Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 1599-2/2010. ügyiratszámú határozatában, az Egererdő Zrt 43/9/2010 ügyiratszámú engedélyében a geoláda elhelyezését engedélyezte.
Kékestetőtől keletre 3 km-re emelkedik 743 m magasra a Szár-hegy. Az országos kék jelzés vezet rajta keresztül. A csúcstól a Kékes felé, egy odvas fában lakik a láda. Pazar a kilátás! [wapon beküldött szöveg]
A fényképek hagyományos fényképezőgéppel készültek, emellett eléggé fedett is volt az ég, ezért olyan sápadtak a színek.
Z-M-an említette, hogy Markaz felől rossz az út. Mi is kipróbáltuk (arra mentünk lefelé), és valóban nem ajánljuk senkinek, aki nem az utolsó útjára viszi az autóját. Nem csak szűk és lyukas, de törmelékkel is elég sűrűn borított. Sokkal jobb Recsk felől feljönni, így csak az utolsó kilométer rázós. Izmosabb versenyzők indulhatnak a Domoszlói-kaputól is a kék jelzésen, itt elég kemény kaptatót jelent az Oroszlánvár, és még a Cserepes-tetőt is megmászhatják útközben.
=====================================
Köszönöm hogy Páratlanpáros - 2022.05.12 -én kicserélte az elázott ládát - így megint kereshető!
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Bringás pihenőpont panorámás ebéddel. Több csoport pihent meg itt, ezért a hátrébb helyezett láda koo-nak külön örültem. A láda környékének külön hangulata volt. Köszönöm, hogy megmutattad.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! :) [Geoládák v3.12.10]
* Itthonról: Kellemes pihenő a Domoszló - Domoszlói-kapu - Hármashatár eh. - Markaz kisebb kitérésekkel 26 km-es túrán. Nagyon sokszor elhaladtam már itt, de ide, ahol a ládarejtek is van, erre a tisztásra még nem tértem le. Pedig tényleg megéri a panoráma miatt.
A rejtéssel minden OK!
Köszi a rejtést! Megtaláltuk! Markaz felől jöttünk fel. Igazi gyönyörű szikrázó napsütéses tavaszi idő volt. Mintha az időjárás is érezte volna, hogy elhagytuk a telet. A kilátás fantasztikus volt, egy felhő nem volt az égen. Órákat el lehetne nézelődni. Mi voltunk az év első megtalálói. A láda rendben van. A Páratlanpárosnak köszönjük a ládacserét. Sajnos a nevük a ládagazda igérete ellenére sem került fel az oldalra. Ilyen gyenge ládaoldalt egyébként nagyon rég láttunk. A hely jóval többet érdemelne.
Négy éve jártam itt legutóbb, akkor valahogy kifelejtettem ezt a ládát, amit most pótoltam. A kilátás lélegzetelállító, bár az időjárás ezúttal nem igazán kedvezett a messzelátásnak. Egyúttal megkerestem a közelbe rejtett GCFENT mozgót is. Köszönet a rejtésért!
Az utolsó mátrai forrás láda volt a mai cél, összekötve GCKMB hatodik pontjával. Az Ilona-völgyből indult a túra, GCKMB-6 után elmentem a Szár-hegyig (mert GCKMB-7 már nem fért bele a túratervbe). :)
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! [Geoládák v3.12.9]
A törött ládát kicseréltük, az elázott, penészes dolgoktól megszabadítottuk, néhány apróbb ajándék azért maradhatott. Logbook is került bele, mert a régi elázott, nem akartuk, hogy az új is átvegye a nedvességet, ezért a korábbit elhoztuk. Itthon megszárítjuk és ha szükséges eljuttatjuk a ládagazdának.
Mátrai 20 km-es kör során kerestük fel a helyet. Hatalmas köd és csípős, kellemetlen hideg fogadott. Panorámát nem láttunk, de a láda meglett gyorsan. Sajnos törött a teteje, ha hó és olvadás lesz még ezen a védett helyen is beázhat így. [Geoládák v3.12.2]
A Galyatető-Sirok kéktúra szakasz alkalmával kerestük meg a ládát. Tökéletes helyszín, pazar panoráma. Ez volt a nap hatodik találata. A ládát teljesen szabadon kitúrva találtam. Köszönöm a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Mátraházáról indultunk, bejártuk a Parád-falukat, majd Oroszlán-várnál becsatlakoztunk a kék sáv jelzésre, amin célba vettük Mátraházát a kör zárásaként.
Nagyon szép időnk volt, szuper hely a Nagy-szár-hegy. A rejtés is jó volt, vakaróztam kis ideig hol lehet, aztán kiderült hogy pont mellette állok :D Sajnos tollat nem vittem, a füzet pedig nedves volt, így beírni nem tudtam magam :/ A doboz teteje törött, egy zacskóba van jelenleg csomagolva.
Biztos hogy visszanézek még ide máskor is :) [Geoládák v3.11.3]
A mai napon az OKT Kékestető és Sirok közötti szakaszát teljesítettük. Nagy élmény volt végigsétálni a gerincen, az elénk táruló látvány kárpótolt minket a küzdelmes túra során. Nyolc percen múlt ugyan, de sikerült elérnünk az utolsó buszt, így eredményes napot zártunk. A láda beázott, jó lenne kicserélni a logbookot. Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.3.2]
---------------------------------------------------------------
Nagypénteki Mátrai túra! Összeírtam magamnak egy néhány geopontot, amit egy hosszú és szintes mátrai túraként szerettem volna abszolválni. Na ez sikerült is! Domoszlón parkoltam le és össze is szedtem a GCDOIZ pontjait. A templom lezárva volt felújítás miatt, de kitalálható volt a jelszó a második részlet nélkül is :). Ezután a GCOVV felé vettem az irányt. Mint utólag kiderült, hogy a hátulról megközelítés nem csak rövidebb volt a Domoszlói láda 3. pontja felől, hanem jóval egyszerűbb is, mint a javasolt műúttól. A láda könnyen előkerült, viszont innen a műútig a patakmederben haladás volt a legjobb alternatíva. Ezután Kisnánán gyors fénykép a várról, ami zárva volt, majd siettem a GCM115 kezdőponjához. Gyorsan meglett fel is írtam a következő pontokat majd innen írány a Mátra keleti gerince. A és a jelzéseken érintve a Mária képek harmadik pontját felértem a GCJAGS rejtéséhez. Innen futva/kapaszkodva leereszkedtem a Gazos-kőig (GCGAKO), ami csodás kilátóhely. Innen visszaindulva kis kitérő a Remete-forrásig (GCMF02). Sajnos a forrás kiábrándító volt. Ivásra sajnos nem itéltem alkalmasnak a nagy átmérőjú fénycsőből szivárgó vizet. Visszafelé a gerincen kitérőkkel megkerestem a Szederjesvár (GCSZVA) és a Szegediek-kútjának (GCMF06) geokavicsait. AZ utóbbi forrás nagyon kellemes hely és finom hűsítő vizéből betáraztam, mivel tudtam, hogy messze még Domoszló (főleg a kitérőkkel megtűzdelve). A kúttól műúton jutottam el a Domoszlói-kapuhoz, de az Oroszlánvár meghódítása előtt leugrottam a Mária képek második pontjához. Visszaemelkedve Oroszlánvár és Cserepes-tető hosszú emelkedőin értem fel a Szárhegyre (GCSzaH). Innen lejutottam a Mária kpek első pontjához és ezután már csak a Kis-Szárhegy két pontját kellett felkeresnem, hogy sikeresnek érezzem a napot. De ekkor egy vadásszal összefutva azt a tanácsot kaptam, hogy egyenesen induljak meg Domoszló felé, mivel 30 percen belül vaksötét lesz. Ebben igaza volt, de nevetett egyet mikor mondtam, hogy én fel vagyok készülve az éjszakai szakaszokra is. Ahogyan logoltam a GCKSZH multit egyből a sötét erdő közepén találtam magam. A fakitermelés miatt kialakult sok nyomból még lámpával se találtam meg elsőre jó utat. Negyedik nekindulásra sikerült és már futottam is le a hegyről Domoszló fényei felé. A kutyaugatások egyre közelebb kerültek így sikeresen 45,3 km 1514 m szinttel megfáradva zartam a zártam a NAGYPÉNTEKI túrát. :D
15. házassági évforduló. Egy szuper közös túra Siroktól az Parádfürdőre a kéken. Megnéztük milyen a Mátrabérc TT első szakasza :) Hááát nem sétagalopp, viszont végig nagyon szép. A Nagy-Szár-hegyen csodás a panoráma.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.4]
A Debreceni Természetjáró Egyesület 3 fős OKT túráján kevesett kellett kitérni, igazi OKT-s rejtés, nem vonja el a figyelmet a látványról.
Az OKT Sirok-Mátraverebély közötti szakaszának teljesítése közben természetesen megkerestük az az útba eső ládákat is.
55 km táv, 2206 m szintemelkedéssel.
A túra 20/5. találata.
