Téglatest alakú, nagyméretű (3,4 l-es) láda a 4X-nél. Kérlek, a logbookból nézd ki a jelszót, a doboztetőn lévő nem aktuális. Esetleg ha van kézfertőtlenítőd vagy más alkoholod, kérlek, töröld le róla!
A ládába akár nagyobb méretű TravelBug is helyezhető.
Melegmány
Melegmány a Mecsek középső részének tájvédelmi körzete. A hegység kelet-nyugati irányú főgerincétől északra fekszik, és két, egyenesen északra lejtő párhuzamos völgyből, a Melegmányi-völgyből (keleten) és a Mély-völgyből (nyugaton) áll.
Kőzete nagyrészt triászkori mészkő, változatos felszíni formákkal, tölcsér alakú víznyelőkkel (töbrök), barlangokkal, finom ízű karsztforrásokkal, mésztufagátakkal.
A Melegmányi-völgyfő attrakciói a mésztufagátas vízesések, melyek keletkezését a karsztforrások vizéből kiváló oldott mészkő segítette elő.
A láda közelében található 2 méteres, kétlépcsős, majd alatta 6 méteres, négylépcsős vízesés szépsége vízbő időszakban: tavasszal, ősszel érvényesül a legjobban, de hideg teleken, megdermedve is nagy élmény. Mi hagyományosan január 1-én szoktunk nagycsaládi kirándulást szervezni ide.
A gyerekeknek nagy élmény mésztufával bevont, "kővé vált" leveleket, kisebb ágacskákat keresni a vízesések közelében, ott ahol a víz csak permet formájában éri el az avart. A mésztufa védett, letörni nem szabad!
A vízesésnél meg lehet pihenni, piknik asztal várja a turistákat.
Források
Ha a vízesésen esetleg kevéssé is csordogál a víz, azért vízhiánytól nem kell tartanunk! Nyári kánikula idején sem marad szomjas a turista, több foglalt forrást is érint az útvonal. Déli irányból érkezve az Anyák-kútja lesz az első, amelyik az utunkba kerül. Ismert, hogy mögötte 60 m hosszú forrásbarlang rejtőzik, benne 2,5 m mély tó is van amelyben vakrákok élnek. Így vigyázz, rákos vizet iszol! :-)
Dél-keletről jövet a Dagonyázó- és a Barátság-forrással találkozol. A Nagy-Mély-Völgyben a Sziklás, a mindig bővízű, háromcsövű Kánya- és a Marika-forrás vár. Mindegyik víze nagyon finom.
Megközelítés
Számomra a legkedvesebb útvonal, ami 8 km-es körtúrát eredményez:
Parkolj a Kereszt-kunyhónál N 46° 7,521' E 18° 13,241' 350 m [GCMMVV+parkoló1] . Innen a piros kereszttel jelölt úton északnak indulva 1 800 m után a nagy vízeséshez és a domboldalon felmászva a cache-hez jutsz.
A ládától továbbhaladva a Páfrányoshoz érsz, ami nevét, nem meglepő módon az itt élő páfrányokról kapta. Itt találkozik a Petnyák-völgy a Melegmányival. Hajdanán feltehetőleg itt helyezkedett el a Melegmál nevű kis falu, amelynek létezéséről törökkori adóösszeírásokból tudunk. Nyugatra tartva hamarosan a Nagy-Mély-völgyet keresztezzük, amin északra fordulva, a piros , majd a kék sávon jutunk vissza a műútra majd a Kereszt-kunyhóhoz. Ezen az útvonalon a GCagvi, a GCKOFU és a GCszfr ládák esnek útba és kb. 9 km-ert sétálsz.
Másik megközelítési mód a 66-os útról a GCMANF-tól a piros kereszten vagy párszáz méterrel arrébb, a Kőlyuki betérőnél N 46° 9,630' E 18° 12,932' 230 m [GCMMVV+parkoló3] parkolva, a GCAMVK első pontjának érintésével a Nagy-Mely-völgyön, a piros sávval jelzett turistaúton, majd a Petnyák-völgyön a zöld sávon . Ez is egy kb. 9 km-es kör.
Ládatörténet:
2002. 12. 29. KiVi megjelenteti a ládát.
2013. 03. 23. A régóta betegeskedő ládát Strombus örökbe fogadta. Az eredeti helytől 41 m-re, hasonló, de vízbiztosabb helyen újrarejtette.
2015. 11. 09. Ládaellenőrzés.
2016. 01. 01. Ládakarbantartás.
2017. 01. 01. Ládakarbantartás. A ládát nagyon jó állapotban, ajándékokkal gazdagabban ellátva találtam, mint ahogy tavaly hagytam. Köszönöm ezt minden 2016-os megtalálónak.
2018. 01. 01. Ládakarbantartás. Minden rendben. Ajándékkészletet frissítettem.
2021. 08. 25.: Ládakarbantartás, a betelt logbook cseréje. Köszönöm BuBiPumának a segítséget!
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Kicsit feleslegesnek éreztem, hogy ennyire fel kellett mászni a csúszós domboldalon, elég jelentős eróziót okozva...
Valamelyik korábbi megtaláló elvesztette a napszemüvegét, amit felfele mászva én megtaláltam és beraktam a dobozba.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.9]
A hétvégén ládázós körtúrát tartottunk, melynek első szakaszán Árpádtető felől érkeztünk a Tripammer-fához, és innen folytattuk az utunkat nyugati irányba a kék kör turista jelzésen, majd a piros kereszten fordultunk északi irányba.
Utunk itt az Anyák kútja forrás mellett haladt el, ahol rövid pihenőt tartottunk, és felfrissítettük magunkat a hűsítő, és bőségesen folyó forrásvízzel. Ezután érkeztünk meg a Melegmányi vízeséshez.
A helyen rengeteg kiránduló volt. A nem túl nagy területen vagy 20-25 ember és vagy 4-5 kutya járt föl s alá folyamatosan. Még ahhoz is percekig várni kellett, hogy tudjunk olyan képet készíteni a vízesésről, amibe éppen nem táncol bele senki. Elképesztő ricsaj és nyüzsgés volt a sok kisgyerekes családtól, és jó pár kutyával kiránduló csapattól, akik eléggé megfeledkeztek magukról, és hogy hogyan is kellene viselkedniük az erdőben. Az összes létező pihenőhelyet, padot befoglalták, ordítoztak, sikoltoztak, a kutyák meg megvoltak veszve egymástól. Nagyon illúzió romboló volt, pedig a hely hangulatos, és kellemes, de így alig vártuk hogy elhúzzuk a csíkot innen.
A vízesés szép volt, de alig folyt a víz rajta, úgyhogy nem a legszebb arcát mutatta az sem.
A ládához gyorsan felmásztam a domboldalra, és hamar meg is találtam a 4X-et (ami inkább 5) és a ládát is. A szokatlanul nagy méretű láda nem is volt különösebben elrejtve, szinte az egész kilógott a rejtekéből. Miután logoltam, én azért jobban visszarejtettem, ne lehessen már messziről észre venni.
Köszönöm a lehetőséget!
A Kőlyuki betérőnél indultunk erdészeti úton, át a hegyen az Erzsébet útig, innen le a vízeséshez. Vissza a Nagy-mély-völgyön kellemes sétával.
Magának a ládának a megkereséséhez fel kellett mászni a hegyoldalon, de meglett.
Sajnos a vízesés csak csöpögött, de így is szép természeti képződmény. Köszönjük a rejtést!