A
IX. Geocaching Verseny után, a hazaút harmadik ládája.
Vagy mi voltunk már fáradtak, vagy a leírás tényleg nem elég részletes - elég nehezen találtunk rá a felfelé vezető útra. Az elmúlt napok esőzései és a sok helyen látott sár miatt nem akartuk a legrövidebb utat megkockáztatni, a közepes mellett döntöttünk. A leírás első fotóján látható táblából indultunk ki, aminek sajnos a valósághoz nem sok köze van! A sportpályán éppen sárdagasztás folyt "felspécizett" négykerekűekkel és messze hangzó lakodalmas rettenettel. Padler
logja szerint, a sportpálya után levő földút torkolatánál leparkoltunk, mert az úton a tovább autózás nem tűnt vonzó alternatívának... Innen egy kb. száz métert haladva elérünk a "hídhoz", ami egyáltalán nem néz ki hídnak (először mi se láttuk, hogy az), de tény, hogy alatta víz csörgedezik. Ezen áthaladva jön egy hármas útelágazás, és a nagy választás: merre tovább? Egyenesen továbbhalad a földút, amin jöttünk, azzal nagyjából párhuzamosan indul egy másik, és a híd után szinte rögtön jobbra is egy alig-alig látható csapás, amit a magas fű jól eltakar.
Mi először egyenesen továbbmentünk, majd visszajöttünk, mert az irány teljesen rossznak látszott. Ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy arra kell elindulnia annak, aki a leghosszabb megközelítést választja.
A közepes úthoz a magas fű által takart alig látható csapáson kell indulni, a kütyü is arra mutatja a ládát. Rövid idő múlva a csapás bal oldalán feltűnik egy jól látható irtás, ott kell bemenni az erdőbe, és onnantól végig sűrű jelzések is vannak már - többnyire sárga alapon piros L-ek. Na, itt kezdődik a java: sáros és csúszós ösvény, végig jó meredek! Ez a rossz hír, a jó pedig, hogy innentől már nem lehet eltévedni.
Felérve lerogytunk egy padra, megpróbáltunk némi levegőhöz jutni, majd összeszedve magunkat körülnéztünk a várban. Az előzmények után a rom kellemes csalódás volt: a párás idő ellenére szép kilátás a Balatonra és az épülő monumentális hídra, a várból pedig éppen annyi megmaradt, hogy egy jót lehessen mászkálni benne-felette-alatta.
A láda hamar meglett, a rejtekhely amolyan igazi cache. Megközelítése egy kicsit izgalmas, de aki ide fel tudott jönni, annak nem lehet kihívás ez sem. Logolás után rádióztunk egyet a vonós-csapat egyik részével, majd rövidesen összefutottunk a másikkal. Éppen némi elemózsiát próbáltunk beburkolni, amikor egy emberes szélroham tudtunkra adta: az időjárás türelme lassan lejár, közeleg az eső. Hamar összecuccoltunk, és irány vissza a kocsihoz. Lefelé sokkal gyorsabbak voltunk... :-)))
Nem tudom megérteni, hogy ha egy falunak ilyen kincs van a tulajdonában (valószínüleg mása sincs), miért nem lehet normális, egyértelmű jelzéseket kitenni? Néhány tábla, néhány levert cölöp a jelzéssel nem pénzkérdés, mégis sokat jelentene a turistáknak.
A web értékelése a megközelítési lehetőség elnagyolt leírásának szól, ettől eltekintve tetszett a várrom és a láda rejteke is.