Valóban pazar a kilátás! Köszi a rejtést! :)
Legutóbb 2010.08.01-én jártunk itt Domoszló felől. Ma Markazon parkoltunk, majd az jelzés mentén felmentünk a várhoz. 2,5 km és 270 méter szintemelkedéssel. Hát..., itt már nem fáztunk. (kb. -6°C volt)
Tovább mentünk a GCMKEP első pontjáig az első Mária képig. 6,2 km és 500 méter szintemelkedés. Gyorsan megtaláltuk a kavicsot, és folytattuk utunkat a jelen. Ragyogó napsütés volt, jó választás volt a napos oldalon menni. Később letértünk a -jelzéssel párhuzamos útra, majd a Hármashatárnál rátértünk a már ismerős -re. A Hármashatárnál szép új pecsételőhelyet alakítottak ki esőbeállóval, új pecsételővel. Még egy kis felfelé kapaszkodás után megérkeztünk a Szár-hegyre. Ezen az útvonalon 9 km és 685 méter szintemelkedés megtételével értünk fel.
A doboz rendben a helyén volt, pont ott, ahol anno. Megtaláltuk a korábbi bejegyzésünket is, aminek jól megörültünk. Éppen dél volt és ideális helyszín , hogy itt ebédeljünk. Közben elromlott az idő, ezért a visszafordulás mellett döntöttünk. A GCMKEP-2 pontját kihagytuk. A visszafelé úton a Mária képes elágazásnál a hideg oldali, ám de vadregényes jelzést választottuk, majd fölkanyarodtunk a gerincre, aminek több szép kilátópont lett a jutalma és még egy kis szintemelkedés. Érintettük az Éva-követ és a Hegyes-Tetőt is. Szuper nap volt, jól elfáradtunk. Végül 18,4 km 886 méter szintemelkedést mértünk.
A nap érdekessége, hogy Anti szerint olyan lassan mentem, mint egy felderítő, aki ugyan tud gyorsabban menni, de mindent megfigyel és közben lassan vánszorog. Hát...felderítettem egy vélhetően tüzérségi kilőtt, majd felrobbant izének a darabját. :-)
KMB-6 után haladtam tovább a kéken.
A hegy aljához érve egy kutyás túrázót láttam meg előttem nekimenni a hegynek. Fura volt, hogy a két nap alatt ő volt az első túrázó, akit láttam a Mátrában. Kb. félúton értem utol egy kis pihenőkor, onnan együtt mentünk fel a tetőre. Kiderült, Beckó járatta meg a kutyusát. Fent beszélgettünk egy jót. Ő említette az új siroki rejtést, amiről én az előző napi korai indulás miatt semmit sem tudtam. Megadta az ottani új rejtés koordinátáit is.
Miután elsétáltak, megkerestem az itteni rejtést. A domoszlói versenyen már tervbe vettem ennek a pontnak a megkeresését, de végül akkor erre nem került sor. Pár év késéssel sikerült ide is feljutni.
Innen célba vettem KMB-7-et.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.1d] [wapon beküldött szöveg] GCWALK-on csapatos megtalálás. A mai nap számomra az egyik legszebb látnivalója. Köszönöm a rejtést! :-)
Háromnapos OKT harmadik napján, Kékestető - Sirok szakasz közben.
Mire ide értünk, igencsak a fülemen vettem a levegőt. Jó becsapós ez a szakasz. A hegyről igazán szuper a kilátás, itt pihentünk egy nagyobbat.
Köszi
Pihentető ládázás a Mátrabérc teljesítménytúrán. Klasszikus láda egy gyönyörű kilátást nyújtó helyen. Tetszett, újult erővel vágtam neki a túra további megpróbáltatásainak (volt belőlük bőven...! :-)
A füzetnek már csak a hátsó borítólapján volt hely, esetleg vihetne bele újat, aki arra jár!
Megtaláltam, köszönöm a szép helyet. A " Várak a Mátrában " túrát jártuk, s egyben az útba eső ládákat is megkerestük. Gyönyörű hely. Illatozott az erdő, sok ibolyát láttunk.
Az idő csodás volt.
Sirok-Kékestető OKT szakasz közben fellelve. Nagyon szép hely, érdemes felkeresni! Sitting Bull velünk jött...
Párom szülinapját ünnepeltük e módon. 4 láda, 2 Várak a Mátrában kód. És október 26-hoz képest gyönyörűséges kirándulóidő! Száraz, szélcsendes, napsütéses 27 fok. A túra végén már be kellett izzítani a fejlámpákat is. :)
Ui: A túra végére a GPS 24 km-t és több, mint 1500 m szintet mutatott. Az OKT e szakaszának K-Ny-i irányban történő teljesítéséhez nem árt a jó kondíció. Ja, és egy működő forrást sem találtunk, szóval vizet is vigyetek bőséggel.
Az OKT Mátraháza-Sirok szakaszának bejárása közben kerestük meg a ládát. A kilátás nagyon szép, a rejtekhez már ösvény vezet. Az OKT ezen útvonalát csak jó kondícióban lévő kessertársaknak javaslom. Van szint bőven...
Köszönöm a rejtést!
Az Ilonavölgyi-vízeséstől GCMAMA utolsó pontjáig jelzésen mentünk, onnan viszont időspórolási és sportérték-növelési célzattal "nemúton", toronyiránt támadtunk. :) Fent megcsodáltuk az alkonyati tájat, a Kékes mögött vöröslő éggel és a kedélyesen gőzölgő Mátrai Erőművel, majd sebesen visszakocogtunk Markazra - a végén már sötétben, telihold-világ mellett. Szép élmény volt, köszönhetően ennek a ládának is. :)
08.11-18-ig gyalogosan teljesítettem a kéktúra 2. szakaszát Putnok - Becske szakaszt két túratársammal. Én útközben ládáztam és közel 70 km-el többet mentem mint a túratársaim. A kéktúra könyv szerint a megtett szakasz hossza 195 km, 43 geoláda pontot kerestem. Mivel túratársaim nem ládáztak sokszor csak futva órák múlva értem utol Őket.
Egy három napos Mátra túra első napján esett útba ez a pont. A hely nagyon jó, szuper a kilátás és a kis rét a dombtetőn is nagyon tetszett. Köszönöm az invitálást.
Parádfürdőről Vörös-vár, Ilona-völgy, Csiklósd-kút, Oroszlánvár érintésével. Megszenvedtünk a találatért de megérte. Megint csodálatos helyre hozott a láda! Köszönjük!
A Kontra Mátra-bérc 3., utolsó szakasza alatt kerestük meg. Bár Viktor szülei gyakorlatilag itt laknak a hegy alatt, eddig még nem jutottunk el ide. A domoszlói erdészháztól jöttünk fel a Kolibiszka - Kisz-Szár-hegy - Hármashatár erdészház - Nagy-Szár-hegy útvonalon. Egész szép időnk volt a túra során, így gyönyörű kilátás nyílt mindenfele.
Végre! Domoszlói lévén, a saját ládák rejtéséig ez volt a legközelebbi láda a faluhoz, amit 4 év geocaching után sikerült felkeresni. Ma tartottuk a Kontra-Mátra-bérc túránk zárónapját Julival, amihez cactus és zcsongor is csatlakozott. A helyszínről valóban csodás a kilátás, totál érdemes volt ide felmenni. Szeretem az ilyen helyeket. (Meg sajnáljuk, hogy az erdészház a hegy tövében egyre inkább elhagyatott állapotban van.)
Kékestető - Sirok kéktúrázás közben megtaláltam. Számomra eddig ez a szakasz volt a legnehezebb terep a kékből. Kedvelem a Mátrát, sok teljesítménytúrán jártunk már itt a csapattal. Kékestető és Sirok közötti rész azonban eddig ismeretlen volt számomra. Most ezt is megtapasztalhattam. A láda megtalálása után elfogasztottam a még hideg kaukázusi kefíremet, melyet már minden túrára viszek magammal. Ennek elfogyasztása, miközben gondoloataim kalandozhattak a múlton erőt adott a további szakasz teljesítéséhez. Köszönöm.
Az Ilona-völgyből a kékre felkanyarodva jártunk erre. Jó volt kicsit megpihenni. Remek volt a kilátás a Mátra erőműre és a Kékesre is. Köszönjük a rejtést!
Domoszló - Tarjánka-szurdok - Szár-hegy - Kis-Szár-hegy - Domoszló túrát jártuk végig nagy hőségben. Lenyűgöző a kilátás a Szár-hegyről, a láda környéke gyönyörű. Sajnos a vizünk elfogyott, és a térképen jelzett források nem üzemeltek :( Köszönjük a rejtést!
A Tarjánka szurdok után és GCKSZH előtt másztunk fel Cilával a 35C°-ban. Az erdőben kellemes volt a klíma, de a Kis-Szárhegy felé menet mindenünkből folyt a víz, csak a flakonból már nem. Ezért Domoszlón az összes kutat végigittuk! :) Köszönjük a rejtést!
Országos Kéktúra: Mátraverebély-Aggtelek második nap, 4/11.
Kékes-tetőről Sirok felé a hullámvasutazás közben ezt is megkerestük.
