Megközelítés
A 1104-es Zsámbékot Bicskével összekötő útról a Mányi halastót jelző táblánál ( N 47° 31,126' E 18° 38,982' 202 m [GCMKD+letérés] ) térjetek le. A makadám utat követve 350m után forduljatok balra. A meredek kaptató felvisz a dombra, ahol egy fák között megbújó kis ösvény pedig elvezet a kálváriához.
Ötlet
Nagyon szeretem a kerékpározásban, hogy úgy lehet megtenni viszonylag hosszabb távot, hogy közben van lehetőség szétnézni, megismerni a tájat. Egyik túrám során így figyeltem fel az úttól kissé távol eső kálvária dombra. A dombtetőn nagy kőfeszületek hívogattak, hogy látogassam meg őket közelebbről. Mivel nem volt itt még láda, egyenesen jött az ötlet, hogy megmutassam másoknak is.
A Kálváridombról viszont nem sokat lehet tudni. Annyi biztos, hogy a QR kódos mányi séta egyik állomása. A leírás szerint "Egyedi tájértéknek számít a felhagyott kőbánya, amely geológiai bemutatóhelynek is alkalmas. Az egykor megrongált feszületeket helyreállították. Korábban itt tártak fel egy kelta eraviszkusz temetőt."
A közelben, pár perc sétára található egy horgásztó. Érdemes lesétálni, sokféle madár tanyázik a vízparton.
A rejtésről
A szokásos méretű (20x10x6 cm-es) műanyag konyhai doboz egy szikla rejtekében bújik meg. Az alulról történő megközelítés nem javasolt.
Kellemes keresgélést!
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltuk szüleimmel, köszönjük a rejtést! A behajtónál nagy betűkkel ki van írva, hogy belépni tilos. A sziklamászás nehéz és veszélyes. [Geoládák v4.5.3]
Lopakodó és Röfi73 társaságában.Először a qr kódos oszlopnál akartunk felmenni,de nem tűnt jó ötletnek.Pár métert vissza kell menni és egy kitaposott ösvényen simán megközelíthető a láda bozótharc és sziklamászás nélkül.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.2.5]
Ládakeresés unokaöcsivel.
Tatabányai kirándulásról hazafelé itt is megálltunk. Nagyon tetszett, megvan a hely hangulata, szép a kilátás.
Megvan, köszi!
Zsámbéki kirándulás köré szervezett autós kitérők során jártam erre. A sorompótól sétáltam fel, szép a panoráma.
Láda rendben, villáskulcs már nem kell.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! [Geoládák v4.0.2]
A ládát a bányagödör alján, szétszóródva találtuk. Újrarejtettük, legfeljebb 1-2 méterrel a korábbi, valószínűsíthető helyétől. Fönt keresd, sóskaborbolyatő közelében kövekkel álcáztuk.
A hely kiváló, a láda törött és ázott.
A horgászok megpróbálnak mindenkit eltiltani, de amúgy simán bejöttem, néptelen a terület.
Azért lesettenkedtem a tó felé, majdnem kiszáradt... :'(
Az aszfaltútról letérve, a murvás úton hagytuk az autót. Onnan sétáltunk fel a kálváriáig. A dobozt a rejtektől két méterre, szem előtt, a földre kitéve találtuk meg. Sajnos be is ázott. Aki tud vigyen cserenaplót! Kiöntöttük a vizet és visszaraktuk az eredeti rejtekre. Köszönjük a rejtést.
91 km bringázás a szeles, de enyhe, tavaszias időben. Mai utolsó találat. A "kedves" horgászok miatt a bekötőúton emelgetnem kellett a bringát, de nem akadályozott meg a találatban. (Ezt komolyan nem értem, tényleg attól félnek, hogy valaki traktorral kikotorja a tóból a halakat? Mert gyalog ugyanúgy odabattyoghat bárki illegál-horgászni.) Szép kis domb. A doboz teteje picit repedezett már, de a szikla alatt nem kap sok vizet. Zsámbékon még éppen elértem a 15 órakor bezáró közértet. Köszi a pontot.
