Tömegközlekedéssel
Közvetlen buszjáratok indulnak Pomázról Pilisszentkereszt, Dobogókő hegytető megállóig. Buszmenetrend
A helyről
Bevezető
Ezzel a ládával egy különleges forráshoz hívlak, egy tüdőtisztító túrára. A forrás vízgyűjtő medencéje egy kis kápolnában található.
Jó dolog egy kirándulás közben kicsit megpihenni egy ilyen szépen kiépített, hideg vizet adó forrásnál.
Nagyboldogasszony-forrás
Minden évben Pünkösd napján, a Nagyboldogasszony Szeretet Egyház tagjai jót cselekednek. 2007 tavaszán se volt ez másképp. Rendbe tettek kettő, addig névtelen forrást. Ezek egyike volt ez is. A nevét is ők adták, így lett Nagyboldogasszony-forrás. A forrás vízgyűjtő medencéje egy kis kápolnában található.
A forrásra 2017 nyarán találtunk rá, egy dobogókői kirándulás alkalmával. Akkor annyira megtetszett, hogy elrejtettünk ide egy geoládát, amit a geocaching.com-on jelentettünk meg. A láda alá érkezett egyik log szerint a hely itt is megálná a helyét, ezért majd' 1 év múlva elrejtettük ide ezt a dobozt is, hogy mindkét weboldal játékosai megismerjék ezt a számunkra kedves helyet.
A névadó
Nagyboldogasszony a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak. Ezen a napon ünnepeljük Magyarország védőszentjének napját is. Az ünnep szerint ekkor jutott Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba.
Látlak láda ;) köszönöm a rejtést. [Geoládák v5.10.0]
Többször jártam már Dobogókőn és már egyszer-kétszer megpróbáltam lemászni a láda felé, de nekem lefelé mindig nagyon meredeknek tűnt ;) Másik útvonalról azért sokkal kényelmesebben meg lehet közelíteni a ládát, szerencsére.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.10]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (582 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.