A 419-es csömöri buszról a Rákóczi Ferenc utcánál érdemes leszállni. menetrend
Bevezetés
Ezzel a rejtéssel egy számomra nagyon kedves, nyugodt kilátóhelyet szeretnék megmutatni, ahonnan ha kicsit keresgélünk a szemünkkel akkor a Citadellát, vagy a Parlamentet is megpillanthatjuk. Egyedi szögből tárul kb. 180 fokos panoráma Budapestre.
Csömör
Csömör Pest megyei zsáktelepülés, a Gödöllői-dombság peremén, amelyet írásos források 1135 óta tartanak számon. Elhelyezkedésének köszönhetően kitűnő kirándulásra. Csömörre jellemző, hogy pezsgő közösségi, vallási és sportélettel, aktív szervezetekkel rendelkezik. A település adottságaira is alapozva az elmúlt években látványosan fejlődésnek indult a szabadidő sport: egyedülálló gyalogos- és kerékpáros túra útvonalak kialakításának is köszönhetően fellendült a turizmus, a szabadidős programok, a helyiség atlétika és tenisz pályát épített , országos bringafesztiválnak ad otthont a település minden évben, erdei öko-központ építése kezdődött meg.
A "Csömöri kitekintő"
A kiépített kilátópontot 2017 májusában adták át. Kihelyezésre került két látkép, melyek segítségével beazonosíthatjuk Csömör fontosabb épületeit, településrészeit, valamint a település felett elterülő dombokat, hegyeket, de még Budapest kiemelkedő építményeit is (Parlament, Szent István Bazilika, Budai Vár). A Közép-hegyen található kirándulóhely nagy népszerűségnek örvend, hiszen egy kellemes, nem túlságosan megerőltető sétával elérhető, és gyönyörű kilátást nyújt a környékre. Ajánlatos naplementekor érkezni, hiszen pont a szemünk előtt láthatjuk, ahogy a napunk lebukik a horizont alá, és ha kb. 20 percet várunk, akkor a város fényeiben is gyönyörködhetünk. Egy tájékoztató tábla is található, ami a környékbeli sáncokról tanít nekünk. A kilátópont 6-20 óra között tart nyitva.
Ha már erre jársz, érdemes megnézni
Csömör majd 200 éves haranglábja N 47° 34,208' E 19° 13,065' 213 m [GCCsPa+Harangláb] 1,2 km
A Középhegyi úton található harangláb Szűzanya-képpel és 4 db idős jegenyenyárral, vagy lombardiai nyárral, mely együttesen kultúrtörténeti és tájképi értéket képvisel. A haranglábat idetelepülő svábok emelték 1838-ban Grassalkovich birtokán. Staub Cecília és Kollár Nándor Madonna képe látható a harang alatt a 20. század elején. 2006 telén sajnos vad szelek tépték szét a százéves festményt. 2007 július 21.-re pompázott újra régi fényében a harangláb, a közösségi összefogásnak köszönhetően. Ekkor Görbe József plébános úr megszentelte az új Mária-képet az összegyűlt 38 ünneplő ember előtt.
Amióta a volt osztálytársaimmal Csömörön szoktunk összegyűlni társasozni, mindig raktam el medvét és elhatároztam, hogy megkeresem a ládát. Ez így ment már több, mint 2 éve. Ma nem társasozni gyűltünk össze, hanem szülinapot ünnepelni és most úgy voltam vele, hogy tényleg elmegyek végre a ládáért, de már útközben jutott eszembe, hogy nem jött velem egy mackó sem. Gps-t szándékosan nem hoztam, azt gondoltam, hogy boldogulok anélkül is. Az idevezető rövid utat könnyen megtaláltam. Fent ismertető tábla is van a környék II. világháborús lövészárkairól. A kilátópont alig pár négyzetméternyi, mert mindenki szeretne panorámás telken házat építeni. Az már más kérdés, hogy így az árnyékolás nem megoldott és megy a szenvedés, hogy nyáron, amikor ide tud támaszkodni a nap, nagyon meleg van. Hjaa, kérem... De van itt egy panoráma-térkép, hogy melyik hegyeket láthatjuk innen. Ha a donb túloldalára megyünk át (a víztoronyhoz), onnan másfelé láthatunk ki. A láda könnyen előkerült és rendben van.