Nekem nagyon tetszett ez a hely, idáig tényleg csak a túrázok jönnek el, ezáltal nagyon nyugis. Mi 2 emberrel találkoztunk a Sirokig vezető úton!
Köszi a rejtést!
A Tarjánka szurdokon végig haladva már esőben értük el az erdészházat. Ott rövid pihenő után indultunk megkeresni a csúcson elrejtett ládát. A 2 órán át szakadó eső már elált mikor pecsételtünk, és a Szár-hegy csúcsára sűrű köd telepedett, így sajnos nem élvezhettük a kilátást. Lentről a fehér felhőbe burkolózó hegycsúcs kivételes látványt nyújtott.
OKT 21. közben megpihentem itt. Ez a túra igen fárasztó, mert a felfele túl meredek, a lefele túl lejtős. Sirokra érve már besötétedett, és alig maradt idő a palóc leves sörrel menü elfogyasztására. Köszönjük!
Ez egy nagyon kedvemre való láda!!!
Csodálatos időben a Kékes tetőtől közelítettem meg a helyszínt és oda is tértem vissza. Útközben azért néhány vargabetűt beiktatva. Az út végig tökéletesen járható, néhol hatalmas fák dőltek keresztbe a turistaútra.
Egy remek nappal , sok érdekes látnivalóval lettem gazdagabb.
Köszönöm az elrejtőknek!!
Kék túra mentén rejtett kitűnő ládika. Régen jártam itt, akkor is totálbrutál egyik lélekölő lokális csúcsa volt ez a hely. Most a szurdok felől jöttünk, csodás útvonalon, jókora szintet leküzdve. Köszönjük!
A Mátrabércen nem nagyon akartam a tömegben feltűnősködni, de most egyedül erre járva már nem hagyhattam ki. Izzasztó hegyek egymás után, és aztán remek kilátások jutalom gyanánt.
Sokáig keresgéltem mire méltó helyet találtam a TB-nek. Kitűnő rejtés, pazar kilátás, csak kevesen látogatják. Hiába ide nem lehet autóval jönni. A TB-t elláttam magyar felirattal is, a gyengébbek kedviért. Canadából érkezett Németországon keresztül. Járt már a Pilisben. Biztos szívesen megnézné a Bükk vagy a Zemplén erdeit. Köszi a rejtést!
Domoszló -> Tarjánka-szurdok -> Recsk gyalogtúra alkalmával látogattuk meg ezt az impozáns panorámával rendelkező helyet. Mi gyógynövény illatot éreztünk (talán kakukkfüvet?).
Kékestető- Tarjánka patak- Domoszló túrán az egyedüli hegymenet végén .
Nagyon szép minden érdemes volt felmászni!!
Egy sárga virág tömény méz illatot árasztott , a látványos panoráma mellé.
A Tarjánka- szurdok végigjárása után értünk fel a hegyre. A csodálatos kilátás feledtette a feléréskori szuszogást. A csodálatos őszi időben feltűnt a Markazi-tó, a Kékes és a Kis-Szár-hegy.
A Tarjánka-szurdok végigjárása után jöttünk fel ide, bővebben erről:
"7:57-kor kanyarodtunk le a földútra Markaz után, majd 12:37-kor értünk fel a turistaházhoz és a forráshoz. A forrásból nem jött víz, így sajnos nem jutottunk friss vízhez.
Nagyon tetszett az egész szurdok, volt három rész, ahol csak nehezen tudtuk továbbmenni. Az első, a vízesés előtti részen csak végig kellett menni az egyik odarakott fán, ez annyira nem volt nehéz, mert a két fal nagyon közel volt egymáshoz, így jól meg lehetett kapaszkodni. Ezután rögtön a vízesés sziklafala jött. Itt már kicsit jobban kellett figyelni, ha nem akartunk beleesni a vízbe. Gondolom itt volt régen a kapaszkodólánc, ami már nem volt ott, még jó, hogy vittünk kötelet.
Már azt hittük, hogy vége van a nehézségeknek, amikor jött egy újabb meggyűlt vízzel teli 'gödör'. Az ide tett farönk már telesen elmerült a vízben, így alá kellett kicsit polcolni kövekkel és egy másik rönkkel.
Amúgy állandó program volt a patakon való átkelés, mivel hol az egyik, hol a másik part volt jobban járható. Néhol direkt a vízbe dobott kövek segítették a továbbhaladást.
Egy idő után, amikor már szelídebb volt a folyás, egy összefolyáshoz értünk; rövid tanakodás után a jobb oldalit (ahol nincs híd) választottuk, jól tettük, mert így tudtunk később felérni a tervezett helyre. Innentől viszont nagyon sok lett az avar, néhol térdig belesüllyedtünk és nem tudtuk, hogy mikor van alattunk szárazföld és mikor víz.
Turistákkal nem találkoztunk, pedig kellemes őszi időnk volt - bár a mély szurdokban még a leheletünk is látszott. Kár, hogy a nemzeti park nem engedélyezte a láda megmaradását."
Tényleg jó volt a kilátás, látni lehetett többek között a Markazi-tavat, a Kékestetőt és a Kis-Szár-hegyet is. A szurdok utáni szélcsendhez képest elég erős szél fújt fent. Rövid pihenő után az Ilona-vízeséshez indultunk.
Még mindig a várazáshoz kellett a pecsét, így Markaz irányából gyalog nekiindultunk egy hosszabb sétának, természetesen az útba ejthető ládákat megkeresve. De be kell vallani, hogy ez a kilátás önmagában is megállja a helyét, mint úticél! A csúcs közelében találkoztunk a "bogaras emberrel" Egy nagy baltával apró bogarakra vadászott. Már volt neki 2 darab, amit nagy lelkesedéssel meg is mutatott nekünk. Jó lett volna még beszélgetni vele, de látszott rajta, hogy őt sokkal jobban érdekli az, amit csinált.
Ildikó azt mondta, hogy ezt a napot ajánljuk fel a NOSZF emlékére.
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Ildikó, Mike
9.c [wapon beküldött szöveg]
Osztálykirándulásunk harmadik ládája. :)
Már sötétedett, mire felértünk. Nem csoda, hisz a lelkes csapat ezen a napon 26 km-t tett meg, s már a Kékesen is fent voltunk.
Köszönjük a rejtést!
Szintén a TotálBrutálból ismerős... Akkor úgy látszik éppen be volt tiltva ez a doboz... ide is kellett 100 métert felfelé mászni, de egészen jól ment... Aztán lepasszoltam a Kis Szár hegyet inkább elmentem a murvás-aszfaltos úton Markaz felé... El is értem az utolsó buszt...
Vasárnapi ládázásunk harmadik egybe utolsó ládája. A parádfürdői parkolóbol indultunk útbaejtva a Kopaszhegyet (GCpaff) illetve a Sóskutat (GCSKUT). Kellemesen elfáradtunk mire felértünk. Jólesett a láda meletti szélvédett helyen egy kicsit sütkérezni. Innen az Ilona volgy felé vettük légvonalba az irányt. Aki szereti a feketepályák élményét, itt kiélheti magát. Mire a parkolóba értünk, teljes sötét lett.
Domoszlói ízelítő, Kis-Szárhegy után kicsit tovább jöttünk...
Utána Oroszlánkő vára, Domoszlói kapu utat jártuk be. Vissza a piroson mentünk, aminek az első 3-4 km-e sokszor bozótharcos volt, néhány patak átkeléssel, de a vége Domoszló felé az lenyűgöző! A mai kör 16+3 km.
Megleltük. Markaz felől támadtunk, mire felértünk megrottyant a víz a nivába, de vételeztünk egy kis forrásvizet a vadászház udvarán levő forrásból, és pótoltuk a hiányt. :)
Dr.Lada barátommal kerestük fel ezt a ládát a GCKMB pontjai levadászása közben.
Szép hely, s eléggé szuszogtatós. Sajnos a köd támadása miatt a Kékest már nem láttuk, de Visontát igen.
Felűről bekotorva megdöbbentem, hogy nem ér le kezem a ládáig:-)) Ezután a Kékes felőli oldalon simán meglett...
Felírtam a jelszót is, de nem akar stimmelni :-((
[Jóváhagyta: Kolesár, 2010.01.05 08:48]
Köszönöm! Fene a békáját, majdnem stimmelt .... :-)) 2010.01.05 08:58
OKT Sirok-Mátraháza során. Jó kis kaptatókon át jutottunk el a Szár-hegy tetejére. A láda könnyen meglett. Szép hely, szép kilátással. Gyönyörű volt az idő, hétágra sütött a nap, és nagyon tiszta volt az idő. A túra során több helyről is lehetett látni a Tátrát... :)
Majd' 5 éve jártunk már itt, amikor a Totál Brutál ládát teljesítettük. Akkor épp beteg volt a láda, így vissza kellett térnem :)
Ma a Kontra Mátra-bérc túra során keveredtünk erre és Lelcache kollégával lecsaptunk rá.
