényelmesen heverészhettünk és nézelődhettünk a tisztáson.
Köszönjük a rejtést.
Eddigi kedvenc ládám. Jó rejtések. Az előttem írók véleményeivel összevetve: az utolsó koordináta kissé pontatlan, de 10-20 méteres körzetben megtalálható a keresett láda. Nem könnyű találat, de nagyon érdekes végigjárni a pontokat!
Szép helyeket mutat be a multi... Az első ládában lévő papír elázott, nagyon nehezen olvasható a koordináta. Nem is találtuk volna meg a leírás nélkül, de a barlang említése segített.
Jó kis rejtekhely, szép környezet, még szakadó esőben is :-) Nem adtuk fel a keresést! (kicsit nehezen leltük meg a 3. ládát) A barlangi főzőcskézést eső esetén ajánljuk mindenkinek :-)
Várak a Vértesben túramozgalom teljesítése közben.
A palackot megtaláltuk, bár nem voltak pontosak a koordináták, de a ládát hiába kerestük.
Viszont a várnál hozzánk csapódott egy barátságos kiskutya, aki Gántig kísért minket a kéken. Ott megtudtuk, hogy Csili a neve és Kőhányásra való, így hazaszállítottuk :)
Nos.... Így utólag bánom, hogy nem olvastam a legutólsó logokat.
Talán tanulok végre belőle.
A palackok meglettek,de a ládánál csődöt mondott a megérzés...
Kérem a képek felrakása után a láda megtalálásának elfogadását.
Ui:a rejtés nagyon jó lehet :)
Kiváló multi!Mindenkinek ajánlom!Csodálatos kilátás mindenfelé!Az első palackban a koordinátát jelző papíron a számok elmosódtak,valószínüleg nedvességet kapott, kicsit elázott,ezért a palackra is felírtuk az adatokat.A végső koordináta kicsit pontatlan,de hagyatkozz az ösztönödre és meglesz!! A dombtetőn mi is elhelyeztünk egy szalagot a fán, csatlakozva az előttünk járókhoz!!
Köszönjük a rejtést!
S&J
Megtaláltuk! Remek kis multi, gyönyörű őszi erdő és a panoráma a barlang feletti kis fennsíkon pazar.A láda koordinátája nem pontos de egy kis keresgélés után megleltük.Köszi a rejtést!
Nemzeti ünnepes OKT (Gánt-Szárliget) bejárás második ládája. Két rövid kitérő a kékről, már a kilátásért is megérte megkeresni a ládát. Köszi a rejtést.
Kőhányásról indultunk a kéken, hisz ez a kéktúra szakasz még hiányzott nekem, így a pár láda mellett a kék legyaloglása volt a fő szempont. A várnál már többször is jártam, hol gyalog, hol bringával az erdőgazdasági aszfalt felől feltekerve, de a barlangnál még soha nem voltam. Most ezt bepótoltam, így a barlangot is végigmásztam. Sikerült 4 denevérrel is összefutnom.:-) Mikor itt végeztünk eljutottunk a ládához is, tényleg szép a panoráma főleg Oroszlánra, de még Tatabánya is látszik. Remek kis multi.:-)
A Mindszentpusztai barlangoktól, Gánt - Várgesztes OKT közben értünk mai túránk 2. pontjához...
Eleinte úgy terveztük, hogy majd ittt megálva reggelizünk, de, mivel se kilátás, se padok, így a multi 3. pontjának felkeresése után az Oroszlán-köi barlang felett, a kilátásban gyönyörködve és napsütésben fürödve fogyasztottuk el az immáron jól megérdemelt reggelinket...
Köszönjük a rejtést!
Tovább indultunk a Vértesi kutya-oromhoz.
OKT Várgesztes-Gánt 17,5 km-es szakaszt jártuk végig. 3 geoláda útba esett. Az út így 23,5 km lett. Szép időnk volt. Gánthoz közeledve nagyon sok kullancs volt, még a pici fűben is, kicsiktől kezdve a nagyokig. Ilyet még nem láttunk. S nem is tértünk le az útról, ahol a fű nem túl nagy.
Mai 3/2, össz. 827. megtalálásunk. Az első pont megtalálása után a várvonal védelmében megebédeltünk. Utána bemenekültünk a hűs várbarlangba. Ezután megcsodáltuk a csodaszép panorámát. A harmadik ponttal egy kicsit elbíbelődtünk. LOG füzet betelt.
Pontok: 1. 12:55, 2. 13:30 3. 14:05.
Erdészeti úton a sorompóig autóval, majd gyalog,végül kéken. A várnál már többször jártunk, de a barlang és a kilátópont eddig kimaradt.
Köszi a rejtést!
Első pontnál a flakon beázott,de még olvasható a koordináta.
Nagyon jó helyszínek. A várnál merengtünk kicsit elmúlt korok üzenetén, az Oroszlán kő is tetszett. De különösen a harmadik pont környéke az, aminek a hangulat egészen különleges, 'jó ott lenni' érzésem volt.
remek hely :) a barlangban hagytunk egy halloweeni meglepetést :) a hármas pont koordinátáját rejtő palackot valaki szétvágta s elvitte a belsejét, de a rejtő kisegített (nagyon köszönjük). Igyekeztünk pótolni szerény eszközeinkkel.
A logbook megtelt. A szarvasokat elzavartam, hogy a cserét ne akadályozzák. ;-)
A ládába utazó ügynök fészkelte be magát, kéretik tovább utaztani. Sajnos csak utólag vettem észre, hogy a láda nem szerepel a geocaching.com oldalon, ezért kérem, aki az ügynököt tovább viszi, az olyan rejtekhelyre tegye, ami a .com-on is be van jelentve, és loggoljon is a .com-on. Köszönöm.
Klassz hely, kis helyen sok látnivaló. Rom, barlang, kőbánya, meg a műút felé, a bánya oldalán van egy komolyabb lőállás, vagy ki tudja, szakszerűen hogy hívják.
Az év első találatát egy közös kéktúra-járás alkalmával ütöttük nyélbe, Johannal, Fruzsival és Andrással.
Annak rendje és módja szerint hajnalban elbuszoztunk Csákvárra, majd a remek szomszédos kocsma-kifőzde-vendéglátóipari egységben jól megreggelizve felszálltunk a tatabányai buszra és Kőhányáspusztáig élveztük rajta a wifit :)) Kőhányásnál búcsút intettünk a többi itt leszálló turistának, mivel a szélrózsa minden irányában szétrajzottak, az országos kéken Gánt felé meghagyva a lehetőséget, hogy a friss, a szép napsütésben latyakossá váló hóban az első nyomokat végig mi taposhassuk. A pecsétet meg is találtuk, bár a gps két helyen is jelezte, csak az egyiken volt, annak viszont szép volt a lenyomata. Szép tájakon haladva jutottunk el a vár elágazásáig. A lányokat rögtön a barlanghoz küldtük, egyrészt, hogy ne kelljen kétszer mászniuk a meredeken, másrészt őket kevésbé érdekelte a vár, harmadrészt és leginkább pedig azért, mert odasütött a nap :) Andrással felküzdöttük magunkat a várba, aminek állapota abszolút meglepetésként hatott ránk, teljesen egyértelműen kivehetők a vár falai, sáncai. Személy szerint én sokkal jobban szeretem az ilyesmi romos, kőfal-maradványos váracskákat, mint a visegrádi-budai-féle felújított-bekerített várakat, persze azok is nagyon szépek, de kevésbé vadregényesek. A láda első pontja könnyen meglett, a csúszós terep ellenére. Miután mindent jól megnéztünk a vár körül és felírtuk a várkódot, visszatértünk a völgybe, majd fel a barlanghoz és a napfürdőző lányokhoz. A második pontot kicsit arrébb mutatta a kütyü, biztos bezavart a sziklafal, de meglett ez a pont is. A harmadik pontot szintén arrébb jelezte a kütyü, de meglett hamar az is, jó rejtés! Szépen fel is van töltve a láda, öröm volt megtalálni. Érdekes, hogy a henger tetejét ugyanúgy körberágta egy állat (egér?), mint az én tót-hegyesi ládámat. A kilátásban elgyönyörködtünk a találat után, majd folytattuk az utat az ebéd felé. :) Köszönjük a multit, nagyon tetszett!
Közös találat volt Zöldfülüvel, az ő "logolásán látszom" a szövegben. Az adminisztrációt akkor még nem tartottam fontosnak, de most már én is regisztrált tag vagyok és fontos lenne a találat legalizálása, kérlek a megtalálás elismerésére.
Ollllan hideg volt, hogy most szeszben ázva olvadok - log később...
Nos, végre kiengedtem :)
És hát akkor a történés: egyszer voltam, hol nem voltam, pl. még itt sem, ezért éppen ideje volt. A sétát Kőhányáspusztáról indítottuk (a táblán persze csak Kőhányás - puszta spórolásból?! :)), és a jeges szélben battyogtunk a kéken - a jeges széltől kéken :((( Vár, barlang, láda - és ekkor megláttuk a közelgő hóvihart, amit a barlangban szándékoztunk túlélni, de végül másfelé viharzott el, így az izgalmak elmaradtak. Visszafelé ha lehet, még jobban fáztam - bár azt hiszem, ha az ember vére megfagy, azon már nincs mit fokozni :((( A sárga 4szög jelzés meg szintén hol volt, hol nem, de azért csak visszataláltunk a rajthelyre - vszleg csak mert volt ott egy jó nagy kőhányás. A környék és a rejtés nagyon ok - télen meg a fázósaknak inkább síelni kell egyik hüttétől a másikig, nem sétálgatni a jeges szélben...
Köszönjük a rejtést
Ui.: bár a fotókon nem látszik, de a logbookba bevéstük, hogy +1 FŐ (vagy +1FÖnök :D) velem volt :D Nekem is rémlik, mintha... :D :D :D
Nem szoktunk OKT közben multikba bonyolódni, de a leírásokból olvastuk, hogy közel vannak. Nem bántuk, mert így kibújtunk az erdő mélyéből és tudtunk egy kicsit napozni a tetőn. Köszönjük.