Mikor utoljára erre jártunk (jó, ez nagyon rég volt), itt még alig voltak házak. Látszik, hirtelen nem is láttuk, hol a kilátó, annyira szűk hely maradt neki a házak között.
Azért jó volt innen szétnézni, köszönjük.
Egy laza pünkösdi kiránulás keretében keresgettük a Csömör környéki ládákat.
Bár nem lakunk messze, eddig még csak átutazóban voltunk erre.
Köszi a rejtést!
Kleno, Adrienn, Bálint, Bence, Mia
LefüLELVE :-)
A kilátás ma igencsak korlátozott volt, de van fantáziám :D Ja, meg mások fotói. Szép időben tuti hazáig elláttam volna, így csak otthonról nézek ide
Köszi a rejtést
Szép napsütésben, de jeges szélben élveztük a kilátást: tényleg szuper!
Strombus logja alapján felkészültünk egy ládacserére, de végül is a cache állapota nem volt tragikus, így a doboz maradt. A "mugli info"-t pótoltuk, és egy új logfüzetet is beletettünk. (a régi is maradt).
A napnyugtás panoráma jutott ma nekünk, így nagyrészt a táblán bogarásztuk a látnivalókat, keveset sikerült már a valóságban is azonosítani. De így is tetszett.
A rejtés igen egyszerűre sikeredett.
A logbook fedlapja leszakadt, a jelszót a hátsó lapon tanáltuk meg. Mugli infó hiányzik és sajnos nem volt nálam sem.
A fák általában többágúak. Az irányok pedig észak-dél-kelet-nyugat.
Köszönöm, hogy megmutattad ezt a helyet.
Rég jártam már Csömörön, és örömmel láttam a fejlődést. HÉVvel érkeztem, és útközben a szokásos hétvégi piacot is láthattam. Sőt a könyvtárba is benéztem, ahol rárepültem a 100 Ft-os könyvekre, és választottam magamnak egy jó kis indián versekből álló válogatást. A kilátónál nem volt egy lélek sem, így teljes nyugalomban fogyaszthattam el a reggelimet. A panoráma egy kicsit tényleg beszűkült már, nem ártana, ha valaki rendet csapna egy bozótvágó késsel. A doboz hamar meglett, bár borzasztóan húgyszagú a rejtekhely és környéke...
Lefelé menet megnéztem a vizes tanösvényt, sőt nagyjából végig is próbálgattam a játékos feladatokat. Ez a hely egészen elbűvölő, nem is értem, miért nem itt van doboz?? Összességében itt töltöttem el a legtöbb időt, ráadásul jól is szórakoztam. Vadregényes környezet, csöndes és szép, épp a kedvemre való!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.0]
A nagy meleg miatt a felső parkolót választottam, és a doboz elég hamar meglett. Sajnos a kilátópont felől elég sűrű a fás szárú aljnövényzet, így a kerítést kerültem. Onnan egy kicsit egyszerűbb volt.
Köszi a lehetőséget!
HÉV-vel jöttem-mentem, .... közben kicsit fotózgattam, ....., gyalogoltam, ..... bár a panoráma párába bugyolálta magát, azért láttam ezt-azt útközben.
sötétben jöttünk, a fa megvolt, de sajnos jöttek és fejlámpával már nem akartam ott keresgélni bent. Elmenni meg nem szándékoztak sajnos az egyéb látogatók :(
remélem így is elfogadod [Geoládák v4.2.6]
Büntetőjogozás utáni relaxálás során kerestük meg a ládát Szifével. Köszi a rejtést!
Ezentúl végre felismerem majd a budai hegycsúcsokat, ha legközelebb az M0-n autózunk.
A területen kertrendezés zajlott, levágott csipkebokorágak hevertek a földön. A ládát a többágú fa tövében találtuk meg takarás nélkül, visszatettük a leírásnak megfelelő fatönkbe (tuskóba), takarva. Köszönjük a rejtést!
Na ez egy nagyon pöpec underground látványosság, marha jó...
Részletek hamarosan, feltehetőleg otthonról!
(Bár eléggé el vagyok maradva a logírással.) Köszönöm a rejtést!