Autóval a bekötő úton tudtunk menni egy darabig, a bal kanyarnál már sorompó van, így onnan gyorsan befutottam a dombra, Adrián addig megfordult. Pestre menet tartottunk egy gyors kitérőt itt is. Szép (lett volna) a kilátás, de most ködös volt az idő. A láda rendben a helyén, de a teteje kissé meg van repedve. Óvatosan, mert csúszós tud lenni.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Ma elmentünk megnézni és karbantartani a ládát. A doboznak nincs semmi baja, az maradt, viszont új logfüzet és toll került a geoládába. Keressétek, keressétek! :)
Hát ennek a kálváriának nem sok értelmét láttuk itt a semmi közepén. Ráadásul "mívesen kidolgozott" betonból áll a kereszt és talapzata. Hívők nem sűrjen járhatnak erre. :D
Kutya menhelyes nap után eljöttem megkeresni.
Sajnos a doboz teteje több helyen törött, de belül száraz. Nincs toll a dobozban és a füzetben is csak pár üres oldal van. Az előzőek miatt nem tudtam javítani.
Szép, nyugodt hely.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Kellemes sétával elérhető. A horgászok által elhelyezett acélkötél sorompó azért fura ...a részükről... Persze átléptük, de akkor is...[Geoládák v3.12.5]
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. A többit majd otthonról! [g:hu 1.6.4]
Ezt a ládát egy 21 km-es Bicske - Mány - Csabdi - Bicske gyalogos körtúra keretében kerestem meg. Tetszett a kilátás a Kálvária keresztjeitől, Mány községet is szépen lehetett látni. A tavaszi hérics is virágzott, idén most találtam először... :)
A láda rendben a helyén!
Köszi a rejtést! :)
Megtaláltam barnanyával, köszönöm a rejtést! A láda rendben, a rejtés jó, de egy kicsit le kell ereszkedni az apróköves ösvényen. A közeli horgásztót is megnéztük. [Geoládák v3.9.6]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.9.6]
Még ilyet sem láttam. Betonkeresztek. Minden esetre érdekesek. A kilátás is jó. Érdemes felkeresni a helyet. Bár a láda nélkül, valószínűleg én sem jöttem volna el soha.
Lefülelve! Bővebben később... [Geoládák v3.8.3]
Geokarácsonyi láda felkereséséhez menetben bemelegítés. Szép hely, gondolom, így magára hagyva majd évek alatt még jobban tönkremegy.
Köszönjük, hogy megmutattad.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.7]
Ha január elseje, akkor kerékpáros ládakeresés.
Idén Bicske és környékét választottam úti-célnak 4-ből ez volt a negyedik találata.
A horgásztóhoz vezető út lánccal volt lezárva. Bringát átemelve folytattam utamat a keresztek felé. A földút nagyjából járható volt, de a sárban a virsli gumi nem ajánlott.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Számtalanszor elhaladtunk már a domb alatti úton, de csak most sikerült "észrevenni" ezt a remek helyet. [Geoládák v3.7.1]
A rejtek felé vezető ösvényt autóból nem vettem észre, és amikor éreztem, hogy túlfutottam rajta, inkább lementem egész a tóig, a 4,5 m hosszú autóval egyébként is nehéz lett volna másutt megfordulni. A kálváriától remek a kilátás, némi csalódást okozott a monumentális keresztek anyaga és kivitele (beton, amin a zsaluzás nyomai látszanak). A rejtés tetszett, köszönöm, hogy elvezetettek erre kevéssé ismert helyre.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Részletek később... [Geoládák v2.2.5]
50 km-es környékbeli kerékpáros ládatúra első állomása.
Voltam erre máskor is, mégsem tűnt fel az útról is látható három kereszt eddig. Nagyon örültem neki, hogy a rejtés megmutatta ezt a helyet. Vártam a kálvária dombok szokásos stációit, de itt ilyen nincs. Van viszont helyette nagyon szép kilátás és egy kőbánya. :)
Köszönöm a lehetőséget.
LefüLELVE :-)
Epöli ládakarbantartás után, kis kitérővel. Amit a saját ládámba hoztam, végül ide tettem be, mert se toll, se normális ajándék nem volt a ládában. Sajnos sok kesser nem ismeri a cserekereskedelmet :-(
A környék gyönyörű, ládaérdemes hely :-)
Köszi a rejtést
Meló után leugrottunk Fa-petivel Tatára, hogy pótoljuk az eltűnk ládáját. De ha már útrakeltünk és belebotlottunk pár másikba is, hát megkerestük azokat. Ez is ilyen volt. A földút kissé zötyögős, de elég sokáig járható. Annyira nem néztem meg előre a ládaoldalt, így hiányoltam a stációkat. Fentről szép a panoráma és a dobozt is gyorsan megtaláltuk Macóval.
