Autóval a város 5 irányból közelíthető meg műúton. Ebből a legjobb az 51-es főútról Tassnál letérve. Nemrég újították fel részben a Szabadszállási utat is. A másik három műút is járható, de rosszabb minőségű. Az így érkezőknek ezt a parkolót tudom ajánlani: N 47° 1,535' E 19° 7,442' 110 m [GCKunM+Parkoló]
Mivel ez egy kisváros, így a parkolás mindenütt ingyenes!
Ezekből a parkolókból az első két pont rövid sétával (5-10 perc) bejárható. A harmadik pont innen kb. 1,5 km. Oda be lehet hajtani autóval, vagy a műút mellett is meg lehet állni.
Tömegközlekedéssel érkezőknek ajánlani tudom a vonatot. Városunk a Budapest-Belgrád vasút vonalon fekszik, itt az elővárosi vonatközlekedés végállomása, óránként indulnak vonatok Budapest irányába. Pályafelújítás miatt előreláthatólag 2025-ig pótlóbusz jár!
Volánbusszal városunk megközelíthető közvetlen járattal: Budapestről, Kecskemétről, Dunaújvárosból, és minden szomszédos községből. Menetrendek
Az első két láda pontnál óvatosak legyetek, forgalmas mindegyik környék!
Látványosság, tudnivalók
1. pont: Kálvin tér (fő tér)
A Kálvin téren található a református templom. A város legrégibb épülete, az 1700-as években épült, azóta bővítették, felújították. Minden év szeptember 2. szombatján fel lehet menni a toronyba, innen a kilátás gyönyörű. Fenséges panoráma nyílik az egész városra. N 47° 1,621' E 19° 7,388' 110 m [GCKunM-1]
Templom főbejárata mellett található réztárgyban mágneses korong, alulról nyúlj be érte!
A templom előtt látható Baksay Sándor mellszobra. Városunk híres szülöttje, lelkész és püspök, nevét viseli a helyi református gimnázium, ami a templom mellett található.
A templom előtt van egy működő ártézi kút is, itt télen-nyáron fel lehet frissülni.
A templommal szemben áll a városháza épülete. Előtte egy szépen felújított szökőkút, és több emlékmű is látható.
A tér templom melletti oldalán szobrot állítottak többek között: Petőfi Sándor, Virágh Gedeon, Kun vezérek és háborús hőseink részére is.
Ha éhes lettél érdemes betérni a Megálló Büfébe. N 47° 1,573' E 19° 7,452' 110 m [GCKunM+Büfé]
2. pont: Virágh Kúria helytörténeti múzeum
Városunk leghíresebb szülöttje Virágh Gedeon. Az 1948/49-es szabadságharcban őt is halálra ítélik az ismert 13 aradi vértanúval együtt, de végül "kegyelemből" 9 év várfogságot kap, utolsóként szabadul. Családja tulajdona volt a Virágh Kúria.
Virágh Gedeon nevét viseli még városunk szakközépiskolája és egy utca is.
Az iskola tanulói gondozzák a sírját, amely megtekinthető a helyi öreg temetőben. N 47° 2,271' E 19° 7,791' 110 m [GCKunM+Temető]
A kúria melletti Szent Erzsébet teret és a hozzátartozó parkot 2021-es év végén újították fel. Került ide kisebb játszótér (a református gimnáziummal szemben is van játszótér, az valamivel nagyobb), és egy felújított közkút. A tér oldalában egy - 2022 végén felújított - műszaki áruház díszeleg, a ládat ennek a hátsó sarkánál érdemes keresni. N 47° 1,568' E 19° 7,546' 110 m [GCKunM-2]
Erről a rejtésről kérlek ne tegyetek ki képet, segítség:
Keresd meg a "kulcsot", majd a kulcslyukat! Ha a kulcs a helyén, az ajtó már könnyen nyílik! Ha nem megy, vagy elveszett a "kulcs", akkor hívj/írj/küldj képet, és segítek!
3. pont: Székelykapu a volt vásártéren
A Kunadacsi bevezető úton található a vásártér. Vásár sajnos már kb. 2010 óta nincs, viszont a környéket szépen felújították, rendbe tették.
Állítottak egy gyönyörű székelykaput.
Kicsit távolabb található egy kunbaba és egy kunkapu. N 47° 1,267' E 19° 8,594' 110 m [GCKunM+Short Tower]
A kunbabáknak több funkciója is volt.
