10 állomásos tanösvény (ami már csak 7 táblát tartalmaz) a Zebegény fölötti Malom-hegy fennsíkján.
Kétpontos multi, melynek az első pontján egy 2x10 cm-es táblácska árulja el a 15x10x5 cm-es doboz helyét. A doboz nem, a földön van!
A ládába TravelBug helyezhető. Zebegénybe Budapestről induló vonattal érkezhettek. A leszállást követően először a Pacsirta, majd az Orgona utca aszfaltján kell haladni. Az aszfaltútból jól járható kövesút lesz, és amikor eléritek a multi első pontját, akkor elértétek azt a helyet, ahol az autósok járművüket hagyhatják. Ez a Papp Ferenc-pihenő.
A kerékpárosok készüljenek arra, hogy az út aszfaltos része erősen emelkedik, és a fensíkon nedves időben ragadós sárral találkozhatnak. A ládához pedig behajló tüskés ágak és kökénycsemeték között vezet az út!
A nyári tűző nap ellen védekezzetek, mert árnyékból nincs sok.
A séta tulajdonképpen a Napraforgó tanösvényt mutatja meg. Ez a tanösvény sem különbözik hazánk legtöbb tanösvényétől. Hasonló tematika, hasonló kiépítettség és hasonló állapot. Bár csak néhány táblát kellene cserélni, a padok és asztalok tulajdonképpen rendben vannak, és már csak a hozzáféréseket kellene tisztítani. Meg persze a 6. állomás házát egyenesbe hozni. Tökéletes lehetne!
A könnyű séta főleg a Malom-hegy gerincén vezet, melyen a tanösvény névadója, Napraforgó grófnő is gyakran sétált. Bár az első táblát a vasútállomás közelében találjátok, az autósok kedvéért a 2.tábla melletti asztalon elhelyezett kis táblácska árulja el a láda helyét N 47° 48,611' E 18° 54,652' 210 m [GCMHNT-1].
Az első tábla elvesztette eredeti tartalmát, és ma hirdetőtáblaként használják. :(
Természetesen a tanösvény nyomvonalának követését javaslom, de sajnos be kell látni, hogy jelenleg jobban jártok egy oda-visszával. A 3-5 állomások környékén csak szinte olvashatatlan táblákkal és remek fekvésű házakkal találkozhattok. A doboz a 6. tábla közelében rejtőzik, ahol újabb kilátással gazdagodhattok. Remélem a séta kellemes és mély nyomokat hagy bennetek!
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.8] GCZMKD 1. pont, GCMHNT, GCCKOF, GCEszp, GXDRS, GCRMA 21 km-es túra során.
A láda két pontjától tényleg különböző a kilátás, az egyik a Dunakanyar nyugati részét, a másik a Börzsöny nyugati oldalát mutatja. Megpróbáltam a 6. ponttól lemenni a keleti völgybe, de sajnos lezárták az utat a gyalogosok elöl is:-(
Remek időben indultunk karbantartani. A környék hegyeire és a Dunára is jól ki lehetett látni. A ládához vezető kétnyomsávos földútból kicsit elvettek az új kerítéssel, így kicsit gazosabbá vált az út. Néhány éve még takarították az 5. és 7. tábla közötti szakaszt, de gondolom már nincs rá anyagi forrás, ahogy az építmények felújítására és pótlására sincs. Varjú mondja.
A doboz valamikor a földre került, pedig nem ott van a helye. Kitakarítottam és kapott új füzetet valamint némi csereajándékot.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Szuper kilátás volt ebben a szeles, napsütéses időben. A tanösvény táblái, padjai tönkrementek, de végig csodás kilátást kapunk minden irányba. A füzet majdnem száraz már, viszont kinn volt a láda, betakargattam.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Minthogy a tanösvény lényegében megszűnt, lehet, hogy elég lenne csak az első pont is. Sok pluszt nekem nem adott a második, az elsőről viszont igazán lélegzetelállító volt a kilátás - a Dunára és a Börzsöny belsejére is. A dobozt rejtő objektumot csak szúrós, tüskés bokron keresztül lehet megközelíteni, milyen lehet ez vegetációs időszakban?! A doboz tartalma elázott, a füzet penészes. [Geoládák v4.5.3]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Be van ázva a láda, penészedik a belseje. Vigyázzatok melyik olsalrólközelítitek meg a ládát, engem össze vissza szúrtak a tüskék.