A keresztek meg az elhagyott bánya jól mutattak a fényképeken. Fura zene volt odafent, míg rá nem jöttem, hogy a mányi lovasnapok közvetlenül a hegy alatt zajlottak. Logolás után sikerült bebozótoznom, ahogy megpróbáltam megfordulni a Duster-ral. Már majdnem négy éves, de még mindig nem érzem se a magasságát, se a szélességét ennek az egyéként tökéletes autónak. Köszi a rejtést!
Még napsütéses időben indultunk Budáról. Amire ide értünk besötétedett az ég, és szemerkélt az eső. De azért jól esett egy kis mozgás a 24-i nagy lakmározások után. Még így is nagyon kedves ez a hely. További szép napokat, és boldog 2019-et kívánunk a rejtőnek (is).
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Három betonacél kereszt + egy beton geopont, kilátással egy gyorsfolgalmi útra és egy autópályára... Nagyon spirituális :O [Geoládák v2.2.4]
Húgomat rábeszéltem egy kis közös geo-ra. Előre ecseteltem, hogy mennyire imádom a kálváriákat. Csabdi felől jöttünk néhol kutyás támogatással. Így jár az aki csak bolyong az országban. A megadott megközelítettük a Kálvária dombot. Tetszett a három kereszt és a helye kálvária mentesen is.
Ma Zsámbék környéke került porondra. Megkértem a buszvezetőt ill. megkérdeztem, hogy le tudna-e tenni engem ha kifordul a faluból? Azt mondta igen és a stop táblánál úgyis meg kell állnia, kinyitja nekem az ajtót. Szóval ott lepottyantam és irány a földúton a kálvária. Ahogy megláttam az ösvényt mindjárt rákanyarodtam, bár láttam, mintha lenne más út is. Óvatosan learaszoltam a ládáért. Előzőleg tartottam egy kicsit tőle, hátha csúszós-meredek lesz nekem, de pont jó volt még. Visszafelé megtaláltam a lankásabb utat, ami majdnem a rögzített sorompóhoz vitt. Ott állt is egy autó - ami utánam jött fel. Valahogy jobbnak láttam nem lemenni a halastóhoz. Visszafelé láttam, hogy a láncos sorompó a földön fekszik, nekem még alatta kellett átbújnom, tehát az autó valóban később jött fel. Aztán az autó a föld út végén megelőzött. Gondoltam: igazán elvihetett volna... No, mindegy. Úgy találtam a felfelé lévő buszmegálló közelebb lehet, pár tíz méter után láttam is a buszmegálló táblát. Aztán talán 50 m-re lehettem, amikor jött a busz...! Ahogy jött felém, széttártam a karomat. A vezető vette a lapot, rövid mozdulattal kérdezett, én meg intettem, ezután megállt és felvett. Egy órát nyertem! Amikor leszálltam egy origami kistányért ajándékoztam neki: jó tett helyébe jót várj - mondtam neki - ez egy poháralátét, én csináltam.
A ládába úgysem fért bele. Ehhez a kálváriához geoláda nélkül az életbe nem jöttem volna el.
Köszi a rejtést!
Megvan!
Már csak ez az egy láda hiányzott Fejér megyéből.
A kereszteket rengetegszer láttam már távolról, most felsétáltam, hogy megkeressem a ládát.
Köszi a rejtést!
Klassz hely, jó rejtés.
Érdekes a lyukas kőzet is a láda közelében.
Ahogy Kaputyin, úgy én sem vagyok megbarátkozva azzal, hogy a keresztek ilyen elnagyolt vasbeton szerkezetek (nem kő!). Ha már vették a nem kis fáradságot, hogy ismét kereszteket emeljenek ide, ahhoz képest kicsiny fáradságnak tűnik szépen bevakolni vagy kővel burkolni ezeket. Talán majd még ennek is eljön az ideje.
Lehet, csak én vagyok műveletlen, de nekem az eraviszkusz szó ismeretlen volt. Ha esetleg más sem tudná, az eraviszkuszok ókori illír-kelta eredetű nép. A rómaiak érkezésének idején a mai Fejér megye és Buda környékén éltek. Az i. e. 1. századból ismertek ezüst érméik és jó minőségű fazekastermékeik. Értettek a bronzöntéshez is. Állattartással és vadászattal is foglalkoztak. A 2. századra romanizálódtak, termékeik elvesztették egyedi jegyeiket.
Már szemezgettem egy ideje a hellyel az M1-esről, most végre sort kerítettem rá!
