Kétállomásos ládasor Kaszópusztán, jelszó az egyes pontokon összegyűjthető részletek egybeírva az alábbi sorrendben:
1. Az első jelszórészlet az emlékfa
N 46° 19,247' E 17° 13,416' 168 m [GCKAPU-1] tábláján lévő makkok száma (egy számjegy).
2. A kisméretű végláda sok, szorosan egymás mellett nőtt kisebb fa törzsei között talajszinten rejtőzik ágdarabokkal álcázva
N 46° 19,042' E 17° 13,175' 167 m [GCKAPU-2]
Tartalék virtuális jelszó: a mozdony menetirány szerinti jobb oldali tolattyú-vonórúdján üveg matrica.Sasszem vagy távcső jól jöhet!
Pót-pót jelszó: Ha valamilyen változás miatt nem tudnál eljutni a mozdonyhoz, a bejárati infótábla alján találod N 46° 19,094 ' E 17° 13,270'
A ládába TravelBug helyezhető.
A rejtés az "Erdészek emlékére" láda sorozat egyik tagja. A GCEEZ záróláda helyének megismeréséhez szükséged lesz a sorozat mind a 23 ládájának megtalálásához.
Egyúttal a "Magyarországi kisvasutak" geoládasorozathoz is tartozik. A GCKISV záróláda helyének megismeréséhez szükséged lesz a sorozat mind a 24 ládájának megtalálásához.
Megközelítés
Kaszópuszta Somogyszob felől keskeny, de jó állapotú aszfaltos úton közelíthető meg legkönnyebben. A multi pontjainak felkereséséhez a falucska főteréről
N 46° 19,136' E 17° 13,476' 170 m [GCKAPU+1parkoló] érdemes indulni.
Az erdőlátogatási és közlekedési korlátozásokat tekintve
ez a segédlet hasznos lehet. Viperaveszély és természetvédelmi előírások miatt
kizárólag a kijelölt utakon haladjunk!
Kaszó évszázadai [1]
Kaszó a középkorban
Kaszó legkorábbi fennmaradt okirati említése 1398-ból való. Zsigmond király a nikápolyi ütközetben is kitűnt Marczali Miklós utódainak adományozta a környező falvakkal együtt Kaszó (akkori helyesírás szerint Kazaw) birtokot. A szántóföldi termelésre kevéssé alkalmas homokos, pangóvizes környék inkább a külterjes állattartás révén nyújtott megélhetést. A szárazabb térszínek erdei legeltetésnek és disznók makkoltatásának nyújtott lehetőséget, de a rideg tartású disznók számára eszményi helynek számítottak a tocsogósok, ahol kagylók, csigák kitúrása mellett a gyékény tápláló gyöktörzsén éltek.
Kaszó az újkor első századaiban
Kaszó, mint falu nem élte túl a török pusztítás századait. Igaz, az iszlám hódítás időszakában a mostoha környezet viszonylagos előnyt jelenthetett. Somogy a török megszállás alatt különösen sokat szenvedett, de az itteni környéken elpusztított falvak maradék lakossága a kiterjedt erdős-mocsaras környék rejtekeiben, gyakran ínségtáplálékon (például gyékény gyöktörzsön) vészelve át a legnehezebb időszakokat, szórványként tengetve életét, kis létszámban ugyan, de folytonos maradt.
Kaszó a felszabadító háborúk után
Az I. Katonai felmérés (1782-1785) az egész környéket mint végeérhetetlen erdőt tüntette fel. A török kiűzése után az erdei bujkáló népesség inkább a környező falvakba szivárgott vissza, de sokan választották továbbra is a szórvány életformát. Rideg állattartással és fakitermeléssel, szénégetéssel meg más erdei haszonvétellel foglalkoztak. Ilyen lehetőség volt az említett térképen is szereplő hamuházban vállalt munka és a hamuház nyersanyaggal történő ellátása.