Kontra Mátra-bérc túra teljesítése közben. Itt már eléggé ki voltam készülve. Ez a kis emelkedő is rendesen lelassított. Ekkor már a lábunkban volt 42,5 km és kétezer néhányszáz szint. Sprokkal botorkáltunk el a ládáért, amíg a többiek gyönyörködtek a kilátásban. Elég szánalmasan nézhettünk ki, amikor próbáltuk kibányászni a ládikót. A kilátás fenséges volt. Még a fáradságomat is el tudta feledtetni egy időre. Rövid pihenő után mentünk tovább, mert még várt ránk 15km. Köszönöm a rejtést!
A ládában hagytam One-eyed Blue Mouse TB-t, aki kelet felé igyekszik megkerülni a földet. Segítsetek neki!
Mackkaekkal jartuk vegig a Tarjanka-szurdokot. Egy szuper tura utan masztunk fel ehhez a hasonloan remek helyen levo ladahoz. Radpetert idezve jo szuszogtatos volt a kaptato felfele, de a kilatas karpotolt mindenert. A rejtest ado odvas fa szuper valasztas, de nem nehez megtalalni a kesserosvenynek koszonhetoen.
Mai turank utan piheneskepp beugrottunk meg bobozni egyet.
Meglett!Recsk felől cipeltük fel az autót.Ahogy írva vagyon az utolsó kilométer a kék jelzésig már nagyon rázós!Bár előtte sem érdemes 40-el"száguldani"!A Hármashatár erdészház alatti fakitermelésnél hagytuk pihenni a szekeret.Innen túrabotot ragadtunk nyúlcipő húzás után.Szeder eszegetés közben ismét a markazi tó és az erőmű tárult elénk.A pecsételő hely után nekimentünk a hegynek.Óvatosan kellett rakni a lábunkat nehogy a nyelvünkre lépjünk.A tetőn pazar kilátás fogadott.Felfelé kaptatva,miközben a szemembe csorgó izzadtságot törölgettem- sokat gondoltam a tó partján sör mellett üldögélő pecásokra!Fent meglátva az elénk táruló csodálatos látványt már nem vonzott a tóparti üldögélés.A láda jól rejtett,mégsem nehéz megtalálni,így nem vonja el a figyelmet a táj hangulatától!Köszönjük,szép élmény volt!
Sirok-Kékes-Mátrafüred túra köben megtalálódott.
Sok vizet vittünk, mégis elfogyott a végére. A forrásokra mem lehet számítani és Kékesen is bezár minden este 6-kor. (Hét közben voltunk) Annnyira víz rá voltam fókuszálva a vízre, hogy a kékesi ládát el is felejtettem megkeresni, pedig ott mentem el mellette. :-(
Ezúttal a Kontra Mátra-bérc túra során, de a hagyományos irányból is többször haladtam már el itt és gyönyörködtem a kilátásban. Azért a Kékes még (már) "jó messze" van innen, főleg egy hosszú menet közben vagy a mostani hőségben érzi ezt az ember. Egyébként légvonalban 4,2 km, a kék úton pedig 6-nál is több.
A vasszekeret a N47 49.968 E20 02.860 pontban letámasztottam, hiszen innen könnyedén elérhető az MVAR láda, de előtte feltekertem a 7km-re lévő csúcshoz. Bringával a pecsételő helyig jutottam, innen még 700m volt hátra gyalogosan. Utána visszagurultam a parkolóig és gyalog vágtam neki a várromnak.
Mivel családos találat volt, engedve a nyomásnak, kivételesen belogoljuk a neten is :o)
Részletek később... (2009.07.12)
Részletek:
A Mátrai Mágia multi keresése közben tettünk erre egy kis kitérőt. A GcPaff jó bemelegítés volt ehhez a túrához. Útközben többször is megpihentünk rövid időre, láttunk többféle gombát, lila erdei virágot, miközben az erdő szeme figyelte minden lépésünket (ld. 3. fotó). Útközben ismerős, ám a környezetbe nem illő zajra lettünk figyelmesek: néhány eszement motoros brümmögött, felverve az erdő csendjét, nyugalmát! Úgy látszik, ezek nem olvasták a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által kiadott, a ládaleírásban hivatkozott határozatát! De félretéve a tréfát: miféle agyatlan, hülye bunkó ember az, aki ilyen helyre motorral érkezik? Ezt mindenféle hatósági határozat nélkül, zsigerből is tudni illene!
A hegytetőre érve aztán némi élelemmel jutalmaztuk magunkat, illetve kitartásunkat, és szusszantunk egyet.
A kilátás tényleg csodásan gyönyörű! Az ilyen látványért mindig érdemes a "magasba törni".
A rejtés rendben van, a ládikából nem vettünk ki semmit, viszont beletettünk egy csipeszt.
Köszönjük!
A Mátrai Mágia multi keresése közben tettünk erre egy kisebb kitérőt. Mitagadás nem bántuk meg, a kilátás fantasztikus volt feledtette velünk a feljutás fáradalmait. A láda könnyen megadta magát, de ettől függetlenül remek rejtés.
Köszönjük!
A Markazról indultunk először a várba, még a Márk napi vártúra előtt, szeles, napos időben, majd innen indultunk a ládához. A csúcs pazar látványban részesített minket, jólesett a pihenés, majd a Tanrjánka szurdokon keresztül érkeztünk vissza Markazra.
Sirokról indulva népes kis csapattal egy megszünt láda utvonalán kerestük fel ezt a pontot. Az idő igazán szép volt és mire Mátrafüredre visszaértük a 32 km után mindenki rendesen elfáradt.
Domoszlói kapu - oroszlánvár - selyem rét - szárhegy,
a kék jelzésen néha szemerkélő hó kíséretében.
Több mufloncsapattal is találkoztam, de gyorsabbak voltak
mint én a fényképezővel.
A jelzett vadászkunyhó ma már csak romokban létezik!
Szerény véleményem, a nehézség lehetne 3,5 - 4,0 is.
Köszi a rejtést.
Mai napra Kékestető-Parádfürdő volt beütemezve. A túra nagyon jól sikerült. Napos, tiszta idő volt egész nap. Szép, csillogó, szűz porhó volt mindenfelé, néhol térdig süppedtünk benne. A 19 km-t így egy kicsit többnek éreztük.
Mai 3/2, össz: 415. megtalálásunk. A jelzésen csorogtunk le ide, azért a hegy előtt volt egy kis kapaszkodó felfelé. A rejtek könnyen meg lett. A ládába beraktunk egy Travel Bugot. A kilátásban jól kigyönyörködtük magunkat. Utána továbbmentünk kis kerülővel Parádfürdőre.
A recski munkatábortól a jezésen idultunk el, majd rátértünk a jezésre. Utunk során 20-50cm-es hó nehezítette az előrejutást. Kellemesen elfáradtunk.
Éva, Rudi
Séta a téli Mátrában. Amíg a tető közelébe nem értünk, addig a köd volt az uralkodó elem. Fenn már a gyönyörű kék ég várt ránk.
A dobozt nem találtuk az odúban, de természetesen visszarejtettük a helyére.
A Hármashatártól tettünk egy kis kitérőt a láda kedvéért. Eddig ködös erdőben gyalogoltunk, de ide felérve már láttuk, hogy reális esély nyílik arra, hogy még magasabbra mászva süsse az arcunkat a nap. Ahogy szépen közeledtünk a hegy csúcsához, úgy vékonyodott el a felhőréteg is. Odafent pedig vakító napsütés fogadott minket. Jól látható volt, ahogy a köd áramlott a Mátra déli oldaláról az északira. Ezáltal egy-egy nagyobb pászma időnként megint eltakarta előlünk a Kékést. Többször is jártam már itt, így szinte gps nélkül találtam meg... a rejteket. Már éppen azon voltam, hogy teljesen lebontom azt, mert sehol sem találtam benne a ládát. Azután jött Izsi, aki a rejtektől pár méterre, a hóban találta meg. Úgy, mintha az előző megtalálók elfelejtették volna visszarakni. Pumbi jött velem a mai túrára. Ezzel a találattal már csak 2 felkeresésre váró láda maradt számomra a Mátrában. Innen nyargalhattunk a többiek után...
vánDorisz és túráZoo útvonalát szerettem volna végigjárni, de sajnos egészségügyi problémák miatt egy kis rövidítést kellet beiktatni. :( A lényeget láttam, és ide biztos visszajövünk még jó időben, egészségesen!
Útközben az én utamat is többször keresztezték (talán?)őzek.
A Taljánka-szurdok felől jöttünk, fantasztikus hely. Az utolsó emelkedőn, pár száz méterre a ládától keresztezte az utunkat egy csapat muflon. A kilátást nézve meguzsonnáztunk. A láda hamar meglett, elvittük a 'Caching On The Moon' geocoin-t.
Egy beigért esős szombat helyett gyönyörű napsütésben a Tarjánka szurdok felől.Érdekes lenézni az alföldre a hegy pereméről.A messzeségben Szolnok épületeit láttuk talán....A hegytető remek,bár a kilátás inkább dél felé biztosított.A feljutás és legördülés az utolsó párszáz méteren emberpróbáló.De mint mindíg megéri!