Minden szempontból tetszett ez a multi: jól összeállított pontok, szép környezetben, kellemes erdei, nem megerőltető sétával megközelíthetően.
Az utolsó pontnál a GPS mindenképp be akart vinni a bozótba, de addig kerülgettem, míg megtaláltam, hogyan nem kell mégsem bújkálni. :)
A logbook nemsokára betelik (már csak egy üres oldal van), bár az "elsősegély" még tud megtalálókat fogadni. :)
Az itthoni bejelentéskor tűnődtem el, hogy a multi színvonala igazán megérdemelné, hogy a .com-on is fent legyen. Kicsit utánanézve kiderült: a leírással ellentétben fent is van (igaz, pár ezreddel eltérő koordinátákkal), így természetesen ott is beírtam magam. :)
Megtaláltam, drótszamárral a Vértesben. Nem vagyok multi-fun, de ez nagyon tetszett. A pontok között nincs nagy távolság, a rejtések egyértelműek, a kilátás pedig egyszerűen fantasztikus. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.3.20] [wapon beküldött szöveg]
Parkolás Kőhányásnál a kápolna mögött. Először fel a K-en, aztán le a völgybe a fatörmelékkel nehezített úton. Aránylag szűk területen jól összeválogatott látnivalók: várrom, sziklafal barlanggal, kilátás. A koordináták jól olvashatók a palackokban, egyszóval tetszett a multi.
Az OKT Várgesztes-Gánt szakaszának leküzdése közben kerestük fel a pontokat Csillával, MGyöngyivel és Jánossal.
Nagyszerű mikro-multi, néhány szuszogtató emelkedővel.
A szikla tetejéről kitűnő kilátás nyílt a környékre.
Köszönjük, hogy el hoztál ide minket!
Vértes kirándulás második állomása. Szép hely, sajnos rontotta a kilátást egy fa tetején lévő szék. Hosszas szenvedés után sikerült leszedni és eltávolítani az erdőből.
Jó rejtés!
Megtaláltuk!
Az erdészeti úton a sorompó közelében tettük le a kocsit, onnan sétáltunk el a várig. A várhoz jó kis kaptató vezetett fel, ahol az első palackot hamar meg is találtuk, onnan a leereszkedés után újabb kaptató és már nálunk is volt a következő palack. A barlangba is bekukucskáltunk, sajnos a környéke nagyon szemetes. A láda gyorsan meglett, picit gyönyörködtünk a panorámában, majd indultunk is vissza a kocsihoz, mert gyanús felhők gyülekeztek az égen. Nagyon klassz multi volt, a pontok közel voltak egymáshoz, mégis mindegyik teljesen más dolgot mutatott meg.
Köszönjük a rejtést!
Szilvi+János
Jó kis túra volt ez a láda keresés. Várak a Vértesben túra kódszámát is megtaláltam. A pontoknál kereszteztük egymást Mirabelláékkal majd közösen hagytuk el az erdőt a sötétedés előtt.
A végső pontot kerestem egy ideig :) javaslom a segítségnyújtásnál az egyik "a" betűt kicserélni, mert mikor elvonatkoztattam, utána sikerült rálelnem. A környék nagyon szép lenne, ha egyes turisták az egész útvonalat nem néznék szemetesnek... :( Tavaszi olvadásban sajog minden porcikám, annyit egyensúlyoztam a sárban, de megérte. Ja és jelenleg örülök, hogy 173 cm magas vagyok. :) Az előttem megtalálókkal ellentétben szarvasok helyett én nyulakba botlottam, ez sem volt kevésbé érdekes. Köszi a rejtést!
Szokás szerint azt kell mondjam, hogy bár a környéken igen sokszor jártam, a láda elhelyezése és közvetlen környezet még sok újdonságot és gyönyörű helyszíneket tartogatott.
Vértesi csavargás kettesben. Az olvadás miatt sár volt, nem is kicsi, de leginkább csak a turistaúton, amit az erdészet szétgányolt. A várból nem sok maradt, a barlang tényleg kissé szemetes, de magyar viszonylatban - sajnos - nem kirívó, a kilátás pedig napsütéssel együtt tökéletes volt, köszi! :)
Mivel jó kisfiú vagyok, ezért a nyitott sorompótól felsétáltam a várig meg vissza. pff. legközelebb nem leszek jó kisfiú :-P
A kék jelzésen a kis patakocskát kerülgetve nem gondoltam volna hogy jobb oldalon egy vár maradványait, bal oldalon egy barlangot rejt a környék. Jó a rejtés, bár a leírás alapján a lustábbak kihagyhatnak egy jó kis romot.
Én denevéreket nem láttam, biztos téli álmot alszanak :-)
Sajnos a köd miatt semmiféle kilátás nem volt, bár a helyszín tényleg tökéletes lenne hozzá.
Megtalaltam Maci012-vel [wapon beküldött szöveg]
Kellemes séta volt Gánt-Kőhányás felől. Odafelé egy, visszafelé 4 szarvast láttunk. Maci012-nek sikerült egy pár kilos márvány darabot is begyűjteni, amit aztán cipelhettem vagy két kilométert.
Húsz centis hóban találtuk meg a ládákat. Ismertük a helyet de a barlangról semmit sem tudtunk eddig. Hála a geocachingnek ezt is láthattuk. Az első multiládánk volt.
A leírása helyesen ez lett volna :
"Ne a földön keresd!"
A 3. pontról érdemes távcsővel is szétnézni. Vértessómlótól Oroszlányon, az M1 melletti szélerőműveken át a Márkus-hegy bányáig szépen körbelátni.
Köszönjük a rejtést!
A legjobb multim eddig! Közel vannak a pontok, és nagyon jó a leírásuk! (Kék túrázáskor különösen jó, ha nem kell nagy messzire elmenni visszafelé) Köszi Ati és Domi
Gerencsérvár felől indultunk. Útba ejtettük Mindszentpusztát, majd a kéken jöttünk a várig. A pontok gyorsan meglettek.
A várból tényleg nem sok maradt, de olvasva a történetét, csoda, hogy ennyi is.
A végére jó kis séta lett, 15.86 km-t mentünk.
Megtaláltuk! Gántról haverokkal jöttünk, hazafele szépen ránk is sötétedett, körülöttünk mindenhol bőgtek a szarvasok. Szép rejtés, jól kialakított állomásokkal. Még nagyon kicsinek voltam itt, akkor nem találtam a várromot, de most meglett. Köszi a rejtést!
Jó, hogy nem olvastam el alaposan a leírást, mert persze, hogy a barlanggal kezdtük; tehát bg. - vármaradvány - bg. - plató. A várnál találkoztunk egy csapat ifjú hölggyel (bizonnyal multinál dolgoznak...), ők tegnap is mentek, esőben. Itt már próbálgatta az erejét a Nap, de még végül nem sikerült eloszlatnia a párát; ahhoz még 3 óra kellett. A barlang megért még egy túrát; saras volt, kihagytuk. A platóról tényleg szép a kilátás!
OKT közbeni ládászás.
Jól megsétáltattál egyik hegyröl a másikra, de a tetőről pazar a kilátás.
(A láda közelében nagy kiterjedésű méternél is magasabb sűrü csalános terület van, de nem kell átmenni rajta.)
Köszönöm a rejtést!
Bicajjal jöttem Tatabányáról, útba ejtve Vértessomlón a GCseml ládát. Onnan tájfutó módra megpróbáltam szinte irányba átjönni a dombokon. Nem igazán sikerült: először kutyák akartak megenni, utánna sűrű bozótos fogadott a térképen nyiladéknak jelzett helyen, majd egy tekintélyes bicajjal átgázolhatatlan mocsár állta az utamat az erdő mélyi völgyben:) Végül is a bringát lennt az aszfaltútnál dugtam el és gyalog kerestem meg a palackokat és a ládát. Kb. húsz évvel ezelőtt már jártam erre kéktúrázni egy barátommal és jó volt feleleveníteni magamban a régi szép időket. Fennt a ládánál hatamas párás köd fogadott. Kb. 20-30 méter volt a látótávolság. A virágokkal teli tisztás szélén megebédeltem, majd leballagva a bringához folytattam utamat a ,,Vértesi sziklák" ládához. Mai ládázásom második állomása volt ez. 3/1. Köszönöm a rejtést!
A teljesítménytúra közben megnéztük a ládát. Érdemes volt, bár a 38 km-hez így adódott még néhány, nem is akármilyen, némi szintkülönbséggel. Nagyon ötletes a rejtés, és szép a kilátás.
A II. Geocaching Teljesítménytúra keretében kerestük meg. Először bosszantó volt, hogy fel kell mászni a túloldalra is, de a kilátás kárpótolt :-)
Köszönjük a rejtést!
Hajni, Gyuri
GCTT02 közbeni találat. Gondolkodtam, hogy bevállaljam-e ezt a multit így, hogy előre nem ismertek a pontjai. Nem tudtam mennyi idő lesz végigjárni. Jó, hogy belevágtam, kifejezetten tetszettek a pontok.
CSS Teammel túráztunk a megadott helyen. Egyfolytában azon gondolkodtam, mi oka lehet az erdő közepén egy domb tetején várat építeni? A várból nem sok minden látszik, ezért hasznos előtte tájékozódni, mit keressünk. A barlang izgalmas, a denevérek jót aludtak.
Köszi a rejtést.
Kéktúra közben (Kőhányáspuszta)-Gánt-Kőhányáspuszta útvonalon Oázissal.
Jó kis láda. Tetszik a vár is, a falaival és ablakaival, nagyon tetszik a barlang, a bent lakó 4 kis patkósorrú denevérrel :), és nagyon szép a kilátás is!