Anya & Apa & Bogi & Boti [Geoládák v4.5.0]
Megvan, köszi!
Mai harmadik sétálós helyünk Zebegény volt, ahol először ezt a multit jártuk be a kutyával, az első pont közelében parkolva oda-vissza a második pontig.
A kilátás pazar, a környék nyugis, valóban jó fekvésű telkek vannak errefelé.
A virtuális pont rendben. A doboz nem tudom, hogyan, de beázott - azon a helyen, ahol van, nem kellett volna neki - és még csak nem is sérült. Kiöntöttem belőle a vizet, szárazra töröltem, a nedves naplót kivettem a nejlonból, hátha lassan majd megszárad. A jelszó a füzetben olvasható.
A kezdőpont nem a legideálisabb helyen van. Sajnos érkezésünkor is voltak ott muglik és kénytelenek voltunk megkérni őket, hogy segítsenek azzal, hogy megtudjuk keresni a láda koo-t. Láda rendben a helyén. Levadásztam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.2.4]
Zebegényben szálltunk meg, így ez a láda természetesen nem maradhatott ki. Mi is csak ismételni tudjuk az előttünk szólókat, h kár az elhanyagoltságért.
Köszönjük a rejtést.
Családi összejövetel és börzsönyi kirándulás előtti gyors keresés. Számtalanszor sétáltunk már itt, most kimondottan a ládáért jöttünk, a gyorsaság kedvéért autóval (ez újdonság volt). A csík és a láda is a helyén volt, a ládához a szántóföld felőli oldalon érdemes közelíteni, majd a végén egy kis csapáson átvágni az ösvényre és onnan elérni a végpontot. Köszi.
Vonattal érkeztem. A lépcsősoron kaptattam fölfelé, jó meredek szakasz. A második pontnál a kesser-ösvény sokat segít, meg lehet úszni a bozótharcot.
Köszönöm a rejtést!
Hajóval érkeztünk Zebegénybe. Előbb a szomszédos dombra másztunk fel a kilátóhoz, majd az ajánlott útvonalon felcaplattunk ide is. Megérte a fáradtságot, mert szép a rálátás a Dunára meg a Börzsöny magasabb csúcsaira is. Az első ponton megebédeltünk, majd megkerestük a ládát is. Kicsit szúrós élmény volt, de nem vészes. :-)
Köszönjük az idecsábítást!
köszi:
Cilu&Gyurkoo
Magából a tanösvényből most sajnos nem sok maradt (a táblákból), viszont a táj lenyűgöző, érdemes elmenni.
A 6. állomást benőtte a kökény --- de nagyon gyönyörű, fehér virágos bokrok voltak -- szerencse, hogy most jártunk arra.
Szép időben, élmény volt.
Tetszett a ládarejtés is.
Az első pontot javítottuk, a tanösvényt végigsétáltuk. A rettentő nagy gazzal nem találkoztunk, a táblák viszont valóban hanyatlófélben vannak. A nyílt terepen állottakat a szél már ledöntötte, a napranézők pedig "elégtek". Az árnyékosabbak úgyahogy megmaradtak. A padok viseltesek és benőttek. Jó lenne egy felújítás.
