A helyszín:
Egyik, mondhatni a világon egyedülállóan ritka képződményünk az atkári periglaciális talaj, amelynek forma-, és színvilágában különlegeset alkotott a természet.
A szelvény anyagának fő összetevői: finoman porló fehér mész, vörös agyag, sárga agyagos vályog és szürke nehéz agyag. A vörös agyagos talajanyag a Pliocén kor meleg, nedves időszakában képződött, eltemetett talaj maradványa. Ez a vörös talajanyag igen intenzív állati fúró és keverő tevékenység által került a mélyebb rétegekbe. A mész csak később került ezekbe a mélyebben húzódó rétegekbe a területre hullott meszes löszből való kilúgzás útján. Az atkári képződmény egyedisége a helyszínen is jól megfigyelhető nehéz agyagréteggel magyarázható. Ez nemcsak a mész felette történő felhalmozódásához, hanem az agyagréteg fölötti talajanyagnak a gyakori vízzel való telítettségéhez is vezetett. A Pleisztocén kor fagyási és olvadási folyamatai az egyes rétegek és a járatkitöltések megszakadásához, gyúródásához és keveredéséhez vezettek. A melegebb időszakokban a felengedett, vízzel telített anyagban a keményebb konzisztenciájú illetve nagyobb térfogattömegű anyagok, a rájuk nehezedő felsőbb rétegek nyomása alatt deformálódtak, kenődtek, létrehozva a hullámos, cseppszerű és csóvás formákat. A nagyobb nedvességtartalmú, plasztikus, meszes anyag a felsőbb rétegek terhelése alatt hozta létre a felszökésszerű csúcsosabb hullámokat. Ezek a folyamatok hosszú időszakon keresztül, több periódusban zajlottak és alakították ki a színekben és formákban gazdag, igen ritka természeti jelenséget.
Az atkári szelvényhez hasonló felépítésű és rendkívüli formagazdagságot mutató szelvényt sem az irodalmi adatok között, sem a témával foglalkozó szakemberek terepi megfigyelései során nem találtak, ezért a képződmény különleges és egyedi jelenségnek tekinthető. ÓVJUK!!!
A szakmai körökben egyöntetűen védettnek tekintett természeti érték közvetlen szomszédja sokáig egy szeméttelep volt. Szerencsére rekultivációjával a szelvény környéke is új 'köntöst' kapott. egy mini tanösvény formájában (talán az ország legrövidebb tanösvénye címre is pályázhatna). Mindez fából és úgy, hogy magát a szelvényt immáron csak erről az ácsolt és fedett ösvényről lehet megszemlélni.
Megközelítés:
A szelvény megközelíthetősége is jelentősen javult: nem az országút szélén kell parkolni és nem is a szántóföld szélén haladva kell a szelvényt megközelíteni. Az M3-as autópálya Gyöngyös-nyugat, Hort leágazásától indul Atkár felé az út. Erről ágazik le egy rozsdás, kissé megviselt, nyitott sorompónál ( N 47° 42,513' E 19° 52,812' [GCATKR+letérő]) az immáron kocsival is járható út a tanösvény felé. A sorompó és a tanösvény kezdőpontja ( N 47° 42,431' E 19° 52,726' [GCATKR+tanösvény]) közti mintegy 200 méteren szinte akárhol lehet parkolni, a maradék részen pedig sétálni.
Rejtés:
A láda a pallók alatt keresendő, könnyen elérhetően. A lépcsőtől számított második oszlop magasságában, a szelvény felőli oldalon érdemes benyúlni (a gerenda tetején lenne a helye).
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Ecséd és Atkár volt a cél mára, így sokat buszoztam, mert közben Gyöngyösre kellett visszamenni újra.
Nagyon érdekes hely, természeti kincs. De a sok szemét rontja az élvezetét. A láda rendben van. Visszafelé az aszfalton jöttem, mert odafelé több kiló ragadós sarat kellett cipelni a cipőn.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.0]
Hamarabb jött a pótjelszó szembe, mint a láda, de mindkettő meglett. Bár meg kell hagyni, hogy az itteni jó agyagos talaj instant rátapadt a cipőmre - az esős idő miatt nedves volt - amíg a ládáért leléptem a pallókról.
Köszi a lehetőséget!
Meglett! Köszi a rejtést!
Sajnos a helyszín már nem olyan mint a képeken, sokkal elhanyagoltabb. Kár lenne érte ha az enyészeté lenne. Igaz otlétemkor éppen a bekötőút mellett vágták a füvet.
Az 1600. láda nyomában... Ezen a ponton kezdtük meg a mai kirándulást, ami egy jó kiindulási pont volt. Tetszett ez a képződmény, amit itt ezen a "hosszú" tanösvényen megnézhető. Jó hogy az ilyen értékekre odafigyelnek és kiépítik a látogatóknak. Igaz, ha nincs a Geocaching nem biztos hogy felfedezzük.
Köszi a rejtést!
Az ünnepélyes 5000. ládarejtésre tartva tettem egy kis kitérőt és egyben egy gesztust a geocaching társadalom felé. A meghagyott, korábbi jelszóhordozó megtartásával egy friss, ropogós (valódi) dobozt hagytam a helyszínen. a keresők vélhetőleg nagyobb örömére.
Megtaláltuk pappcsaláddal, Libertyvel és flevyvel az 5000. láda élesítése előtt. Amikor odaértünk igencsak csípős hideg szél fogadott bennünket, és egy bajba jutott kis rozsdafarkú aki be volt szorulva a hálóba. Sikerült óvatosan kiszabadítanom a fogságából és vidám csiripeléssel megköszönve repült tovább. Megnéztük a táblákat, már amennyire láthatóak voltak, loggoltunk és haladtunk tovább úticélunk felé.
Köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.9.12]
Megvan, köszi!
Szurdokpüspöki - Nagy-Hársas - Jobbágyi - Szurdokpüspöki kutyás körtúra után hazafelé két drive-in még belefért, ez volt az első.
Érdekes kis bemutatóhely.
Jelszó rendben.
A kilátóterasz környéke eléggé benőtt, kissé szemetes, de nagyon érdekes volt a föld látható rétegessége. Ami igazán megfogott a rejtésben, mégis inkább a visszaútról nyíló kilátás volt. Köszönöm, hogy megmutattad!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Köszi a rejtést! Megtaláltuk! Valóban érdekes a hely, de tényleg mini a tanösvény. A környék még mindig nagyon szemetes, többre érdemes a hely. A rejtés igényes, szinte ki szúrja az ember szemét.
HEURÉKA! Köszönöm a rejtést! Kifejezetten tetszett a látnivaló, érdemes volt letérni az autópályáról. Amilyen szépen megoldották ezt a pici tanösvényt, olyan elkeserítően szemetes a környezete, ami láthatóan nem a rekultivált szeméttelep maradványa.[Geoládák v3.12.10]
A mai napon a jászberényi XX láda volt a célpont, de oda és vissza úton még szedegettünk útbaeső pontokat a Jászságban és a Mátra alján.
Szemerkélő esőben értünk ide, szerencsére nem túl hosszú a túra a parkolótól a látnivalóig. Érdekes látnivaló. A képek alapján nagyobbnak gondoltam.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.7] GCTOUR után hazafelé ezt is levad?sztam.
A bekötöút elején parkoltam, onnan gyalog.
Magasépít?sű kocsival akár 25 méterre is el lehet gurulni.
Köszönöm a rejtést. Tetszett a bemutatóhely. Azért adtam a környezetre négyest mert elég sok a kirándulók állal hátrahagyott szemét. Igaz, erről nem a rejtő tehet...
Ahogy kocsival jöttünk az út mellett sok helyen szemetet látni. A közvetlen környezet szerencsére nem az. Amikor eljöttünk a rejtéstől, a távolban csomó őzikét láttunk.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.9.6]
A pénteki és szombati OKT-t városnézéssel, a környék bejárásával és egy rövid strandolással pihentük ki Jászberényben. Remek helyet mutat be a láda: én legszívesebben 5* értékelést adnék rá, ha lehetővé tenné a program. A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy sajnos csak a "szakmabeliek" tudják igazán értékelni ezt a látványosságot. Őszintén hálás vagyok érte, hogy megmutattad, mert az ELTE-s kurzusokon nem esett szó erről a talajszelvényről. Köszönöm az élményt!
"Ládakarbantartás". Minden rendben. Csak az idő vasfoga erodálja a "tanösvény" infrastruktúráját. És persze a szelvényfalra is ráférne egy kis tisztítás.
Hajdú-Bihari kalandozások során itt jártunk Robogo es tabletta társaságában. Nyíregyháza, Debrecen, Hajdúszoboszló környékével ismerkedtünk, közben sok érdekes helyet is felkerestünk, hus és comos ládákat is kerestünk.
Nagyon szépen köszönöm a rejtést és a munkát, amit a láda kihelyezésébe fektettél.
Sok megyés (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves) ládázós hosszú hétvégén kerestük fel a ládát kitkat0123 és tabletta társaságában. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. Ma Hajdúszoboszlóról hazafelé vettük az irányt a Tisza-tó felé, majd Kisköre és Poroszló után felkerestünk pár Heves megyei ládát.
Köszönöm a rejtést!
Ezt is megtaláltam! Köszönöm a rejtést. Nem volt hiába eljönni ide. :)
Részletek és képek hamarosan.
Természetesen ezt is mikor máskor keresse az ember, hóban, amikor alig látni valamit. :D Előnye hogy a környéken senkivel nem találkoztam, más ilyenkor úgyse jár erre. Szeretem az ilyen virtuális ládákat, nagyon ügyesen van elrejtve, mégis könnyű rátalálni. Mivel sajnos sok minden nem látszott, így nem is töltöttem el sok időt itt, még vissza is kellett érni a buszhoz. [Geoládák v3.0.0] 1240.
Érdekes képződmény. Jó volt látni, hogy igyekeztek szépen megcsinálni a környékét és így azért már elfogadható lett az odavezető út is. Köszönet a hely bemutatásáért!
Gyöngyösi kirándulásunk utolsó találat. A láda az "ide sem jutottunk volna el a játék nélkül" kategóriába tartozik. Nagyon jó élmény volt ilyen különleges geológiai helyszínre eljutni! Köszönjük!
Erre tettem-vettem, megleltem. Kellemes hely, helyes rejtek. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg] Másokkal ellentétben ehhez a rejtéshez épp ilyen egyszerű, virtuális jelszót tartok jónak. Egyszerűségében rejlik a hely szépsége. Köszi.
Két napos Kékes túránk első napján Hatvanból indultunk, és a 3-as útról letérve Atkár felé kerültünk. Már előre kinéztem magamnak ezt a ládát, ami éppen útba esett. Meglepődtünk, hogy mennyire nincs kitáblázva ez a tanösvény. Ha nem tudjuk, hogy ott van, biztos, hogy észre sem veszünk belőle semmit. Pedig igazán szépen ki van építve, és mindenképpen megér egy látogatást. Érdekesek a rétegek által alkotott mintázatok.
Köszönjük a rejtést! :)
Úgy esett, hogy másodszor is megtaláltuk ezt a helyet. Akkor is, most is nagyon tetszett, bármennyibe is került. Igazán igényes, nem hétköznapi megoldás.
(A filccel felírt és a gravírozott jelszó nem egyforma.)
5/5. Mai utolsó ládánk nekem nagyon tetszett. Látszik, hogy lelkes iskolások gondozzák. Maga a geológiai képződmény nagyon érdekes és különleges. Nekem a tényleg nevetségesen apróka tanösvény is tetszett. Már csak azért is, mert nem ez volt az első EU szponzorált túlárazott projekt amit ma láttunk. A pusztafogacsi kápolna 17 millióból lett renoválva, ez meg 10-ből. Remélem mindenki érti, hogy miért ilyenek az EUs projektek és nem fogja hibának felróni egy egyébként szép ládának az ilyesmit. Még a páromat is sikerült kihúzni a kocsiból, hogy ezt az unikomot nézze meg és neki is tetszett. Köszi a rejtést!
Több meglepetést is hozott ez a láda.
1. Tábla, ami a látnivalóra hívja fel a figyelmet - nem az országút mentén, hanem kb. 100 m-rel beljebb, ott, ahova az ember csak akkor keveredik, ha tudja, hogy erre van a látnivaló.
2. Rövidke fa sétány - 10 millió forintból.
3. Érdekes talajszelvény.
4. Otromba jelszóelhelyezés.
Ez bekerülhetne a Guinness rekordok közé, mint a legrövidebb tanösvény... :-)
De tényleg kellemes, nyugis hely, szép kilátással. Ha az ember épp erre jár, megér egy pihenőt.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Nem is gondoltam, hogy ilyen közel hozzánk ilyen ritkaságok vannak. Magamtól biztosan nem jutottam volna el Atkárra, de így egy könnyed délutáni kirándulásként megfuttattuk a gyerekeket egy kicsit.