A geokék túra alkalmából látogattuk meg ezt a remek rejtést. Nagyon szép a környék és nagyon jó a rejtés is. A 100 cache log-t kivettem. Képek a gcgeok bejegyzésemnél.
Köszönjük.
Csiklósd-kút utáni mászás esőben. Felhők közé értem fel kissé átfagyva, kilátás szinte semmi, csak a markazi tó és az erőmű sziluettjét láttam. Érdekes volt augusztusban ilyen őszi körülmények közé kerülni.
Via Dolorosa 40 teljesítménytúra alkalmával lett meg. A rejteket rögtön kiszúrtam, de elsőre, másodikra sem találtam a dobozt, majd mégis benyúltam :) Hummer TB-t betettem a dobozba.
OKT Kékestetőtől Sirokig.A ládát én is épp csak elértem,de meglett.Viszont kiszedtük az összes minicukrot amit benne találtunk.Jó lenne elolvasnia aki belerakta mit nem szabad a ládába tenni!Az út szép,igaz(mint sokan írták)nem 3 inkább 5 km.(Kékestető felöl)Szerencsére ez most kevésbé érintett minket.
Recsk felől jöttünk fel, és Markaz felé mentünk le, csaknem végig autóval. Az út egy kicsit rázós, de nem olyan vészes. Sok vadat láttunk. Gyöngyörű a kilátás.
A GCTOBU kapcsán már jártunk erre 2 éve, csak most a másik irányból, Kékestetőről. Az idővel most is szerencsénk volt, a kilátás gyönyörű.
A rejtés is tetszett, sem távol sem közel a túristaúttól, mégis egyértelmű.
Kékes-tető felől érkeztünk, oda is kaptattunk vissza... Gyönyörű út, ragyogó kilátási pontokkal... nagyon tetszett... a 3 km barokkos túlzás, oda-vissza inkább 10 km-nek tűnt...
Köszi a rejtést!
Markazon a templomnál parkoltunk, majd a zöld jelzésen indultunk felfelé. Az első 500 méteren szép napsütésben, utána Kb. 2 Km-en át esőben, majd újra napsütésben, zöldről kék jelzésre váltva értünk el a célig. Nagyon szép és hosszú túra volt. Lefelé a kövezett úton jöttünk a változatosság kedvéért. Ez egy kicsit hosszabb, de lefelé könnyen ment.
Ezt a ládát is az OKT szakaszának bejárása alkalmával vadásztuk le. A kilátás magáért beszél. A társaság többi tagja nézelődött, amíg mi ládáztunk. Annyira szép a kilátás, hogy el sem indultak mire végeztünk. Köszönjük.
Az odvas fa kínálja magát rejteknek, gyönyörű kilátás, remek idő, bónusz mozgó láda, 15km lejtő a bringa előtt, mi más kellene még? Köszi mindezért +gchu, +tuhu!
Családi kirándulás.
Negyedik nekifutásra végre sikerült feljutnunk a ládáig, örömünkben itt is hagytunk ajándékba egy mozgó ládát.
Gyönyörű tavaszi virágok kísérték utunkat. Markazon a templomnál hagytuk az autót, a zöldön sétáltunk fel.
Pár hét múlva iszonyú mennyiségben lehet majd szamócát zabálni, a domboldalak tele vannak virágokkal.
Köszönöm a rejtést.
Nem semmi helyen van a láda. Jó messze van mindentől.
Sokáig tartott míg odaértünk.
A hóban mentünk felfelé és nagyon sok állatot láttunk.
Szép a kilátás, lepihentünk és gyönyörködtünk a tájban.
Csak tele volt ......bogyóval.
A Mátrabérc teljesítménytúra résztávja, amit 2000-ben teljesítettem, akkor viszont a geocachingról még nem is hallottam. A rejtek szerintem még légvonalban is több mint 3 km. Jó kis rohanás volt, a túratársam Kékestetőn várt rám.
Nagyon szép túra, a végén kisebb kaptatóval. A hegy tetején megzavartunk egy kisebb vaddisznó csapatot, nem tudom ki íjedt meg jobban. Mindenképpen megéri felmászni a csúcsra.
A Szár-hegyet Parádfürdőről kiindulva, az Ilona-völgy érintésével másztuk meg, majd a recski emlékparkon át mentünk vissza.
A csúcson viharos szél fogadott, hónak pedig nyoma sem volt.
Köszönjük a rejtést!
Parádfürdőtől a csevice kútig jöttem autóval, onnan gyalog a Csiklósd-kút - Várbükk - Domoszlói kapu - Selyem-rét - Cserepes-tető - Szár-hegy útvonalon. Gyönyörű napos időt fogtam ki, minden nagyon klappolt a kellemes túrához. Az erdészeti utak kivételével végig szűz hóban mentem, ami általában bokáig, helyenként lábszárközépig, ritkán térdig ért. A teteje fagyott volt, ez a vékony réteg minden lépésnél beszakadt alattam. Nem volt egyszerű az előrejutás, jó kis edzés volt ilyen viszonyok mellett felmenni. A csúcsról remek a kilátás, kicsit ugyan párás volt a levegő, de így is meg volt a "világ tetején" érzés. Jó lett volna még időzni fenn, de közeledett a naplemente, úgyhogy vissza indultam Parádfürdő felé a Hármashatár - Markazi kapu - Sári út útvonalon. Félútról még felnéztem a hegyre (utolsó fotó) aztán igen nagy tempóban igyekeztem a kocsihoz, épp odaértem még sötétedés előtt.
Tegnapi Ágasvári kirándulásunk után könnyen próbáltuk megkeresni a ládát. Markaz felől autóval támadtunk, a tájvédelmi körzetes tábláig jutottunk. Innen kb:5,5km gyaloglás ígérkezett. Ekkor fenntről egy terepjáró érkezett egy zöldruhás, szimpatikus fiatalemberrel (nekem mindegy,hogy erdész, vadász... zöld és kész). Udvariasan érdeklődött hova tartunk, rövid beszélgetés után megkért minket ne menjünk fel, ha mégis akkor siessünk, 1 óra előtt jöjjünk le, mert vadásznak odafent.
Még más látnivalót is ajánlott ahova mehettünk volna a Szár-hegy helyet.
Így inkább a Markazi-tó partjára mentünk le. Sétáltunk egy jót, láttunk egy 1 méternél hosszabb csukát (előttünk fogták), és messziről a Szár-hegyet, a Markazi-várat és a Rónya-bércet. Utána szaladtunk, mert kislányom térdig belegázolt a tóba, mire utolértem mindketten csurom vizesek lettünk.
Legközelebb megkeressük.
Ez egy nagyon szép hely! Kéktúra közben itt pihentünk meg, de egy szerelmes pár nagyon nem akart eljönni a fa tövéből, így hát várakoztam... Majd csak a nyeregben, a pecsétnél értem be Fruzsit. Kemény nap volt, de szép :) És még a buszt is elértük hazafelé.
Andival mentünk fel Markaz felől, többnyire a zöld majd a kék jelzésen. Ha a kocsit az erdő szélén hagyjátok, kb. 6 kilométeres a séta. Nagyon szép kilátás. Az viszont nagyon szomorú, hogy egész erdőrészek kopaszodtak le. És még valami: végig az úton érik a szeder!
Az első hagyományos ládám!!! :-) A kék/piros jelzésen mentünk Xidorral a recski munkatábor felől. A kilátás fantasztikus, tiszta időben egy távcsővel szerintem Szolnokig ellátni!!! :-) A rejtés nagyon jó, kis gondolkodással egyértelmű a hely, de egyáltalán nem feltűnő...
Bővebben: Egy vadregényes Tarjánka-szurdok túra után érkeztünk ide, és ez a csodás hely tette fel az i-re a pontot.
Köszönjük az ebédünkhöz tálalt panorámát.
Az újabb hétvégi Mátra-túra szervezését viszonylag egyszerűre vettem: vagy a gyöngyössolymosi ládákat gyűjtjük be, vagy elmegyünk a közelben lévő Szár-hegyi ládáért. Mivel este utaznunk kellett Budapestre, talán naívan úgy gondoltam, hogy utóbbi igényel kevesebb időt (Szerk.: fáradtságból eredő értelmetlen megfogalmazás, de gondolom mindenki érti). A leírást se nagyon olvastam el, így az emlékeimben úgy élt, hogy Domoszlóról megközelítés az egyik ajánlott lehetőség. Ránéztem a térképre, és láttam, hogy Domoszlón parkolva, a piros majd a kék turista jelzésen át elérjük a célt.
A piros jelzésű út eleje - mármint a falut követő része - szép erdei utat birtokol. A babakocsit hatszor kell átegyensúlyozni a patak vize fölött. (Szerk.: ez csak vicc volt, mármint a babakocsi) A szép út hamarosan egy ritka ramaty földútba torkolik, ahol több kilométeren keresztül magasfeszültségű vezetékek alatt élvezheted a természet szépségét, feltéve, hogy 90 fokban kicsavart törzzsel tudsz előre haladni. Itt gondoltam arra, hogy mégsem a legszerencsésebb utat választottam a láda megközelítéséhez. Ezen a részen egyébként hét átfolyáson kell átkelned.