Hőskorában talán szép volt ez a tanösvény, de jelenleg már köszönő viszonyban sincs a ládaoldalon levő fényképekkel. Térdig, sőt néha orrig érő dzsuva mindenütt. Hiányzó táblák és a zömük nem éppen olvasható. A hegyek, a kilátás a Dunára meg a Börzsöny csúcsaira csodálatos, de a tanösvény már jóformán nem is létezik. Kár, de szerintem ez a láda vagy törölhető, vagy a ládaoldalt át kellene dolgozni, hogy valami mást mutasson be. Maga a rejtés rendben van, de sajnos a lábszáramon levő karcolások, (némelyik még vérzett is), azok nem. És azért azt a hibás koordinátát már illett volna kijavítani, hogy ne kelljen telefonálgatni a rejtőnek. Tudom, tessék elolvasni a ládaoldalt, és én mindig meg szoktam ezt tenni, éppen ilyen esetekre hivatkozva. Sajnos ezúttal egy pár ládához elmentem ad hoc, minden előkészület nélkül és így nem voltam kiokítva. :(
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.11.2]
A tanosveny teljesen elgazosodott, semmifele elmenyt nem ad. Csak az vagjon neki, aki szereti a dzsindzsat.
Párocskámmal, kettecskén kerestük meg. Igencsak jól esett a szombati kilátásos séta!
Az első ponton: gyanús lett, hogy a 2. pont koo.-ja a dunába mutatott...
Sebaj, átszaladtunk a 6. táblához. (ennek közelében van a ládika)
Mivel önerőből, szemre nem találtuk, hívtam Kokót. (Köszi a segítséget!)
Tehát: az 1. ponton található koordinátákban szereplő első nyolcas számot javítsd át kilencesre! Így már minden stimmelni fog!
Visszafelé, lehetőségeinkhez mérten, átjavítottuk....
Köszi a lehetőséget!
Az első pont sima ügy volt, bár épp egy barátságos társaság készült elfogyasztani a reggeliét, de nem haragudtak, hogy "alájuk néztünk"! Sőt azonnal rákérdeztek, hogy "geocaching"? Mert hogy bár ők nem játszanak, ám az oldalt gyakran használják egyféle útikönyvként.
Az asztal alján található koordináta szépen betette a következő pontot a Duna közepébe, így felhívtuk a rejtőt, aki készségesen segített és kiderült, hogy az első koordinátában a fok utáni részen a "48" az igazából "49". Így már simán meglett a ládika!
Az első pont kapott egy új - kb. 1 cm széles, 15 cm hosszú - csíkot az asztallap aljára.
A napos oldalra néző táblák olvashatatlanok, az árnyékban lévők elfogadhatóak. A táblák elérhetőek, bár a kökény igyekszik távol tartani a látogatókat. Az utolsó tábla is kidőlt.
A tanösvény megérdemelne egy felújítást, és akár egy jelzést is kaphatna.
Az első pontnál a szemünk elé táruló panoráma lenyűgöző! A korábbi logokból már tudhattam, hogy az első pontnál hiába keresném az útbaigazítást a ládához, ezért telefonos segítséget kértem az előző megtalálótól. Köszönöm EmesESE segítségét. Úgy tűnik, hogy nem csak a 2x10 cm-es táblácska hiányzik innen, hanem a tanösvény nagy táblája is eltűnt.
Megtaláltuk! 🙂
Az első ponthoz felautózva nem találtuk a padon a 2.pont kordinátáját, azt a rejtőtől kaptuk meg már a 2. pont felé haladva. A kilátás az 1-es pontról csodás, sokan eregettek sárkányt, jó szél volt.
A 2.es pont eléggé eldugott, sok a magánterületre lépni tilos feliratú tábla, de nem csak itt, ez országos jelenség.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.9.0]
A gyönyörű napsütéses, de szeles idő sokakat csábított sárkányeregetésre a hegytetőn, így nem kevés közönség előtt produkáltam magam a kis lap keresgélésével. Mikor már meguntam, telefonos segítséget kértem, de így se lett meg. Ezúton is köszönöm vakond87 segítségét, aki megadta a láda koordinátáját.
Kerülgetjük már egy ideje ezt a ládát. Leginkább azért, mert az elmúlt időszak logjai alapján nem tudtuk eldönteni, hogy teljes értékűen kereshető-e vagy sem.