Szép a panoráma Gyöngyösre és a Mátrára. Következő mai célpont: Nagyréde, ha már úgyis idelátszik :)
Ez volt a mai másik találat. A helyszín már a ládaleírás alapján is érdekesnek tűnt. A sorompó után parkoltam, majd félúton önkéntelenül is, a szelvényhez vezető útra terelődik a látogató. A tanösvény és a látnivaló érdekes, a táblákon sok információ van.
Ezeket a rejtéseket szeretjük. Amikor nem felkapott de nagyon érdekes helyszínekre vezet el a leírás. Nagyon figyelmesen kell megnézni a jelszót, bennünket is majdnem megtréfált.
Értem én a jelszóproblémás gondolatokat, valóban egyértelmű a fém táblán, az alatta levő felirattal nem kell foglalkozni.
Érdekes hely, mindig megérint, ha több tízezer (millió?) évvel ezelőtti dolgokat látok, mindig elgondolkodom ilyenkor, hogy mennyire semmi ideje vagyunk itt a Földön...
Megtaláltam. Nem akarom ragozni,-de nagyon átment rajtam,-sokat kell még olvasnom a jelenség alapos megismeréséhez. Meg ijedtem a tó láttán,- de utána minden szuper lett,- nem zavart a csöpögő eső. Nem szoktam maximumot adni csak ritkán,-de itt nem lehet betelni. Nem okoskodás de a jelszó feliratokat figyelmesen olvasd. Miket tud meg az ember. Köszi szépen a lehetőséget.
Jutalom wellnesezésről Pestre menet végre hómentes időben tudtuk megkeresni.
Nagyon érdekes képződmény. A jelszó is nagyon jó helyen van, hisz a látnivaló előtt-mellett. Így amíg leolvassuk, addig is gyönyörködhetünk benne. :)
Köszönjük!
A képződmény érdekes, az odajutás picit kalandos volt számunkra. Semmi sem jelzi, hogy az úttól pár méterre mi látható. A jelszót egy 5 cm-es pók őrizte! Köszönjük!
Az "atkári periglaciális képződmény" jelzős szerkezet ládázásaim kezdete óta izgatta a fantáziám, ezért semmiképpen sem lehetett kihagyni! A műúton először továbbmentem, nem hittem, hogy azon az elhanyagolt úton kell kimenni egy ilyen kivételes természeti képződményhez. A helyszínen elcsodálkoztam a remek fa építményen, meg is állapítottam, hogy ideális hely lenne ún. "bivakoláshoz", ha majd esetleg újra erre járok. Nagy bámulásomban el is mentem a csoda előtt, csak visszatérve láttam, amit látni kell. Egy pillanatra belém hatolt a teremtett világ nagyszerűsége felett érzett csodálatom, eszembe jutott, hogy a természettudományos magyarázat ellenére lehet, hogy ezek a rétegek tényleg a pillanat töredéke alatt alakultak ilyen hullámosra, hogy a réteg hullámalakzatának felső ívének külső oldalán levő rétegnek nem volt ideje lefolyni a hullám völgyébe, ahogy ezt egy könyvben olvastam, mint kreacionista bizonyíték. Az útközben talált extrahosszú gumipókom segítségével sikerült lehajlítva kikötnöm és kifosztanom a közeli siheder szilvafát, szedret itt és a műút mellett is éve elégedetten haladtam tovább, hogy az aktári temetőnél vizet is vételezhessek. /511./
A közvetlen környezet szépen kiépült, jó lenne, ha mielőbb száraz lábbal el lehetne jutni az országútról. De még így is jó, hogy láda lett itt elhelyezve.
Kora reggeli találat munkába menet. A szeméttelep a múltté, a környéket rendbetették. A képződmény érdekes, két apró darabkáját eltettem kisebbik fiam kőzetgyűjteménye részére.
Köszönöm az igényes virtuális rejtést.
Megvan. Útban Visegrádra, egy kis kikapcsolódásra. Egy rendkívül igényesen kivitelezett virtuális multi egy viszonylag igénytelen helyen, egy rehabilitált szeméttelep mellett. A betemetett szemétdomb tetejéről szép a kilátás. Köszönöm!
Vámosgyörkről Gyöngyösre kerékpározva érintettem a ládát. A közeli szeméttelepet már rekultiválták, a láda megközelítése búza mező szélén lehetséges. Köszönöm a rejtést!
Az OKT Mátraszentistván-Mátraháza szakaszának bejárása előtt kerestük meg a pontot.
A földtani képződmény tetszett, de közvetlenül mellette már földgépekkel tönkretették a területet. Az ott lévő szemét között romák guberáltak.
A leírás ellenére táblát nem találtunk, de egy levágott gyökérdarabra filctollal fel volt írva a jelszó.
Köszönjük a lehetőséget!
Megtaláltuk, igen nehezen. GPS nélkül nem olyan egyszerű. De remélem ez az utolsó GPS nélküli keresésem! Egyébként a szeméttelepi őr szerint a napokban egy busszal érkeztek emberek, megnézni a tényleg különös talajképződményt.
Jó sarasak lettünk, de gyönyörű nagy csipkebogyót szedtünk.
Karbantartás. Egy kis táblát csavaroztam fel, azaz csak csavaroztam volna, ha a csavarhúzó-csavar-fa triumvirátusban nagyobb lett volna a harmónia. Így most egyik csavar sincs végig betekerve. A feladatukat ellátják, legfeljebb esztétikai szempontból hagynak némi kívánnivalót. Szívesen veszem, ha valaki segít ezen. Előre is köszönöm.
Erről se tudtunk, és ide se jöttünk volna, ha nincs a geokessing..., de szerencsére van, így Nyíregyházára tartva lefordultunk Atkár felé a 3-as útról. Mint látvány nem olyan különleges, de a leírásból megismerhető különlegességét is odavéve biztosan megéri. Szerintem a szeméttele közelsége egyáltalán nem zavaró, "szag" nincs, ráadásul a domboldalról egész jó a kilátás Gyöngyös (és a Mátra) irányába, szóval semmi baj a "ládával". Köszönjük.
Pepe hibás jelszava valóban sokkal jobban látszik mint a rejtőé, de kis természettudományos műveltséggel segítség nélkül is kitalálható, mi a hiba benne, úgyhogy nem okozott volna gondot, akkor sem, ha nem találok rá az "eredetire".
Az út szélén parkoltunk, kerestük a földutat, amit a GPS jelzett az erdősáv mentén, de úgy tűnik azt beszántották. Maga a képződmény nagyon tetszett, tényleg kár a környezetért! Köszi, hogy megmutattad!
Érdekes volt, tetszenek a természet rajzai, kösz, hogy megmutattad.
Pepe1948 felirata megtévesztett, szerencsére látszik még máshol is a jelszó, de csak itthon tudtam meg melyik is a jó. Olvassátok el a logját.
Már kezdett esteledni, így csakis látnivalóra koncentráltam. A sorompótól vágtam neki, a búzatábla szélén. Nyulakat és őzeket risztottam meg, mindannyian jól megijedtünk.
A látnivaló első osztályú, szinte rabul ejtett.
Munka kapcsán rengeteget jártam erre pár éve, fogalmam sem volt róla, milyen kincset rejt ez a kiserdő.
Valóban nem volt kellemes látvány a környéket elárasztó szemét, de láttunk már ennél rosszabbat is. Úgy tűnik, ezek a ládák valahogy vonzzák a kis kupacokat. A koordinátákhoz vezető utat (ha, volt ott olyan egyáltalán) beszántották, így csak két lehetőség akadt a megközelítésre (a szeméttelepen vagy a búzatáblán keresztül). Oda-vissza alapon kipróbáltuk mindkettőt (a búzatáblás megoldás bizonyult a jobb döntésnek).
162 km-es tekerés Monorról, az ecsédi és az atkári ládákhoz. Oda-vissza viaskodtam a nyílt részeken, a szembeszéllel (délutánra átfordult, nehogy a visszaúton segítsen). Az ecsédi láda begyüjtése után, tovább tekertem Atkárra. Hát újra csak a méreg, egy ilyen geológiai ritkaságból szemétbányát csinálni, ez is csak a magyar pazarlás iskolapéldája!!! Más ország, idegenforgalmi nevezetességet csinálna belőle, megfelelő hírveréssel. Köszönöm a rejtést és Pepének a korrekciót: Paparazzy48.
Csak egy helyen találtam jelszót, ami rosszul olvasható, ezért nem frissítettem, hanem az általam vélt betűket felírtam egy másik helyen. Mint utóbb kiderült hibásan. Az "U" helyett "LI" irandó. Kérem, hogy aki legközelebb arra jár, kaparjon bele egy kis hézagot az "U" talpának jobb sarkába.
Dél felé terjeszkedésünk első állomása. Csalódás volt a számunkra a hely.
Maga a geológiai képződmény érdekes, a többi felejtendő! Itt voltunk, megnéztük,ennyi....! Köszi!
Mátra felé menet megtaláltuk. Kicsit megijesztett a sok szemét az út elején, de a rejtés környezete valóban említésre méltó. Köszönjük, hogy megmutattad. :)
Kíváncsian sétáltunk a szántóföld szélén, a wap oldalon átfutott leírás után.
Hallgattuk a vércsék(?) vijjogását, bámultuk ahogy keringenek. A rejtéstől pár méterre sétáltunk be az erdősávba, így mi nem találkoztunk szeméttel.
Teljesen csendes békés hely, érdekes mintázatú képződménnyel. Később láttuk a szemetet, sajnáltuk hogy ennyi van itt, de azt gondolom hogy ez nem von le a rejtés értékéből.
Köszönöm hogy megmutattad ezt a helyet!
Az 5. GARMIN GPSGames Műhód Fesztiválra (Sarud) menet begyűjtöttük a találatot.
Gyors megállás, majd a felszántott részen begyalogolás. Tényleg egyedülálló látvány. Tetszett!
A szeméttelep meg nem érdekelt!:)
Köszönjük a lehetőséget!
Szilvásváradra menvén, egy kis kitérővel kerestük fel ezt a rendkívül érdekes jelenséget. Azonnal felmerült bennem - a lehetséges, hogy naiv kérdés, hogy hogy a csudába lehet egy ilyen eldugott helyen ilyesmire rátalálni? (A geológusokra gondolok természetesen nem a hétköznapi emberre) A leírásból tudható, hogy ez egy rendkívül ritka természeti jelenség és azon belül is "formagazdagságát tekintve" nincs máshol a világon ilyen. Azonnal következik az újabb kérdés, miért nem óvjuk? Ilyen körülmények között fenn fog maradni az utókor számára?
Közvetlen szomszédságában szeméttelep!! Felháborító! Egy esetleges terep rendezés kapcsán, mondjuk a szemét magyar módra történő eltüntetésére, mi van, ha eldózerolják ezt a világ ritkaságot??? Tehetetlenek a szakemberek?
Nagyon köszönöm, hogy megmutattad! Egy aggódó, természetvédő kesser.
Nagyon érdekes.. a helyszínen Oldfoxxal elolvastuk a tudnivalókat, érdekes..Tetszett. Felettünk két vadmadár rikoltozott felháborodottan, észrevettük a szelvény előtti fán a hatalmas madárfészket, nyilván azt hitték, háborgatjuk az otthonukat. Még elmentünkben is sokáig figyeltük őket, ahogy felettünk kőröztek. Köszönjük, Oldfoxxal..
137 km kerékpár edzés 1100 m emelkedéssel a Hatvan - Lőrinci - Rózsaszentmárton - Ecséd - Gyöngyöspata - Gyöngyös - Visonta - Markaz - Abasár - Gyöngyöshalász - Atkár - Vámosgyörk útvonalon 2 új és 8 régi ládával. Hőség volt, tobzódott a Természet, így az 50 m csalánjárás és a 150 m búzatáblajárás véreshurkákká változtatták a lábaimat.
GCMRKZ után jött egy jó 25 km-es szakasz tele dombokkal, de oldalhátszéllel. Az első találat régen volt, csak a rétegződésre emlékeztem, meg arra, hogy körülötte sok a szemét. Persze más évszakban voltam, de most, a gabona érésének idején önsanyargatás biciklivel a hátamon a keskeny ösvényen veretni a lábamat kalásszal. A reggeli ecsédi csalánütlegeléstől még bizseregtek a tagjaim, a meleg, az izzadság és a gabonakalászok rátettek. Vörösek voltak a lábaim, mire kijöttem.
A rétegződés és a jelszó azonnal meglettek. Kijövet után már csak 6 km volt hátra Vámosgyörk vasútállomásig, ahol újra hideg vízzel enyhíteni tudtam égő tagjaimat.