Részben temetkezési hely, részben ezzel jelölték a kun törzsek a területeik határát. Ennek emlékére városunk mind az 5 bevezető útján a város tábla közelében található egy kunbaba. Ráadásként van egy a főtéren és még egy Kunszentmiklós - Szabadszállás közigazgatási határán (ez kb. 13 km-re van a főtértől). N 47° 1,273' E 19° 8,557' 110 m [GCKunM-3]
A ládát az út melletti széles árok, legnagyobb odvas fájában találod.
A vásártéren hétvégente íjász edzést tartanak.
Köszönöm a moderátorok első ládámhoz nyújtott kitartó segítségét!
Ládatörténet:
01. Az első hónap tapasztalatai alapján (2022.04.10.):
-1. ponton belegravíroztam a jelszóhordozóba a jelszót, hogy tartósabb legyen.
-Megszűnt a 2. pont és a 3 láda, a kúria megkapta a 2. ládát, mert ez a láda sokaknak tetszik!
-Az utolsó pontot pár méterrel odébb helyeztem, mert a hangyák valóban magukévá tették a ládát.
(Köszönöm a sok építő jellegű kritikát és tanácsot!)
02. Eltűnt a 3. ponton a láda (2022.05.01.):
Ignis9 jelezte, hogy eltűnt a láda.
Megnéztem a harmadik pontot, tényleg elvitték a ládát.
A város több pontján optikai kábeleket fektetnek.
Itt is a ládától 20-30 cmre minden fel volt túrva markolóval.
Biztos ők vitték el.
Szerintem évekig nem volt mozgás ebben a nagy árokban, most meg két hónap után oda a láda.
Tegnap egy papíron odaírtam a jelszót, majd pótlom, ha a munkások levonultak.
03. A 3. ponton a láda pótolva (2022.05.15.):
Köszönöm a jelzéseket, és a gyógyszeres dobozt:)
Ma pótoltuk a ládát, remélem hosszabb életű lesz, mint az elődje!
04. A 2. ponton a láda "archiválva" lett, és a 3. ponton lévőt valaki újra elvitte (2022.11.15.):
Sajnos ma az áruház építkezés miatt XPS lapokkal örökre leszigetelték a 2. pont ládáját. Mikor odaértem már húzták rá a dryvit hálót, így a láda befalazódott. Igyekszem mielőbb új rejteket készíteni!
05. 2. ponton új, egyedi rejtek létesült (2023.01.14.):
Több hónapos ötletelés, és munka után új rejtéssel álltam elő, remélem tartós lesz, és mások is vigyáznak rá. Jó kutatást!
Pár napja a 3. pont ládája is pótolva lett.
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Az első pontnál a korong nem került elő, de a rejtő készségesen segített a jelszórészlettel. A második pontnál két munkás ügyködött a rejtek melletti kerítésen, de nem sokat törődtek kutakodásommal. A "kulcs" gyorsan előkerült, a kulcslyukat kicsit tovább kellett bogarászni. Szellemes szerkezet.
A harmadik pont gond nélkül előkerült, a kesserösvény még észlelhető volt. A templomot renoválták, a környező tér rendezett.
Kellemes meglepetés volt a kisváros hangulata, határozottan tetszett a hely. De még ennél is jobban az igényes rejtések. A második ponton ugyan elakadtam, de a rejtő azonnal kisegített telefonon. Köszönöm, és persze a magas színvonalú ládát is!
Kunszentmiklós SE Tour. Sofőrködtem, napközben pedig elfoglaltam magam ládázással.
Mai utolsó láda, az 1. ponttal kezdtem, majd - mivel a tanítási idő épp véget ért és rengeteg gyerek nyüzsgött a környéken - kisétáltam a 3. pontig (nekem belefért a séta kategóriába, volt rá időm). Visszaérve már csendesebb lett a környék, így megkereshettem a zseniálisan elkészített 2. pontot is. A városi sétamultikat ilyen jó rejtésekkel nagyon fel lehet dobni. Köszi az invitálást!
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget!
[g:hu+ 2.9.12]
A multi 1. pontja adta magát...
Nagyon tetszett a 2. pont kivitelezése, igazán bravúros!!! Szerencsére elég gyorsan rájöttem a láda nyitjára, nem kellett sokat tökölnöm ott sem... :)
A 3. ponton a láda beltartalma eléggé gusztustalan (lásd *Vica* logját), mintha belefostak volna a dobozba. Ezt a ládát szerintem cseréld ki egy kisebb hagyományos konyhaira, mert tényleg nagyon undorító.
De mindent összevetve tetszett ez a multi, ellazultan sétálgattam a szép napos időben, jót pihengettem a Hangulat Sörözőben, és a Megálló Büfében még egy hatalmas fokhagymás lángost is betoltam a tavaszi napfénytől kipirult orcámba...