Ügyes rejtés, köszönjük szépen!
Nagy köd volt, amikor itt jártunk, ezért a panorámából nem láttunk semmit, de cserébe ráakadtunk egy TB-re. :) És előzőleg még találkoztunk is azokkal, akik ott hagyták. Köszönjük! :)
A TB velem jött, de cserébe hagytam egy szép GEO érmét. A továbbvivőt én is kérem, hogy adminisztrálja a .com oldalon!
Első kéktúrázásom során sikerült lefülelni Zsófival, Natival, Ildivel és Drótival. Köszi a rejtést, jó multi! A ládában hagytam egy TB-t, kérem a továbbvivőt, hogy adminisztrálja majd! Az utolsó pont tisztása tetszett, bár a hatalmas köd miatt 20 m lehetett a látótávolság:) Visszafelé népes túrázó kessercsapattal találkoztunk.
Kéktúráztunk Ildivel, Natival, Drótival és Ádámmal. A vár nagyon szuper, felszaladtunk, leszaladtunk. A kövek és az avar csúszott, de túléltük, a multi végpontjánál levő tisztás pedig csudaszép, még ködben is.
Gánt, Mindszentpuszta felől érkeztünk, így aztán már volt jónéhány km a lábunkban. Talán ezért nem is bántuk, hogy hamar be tudtuk járni a 3 pontot. Ami elkeserített, hogy autósok ralliztak a közeli aszfaltúton, órákon át hallotuk a dübörgésüket, amíg a környéket jártuk be.
Hát, ha nincs a leírás, avatatlan szemek nem igen fedezik fel a vár romjait, velünk egyetemben, de így azért az összerakott kövekből arra azért lehet következtetni, hogy ez nem a természet munkája. A barlang felett tényleg szép kilátás nyílik Oroszlányra.
Szeptember a Vértesben II. 3/1.
A várnál nagyon régen (talán 20 éve...) gyerekkoromban voltam a Nagypapával. Jó volt ennyi idő után visszajönni. A barlangnál viszont még sosem jártam.
Úgy látszik az idei szeptember végig nagyszerű kirándulóidőt biztosít. Ez ma is így volt. Nagyon jó a három pont kiválasztása! Így van értelme egy multiládának, mivel kis területen belül három teljesen más jellegű helyet lehet megismerni. Szerencsére volt nálam fejlámpa is, így a barlangba mélyen bemerészkedtem.
Köszönjük, élmény volt!
Kellemes kis túra, 3 érdekes ponttal összekötve. Indulás előtt kerestem, de sajnos nem találtam, hogy milyen hosszú utat kell megtennünk, hiszen gyerköcökkel mentünk, ezért hátha tudok valakinek segíteni : kb. 6 km volt oda-vissza az út.
Vértes kesingtúra 16/15.
Kőhányáspusztán, az ajánlott parkolóban hagytuk geopelt, csakúgy, mint négy napja. Végig a -en haladtunk. Ez a várrom - úgy tűnt - a világ végén van! Végül azért odaértünk, felmásztunk a dombra - és kerestük a várromot! Az első palackhoz tartva vettük csak észre, hogy maga a vár volt az a földkupac, amin az imént kerestük a várat! :-) A palackért nyúlva egy helyi lakos nézett farkasszemet velünk: egy fekete béka. Nem hittem volna, hogy ennyire békésen fogja tűrni a fényképezést - de tűrte! Végül mégsem csókoltuk meg, így sose derült ki, hogy lett volna-e belőle királylány (vagy királyfi... :-)
A második palack második menetben lett meg, természetesen mi is bemásztunk a barlangba körülnézni.
A harmadik pont, a láda meglelése után a barlang feletti kis napsütötte réten megebédeltük a szendvicseinket, háttérben Oroszlány látképével.
Elég hosszú volt ez a túra, de érdekeseket láttunk - tetszett! Egyetlen kifogás: a segédpont koo miért nem letölthető xml formátumban van megadva?
Utunkat a -on tovább folytattuk - mai napunk, és egyben a Vértes kesingtúra utolsó állomása várt már csak ránk: a Mindszentpusztai barlang (GCMSP).
NZs & EnZo
[wapon beküldött szöveg]
Miután teljesen eláztunk a Kutya oromnál, mi jöhet még alapon neki vágtunk. Nem jött semmi, elvonult a vihar, sajnos a jó kedvem nem tért vissza. A dobozok rendre meglettek, szép helyekre csalt el minket a rejtő. Murus és Cica
Nálunk vakációzott Gyuláról Anita. Ezen a kiránduláson Ő is velünk túrázott. Odafelé végig a kéken mentünk, laza sétával a fák árnyékában. A várat megmásztuk, a barlanghoz leereszkedtünk a meredek domboldalon. Visszafelé rövidítettünk, egy domb megmászásával, megsporoltunk egy hosszú emelkedőt. Bár az Alföldi sík terephez szokott Anita , nem biztos ,hogy örült ennek, de bátran vette az akadályokat. Reméljük, megszerettettük vele a geochacinget és sok dobozkát fog még Ő is levadászni.
A nap fénypontja. Tökéletes multi! Van benne minden. Várrom, barlang, kilátás... Bő órát napoztunk a kilátópontnál, így máshova ma már nem mentünk. 500. Pillanatnyilag a 155. a rangsorban.
Nem egy városi vadásznak kitalált láda, de azért betyárosan leküzdöttük a travelbugot elhoztuk és megfelelő rejtekhelyet keresve útjára bocsájtjuk. köszi a rejtést.
A várhoz könnyen idetaláltunk, a palack sem okozott gondot(egy szép nagy béka örzi:) Egy kis tanakodás után Zozával kisakkoztuk, hogy merre is lehet a barlang. Innen már hamar a ládánál találtuk magunkat. Belettettünk "Jake" TB-t. (GPS nélkül:)
Naggyon jó kis multit sikerült levadásznom, szintén az Oroszlány 40 teljesítménytúrán! Legfőképpen az volt jó benne, hogy mindhárom pontnak más az attrakciója. Nagyon szépek a látnivalók, nyugodt a környezet, tetszett! Köszi a rejtést!
Jó régen nem jártam már a várnál, így éppen ideje volt megint felkeresni. Az erőd bevételéhez szövetségest is vettem magam mellé Gábor barátom személyében. Bringával jöttünk, Kőhányás felől tekertünk az aszfaltos erdészeti úton, majd átvágtunk a kék sávra. Jó döntés volt a társas hódítást választani, mert az első pontot Gábor lelte meg, miközben én még a valahol a susnyásban kapirgáltam. A barlangnál sikerült döntetlenre hozni a találati arányt, de a záróládát megint szemfüles ifjú cimborámnak sikerült betakarítania. Határozottan fejlődik a fickó! Tetszett ez a rövid multi, ötletes a felépítése, mindent megmutat a környékről. Itt megint felidéztem magamban az évek óta dédelgetett álmomat, végigbringázni a Vértest a kék jelzésen. Részleteiben már többször megcsináltam, de jó lenne már egyszerre végignyomni.
Érdemes az első pontnál a leirást és a fényképeket is figyelembe venni! Ritka szép helyeket ismerhetünk meg a Véresben ennek a multinak felkeresésénél. Köszönet ezért a rejtőknek!
Pénteki "Janózás" a Vértesben. Persze Janó ládákon kívül mások is levadászásra kerültek :) Persze más ládák is levadászásra kerültek, mint pl ez. Nem volt bálam leírás, és meglepődtem, hogy multi. Aztán a barlangnál megint meglepődtem, hogy még van egy pont. De ez így pont jó volt. Köszi a rejtést.
Jó meredeken lehet feljutni a vár tetejére, kár, hogy innen nincs kilátás, viszont a multi 2. pontjáról, a barlang feletti szép tisztásról remek panorámában lehet gyönyörködni.
Klassz kis multi!
A várra időközben bárca került, miszerint ez volna Oroszlánkő vára.
Vajon ez ugyanaz, mint a csáki vár? - Na ennek majd utána-internetezünk.
Köszi a rejtést és a szép, napos időt
Kőhányásról indultunk, végig a -en, és dagonyában:D. A táj látható része csodaszép. Egyszer még visszamegyünk egy ködmentes időszakban. Köszi a rejtést!
GCVkor után kerestük meg ezt a ládát. Nagyon érdekes helyeket mutatott meg a rejtő. A láda környékén kicsit még napozni is lehetett. Visszafele találtunk egy törött, kicsi ládát. Nem volt benne semmi, csak egy összefagyott papírdarab. Ezt a ládát bedugtuk a barlang egyik lyukába. Köszönjük!
Nagyon klassz program volt ez szüleinkkel. Kőhányáspusztán találkoztunk, innen még egy darabig kocsival tovább, majd gyalog a fehéres erdőben. Kaptató jobbra, kaptató balra, és készen is voltunk. P
Kőhányáspusztáról indultunk a . Innen 2,3 km volt légvonalban a vár. Az út kényelmes sétával végig járható. Kapaszkodó csak a vár-barlang-rejtés háromszögben volt. A szép kilátás most elmaradt a nagy tejföl miatt, talán majd máskor, egyszer ...
Az utolsó pont kivételével minden kiváló. Azt a beteg gondolatot viszont nem értem, hogy miért kell a szederindás közepére rejteni a ládát egy ilyen szép helyen, ahol számtalan alkalmasabb hely lenne rá.
A vár nem túl nagy látványosság mivel nem sok maradt belőle, azért egyszer érdemes volt felmenni. A barlang nagyon tetszett, bemásztunk lámpával és sikerült jó denevérfotót készítenem. A 3. pont is jó volt, én nem érzem, hogy olyan nagy szedresen kellett volna átvágni mint ahogy azt az utánunk jövő kessertárs írta. Mondjuk, többet ésszel mint erővel alapon mi tudunk kb. 10 m kerülni így egy karcolás nélkül megúsztuk...