Ez Magyarország :D Nem semmi a szeméttelep vs geológiai ritkaság egymás nyakában. Nincs nagyon megbecsülve, de azért köszönjük, hogy megmutattad nekünk ezt a kincset! Viszonylag könnyen megtaláltuk, csak a búzatáblán kellett követni a kitaposott nyomokat.
Megtaláltuk!
Borzasztó, orrfacsaró bűz volt a környéken! A szemét nagy részét eldózerolták, befedték földdel, de a szag megmaradt, és azért szemét is még bőven. A rejtek melletti fán egy nagy ragadozó madár fészkel, sikerült is leugrasztanom a fészkéről, és amíg kerestem a jelszót végig felettem köröztek, hangosan vijjogatva. Gyorsan el is hagytam a helyszínt. Valószínűleg egerészölyv lehetett.
Szerintem érdemes lenne betegre állítani amig tart a költési időszak, főleg, hogy nem egy egyszerű verébről van szó.
Köszönet a rejtésért.
Szilvi+János
Magával a képződménnyel minden ok...a területnek csak az a része tetszett. Először amikor megálltunk azt gondoltuk rossz a koordináta....Ez a látvány ami ott fogadott bennünket.....szörnyű!!!! Ha április elseje lenne akkor kandikamerát kerestem volna hol filmeznek bennünket...szemét szemét.......na meg egy fotel a pusztába.....gyönyörű!
Útban hazafelé, kis kitérővel a pályáról kerestem meg. Először előről próbálkoztam, de végül körbesétálva gyorsabb és könnyebbb volt volt odajutni (bár így pár lépés a búzatáblában, aminért valószínűleg nem lennék megdícsérve, de a traktornyomon jól lehetett haladni). Igazán érdekes képződmény, tetszett. Köszönjük a rejtést! (A következő kalandorok velemelyike szerintem megerősítheti majd a jelszót, mert kissé megkopottnak tűnik)
Így jár, aki csak letölti a koo-t a gps-be és nem olvas leírást!
A helyszínen a nem létező ládát ugyanis vagy 20 percig kerestem, persze hiába. :)
A helyről egyébként épp érkezésemkor távozott egy kesser ( a nevét sajnos nem kérdeztem meg), tőle azt kérdeztem, megvan-e, nem megyek-e hiába. Azt mondta megvan, csak sajnos egy madárfészek van 3 méterre, így nem biztos, hogy jó helyen van. Válaszul csak annyit mondtam, hogy a logba majd beírjuk, hogy a gazda helyezze át a ládát. Aztán ő el, én meg nekiálltam kutakodni. :)
Persze nem csak a fészek 3 méteres körzetét néztem át, hanem tán a 30-at is, de ugye nem találhattam semmit, így több okból is bosszankodva távoztam.
Nos, elég lehangoló a környezet, sajnálom, hogy ilyen országban kell élnem, ilyen mentalitású polgártársak között.
Ja, maga az attrakció persze jól néz ki!
Kérném a gazdát, hogy legyen oly kegyes és fogadja el!
A ládától távolodóban összefutottam snake-kel, akit megnyugtattam, hogy van mit keresni (sajnos, nem mondtam, hogy virtuális, bocs), és felhívtam a figyelmét a pontnál fészkelő ragadozó madarakra.
Én felriasztottam egyiküket, és nagyon rosszul éreztem magam emiatt. Kérem, hogy ha lehet, ne háborgassuk őket!
Hatvan - Csány - Atkár - Hort - Hatvan kört tettem meg kerékpárral. Sajnos gps-t nem vittem, ez nem azért baj, mert nehéz lett volna megtaláni ezt az érdekes képződményt, hanem azért, mert talán elkezdhettem volna a ládagyűjtést az éves kupában. Sebaj, majd legközelebb.
Köszönöm a rejtést!
Megjelenése óta tervezem, hogy egyszer már elkanyarodok ide megnézni mi is lehet ez, de valahogy csak ma sikerült ezt a tervet megvalósítani. A képződmény jellegét, "állagát" tekintve meglepetés volt és érdekes.
A környezet viszont lehangoló :(
Kár érte.
Köszönöm, hogy megmutattad ezt a helyet!
Nagyon tetszetős a "tejszinhabos csokoládé" fal a szemétdomb mögött.
A környezetről meg nem a rejtő tehet... Már zsákolva a közeli szemét java: köszönjük.
Megtaláltam! Igaz nem is nagyon kellett keresnem. Milyen érdekességek fedezhetők fel kicsi hazánkban.
Az előttem látogatók már össze is szedték a szemetet a környéken. Három négy jókora zsák van megtöltve.
Köszönöm a rejtőknek, hogy ezt is megnézhettem, és külön köszönöm az ilyen kollégáknak akik gondot fordítanak környezetükre.
Remek látom még 2 ember ismét megtalálta .Üdv atkári 22 éves srác vagyok ma fogtam a csapatot és kimentük és ahogyan tudtuk helyre álitottuk a bevezető utat és a látványosság mellet lévő fák,bokrok,rózsa félek eltávolitása megtörtént sajnos csak oda tudtuk leszórni mellé de egyhelyen van és nem zavar a kilátásban nem vág és nem esel el a sok fában.Közeljövőben zsákkal megyünk és össze szeggyük a szemetet és kérem senkine szemeteljen.
A sorompó felőli megközelítést rögzítettük, holnap feldobom a térképrajzolóknak és akkor már mindenkinek meglesz. Egy kis bozótharc volt, mert azért sosem tudunk a legjobb helyen nekiindulni a dolgoknak! Marvin bejáróját rögzítettük a TuHu számára.
A Marvin kessertárs által ajánlott megközelítést választottuk, ez lehetett a szemétlerakó bejárata. Az ember nem is gondolná, hogy milyen érdekességet rejt egy bozótos ligetes terület, és jöhet az "ide sem jutok el ....".
Köszönjük a rejtést.
Nem az ajánlott parkolóhelyen, hanem a N47 42.531 E19 52.798 ponton (sorompóval zárt bevezető út elején) parkoltam, innét egy elhagyott úton, majd a szántóföld szélén elég kényelmesen közel lehetett jutni a ládához. Így a bozótharc is minimális volt, alig 100 méter. Nem tudom a másik irányból milyen lehet a megközelítés, de a jelzett parkoló felé eső oldalon mocsárszerűen állt a víz. A jelszót elég nehéz volt elolvasni, de szerencsére az egyik facsonkon az eleje, a másikon a vége volt olvasható. Próbáltam megerősíteni a feliratot, és az egyik facsonk oldalára is felírtam.
Valamit nem jól csinálhattunk, mert fejmagasságig érő gazban és veteményesben kellett mennünk, egy teljes szúnyoghadosztály kíséretében.
A képződmény valóban érdekes, mindenképpen megéri egyszer megtekinteni. Köszönjük, hogy megmutattad.
A két feliratból sikerült összerakni a jelszót.
Filc hiányában nem erősítettük meg őket.
Ok, csak a szúnyog volt sok. ;)
Én hátulról közelítettem, parkolónak az N 47° 42,515' E 019° 52,816' pontot használtam. Így a szemétdomb nem került az utamba (na jó, de akkor is csak egy kicsit).
A képződmény valóban nagyon érdekes volt.
Jelszó megerősítve fekete filctollal.
Akinek van esetleg fehér filc, vagy fehér hibajavító festéke, és pont erre jár, azzal jobb lenne átírni, mert a vizes fán is jól olvasható maradna (szerinetm).
Útban Tivadar felé, megálltunk. Utat láttunk befelé, el is indultunk. A szemétkupacot találtuk. Felderengett bennem, a szántóföld széle leírás az oldalról, és átmentünk oda. Napraforgósban találtuk magunkat. Akela békésen álldogált az út szélén, megállt mögötte egy teherautó, és a sofőr tett-vett a kocsi körül, a szemét körül. Egy ideig vártunk, majd a logolást Old Eye-ra hagyva visszatértem a kocsihoz. A jelszóval nem stimmelt nekünk valami. Az hagyján, hogy alig látszott, de nem úgy van írva, ahogy a gép elfogadja. Old Eye ismerte a szót és bepróbáltuk másik betűvel írva, bejött. A képződmény valóban különleges, érdekes.
Tényleg egyedülálló képződmény, örülök, hogy eljöttem megnézni. Több ilyen érdekes képződményhez kéne láda, de valódi, nem virtuális. Aki nem tudja felfogni ésszel, hogy a látnivaló nem a szeméttelep, az javíthatatlan. Azok mindenben megtalálják a vélt vagy valós hibát.
Csoportos megtalálás Debrecen felé menet. A szántóföldön átcuppogva és a szeméthalmokon átbotorkálva tényleg csodás látvány fogadja az embert. Alkalmasint egy CITO eseménynek jó helyszínt adna ez a láda. A jelszó még éppen látszódott. Lehetett volna nyugodtan hagyományos doboz is. Visszaérve levertük a cipőnkről a kb. 3 kg-yi sarat, hogy nyugodt szívvel szálljunk vissza a "gémszbuszba". :) Köszi!
A games-busszal Debrecenbe menet. A látnivaló érdekes, de a jelszót bizony nem láttam volna meg a vizes fán. Jobban értékeltem volna én is egy igazi csészét.
Mivel azt olvastam, mikor kinéztük a ládát, hogy a jelszó nem olvasható, felvettem a rejtővel a kapcsolatot és az ő kérésére pótoltam 2 helyre is...
Nekem nagyon bejött a hely!
Sajnos a szemét tényleg sok a környéken, de azt csak nem várjuk el a rejtőtől, hogy hetente menjen ki a rejtéséhez 3 konténerrel és szedjen össze mindent ...
Csupa esős, ködös időben a jelszónak csak pár betűjét tudtuk elolvasni, ezért kérjük a rejtőt a képek alapján a megadásra. E-mailban elküldjük a megfejtett betűket. Köszönjük
Innen a demjéni termálvölgybe mentünk fürödni. Finom meleg vízbe. Nagyon jót dagonyáztunk.
Száraz időben biztos olvasható, de vizesen szinte olvashatatlan. Ötödik próbálkozásra találtam el a jelszót. Maga a képződmény szép és érdekes.
Köszönjük a rejtést!
Megvan.
Nekünk tetszett a hely,igazi ritkaság, amit látni lehet.
Nem tudjuk meddig áll ellen az idő vasfogának.....
Mi is erősítettünk egy kicsit a jelszó olvashatóságán.
Köszönjük,hogy megmutattad.
Megtaláltuk. Egy félnapos játék utolsó állomása volt, már lámpafénynél, így nem látszott a "háttér". A képződmény felbecsülhetetlen. Köszönjük a rejtést
Megvan! Útközben a telekre, kerítésfestés előtt és jóval a műtét után, már fájdalommentesen:-)
Az esős napok után ez a talajképződmény meglehetősen mállós. -Mielőtt még mindenki arra gondolna, NEM kezdtem el bontani!
Csak a lentebbi logokat tudom ismételni, "kár, hogy nincs megfelelően felhívva rá a figyelem..."
Hasonlóan érdekes a Sámsonházai földtani szemelvény is.
Az eső elmosta a jelszót. A rejtőnek javasoltuk, hogy a toll helyett valamilyen fémes anyagra karcolva, ütve, vésve tartósabb lenne a jelszó.
A helyet mindenképpen ajánlatos felkeresni.
Bringatúra a Dél-Mátrában. Először rutinosan befutottam a szeméttelepre, majd megleltem a szántás szélén az ösvényt. Érdekes képződmény, több gondoskodást is megérdemelne (útbaigazító és ismertető tábla), persze akkor lehet, hogy túlélési esélyei is csökkennének. A jelszót egy helyen találtam felírva, többféleképp olvasható, de végül jól értelmeztem.
Jászárokszállásról bicikliztünk át ide öcsémmel. Először egy kicsit túlmentünk rajta, de aztán megtaláltuk a bejáratot az ároknál. A szántóföld szélén rendes ösvény vezetett, így hamar megtaláltuk. A jelszó is jól olvasható. A ládát nem találtuk, de a környék rendesen be volt járkálva...ahogy olvasgattam, nem sokan találták meg...Mi is csak 1-2 kört tettünk (nagy ívben kikerülve egy igencsak gyanús, legyektől zsongó zsákot, ami eléggé "furcsa" szagot árasztott), aztán indultunk is haza. GPS nélküli találat!
"Bridging the Centuries"-konferencia második nap - terepi tanulmányút keretében levadászva :) Csixem egy szlovéniai OMP-zés után elvesztette minden Tuhu-térképét, így a koo sem volt meg, szerencsére Lacinál volt papíros verzió (köszönöm!) Jelszó megerősítve, most már olvasható. Köszi a rejtést!