-Bobby Holmes [Geoládák v3.12.10] [Geoládák v4.2.1]
Megtaláltam Cooper kutyával, köszönöm a rejtést! A S4 közelítettük meg és haladtunk tovább a Hungaroring ládája felé. Tényleg nagyszerű a panoráma. Irigyeltem az út szélén elhelyezkedő örök panorámás házakat. [Geoládák v4.2.0]
Tényleg klassz a kilátás. Megnéztük a haranglábat is. Érdekes, hogy a ládaoldalon és a Google maps-en is tévesen a Harangláb utca közepére van jelölve, holott valójában a Középhegy utcában található a Harangláb utca torkolatánál (N 47° 34.204', E 19° 13.010'). Köszönjük!
Köszönjük hogy megmutattad. A kilátás szép, bár most elég párás volt. Sajnos nem találtuk meg a farönkben, mert nem is ott kerestük, ez valahogy kimaradt a feljegyzésemben. Kérlek a képek alapján a megtalálást. Köszönjük szépen.
Megvan, köszi!
Csömör környékén kutyasétáltatással egybekötött ládázást tartottam, ide is ellátogattunk.
Szép, széles a panoráma.
Láda rendben, de neccesen az építési terület legszélére került.
Megtaláltuk flevyvel a táncverseny után. Kicsit tartottam a tereprendezést látva, de a láda rendben megvolt. Alaposan visszarejtettük, hogy illetéktelenek ne akadjanak rá. A kilátás valóban csodálatos. Pont jó időt fogtunk ki, szóval a láda maximálisan elérte a célját, és sikerült bemutatni ezt a szép helyet.
Köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.9.12]
Megtaláltam.Köszönöm a lehetőséget.[g:hu+ 2.10.16]
Rendezett útvonalon a séta kellemes volt. A panoráma illusztrációi még értékesebbé tették a látnivalókat. Könnyű találat, minden a helyén van. Rönktől néhány méterre már munkálatok folynak, veszélyben van a láda.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.0.2]
Majd húsz percet kellett gyönyörködnünk a panorámában, mert a környéken dolgozók éppen ebédszünetet tartottak. Az egyik tag épp a kilátópontnál lévő padon töltötte munkaközi szünetét... Kitartóak voltunk. Csodás kilátás. Köszönjük.
szepzsuzsi és Era
Megtaláltam. Komoly tereprendezést végeztek a rejtek mellett. A doboz a tuskó tetején épségben megvolt, de jól láthatóan. Próbáltam valamivel betakarni, de nem volt túl egyszerű.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.10.12]
Megtaláltam. Köszönöm a játékot. A gps rendesen elvitt volna, kerestem a kerítés megkerülését, de nem találtam. Már majdnem feladtam, de valami ötlettől vezérelve átbújtam a dzsindzsán a szomszéd telekre és egy hatalmas rakás gyom alatt megtaláltam a tuskót. A láda rendben. [g:hu 1.6.7]
Délutáni tekerés Mátyásföldig kísérőként, majd onnan tovább mát egyedül, a vége 62 km lett.
Kerepesről az erdőn át, a Hungaroring érintésével jutottam ide. A Vízművek épp tereprendezést tart a környéken, a kiírás szerint bővítik a kapacitást, gondolom, az agglomerációs boom okozta nyári problémákat orvosolandó. Emiatt kicsit kaotikus a terep a láda mellett is irtottak egy sávon, a tuskó még épp megúszta. A panoráma valóban szép. Köszi.
Idén az első nagyobb geoládakeresős biciklizés... Újpestről indulva az M0-ás és az M3-as alatt, felett tekerve a földutakon jutottam ide Csömörre. Érdekes így látni az autópályákat... Az idő remek volt, még akkor is, ha egy szakaszon egy picit csepergett az eső...
A kilátás tényleg jó, de a városrészek beazonosítása nem nagyon ment... ahhoz kellett volna egy távcső :)
Köszi a rejtést!
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
Szégyellje magát, aki előttem utoljára itt járt! A ládaúgy volt behajítva a tuskóba, hogy a teteje sem volt rajta, és a teljes tartalma kiborult.
[g:hu+ 2.9.12]
Ocho Macho koncert előtt egy kis ládázás Csömörön, Erivel.
A sétálós verziót választottuk, fönt már két srác a panorámát nézte. Sajnos eléggé párás volt a levegő, így nem mindent tudtunk beazonosítani... Majd legközelebb! A ládáért szerencsére nem sokat kellett várni, pár perc után elhagyták a helyszínt a muglik. Lefele viccesebb volt a dolog, mert nem terepre készültünk!
