A koordinátán álló építményben találsz egy gravírozott táblát, rajta a láda iránya (fokban) és távolsága (méterben).
A ládába TravelBug helyezhető.
Megközelítés:
Javasolt parkoló a N 46° 40,690' E 18° 32,461' 115 m [GCNKET+parkoló] pontban, a Helytörténeti gyűjtemény és Iskolatörténeti kiállítás épülete előtt. Innen indul a környéket bemutató négy részből álló tanösvény.
Javaslom, hogy visszafelé indulj a zöld (Berkenye) körúton, talán ebből az irányból a látványosabb. A körút jó 3 km, nem egészen 100m szintemelkedéssel.
Négyszögletű Kerek Erdő tanösvény
A tanösvény négy jól elkülöníthető szakaszból áll. A ládát a Berkenye körút () mentén helyeztük el, ez is szép helyekre kalauzol; de az igazi túra mind a négy szakasz teljesítése. A tanösvény bejárása során ízelítőt kaphatunk a falu, és egyben a Tolnai-Hegyhát természeti és kultúrális kincseiből. A jelzett út körüljárja a falut, érinti a környék nagy erdőtömbjeit, áthalad a legszebb kilátópontokon.
Az út mentén 22 állomás ismertető táblái segítik a tájékozódást, az állomások némelyikén pedig pihenőhelyet is találunk. A 11 km hosszú teljes út az állomások egymás utáni felkeresése során egyvégtében bejárható, de a négy kisebb körúton külön-külön is végigsétálhatunk. A négy körút találkozási pontja az iskola épülete mellett található.
A tanösvényhez túravezető füzet és munkafüzet is rendelkezésre áll. (További információk: 06-30/432-8244; 06-74/403-144)
Itt egy cikk, amiből kiderül, miért is ez az autentikusabb Negyszögletű Kerek Erdő (bocs, Mákos! :) )
A láda
A láda a Berkenye körút mentén álló kilátó ( N 46° 40,278' E 18° 32,031' 205 m [GCNKET-1]) közelében található. Menj fel a felső szintre, ott keress egy 20x70mm-es gravírozott táblát. A táblán két szám: az első a láda iránya, fokban; a második a távolsága, méterben. Nem ördöngösség, kis józan ésszel hamar meg fogod találni (ha véletlen nem találkoztál ilyennel: az irányszög északhoz képest, az óramutató járásával egyezően).
A láda normál méretű (kb. 20x11x9 cm).
A kilátó
A kilátóból jól látható a falu nagy része, a Csókástól a Hegyhát-majorig, bár a Tópartot a hegy északi oldala eltakarja. A kilátóból elénk táruló tájkép központi eleme a templom, megfigyelhető az iskola, a temető felső része, a hangulatos Kiss utca és a Kossuth utca. Észak felé tekintve szépen kirajzolódik a Babaszó-hegy mozaikos tájképe, alatta a Babaszó-völgy, amely mögött a lankás domboldalak mentén tovább emelkedik a térszín, és meglátjuk a Tolnai-hegyhát északi részének legmagasabb pontját, körülötte a Kisszékelyi-erdő kiterjedt, összefüggő erdőtakaróját. Északnyugat felé a Vadkerti-patak karakteres völgye húzódik, körülötte ismét a végeláthatatlan erdőtakaró. Délnyugat felé a kilátást a Dobos gerince zárja le. Kelet felé fordulva megfigyelhetjük a szomszédos dombvonulat (a Szarka-hegy) szőlőit, távolabb a Szilashátat, a látóhatárnál pedig a Tengelici-homokvidéket. Északkelet felé tekintve ismét megpillantjuk a falut, a Hegyhát-major épületei fölött a Mandulás völgyoldalát, és jól kirajzolódik a Göbecshát és a Göbecs hosszú völgye.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! [Geoládák v4.5.3]
Kis téli kirándulás Kisszékely és Nagyszékely környékén. Békés, nyugis hely, gyönyörű környezet. Nagyon jót sétáltunk, szerencsére még a nap is kisütött, így nem volt nagyon hideg. Nem jártuk végig a teljes útvonalat, csak egy kisebb sétát tettünk, de így is nagyon szép volt. Tavasszal gyönyörű lehet, vissza kell jönni.
Kifejezetten ötletes a rejtési mód, köszönjük.
Először mind a 4 tanösvényt beterveztem, de aztán a nap megsütötte a felszínt, így letettem róla. Ez az egy elég nívós volt, biztos a többi is ilyen.
Sárbogárdról indulva tekertem 90km-t a Rétimajor, Simontornya, Kis- és Nagyszékely, Sárszentlőrinc, Kiskajdacs, és vissza Simontornyára útvonalon.
Ez volt a nap legjobb helye, itt megkajáltam.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. Bővebben majd otthonról... [g:hu+ 2.10.16]
Ágikámmal átsétáltunk Nagyszékelyre, közben kerestük meg ezt a ládát. A zsák és a Logbook a nagy hőség miatt most száraz volt.
Köszi a rejtést! :)
/A találatot a .com-on is belogoltam!/