Megtaláltuk, de sajnos a jelszót nem sikerült felismerni. A 3.betűtől olvashatatlan. Kettőt tippeltünk, a harmadik lehetőségünket nem akartuk kockáztatni. A rejtőnek csak a hangpostája jött be, de emailen elküldjük a jelszómaradvány fényképét.
Az ajánlott helyen tettük le az autót. A bejáróban egy halott gólya feküdt, és a képződménynél is érdekes bűz terjengett, viszont egyedi a látni való. Kíváncsi lennék rá, hogy talált rá a rejtő erre a helyre. Soha nem hallottam még róla. A jelszó rosszul olvasható, legalábbis azon az ágon ahol mi megtaláltuk, de az eleje látszik a végét hozzá fantáziáltuk....
A Mátrából Szegedre hazafelé tarva kerestük meg a ládát. Nekem nagyon tetszett ez az érdekes földtani képződmény. Ha a bozótos déli oldalán közelíti meg a helyet az ember akkor síma ügy a megközelítés. A szép napos időben az egész Mátrát láttam észak felé tekintve. Köszönöm a rejtést.
Érdekes a geológiai képződmény. De sajnos semmi több:(
Megközelítés árkonbokron, szeméttelepen, dögkút mellett, bozótharccal megfejelve. Sajnáltam a rá szánt időt.
A dupla koncert után hazafelé nagy örömünkre szolgált a "láda". Sajnos nehéz az odavezető ösvényt megtalálni, s a szemétlerakó is rémesen büdös, de a látvány nagyon megérte. Köszönjük.
Örültünk a részletes leírásnak.
Peti bá' (valamint Pista föciszakos barátom, s sofőrünk Marci bátyám és unokája Flóra)
Szép képződmény, de a környezet... Sok a szúnyog és a szántóföldön közelítve sikerült rálépnem valami kigyószerűségre (sikló?), amire a kisfiam hívta fel a figyelmemet nagy riadalmat okozva! Érdekes helyek vannak kishazánkban!
Nagyon érdekesnek találtuk, persze sosem láttunk még ehhez hasonlót, de ha nincs is. Ezt a képződményt mi biztosan csak a rejtés által láthattuk, csak a rejtő jószándékából tudhatunk róla, nagyon köszönjük. Ha a másik irányba nézünk, ott meg szép a vetés.
Első Heves vármegyei ládám ez. A környezetnél a talajképződményt díjaztam, mert az nagyon tetszett! Sajnos nem tudtuk, hogy ilyen puha, így egy nagyon picit véletlenül lemorzsoltunk belőle. Ezt a helyet minél előbb rendbe kéne hozni, mert megérdemli! A ládaleírásban nem értem, hogy miért kell a szemétnél kihangsúlyozni, hogy ez a magyar valóság. Lehetett volna azt is írni simán, hogy valóság. Jártam már sokfelé külföldön, mindenhol rengeteg a szemét. Hollandiában, Párizsban, Görögországban, stb. is a saját szememmel láttam.
A környezetet legszívesebben lehúznám, mert iszonyú büdös van és az a sok szemét és egyéb... Ha az nem lenne ott szép kis hely lenne!
Maga a látványosság gyönyörű, mindenkinek ajánlom a megtekintését!
A láda legyen veletek!
Megtaláltuk! Igaz a képződmény szép, és látványos, de a környezet csapnivaló. Nem csak a szemét miatt, hanem mert nincs is látnivaló igazából. Lehetne itt valamiféle turistaút, vagy esetleg valami látvány még. Se kilátás, se semmi, csak szemét.....
Köszönjük szépen a rejtést és hogy gazdagabbak lettünk ezzel a szép élménnyel! Szomorú, hogy a közelben ott a sok szemét! Szerintünk egy igazi láda is elférne itt!
Kár, hogy ilyen ritkán látható képződményt ilyen szemét rejt el...
Sose láttam még ilyet, s nagyon jól néz ki!
Pláne, ha belegondolok, hogy ezt nem kézzel festették, hanem hosszú idők alatt alakult ki...
Nagyon megfogott ez a különleges képződmény. De legjobban az őzikéknek örültünk Baliagy-al, akik a fasor rejtekéből szaladtak ki és még pózoltak is nekünk. :) Köszi a rejtést!
Megtaláltuk!
Ebben a világban talán hihetetlen, de még egyben van.
Ijesztően morzsolódik a képeink tanúsága szerint is.
Szerencsére a szomszéd területnek háttal állva kell nézelődni.
Köszönjük a rejtést!
Ez volt az első ládánk. Nagy volt az izgalom, és a várakozás. A bozótos részen átcsörtetve a korai harmat csak emelte a keresés értékét. Örülünk, hogy rászántuk magunkat, mert ilyet még soha nem láttunk, és ha nincs ez a láda, akkor valószínűleg nem is láttunk volna.
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Ildikó Mike Botond Norbi
6/1.
Én is a szemétdombon át indultam elsőként. Már miért ne... :)
Végül meglett, bár a valóság nem tükrözte a képen látható dolgokat, eléggé benőtte a vadrózsa a helyet, amit nem nagyon kultiváltam.
Maga a képződmény viszont varázslatos rajzolatú, különösen tetszettek a benne található piciny "lakások".
Régóta kinéztem, hogy meg kellene keresni, nagyon érdekes képződmény, kicsit kisebb méretben, mint vártam, sajnos nagyon ronda környezet mellett, persze erről nem a rejtő tehet.
Szerintem jó lenne a susnyásba bevezető helyre tenni valami - geokesserek számára - iránymutató jelet, ami megkönnyíti a lépcső elejének megtalálását. A jelenlegi képek alapján könnyű vadászatnak tűnik, de amikor tombol a természet, akkor ez szinte lehetetlen.
Köszönöm, hogy cache pont lett belőle.
MTÁ
lefülelve. :) [wapon beküldött szöveg]
Napvirágos Láda-TT-Láda sorminta egyik álomása.
Mert ugyebár kell a csoda, mint egy falat kenyér...
(Apropó: a látvány valamiért egy jó nagy adag jégkrémet idézett - lehet, hogy kicsit éhes/szomjas voltam?)
Köszönöm a rejtést
A környezet értékeléséről annyit, hogy ha behunyom (az amúgy is sok dioptriával gyengébb) jobb szememet, akkor a hely megközelítése maga a pacsirtacsicsergéses, kalászsimogatásos alföldi nyári reggel. És akkor meg minek nyissam ki a jobb szemem?
A szelvény nagyon szép, akit az érdekel az ilyesmi, nézze meg, érdemes.
Kerékpáros találat
Dunakeszi-Aszód-Verseg-Héhalom-Hatvan-Atkár-Dunakeszi 160 km 1060 m szint
Egy darabig fel s alá kerekeztem az országúton valami bejáratot keresve végül is maradtam a búzatábla melletti csapásnál.
A hely tényleg döbbenetes , csodálatos mikre képes a természet.
A jelszó könnyen meglett, még jól olvasható.
Innen visszafordultam és még jó 60 kilométert mentem hátszélben míg hazaérem.
Nagyszerű nap volt, köszönöm a rejtőknek.
Lehet hogy a megközelítés illetően meg kellett volna nézni alaposan a megközelítést/vissza kellett volna olvasni a logokat? :)
Szóval mi is a sorompónál mentünk be ami jónak tűnt, de aztán jött a szemétmászás...
A helyes megközelítés: kicsit feljebb a szántóföldnél a -gazos- útszéli árkon át! Innen elég emberi módon eljutunk a "periglaciális talajképződményhez". :-)
Ha ez valóban egyedi jelenség (és miért ne hinném el hogy az), akkor köszönet érte!
Először azt hittük nem lesz meg, mert csak egy csapást talátunk kicsit feljebb át az árkon, csalánnan bélelve, de aztán lentebb az árok kezdete előtt sikerült rátalálni az ösvényre. A búzatáblától kiépített kesserösvény vezet a rejtekig, végén elég sok csalánnal.
Közös találat ier-rel. Az autót a javasolt parkoló közelében hagytuk, innen a búzamező szélén, egy letaposott ösvényen mentünk a helyszínre. Nagyon tetszett, bár a mellette lévő szeméttelep tényleg elég lehangoló.
Gyöngyösről hazafelé jövet most végre volt annyi időnk, hogy megtegyük ezt a kis kitérőt a ritka földtani képződményhez. Az ajánlott parkolótól mintegy 100 méterrel feljebb tolattam be egy földútszerűre, majd onnan igyekeztünk a tu.hu által a szeméttelep mellett jelzett ösvényt megtalálni. Mivel most nem létezik, a facsoporttól délre, a vetés szélén bandukoltunk a ládáig. Útközben egy sünkutya cammogott velünk szemben. Megálltunk, de igazából nem félt, nem gömbölyödött össze, s amikor lefényképeztem, apró horkantásokat hallatva - köszönt vagy méltatlankodott? - kitért előlünk... Noha előzetesen megnézegettem a láda leírását és a fényképeket, az általános környezet, a facsoport túloldalán lévő szeméttelep láttán, ahogy a ládához közeledtünk úgy csökkent a reményem, hogy egy ilyen csoda vár bennünket. Végül is kellemesen csalódtunk: valóban páratlan látványban volt részünk - köszönet a rejtőnek (aki nem tehet arról, hogy mi van a túloldalon). A képződmény közelében hatalmas cseresznyefa, pár hét és a fáradt kesserek megkóstolhatják. Már ha marad, mert rengeteg madár lakozik a közelében - csodaszép füttyük hallatán arra gondoltam: igazából magnót kellett volna vinnem a fényképezőgép helyett...:-)
A hajnali harmatot összegyűjtöttem a cipőmmel és a nadrágommal. Érdekes ez a képződmény, remélem sikerül megóvni. Kár, hogy a szomszédban szeméttelep működött. Köszi a rejtést! Valti
Elsőre egy kóbór kutyát kellett elkergetni, hogy ki tudjunk szállni az autóból. Majd séta a szeméttelep mellett, mi jöhet még?
A képződmény egyébként tényleg megér egy ládát, érdekes látványosság, de a szeméttelep nem egy idíli környezet.
Tényleg nagyon jól néz ki a fal. Nem láttunk még ilyet. Kár, hogy a szemétbánya mellett van. Persze ez nem a rejtő hibája. A képeken nagyobbnak tűnik a fal, de így is megérte megnézni.
Köszönjük
Nem erősségem a geológia, így csupán maga a látvány (és a pont) miatt jöttem. Ezúttal sem bántam meg. Érdekes, mondhatni művészi képződmény. Csodákra képes a természet.
Tiszaújvárosból hazafelé megáltam megcsodálni.
A mellette lévő szeméttelep táblája szerint a szeméttelepre szemetet lerakni tilos. Már kezdem érteni, hogy az emberek miért hordják az erdőkbe a szemetet :) .
Régóta tervben volt, és ma végre útbaesett. Bokáig érő sárban, és egyébben közelítettük meg. Kis hazánkat minősíti a környező szeméttelep, nem pedig a jelenséget, ami egyébiránt nagyon tetszett. Talajból készült kakaós kalács. Vagy inkább kikeverős sütemény?
Visszaérve a járműhöz, 4,5 kg sarat vakartunk le a papucsainkról, majd indultunk tovább...
A képződmény az tényleg egyedi. A szeméttelepet felszámolják, ezt a körzetimegbizott közölte velünk igazoltatás közben a helyszinen, és alapítványt hoztak létre Atkáron a hely állagmegóvására!
A környezet tényleg nagyon szemetes, de a képződmény érdekes és szép. A szeméttelep őre közölte, hogy hamarosan védetté fogják nyilvánítani, annyian rongálják:( Nem tudom, hogy akkor is lehet-e majd látogatni, egyelőre még igen.
Ez az én terepem! Végre egy geológiai csemege! Mivel nincs okom kételkedni a ládaoldalon leírtakban, ezért csupán értetlenségemet fejezem ki, hogy a feltárás még csak helyi szintű védettséget sem élvez. Nagyon szép a kilátás a Mátra tömbjére. Hogy a szeméttelep? Nos, igen. De aki nem tud elvonatkoztatni tőle, azt sajnálom. Okés, hogy most nincs meleg, ergo nem bűzölög a hely. De egy ilyen gyöngyszem megérdemli, hogy láda - sőt valódi láda - legyen itt. Mert a szemét elvihető innen, a képződmény nem. Reméljük a szakemberek mielőbb megoldást találnak a problémára. Dömének is tetszett a ritka jelenség.
Versenyről hazafelé kalandozgatva.
(Az értékelésben természetesen nem szerepel a szeméttelep!)
Ezt a ládamegtalálást nem terveztük, de nagyon örülök, hogy eljutottunk ide!