Köszönöm a rejtést! Nagyon klassz helyre hoztál minket! A láda alja sajnos törött, azt hamarosan javítani kellene... Most még száraz!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A láda könnyen megközelíthető a panoráma kilátó pontjától balra kerítésen belül. Szép időben nagyon látványos panoráma nyílik Budapestre és környékére. [Geoládák v3.12.10]
Borsodból hazafelé még éppen világosban. A lemenő nap pont szembe sütött, így sikerült egy giccsesen szép képet lőnöm. Aranyos kis hely, egyszer megérte eljönni.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.7]
Munka után kerékpáros kincskeresés.
Cinkotáig HÉV, onnan kerékpár. A kilátót felülről közelítettem meg. Könnyű találat pontos koordináta, leírás.
Onnan haza tekertem Kispestre.
Gödöllői séta után hazafelé tartva, már sötétben értünk ide Fidorkával. Fentről jöttünk autóval, így szinte koppanásig lehet autózni. Meglepett a hely. Így éjjel is nagyon jó a kilátás, nagyon messze ellátni. Szép a kivilágított város. A rejtés is könnyen meglett. Köszönöm az invitálást.
Viszonylag hosszú, küzdős és hiábavaló keresés után, amikor már a feladáson törtem a fejemet, sikerült megtalálnom a ládát rejtő fatönköt. Köszönet a rejtésért.
Már a csömöri kálváriánál is írtam, hogy nem terveztük, hogy ládázunk ma így a pecsétem meg az ajcsi otthon maradt :( de a kálváriás séta és az itteni kilátás jobb kedvre derít :) Köszönjük a rejtést! Szilvi, Gabi, Edina és Szaddám az amstaffkölyök
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
A megadott parkolótól szuszogtatós, de rövid séta a remek panorámához. A láda rejtés nélkül, a rejteket adó fatörzs tetején ücsörgött és jól látható volt az ösvényről. Visszarejtettük, így a másodpercekkel később érkező geocat&geodog kessertársaink már a helyén találhatta a ládát.
A kilátás miatt is megérte felmászni.
Éppen útba tudtam ejteni a környéket, kerestem, és szerencsére meg is találtam a ládát. Köszönöm a rejtésbe fektetett munkát, mely felhívta a figyelmemet erre a helyre! Bővebben később. Tamás [Geoládák v3.12.10]
Egyszer már jártunk itt egy évvel ezelőtt egy barátommal műtét utáni rehabilitációs séta keretében, és akkor említettük is, hogy talán nemsokára itt is lehet egy láda. És tényleg lett azóta. Most viszont a feleségemmel gyalogoltuk végig ugyanazt az instant Csömör körtúrát (Hév végállomás, kilátópont, horgásztó, Hév végállomás) az esti órákban. Úgy próbáltunk időzíteni, hogy innen nézhessük a naplementét, de az évnek ebben a szakában a növényzet pont takarja a napot. Volt még ídőnk napnyugtáig, szóval tovább sétáltunk, és aztán a Krammer sétány tetejéről lehetőségünk volt megcsodálni.
A rejtés és a láda rendben.
Ma reggel bringáztam egyet a 18-ik kerületbe két ládához. Mivel a fiamnak is megjött a kedve egy kis tekeréshez, így eljöttünk ide is még egy kisebb körre.
A ládát már nem hivatalosan megtaláltam a moderációs folyamat alatt is, helyszíni moderáció keretében. Akkor sötétben csodálhattam meg a kilátást. Most verőfényes napsütésben is megnézhettem, meddig lehet innen ellátni.
Bár az idő szép napos volt, a levegő elég párás volt, így nem lehetett látni minden épületet, amit a helyszínen kirakott körpanorámás fénykép bemutatott. Azért így is klassz volt a panoráma!
Jó kis bringás kört kerítettünk ennek a ládának az apropóján. A reggeli 42km-hez most délután hozzácsaptunk még 16-ot.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést. Korábban már voltam itt, amikor még csak félig kész volt a panoráma élvezhetősége. Adott volt, hogy kell ide is egy ládika. Köszönöm [Geoládák v3.12.10]
Első idei kétkerekes keresésem. Sokat változott a környék az elmúlt 15 évben.
Innen tovább a saját, szomszédos ládámhoz (GCSZED), majd tovább a Szilas-menti kerékpárútra, így majdnem 30 km lett.