Az utánunk próbálkozók kedvéért: jelenleg mindkét pont kereshető. Az első kicsit trükkös, de végül a 4 éves kisfiam 1 perc alatt találta meg. A második pedig normális, korrekt rejtés.
A tanösvény, ahogy már sokan írták, szörnyű állapotú. Viszont különösen az első pont közelében található gyönyörű kilátás miatt megéri ide ellátogatni.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.9.6]
Számomra teljesen érthetetlen módon nem láttam meg az első pont táblácskáját. A pad körül kitornáztam magam hajolásokkal, nyújtásokkal, fejkörzéssel. Előlapi kamera se segített, így jobbnak láttam telefonos segítséget kérni. Mostanában - magamhoz képest - elég sok Kokó nevéhez fűződő ládát keresek, és egy valamit bizton kijelenthetek: 5/5 a support! Megkaptam a koot és onnantól már gyerekjáték. Az első pont panorámája fullos, nekem tetszett a ládához vezető út is. Fura megoldás, hogy több tábla kerítésen belül van, a tölgyfa pihenő is inkább madarakat tud fogadni biztonsággal. A végén még egy vadles mászás is belefért, és persze vissza is nagyon rendben van a panoráma. Amire sajnos számítani kell, az a tankcsapdára járt út, de kár érte. A láda felderítésében Vakond87 megelőzött félórával. Furdal a kíváncsiság hol találta az első pont táblácskáját, de örülök, hogy a helyén van.
Zebegény vasúti megállóhelyről indultam az ajánlott útvonalon. Az első ponton kicsit keresgélni kellett, már majdnem feladtam, amikor megpillantottam a koordinátát tartalmazó lapot. A második pont már könnyen ment. A tanösvény nagyon elhanyagolt, de a kilátás miatt érdemes megkeresni a ládát. Köszönöm a rejtést!
A tanösvény táblái eléggé el vannak hanyagolva, de a Dunakanyar panorámája mindig epikus látvány. Ahogy sejtettem előre, jó kis dagonya volt az első és a második pont között. Köszönöm a rejtést.
Tettünk egy kirándulást a Nagy-Galla környékén, majd utána még megálltunk Zebegényben megkeresni ezt a multit. Az első pont közeléből kiváló a kilátás a Dunára. A tanösvény elég szedett vedett. Egy része a tájékoztató tábláknak bekerült a villanypásztoron belülre a kukaricás szélében, egy másik részét járhatatlanra taposták terepjárókkal. A második pont közelében beérett a kökény, kicsit szemezgettünk belőle, de még mindig nagyon fanyar :)
Köszi a rejtést.
Hát ezt bebuktuk. Az asztalt természetesen megtaláltuk, bár mellette nyoma sincs az ismertető táblának. De a 2. koordinátát tartalmazó táblácska is elrejtőzött a szemünk elől, pedig elég sokáig keresgéltük. És ezzel vége is volt a ládakeresésnek :(.
Úgy alakult, hogy Szobig elkísértem a fiamat, aki Pozsonyba ment. Az állomáson döntöttem el. hogy merre, milyen kitérővel jöjjek haza. Vasárnap lévén maradtam a vasút mentén, Zebegényben. Erről a ládáról túl sok jót nem hallottam, de az idő ígéretes volt, hát uccu neki.
Az első pont hamar meglett, tábla nincs. Onnan kb 1 km a láda. Sehol egy tanösvényi jelzés, a táblákat méretes gaz veszi körül. Ápolatlan tanösvény, felújításnak/ karbantartásnak nyoma sincs!
Nem is sokan járnak ott. Ahogy a dűlő utat elhagyjuk félméteres kullancsos gaz a ládáig, igaz csak 200 m.
A vadlesnél úgy döntöttem megebédelek. 1x csak traktor hangjára lettem figyelmes. Elment mellettem. Már épp kászálódtam lefelé, amikor újra jött és mit látok? Kaszálja a bejövő utamat!!!! Így visszafelé már nem kellett a kullancsos gazt taposnom! Lehet mégiscsak fog történni valami?