Végül eléred a nagy turistaút csomópontot, ahol a kék jelzés megfelelő ágára rátekintve rögtön értékelni tudod az addigi enyhe emelkedők nyújtotta kényelmet. Ha a piros jelzésre a patak volt a jellemző főnév, akkor a kéken az emelkedő az úr. Elsőként Oroszlánvár, majd a többi lokális maximum elérése a feladat. A ládát rejtő csúcshoz is egy gyenge meredek visz fel, de ott végre élvezheted a gyönyörű kilátást, feltéve, hogy nem fújja le a fejed a szél és nem akadályozza tisztánlátásodat a köd.
A korábbi logokból arra következtetek, hogy a kék szakasz része a GCTOBU-nak. Íratlan tervem, hogy idén nyáron teljesítsem a Totálbrutált, de azt már látom, hogy a hétköznapi 8 órás, számítógépes ülőmunka önmagában nem elegendő felkészülés.
Hogy egy nyers tény is felszínre kerüljön: a mai túra kb. 17-18 kilométerre sikeredett. És egy szubjektív vélemény: összességében élveztük.
Sirok-Matrahaza tura kozben esett utba. GCTOBU-t is terveztem, de mire bekapcsoltam a GPS-t mar jocskan elhagytuk az elso pontjat, igy az most sajnos kimaradt.
OKT és GCTOBU útjain járva cserkésztük be ezt a ládát is. A ládába ajándékot nem vittünk és nem is vettünk ki belőle, csak a láda mellett talált hideg dobozos sört fogyasztottam el (nehogy felmelegedjen), ami nagyon jól esett a brutál csúcsmászások közepén.
A párás, ködös, késő őszi idő ellenére nagyon kellemes túra! Loggolás után a hegytetőn kezdett kitisztulni az ég, feltárúlt a panoráma a markazi tó irányába. Mire leértünk kisütött a nap. Köszönjük a rejtést!
Mátrafüredről jöttem a -on Kékestetőig, onnan tovább a -on.
Az időjárás abszolut megőrült. A GPS szerint a napon 22C° volt. Szakadt rólam a víz.Agyíkok is vidáman sütkéreztek a felmelegedett sziklákon.
Két nap múlva december, és ha igy haladunk, 10 éven belül szerintem a Mikulás eladhatja a szánját.
Visszafelé nyomtam egy erőltetett menetet Kékesig, ahol sikerült a 13:05-ös buszt elérnem.
Mai utolsó ládánk SagiK, Bal3 és Fűkocka társaságában. Kockával már jártunk itt, amikor 2005 januárjában még freddy, zsorzs és sprok társaságában lenyomtuk a Totál Brutál nevű "lájtos" multit. Sajnos akkor csak az üres rejteket találhattuk meg, mivel "megszűnt" állapotú volt a láda. Most viszont ott volt! És kegyetlenül belogoltunk... Most is szuper volt a hely. Szerintem ez az egyik legjobb hely a Mátrában. Jó kis nap volt, vidám hangulatban és nagyszerű társaságban. Folyt. köv.
Utolsó láda mára, Fűkocka, Mikulás és Sagik meneteltek előttem a végső kaptatón, én mára alposan elfáradtam. Megérte feljönni!
A jeges szél ellenére is csodás élmény volt. A panoráma mesés.
Ez egy szuper nap volt.
A mai napon új értelmet kapott számomra a "drive-in-cache" elnevezés. :) Köszi Fűkocka!
Mai portyázásunk utolsó megtalálása. Jó kis emelkedőn kell a ládához felmászni.
Köszönöm a túratársaknak a mai remek napot, remélem máskor megismételhetjük.
Az egyik legszebb helyen lévő láda eddigi találataim közül. Eleve a mátrai ősz legszabb napján kerestem, mindenfelé sárga-piros-barna levelek, tiszta, felhőtlen kék ég, mi kell még!? (Flóra...) Szóval Mátraháza-Sirok szakaszt jártam be az OKT vonalán, és ezt a 100m-es kitérőt nem hagyhattam ki a ládáért :-) A rejtés nagyon tuti, bár egyértelmű, a környezet az előbbiekben leírtak mellett szuper kilátásokkal is kecsegtet mind a kékes, mind a Mátra déli oldala felé. Képek a túraleírással együtt:
Szabadságon a Mátrában :))))
A Mária képek a Mátrában túramozgalom útvonalán jöttünk itt el (közben azért pecsételtünk az OKT füzetekbe is). Nagyon durva volt, Mátraházáról jöttünk a kéken. Ez a hegy már a sokadik megmászott, meredek hegy volt, jó volt itt pihenni. Persze ekkor még nem tudtuk, hogy az utolsó 10 km-t így is kemény menetben fogjuk megtenni, hogy elérjük az utolsó buszt. Az út végére meg akartunk halni...
Ha Oroszlánvár felől jövünk és a kéken folytatjuk az utunkat, akkor lefelé a hegyről a kék balra kanyarodik. Ha mi itt a jobb oldali, kék körrel jelölt utat választjuk (egy térképünkön sem szerepelt jelzett útként), akkor a Csurgó-kúthoz érünk. Minket ez a forrás mentett meg. Onnan Kisnánára lehet aztán lesétálni a sárgán.
Mackka & Péter
Igen jó kis túrát nyomtunk. Mátraházáról indultunk ehhez a pontjoz. Nagyszerű kis túrát sikerült összehozni. Köszi a Rejtéset. Mivel kiválló volt a szél, ajánlom a tetőt sárkányeregetésre is. :)
Megvan! Remek volt! Köszönjük Pupunak a bíztatást, hogy az út autóval járható. Ládaszámra szedtük visszafelé a szedret. :) Azért hagytunk még. :)
A GPS az utolsó 150 m-en nem volt hajlandó működni. Így aztán egy darabig próbáltuk működésre bírni, addig is volt szerencsénk a táj szépségében gyönyörködni. Így már nem is bántuk, hogy nem működött. Végül aztán a pontos leírás és a fényképek alapján némi keresgélés után simán meglett. Köszönjük! A kilátás felejthetetlen.
A kéken közelítettünk, Recsk felől. A vadászháznál kicsit elakadtunk, mert a tisztáson és a fenyvesben vagy félórás fotóznivaló is adódott:)
A kilátás ugyan kicsit párásra sikeredett, de ez semmit nem vont le a nagyszerű rejtés értékéből. Köszönjük!
Szilárd, Jenő
1000.
Június 9-én, a Sirok - Sas-kő - Markaz - Kisnána kiránduláson már jártam itt, de akkor a rejtekadó oduban láda helyett három, még majdnem teljesen magatehetetlen vadmacskakölyök volt. (Ezért írtam akkor egy figyelmeztető egyéb logot, nehogy valaki megzavarja őket.)
Mila szeretett volna velem eljönni az 1000. megtalálásra, de tegnap beteg lett. Kicsit tanakodtunk, hogy mi legyen, de aztán "elengedett" egyedül.
A reggeli első busszal mentem fel Kékesre. 5 órai keléássel is csak 9-re lehet felérni az ország tetejére (pedig 100 km-re sincs otthonról légvonalban). Onnan már gyorsabban ment, a közelgő hidegfront is kergetett: 50 percen belül tettem meg a jó 6 km-es, kezdetben hosszan lejtő, majd a hullámzó, végül meredeken emelkedő távot. Sikerült az eső előtt megérkeznem (bár később is csak gyenge eső esett).
Utána a Mátra déli oldalát végigoldalazó dózeren mentem az új Rónya-bérc láda felé. Érik a szeder és a som, nagy volt a csend, még zöld az erdő, de már érezni az őszt.
Ideális időjárárási feltételek mellett 145 km kerékpározás 1600 m emelkedéssel és 3 ládával a Gyöngyös - Markaz - Recsk - Szajla - Pétervására - Arló - Kissikátor - Ózd útvonalon. A BNPI által éppen engedélyezett láda felkeresését nem jó halogatni, mert esetleg megint bevonják; ha már Recsk felé jó az út lefelé, akkor azt is ki kell használni. Így adódott, hogy észak felé folytattam az utat, egészen Ózdig, csatlakozva az 1 évvel ezelőtt, ősszel gyűjtött Mátra környéki területhez.
Pupu logja meggyőzött arról, hogy Markaz felől szép nyugisan csak fel lehet tekerni a ládához. Valóban, nagyon odafigyelve, kerülgetve a köveket és a gödröket fel lehet vezetni a bicót normális climbing tempóval a tetőig. Útközben azon töprengtem, hogy vajon miért van ezen az úton a durva kőtengertől a kiváló aszfalt borítású kerékpárútig minden átmenet nélkül ennyi féle útminőség, amikor a felfelé vezető úton semmilyen objektum sincs. Közben a és a segített, majd a nyeregtől a pecsételőhelye következett, és a ládáig is vezetett. A láda azonnal meglett.