A parkolóponton először túlfutottunk, valami konkrét dologra vártunk :) Először a szeméttelepen keresztül akartunk indulni, de a szagok visszatántorítottak minket. Aztán a leírás alapján a szántóföld szélén mentünk előre, így már sokkal emberibb volt. Néha a bokrok el is takarták a szemetet. Amikor megláttuk a talajszelvényt, elállt a szavunk, elég sokáig nézegettük. Elolvastuk wapon az egész leírást :)
Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a két dolog - ez a ritkaság és a szeméttelep így lehetnek....
Mackka & Péter & Haushinka & Mihály
Lehangoló egy környezet, de megérte ide jönni az érdekes látnivaló miatt. Kár, hogy a szeméttelep előbb utóbb elfedi majd az egészet. Köszönjük az érdekes leírást is, így tudjuk mit is láttunk.
Atkár felől mentünk (Csi/2-vel), a faluban pont búcsú volt, így mindenféle tereléseken meg földutakon keresztül jutottunk el a célpont közelébe. Először a szemétlerakót láttam meg, azt gondoltam, akármit akar a rejtő mutatni, ide azért nem kéne ládát rejteni. A ládát fentről, valami szántóföld felől közelítettük meg, így nem kellett végiggázolni a szemétben. Tök jó volt a "kakós kalács", végül örülök, hogy elmentem.
Köszönöm ezt a nem mindennapi helyet. Nagyon érdekes ez a "kakaós kalács". Azért elképesztő, hogy 2007-ben ez Magyarország. Természeti kincs és illegális szemétlerakó egymástól egy lépésre. Katasztrófa.
Olyan mint egy nagy kakaós kalács!
A szántó szélén sétálva a bokrokból elkezdett ugatni ránk egy kutya, de kijönni nem jött. Lehet, ő jobban félt tőlünk, mint mi tőle.
Családi ládázós szombat, a környéken (Abasáron) rejtettünk ládát és hazafelé szedegettünk néhány kest :) Hát, csak sajnálni tudom a rejtőt, hogy ilyen "szomszéd"mellett talált ládahelyet :) Okulva a leírásokból, a szántó felől támadtam és a "törött betonlapnál" beváltva a bokrosba, tökéletes ösvényen jutottam a falhoz. Háttal álva a szeméttelepnek nem is olyan rossz a dolog lévén állandó orrdugulásom miatt nem érzem a szagokat :) Köszi a rejtést!
Első körben körbejártuk a szeméttelepet, de nem találtuk meg a bejutás módját a szemétdombokon keresztül. Legközelebb akkor voltunk a célhoz, amikor felülről közelítettük meg a bokorcsoporton keresztül, de lemászni/leugrani nem akartunk. Kutyát nem láttunk. Kérem a rejtőt, fogadja el a megtalálást, még egyszer nem valószínű, hogy belevágunk a keresésbe. BigZ-vel közös keresés.
Egy buli után kerestük meg a képződményt. Szerencsére a hűvös korai órában nem érződött a szeméttelep "illata", és a szántóföld és fasor között mereven előre nézve még a látványa is kikerülhető:)
Maga a képződmény szép a jelszó könnyen meglett. Köszönjük a rejtést!
A bokorból tényleg előugrott egy tacskó keverék kutyamama, aki azért támadott, mert kölykei voltak. Elszomorított a sorsuk, mi várhat szegény kölykökre egy szeméttelep mellett, ezért telefonon megkerestük a gyöngyösi gyepmestert, aki remélhetőleg gondoskodik róluk, és elhelyezi egy menhelyen. Vagy ki tudja, minden esetre köszönte a bejelentést és eléggé meglepődött, hogy ilyen távolról hívjuk (Pest mellöl).
Megtaláltam. Igen meleg volt igy a szemméttelep miatt alig lehetett levegőt venni. Állandó jellegű kessertársam 170m-re a céltól (nem először fordul elő) elaludt, 1.5 éves gyereket nem ildomos egyedül hagyni az autóban, igy egy órás várakozás után értünk célhoz. Kütyü nélkül is könnyű volt megtalálni (lemerült, várakozás közben azzal játszottam, a töltő szokás szerint az előszoba polcon maradt).
Követőknek: a bozótból acsarkodva előugró kutyától ne ilyedjetek meg, kicsi és gyáva.
Keresztelő utáni kosztümös - öltönyös ládázás... szó szerint! :D
Mikor odaértünk, éppen pakolták le az illegális szemetet. Ahogy megláttak minket (kosztümösen, öltönyösen, fényképezőgéppel, GPS-szel a kézben), azt hihették, hogy ellenőrök vagyunk, mert olyan gyorsan elpucoltak onnan, hogy öröm volt nézni :D
A bokorban egy kutya is volt kölykökkel: ugatott, de mikor odaértünk hozzá, már a farkát csóválta.
Erdőtarcsán eltöltött négynapos pihenéssel egybe kötött ládavadászat. 760km, 15 láda,sok pihenés kellemes séta az éledező természetben. Szép virágokat, sok állatot, gyönyörű tájakat láttunk.
Nagyon érdekes, színte szép! Mikor megálltunk kocsival és körbenéztem, el sem tudtam képzelni, hogy hol lehet ez a "csoda". Aztán, ha még azt is hozzá teszem, hogy a szomszéd telken éppen több igen elfoglalt "kissé alul iskolázott család" szorgoskodott, akkor igen elment a kedvem a kereséstől. Ez addig tartott, míg meg nem láttam.
Melóból hazafelé Feri kollégával vadásztuk le. Az eső miatt a szántóföld sáros volt így kénytelenek voltunk átvágni a szeméthegyeken. Elég durva volt, több helyen hatalmas kupacok égtek orrfacsaró bűzt árasztva magukból. Az egész olyan volt mint egy idióta futurisztikus film. Csak senki nem mondta azt, hogy: csapó!
A képződmény tényleg érdekes, a "rejtés" pedig ötletes.
Gyönyörű ez a hely. A szeméttől igyekeztem elvonatkoztatni. Kedves Rejtő, nagy kár lett volna, ha a szemét miatt nem mutattad volna meg ezt a pontot.
Köszönöm,
Tenyleg erdekes, koszonjuk!
A szemettol - ami egyebkent egett! - sikerult elvonatkoztatni.
Halkan jegyzem meg: a nemzeti parkok cseszegetik a geocachinget, mert emberek gps-szel kirandulnak az erdoben. Itt pedig egy termeszeti kuriozumtol 3m-re viragzik a szemettelep. Isten eltesse az illetekeseket! :(
BEAC szilveszteri turán Mágnes-sel közösen megtaláltuk (1/10).
Sajnos, ládakeresés közben nemcsak uj csodákat találunk, hanem egyre több szemetet is, mindenfelé. Ki fogja ezt egyszer összeszedni???
. [wapon beküldött szöveg]
Sajnos orrfacsaró bűzben és égő műanyagok között, füstben verekedtük át magunakt a gyökérhez.
A képződmény szép és érdekes, de a környezet "átlagon felüli" volt. Lehet, hogy jó és különleges, amit a rejtő mutatni akar, de ilyen környezetben inkább csak fényképeken jó nézegetni. GCFutu ládánál volt ilyen élményünk, azt se szerettük...
A 3*5 természetesen nem a szeméttelepnek szólt - erről sem a Rejtő, sem a "képződmény" nem tehet. Tekintsük úgy, mintha ott sem lenne ;)
A környezet ötöse maga a látnivaló.
A rejtés ötöse azért született, mert nem rombolja az egyedülálló jelenséget azzal, hogy fel kell túrni a környéket. (A kopott jelszót megerősítettem, és nem lepontoztam :-P)
A ládaoldal informatív, magamfajta laikus számára is érthető, azért a jó jegy.
Eredetileg nem akartunk ide jönni, de az M3-on egy kicsit túlszaladtunk, és ha már itt volt a pötty, eljöttünk érte.
Megvan. Kár ezért az érdekes képződményért,el fogja borítani a szemét és az emberi gondatlanság. A rejtést lepontoztam, mert rendkívűl nehezen olvasható a jelszó. (Más ládáknál tartósabb festékkel és egyértelműbb jelekkel /betűkkel/ oldják meg.
Megvan! A talaj valóban egyedülálló és különleges. De a szeméttelep közelsége és "illata" eléggé hervasztó. Sokkal ápoltabb környezetet érdemelne. Nagyon örültünk a rejtésnek, kicsit sajnáltuk, hogy nincs valódi láda.
Sajnos valami miatt a mellékes pontoka nem kerülnek fel a készülékembe automatikusan, így nem voltunk biztosak a parkolási helyben. Ennek következtében már jó helyen voltunk, viszont úgy láttuk, hogy mégsem, ezért visszafordultunk, és a másik irányból próbáltuk megközelíteni. Namármost az a szeméttelep felőli... A szemetet elhagyva láttunk rögtön egy balra vivő ösvényt. Hát nem az az:-) Majd többszöri próbálkozás után eljutottunk a kérdéses szántóföldig, de onnan sem volt triviális megtalálni. (Ott, ahol le kell fordulni balra abból az irányból, ott kell bemenni az erdőbe, ahol a láda kb. 4 óra irányában van, kb. 30 méterre.)
Ládarazzia :) 1/28.
Hajnali megálló a Nyírség felé. Érdekes hely, megértem az ambivalens megítélést... De az igen felé hajlok, kell ez a hely. Amúgy eléggé jellemző ez a "rejtés", elhanyagolt geológiai érték szeméttelep és bozót között...
Szerencsétlen időpontot választottam a láda felkeresésére, mert az éjszakai esőtől a talaj igen ragadós lett és a szúnyogok is letámadtak amikor a gabonaföld szélén becuppogtam a ládához. A kellemetlenségek ellenére is érdemes ellátogatni ide. Csodálkozom rajta, hogy hivatalosan nem védett a hely.
Valami borzalmas amit itt az emberek müveltek. Egy ilyen szép képződményt igy elronditani nem egyszerü történet. Iszonyat szag tejeng már most is, mi lesz itt ha kitör a kánikula? A kis erdősáv szebbik oldalán közelitettük meg a képződményt. Csodás látvány, csak nem szabad hátatforditani neki.
Becserkelve! [wapon beküldött szöveg]
Gyöngyösi munkából hazafele. Régóta bennem volt, de most végre eljutottam ide. Óriási élményt nyújtott a hely, köszönöm a Rejtőnek. A túloldalra igyekeztem nem áttekinteni, hogy még véletlenül se rontsa el az élményt.
Rendben megvolt, a szeméttelepen éppen lomtalanításból gyűjtött hulladékot osztályoztak, de ez szerintem így nagyon korrekt. A másik találkozásom a lomtalanítási "kincsek" osztályozásáról sokkoló volt, ott ugyanis a patakba öntötték a maradékot, lásd: Kerepesi Kálvária
Hazafelé Hejőpapiról ez volt a második láda. A gyökérre írt jelszót találtam csak meg. Keresgéltem egy jó negyed órát, de nem lett meg a kézzel fogható kess. Mivel kezdett sötétedni az eső is elég rendesen rákezdett és ráadásul a sár is elég nagy volt megelégedtem a látvánnyal.
Hirtelen ötlettől vezérelve Börzsönyből hazafelé útbaejtettem, ezt a már régóta esedékes helyet. Halogattam a megkeresését, többször is jártam itt a közelben, de riasztott a sok panaszkodó log. Magam is dolgoztam már szeméttelepeken, valóban nem egy felemelő dolog, főleg nyáron, és főleg ha dögkút is van a közelben.
Szóval épp beérkeztem Hatvanba, amikor bekattant, hogy időm is van, Atkár itt van a közelben, tél is van, a szeméttelep ilyenkor sima liba, szerencsésen előállt minden kedvező körülmény. Megálltam és bewapoltam a csészét, koordináta be a 76CS-be, és uccu neki. A szeméttelep sorompójánál álltam meg, sehol a közelben, és távolban senki és semmi. A szántó felőli földúton teljesen simán, mint a kés a vajban, odanavigáltam a talajszelvényhez. A fácánok stresszeltek kicsit egyedül, felriasztottam vagy féltucatot.
A felirat a vágásfelületen rögtön meglett, tökéletes állapotban van. A mikrocache-t elkezdtem keresgélni, de nem találtam rá utaló nyomot. A falban nem akartam turkálni, nehogy kárt tegyek benne, no meg a kesztyűt is a veres villámban hagytam. Lehet, hogy ott van valahol a mikrocache. Nem forszíroztam a harmadik rejtési verziót sem, inkább tanulmányoztam és fotózgattam a periglaciális talajképződményt:-)
Remélem, hogy a közeli szörnyeteg nem kebelezi be ezt a szépséget. Köszönöm, Lacus, hogy megmutattad ezt a csodát, nagyon tetszett!