Egy zaklatott éjszaka után korán indultuk neki a mai napnak, hiszen ezáltal 7-tel több kilométert kell ma letudnunk. A reggel sejtelmes fényei között hagytuk el a térdig ködben gomolygó Kőhányáspusztát. A terep azonnal emelkedni kezdett, még ha nem is vészes módon. Gyorsan lekerültek a pulcsik. Folyamatosan könyvekről beszélgettünk Valterrel, míg a csendes erdőben felértünk a Csáki-vár kevéske romjaihoz. Egyszer nagyon régen már voltam itt. Azóta több "Vértes 50" ttúrán is jártam erre, de akkor kimaradt a dolog. Körbenéztünk a külső várfalon, majd a csúcson leolvastuk a "Várak a Vértesben" mozgalom kódját. Ezután vettük az irányt a barlanghoz. Szerencsére volt nálunk lámpa, így a belső kis teremig elmentünk. Tovább is volt még járat, de ezt most nem forszíroztuk. A sziklafal nagyon tetszett. Egy kis sziklamászásra pont jó. A ládához vezető útról nagyon szép a kilátás. A kis tisztás füve még nem száradt meg, de ez nem zavart minket a panoráma élvezetében. A láda helye semmivel nem szedresebb, mint az átlag. Ha nem csak a kijelzőn látható nyilacskát szuggeráljuk, hanem néha megállunk és gondolkodunk, akkor nem lehet gond. Kicseréltem a törött ládát és tettem bele egy geolutint. Frédinek megtetszett a hely, mert kis területen egy olyan multit teljesíthettünk, ahol több különféle érdekes látnivaló volt.
Már a "Vértesi barangolások TT" alatt is szemeztünk ezzel a multival, de végül nem kerestük meg, mert több időt szerettünk volna eltölteni ezen a szép helyen. Megérte, mert változatos helyeket mutatott be, és a kilátás miatt is érdemes volt ide eljönni, és megtalálás után a gerincen megpihenni a szép időben. Köszönjük! (Itt volt az első Magyarországon talált GC-nk, amit magunkhoz vettünk.)
Közös megtalálás a GeoKék mai csapatának kiváló társaságában! A keresés és a megtalálás kicsit rohanósra sikeredett, mert alig több, mint 2 óránk volt, hogy innen Gántra érjünk a Kéken. Nagyon tetszett a multi, különösen a láda rejteke! Köszönöm a rejtést!
Geokéktúrázás közben még gyorsan bevállaltuk (főleg mivel a fiúk azt hitték, hagyományos:-) ), de itt már nyilvánvalóvá vált, hogy a mindszentpusztai barlangokra nem lesz időnk.
Bár a Vértest már elég jól ismerem, emlékeim szerint itt még nem is jártam, legközelebb azért alaposabban is megnézem a várat.
Geokék vándorlás közben, Szárligettől Gántig, aznapi 6. ládám. 16-an indultunk egyszerre, de ekkor már erőst szétszakadtunk, a dobozhoz négyen mentünk fel Évával, sancimanóval, atrossal, lefelé jövet mászott fel ladafia is.
A "Várak a Vértesben" kódja is meglett, ajánlom másnak is e friss túramozgalmat. Gántig meg kellett húznunk, hogy elérjük a csákvári buszt, hogy ott elérjük a bicskei buszt, hogy ott elérjük a pesti vonatot, hogy ott időben jöjjön a metró, aztán a másik, és hogy a 21:20-as váci buszt is... de ez egy ilyen műfaj :-)
A sorompótól (bár nyitva volt) gyalog bóklásztam el a multiig. A végén kicsit rövidítettem és egy szép kilátással bíró mezőn találtam magam, majd utána leereszkedtem a barlang mellett, itt megtaláltam a végpont koo.-it, de azért az első pontot sem hagytam ki. Érdekesek az ablakok, ahogy az idők során feltöltődtek földdel.
A nehézség/terep értékelés eső után kicsit megtévesztett, kellett csúszni-mászni és csalánban ugrálni a sikeres találatért. Érdekes a vár, tényleg sok megmaradt belőle.
Az első találásunk. Így rutinosan a jelszót el is felejtettük megnézni.
a láda jó helyen van egész könnyen sikerült rálelnünk, bár egy kicsit gazos.
Oroszlányra a kilátás is megérte.
Andi, Jani
Kellemes szombat délelőtti keresés. Az idő meglepően meleg volt, úgyhogy kabát nélkül, néha pólóban, tejesítettem a kb. 10km-es túrát. Az első két pont érdekes hasonlatosságot keltett bennem. A palackok meglehetősen jól el voltak rejtve. Szerencsére nem okozott különösebb gondot megtalálni. A harmadik pont tetszett a legjobban. Még ebben a késő téli időben is gyönyörű volt.
Papa-Mama együtt ládázik, egy lopott pénteki napon. Cél: valahol a Vértes környékén 8/5
Hát ezt jól elbénáztuk! Az 1. ponton kicsit elírtuk a koo-kat, így keresgéltünk egy picit a nem túl közeli susnyásban. Gyanús lett egy idő után, így megnéztük a kinyomtatott leírásunkat. Hű B.+ ! Ez így nem jó! Vissza a várhoz, majd irány a 2. pont. (nekünk még ez a kis malőr is tetszett...)
Nos, ez egy ügyesen, ésszerűen összerakott kis multi! Van benne koo-kesselés, váracska, barlangnézés és kilátás is. A bariba bementünk (pontosabban bemásztunk) ameddig lehetett, ám se denevérrel, se medvével, de még sárkánnyal se találkoztunk (ha-ha). Az úton sem láttunk semmilyen erdei vadat, szelídet sem.
A végládánál szétnéztünk kicsit, megnéztük a kőfejtőt, s közben elmajszoltuk jól megérdemelt müzliszeletünket.
A ládába betettünk egy pár fülbevalót, s kivettünk egy kulcstartót.
Köszönjük, jó volt ide eljönni...
A tilalom előtti nap! Mai nap második találata. Köhányásról a kéken érkeztem. Kellemes séta kevésbé kellemes időben. Sajnos vadakkal nem találkoztam, pedig a láda környékén látszik, hogy nagy a mozgás.
Köszia rejtést.
Üdv:
Zoli
Az erdészeti aszfaltúton parkoltunk, a K- leágazásánál. Mindkét palack hamar meglett, és a láda is. Pár centi hó volt mindenütt, és elég párás idő, így a láda mellől sem tudtunk gyönyörködni a kilátásban. Azért szépek voltak a zúzmarás fák. A Csáki várnál már jártunk régebben, a barlangról viszont nem tudtunk. Köszönjük a rejtést!
A láda alja nagyon meg van repedve, de a zacskóknak hála, nincs beázva.
efemm+padler
Az Adrenalin Barlangkutató Egyesület által szervezett Mikulástúrán esett éppen útba. Ulcimattal közösen keresgéltük. Mivel a túra útvonala előre nem tudható, csak menet közben derül ki, így nem tudtam készülni a megtalálásra. Szerencsére wap volt az úton, így nagyjából megnéztem, hogy mi a feladat. Az első pontot elég nehezen találtuk meg. Mindkettőnk GPS-e az út másik oldalára mutatott. A második pont kellemes meglepetés volt, mert a mikulástúránk feladatát tartalmazó levelet a ponttól néhány méterre rejtették a rendezők. Szerencsére a harmadik is közel volt, így nem vesztettük sok időt a versenyen a multi felkeresése miatt. Az ilyen multikat szeretem! Kis területen belül három teljesen eltérő érdekes dolgot mutat meg. Tetszett, köszönjük!
Ez volt az első multi ládánk. Nagyon szép volt a kilátás Oroszlány irányába, csak a szél volt szinte elviselhetetlen. Gratulálunk a helyszín kiválasztásához, ezért a ládáért érdemes elmenni!
Szárligetről túráztunk Mórra, Várgesztesen térkép böngészés közben jutott eszembe hogy gyakorlatilag a láda mellett megyünk el, megérné egy kis szünetet közbeiktatni, hát másfél órás keresgélés lett belőle, az utolsó pont ami a tényleges láda volt, elég sok problémát okozott, de tetszett az ötletes rejtés, már majdnem feladtam amikor meglett.
Hetes ékzár kódolva. :) A focus osztályú kombi cirkálót a megadott dokkban állítottuk le, és indultunk a pontok felkeresésének. Útközben próbálgattam a kölcsön PDA-GPS-t de nem jön be. :(. Az első pont hamar meglett, a második is könnyű volt. A tetőn gyönyörű kilátás fogadott minket. VEGA CX-e pedig kezdett érdekes dolgokat művelni. Mindenfelé mutatott, majd lemerült. Közben felhívtam Csigusz és Sagikot (Hajrá! Előre a következő ezerért!!!:)), de a láda csak nem akart előkerülni. Najó, PDA elő, megpróbáltam fedésbe hozni a képernyőn a ládaikont és a célkeresztet. Épp Scelével beszéltem mikor meglett a láda. :)) Már igencsak sötét volt mikor visszaértünk a kocsihoz.
Nem volt egyszerű! Először Oroszlány felől ránavigálódtunk egy erdészeti - engedélyköteles - útra. Aztán már sikerült meglelnünk a parkolót, és elindulni. A harmadik pontra naplemente előtt értünk fel MoZóva, ott bénáztunk egy kicsit, minden szóba jöhető objektumot megnéztünk, de csak nem lett meg a láda. Többszöri telefonos segítségkérés sem vezetett eredményre. Már majdnem feladtuk (naplemente), mikor végre meglett (ott volt a szemünk előtt :-) ). Aztán a parkolóig soványmalacvágta, mert nem akartuk, hogy ránk boruljon a sötét. Ezt meg az alig fél éve összecsavarozott térdem sínylette meg picit. Nem kellett altatódal. Tetszett.
