A láda gyalogosan, a megadott útvonaltól eltérő, más jelzett turista utakon is megközelíthető!
A gépkocsival érkezők az ajánlott parkolótól induljanak el a forráshoz, keleti irányba, a zöld sávon .
Látványosság, tudnivalók
A soproni Parkerdő sokféle természeti értéke mellett forrásokban is bővelkedik. A forrás átvitt értelemben tisztát, eredetit, valaminek az eredetét, kezdetét jelenti. A forrás fontos ismérve, hogy az év minden szakában közel állandó hőmérsékletű, 8-12 C°. Napjainkban, a Parkerdőben több mint 30 forrás vizével hűsíthetik magukat a kirándulók, többek között a Ferenc-forrás vízével is. Ez a forrás a Parkerdő egyik legrégebben kiépített forrása. 1907-ben Jány Ferenc saját költségén felújította, innen az elnevezése. Azt megelőzően Vadász-forrásnak nevezték. A forrás mellett lévő romos épület a múlt emléke. Az itt működtetett szivattyúk nyomták a forrás vizét a volt mucki határőr őrs viztározójába és biztosították a vízellátását. A gépészeti berendezések természetesen eltűntek!
A Füzes-árok kőzete, - ahol a Ferenc-forrás felszínre tör - kristályos palát tartalmaz. Ehhez a palához ritka, kianitos kvarcitok társulnak. A szürke kvarcit ritka ásványként van jelen.
Akinek ideje és kedve van, az keresse fel a közeli kora vaskori várhelyet, a halom sírokat. A Várhelyi-kilátóból N 47° 39,976' E 16° 31,948' 482 m [GCFERF+panoráma] csodálatos körpanoráma tárulhat a szemünk elé.
Szép túrázást, sikeres ládázást kívánok!
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltuk! 🙂
A vadászati tanösvény végigjárása után ejtettük útba a forrást. Régen jól kiépített volt ez a forrás, a megmaradt romok, és épület gépészet maradványok nem igazán nyújtanak egy forráshoz méltó környezettet.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v4.0.3]
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. Bővebben majd otthonról... [g:hu+ 2.10.16]
A ládát könnyedén megtaláltam, rendben a helyén pihen.
Köszi a rejtést, örültem, hogy egy újabb forrást ismerhettem meg! :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Nagy biciklis Soproni ládavadászat 6. ládája.
Sosem fogom megtudni, hogy idő spórolásból jól tettem-e, hogy az Ilona aknától nem ereszkedtem vissza Görbehalomig, hanem Brennbergbányától hegyen völgyön átvágtam. Volt, hogy tolni kellett a drótszamarat, végül ideértem. Külön öröm volt a falu végi kék ivókút, ahol megcsappant vízkészletemet fel tudtam tölteni. Le tudtam ereszkedni a szinte a ládáig. Kísérteties volt a kút visszhangja. Jó mély lehet. [Geoládák v4.5.0]