Csodás képződmény, lehangoló körítés. A gyökérre írt jelszó jó ötlet, a ládát magam sem találtam, sokat nem is kerestem, megszűntetésre javasolnám. A virtuális lét itt kivételesen indokolt. Örülök, hogy végül úgy döntöttél, hogy közzéteszed ezt a "kincset" a GC-n.
Évente legalább egyszer ellátogatunk a Mátrába és már többször elhatároztuk, hogy megnézzük ez a képződményt, de idáig mindig kimaradt. Most azonban viszonylag korán indultunk haza és útbaejtettük. A közeli szeméttelep előszőr nem tünt igazán bizalomgerjesztőnek, de ez a különlegesség valahogy feledtette a környezetet. A rétegződés ilyen formája számomra nagyon érdekes volt. A fehér réteget megfogva mintha egy krétát tapogatna az ember. Igazán kár lenne ha a szeméttelep elnyelné ezt a "csodát".
Már hosszú ideje halogatom ennek a ládának a felkeresését. Valahányszor az M3-ason megyek ládázni, ott van a tervben ez is, hogy visszafelé majd... aztán soha nem jött össze. Ma végre négy mátrai láda után még volt idő rá. Viszont éppen most nem volt nálam a leírás. A wap-ról levett információ-morzsákkal találtam végül rá a helyre, amelyet fantasztikusnak tartottam. Nem érdekel a geológiai háttér: maga a kép a barna hullámvonalakkal és pöttyökkel olyan, mint egy őskori barlangrajz.
Egy idő után meglett a virtuálisnak szánt jelszó, és 10-15 percet szántam a láda megtalálására is - óvatosan, semmit sem fel- vagy letúrva. Először lentről vizsgálgattam a gyökereket, majd fentről, főként a leginkább kitaposott helyeken, de azzal az érzéssel távoztam, hogy nagyon bölcs dolog volt tartalékként a jelszót jól látható helyre felírni. Itt nem a láda a lényeg, hanem a hely. Köszi.
A szántóföld szélén közelítve gond nélkül értem a helyszínre. A virtuális jelszó azonnal meglett,de a valódi dobozokat én sem találtam. A talajszelvény valóban klassz. Itthon láttam, hogy Jalsó kolléga is aznap volt a helyszínen, kár, hogy nem találkoztunk.
Mai 3/1, össz. 92.ládánk. Útban a Kácsi ládákhoz, almaszüretre és grill partyra. Hatalmas szeméttelep, sikerült kikerülnünk. A ládát mi sem találtuk. Jó lenne egy feltünő rejtés, vagy a fák között, hogy ezt a különleges talajképződményt ne bontsuk le.
Megtaláltuk Lopakodóval, Miskolcról hazafelé. Természetesen, telibe kaptuk a szemétdomb képződményt, jól áthatoltunk rajta. A periglaciális talajképződmény szép, nekem, laikusnak ennyit mond; megér egy ládát. A virtuális jelszó könnyen megtalálható, olvasható is. A ládáért kb. 1/2 órát turkáltam a talajban, eléggé sok földet mozgattam meg, de, - gyalogsági ásó hiányában - nem lett meg a láda. A lyukakban is turkáltam könyékig, de a tartalék láda szintén zenész, azaz: nem lett meg. Üdvözlendő lenne, ha a rejtő górcső alá venné, megvan-e még a valós láda, nem lenne jó, ha a cache végleg átmenne vitruálisba.
Szervízkessing. Versenyre menet lerobbant az autónk Miskolcon, így kénytelenek voltunk az autót a szervízben hagyni, Opelt bérelni és lóhalálában odaérni a versenyre. Most volt aktuális a visszacserélés, így hát ötvöztük a hasznosat a kellemessel és levadásztuk ezt a ládát. A képződmény szép, viszont mi is csak a virtuális jelszót találtuk meg.
Sokat keresgéltünk, de végül csak a "virtuális" ládát találtuk meg.
A képződmény egyébként gyönyörű, csak hát igen.. a szeméttelep egy kicsit ront at összképen, de erről a rejtők nem tehetnek.
600. Nagyon szép - és azon kevés geoládahelyek egyike, ahol nem jártam még korábban, és valószínűleg a geocache nélkül soha nem is tudtam volna róla.
A virtuális "ládá"-t találtuk meg, aztán nem kerestünk tovább.
Viszont a földön találtunk egy szép ragadozómadár tollat.
VP és Mila
Kellemes csalódás! A javasolt nyomvonalon haladva nem vészes a szemét látványa -- és ez legalább hivatalos szemétlerakó (szerencsétlen helyen), nem illegális, ami annyi szép helyet csúfít el. A talajképződmény meg érdekes, különösen így, részletes magyarázattal. Nem találtam a ládát, és nem akartam turkálni az érzékeny szelvényt, ezért csak leolvastam a jelszót az elfűrészelt gyökérről, és mindjárt olvashatóbbá is tettem.
Mint többen is leírták, a szeméttelep tényleg levon a környék szépségéből. Sajnos a ládát nem találtuk meg, pedig szorgalmasan kerestük. A tartalék dobozka a földön hevert megrágcsálva, ezt mi egy nekünk szimpatikus lyukba elhelyeztük.
A szemét és a bűz mellett egy csapat kóbor kutya is nehezítette a keresést. Ezért nem is nagyon tudtuk megszemlélni az ominózus képződményt, inkább siettünk vissza a kocsihoz.
A szeméttelep atkári út felöli bejáratát nagyon őrizték helybéliek, az M3-s felé vezető útról jól megközelíthető, a szeméttelep mögött, a napraforgós szélén.
Amit leginkább kiemelnék, talán a legszebb nevű magyar geoláda. :-)
Üdv Mr Zerge.
Érdekes hely...lenne... Igaz, kérte a rejtő, hogy tekintsünk el a szemétteleptől, de sajnos a rettenetes szag miatt ez lehetetlen. Persze ettől függetlenül érdekes látnivaló!
A ládát nem találtuk meg (igaz, a szagok miatt nem is nagyon kerestük), de a gyökerek egyikén a jelszó jól olvasható. A plusszos dobozt megtaláltuk, de ez a földön hevert a faltól távolabb, és valamilyen állat rágásnyoma látszott rajta. Mivel nem tudtuk, hol lehetett az eredeti helye, ezért a fal egy mélyedésébe helyeztük el.
Még a regisztrációm előtt is megtaláltam ezt a ládát, most jött el az ideje az ismételt felkeresésének és a bejelentésnek. Az eltelt 2 év során a közvetlen környezetben lévő szemétdombot részben befedték földdel, így a szél kevésbé hordja szét amit lehet.
Így, a számítógép előtt is érzem az orromban a szagot, Brrr. A szúnyogok már kikeltek, sürgették a távozásunkat. Hála a 3 helyen feltüntetett jelszónak, gyorsan végeztünk. A mikro és a felirat adta magát, de a láda nem lett meg.
Amiről a képződmény nem tehet: utóbb szemétdombot alakítottak ki mellette.
Aki kakaóskalácsot szeretne nagyban látni, feltétlenül keresse meg. A környezet értékelése a közvetlen és a távolabbi átlaga: (5+0)/2=2,5
Ahogy látom, ma nagy forgalom volt itt, én harmadikként kerestem. A tűz már nem égett.
Bátor rejtés [wapon beküldött szöveg] A ládát, a web olvasása nélkül kerestem, mivel erre gurultam haza a Mátrából. Célom volt olyan ládák begyűjtése, amik miatt valószínűleg nem mozdulnék ki a városból. A láda közelébe érve, már-már letettem a keresésről, éppen az elém táruló szeméttelep látványa miatt. De gyomromat megerősítve, és a gázmaszkot magamra öltve, mégis kiszálltam a kocsiból. A szeméttelep mellet most még jól lehetett haladni a sarjadó vetésben, így hamar odaértem a szelvényhez. Maga a látvány tényleg fantasztikus. Mint kiderült, pár perccel előttem már felfedta a ládát Farkas e, akinek ez volt az első találata. (Legalábbis a logbook tanúsága szerint) A gyökérre írt jelszavak is jól olvashatóak. A leírás pedig egészen informatív. Érdekes lenne rábeszélni az atkári PMH-t a szeméttelep helyének megváltoztatására. Mert az az árok, ami ott húzódik, - és némi fekete színű folyadék is volt benne - nem hiszem, hogy megvédené ezt a képződményt. A környezet pontozása inkább az atkáriaknak szól.
Ez volt életem első geoládája! :-)
Egy kisebb csapat csatlakozott hozzánk a GCBRNY keresése után, akik először nem akarták elhinni, hogy tényleg az atkári szeméttelepre tartunk... Könnyen ment, a falat az előreküldött pasik találták meg, a ládát viszont én magam!
Én valahogy tudomást sem akartam szerezni a szeméttelepről, kifejezetten a fal érdekelt, és a láda. A környezet pontozása is csak erről szól... Fantasztikusat alkotott a természet!
(Ráadásul a széljárással és a helyi gyűjtögetőkkel is szerencsénk volt: már az autóknál voltunk, amikor láttuk, hogy meggyújtották a szemetet.)
Sajnos a lépcső már nem létezik, így anyukámat elég nehéz volt "leszedni", hogy láthassa a lényeget!
Köszönjük Gergő, Szeder, Marcus, Zsuzska, Lacus, hogy hezitálásotok ellenére mégis leraktátok a ládát. Csodálatos volt ezt a valóban egyedülálló geológiai képződményt megnézni és a velem levő még-nem-ládás szakmai hozzáértőt azt hiszem abszolút meggyőzte a ládázás értelméről. Soha nem jutottunk volna el ide, ha nincs a geocache mozgalom, mégegyszer köszönöm [már nem wapon beküldött szöveg]
Útnak indultunk jókor reggel. Így kezdődik egy szép nap. Autópálya, és már száguldunk is az első célra. Vidám hangulat, beszélgetés, sztorizgatás, kacagás. Hamar meg is érkezünk az első célhoz. A gps-gyönyörűen visz. A látvány viszont borzasztó. Mért ide kell a szeméttelep? Ha már ennyire extra ez a hely, akkor mért nem szólnak a környezetvédők, a geológusok, az illetékesek? Kár érte. A képződmény érdekes. Jók a sávok a földben. Ettől független, az összkép nagyon gáz. A jelszót, és a ládikát ügyesen megtalálta a "tanítványunk". Jó ládász lesz belőle! :) Visszapattantunk a kocsiba, majd folytattuk utunkat a keletmagyarországi buliba!
A Kelet-magyarországi kessertalálkozóra menet. A ládatúra első darabja, Radpeter és Emerzee társaságában.
A képződmény valóban érdekes, csak a közelben lévő szeméttelep alaposan rontja a helyszín megítélését, ami nem a rejtő hibája. Talán egy cito itt is segítene. Bár...
H.Gabi
Contearral és emerzeevel útban Debrecen felé.
Az M3-ról könnyen elérhető, 100 méteres drive-in. A leírás alapján egy különleges látványosság -lehetne- ha nem egy szeméttelep közvetlen szomszédságában lenne. A mai napon Contear-ra bíztuk a ládák megtalálását, hagy gyakoroljon. A kiegészítő feliratok és a ládikó is könnyen meglett. Sajnos az utóbbit hamar a felszínre hozhatja az erózió.
Biztosan ez a legjobb hely szemétlerakónak, de esztétikailag talán nem a legmegfelelőbb. Tud egyáltalán valaki arról, hogy itt mi van? (Nem a szemétlerakóra, hanem a falra gondolok.) Talán jobban kellene vigyáznunk arra, amink van. Megtalálók: Ági, Zsuzsi és én.
Ládakarbantartás.
Alternatívvá alakítottam a megtalálást, hogy mindenki megtalálhassa a maga számára megfelelőt. Ami fontos, mindegyikhez a szelvényben állva, a fal felé fordulva, a szeméttelepnek hátat fordítva lehet hozzájutni. Közben PMR-en valakivel beszélgettem Tar-kőről (épp tegnap kaptam vissza ottani ládámat) és másokkal a Mátrabérc túráról.
Sietve töltöttem az adatokat a szelvény gyorsan meglett, de a GPS a 47 42 428 --19 52 775 pontra mutatott a ládát itt kerestem de sajna itt nem volt. Leirást telefon számot nem vittem magammal : csalódtam,kicsit megtépázva a bokrok marasztalásától távoztam.Ithon ellenörzés hát: -pókhálót rajzolt a GPS a képernyőre annyit köröztem, ez a pont a javasolt parkoló környéke. Fótózás: a kissebségek pánikszerü menekülését eredményezte, a ladák pörgő kerékkel távoztak,Főnöknek vagy konkurensnek néztek a lomgyüjtésben. A szeméttelep az életünk része, ezt is elkel tüntetni valahol valahogy. Csodálatos a természet munkája, örülök hogy megismerhettem.
