WAP:
Mátraházáról Galyatető felé indulj. A 24-es főútról lekanyarodva néhány kilométer után egy erős balkanyarban látszik egy alsóbbrendű útleágazás és menedékház jobbra, innen a piros kereszt turistajelzést felfelé. Kb. 300 méternyire térj le jobbra és néhány méter ereszkedés után egy kis szikla alatt rejtőzik a kb. 20*20*8 cm-es láda.Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 1599-2/2010. ügyiratszámú határozatában, az Egererdő Zrt 43/9/2010 ügyiratszámú engedélyében a geoláda elhelyezését engedélyezte.
Magyarország egyik legmagasabban elhelyezett ládikája (természetesen a közeli Kékestetővel versenyezni nem lehet...)
A Mátrában számos helyről tárul a turista szeme elé a Kékes csúcsa. A Sasvári Panoráma ládika is egy ilyen helyre került. A tengerszint felett 819 méteres magasságban, egy termetes kő (nevezhetjük kicsi sziklának is) alatt elhelyezett láda megtalálói is gyönyörködhetnek Magyarország legmagasabb pontjának látványában.
A tőle balra húzódó völgyben terül el Parádsasvár. Jól látható az egykori Károlyi-kastély, amely ma ötcsillagos hotelként üzemel, valamint a kézzel megmunkált termékeiről ismertté vált üveggyár megmaradt romjai.
Távolabb a völgyben fekszik Parád, Parádfürdő, tőlük balra Bodony, jobbra Parádóhuta. Tiszta időben még távolabb Recsk, Mátraderecske, Mátraballa is jól kivehető.
A ládika az utolsó kb. 300 méterig gépkocsival megközelíthető. Mátraháza felől Parád irányába kell a 24-es úton indulni, majd Galyatető felé balra lekanyarodni. Néhány kilométer után egy erős balkanyarban látszik egy alsóbbrendű útleágazás jobbra, az autót célszerű itt leállítani.
Ezután a válasszuk a kereszteződésben a piros kereszt turistajelzést felfelé. Hegyikerékpárral és megfelelő lábizmokkal kb. 50-100 méterre megközelíthető a helyszín.
Sok sikert a kereséshez!
Sok sikert!
Lóth Tamás
geocaching@loth.hu
Ezek pedig a végére maradtak: Panoráma novemberben,
és májusi estén.
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
-
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Ezt is felkutattuk, köszönjük a rejtő fáradozását! Bővebben otthonról, fényképek később. [Geoládák v4.5.0]
A mai nap a kilátóhelyek jegyében telt el (már ahol volt kilátás). Itt, sajnos a növényzet már benőtte azt. Lejjebb, a Rufolf-tanyai úton, kb. a láda alatt van egy nyílás, ahol részlegesen, inkább csak a szemközti hegyekre, ki lehet látni. Érdekes, hogy a Kéktúrás táblán is a Kilátóhely megnevezés szerepel.
A láda viszont sokáig emlékezetes marad, mert visszafelé mászva a ládától, megcsúsztam a vastag avarszőnyegen és a csuklómmal egy az éles oldalával felfelé álló kőre sikerült esnem. Szerencsére nem tört el, csak erősen zúzódott. Gyógyulásig garantált az emlékezés!
Megvan, köszi!
Mátrai mászkálások Makival. A rudolftanyai bekötőút elején leparkoltunk és először ezért a dobozért mentünk el. A kilátás kb. elfogyott, egy lukon keresztül még épp kivehető a parádsasvári kastélyszálló.
Ha csakazértis megnéznéd, mit látott innen a rejtő 20+ évvel ezelőtt, akkor a GCVVK-t keresd meg - az még működik ;)
A láda rendben.