A kedvem is jobb lett és készültek fényképek is. Hátam mögött felhők gyülekeztek... Visszafelé úton nem a mélyúton mentem, hanem a mélyút tetején kialakított "gyalogos útvonal"-on, sok-sok lépcsővel. Az állomással szemben vettem fagyit, ami mennyiségében nagyon elmaradt a nemrég Felsőörsön vett társától. Persze itt drágább is volt! Majd lementem a kikötőhöz, megnéztem a Dunát.
Pestre úgy értem vissza, hogy a Nyugatinál csepergett az eső, a Széll K téren zuhogott és hömpölygött a lé. Szerencsém volt a gerincen, ha ott kap el, bőrig áztam volna ernyő ellenére is.
Köszi ezt a sétát és az ötletes rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. A többit majd otthonról! [g:hu 1.6.4]
A mai napra csak ezt az egyetlen ládát terveztem be...
Vonatpótló hajóval (!!!) érkeztem Nagymarosról Zebegénybe. Érkezésem után rögtön megindultam felfelé a multi 1. állomásához, ott a 2. pont koo-ja rendben a helyén van! Lenyűgözően szép a panoráma az 1. pont környékéről, sok fényképet készítettem a Dunáról. Fentebb az út menti réten -köszönhetően a nagy esőzéseknek- hatalmas méretű mezei csiperkéket találtam, életemben nem láttam még ekkora példányokat!!! Szerencsére sok szamóca is volt az út szélén, tudtam enni belőlük jóízűen, mert nem siettem. A ládához közeledve kissé gazosabb lett az út, de egyáltalán nem annyira, mint ahogyan azt a .com-on elsírják. A láda rejtekéhez is könnyen be lehet jutni, szép csapás vezet be hozzá. Maga a láda tartalmilag eléggé szegényes volt, ezért tettem bele egy kis ajándékot, meg tollat, a kavicsot meg a koszos SPAR-os papírokat pedig eltüntettem belőle.
Visszafelé jövet ismét készítettem pár képet a Dunáról, majd leballagtam a faluban üzemelő Mókus Sörözőbe a tulajjal beszélgetni egy jót, régi ismerősök vagyunk, sok halasi emberkét ismer. Felnéztem még a Kós Károly-kilátóhoz, megkerestem pár .com-os ládát (ezt is belogoltam a .com-on), majd a vonatpótló hajóval visszautaztam Nagymarosra...
Köszi a rejtést Kokó, jó volt újra errefelé barangolnom! :)
Jó szeles gerinctúra, szép körpanorámával. Itt már nem a tanösvény a lényeg, hanem a táj. A volt sípályán ereszkedtem le Nosztra felé. Nem tudtam senkitől jegyet venni, igaz hó sem volt.
"A Napraforgó tanösvényt, a Teleház Alapítvány a Göncöl Szövetséggel karöltve Zebegény természeti értékeinek bemutatása és megóvása céljából hozta létre"... MAJD MAGÁRA HAGYTÁK...... No comment.
Ma a GPS próbához nagyon jól esett a séta. Remek időben mindent beletoltunk amit lehetett. Mielőtt elindultunk a Vasparipában ebédeltünk. Kár lett volna kihagyni. A vérprofi kiszolgálástól és kedvességtől elájultunk.
A láda tartalma rémes, de csoda, hogy még meg van.
(a GPS működött)
Köszönöm a rejtést. Az első ponton már nincs tábla, a pad is odébb "vándorolt", de az út mellett megtalálható. A láda semmitmondó helyszínen. A tanösvénynek vannak látványosabb pontjai! A tüskés bozót csak megkeseríti a játékot játszót. Elegáns lett volna jelezni, hogy: "Ne a földön keresd!"
Nagyon klassz hely. Rengetegszer jártunk a Börzsönyben, de ez a belső fennsík a csodás panorámával teljesen kimaradt. A tanösvény valóban megszűnt létezni, de az út (legalábbis a lekanyarodóig) szerintünk szép. A ládához vezető utolsó szakasznak mondjuk nem sok értelme van.
