Három állomásos multiláda:
1. Szendrey Júlia szülőházánál az út túloldalán, fa odvában, felnyúlva.
2. Hagyományos doboz a Fenyves-allé közepe táján - egyik fájának tövénél.
3. Kapszula a gesztenyesor egyik fáján, fent (autóval a leágazó útra fordulva biztonságosan leállhatsz).
A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Petőfi Júliája híres versek és irodalomtörténeti művek sorai, fények és árnyékok között bújkál - ahogy szülőháza is Keszthely déli határában történelmi fasorok napos-árnyékos fényjátékában. A multiláda Szendrey Júlia szülőházához hív, miközben megmutatja Keszthely két emblematikus fasorát is: a vadgesztenye-sort és a Fenyves-allét.
Ládasor és megközelítés
Három állomást kell felkeresni, majd a talált jelszó-részleteket egymás után írni:
1. Szendrey-telep, Szendrey Júlia szülőháza
N 46° 44,886' E 17° 13,630' 130 m [GCJUSK-1]
2. Fenyves-allé
N 46° 44,014' E 17° 13,871' 120 m [GCJUSK-2]
3. Gesztenyesor
N 46° 44,109' E 17° 14,410' 110 m [GCJUSK-3]
Az állomások bejárási sorrendje kötetlen - a megadott sorrend a város felől indított gyalogos vagy kerékpáros körtúra melletti ajánlás. Autós (földút használatát kerülő) megközelítéssel két külön blokkban (két parkolással) gondolkodhatunk: egyik maga a Szendrey-major, majd a másik blokk a 3-2. állomások - dél felől érkezvén akár utóbbival kezdve. Ha egyéb okokból is a Fenyves-allé
jelzésén túrázunk (gyalog vagy biciklivel), akkor viszont épp az 1-2. állomásokat érintjük automatikusan, a 3. jelent kitérőt (ld. a térképet). További részletek alább.
A Szendrey-emlékszoba udvarára a kiskapun nyugodtan be lehet lépni, szabad körülnézni, fotózni.
Az emlékszoba látogatható is, de rendszeres nyitvatartása nincs - ha meg akarod nézni, az előzetes egyeztetést igényel. Fenntartója a keszthelyi Georgikon Kar, látogatáshoz a kapcsolattartó Dr. Lukács Gábort lehet keresni (ő tud a rejtésről is): 30/9607460, lg[kukac]georgikon[pont]hu. Gábor készséges, de emellett nagyon elfoglalt is - nem fogja megbánni, akinek sikerül megszervezni a találkozót, viszont tényleg mindenképp előzetes egyeztetés szükséges.
Az állomások pozícionálása és sorrendje a körré zárhatóságot és a fasorokon való haladás ösztönzését célozza (bő 5 km körtúra), de a körülményektől (közlekedési eszköz, évszak, időjárás, bevállalósság) függően nem kell mindenáron ehhez ragaszkodni - óvatosabb autósoknak utcai autóval a Fenyves-allé lehet problémás a földút aktuális állapotától függően, gyalog vagy kerékpárral pedig (főleg nyáron) a gesztenyesor intenzív autóforgalma.
Az optimális megoldás a (földútra is alkalmas) kerékpár - akár autóról leemelve pl. Szendrey-telepen, akár eleve a balatoni bringakörúton érkezve és arról letérve a ládákhoz. A gesztenyesor esszenciájával a 3. állomásnál mindenképpen találkozunk, de kerékpáron vagy gyalog (főleg nyáron) inkább ne a gesztenyesor forgalmas főútját, hanem a közeli párhuzamos kerékpárutat használjuk ezen a szakaszon (vagy persze vissza is fordulhatunk). (A 3. állomástól kb. 100 m-re északra eső, keleti irányba leágazó, autókkal is használatos földút jó átkötés a kerékpárúthoz.)
Autóval a szélső (1., 3.) állomások simán, aszfalton elérhetők, a 2. állomás pedig (részben) földúton bármelyiktől. A parkolás az 1. állomásnál Szendrey-telepen (
N 46° 44,888' E 17° 13,635' [GCJUSK+Szendrey-major parkoló]) vagy a 3. állomásnál (nem a forgalmas főúton, hanem a nyugatra induló leágazáson pár méterre:
N 46° 44,103' E 17° 14,395' [GCJUSK+gesztenyesor parkoló]) sima. Aki adott helyzetben egyáltalán nem akar a Fenyves-allé földútjával küzdeni, és kevesebb (szerencsés esetben akár nulla) gyaloglással akarja megúszni, az a 2. állomást inkább a 3. állomás felől közelítse - összesen is csak 700 m a távolság köztük, de még ez is részben vagy egészben (akár óvatosabb sofőrök számára is) leküzdhető átlagos utcai autóval (fokozatosan romló minőségű aszfalt, majd viszonylag megbízható földút). Ekkor a fenyősoron való haladás az élményből kimarad, de a 2. pontról így is szép rátekintést kapunk.