Tényleg nem sok infó van a kálváriáról, csak feltételezem, hogy az eredeti, az 1945-ös kitöréskor semmisült meg! Viszont az eraviscus temetőről annál több minden van fent a neten, ami szintén itt volt a dombon, és az 1959-es bányanyitáskor kerültek elő leletek!
Köszi a rejtést, teszett a célpont, a csiszolatlan beton öntvény keresztek ugyan nem nyűgöztek le, de legalább állnak, és nem kilátástalan a hely! :)
Dunakeszi - Mány - Dunakeszi 110 kilométer kerékpárral.
Az útvonalat úgy terveztem, hogy elhaladjak az úszó VB két helyszíne előtt is hogy lássam, mekkora a felfordulás. A dagály uszoda közelébe sem engedtek, a kerékpárút le volt zárva. A Margitszigeten át tudtam kerekezni, itt hatalmas volt a rendőri készültség: páncélautók, kommandósok nagyon durva kézifegyverekkel, útakadályok. Hezitáltam, hogy az 1-es úton vagy a hepehupásabb Budakeszi - Zsámbék útvonalon közelítsem meg a kálváriát, végül az utóbbit választottam. Nem volt meleg, néha fontolgattam a széldzseki felvételét is. A kálvária könnyen megközelíthető, a gyors találat után elfogyasztottam az ebédemet miközben a kiátásban gyönyörködtem. Jó uticélt sikerült választanom a szabadságom utolsó napjára, köszönet Mirának.
Komárom felé menet útba esett. A kereszteket már sokszor láttam a dombtetőn, de még soha nem álltam itt meg. A betonból öntött keresztek kicsit szoc hatást keltenek, ami ugye kicsit ellentmondásos :)
Jó a kilátás a dombtetőről. Köszönjük.
Felvidéki geotúráról hazafelé. A sárga búzatáblák tengere között egy zöldes folt, magaslaton három feszület mered az ég felé. Ma este ilyen kontrasztos képet mutatott ez a táj a még vibráló melegben. Szép. A láda is könnyen elérhető. Lám-lám, vannak még ilyen apró csodák.
50 km kerékpár edzés 600 m emelkedéssel a Bicske - Mány - Vasztély - Óbarok - Bicske útvonalon 1 új és 5 régi ládával. A nagy meleg ma reggel kicsit enyhébb volt (33 C), a déliből felfújt gumimatracokkal induló izzadt tömeg miatt 1 órával később tudtam indulni a tervezettnél.
Bicske körzetét GCKUPA keretében ősszel szoktam járni, az új láda miatt került rá sor nyár elején. A múlt heti ütközés nyomait még érzem, lassanként tér vissza a hagyományos GC tevékenyég.
A ládához GCSTAR 2. pontja után kanyarodtam. Az utolsó m-ektől eltekintve kerékpárral elérhető a láda, azonnal meg is lett. Kiláttam. A betonkeresztek híven tükrözik a környék erőltetett iparosításának emlékét. Ezzel együtt dícséretes; a magam részéről legfeljebb N léptékű fakeresztre vagyok képes.
A Kálvária altti rész - valószínűleg elhagyott kőbánya - érdekes és szép hely. A keresztek kivitelét illetően a jószándék a fontos és méltányolandó. Köszönet a rejtésért!
Útban Visegrád felé első állomásunk volt ez a kereszthármas. Valószínűsítem, hogy a ,,helyreállítás'' során nem pont az eredeti formájukat sikerült visszaállítaniuk... amúgy a közvetlen környezetük szép. A ládamegtalálás után ebédeltünk is a helyszínen.
Ad hoc vértesi geotúra - a GCUTUT láda kenus megkeresését a viharos szél miatt el kellett halasztanunk - kectam, kópé1993 és pliptai társaságában.
Az időjárás nem volt ideális, mert reggel az erős szél mellett még az eső is szemerkélt. Szerencsére később elállt és még a nap is sütött ránk egy keveset, csak a szél fújt rendületlenül.
A képek alapján többet vártam a helytől, de persze nem lehet minden láda hegycsúcson vagy vízesésnél. Egy bringatúra során lehet ez egy jó kis pihenőhely némi panorámával, de a mai túra után kevés élményt adott nekünk.
Ami igazán megdöbbentett - és emellett nem tudok szó nélkül elmenni -, az az ipari kivitelezésű, igénytelenül még a zsaluzás nyomait is magukon viselő betontömb-keresztek voltak. Ilyet eddig még emlékeim szerint sehol sem láttam.
