WAP:
Az első négy ponton gravírozott műanyag táblákat (1x7cm) kell keresni!
1. Tető alatt.
2. Villanyoszlopon.
3. Gázóra dobozán.
4. Villanyoszlopon.
5. A ládát az ösvénytől nem messze, szemmagasságban keresd.

A ládába TravelBug helyezhető.
Gondolom sokak számára ismerős a hely, de most nem a vízparti jellegével szeretnélek megismertetni Titeket.
Távolodjunk el a strandtól, a Velencei-tótól, sétáljunk a hangulatos, kertváros jellegű utcákon.
A területen található ősfák látványa az 1938-as évek fásítási, parkosítási törekvéseinek eredménye: akkoriban minden közút mellé vadgesztenye, hárs, akác, juharfákat ültettek, gyönyörű tájképi környezetet kialakítva ezzel. A 30-as évek nyaralótulajdonosok lokálpatrióta törekvéseinek hatását az épített környezetben máig élvezhetjük.
Gyertek el, nézzétek meg!
Segítségképpen összeállítottam egy kis sétát, ami olyan pontokon halad keresztül, amik szerintem érdemesek a meglátogatásra.
A séta négy közbenső ponton keresztül vezet el egy igazi geoládáig.
A pontok megkeresése közben légy szíves figyelj arra, hogy főleg nyáron sok ember tartózkodik a környéken, ezért légy óvatos. Télen azt hiszem sokkal egyszerűbb lesz keresni.
Az első négy ponton találsz egy gravírozott lapkát, a rajtuk található szavakat kell összegyűjteni, végül az ötödik állomáson vár a hagyományos láda, amelyben egy újabb szó található, ezt az öt szót kell az állomások sorrendjében egymás után leírni, ez lesz a jelszó.
A részletek:
Amennyiben tényleg gyalog szeretnéd végigjárni, akkor itt érdemes a kocsit hagyni:
N 47° 11,837' E 18° 36,376' 123 m [GCAgfa+Parkoló-1]
Arról ne felejtkezz el, hogy a séta 7 km körül lesz!
1. pont: Szent István Király Plébánia.
Agárd-Fürdőtelep temploma 1938-ra épült fel, ekkor Agárdpuszta filiája. 1949-től önálló lelkészség, 1963-tól plébánia.
Alkotója Hesz János Mihály.
N 47° 11,700' E 18° 36,313' [GCAgfa-1]
2. pont: Gárdonyi Géza mellszobra
N 47° 11,791' E 18° 36,591' [GCAgfa-2]
A pont Gárdonyi Géza szobra miatt került erre a helyre, amit a
N 47° 11,807' E 18° 36,569' 112 m [GCAgfa+Szobor] ponton találsz. A szobor előtt halad el a Gárdonyi Géza Irodalmi Sétány, amely érinti többek között a Nádasdy-obeliszket, az Agárdi Pálinkafőzdét, a Termálfürdőt és Gárdonyi Géza szülőházát is.
A szobor 2019 júliusáig egy közeli kis parkban volt, onnan helyezték át felújítás után ide.
3. pont: Chernel István Általános Iskola és Gimnázium.
Az agárdi gyermekek iskolarendszerű oktatása a II. világháború után 2-3 nyaralóban folyt. 1957-ben készült el a mai épületegyüttes magját adó rész 4 tanteremmel, tornaszobával és egy előadóteremmel. Ez az iskola már elkészültekor sem tudta kielégíteni az igényeket Az iskola zsibongóiból és az alagsor több helyiségéből 1965-ben tantermeket alakítottak ki. 1977-ben újabb 4 tanteremmel és vizesblokkokkal gazdagodott az iskola. A 10 tantermes iskolában a 80-as évek elejétől 15-16 osztályt tanítottak a pedagógusok.
1992-ben az agárdi iskola Chernel István, a világhírű ornitológus nevét vette fel. 1994-ben pedig Szentesi Anikó tervező elképzelései szerint átépült, megszépült az iskola.
N 47° 11,543' E 18° 36,886' [GCAgfa-3]
Agárdi Csuka csarnok.
2017-ben az agárdi településrész "C típusú" tornateremmel gazdagodott. Közel 400 millió forintból épült meg az az új tornacsarnok, amely ezentúl az agárdi sportélet középpontja lehet.