Júlia
Szendrey Júlia - "a" költőfeleség, a felvilágosult, okos, tehetséges és nyitott lányból lett múzsa, a közvélemény által utóbb ellentmondásosan - gyakran hűtlennek -
megítélt fiatal özvegy, akinek híres férje fényéből és árnyékából is jutott. A nevét az irodalomtörténetbe örökre beíró közös története Petőfivel összesen sem tartott három évig: 1846. szeptemberében ismerkedtek meg, egy év múlva összeházasodtak, arra két évre pedig (Petőfi
azóta sem teljesen tisztázott körülmények közti eltűnésével) már magára is maradt a még akkor is csak mindössze 20 éves fiatal anya. Viszont ez a rövid három év elég volt a híres szerelmes versekhez, 1848. szimbólummá, Petőfi legendává válásához, fiuk (napra pontosan a forradalom után 9 hónappal való) megszületéséhez - ez idő alatt minden történés közepén vagy hátterében ott áll Júlia alakja. Petőfi történetében ő is, nagyon is benne van - személyüket és kapcsolatukat (majd Júlia további életét) pedig a kor körülményeihez mérten olyan figyelem kísérte, hogy mai szóhasználattal akár a hazai irodalomtörténet első celeb-párjának is tekinthetjük őket.
Egy évig kétségbeesetten és aktívan próbálkozott férje felkutatásával, aminek operatív nehézségein a finoman szólva érzékeny politikai helyzet sem könnyített (pl. amikor Törökországba akart kiutazni magyar emigránsokhoz). Természetes és érthető, hogy támaszra, segítségre volt szüksége, és hogy a szép, okos, fiatal és híres özvegynek komoly pozíciójú férfiak segítettek szívesen (akár még a politikai ellenoldalról is). Miközben a remény Petőfi élve előkerülésére egyre fogyott, e közeledések lehetőségei és nyomása alatt (talán épp egy részük előli menekülésképpen) végül (napra pontosan egy évvel azután, hogy Petőfit utoljára látta) férjhez ment Horvát Árpád történész egyetemi tanárhoz. Családi élete itt teljesedett ki: még négy gyermeket szült, de a Petőfivel megélt nagy szerelem már nem tért vissza életébe - férjétől később válni akart, és halála előtt, már betegen külön is költözött. Közben bánata mellett még a közvélemény és a baráti kör rosszallásával is szembe kellett néznie, miközben racionálisan nézve nemigen tett semmi olyat, amivel erre rászolgált volna. Talán az is inkább a körülmények természetes következménye, mint az ő személyes hibája, hogy első fiával, a nagyszülők, a nevelőapa, a gyám nagybácsi ("István öcsém") között kallódó, a híres apa szellemi örökségének terhe alatt törvényszerűen problémás gyerekké váló, később renitens módon vándorszínésznek álló(!) Petőfi Zoltánnal eltávolodtak egymástól. Még fiatal asszonyként, 39 évesen halt meg, méhrákban - nem sokkal később gyenge egészségű Zoltán fia is követte, akivel közös sírban nyugszanak. Az emlékezettel és talán saját érzéseivel is összhangban sírfelirata Petőfi feleségeként jegyzi.
A történelmi távlat később rehabilitálta megítélését, és a feleség szerepén túl kora eredeti és karakteres
nőalakjaként, önálló irodalmi
alkotóként is értékelni kezdte.
Újmajortól Szendrey-majorig
Ez a regényes életút kezdődött 1828. végén a Festetics-uradalom keszthelyi Újmajorjában. Júlia édesapja, az aszalói születésű Szendrey Ignác évekkel korábban tanulmányai kedvéért érkezik a keszthelyi
Georgikonra, majd munkába is áll. Júlia születésekor már a Festetics-birtok fiatal gazdatisztje - maga ugyan eredendően nem vagyonos ember, de innentől évtizedekig főúri családok holdudvarában élő, jól megbecsült és megfizetett, vezető beosztású szakember, említésre méltó szaktudással, szaklapi publikációkkal, tudományos eredményekkel. Ez az egzisztencia kezdettől segíti, jellemzi és meghatározza Júlia útját, noha személyének kiteljesedése már nem Keszthelyhez köti - 1830. körül a család a még totyogó kisgyermek Júliával
Nagymágocsra, később pedig az erdélyi Erdődre költözik, ahol édesapja hasonló tisztségben működik a Károlyi családnál. A megbecsült gazdatiszt kezdettől főúri birtokokon felnövő, egyébként is sokoldalúan tehetséges leánya jó neveltetést és lehetőségeket kap: nyelveket beszél, zongorázik, olvas, elit körökben forog - sokoldalú, művelt, tájékozott, művészi hajlamokkal és tehetséggel is megáldott, kissé különc, vonzó, izgalmas fiatal nő, mire Petőfivel Nagykárolyban találkozik. Az apa bár nem lelkesedik a renitens költőért, a kitagadásról szóló legendák nem igazak - valójában (összes gyermekét túlélve) leánya haláláig mellette áll, lelkileg és anyagilag is támogatva őt.
