Via ferrata. Olyan szépen hangzik! És olyan távol áll tőlem! Külföldön láttam már egy-két ilyen ládát, de gyorsan át is lapoztam, hisz ez semmi olyasmi, amire én valaha képes leszek, hisz se hozzáértő társam, se eszközöm, se tudásom, se bátorságom nincsen meg hozzá. Viszont van tériszonyom, amit hol sikerül leküzdenem, hol nem. Az efféle helyekre felnézni is rémisztő, nemhogy róluk le! Gondoltam én. Aztán megjelent ez a láda. Hmm. Lehet kérni túravezetést. Hmm. Aztán megérkezett Blue Mali szíves invitálása. Ez már nem hmm! Ezt a lehetőséget meg kell ragadni! Ha már van eszköz és társ, akkor talán valahogy a bátorság és ügyeség is megjön! Reménykedtem.
Ilyen gondolatokkal indultunk el Péter60-nal. Sajnos 22 percet késtünk egy eplényi buta dugó miatt, így Blue Mali Szabó famíliával, Discoverrel és Hörcsöggel már rég a falon járt, amikor mi a beszállóhelyhez értünk. Blue Mali lekiáltott, hogy öltözzünk be, majd jön. Öltözzünk be? A beülőket megtaláltuk és a bő 6 évvel ezelőtti
GCHUSV emlékeim alapján sikeresen fel is húztam egyet. Akkor oda toppant Blue Mali, igazgatta kicsit, aztán mondta, kezdjünk el mászni, majd jön. Függőleges szikla, benne 4 pöcök. Bennem meg nagy elszántság. A negyedik stiftig fel is veszkődtem magam. Ott aztán csak kapaszkodtam, alattam szédítő mélység (legalább 2-3 m), a karom egyre jobban fáradt és nem tudtam, hova és hogy kellene tovább. Én erre képtelen leszek! Hülyeség az egész! Ezért jöttem el Pécsről hogy most itt feladjam? Túl gyenge, túl ügyetlen vagyok! Bár esetemben a karomra vonatoztatva, de Villonra gondoltam ("nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz") és már majdnem könny szökött a szemembe a tehetetlenségtől és csalódástól, így jobbnak láttam leevickélni. Nem sokkal ezután ért oda Mikulás, aki tervezetten késve jött. Ez volt a mi nagy szerencsénk! (Hozzánk képest) pillanatok alatt beöltözött és elegáns léptekkel és gyorsan felsétált a pöckökön. Ja, ezt így kell? Igyekeztem hasonlóan lépkedni és csodák csodájára már túl is voltam ezen az előbb még leküzdhetetlennek tűnő sziklaszakaszon. Mentem-mentem egyre feljebb, élvezve, ahogy Mikulás magyarázatának és biztatásának köszönhetően képes vagyok rá. A magasságtól pedig nem volt időm félni, hisz annyira arra koncentráltam, hogy haladjak. Annyira jól megépített a pálya és kényelmes, biztonságos a felszerelés, hogy a magasság élménnyé válik, nem veszéllyé. Fényképeztem is közben és akár a GPS-t is tudtam volna nézegetni, de nem bántam egy cseppet sem, hogy Mikulás már megkereste a keresnivalót, mire odaértem.
Az Ostromlók útja teljesítése után kicsit kifújtuk magunkat, majd következett a Várpanoráma nevezetű mászóösvény. Nem éreztük nehezebbnek mint az előzőt és lelkesen küzdöttünk fel ide is magunkat. A csúcson a láda és a borús, kicsit ködös idő ellenére is jutalom panoráma fogadott.
Tetszettek a virtuális jelszóhordozók és takaros a végláda is. Bízom benne, hogy azért rejtett pontos a multi, hogy a .com szabályainak is megfeleljen és hamarosan felkerül oda is hogy külföldiek is örülhetnek neki. Ha nem ez az ok, akkor feleslegesnek érzem az adott körülmények között ezt a csavarást.
Mivel ez az első ilyen láda Magyarországon, valószínűleg sok játékostársnak az első találkozás magával a via ferrata fogalmával. Szerintem jó lenne a ládaoldalon egy rövid általános ismertető a sportról és történetéről.
Köszönöm ezt a különleges élményt, amihez sosem jutottam volna, ha nincs ez a láda. Mindig katarzis, ha az embernek sikerül önmagán túllépnie. Akarom mondani túlmásznia. :-)