Nyáron a koordináta táblájáig jutottunk a gyerekekkel, most végre a láda is meglett. Sajnos ahogy mások is írták, a tanösvény táblái siralmas - és sokszor szinte megközelíthetetlen - állapotban vannak, kár értük. Köszi a rejtést!
Az 1. pontról remek kilátás nyílik, az út többi része felejthető. A tanösvény, mint oly sok másik idehaza, remek példája annak, hogyan kell értelmetlenül pénzt elverni.
Egész közel "táboroztunk", így ki nem hagyhattuk. Szegény tanösvény megmentésért kiált, a panoráma különleges itt fent. A vége felé már úttalannak tűnik, de ott van az. Innen tovább a Török-mezőre.
Köszönjük a rejtést!
Immár hagyományos húsvét hétfői kirándulásunk céljául ezt a remek helyszínt választottam. Jól tettem. Még akkor is, ha az első ponton Kokó segítségét kellett kérnem, mivel a koordináta-hordozó táblának lába kélt. Ezennel újfent megköszönöm (elég lett volna a szóbeli segítség, a koordináta nélkül is).
A hétvégét itt töltöttük,ezt a ládát becsületből kerestük meg, amíg a tanösvény ennyire elhanyagolt,mi lebutítanánk egy pontosra ezt a multit...Eszti@Sanyi Gyalog-Galopp Team
Zebegényben szálltam le a vonatról, felgöngyölítettem ezt a multit, majd a kerékpárúton átsétáltam Szobra az Ipoly-torkolathoz, át Helembára a vasúti hídon GCOLAJ-ig, majd vissza Szobra. A gyönyörű időben mindenhol sok kirándulóval, bringásssal, és pecással találkoztam, 26km lett a vége.
Az 1. ponton a tábla a földön fekszik (meg a másodikon is), szerencsére fel tudtam emelni annyira hogy meglássam a keresni valót.
A februári tavaszban a Börzsöny felé vettük az irányt, az Őzike-forrás után Zebegény. Az első ponton fantasztikus volt a kilátás! Aztán 1 km-en szántás, kökény. A kökény annyira elvadult, hogy a 2. ponttól már nem volt célszerű Szob felé továbbmenni. Na de szinte már idáig se volt érdekes eljönni. A két pont közötti szakasz ma nem adott pluszt.
Fogtam!
Kedves Kokó! Amit érdemes megmutatni, az a kilátás. Az pedig már az első pontnál látható. Teljesen felesleges a további caplatás, ha csak nem a túra maga a cél.
Nem hittem volna, hogy december végén ilyen szép napos időben bejárhatom ezt a remek kilátásokkal tarkított utat. Persze, most sáros az út, de mellette a füves sávokon és a réteken jól kerülgethető a massza. Élmény volt menet közben szétnézegetni.
Eljöttünk Zebegénybe sárkányozni. Kihagyhatatlan volt a multi teljesítése. Rengeteg volt a sárkány és a napraforgó. Utóbbi kicsit már megfittyedt állapotban, de azért szereztünk egy kis szotyit a hörcsögnek. Köszönjük a rejtést és a hely bemutatását.
Kerékpáros találat 116 km.
A montim szervizben van így - hogy egy nap se vesszen kárba a szabadságból - az országúti bringával vágtam neki a multinak. Az emelkedőn a meredekség miatt a gerincen pedig a köves, gazos út miatt toltam a bringát kímélve az érzékeny gumikat. Az első pont előtti kökényes szakaszon még néhány száz métert a nyakamban is cipeltem a gépet.
Érdekes módon a rejtelhelyig vezető út valamilyen szinten karban van tartva, látszik, hogy kaszálják, írtják a kökényt. Megfordult a fejemben, hogy az út folytatásán megyok tovább de látván a benőtt utat letettem erről a tervemről. A kilátás a gerincről remek, meg sohasem láttam ilyen szögből a Dunát. Gyakorlatilag az egész gerincút alatt körpanorámában gyönyörködhetünk.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.4]
Nekem ez a hely valahogy "nem jött át". A poros úton sétálva a megkopott, gyakran olvashatatlan tanösvénytáblák között nem hagyott maradandó élményt. Azonban a láda rejtekhelye nagyon tetszett!