4. pont: Gárdonyi Géza Emlékház.
A nevezetesség Gárdonyi Géza szülőháza
N 47° 11,118' E 18° 37,364' 134 m [GCAgfa+Múzeum], ami a rejtektől csak 100 méterre található.
A felújított szülőházban berendezett új, színvonalas emlékkiállítás május-október vége között hétfő kivételével minden nap 10-18 óra között várja az érdeklődő kirándulókat. Az Emlékház szomszédságában álló, egykori uradalmi magtárból 2010-ben épült Velencei-tavi Galériában kiállításokkal és kulturális programokkal várják a látogatókat.
N 47° 11,145' E 18° 37,436' [GCAgfa-4]
Nyitva tartás: április 1-től október 31-ig hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.
Belépődíjak:
Felnőtt: 900 Ft
Diák, nyugdíjas: 600 Ft
Csoportos (10 fő felett): 600 Ft
(2022-es adat)
Rönkvár:
Az egri vár kicsinyített mása a térségben egyedülálló játszóvárként szolgál, és rendezvényeknek is helyet ad tavasztól. A közel félezer négyzetméteren felépült vár alkalmas arra, hogy gyerekek játszva szerezzenek történelmi ismereteket, eljátsszák és átéljék a várostromot. A vár földalatti labirintusa összesen több mint 50 m hosszan, több kibúvó nyílással, 1 méter átmérőjű betoncsövekből készült. A várat öt méter hosszú vörösfenyő rönkökből álló palánk határolja. A rönkvár belső palástján gyilokjáró épült.
Bár az építésnél igyekeztek hűek maradni az Egri csillagok hősei által védett vár alaprajzához, a megépülő erődítményben a Dobó-palota helyére egy 30 négyzetméteres színpadot, a székesegyház helyére pedig egy tíz méter magas kilátót építettek.
Nyitva: 10.00-18.00 h hétfő kivételével minden nap.
Belépőjegy: 500 Ft/fő. Jegyek a helyszínen, a Galéria Kávézóban kaphatóak.
5. pont: Agárdi parkerdő Sport- és Szabadidőközpont.
N 47° 11,244' E 18° 36,214' 111 m [GCAgfa+Parkoló-2]
Agárd szélén, kellemes környezetben található a Parkerdő. Focipályák, teniszpályák és 1250 méteres futópálya várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Az erdei futópálya mentén felállított információs pontokon akár egy kellemes séta alkalmával megismerhetik történetét helybeli közismert lakosok tollából született leírások által. A hatalmas zöldterület kiváló körülményt teremt egyes kulturális eseményeknek is. Itt szokott lenni a városi majális, vagy az igen közkedvelt Hőlégballon Kupa egyes állomásai.
A parkolótól célszerű jobbra indulni az erdei futópályán, az visz el a ládához.
N 47° 11,047' E 18° 36,503' [GCAgfa-5]
A ládát a park hátsó részében, egy térképen nem jelölt ösvény közelében találod,
N 47° 11,071' E 18° 36,461' 405 m [GCAgfa+Letérés] szemmagasságban keresd, a kb. 18x13x6 cm méretű konyhai dobozt.
A láda környékén tavasztól őszig RENGETEG szúnyog van, készülj rá!
A jelszó összeállítása: az öt ponton talált szavakat az állomások sorrendjében kell egymás után írni, így kapod meg a jelszót.
Látnivaló ezen kívül, ami régebben a multi része volt:
A Chernel Istvánról elnevezett madárvárta
N 47° 11,395' E 18° 35,116' 108 m [GCAgfa+Madárvárta]
A madárvártától Dinnyés felé a Velencei-tó már inkább nádas, mint szabad vízfelület, így ideális helyet biztosít a megpihenni vágyó állatoknak, madaraknak.
A hajó állomás
N 47° 11,892' E 18° 35,960' 108 m [GCAgfa+Hajóállomás] és jacht kikötő.
A kikötő mólójáról szép kilátás nyílik a tó túloldalán elhelyezkedő Velencei hegységre, ami jó pár szép ládát rejt. Szemben a kikötővel található a Mészeg hegy az emlékművel, kicsit jobbra a Meleg hegy, a hegység legmagasabb pontja, majd a Bence hegy.
Jegyárak, menetrend
Forrás: http://www.gardony.hu/