Megvan!
Mai utolsó ládánk a csömöri rózsadombon :)
Sajnos a rejtekadó tuskó már nem igazán rejti a ládát, a borostyán eléggé hiányos. A hely nem rossz, de annyira nem is extra, és sajnos a rejtek is nagyon szem előtt van. A ládaoldal nagyon informatív.
Köszi a rejtést!
Bringás kirándulás a csömöri kilátódombra. A felső kapun gond nélkül bejutottam, a láda helyét az alaposan letaposott növényzet rögtön megmutatja. A kilátás valóban figyelemreméltó, az időjárás is alkalmas volt a nézelődésre.
Szomorú évforduló napján. 36 éve történt Csernobilban az a bizonyos "atombaleset".
Úgy érzem, hogy csak kényszerű formaság a moderáció intézménye.
Ez egy drive in célpont (autósoknak). Hasonló POI sok ezer van még az országban. Nem ebbe az irányba kellene terelni a rejtőket.(a rejtő csákányospusztai helyszíne sem egy nagy szám.)
Naplemente idejére időzítettem az érkezésem. Sajnos felhők zavartak be.
A padon cigiző fiatalok ücsörögtek- dumcsiztak. Szavaikból kiderült, hogy még sokáig itt maradnak. Kénytelen voltam a szemük láttára bemenni a ládához.
Oda felé a felső kapun be, visszafelé az alsón ki.
Megtaláltuk! 🙂
Pestről kelet felé az új telepítésű ládák begyűjtése!
Remek kilátás, mellette még parkolni is lehet, kis történelmi áttekintés a tájékoztató táblán.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.12.6]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Nagyon szép a kilátás, megérdemli a hely a ládát. A rejtés jó, de gyerekkel érdemes vigyázni, mert csontok hevernek a földön körülötte. [Geoládák v3.12.8]
A sas leszállt, a sas leszállt! Köszönöm a munkádat!
Én is rejtettem ide, de végül a láda oldallal nem készültem el. Örülök, hogy Te megcsináltad. Ezt a rejtést azért vetettem el, mert túl feltűnő helyen van. A kilátóból és a szomszéd felől is feltűnő. Drukk, hogy sokáig tartson, de nem adnék érte egy lyukas 2 fillérest sem. [Geoládák v3.12.7]
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.7.17]
Az új ládák számomra nem szoktak annyira jók lenni, mint a klasszikusak.
Na de ez kivétel! Tényleg csodás hely, ide kellett egy láda! Köszönöm!
HÉV-vel mentem ki, onnan sétáltam a ládáig, a sárga négyzet jelzéen. Kár, hogy nem sütötte a nap Pestet és a Budai hegyeket, akkor lett volna igazi. De így is nagyon jó ez a panoráma. Két fickó ült a padon. Megvártam, míg pihenőjüket befejezik. Gyorsan megkerestem a ládát, mielőtt jönne valaki. Vissza a Hősök terénél épp elcsíptem egy buszt. Az ott várakozó fiatal fiúk előre engedtek. Megdícsértem őket.
Köszi a rejtést!
r55 kilométeres kerékpártúra keretében levadászva.
Dunakeszi - Mogyoród - Csömör - Bp - Dunakeszi
Régen jártam már ezen az útvonalon, mostanában már valahogy nem hiányoznak a hosszú, nehéz emelkedők. Csömörre beérve végig emelkedő útakon jutottam el a ládáig. A kilátás nem volt tökéletes, kicsit párás volt a levegő, úgyhogy csak az egyes hegyek konturjait tudtam beazonosítani a kitett fényképek alapján. A rejtés igen merész, csak akkor kereshető a láda, ha senki nincs a kilátóhelyen, mert pontosan rá lehet látni a rejtekhelyre. Érdekes volt a II. világháborús eseményeket bemutató tabló is.
Útban be Pestre Bérről ezt a ládát is útba ejtettük. A kilátás tényleg gyönyörű volt, de sajnos a késő délután nem igazán alkalmas jó fényképezésre. Majdnem egyenesen a lenyugvó napba fotóztam, de azért így is tetszett a kilátás, a környék és a kilátóhely. Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszi a rejtést!
Szokásos Nagytarcsai családi látogatás után gurultam el egészen idáig, kocsival szinte a ládáig el lehetett menni. Nagyon klassz a kilátás!
