Szép zsorzs láda, szép időben (jól kifújt), majdnem napsütésben! Szép helyen van, jól megközelíthető, bár én a másik oldalról közelítettem, de ez ráadásnak, visszatéréskor még egy kis extra izgalomhoz juttatott.
Már majdnem visszaértem a kocsihoz, amikor látom, hogy egy felszerszámozott ló üget el a kocsi mellett. Első pillanatra azt gondoltam, micsoda sportember, van lova, de ő mégis gyalogol. Ahogy azonban közeledem a ló vágtában az ellenkező irányba el. Ekkor sejlett fel bennem a
tepkei kaland történése. Lehet, hogy itt is elhagyta lovasát a paripa? Azonban sehol a lovas, a ló meg bizalmatlan. Közelembe ér, de ismeretlen vagyok neki, elugrik. Megáll, nyerít egyet, majd elvágtázik a vélhető malőr helyszine felé.
Nem sokat gondolkoztam, hiszen megfordult a fejemben, tényleg bajban lehet a gazdája és esetleg a nyerítéssel hívott, menjek segíteni. (A metakommunkáció átjött az x-aktákon!) Vagy nyolcszáz métert baktattam az erdő felé, az út emelkedett egy kissé, hiszen a gerinc felé haladtam, amikor ismét előkerült a ló. Amikor észrevett ismét nyerített egy nagyot, de visszafelé kezdett el ügetni. Nem volt vele senki, ezért úgy gondoltam, hogy még továbbmegyek, hátha tényleg kell a segítségem. Innen lejtett az út, jobbra a hegy, az úttól balra a völgy. Még kb. négyszáz métert mentem az erdőben, amikor az út és a ritkás erdő további 5-600 méter látható volt és sehol semmi, ám ekkor ugató kutyák hangja rémísztett meg. Ráadásul abból az irányból, ahonnan jöttem. Keresők? Vadászok? Nem sokat gondolkoztam, visszafordultam. Amikor visszaértem a közbenső gerincre látom a ló az autó környékén fel-alá baktat. A kutyák termetes farkaskutyák, jobbról öten-hatan, falkában rohannak felé és az autóm felé, de a közeléből mindíg vissza. A ló közelébe érve levettem a kesztyűm és próbáltam a kezemfejét e ló orrához közelíteni, miközben reményeim szerint nyugtató szavakat mormoltam. A kutyámnál ez eddig bejött. Szerencsére a ló is úgy gondolta barát vagyok, ha már ennyit mentem utána. Meg tudtam fogni a zablát. Egy másodpercre átvillant az agyamon, fel kéne rá ülni, akkor jobban irányítható, meg talán haza is megy, de ezt azonnal elvetettem. A gazdája valahol a földön, vélhetően jobb lovas, mint én, másfél méter magasból akárcsak a sáros földön landolni esetleg egy megbokrosodott vágtából, minimum néhány zúzódás, ami lassan gyógyul. Lassan elindultunk a falu felé (Pesthidegkút), gondoltam csak találok arra egy lovardát. A paci nyugodtan jött a száron mellettem.
Nem sok idő múlva néhány lovas jött velünk szembe, kérdeztem is: ezt a lovat keresik? Az egyik kis lovashölgy mondta nem, nem keresik, de felismeri, ez a Keringő (szerintem Tekergő), de ne vigyem a lova közelébe, mert nem szeretik egymást (gondoltam is, már a lovaknál is van ilyen?). Rögtön hívta is az istállót, hogy itt van egy bácsi, aki megfogta a Keringőt (Tekergőt?). Egy másik kis lovashölgy leszállt a lováról, a saját lova zabláját átadta társának és megfogta Keringőt (Tekergőt). Még csináltam egy képet. Alig értem vissza a kocsihoz, amikor látom a távolban sétáló, vélhető gazdit, aki szintén megköszönte, hogy nem engedtem kószálni a Tekergőt. Még egy kis utójáték. Már autóval megyek vissza az úton, amikor látom, egy másik kis hölgy alatt kezd el vágtázni a lova és sutty, le is dobta. Hallom is amikor megjegyzik, milyen időjárási front van, hogy ilyen kiszámíthatatlanul viselkednek ezek az állatok.