A rejtek környékéről kiváló a panoráma. Az ősziesbe hajló nyár végi napsütés, a már fáradtan repkedő rovarok, az öszi virágok a régi mátrai menéseket juttatták eszembe.
Visszaereszkedtem a Markaz - Recsk útra, és indultam tovább Recsk felé. A hegytetőtől megdöbbentően jó az út, azért a gödrökre és a véletlenszerűen megjelenő kövekre oda kellett figyelni. Lefelé menet ismerős kereszteződéssel találkoztam: GCTOBU teljesítése során májusban jártam erre. Aztán a és a is megjelentek. Recskre érve az Arlói-tó, GCARLO felé indultam tovább.
Kékestetöröl ereszkedtünk lefelé, közben az összes jó kilátást nyújtó helyen elhevertünk. Megvámoltuk a som és szederbokrokat így elég lassan haladtunk. A Szár-hegyen ebéd, ládakeresés majd vissza a kéken majd a sárgán Mátraházára. Kár, hogy a TOBU végigjárásakor nem volt kint a láda, de többször is megéri erre jönni!
Markaz felől többször felbicikliztem, és egyszer autóval is felmentem már - a ládaleírás drámaian eltúlozza az út ártó hatását. Igaz, egyes szakaszai köves-rázósak, másutt aszfaltos, de itt-ott gödrös, de aki lassan és figyelmesen megy, minden további nélkül megpróbálhatja közönséges autóval. Sosem sáros, esőben sem akadsz el rajta! Mi most egy furgonnal mentünk fel, minden kár és baj nélkül. Párás reggel volt, az északi szél felhőt nyomott át a Mátra gerincén. Ez sajátos hangulatot adott a túra gyalogos részének. A rejtek közeléből elhoztunk néhány őzlábgombát.
A Totál Brutál teljesítése közben egy kis szieszta, s száradás két eső között. Most jártam huszadszor a Szár-hegyen, s most néztem szét először! No nem vagyok ilyen elvetemült, de eddig mindig teljesítménytúrák sportos teljesítése hajtott-most volt idő nézelődni.
A Totál Brutál ezúttal gyalogos teljesítése közben kerítettünk sort a láda újratelepítésére. Az új jelszót a csapat közösen törpölte ki. A rejtekhelyet a rejtés előtt kicsit upgradeltük . mivel túl mélynek találtuk az odut.
A láda környékéről túránk egyik legszebb kilátásában gyönyörködhettünk. Szerencsére még az eső elött érkeztünk a kilátóhelyre majd néhány perc után leszakadt az ég.
A GCTOBU teljesítése közben pont útba esik ez a láda, csak nem volt kihelyezve. Attibatival felkészülten érkeztünk a helyszínre. Összeraktuk a ládát, kötelező tartozékokat, ajándékokat, és elrejtettük az eredeti helyére.
Nagyon jó a kilátás a csúcsról. Kellemes volt itt szárítkozni az eső után. Nem tudtuk, hogy hiábavaló volt, jön az újabb eső.
Üdv Mr Zerge.
Begyűjtve :( [wapon beküldött szöveg]
Hivatkozva a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának 2004. június 4-én, 487/7/2004 ügyiratszámon kelt, "tájékoztatás ügyféli jogállásról" tárgyú levelére, a mai (8) napon (belül) a geoládát megszüntettem.
Steve
ps: mindenkinek jó szívvel ajánlom a Szár-hegyet, klassz a panoráma, és a kék úton könnyen és szabályosan megközelíthető.
A BNP kérésének megfelelően a láda begyűjtésre kerül, tervezett időpontja: 2004.06.13 (vasárnap).
Ha valaki véletlenül pont erre járna és előttem érne oda, akkor dobjon egy SMS-t.
Steve
Az Ilonavölgyi-vízeséstől jöttünk, és másztunk fel a Szár-hegyre.
Nos, jó kis emelkedő volt!
Némi pihenő után a láda után vetettük magunkat. Könnyen meglett.
Logolás, ajándékcsere, visszarejtés, újabb pihenő, gyönyörködés a kilátásban, elszúrt képek készítése, táplálkozás, majd balra el.
Irány a GCSKUT.
Csilla, Oli, Laci bácsi
A Tarjánka szurdokból jöttünk, jó meredek hegyoldalon. Felfele :-)
Gyönyörű idő volt!!!
Logolás után kifeküdtünk a hegyoldalba, előttünk a Kékes, felettünk a kék ég. A kilátás páratlan.
Egyik szuper láda a másik után....Jó hely ez a geocaching!!!
eMmA
Tarjánkától toronyiránt, mert hogy a legrövidebb út az egyenes... de ez nem volt teljesen az :)))) Néhány patakátkelés, dagonyázás, csalán kóstolgatás, tüdődomb után értünk fel a tetőre, ahol rövid pihenőt tartottunk. Szenzációs a kilátás! Köszönjük a rejtőnek! Innen továbbindultunk a Mátraaljai vártúrára.
zsorzs
Tavaszi szüneti túra 8. állomás. A tegnap bejáratott úton továbbmentünk a Domoszlói-kapuig, ahonnan már csak a kék jelzést kellett követni. De a kék jelzés, eléggé el nem itélhetö módon elöször felszalad az Oroszlánvárra (mintegy 100 méter emelkedésü, 100%-os emelkedö). Ez egy kissé durva volt Szedernek és Marcusnak (Gergö ma kihagyta a csészekeresést), pláne amikor kiderült, hogy a végállomás még több mint két kilométerre és még 140 méterrel magasabban van. Így ök Zsuzskával letáboroztak, én meg magamban indultam tovább. Nagyon szép út volt, bár kissé meg kellett hajtanom, hogy ebédre visszaérjünk Mátrafüredre, ezért a kelleténél kicsit lihegösebbre sikeredett. A végállomás azonban pazar volt minden szempontból. Mind a panoráma, mind a rejtek nagyon tetszett. Elücsörögtem egy kicsit a rejtek melletti tisztáson, hogy egy kissé azért ki tudjam élvezni a hely varázsát (ezért persze visszafelé, ami egy kissé könnyebb út volt a fenyvesen keresztül le a köves útra, egy kis futással fizettem). Kellemes túra volt: köszönöm. [wapon beküldött szöveg]
Tátottuk a szánkat!
Egyrészt azért, mert a kaptató után nem kaptunk levegőt, másrészt azért, mert a látvány lenyűgöző.
Találkoztunk egy muflonnal (kicsit süket lehetett, mert csörtettünk rendesen, mégis közel kerültünk hozzá).
PMR kapcsolatot teremtettünk a Parádon lazsáló szülőkkel.
Utána befért az ebéd a pociba :-)
Gratulálunk a rejtéshez.
(otthagytunk egy jegesmedvét hogy vigyázzon a ládára)
Extrém kessing volt a javából:) Kékestetőről indultunk, este 9-kor voltunk a Sísáncnál, ahol nem kevés időt töltöttünk. Itt útvonalat terveztünk, majd elmentünk Gabi haláláig. Na itt kezdődtek igazán a bonyodalmak. Az eredeti terv az volt, hogy a S+ jelzésen elmegyünk a betonútig, ott haladunk egy kicsit, majd a sárgára térve, és onnan a kékre irány a Markazi kapu, onnan meg már egyértelmű a Szár-hegy. Gabi halálától magpet és Silvius elindult vissza a Kékesre, ezután kisvártatva hogy miért és hogyan azt nem tudnám megmondani, de szétvált a csapat, és kb. háromfelé mentünk. Nem kevés idő kellett, hogy ismét összerázódjunk, aztán némi vita után az Erzsébet-szikla környékén felmásztunk a Sas-kő felé, innen már egyértelmű volt a Markazi-kapu. Itt összetalálkoztunk ismét VonósBalázzsal, akinek közben volt egy kis incidense egy nagyobb vaddisznó-csapattal, amit fáramászással oldott meg.
A Markazi-kapunál megnézve a térképet és az órát, Norm és Strider feladta a Szár-hegyet, és szintén visszaindultak a Kékesre. Nézegetve a tracklogjukat lehet, hogy jobban járnak, ha maradnak:) Az igazán ultra-hardcore extrém kesserek azonban még bevállalták a Szár-hegyet. A végén van egy komolyabb emelkedő, ami már nem esett olyan jól, de hipp-hopp hajnali 1/2 4-kor már ott is voltunk. Fenn a csészénél komolyan elgondolkodtunk az ott alváson.