Első igazi őszi túránk 1. ládája. Megküzdöttem valóban a málnabokorral, dobtam benne egy hasast. :) Aztán Rbk rátalált. Úgy látszik, már ha egy rejtés nem a "szokásos" az emberek küzdenek vele. Szép volt az őszi erdő.
A várból már sajnos nem sok maradt. A környezet miatt viszont érdemes volt felkeresni. A multiláda elrejtése ötletes, különösen az utolsó körül jó ideig köröztünk, mire megtaláltuk.
Levadászva! :o) [wapon beküldött szöveg]
SagiK túra - L@zy, scele, a szervező és jómagam részvételével.
A kocsit a megadott parkolóban hagytuk, majd elindultunk.
Útközben szép tájakon haladunk keresztül, majd lassan megérkeztünk az első pont közelébe. Rövid, meredek szakaszon felszaladtunk a dombtetőre, majd a túloldalon kicsit ereszkedve már oda is értünk a célponthoz. L@zy mászott le a rejtekhez, mi addig a kőfalon vártunk. Miután meglett a következő koo., átsétálltunk a barlangoz, majd találat után fölmásztunk a fölötte lévő kilátóhelyre nézelődni. Végül célba vettük a ládát, ami szintén gyorsan meglett!
Innen a Mindszentpusztai barlangok felé vettük az irányt.
Ezúton is köszönöm szépen L@zynek a fuvart, SagiKnak a szervezést és a szendvicset, scelének pedig a kávét! :o)
Barátaim már megszóltak, hogy újabban nem szervezek túrát. Most egy kicsit későn ugyan, de egy laza kis túrával álltam elő. Az előzetes tervek alapján 25-28km lett volna, de ez menet közben jelentősen módosult. :)
Már régen beterveztem ennek a ládának a megkeresését, ami most nagyon jó társaságban sikerült. A multit teljesen indokoltnak éreztem, a rejtések is rendben vannak.
Remek időben indultunk neki a jelzett parkolóból Kőhányáspusztáról (itt lehet vizet inni a közeli utcai kútból, utána már nem lesz :)). Nagyon szép volt az erdei séta, rengeteg vad szedert ettünk a gyerekekkel és még gyönyörű őzláb gombát is sikerült szednünk (Mindenki vizsgáltassa be ha szed gombát!). Mivel elég messze álltunk meg az autóval, és mivel a kék útvonalat követtük a bizonság kedvéért, bizony egy majd 4 órás séta volt a több mint 7 km. A várhoz elég nehéz felmászni és gatyaféken jöttünk le :) Igaz az értékelés - gyerekekkel nehéz vidék, bár mind a 4-en hősiesen végigküzdötték velünk a kapaszkodókat. Mi melegen javasoljuk ezt a szép, kihívásos erdei sétát. Bendi, Dóra, Isti, Sára, Margó és Sziki*
Nem komálom nagyon a multikat, de ez még nálam is bejött! A várrom rom a javából, a barlang kedves, és fölötte a plató elsőrangú!
A Sárkányokkal igyekszünk a többiek állótábora felé, és ezzel a ládával kezdtük a napot. Megérte, köszönjük!
Bálint a "vándort" magával vitte....
Az ajánlott útvonalat jártuk be. Nagyon kellemes volt az erdőben barangolni. A ládában hagytuk a Piros Ruhacsipesz Travel Bugot, melyet a Turul barlangjából hoztunk el.
R-Gyu
Az idevezető út nagyon hangulatos volt, a vár és aztán a barlang környéke is hasonlóképp. Nagyon nehezen tudtunk elszakadni innen, legszívesebben napokra bevettük volna magunkat az erdőbe. És szerencsére még így GPS nélkül sem volt túlságosan nehéz a láda megtalálása. Köszönet érte, csodás helyre került!
katica + tobias
Húsvéti hosszú hétvége apropóján Döbrögivel Gántról átruccantunk Vérteskozmára Tevét látogatni. Visszafelé egy hirtelen ötlettől vezérelve megrohantuk ezt a csészét. Tulajdonképpen semmit nem tudtunk róla és ettől volt izgalmas az egész. Remekül kitalált minimultival volt dolgunk. Várrom, tűzrakóhely, éjszakai menedék, kilátás, mező virágillattal, stb. nagyszerű munka, köszönjük.
Levinnel és egy jelentős méretű társasággal Gánton töltöttük a húsvétot.
Kora raggel az ivászattól még csámpásan, elmentünk kiszellőztetni a fejünket. A kilátás a ládától magáért beszél.
GCMSP "gyógyítására" indultunk Ciccel ezen a szép tavaszi napon.
A térképet böngészve találtunk néhány, számunkra még keresetlen ládikót, ezek egyike volt a Csáki vár. Ugyan a közelben már rengetegszer jártam, de akkor még nem fertőzött meg a "geovírus", így hát nem is gondoltam, hogy miket hagyok ki :-)
A betegeskedő GCMSP meggyógyítása kapcsán kerestük fel a Vértest. Gyönyörű napsütéses időben jártuk végig e multi pontjait. A barlang feletti rét most csodálatos tavaszi virágpompával fogadott. Köszönjük a rejtést, nagyon tetszett!
2005.01.02-án próbáltuk megtalálni pazuzuval és mapet50-vel, ez lett volna geocacher pályafutásunk első ládája. Akkor az elírt koordináta és a tapasztalatlanság hiánya miatt nem sikerült.
Végül több mint két év és 252 láda után meglett...:)
Kőhányás településtől egy kissé beljebb mentünk autóval (kb 1km-t). A hársfa előtt kb 250m-re hagytuk az autót. Itt még dolgoztak a favágók (Traktor, Ifa stb.).
Szép napos, és egy kicsit szeles időben (tényleg kicsit) jártuk végig ezt a szép túrát. A vár is szép, de a barlang és felette a tisztás számunkra olyan igazi vértesi. A barlang előtt jó sok időt töltöttünk. Megebédeltünk a hazaiból, napoztunk a sziklák által védett szélmentes előtérben, ahova a nap délidőben nagyon szépen odasüt. Jó sokára akarózott csak felmenni a tetőre a tisztásra a rejtéshez, olyan jól elvoltunk. Természetesen megnéztük a barlangot belülről is. Mi Kristóffal úgy mértük, hogy kb. 15 m hosszú (persze azzal a résszel együtt, ahova már csak egy kisgyerek fér be - négykézláb. [Az országos barlangnyilvántartás szerint 20 m hosszú]. Nekünk Kristóffal a barlangok mindig bejönnek.
A bejáratnál találtunk egy keretes fűrészt. Nem is kellett több, a közelben talált rőzsét Kristóf nekiállt feldarabolni...
Visszafelé nem mentünk vissza a völgybe, hanem vadcsapásokon a gerincen mentünk végig a völgyben futó K jelzéssel párhuzamosan. Így spóroltunk egy kis völgy és hegymenetet + kb 500 m-t. Ezen kívül láttunk hóvirágot, babérboroszlánt stb.
Az egész túra alatt sok jelét láttuk, hogy a vidék vadban gazdag. Főleg szarvas-, de őzpata nyomokat is láttunk.
A teljes túra a leírt útvonalon 5,6 km könnyű séta volt egy kevés kaptatóval. Azért kellemesen elfáradtunk.
Jól éreztük magunkat. Köszi.
Az ajánlott parkolótol kicsit beljebb mentünk még a jól járható földúton.
Kellemes sétával értük el a láda pontjait. Semmi gond nem volt, csak az erdő csendjét verték fel időnként a favágók.
Üdv Mr Zerge.
Nagyon tetszett a multi! Izgalmas volt pontról pontra járni. A fennsíkon gyönyörű a kilátás, csak a szél ne fújt volna olyan nagyon. A három gyereknek elege is volt belőle úgyhogy logoltunk, rejtettünk, siettünk, a jelszót pedig ELHAGYTUK. Nem volt kedvem visszamenni.
Vértesi cache-túránk 1. állomása dolmányosvarjúval. Fejlámpát kellett használnunk, mert sötétedés után álltunk neki megkeresni a ládát. Miután megtaláltuk, tovább mentünk Mindszentpusztára. Két repülőt otthagytunk.
A mai napi első ládánk volt.
Nem a megadott parkolóban parkoltunk, hanem egy darabon biztonságossan be lehet menni a nem off road autóval is. A nagyobb részét így is gyalog tettük meg az útnak. Megnéztük a várat, a barlangot és a kilátást is. A láda megtalálásához nekünk is igénybe kellett venni a rejtő segítségét, amit köszönünk.
Nem kimondottan off-road autóval érkeztünk, de egy darabig járható a kék, és valahogy sokkal szívesebben hagyom az autót az erdőben, mint az útszéli parkolóban. Azért maradt még egy kellemes sétára való, szép volt az őszi erdő. A vár maradványa érdekes, a környezet nagyon szép, a pontok is hamar meglettek, tetszett az egész (csak kígyót nem láttunk :).
Köszönjük!
1. geocacheing élmény.
szép vadregényes hely, ötletes a rejtés.
a ládát megviselt állapotban szabadon találtuk. teteje, oldala betörve (gondolom egy kíváncsi vaddisznó), tartalmának egy része a földön.
visszaraktuk a fatörzs alá, néhány követ köréhelyezve.
mondenképp ráférne egy kis restaurálás, mielőtt szétázik a tartalma.
A Mindszentpusztai Barlangoktól jöttem gyalog. Kellemes séta után megérkeztem a várhoz. Ha más miatt sétáltam volna erre, nem biztos hogy várnak néztem volna. Sajnos a koordinátát nem tudtam kiolvasni, de Ati segített egy kicsit, ezért köszi. A barlang is jópofa. A láda is könnyen meglett. Utána visszavánszorogtam a sorompónál hagyott autómig. Azért ez a mai öt láda kifárasztott kissé. De a mai napon ez volt a három közül az egyetlen olyan multiláda amit értékelni tudtam mint multit. Köszi a rejtést és a segítséget. Erik
Zitával és Cherry kutyával könnyű sétának terveztük, úgy is lett. Az erdészeti üzemi úton parkoltunk a N 47 26,562, E 18 21,050- nél, itt érinti a kék jelzés az aszfaltos utat.