Az apa karrierjének itteni indulása okán a keszthelyi évek meghatározóak a család életútján, de a továbbiakban nemigen találni élő kapcsolatot a várossal - Júlia egy 1856. évi látogatását is (érthetően) inkább egy kívülálló szavaival írja le naplójában.
A keszthelyi gyökerek emlékét viszont azóta is őrzi a máig mezőgazdasági telepként működő, híressé vált szülötte nyomán egyetemi kezdeményezésre 1973-tól Szendrey-telepnek, 2016. óta Szendrey-majornak nevezett egykori Újmajor - benne az eredeti szülőházban berendezett emlékszobával. Az 1790-ben emelt épület konkrétan a Fenyves-allé útja mentén áll, melynek a majoron belüli szakaszát történetesen vadgesztenyék szegélyezik - így itt épp nevezetes fasoraink fajtái is találkoznak.
Ezúton is köszönöm Dr. Lukács Gábornak, a Georgikon Kar részéről az emlékszoba gondozójának készségét és segítségét, aki a kicsiny kiállítást nagy szívvel és felkészültséggel, sok érdekes történettel tölti meg.
Gesztenyesor
Az ország egyik leghosszabb és legszebb közúti fasora, mely a Keszthelyre délről érkező utazót köszönti, az arra távozót pedig búcsúztatja - közel 3 km hosszban díszsorfalat álló, mintegy 2x300 darab, átlagosan közel méteres törzsátmérőjű és 15 m magasságú vadgesztenyefával (
Aesculus). Leglátványosabb az egy-két enyhe töréstől eltekintve (így is hosszú szakaszonként) egyenes, szinte zárt alagutat képező városon kívüli szakasza, de északi vége szakadozottabb városi fasorként a Balatoni Múzeumot is eléri. Még télen is impozáns, tavasszal gyertya-szerű virágdíszeit, nyáron szinte zárt hűs-zöld alagútját élvezhetjük, ősszel pedig pazar színei és az autón koppanó zöld-barna bombái izgalmasak.
Azt mondják, a fákat unokáinknak ültetjük - ezek a fasorok a késői Festetics-éra legszebb örökségei közé tartoznak, melyeket generációk óta őriztek számunkra és nekünk is tovább kell adni - gondozással, a fák folyamatos cseréjével.
Fenyves-allé
Mivel közút nem fut rajta (a
jelzés viszont igen), inkább oldalnézetből ismert a gesztenyesorral párhuzamosan, attól pár száz méterre futó, más jellegű és hangulatú, de hasonlóan impozáns fasor: a feketefenyőkből (
Pinus nigra) álló, sajátos elnevezésű "Fenyves-allé" - az "allée" francia szó nyomán a fákkal szegélyezett, hosszú egyenes kocsiutakra ill. erdőművelési vágatokra használatos kifejezéssel, leginkább "állé"-nak ejtve.
Míg a gesztenyesor maga a városon is áthaladó 71-es főút, a Fenyves-allé egy burkolatlan, szinte nyílegyenes gazdasági kocsiút az enyhén kiemelkedő gerincen: a kastély parkjától Szendrey-telep érintésével a Fenékpusztai majorig. A fenyősor a párhuzamos gesztenyesorhoz képest délre és északra is túlnyúlik - zavartalanul halad a földek között bő 6 km hosszban, közel ugyancsak 2x300 fával. 1880-ban telepíttette
Mary Hamilton egykori monacói hercegnéből lett Festetics-hercegné, aki a
Szépkilátó ugyanilyen fenyőit is ültette.
Ládatörténet
A
GCKESZ multiládám első változata a gesztenyesoron indult, de mivel távolságban és koncepcióban is kissé kilógott a városi sétából, később ez az állomás kikerült belőle - részint már akkor arra gondolva, hogy ez a látványosság egyszer talán külön ládát is kaphat. Aztán a sok évnyi halogatás alatt lassan új, kiterjesztett koncepció érlelődött a Fenyves-alléval és Szendrey-teleppel kiegészítve.