Nehezen [wapon beküldött szöveg]
Tényleg iszonyú a szemét, de nem ez a lényeg! A szelvény annál érdekesebb. Kicsit drive-in cache lett belőle, de sebaj. A leírásból pedig ki kellene venni a régebbi helyre vonatkozó részt, mert zavaró. Először mi sem fennt kerestük.
Ma olyan szép idő volt, így hát ismét útnak indultunk.
Nem akarom szaporítani a szót, de amilyen szépet tud a természet alkotni, na olyan csúnyát az ember (szeméttelep).
Tehát összeségében mi még láttuk ezt a természeti csodát, (bár igen kopik..), köszönjük.
Sajnálom, hogy az emberek nem védik és örzik meg értékeiket!!! Ilyenkor hol vannak a zöldek illetve a polgármester aki engedélyezte a szemétlerakót??
A képződmény gyönyörű!
Köszi és üdv,
MikiAnita
Régóta szemeztem a láda honlapjával. Láttam, hogy Fűkocka pótolta a ládát, de valahogy mindig kiesett eddig az edzések útvonalából Atkár. Pedig nagy kár :-), hogy ilyen mostoha a környezet egy ilyen különleges földtani hellyel: a szeméttenger lassan ellepi az érdekes képződményt :-(.
Hatvanig vonattal jöttem, onnan oda-vissza egy jó 50 km-es téli edzés a láda. 170 m-ig gurul a bicó, utána szántóföld, illetve szeméttenger. A dobozba helyeztem néhány apró ajándékot, és nylonba csomagolva tettem vissza. Gyertek, nézzétek meg ezt a szelvényt, mert ki tudja, meddig lesz még látható: vagy a szemét fogja ellepni, vagy védetté fogják nyilvánítani.
Sajnos nem sikerült felvennia rejtővel a kapcsolatot, így a ládaállapotán sem tudtunk segíteni, de azért mi is ellátogattunk oda. A látnivaló jó és rossz értelemben is megmaradt. Mi bementünk autóval 20 m-ig, mert sem a dögkútra, sem a szemét átlépésekre, sem szagokra nem voltunk kíváncsiak, csak a természeti képződményekre. Az viszont elképesztő. Arejtek körüli bokros területen rengeteg fácán él. Egy tucatnyit felriasztottunk. Esetleg a fal alatti nagy fa boglyas töve jobb rejtek lehetne.
Fűkocka, Mariann
Útban hazafelé megnéztük ezt a cache-t. Pontosabban csak néztük volna, merthogy a doboz NINCS MEG! Két napon belül ez már a második hiányzó láda, de ennél lehetőség sincs a virtuális keresésre, mert nincs ilyen pont (mint az eTrexnél).
Kisebb zuhé után értünk ide, így elég kellemetlen volt a szántás szélén, a gazosban "elkerülni" a szeméttelepet... :( Aztán a jelzett "lépcső" még csúszósabb volt (naná, mert agyag :D), majdnem sikerült elnyúlni az alján...
Érdekes a hullámos rétegek alatti, szürkés színű, egyenes nehézagyag, elég élesen elüt a felette levő hullámostól. Kár, hogy nem vagyok geológus, most biztosan írhatnék erről három oldalnyit. :)
A láda helye megvan, ráadásul még felülről is megnéztem, a rejteket valószínűleg egykor takaró ágacskák és levelek is ott voltak, de sárga kakaós doboz sehol. Végignéztem a fenti részt is, hogy hátha legalább maradványokat találok belőle, de semmi -kivéve a szeméttelepről származó mindenféle lom...
Kár ezért a ládáért, mert valóban érdekes és figyelemreméltó helyen lenne (leszámítva persze a bokros másik oldalát), de hát a (most éppen hiányzó) guberálók miatt eléggé várható volt az eltűnése. :( Megoldást szerintem csakis a szeméttelep megszüntetése és a terület védetté nyilvánítása hozhatna...
Mivel a ládát nem találtuk meg, gondolkodtunk, hogy mivel logoljunk; aztán arra jutottunk, hogy a fentebb emlegetett "titkos" részletek és a készített képek remélhetőleg elég bizonyítékkal szolgálnak majd arról, hogy valóban ott jártunk a helyszínen, és így kérhetjük a "megtalálás" elfogadását... Ha így lesz, előre is köszi! :)
Sajnos hiába kerestük, nem találtuk meg a ládát, pedig többször is átnéztük a fát és környékét. Valószínű, hogy a közelben nagy számban keringő feketelábú varjak közül guberálta el valamelyik az "alumínyiummal" egyetemben.
Az esetleges jóváhagyás érdekében azért felteszünk néhány képet erről a ritkaságról. Sanyo team
Egerből este hazafelé gondoltunk ennek a ládának a megkeresésére.
Sajnos a pont közvetlen közelében majdnem-baleset ért: a szeméttelep körül csoportosuló gyűjtögető életmódot folytató elemek nemrég lelopták a környéken fellelhető ÖSSZES útjelző- jelző táblát (fém...), mindenestül, csak a táblákat tartó oszlopok meredeztek az ég felé - így a sötétben nem lehetett látni időben, hogy egyszer csak egy elágazással véget ér az országút. Hiába a sebességkorlát betartása, óriási fékezés után sem tudtunk megállni, beszálltunk szántásba. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a futómű és a gumi bánta a kalandot. Egy előttünk járt sorstárs nem úszta meg ennyivel, az árokban megtaláltuk a kiesett, összetört szélvédőjét...
Négy cigi elszívása, a kézremegés megszűnése, a szép hosszú féknyomok megtekintése és a rendőrség értesítése után mégis rászántuk magunkat a kalandra. Bár ne tettük volna!!!
A szeméttelep mentén mi is a dögkút mellett álltunk meg, ami orrfacsaró bűzt árasztott, és igencsak veszélyes is volt - mivel ennek a kerítését, és a fedelét is ellopták, bárki belezuhanhatot. Azért elindultunk, de nagyon rosszul éreztük magunkat a környéken, így rövidesen visszafordultunk. Rendkívül ellenszenves és gusztustalan volt minden, sötét volt és hideg, rossz érzésünk volt: bárhová, csak el innen!
Bárhová vissza is megyek szívesen az eddigi ládáim közül, de ide soha!Nem akarom bántani a rejtöt, de akármennyire is érdekes ez a geológiai képződmény, a gyomorforgató és ráadásul veszélyes környezet miatt nem értem miért kellett ide ládát tenni? Remélem nem geoládász fog beleesni a dögkútba, vagy balesetet szenvedni az életveszélyes, jelöletlen útelágazásban...
FANTASZTIKUS!!!
Máshol az ilyesmit pénzért mutogatják, itt pedig a maga vad környezetében tekinthető meg. Kiváncsi lennék rá, hogy ki fedezte fel, és hogy miért került mellé a szeméttelep. Egyébként a szeméttelep felszámolásán most is dolgoznak, nagy gép kotorta a szemetet. A képződmény és a láda is teljesen szemétmentes módon megközelíthető. Nekem nagyon tetszett.
érdekes képződmény, utólag a fotókon jobban áttekinthető. Kár hogy mellette van egy szeméttelep, de ha kikerüljük nem veszélyes, de ha csak 400m el odébb rakják ki lennék vele békülve. Sprokkal, grigával hazafelé.
A VI. Geogcaching Fesztiválra menet ugrottunk be ide, mert sokan ajánlották, és különben is vonzanak minket az érdekes geológiai képződmények. A szeméttelepnél álltunk meg, innen néhány perc gyalog. Sajnos a telep nagyon elcsúfítja a környéket. A közelben van egy dögkút is, amitől nem éppen friss virágillat száll a levegőben. Szerencsére a szél éppen a képződmény felöl fújt, így a szemlélődés és logolás közben nem volt semmilyen zavaró körülmény. Bűznek itt nyomát sem találtuk. A fal nagyon tetszett. Érdekesek a gyűrődések, és az agyag gömböcök. Néhol ezek a kis golyók ki is hullottak a falból, itt kis félgömb bemélyedések vannak. Nem osztom az előttem szólók véleményét, miszerint ez a hely nem alkalmas geoláda elrejtésére. Mi nagyon örültünk, hogy lehetőségünk nyílt ezt az érdekes képződményt megtekinteni. A szemétben pedig egyáltalán nem kell kotorászni! Nem is értem a hozzászólás ezen részét. A láda közvetlen környezete teljesen szemétmentes, kifejezetten kellemes. Persze azt el tudom képzelni, hogy milyen szag lehet, ha a széljárás fordul egyet. Kár, hogy egy ilyen hely közelébe kellett telepíteni pont a szemétlerakót. Sajnos a döntéshozók általában vajmi keveset konyítanak a tudományhoz, és a környezeti értékekhez.
Ez valami szörnyűűűűű. Egyetértek az előttem szólóval. Mi ugyan este értünk ide, Miskolc felől haza, de akárhol akartunk átvágni csak susnyát találtunk és nádast, pedig a GPS-t követve állítom, hogy a nádas közepében kötünk ki.
A szeméttelep teli van patkányokkal, este már meg is mutatkoztak, szerencsénkre nem faltak fel minket. Információim szerint a rejtés időpontjában még nem volt ennyire közel a szemét.. na de most már igen. lenni nem jó. Csináltuk azért 2 képet, bizonyítandó, hogy itt jártunk, nemsokára azért felrakom. Nem hiszem, hogy ide visszatérek... még becsületből sem :(
3 napos bükki kirándulásunk első állomása lett a ládika. Természetesen ez még nem a Bükkben, hanem az odaúton.
A talajképződményt gyerekjáték megtalálni, és szerintem a ládikát is. Nagyon érdekes a "minta". Juhturo ajánlotta, hogy érdemes ide betérni, nem is bántuk meg :)
Én a szeméttelep miatt nem húztam le a környezetet, ezt már úgyis sokan megtették.
Hááát kár hogy ott az a szemétlerakó. Jellemző :o(( Mikor lesz vajon egy ilyen hely szépen kiépítve, ismeretterjesztő táblákkal ellátva, stbstb. Amikor megérkeztünk, helyi elemek épp szemetet válogattak egy BarkaszRA (!) és gyorsan leléptek, mikor megláttak minket - biztos azt hitték valami ellenőrök vagyunk. Hihi :O)
Tegnap már reggel elterveztük, hogy hazafelé meglátogatjuk ezt a ládát, de sajnos elszaladt az idő, és már nagyon későn értünk oda.
A búzát már learatták, ezért a búzatábla szélén 40 méterre meg tudtuk közelíteni a helyet. Először azt hittem, hogy a talajképződményt nem is fogjuk meglátni, csak a ládát, de szerencsére nem így lett. Utólag jöttem rá, hogy pont a képződmény tetején keresgélek, ott elszúrtam legalább fél órát, amikor megláttam, hogy ott van egy szint még lefelé. Amikor lekeveredtem, miután az összes pókot összeszedtem, a legkisebb volt 2 cm-es(pedig nem vagyunk tul jó barátságban), és megjártam az összes susnyát a környéken, szerezve újabb "natural tattoo"-t , akkor láttam meg a talajképződményt, csodálatos volt. A fejlámpa fényénél is tökéletesen kirajzolódott, sőt szerintem nappal sem lehet már ennél érdekesebb. Ott elidőztem megint egy negyed órát, igaz, hogy a masina 1-2 méterre jelölte a ládát, sajnos nem találtam meg, pedig az összes fa gyökerét átkutattam. Nem szokásom, de feladtam a keresést, beszédet is hallottam nem túl messze, ami ugyancsak nem nyugtatott meg. Már majdnem éjfél volt amikor eljöttünk.
Hááát... Mi nem ajánljuk nyáridőben, sortban-polóban.Szép emlék helyett a bűz és fejenként 50-60 szúnyogcsípés maradt.A nagy ugrándozás és egymás csapkodása közepette még logolni sem
volt türelmünk.Fájdalmainkon csak a közeli temető nyomóskútja segített, szinte beültünk a jéghideg víz alá.
Amíg vártunk Gyöngyösön a kisvonat indulására, gyorsan elugrottunk megnézni.
A fényképekkel ellentétben kb. mellig érő fű van mindenütt. Az volt a szerencsénk, hogy egy 20-30 fős (külföldi) társaság letaposta a füvet, így könnyen odajutottunk.
Ami viszont érdekes volt, ásóval voltak felszerelkezve, és a jelek alapján használták is...
Szúnyog volt rendesen.
Sajnos a ládika eléggé könnyen megtalálható volt, és mi sem tudtuk sokkal jobban elrejteni.