Köszi a rejtést, tetszett! :)
/Ja? Én voltam a multi 100. megtalálója, és ezzel a találattal ismét megvan az összes Bács-Kiskun (nem vár)megyei láda!/ :)))
Az íjászpálya kivételével (áll a víz benne és rozsdásodik) mindegyik pont példaértékű, kivételes! Percekig járt a fejemben és úgy érzem, ha minden rejtő megpróbálná a sajátját legalább egy kicsit hasonló szintre hozni, akkor még szuperebb lenne ez a hobbi!
Köszönöm a rejtőnek, hogy ennyit dolgozott vele, igazi felüdülés volt már ennyi találattal a hátam mögött.
Mai nap 150 km, 3 láda motorral...
A Petőfi 200 barangolós játék invitálása okán látogattam el a városba, ha már itt jártam, a multi pontjait is végigjártam.
Apró kis ékszerdoboz ez a város, a rejtő pedig láthatóan sokat foglalkozott/foglalkozik a rejtésekkel. Nagyon élveztem a keresést, köszönöm a lehetőséget! [Geoládák v3.12.10]
Mindig öröm, amikor egy rejtő saját lakókörnyezetét mutatja be, hisz ki tudná ezt jobban megtenni mint ő. Sok településen nincsenek nagy turista látványosságok, de a rejtő szemüvegén keresztül nézve meglátjuk mi is az érdekeset, szépet, máshol nem láthatót, amiért érdemes a helyre eljönni, megállni, körülnézni. Ha az otthon szeretetteli bemutatás még különleges rejtésekkel is párosul, akkor pedig nemcsak új ismeretekkel, hanem egy emlékezetes, örömteli élménnyel is gazdagodunk, mint tettük ezt ma, kissbertinek köszönhetően.
Már a főtéren elámultunk. Először a templomtorony napfényben csillogó, díszes süvegtől, a városháza elegáns, klasszicista épületétől, a változatos szobroktól, majd a rejtéstől. Az, hogy mi megtaláltuk, az a ládaoldalon írt segítségnek köszönhető. No, de a rejtő hogy találta meg? Nagyon jó rejtés!
Ezután következett a második pont, vadonatúj, csak ránk várva. A helye egyértelmű. A megszerzése már nem annyira. Lehettünk volna okosabbak, mert jó úton jártunk, de végül további gondolkodás helyett feladtuk és rejtői segítséget kértünk. Sajnálom, mert azért nem olyan nehéz. Igényesen kivitelezett, szép, ötletes, egyedi megoldás. Annyira kedves gesztus, hogy szerepel rajta a rejtő telefonszáma! Nagyon szerettük volna nem használni. Mugliveszélyes időpontban csak nagyon leleményes kessereknek ajánlott a keresése, akik tettüket álcázva, gyorsan elő tudják venni a ládát. A hidegben szerencsére nem jártak erre muglik. Bizonyára jól szórakoztak volna rajtunk, ha hosszabban megfigyelnek. A nagy láda tele kinccsel. Ki nem vettünk semmit, de egyet hagytam én a rejtőnek, vagy ha számára nem érdekes, akkor a következő megtalálónak. Ha elviszed, megtartod, kérlek logold a megfelelő oldalon!
Ezután következett a harmadik pont. Erről nem tudok olyan lelkesen írni. Idáig kisétálni nem élvezet, a láda nevében pedig az szerepel, hogy "séta". Hasonló székelykapu sok helyen látható, az érdekes kunbabát, pedig már a főtéren megismerhettük. Én ezt csak ajánlott látnivalónak tenném meg, nem kötelező elemnek. A láda itt is rendben, kincsekkel teli, a rejtés pedig az adottságoknak megfelelő.
Virágh Gedeon és huszárjai hazaszökéséről itt olvastam egy nagyon érdekes írást. Érdemes lenne a ládaoldalra betenni a linket.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést és a gyors segítséget a jelszó 2. részében. Szép kisváros, tetszett a séta és még egy finom kávét is ittunk. [Geoládák v3.12.10]
TFTC!
Az 1. pont rejtése tetszett, a templom is szép, a másik két pontnál sem olyan látnivaló nem akadt ami beleégett volna az emlékezetembe, és keresési élmény sincs jelenleg, láda helyett csak a jelszó kereshető, szóval továbbra is úgy gondolom nem kellene erőltetni az ilyesfajta témájú multikat. A rejtői lelkesedés pedig jó lenne ha a karbantartásra is megmaradna, bár egy városi multinál ez nem könnyű.
[Geoládák v3.12.10]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (109 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.