Köszi a rejtést! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Kópé1993, LionDaddy és kectam társaságában elkövetett találat. Az előttem szólókkal teljesen egyetértek. A keresztek inkább egy könnyűszerkezetes építmény függőleges tartóinak néznek ki, mint egy szakrális hely szimbólumainak. Borzasztóan igénytelenek! A stációk is hiányoznak, bár ha azok is ebben a felfogásban készültek volna jobb is, hogy nincsenek. Köszönet a rejtésért!
kópé1993, LionDaddy és pliptai társaságában találtuk meg szinte drive in ládát. Őszintén szólva megdöbbentett az az igénytelen, betonból kiöntött keresztek látványa. Szerintem ezt érezhetik a helyiek is, mert egy árva virágot sem láttunk sehol sem. A rejtés rendben van. Egy gyors horgásztóforduló után idultunk hazafelé.
Köszönjük a rejtést.
Zsámbékról indulva egy 20km-es bányabetekintő-mezőkerülő-mányi falu, és pecatónéző kutyasétáltatás közben előkerült a doboz.
Évekkel ezelőtt már jártam itt GCKAKU ügyben, halvány emlékeim szerint ugyanebben a rejtekben volt az is.
TFTC!
Előző este két mozgóláda megjelenése egyből adta az ötletet, hogy Neszmély-Tatabánya között lesz a mai kirándulás.
Hazafelé utolsó hely. Egy ilyen csodás helyen még ezek a minimál stílusú betonkeresztek is jól mutatnak.
A GCKAKU mozgóláda is idekerült csak a domb másik oldalára.
Egy kellemes, nyárias nap Bal3 társaságában. Szép, 260 kilométeres karikát mentünk ma és ez a szép kis helyszín teljesen útba esett. Tetszett a hely és jó volt itt ücsörögni pár percet a keresztek árnyékában! Köszönet!
Bicske-Mány-Zsámbék-Bia-Sasad. Az erős ÉNy-i szél miatt csak hazafelé két keréken, így is összejött 45 km. Hangulatos hely, jó rejtek. A meredek és bozótos rész elkerülhető, ha kicsit továbbmegyünk a köves úton az erdő széléig (sorompó) és ott térünk le balra a keresztekhez kanyarodó ösvényre. Az utakon elég nagy a kamionforgalom, egyik-másik csak centikre húzott el mellettem.
Jó nagy szélben érkeztünk, majdnem lerepültünk a keresztek mellől :)
De azért sikerült megtalálni a ládát. Szép a kilátás! A beton keresztek illúzió rombolók voltak számunkra.
Köszönjük a rejtést!
Zoli, Helga, Barnabás, Mártika, Bíbor, Bori
Nagyon erős szél volt a kálvária hegyen. Viszont a kilátás csodás volt. Nagymamával is kereshető, mivel pont láttunk a betonkeresztnél egy nagymamát, aki virágokat szedett. Köszönjük!
Ezek szerint jó helyre tettem vissza a ládát, mert Katikáék megtalálták. Amikor délben ott jártunk, a láda fenn a fűben hevert. Visszaraktam oda, ahol a helyét sejtettem. Sértetlen volt, állat nem rágta, nem volt kifosztva, összefirkálva. Szerintem a szél sem fújhatta ki. Hogy került oda????
Bringával Csókakőről. Jókor jött ez a láda, célpontot kerestem a mai napra. Kellemes volt a Vértesen keresztül a melegben, majd megpihenni a kálváriánál.
Köszönöm a lehetőséget.
Up. 05.22 A dobozt a helyére tettem vissza, muglik nem voltak, nem tudom hogy kerülhetett a fűbe.
Nagyon szép időben, igazán szép helyen, jó rejtés! Köszönöm!Igyekeztem hamar ideérni! Logolás után a Horgásztavat is megnéztem,érdemes lemenni!Képek később!
A Bakony felé menet útbaejtettem. Gyakran biciklizek, járok erre.
A beton keresztek nem nyerték meg a tetszésemet.
A szép tavaszi időben, nyíló virágokkal nem rossz hely ez a kis bánya, de a környék (Zsámbék-Perbál felett) végig ilyen.
Érdemes volt korán reggel jönni, erre a szép, nyugalmat árasztó Kálváriadombra. Nagyon szép a panoráma, a régi kőbánya sziklái és a Kálvária melletti fenyveserdő.
Mány község honlapját olvasgatva sok-sok történelmi érdekességet lehet olvasni 1082-től napjainkig.
http://www.many.hu/index.php?oldal=586
Köszönet a rejtésért, a szép hely bemutatásáért.