Mivel többen is írták, hogy a kordináta feliratok nehezen, vagy nem is olvashatók, ezért egy kis csalással, a harmadik állomás, tehát a láda kordinátáinak ismeretében indultunk útnak:-) , ez az oldalon megtalálható ! Ennek következtében a multit 1-3-2 sorrendben jártuk végig. Egyébként én sem találtam meg a kordinátákat.
A várat persze térkép alapján is könnyen megtaláltuk, láthatóan sokan látogatják. Innen egyenesen, illetve kis kerülővel, egy elhagyott kőfejtőn keresztül a ládához mentünk. A ládát sajnos teljesen szabadon, a környezetét széttúrva találtuk (ld. fénykép). Logolás után még egy zacskót kapott, és megpróbáltam egy kícsit jobban álcázni, de még így is nagyon szembetűnő, bár egy masszív csalános védi. A barlangnál az utolsó állomás helyét a kisebbik nyílás bejáratánál fekete filccel a kőre írtam, nem tudom meddig lesz látható.
Egyébként biztos, hogy élvezetesebb Kőhányáspuszta felől jönni, mert így csak 2,2 Km volt az egész séta. Az idő kellemes, két front közt, 20 fok, 100% rel. páratartalom.
Reggel újra közös ládázásra indultunk Mayáékkal. Kőhányásnál parkoltunk, innen idnultunk végig a kék jelzésen. Az erdő téli deres hangulatát mutatta, kissé hideg időben. A vár romjaiból látszik, hogy valaha szép nagy erődítmény lehetett. A következő koordináta hamar meglett, így indultunk tovább a barlanghoz. Itt a rejtő segítségét kellett hívnunk, mert a láda pozicíója olvashatatlan volt. A barlangot belülről is megnéztük, majd felmentünk a tetejére körül nézni. Szép időben gyönyörű lehet a kilátás. A ládát hamar megtaláltuk. Összesen egy nagyon jó túra volt, nagyon tetszett, és beszéljenek a képek.
Mai 21.58 km-es túránk első állomása, Mártival és Ábellel. Kőhányáson parkoltunk, majd 500 méter után (rossz irányban) már használtuk is a GPS-t:)
Jó hosszan mentünk, mindenhol keményre fagyott hó és deres fák.
Nagyon jó hangulata volt.
A vár nagyon kevés maradéka hamar meglett, a barlang is.
Ott elidőztünk kicsit. A belsejében kutakodtunk kicsit Ábellel (nem eredménytelenül), a barlang felett pedig hóesést generáltunk:)
Sajnos az idő vasfoga megrágta a láda koordinátáit, így Ati segítségét kértük. Példamutatóan készséges volt:) Köszönet érte.
A láda 100 méterre van a barlangtól.
Láttunk valakit nagy hátizsákkal a várromhoz menni, de nem tudtuk felvenni vele a kapcsolatot:( Csak tippeltük, hogy kesser, de még nem logolt!
OKT 10. sz. túra/1. rész
Bodajk-Gánt-Kőhányáspuszta
A kéken gyalogoltunk és vártuk ezt a ládát, és meg is lett, de a kezdet eléggé szerencsétlen volt. A térkép szerint már a vár közvetlen közelében voltunk, de sajnos műholdjel egy szál sem volt :( Péter felmászott a közeli dombra, később én is, és így sikerült 200 m-es pontossággal :))) megállapítanunk az irányt :) Tehát először még a várat sem találtuk, nemhogy a követ a következő koordinátával :) Szerencsére éppen akkor csökkent az érték 11-17 m-re, amikor éppen feladni készültem, így becserkésztük a várat :) A követ így is elég sokáig kerestük, de végül Péter meglelte. A barlangnak nyíliránt indultunk neki, és ez a hely tetszett a legjobban! Kicsit benéztünk a mélyére is, de aztán továbbindultunk a láda felé. Még mindig kicsit tanácstalan vagyok, miért éppen oda került a láda, szerintünk a barlang felett már remek a kilátás, lett volna hely is, és akkor nem kellene egy óriási csalánmezőn átkelni.... Igaz, most szerencsénk volt, hidegben, felöltözve, a csalánok is már aludni készülnek. De ha nyáron jöttünk volna, kicsit mérgesek lettünk volna....
Innen már hamar leértünk Kőhányáspusztára, és egy szerencsés stopnak köszönhetően hamarosan Budapesten voltunk :)
(És: a kőhányáspusztai kéktúra-bélyegző egészen új és szuper! Teljesen meglepődtünk :)
Péter & Mackka
Múlt héten nekiindultunk, de a nagy eső miatt vissza kellett fordulnunk. Most szép napsütésben könnyű másfél órás sétával meglett a láda. A vár elég leromlott, a domb aljáról nem is gondoltuk, hogy ott van. A láda közelében elég szép a kilátás.
Egy régi tartozásunk volt már a Csáki vár. Kb. egy hónappal ezelőtt ugyanis vészesen közel kerültünk a megfejtéshez, de a sötétség közeledtével a társaság hölgytagjaira figyelemmel sajnos fel kellett adnunk a túrát. Azért számoltuk el magunkat akkor olyan csúnyán, mert a 2.5 km-es légvonalban mért távolságból indultunk ki az időtervnél, hibaa volt...
Legutóbb már a barlang alatti domb lábánál álltunk, így most onnan folytattuk. Igaz most (mivel már becsületesen legyalogoltuk a szakaszt) offroad módszerrel végeztük a megközelítést. Így persze hamar meglett a láda, amelyet már 50m-ről láttunk mivel csupaszon feküdt a tisztás közepén. A láda nem volt felnyitva, szerintünk valami kíváncsi állat túrta ki a dobozt rejtekhelyéről, mi azonban megtaláltuk az otthonát és visszahelyeztük oda.
Ez egy nagyon szépen kivitelezett multi volt, le a kalappal. A tényleges dobozt kicsit nehezen találtam, egyrészt mire odaértem halálra martak a csalánok (más út nincs...), és a leírás alapján egy bokor alatt kerestem, de a rejtekadó szerintem egy fa... a beígért kilátás viszont valóban pazar, még Tatát is látni!
Biciklivel 6/7 Nem volt elég mára a Bakony, hazafelé a megmaradt vértesi ládákat is fel akartam keresni. A sorompó zárva volt, így bicajjal tekertem a várhoz. Az első ponton először nem láttam meg a koo.-kat, Pupu telefonos segítsége viszont könnyedén rávezetett. Kösz Pupu! A többi pont könnyen meglett. Közel vannak a pontok, nem nagy túra. Jó multi.
Nagyjából egy éve jártunk itt, egy jó nagy séta keretében, ami Kőhányáspusztától indult, majd a Disznós völgyön, utána árkon-bokron keresztül Kőhányáspusztára. Akkor a várnál és a barlangnál a koordinátákat megtaláltuk, de az igazi ládát nem (igaz a kirándulás, túrázás volt a fő cél). De találtunk egy másik ládát, a barlangban, a bejárattól balra fent, amit két kislány hagyott a barátság jegyében egy, a környéken tartott kukactábor után, még 2003-ban.
Most rövidítve, az erdészeti út felől (sorompó oda-vissza nyitva) jöttünk, és a ládát sem kellett sokáig keresni. (A két kislány ládája is megvan még.) A doboz fedetlenül hevert a korhadt, széttört fatönk mellett. Szerintünk a vaddisznók túrják ki a fa alatt található féregcsemegék miatt. Most kődarabokkal is letakartuk, vigyázva a doboz épségére.
A fennsíkon kilestük következő uticélunkat (Oroszlány és környéke).
Az erdészeti útnál egy balga nyúl nem vett minket észre, pedig beszélgetve mentünk. Pár méterre bevárt minket, megálltunk, ő is figyelt, de nem iszkolt. Sajnos a fényképező nem nálunk volt, pedig pompás felvételeket lehetett volna csinálni őkelméről. [gps nélkül]
befi
jó kis multi. valamiért 2 pontra készültem, de a barlangnál eltanácstalanodtam, wapolni kellett. a koo-t láttam, de minek ideírni az előzőét? ja, tovább kell menni....
tiszta, napos időben jutott pár perc üldögélésre is.
Nekünk sikerült nagyon megközelíteni a helyszínt, mert mi hátulról támadtunk. Azért mészni kellett egy kicsit, de a látvány kárpótolt. Látszott azért, hogy a rejteket legutóbb éjszaka, sötétben látogatták, mert szinte nem is volt visszarejtve a láda...
Csütörtök délután 6-kor vágtunk neki Oroszlányból a multiláda megkeresésének Vadlábbal és Mrs Vadlábbal. Mire az első ponthoz értünk már besötétedett. 10 perces keresés után meglett a koordináta mely még elég jól olvasható volt, de azért áthúztuk kék alkoholos filccel. A második pont a barlangnál volt ami már nem volt jól olvasható. Miután beírtuk a GPS-be elindultunk keresni az utolsó pontot. Közben megmásztunk egy óriási hegyet és egy másik hegy oldalában fél órás túrás után sem találtam semmit. Fél 10-kor felhívtam az elrejtőt, hogy mi a helyes koordináta, ő megadta és kiderült, hogy mi 600 méterrel odébb kerestük. A barlangnál kijavítottam a koordinátákat szintén kék filccel. Végül 22.15-kor leltünk rá a ládára. Éjszakai kessereknek való ajándékot hagytam benne. Ha jól látom mi vagyunk az elsők akik éjjel találtak rá. :-))
Kis segítség: az utolsó pont a másodiktól nincs messzebb 300 m-nél, ha ennél nagyobb távolság jön ki a koordinátákkal akkor hibás számot olvastatok le.
