Tömegközlekedéssel Busszal és vonattal a Debrecen-Mátészalka-Fehérgyarmat, illetve Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta vonalon, autóbusszal a Mátészalka-Csenger, Mátészalka-Fehérgyarmat, illetve a csak Kocsordig közlekedő Mátészalka-Kocsord vonalon utazhatunk ide.
Történelem
Kocsordon, a Kraszna partján áll a hős Székely Hadosztály emlékműve. Az emlékoszlopon álló életfához három székelykapun át lehet feljutni. Az emlékoszlopon a Rákosi-korszakban lerombolt korábbi emlékmű fehér márvány domborműve van, a székely jelképekkel, a nappal és a holddal.
Miután 1918 októberében a frontok összeomlottak, a hazatérő magyar katonáktól Károlyi hadügyminisztere, Linder Béla elvetette a fegyvereket, mondván: "nem akarok többé katonát látni". Az ún. "őszirózsás forradalommal" hatalomra került politikusok lefegyverezték, tönkretették a magyar honvédséget. Ám a székelyektől nem tudták elvenni fegyvereiket. Puskáikkal, kézi fegyvereikkel érkeztek Nagyváradra, majd Kolozsvárra. Közben a román hadsereg a Károlyiék által átengedett területeket, közöttük Székelyföldet is megszállta. A székelyek Kratochwill Károly ezredes parancsnoksága alatt hadosztályba szerveződtek. Parancs nélkül szálltak harcba a Vaskó, Csucsa, Királyhágó, Máramarosziget vonalon. A rosszul felfegyverzett, utánpótlás nélküli néhány ezer, többségében székely katona hónapokig feltartóztatta a teljes román hadsereget. 1919 március 21.-én Károlyiék átadták a hatalmat Kun Béla embereinek. A Székely Hadosztály két tűz közé került. A katonai vereség elkerülhetetlen volt.
A Győrtelek, Kocsord, Mátészalka térségében a románokkal megvívott ütközet után a Nyírségbe összevont erők helyzetét a tisztikar kilátástalannak látta, így megkezdődtek a fegyverletételi tárgyalások. A megállapodást Nyírbaktán írták alá április 26-án, a fegyverletételre Demecserben került sor. A tisztikar és a legénység nagyobb része a brassói internáló táborba került, kisebb része tovább folytatta harcát a szülőföldért, majd betagozódott a nemzeti hadseregbe.
Sehol a Kárpát-medencében nincs emlékműve e hős alakulatnak, mely a legnehezebb időkben is helytállt a haza és a nemzet védelmében, csak itt Kocsordon. Gondoljunk bele, mi lett volna, ha nem fegyverezik le a magyar honvédséget Károlyiék, sosem tudták volna a magyar többségű területeket megszállni a románok, a csehek és a rácok. A törököknek is csak Anatólia egyes részei maradtak volna, de ők Kemál Atatürk vezetésével megvédték országukat. A közadakozásból állított és Rákosi Rosenfeldék által ledöntött emlékmű helyett 1995-ben állították fel az új emlékművet Kocsordon, mely kezdeményezés Csizmadia Zoltán festőművésznek a Hitel című folyóiratban megjelent "Legyen újra emlékműve a Székely Hadosztálynak Mátészalkán" című írásával indult. Ő szervezte meg az alapítvány létrehozását és az újraállítás fedezéséhez szükséges anyagiak összegyűjtését, amelyhez elsőként járult hozzá. A Dunántúlon székely szakemberekkel megfaragtatta a három székely kaput. A helyszínre szállítás Jáhni István építészmérnök hathatós segítségének köszönhető. A helyszíni munkálatokat Jakab Zsigmond Kocsord polgármestere szervezte. A monumentális, impozáns emlékmű önzetlen tervezői Makovecz Imre és Engelmann Tamás voltak.
Az emlékmű mellett lehetőség van egy kellemes ebéd/tízórai elfogyasztására, mivel padok lettek kihelyezve. Az itteni környezetet folyamatosan ápolják, szépítik.
Láda történet
2023.04.23: Köszönöm a ládapótlást Mr. Zergének!
2021.08.18: Köszönöm a ládapótlást Marton Zolinak!
2020.07.15: a láda eltűnt, stme.ster, KP1965, Gábor75 gyógyította, köszönöm! Pótjelszó kihelyezve.
A mai templomtúra üdítő kivétele volt ez az emlékmű. Természetesen a helyi erők éppen az emlékműnél nyírták a füvet, majd tízóraiztak a láda mellett. Szerencsére a gaz olyan magas, hogy fel se tűntem nekik a bozótban (remélem). :)
Nem ismertük ennek a hadosztálynak a történetét, köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket rá. Nem szerencsés időszakban kerestük fel a ládát, nagyon méretes volt a fű. De a lényeg, hogy meglett!
A rejtővel egyeztetve pótoltam az elveszett dobozt. Új helyre rejtettem:
N47 56.506 E22 21.421 118m.
Az ágas-bogas soktörzsű fa talaj közeli részében jól elfért a doboz az ágak ölelésében, álcázni is jó lehetett ágakkal.
Üdv Mr Zerge.
Mint ládadoki a geoládát utolsó logjai vizsgálata alapján és a rejtő inaktivitása miatt betegre állítottam.
Ha van rá lehetőséged, kérlek javítsd!
További tudnivalók a beteg ládákról: https://geocaching.hu/documents.geo?id=ladadoki
Email-t küldtem a rejtőnek.
Ötnapos Hajdúság-Szabolcs-Szatmár geotúra 4. napjának 3/34. találata (összesen 60/124). Ma Nyírmeggyesről tettem egy nagy autós kört a (Holt-) Szamos környéki települések ládáit felfűzve.
2012 májusában egy környékbeli geocachingen már megálltunk itt megnézni a helyet, de akkor még nem volt láda. Most megkerestem volna, de sehol sem találtam. A ködös idő sejtelmes, izgalmas volt, Köszönöm, hogy újra elhoztál ide!
Csatlakozom az előttem íróhoz, a láda sajnos nincs a megadott koordinatán és a fenyőfàkon sem talaltuk meg a pótjelszót.
A láda gazdával egyeztetve kérem elfogadni. Azt ígérte hamarosan pótólni fogja [Geoládák v3.12.10]
Hosszú ideig kerestük a ládát, de nem találtuk meg. Sajnos, sok a szemét is a növényzetben és a fák alatt, így többször azt hittük, hogy látjuk a ládát, de csak szemét volt. A pótjelszó még megvan, de félő, hogy bármikor elvihetik tüzelőnek.