Azért is nem siettem ehhez a ládához, mert tudtam, hogy most jönni fogok. Mivel a túra szalagozásában nem tudtam részt venni, így maradt a szalagtalanítás. Milánommal ketten vágtunk neki a mezőny legvégén. Mire a tanösvény elejéhez értünk, már egy finom rétessel a hasunkban tettük. Az emelkedő meredek, de nem olyan hosszú és közben a fából készült feszület remek alkalom a szusszanásra. Innen már nem nagy távolság a multi első pontja, ahonnan nagyon szépen látszik a lenyugvó nap utolsó sugaraiban fürdő Dunakanyar. A tanösvény táblái kissé fakók és az út helyváltoztatása miatt nem is mindig az út mellett vannak, de megtalálhatók. Egy helyen autentikusan egy napraforgóföld szélében. Szerencsénkre a második pont is nagyon közel van az úthoz, így nem kellett a beálló sötétben sokat bolyongani. A rejtés ötletes és gyorsan megtalálható még sötétben is. Innen még a túra nagyobb hányada volt hátra, de Milán végig nagyon lelkes és ügyes volt. Mityó mackónk volt ma velünk.
KX!
Hát ez nekem sokkal jobban bejött, mint a nagymarosi gesztenyefa nélküli Gesztenyés Tanösvény.
Semmi extra, nyugis helyek, szép kilátások, pihenő minden mennyiségben és egy kis természetrajz und helytörténet.
Rejtés a legjobb helyre került!
Megnéztem még a sípálya tetejét és visszafelé a extrapanorámás Szarvas utcában sétáltam le.
Zebegény nálam még mindig a nyerő!
Megtaláltam! Kittikusz, Anita, Barbi és Gábor társaságában.
Szép helyre került a multi, tetszett a séta és a kilátás. Csak azt sajnálom, hogy ezt a tanösvényt is nagyon elhanyagolják. A ládához menet, a kanyar után már gyakorlatilag derékig érő gaz között visz a keskeny csapás, abszolút hosszúnadrágos megközelítés ilyenkor már. A rejtés ötlete nekem tetszett.
Családi séta Zebegényben. Csodálatos része ez Zebegénynek, ahol a tanösvény is vezet. Bevallom ez új volt nekem, nem jártam itt korábban. Ebbe a tájba könnyű beleszeretni. Fantasztikus volt, persze az időjárás is jócskán hozzájárult az élményhez! Nekem tetszett a rejtés. Köszönet!
Délutáni kocogások/séták: a pilis után párkányi sörbeszerzés közbeiktatásával jöttem ide.
Az első pont környékéről érdekes kilátások vannak, aztán később csak földút, bozót, szántás, kerítés. Nem nyerte meg a tetszésem. Utána a hajóállomásnál a kis sziget, kedvenc dunai táborhelyem látványával javítottam a mérlegen.
Elkezdődött a nyár... ;o)
Itt fent még sose jártunk. Remek a panoráma, viszont kár, hogy nem újították fel a tanösvényt. Örültünk, hogy a láda rejtése nem feleslegesen szivatós, hanem ötletes! Köszönjük!! :o)
Szerettünk volna ebédelni, de előzetes foglalás nélkül több településen sem tudtunk... Furcsa...
A vasútállomásról támadtam a hegyet. Az első kellemetlen meglepetés az volt, hogy az 1. pont koordinátáit nem töltöttem rá a GPS-re, de e nélkül is meglett a 2 tábla. A Duna parton már sokszor jártam végig a Zebegény -Szob utat, ez a fenti változat újdonság volt. Biztos, hogy a tanösvény táblái nagyon tanulságosak, én végig a kilátást élveztem. A láda helyéről nincs infó, de a helyszínen egyértelmű a rejtés.