Köszönet a jelszó segítségért a rejtőnek!
Panka, Peti, Gábor
Az HECT márciusi kongresszusára igyekeztünk, de nem tudtuk kihagyni. Már annyiszor elmentünk a közelében, hogy igazán illő volt végre meglátogatni.
A tágabb környezet valóban elkeserítő, de a nagy, megkövesedett tiramisu szép.
A geoláda praktikus okokból úgy néz ki mintha a közeli szeméttelepről lógott volna meg. :o) (Így nem bántja senki.)
Loggolás, zenélés után szaporán vissza a kocsihoz, mielőtt az alulexponált populáció begyűjtötte volna szinesfémként.
Mudman
(Bé már járt itt talajtan terepgyakorlaton Stefanovits Pál professzor úr vezetésével.)
Már esteledett, amikor Hatvanból elindultam, de nem számoltam azzal, hogy a zuhogó eső miatt sokkal gyorsabban és feketébben sötétedik. Így a tetthelyre érve hiába próbálkoztam a szeméttelep mindkét bejárata felől, egyrészt minduntalan leküzdhetetlen szemét-szakadékokba botlottam, másrészt elkedvetlenített, hogy alig fogok valamit látni a lámpafényben a tulajdonképpeni látnivalóból, ezért hazahúztam.
Másnap reggel még sötétben indultam, így már a helyszínen gyönyörködhettem benne, ahogy pajkos szellő a hajnali nap első sugaraiban fürödve kergetőzik a kiürült műtrágyás zsákokkal és a konyhai hulladékkal vegyes építési törmelék alól sűrű barna folyamként nyúlós nyálka kanyarog elő. Viszont most már könnyedén felfedeztem a szántóföld melletti kerülőutat és a cachehez vezető ösvényt. A szelvényhez vezető lépcső erősen erodálódott, ráadásul postglaciális jégképződmények borították, így alapvetően lábbal fölfelé vethettem az első pillantást a falra.
A látvány szerencsére képes volt feledtetni a nyűgös idejutást. Ha háttal állunk a szeméttelepnek, akkor könnyedén magával ragad a hely hangulata, még azon is eltöprengtem, hogy akár a Trefort kert másik felébe járva geológusként is végezhettem volna, ha korábban tudom, hogy ilyen szép és érdekes dolgokkal is találkozhat az ember.
Ide a szemét ellenére (vagy talán még inkább azért is) kellett ide ez a láda, e nélkül néhány beavatotton kívül nem tudhatta volna meg más, milyen remek helyek léteznek és ezeket mégis milyen kevésre becsüljük. A rejtés ügyesen kihasználja a hely adottságait, itt egy gyökerek közé szorult doboz a legkevésbé sem feltünő.
(Viki, Geri, Krisz') TZ
TVK-tól tartottam haza, volt egy kis időm így a Muhi doboz (GCMUHI) után ide is beugrottam. Ha nincs ez a játék valószinüleg soha nem látok ilyesmit, így viszont napsütésben gyönyörködhettem a természet eme érdekességében.
Azt viszont aki ezt a "csodás" szemétlerakót megálmodta ide, azt hiszem ki kéne végezni...
Ez valóban egy olyan hely ahova véletlenül sem jutottam volna el ha nincs a geocaching. Nagyon érdekesek a szelvények és a rejtés is jó.
Kár hogy a hivatalos szeméttelep mellett is sok a szemét.
Megtalálók: Karcsi, Tamás
Könnyen megközelíthető. Az út szélén parkoltunk, onnan valóban 2 perc gyalog. Valami hajléktalan tanyán keresztül közelítettünk. A szeméttelepről már mások is írtak. Nagyon érdekes az agyagfal!
zsorzs
Megtaláltuk, bár a szeméttelep kiábrándító! A képződmény viszont csodálatos! A nagy meleg miatt a kocsi ablakát résnyire nyitva hagytuk, így még negyed órát időztünk ott, mivel a legyeket nehéz volt kiterelni...
Különleges hely,ami szakmailag is érdekelt, így kölön köszönet érte!
Ajándékok ismét gagyik (Nagykáta után),de itt már tettem bele valami használható apróságot,bár nem vittem el semmit.
Anna
Tragikus helyen van ez a tényleg érdekes képződmény: önmagában 5 pontot adtam volna rá, de sajnos a tágabb környezete (szeméttelep) 0. Így nagyjából átlagoltam. A büdös és a szúnyogok miatt szinte menekültem a helyszínről, a logbook-ba még a nevemet is elfelejtettem beírni (ha valaki utánnam jár ott, biggyessze már oda a macskakaparásom alá, hogy "klo"). Ja, és a következő megtatáló, ha lehet, vigyen magával egy póttollat, mert az nem volt a dobozban.
Köszönet a ládáért, egyrészt tényleg szép a partfal, másrészt megmutatja, milyen gazdag ország vagyunk, hogy nálunk bármit el lehet pocsékolni.
klo
Útban a kácsi versenyre, éppen útbaesett!
A képződmény nagyon szép, hihetetlen, hogy ez az egész egy szeméttelep mellett van. Megérte volna kicsit tovább maradni, de a kibirhatatlan büdös gyorsan elzavart bennünket! :-(
A rejtek nagyon ötletes! Szinte kiszúrta a szemünket, de mi mégis egész máshol kerestük.
Közös keresés és megtalálás Jutkával, Freddyékkel és Sussal
Útban Kács felé nem volt nagy kerülő, és nem sok időbe tellett megtalálni ezt a ládát. Az ötlet Freddyé volt, a sofőr én voltam, a ládát Sus találta meg. A periglaciális képződményt mind az öten megcsodáltuk :))
de a szeméttelep látványa és bűze mindannyiunkat zavart :(
Ok [wapon beküldött szöveg]
Útban a kácsi versenyre Madwékkal együtt megkerestük. Sajnos elég maradandó élmény volt, mivel a szeméttelepen éppen tüzeltek :( Úgyhogy nem iőztünk túl sokat...
Ez volt a negyedik ládám, amely egyben a (és gyanítom, hogy sokáig így lesz) legellentmondásosabb élménnyel párosult. Szeméttelep és egy olyan természeti kincs, amelyről azt se hittem, hogy létezhet egyáltalán egymástól 50 méterre - elképesztő. Magyarország, 2003.
A láda elrejtőjének gratula, 5 percet keresgéltem..:) Sajnos nem volt a ládában toll, és ceruza sem, így nem tudtam beírni a logbookba. Legközelebb lesz nálam írószerszám :)
A kép egyikén zeus barátommal vagyok látható, aki természetesen nem segített, inkább nevetett egy jót rajtam :)
A termeszet adata moare minta csodálatos. A szemetes környezet az katasztrófa. Szakszerű anyagminta vétel nyomait fedeztem fel. Tudja-e
valaki, hogy ki és milyen célból tette?
Hatalmas az ellentmondás a szemét telep és a geológiai kincs között.
A szemétröl nem tehet az elrejtö de a saját értékrendemben ez lerontja a
környezetre adható pontszámot. A rejtés viszont ügyesre sikerült.
Sokat gondolkodtam, mennyit is adjak a környezetre: a szeméttelep, a bűz áll szemben a természeti csodával. Végül átlagoltam és azt mondom: megérte ide ládát tenni, köszönjük!
Az elemek épp a ládától 40 méterre fogytak ki a GPSből, de a "fal" így is meglett. Pár perc múlva sikerült mégegyszer, utoljára néhány másodpercre életet lehelni a GPSbe, így kb. 3 méterre meközelítettük a láda helyét. Mivel olvastuk, hogy "trükkös" a rejtés, az "átlagos" lehetőségeket hamar "kivégezve" valami extrát kerestünk. Aztán, alapos szemrevételezés után végre meglett. Gratulálunk, tényleg ügyes!
Macskával mentünk felfedezni ezt a gyönyörű geológiai képződményt. Ez volt az első ládám, mondhatom nem csalódtam a GC szellemében. Tényleg nem sejtettem, hogy Magyarországon ilyen képződmény látható! Az elrejtés annyira elmés, hogy majdnem feladtuk. Annyit elárulok, hogy a koordináták nagyon pontosak, ne adjátok fel! :) A szeméttelep tényleg ocsmány, de nem kell odanézni. :D
Macskának külön köszönet amiért megmuatatta mi is a GC!
Nagyon szép és érdekes látvány, ahogy a különböző rétegek élesen elválnak egymástól. A szemétnek meg hátat fordítottunk. Hosszas tanácstalankodás után "elsőládás" kollégám, Attila találta meg a nagyszerűen rejtett "sárgát".
Jenő
ribizli már minden elmondott, így mi csak csatlakozni tudunk logjához:-)
Az elrejtő megnyugatására pontoztam így, egyébként 3 oldalt ír, hogy megmagyarázzam döntésemet.
Anikó és Miki
Mikicache-ékkel együtt kerestük, és először azt hittük, eltűnt a láda, mert egy fa tövében olyan nyomokat találtunk, amik ládahelyre utaltak.
Miki visszament fotózni az egyébként páratlanul érdekes köveket, és visszahívott mindenkit. Hiába, a figyelmes vadász... :-))
Az elrejtés és álcázás egyaránt tökéletes, és nagyon ötletes. A környéket is figyelembe véve bizarr az egész. Igazán kár, hogy nem kap nagyobb figyelmet és komolyabb védelmet, nagyon pusztulni látszik, valószínűleg nem sokáig lesz már ilyen érdekes, ha nem kap védettséget. A szemételepről felszálló színes zacskók, mint léggömbök vagy árnyékként nagy madarak látszottak. A recycling managerek érdeklődve nézegettek minket, biztosan baromi kíváncsiak, mi a csodát keresnek rendszeresen arra emberek. :-)
ribizli és CCFZ
Csak sajnálni tudom, hogy a HATÓSÁG (nevezzük csak így) egy ilyen természeti kincs meglétének tudatában nyilvános szeméttelepet működtet a közvetlen közelben (nem illegális, mert még sorompó és tábla is van). A képződmény még így télen is csodálatos. A 30 cm-es hó egy kicsit megnehezítette a cél elérést, igaz utcai cipőben azért nem ajánlott a havas megközelítés. Olyan vizes lettem, hogy Pestig zokni és cipő nélkül vezettem, mert azok száradtak. Azért jó buli volt! A rajtekhely nagyon ötletes, kár, hogy a láda ilyen kicsi mert CD-t vittem és nem fért bele.
Tényleg nagyon érdekes ez a föld alatti csoda, érdemes megnézni! Nem tudom, hogyan lehetne megvédeni, és a nagyközönség számára is láthatóvá tenni ezt az érzékeny kincset. A föld havas volt, ami nem gátolta sem a keresést, sem a látvány élvezetét (u.i. egy függőleges falat kell látni) Sőt, a fagyos téli napon a szemét sem zavarta az élvezetet - hacsak nem néztünk éppen oda.
A sárga dobozt gyerekeink vették észre, eléggé virított - most elé raktuk a lehullott fakérget, hogy ne legyen olyan szembeötlő...
Dávid, Enikő, Ágota, Bence, Katus
Családi kirándulás keretében látogattunk ide. Ha WAP-os lenne a telefonom, akkor mi lettünk volna az első megtalálók, ugyanis a rokonság itt lakik Atkáron, pont itt voltunk a láda telepítésekor is. A helybéliek sem tudtak erről a különleges képződményről.
Megtaláltuk, mire odaértünk, már teljesen sötét volt, ami lehet, hogy előnyt jelentett számunkra a szagok alapján.
A lényeg, a képződmény látványa pedig tényleg páratlan, igazán megérdemelne ez a hely legalább egy megfelelő odavezető utat, tájékoztató táblákat (megkockáztatjuk, hogy egy esetleges kicsi TVT területet is megérdemelne), ha már a szeméttelep és a kút ott kell hogy legyen.
Megtalálni nem volt bonyolult, és ha csak a képződményt vesszük alapul, akkor még érdekes is. Sokat bicikliztünk már az itt elvezető úton, de erröl nem tudtunk. Sajnos a szeméttelep az ott ténykedő figurákkal, valamint a geoláda közelében található -dögkút céljára használt- építmény sokat ront a képen. Arról ne is beszéljünk ha éppen égnek a gumikerekek a szemét között, vagy nyáron "melegük van" a dögöknek...
Délben kisütött a nap, így gyorsan kincsvadászatra indultunk. Odaérve örültem, hogy elsők lettünk (nem volt álcázva! - se háncs, se agyag). Most (a bejelentéskor) látom, hogy utánam még ketten jelentettek megtalálást (phűü...). A helynek a szemétbánya nem emeli színvonalát, de ettől eltekintve roppant érdekes, sőt mondhatnám különleges! Köszi! (nem cseréltem!)
Krisz&ÖregTom