A meredek ösvényen sétáltam fel, így bizony a láda a nyúlon túl volt (ld. csatolt kép). A kilátópont forgalmas hely, viszont kesserrel nem találkoztam. Logolás és nézelődés után a fenti úton sétáltam tovább a GCSZED felé.
Köszönöm a fáradozásodat! TFTC! Örültem, hogy megjelent egy közeli célpont, az év első kerekezéséhez pont jó apropó. Jól esett ez a 20km kétkeréken, napsütésben bemelegítésként az évre. Az odavezető út folyamán pár száz méterre a ládától az ívesen felfelé emelkedő út közepén elbizonytalanodtam, hogy mi is fog várni rám, vajon mi a bánatnak ide egy láda, de az is lehet, hogy a fáradtság játszott a gondolataimmal. Talán itt pont fordítva érvényes, hogy nem az út számít, hanem a cél. Kellemes széles nagy pad, érdekes panoráma, főként a magyarázó tábla és térkép teszi teljessé a látványt. Kedves rejtés, de ez a dobozka ebben a kihelyezésben hosszútávon valószínű, hogy sajnos be fog ázni mint ahogy Liberty is írta. A logfüzetnek jó lenne egy simitózáras zacsi, a mulgi lapnak pedig laminálás. [Geoládák v3.12.7]
Szeretem innen is nézni a hegyeket ahol felnőttem.
Vásárolni indultam , de annyira elment az idő a fodrásznál, hogy nem volt kedvem a városban araszolgatni 4 óra után.
Így inkább a Mátra felé kimenekültem innen a természetbe.
Köszönöm a rejtést!
Szép hely, tetszett a panoráma. A rejtekben a láda tetejét még valamivel védeni kellene, mert ha esik az eső, biztosan beázik majd, a mostani kis fatuskó darab nem fogja megvédeni. Köszönet a rejtésért.
TFTC!
Szép naplementés találat, ez tetszett.
Úgy egyébként pedig pontosan azt kaptam, amit a moderációkor is írtam a helyszínről. A szomszéd pedig az ablakából/teraszáról rálát(hat) pont a ládát keresőkre.
[Geoládák v3.12.7]
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.7.16]
Közvetlenül a kilátó mellett parkoltunk, de a kincskeresés előtt sétáltunk egy jót a környéken. Már csak azért is, mert érkezéskor, jelentős volt a mugli-tevékenység. Aztán persze könnyen megtaláltuk. És mivel az elején a meredeket kihagytuk, most azt is megtettük le, majd fel. Szükség volt rá, mert a kutyusunkban is még túl sok energia maradt. :)
Köszönjük a rejtést !
Már tegnap este, mikor épp Cinkotára tévedtem, láttam, hogy megjelent ez az új láda, és a leírást röviden átfutva tudtam is, hogy hol van pontosan: épp egy évvel ezelőtt a hungaroringi gokartversenyünkről erre tekertem hazafelé, emlékszem, meg is álltam gyönyörködni egy kicsit a panorámában. Így arra is emlékeztem, hogy elég meredek az út felfelé, és elég messze van a HÉV állomástól. Erre tekintettel nem indultam már neki a nap legvégén.
Ma aztán egész nap vonalismeretet oktattam, négyszer fordultam Csömörön, és arra jutottam, hogy a napot csak ezzel a ládával kéne zárni. Gabival a felső parkolónál álltunk meg, de nem maradtunk sokáig egyedül. A ládát még elő tudtam halászni a helyéről, a padon kényelmesen logoltam, aztán negyed óra hosszára társaságot kaptunk, és teljesen ellehetetlenült a visszarejtés. Kénytelen kelletlen kivártuk, hogy a később érkezők hamarabb megunják a társaságunkat. A kilátás szép, akár ládaérdemes is, de vannak fenntartásaim a rejtés helyszínével kapcsolatban. Hiába lehet kikerülni a kerítést nyitvatartási időn kívül, nem vagyok benne egészen biztos, hogy érdemes is.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Az alsó parkolóban álltam meg. Onnan másztam fel. Ott találkoztam egy kesser társal és végül is együtt kerestük meg. Köszönöm, hogy megmutattad a helyet. Zoli Érdről.