A mai hétállomásos kessing alatt többször elcsodálkoztam , hogy mennyi, viszonylag jó állapotban maradt várrom maradt meg a Vértesben.
A várfalon felírt koordinátát még könnyen elolvastam, a barlang falára írt szélesség érték viszont már kifogott rajtam. A rejtő - Ati - segítségét kellett igénybe vennem.
Mivel a körutat kerékpárral tettem meg, esélyem sem volt arra hogy a liános, sűrű erdőben, a meredek hegyoldalon akár a nyakamban is felvigyem a kerékpárt , néhány tíz méterre az úttól elrejtettem. Előrelátó módon megjelöltem koordinátáit a GPS segítségével. A láda - amin jól látszottak a nem régen történt karbantartás nyomai - hamar meglett. A jelszót nem igazán olvastam el figyelmesen a nagy sietségbe ezért este otthon nem is fogadta el a rendszer. Ismét Ati segítségét kellett kérnem amit másodszor is köszönök.
Első geocahcing élményünk! Gyönyörű idő, jó társaság (Koósék révén, akik már rutinos természetjárók), éledező természet - mi kell ennél több. A gyerekek nagyon élvezték, simán vették ők is az akadályt.
Szép hely, valószínűleg cache nélkül nem tartottuk volna figyelemre méltónak a barlangot, így a kilátást sem találtuk volna meg.
Jó volt végre egy másik kesserrel összefutni keresés közben.
Tényleg szép a vár! Kár hogy a fák gyökerei hamarosan szétszedik. Az utolsó pont akár a csatatér. Nem tudtuk eldönteni, hogy a ládát keresök, vagy a vaddisznók túrták fel ilyen alaposan a bokrok és a kidült fák alját. Ezen a harmadik ponton majd félóra után feladtuk, amikor az egyik kiscserkész belebotlott. Legyen itt Mátékáról egy kép.
Vértes gyalog (a kilométert nem tudom, mert a tánctáborban lévő Lili eldugta a térképmérő szilvát)
(Oroszlány centrum - Piros - Új-Mindszent - Kék 4zet - Kék - Csáki vár - Kék - Mindszentpuszta - Kék 4zet - Zöld - Piros - Oroszlány centrum)
Nagy felfedezés ez nekem, kösz, Ati! A várromot ismertem, alatta a K jelzésen sokszor elhaladtam, de a két utolsó pontnál most jártam először. Az a kis plató csodaszép, ide visszatérek majd még, kellemes melegben heverészni. Gyerekekkel is nagyszerű hely lesz!
A sziklafelületre felírt koordináták elmosódottak voltak már. Ragalyi segítségével megállapítottuk a helyes értékeket, és vastag filctollal felújítottam a számjegyeket.
Amikor elolvastuk a kinyomtatott papírt, kicsit megilyedtem az itt-ott hibás koordinátáktól, a több virtuális ponttól (felesleges rohangálás fel-alá???), meg az egésztől. Az első ponton a vár ugyan szép volt, de akkor még beigazolódott a félelmünk, mert a felirat egy-két fontosabb számjegye szinte olvashatatlan volt, csak tippelni tudtunk.
A két lehetséges tippet elosztottuk Pupuval és elindultunk két ellenkező irányba. Én voltam a szerencsé, nekem jutott a jó irány. Mire Puput értesítettem, hogy forduljon vissza és jöjjön utána, már meg is találtam a ládát.
Gyönyörű helyet találtunk, még nem ismertük, de megérte! Fantasztikus kilátás, nyugodt, csendes, szép rét a gerincen, minden tökéletes! Pupu közben filctollal javította a koordinátákat, remélhetőleg a következő megtalálónak könnyebb dolga lesz.
Mindezek ellenére a Vértes pucoló vadászatunk 7 ládája közül nekem ez, a 4. tetszett a legjobban....!
Útban a 200. láda felé. Kőhányáspusztáról (ahova a hajnali busszal érkeztünk) jöttünk a kéken. A várból nem sok látszik, de a börzsönyi várakhoz képest ez kastély! A kilátás szép, szélcsend volt.
A ládát vaddisznók kitúrták, de igyekeztünk gondosan visszarejteni. A második ponton el van írva a sziklán a koordináta (8-as van írva, ami valójában 6-os), de ez egyértelmű, mert a rossz koordináták vagy 4 km-re mutatnak.
Kőhányáspusztáról tájfutó verseny után futva. Szokás szerint régen kinyomtatott papírral, ami némi fejtörést okozott: a 2. ponton rossz a 3. pont koordinátája: az északi percérték egyes helyiértéke helyesen 6-os.
A Csákvár-Oroszlány úton az erdészeti útnál álltunk meg, onnan kerékpárral folytattuk, 5 ládát érintve egy kb. 40 km-es kör alatt: GCCSKI, GCGERV, GCVEKO, GCBOKO, GCMAJK.
A koordináták most jól olvashatók, de az elírás miatt a 3. pont koordinátájá most is rossz, 46 helyett 48 a helyes.
A 3 pont könnyen teljesíthető, egyméstól pár száz méterre vannak, érdekes, szép helyek.
Gánt felől jövet a sorompó nyitva volt, így bemotoroztam a vár tövéig. Az 1. ponton már kopottak a koordináták, a 2. pontra vonatkozó helyes szélességi adat 47° 26.573. Ha van nálatok térkép, akkor a barlang helye gyorsan megvan, ha nincs, akkor viszont a kopott koordináták az ellenkező irányba visznek. A barlangnál ChrisCarlos bejegyzésének megfelelően valóban rossz az egyik koordináta, helyesen 47° 26.xxx.
Szárliget - Vérteskozma - Környe - Majk felől érkeztem kerékpárral. Kicsit féltem a láda multi jellegéből, hogy vajon belefér-e majd a napi programba, de utólag mondhatom: olyan pontos, precíz a láda, hogy Majktól Majkig 1 úrán belül teljesíthető kerékpárral könnyedén. Ráadásul itt is van erdészeti műút, ami kerékpározásra kiválóan alkalmas, és az ezt metsző kék jelzésen tovább tekerve az 1. pont közelébe lehet jutni 100 m-en belülre. A vár nagyon tetszett, a pontot sem kellett keresgélni; a barlang nem kevésbé. Itt leraktam a bringát, és a 3. pontig gyalog mentem. Csodálatos a kilátás a hegyi rét tetejéről. (Nagyobbik fiam kedvenc természeti környezete a hegyi rét - kár, hogy ő most nem jött - hiába a nyári kötelező olvasmányok.) A láda koordinátái szerintem egy kicsit pontatlanok, de nem így sem kellett a ládát fél percnél tovább keresni. Nagyon jó a láda és kerékpárral kiválóan teljesíthető. A láda befejezése után számomra irány Tatabánya - végig hátszélben. A tegnapi GCSEMO ládában talált áldás szövege jutott eszembe...
FIGYELEM!
A barlangnál a koordináták frissen vannak átírva, de a 47.26.xxx helyett 47.28.xxx szerepel, tévesen. Sajnos semmi eszköz nem volt nálunk, hogy kijavítsuk, de szerintem ez az elírás kitalálható!
Ezt a kesst is Gps nélkül fényképek és leírás alapján kerestük. A javasolt útvonalon mentünk végig Kőhányáspusztától a kéken. Végig szép erdei úton lehet megközelíteni a várat. A várnál egy kis emelkedő, de az egész inkább most egy nagy kőrakás. Fénykorában impozáns egy darab lehetett. A koo.-t megpróbáltam megkeresni, de túl sok energiát nem pazaroltam rá, mert a barlangot is be lehet azonosítani. A vár után a barlang ahol a koo. jól azonosítható. Klassz hűvös nyirkos levegő áramlott a barlangtól.Innen fel a fennsíkra. Itt egy kis számolás majd irány a láda keresése. Bolyongtunk egy kicsit, mire megadta magát a kess. Nagyon jól el volt álcázva. 1m-re álltam tőle amikor észrevettem, hogy hasonlít a terület a csalánerdő szélén és a rönk is ott figyelt. A tisztást a kilátással nagyon élveztük.
Keresni pedig érdemes.....
Akár Gps nélkül is. ;-)
Sziasztok!
Ezen a szép borongós napon, na nehogymár otthon maradjunk! Hazuról Kőhányásig autóval mentünk, majd onnan a kéken a várig. Korábban már jártunk ott, akkor Oroszlányból mentünk a túra útvonalon, de azért most is felmentünk, aztán a barlanghoz, onnan tiszta időben valóban szép lehet a kilátás. A láda elég gyorsan meglett, majd szokásunkhoz híven jól - nem túl feltűnően - visszaálcáztuk.
Tekintettel arra, hogy + 4 fok volt, sütött a nap, nem volt kedvünk a kissé latyakos hóban sokat gyalogolni, az erdészeti műúton közelítettünk. Kb. 400 m-re parkoltunk egy útelágazásnál. A várromhoz a jelzésen mentünk fel, javaslom ne rohamozzátok meg a hegyet! Hátulról kényelmesen fel lehet menni. Egyből megtaláltuk a feliratot. A barlangot is 10 percen belül elértük. Az igazi élmény a ládához vezető úton a kilátás volt. A koordináták pontosak, a leírás egyértelmű. Keresés nélkül megvolt a láda. Tetszett!
zsorzs, zoli
Nagyon jó kis multi, mindhárom eleme tetszett: a vár, a barlang és a kilátás a láda környékén. A rejtés is jó: viszonylag könnyen megtalálható és jól olvasható koordináták az első két ponton, és avatatlan szemek elől jól elrejtett, de a leírás alapján könnyen megtalálható láda.