Ja, azt még nem is említettem, hogy az éjszaka folyamán komolyan feltámadt a szél, néhol viharos erővel fújt. Ez a visszafelé úton volt érdekes, ugyanis a pár órával azelőtt még lényegében tiszta turistautat egyre több helyen leszakadt ágak takarták. Egy nagyobb faág úgy 10 méterrel az orrom előtt tört le. Elindultunk visszafelé, a Szár-hegyről és útközben is több helyről kiválóan látszódtak a Kékesi torony éjszakai fényei, de nem közeledett gyorsan. A Disznó-kői kapaszkodó előtt tartottunk egy nagyobb pihenőt, erőt gyűjtöttünk (csoki és nápolyi, a vércukor miatt nagyon kellett, már kezdtem szédülni) még így is nehéz volt felállni és menni tovább. Az út gyorsan átváltozott néma menetelésbe, közben jött a pirkadat, majd teljesen kivilágosodott. Ez szép látvány, a reggelt így megérni ugyanakkor kínkeserves is:o) Reggel 1/2 7-re már vissza is értünk a Kékesre:-)
Dióhéjban ennyi, kitett magáért Kjr mester, köszönjük a csészét.
Kjrkesssinnggg!Az az igazság,nem voltam igazán képbe,hogy is kerültünk ide.Azt tudom,mire felértünk átküzdve magunkat a vaddisznók hadán,én már igen fáradt voltam.De élveztem,igazi kihívás volt.(nekem)
Igazi extrém bevetés. Délelött Tarjánka, este Sísánc meg ez. A Kékestől irdatlan messze van, főleg ha kerül az extrémkesser a Sísánc felé. Erre a túrára már csak az ultra szekció vállalkozott. A tudat rendesen meg lett bomlasztva, ezért igen lassan tudtunk haladni. Volt hogy egymást hajkurásztuk, vagy megálltunk elénekelni hogy "Can You feel it?", vagy csak egyszerűen fogyasztottunk a gömböcből. Mire a csészéhez értünk, már igencsak megfáradt a team. Kis híján ott aludtunk a fűben, de aztán mégis megindultunk. Az út nagyon komolyra sikerült, reggelre abszolváltuk a csúcsot. Aludtam 1,5 órát, és irány a torony: PMR DX.
Ez volt az eddigi legkeményebb extrémkessing.
Hát igen...Ő lett volna számunkra a mostani Extrémkessing móka 2.számú célpontja. Hogy miért nem értünk el végül idáig? Hát hosszú lenne elmesélni, de izgalmas és viszontagságos út volt, az biztos.
Este 8-as indulás, hajnali 4órás érkezés a szálláshelyre, 8 óra alatt 13Km út, 400m-es szintkülönbségek...avar alatt megbúvó jég, süvítő szél, elveszettnek hitt kessingtárs...nemkevés ital...
Ja, és az uccsó csatolt képen egy remek ötletünk látható... menjünk toronyiránt, majd levágunk egy csomót... Nyomtunk egy kis meredeket ;) Ez már fájt...
Igen körülményes volt a feljutás, főleg a kocsiút, de az erdei út is nyaktörő volt. A gerincen pedig a nagy szél miatt volt kellemetlen, Im is nagyon beöltözött. Ez már valami :) Kalandos út után gyors megtalálás, (Im talált reá). Réka nyakig nyúlkált, mire megtalálta a "kincset".
Csiklósd-kúttól eredetileg gyalog jöttünk volna, de a mindent elborító jég miatt inkább autós túra lett belőle. Ameddig lehetett autóztunk, onnan aztán már gyalog mentünk tovább. Ahogy elértük a K jelzést és elindultunk a gerincen felfelé egyre erősebb lett a szél. A csúcson már majdnem elsodort bennünket. Ráadásul folyamatosan jégkristályokkal bombázott. A mostoha körülmények miatt még fotózni sem nagyon volt kedvem, remélem Dávid majd feltesz néhányat.
A rejtés szuper, azonnal megtaláltuk. A kilátásban viszont nem tudtunk gyönyörködni, csak a rohanó, minket is elborító felhőket bámulhattuk volna.
[wapon beküldött szöveg]
Ez volt a legcsodásabb ma! Itt sütött gyönyörűen a nap. Nagyjából toronyiránt jöttem fel a Csiklósd-kúttól, amit egy cseppet se bánok, mert gyönyörű helyeken jöttem keresztül. A láda jóval az átlag 30mp alatt volt meg. Tipikus Kolesár ládika. Meg se kellett néznem ki rejtette, biztos voltam benne :-)
Egy barátommal a Kékesről indultunk a ládáért. Az út a Hármashatár erdészházig lefelé jött, itt találkoztunk Petikával. Az utolsó 300 m kegyetlen kapaszkodó volt, főleg annak tudatában, hogy utána vissza kell mennünk a Kékesre. De végül is megérte a küzdelmet, jó kis túra volt. (A Kékesen is találkoztunk cachingelőkkel, mint most megtudtam, Macska és társasága volt, ők a Kékes-ládát keresték.)
A Tarjánka-szurdok után, kisebb akadályokkal (kiszáradt forrás, kiürült vizesüveg stb.) viszonylag könnyen meglett. Visszafelé jövet találkoztunk Phoere-vel, ő akkor ment a ládához, úgyhogy sikerült egy kicsit megelőznöm :-)
A problémák ez után következtek. A régi (helyenként félrevezető) Mátra térképet követve úton a markazi várrom felé sikerült eltévednünk, és még a térképet is elveszteni. (Nem volt kár érte :-) Több zsákutca után aztán éppen sötédedésre beértünk Markazra. A várrom most kimaradt, mi viszont szerencsére nem maradtunk kint éjszakára egy szál ingben :-) Már van új térkép, ezen már meg tudtuk nézni merre tévedtünk el! :-) Petika, Atos
Recskről a tábortól a térkép által is jelölt erdészeti úton jöttem, tökéletes minőségű betonúton. Az utánam jövőknek (és a lustáknak) segítségképpen elmondom, hogy érdemes az N47 52.527 E 20 04.470 koordinátánál lévő felfelé induló útnál hagyni az autót, és onnan felfelé gyalog menni a kék jelzésig, ahol egy elhagyatott vadászkunyhónál balra továbbmenve, egy kicsit kaptatós úton simán fel lehet jutni a ládáig. Én biztos ami biztos azért tettem egy kitérőt még nem sokkal a kunyhó előtt balra továbbfutó erdészeti úton, ahol nagyon sűrű vadregényes fenyőerdőn mentem keresztül őzekkel kísérve. Aki túristatérképpel rendelkezik, az láthatja, hogy ezen az úton is fel lehet jutni, csak kicsit hosszabb. A láda simán meglett, a kilátás tényleg megér néhány felvételt. Aki innen Markazra akar lejutni, az minden további nélkül megteheti ha továbbmegy ezen az úton, de tény, hogy elég rossz az út. Én terepjáróval mentem, azzal sima ügy, személyautóval (találkoztam Trabanttal és Ladával is) kicsit óvatosabban kell menni, de nem vészes. Én innen a Markazi Várrom-ot vettem célba.
Nagyon meleg volt, így megszenvedtük a megközelítést. A hely csodálatos, az elrejtés pontos, bár sokat kellett kotorászni, mire a ládát ki tudtuk szedni. Gratulálunk!
70. :-) [wapon beküldött szöveg]
-----------------------------------------------
Hurrá, első lettem! :-)
Az időjárás sajnos nem fogadott kegyeibe: zuhogó vagy szitáló eső, köd (látótávolság 100-250m), magas páratartalom. Ez azonban nem lehet probléma az elszánt keser számára! :-)
A ládikót dél felől, a Markaz faluból észak felé induló eléggé gyatra minőségű köves úton közelítettem meg. A természetvédelmi terület határát jelző táblánál lehet leparkolni (47 50.401, 20 03.415), innen a GPS szerint még 3,6km a ládika, de ez a valóságban több, mivel az út eléggé kanyargós.
Az út - a limitált látótávolság ellenére is - igen élvezetes volt, még egy riadt tapsifülessel is találkoztam, aki rekordsebességgel iszkolt fel a dombra.
A végén toronyiránt mentem (így jár, aki lusta elővenni a térképet :-), egy eléggé kemény emelkedőt választva a hegytetőig (kb. 160m szintemelkedés az utólsó 550 méteren, ami közel 30%-os emelkedő). Jóval könnyebb előbb letérni és a kék túra útvonalán menni a csúcsig, bár ez kevésbé kalandos. ;-)
A valószínűtlenül sötét erdőben szinte néma csend "kísért", nagynéha szólalt meg egy-egy madár, így saját lépteim zaját és az esőcseppek kopogását hallgattam.
A koordináták egészen pontosak (nekem 2m-en belül volt), a helyszínen egyértelműen beazonosítható az igen ötles rejtekhely. Először azt hittem, nincs is ott semmi, annyira jól el volt rejtve, de persze nem adtam fel és a kitartó keresés meghozta gyümölcsét. (Nyúlánk emberek előnyben!)
Sajnos leírást nem tudtam vinni, de egy tollat és egy ajándékot én is benne hagytam a ládikában (ki: -).
A visszarejtést igyekeztem az eredetihez hasonlóan jól álcázni (ami nem volt túl egyszerű feladat az adott körülmények között) de bő tíz perc alatt sikerült (a rejtéshez használt anyagokra vigyázzatok, szinte mindre szükség van a jó álcához).
A láda felé/felől útba ejthető a GCMVAR nevű multiláda is (Z út), de ezt én majd legközelebb nézem meg.
Z-M-an