Felfelé a meredek ösvényen mentünk, visszafelé körbe sétáltunk ... együtt a másik családi csapattal. A kilátás tényleg remek, de alighanem sötétedés után érdemes itt lenni (amikor zárva az ösvény) :)
Három hete dermedten ülök, épp csak kimegyek futni vagy járni egyet. Az autóhasználat most duplán lelkiismeretet bántó: a CO2-emisszió mellett az agresszor pénzelése is ellene szól. Próbálom minimalizálni (bár városban eddig se használtam soha).
Most a nagy kockásinges találkozó előtt bicikliztem ki ide a Budagyöngye - Margitsziget - Rákos-patak - Szilas-patak - Csömör útvonalon, a megtalálás után pedig szinte toronyiránt be a Kossuth térre.
A kilátás jó, csak ez a fránya vezeték zavar bele, és most elég párás volt a levegő. A belváros csak elmosódva látszott, ezért ott csináltam pár közeli képet is.
Szép kis panoráma pont. Visszafelé nem mentünk a meredeken, inkább tettünk egy nagyobb kört az utcákon keresztül ahol egyszer csak egy biciklis gurult el mellettünk! Ha jól láttam VP volt az! Köszi a rejtèst!
Kerékpáros találat. Rákospalotáról indulva 31km-s körtúra lett összesen. Nem gondoltam eddig, hogy Csömör ilyen dimbes dombos.
Tényleg jó a kilátás a ládától, szépen kialakították ezt a kis mini pihenő helyet.
50 km kerékpár edzés a mai hosszú tanítási nap előtt az új ládával. A héten Göd és Nagykáta felé alattomos, folyamatos pofaszél a hideggel párosulva jutott osztályrészül - ma is hasonlóképpen szerepelt. Csömört januárban szoktam bejárni, ma is a kidolgozott nyomvonalam mentén jöttem.
A jelzést követve a ládáig rendes út vezet, a logoláshoz kényelmes pad áll rendelkezésre. A rejtés rendben van, a láda auonnal meglett.
Csömör a mai magyar kerékpározás nevezetes helye, ezért szívesen jövök ide akárhányszor. Innen származik Valter Attila FDJ profi magyar kerékpátos. Korábbi logomban összegyűjtöttem addigi fontosabb eredményeit. Azóta többek között az őszi Lombard kör, és most tavasszal a Strade Bianche mindenképpen kiemelendő: utóbbin 4. lett. Ezúton is gratulálok neki!
A ládát be fogom illeszteni a csömöri GCKUPA menetekbe.
Megtaláltuk, köszönjük szépen a rejtést! :) Jenni&Miki&Lujzi Ez már tényleg a piros egyes találat, otthonról a hosszabb log :) :)
És akkor a hosszabb log: :)
Lujza március 3-i megszületése óta nem voltunk geoládázni, megtalálásunk sem volt. Ma is éppen a szokásos újszülötti rituálék egyikére, a fürdetésre készülődtünk, amikor megérkezett az e-mail az új geoládáról. Fél szemmel rápillantottam, mondván úgy is messze lesz, későn vettem észre, stb. Mikor elolvastam, hogy a név Csömöri panoráma, hirtelen kipattantak a szemeim. A pici még aludt (mikor ezt irom akkor is alszik még, jó baba, megvár a fürdetéssel.:)) mikor megmutattam Jenninek is az e-mailt. Na neki sem kellett több, azonnal szélnek eresztett, mondta, hogy sok sikert a P1-hez! :)
Már úton voltam, mikor megláttam, hogy valaki már logolt egy megtalálást, azonban egy érdekes üzenet volt: "vielen dank". Egy olyan felhasználótól, aki stilusosan - vagy éppen ellenkezőleg - defloreator névre hallgat.. 1 megtalálás a neve mellett, mégpedig ezen a ládán, megjelenés után 15 perccel...
Na mindegy, gondoltam, majd lesz valahogy, én akkor is becserkészem ezt a ládát. Azóta a logját törölte/törölték (talán mégis volt benne ennyi, vagy csak egy gyenge gyerekcsinynek szánta) igy megörültem, hogy meglett végül a P1. :)
A panoráma gyönyörű volt az éjjeli fényekkel, bár az információs panoráma táblán fellelhető dombok közül nem sokat leltem a sötétben :P
Köszönjük a rejtésed, és külön köszönet, hogy a 2 hetes kislányomat megajándékozhattam egy P1-el. :)
Miki