Oroszlány felől jöttem a csákvári úton, és először az aszfaltozott erdőgazdasági útra fordultam rá, a nyitott sorompónál a táv 1,9 km lett volna légvonalban, ha kocsival megyek, akkor néhányszár méter. De nem akartam kockáztatni, hogy mögöttem lecsapódik a sorompó, ezért tovább mentem Kőhányáspusztáig. Itt kb. 2,5 km a légvonaltáv, és a kék jelzés a várhoz vezet, természetesen hosszabb úton. Ezen mentem (és most ne részletezzük, hogy mennyit mentem gyalog és mennyit kocsival - minden esetre kiadós túra lett így is).
Ha valaki innen érkezik, szerencsés a multi "vonalvezetése": mielőtt a várhoz érünk, jó sokat kell egy völgyben lefele jönni, majd a várhoz fel kell kapaszkodni. A második ponthoz le a völgybe és fel a szemben lévő oldalon, majd a ládához még feljebb a gerincre. Viszont innen már nem kell visszatérni a völgybe, hanem vele párhuzamosan a gerincen haladva lehet ismét elérni a kék jelzést.
Köszi a rejtést: Gyuri
U.I.: Bejelentem, hogy ezennel a Vértest lekaszáltam. Kéretik új ládákat kreálni, hogy ismét meglátogathassam ezt a szép hegységet. :)))
Az odavezető út kis tájékozódási verseny volt, némi őz ijesztgetéssel kombinálva. Vagyis ők ijedeztek tőlem. A vár egyszerűen meglett, igaz, hogy betévedtem a mellette lévő kőbányába. Elég fullos helynek tűnik: vár, barlang, doboz. Persze közelről megnézve egyik sem a legszuperebb. A vár már csak rom, a barlang bejárata is szűk, a doboz rejtése sem extra.
Viszont valami nagy fáradtság tört rám a doboz mellett. Igaz, hogy addigra mentem már vagy 30km-t, meg kb. 2-3 hete nem tartottam egy pihenőnapot sem, de talán ez mégsem indokolt, hogy elaludjak egy réten egy doboz mellett. Aztán összeszedtem magam és mentem tovább. Igaz, hogy csak Kőhányásig, mert vizem fogytán volt. Itt ért az a kellemetlen meglepetés, hogy minden busz elment, sőt Csákvárról is majdnem mind. Valahogy nem gondolnak az erdőből alkonyatkor előbújó turistákra. Mondjuk este fejenként 5-10 ülőhely jut az utasokra, míg reggel ki lehet tenni a "megtelt " táblát a buszra, mert alig lehet plussz embert felpaszírozni...
Csuhással és Vándorral érkeztünk a ládikához, Ő már télen is próbálkozott errefelé, a siker viszont eddig váratott magára. Nekem meg külön öröm volt, hogy egy ilyen rutinos ládavadász társaságában megtaláltam a koordinátát!
Ezt már probáltam télen megtalálni, de akkor a nagy hoban nem sikerült.
Most uj lelkes kisérövel egyszerü volt. ( persze mert ö rögtön megtalálta a feliratot ;-) Szép a vár, szép a barlang. De a láda helye az
felejthetö, kár hogy pont oda került.
Habár a várból mára már nem sok maradt, mégis tetszett. Valamikor impozáns egy darab lehetett:-)
A barlangot bejártuk - elemlámpával - amennyit lehetett és ez is tetszett, de, hogy maga a láda miért került a jellegtelenség kellős közepébe, mindjárt a csalán-tenger szélére, ez sajnos nem derült ki:-))
Anikó és Miki
Cseles kis multi, tetszett. A kilátás az utolsó pontról szép volt, így eső után is. Egy csöppet beáztam alulról.
A kulcstartónak nagyon örültem, elvittem.
Januárban gps nélkül még tettünk errefelé egy hangulatos túrát Kőhányáspusztától. Akkor a hóban a ládát nem találtuk meg, most szép tavasz lévén egy biciklizés alkalmából felmentem mégegyszer gps-el is. Megérte, hiszen rövid időn belül lehetett látni ugyanannak a tájrészletnek a tavaszi "változatát" is. A barlang és a láda közti fennsík télen is tetszett, de most a madárdallal és virágokkal színesített tavaszban, ha lehet még szebb volt.
(több "jelszóval" :-))) találkoztam a ládáig)
Egy szuper kis téli túra, 15 cm hóban. A láda elvezet a túlsó dombra, ott van az a kilátás, amit a várnál úgy hiányoltunk, Oroszlányig és azon is túl. A GPS jó pár méterrel odébb küldött volna, de a tegnapiból okulva (GCcsel) inkább hittünk a fotónak, mint a műszernek. Meghagytuk Macok szupi geokulcstartóját, mert nekünk már van, jusson másnak is. Az autóúton mentünk vissza; valahol az erdőben ebéd készülhetett, mert 4 autó is ment felfele.
Fruzsa, Csaba
Szép havas időben kirándultunk a várhoz. Sajnos mi nem jártunk szerencsével, mert nem leltük a falon a feliratot. Egy ideig mérgelődtem, hogy alighanem a hó alatt van; meg hogy milyen jó volna ha legalább egy
pillepalackban volna a koordináta. Szóval túrtam egy ideig a havat, majd
feladtam. De szép idő volt, és jót kirándultunk, majd tavasszal újra megpróbálom..
Freddy alig egy hete járt itt rövidnadrágban. Most az én öltözetem: sál, sapka, selymi.
Többször kéktúráztam már a helyszínen, a láda könnyen meglett.
Be:-, Ki:-
hujberg
Hát ez nem volt könnyű. Kőhányástól térdig érő avarban és sárban a várig, ott egy óra keresgélés (csak 3 holdat látott a GPS), végül azért naplementére meglett a láda. Vissza az aszfaltúton pedig korom sötétben. De azért még Vica sem ütött agyon a lüke ötletemért hogy munka után keressünk. Összegezve: jó kis séta volt.
A szentkereszti templomromtól a zöld L, a zöld, némi betonút, majd a kék jelzésen, végül toronyiránt a "rövidebb" úton érkeztünk.
A végén szokásunkhoz hűen ész nélkül mentünk a GPS után, fel a hegyre, majd le a túloldalon, fel a következőn, majd újra le és így tovább. Mindezt a dögnehéz hátizsákokkal a végkimerülés határán... :-)
Ahelyett, hogy a kéken felballagtunk volna a kényelmesen a várhoz.
Nagyon szép hangulatos hely! Igaz a várból már nem sok látszik, eléggé le van amortizálva, viszont a barlang nagyon tetszik (csak annak a néhány delikvensnek kellene letörni a kezét aki össze fújta festékkel a falait).
Hála MagLite elvtársnak amennyire lehetett bementünk. Odabent a szokásos barlangi körülmények (hideg, sár, nyirkos falak) mellett egy denevércsaládot is találtunk akik már talán a téli nagy szunyókálásra készültek.
A fennsík gyönyörű (de nagyon-nagyon hideg, erősen fúj a szél). Ha nem lett volna ennyire "gyerek" még az idő, az éjszakát itt töltöttük volna. Nagyón jó sátorozó hely!
A láda gyorsan meglett, köszönjük a szép gyertyát!!!
A környék felfedezése és egy kis pihenő után mentünk is tovább, hisz sötétedésig el kellett érni Várgesztesig.
Király az idő, szép a vár! Ma még semmit nem ettem! Mi is megközelítettuk 500m-re kocsival. [wapon beküldött szöveg]
Jó kis kirándulás volt! Nem a parkolóból, hanem mi is onnan közelítettünk ahonnan Zed és Béka. De majdnem megszívtuk, mivel simán behajtottunk arra az engedéllyel járható aszfaltos útra, ugyanis a sorompó nyitva volt. Visszafelé amikor kiakartunk menni a főútra láttuk, hogy zárva van! Sajnos a mi autónk nem tud ugratni, de szerencsénkre épp elöttünk volt egy autós akinek volt hozzá kulcsa. Szóval, ha pár percel késöbb érünk oda bennmaradunk örökre :o) Mellesleg még térerő se volt. Szerintem nem éri meg lerövidíteni a túrát!
Elég rossz felől közelítettünk, mivel át kellett másznunk két hegyen mire megtaláltuk a várat. A Csákvári piknikknél már sokat gondolkoztunk rajta, hogy hol lehet a vár, de nem találtuk meg, mivel nem is Csákváron van. Most már legalább tudjuk. Ugyan nem maradt sok a belőle, de szép helyen van. A többi pont már könnyű volt. Nem is kellett sokat keresni a koordinátákat, és télleg jó ötlet, hogy több helyre is fel van írva. Az uccsó két pont közötti tisztáson még napoztunk is egy kicsit olyan szépen sütött a nap.
Oroszlány felől (bár lehetett volna Majk-puszta felől is!) közelítettünk, az eső kezdet miatt alighanem drive-in-é minősítve! A három pont között többet túráztunk, mint az 1. pontig! A kilátás szép, akárcsak az őszi erdő.
Sikerult ugy megkozeliteni a helyet, hogy meg csak azt se tudom, hol a var. Az utvonal egyebkent nem hosszu, sikerult 35 perc alatt felkeresni a pontokat. Szep a hely. Vadalatokkal sajnos nem talalkoztunk, viszont az elso pont melletti dombteton egy par satrazott. Szerintem ehhez mar egy kicsit hideg van. Mint utobb kiderult a var romjain olvashato a masodik koo. Nagyobb varat vartam, de csak kovek vannak mar belole.
Hurrá!:-) Mi voltunk az elsök B.ka-val! A pezsit meghagytuk a másodiknak, ugyis biztos bizik benne hogy Ö lesz az elsö:)) Mi nem gyalogoltunk sokat , Kb40 perc alatt végeztünk a 3 "ládával". Egy engedéllyel járható aszfaltos úton közelitettünk, kb 400m-re álltunk meg a kocsival az elsö pontttól.