A kor vegyiparának alapját a hamuzsír (kálium-karbonát) jelentette. A hamuzsír többek között nélkülözhetetlen volt vászonfehérítőként, a szappangyártás és üveggyártás alapanyagaként és a lőporhoz szükséges salétromfőzés segédanyagaként, mi több, a mézeskalács tésztájába is kellett. Gyártási folyamata fahamuból indult ki, ezt a fakitermelés helyén gödrökben végzett elégetéssel nyerték. Emellett a környéket állandóan járták a felvásárlók, akik a háztartásokban keletkezett fahamut is a hamuházakba szállították. A hamuházakba szállított hamuból vízzel oldották ki, majd a kiülepített oldatot bepárolva nyerték a nyers hamuzsírt. A korommal szennyezett hamuzsír ismételt kiizzításának a végterméke volt a kereskedelmi minőségű hamuzsír. Mindehhez rengeteg fa szükséges, részben mint tüzelőanyag és főleg mint alapanyag (fafajtól függően egy kg hamuzsír előállításához 500...1200 kg fa kell). A hamuzsír kereslete mértéktelen erdőirtáshoz vezetett, ezért hamarosan törvény született, hogy csak esett ágak, földben maradt fatönkök és kiszáradt fák égethetők el. A hamuház sorsát az pecsételte meg, hogy a törvényi előírás ellenére folyó rablógazdálkodás miatt a környéken elfogyott a kivágható erdő a 18. század végére. Ennek az iparágnak országosan is véget vetett a vegyipar fejlődése a 19. század második felében..
Az erdei életforma nem is kevés embernek nyújthatott megélhetést, amit az bizonyít, hogy az úttalan erdőben fekvő Kaszón a szomjas lakosság a környékbeli puszták és az erdei szórvány lakosaival kiegészülve az 1869-es térképen szereplő több erdei csárdát is fenn tudott tartani. A Kaszó-csárda a mai üdülőközpont területén feküdt, a Baláta-csárda alig 200 méternyire nyugatra tőle. A két csárda magyarázata az, hogy itt volt két főúri birtok határa, és a csárdatartás a birtokosok joga lévén, mindkettő igényt tartott a csárdabérlő által neki fizetett díjra.
Kaszó a 20. században
Kaszó környékén a Marczaliak évszázada óta egymást váltották a neves főúri birtokosok. A 19. század második felétől kezdve egy ideig az erdőgazdálkodás szerepe gyengült, előtérbe került a mai szóval szabadidős használat. Ez leginkább a nagy vadászatokat jelentette, ennek alapját a nagy létszámú, gyakran kapitális minőségű vadállomány (szarvas, őz, vízi madarak) képezte. A vadászat szerepe tovább erősödött, amikor az 1910-es években a birtokos a porosz Hohenlohe herceg lett, aki a birtokméretet korlátozó törvények kiskapuit felhasználva mintegy 100 négyzetkilométernyire terjesztette ki a birtokát, középpontjában Kaszópusztával. Kaszópuszta ekkor gyors fejlődésnek indult. A mai üdülő helyén még a világháború előtt hatalmas, fából készült vadászkastélyt építtetett. Ugyan az eredeti kastély 1927-ben porrá égett, de hamarosan biztonságosabb kivitellel pótolták. Maga a puszta a századelő színvonalához képest évtizedekkel megelőzte a környéket, villannyal, közvilágítással, telefonösszeköttetéssel és vízvezetékkel ellátva. Ez utóbbira emlékeztet a tengeri világítótoronyra hajazó víztorony 1913-ból
N 46° 19,260' E 17° 13,470' 162 m [GCKAPU+Víztorony].
A II. világháború után, mint német tulajdont, a Szovjetunió sajátította ki a birtokot, és csak 1950-ben került magyar állami erdőgazdaságok kezelésébe, majd 1967-ben a Honvédelmi minisztériuméba. Az általánosan elterjedt nézet szerint a kaszói központ álcázásként szerepelt. Hatalmas területeket kerítettek be, az őrtornyok által vigyázott magas kerítések mellett új utakat építettek, hogy a terület körbe autózható legyen. Nagy titkolózás mellett folytak beruházások, és jóllehet ezek a honvédséget kiszolgáló jóléti jellegűek voltak, a tudatosan terjesztett mendemondák arra utaltak, hogy itt titkos katonai bázis létesül, ezzel elterelve a figyelmet az ország más részén szép csendben folyó tényleg titkos bázis építéséről. Ámbár Kádár János annak idején szkeptikusan nyilatkozott erről, mondván az imperialista vendégek világosan látják, hogy nem itt kell keresgélniük, hanem ahová NEM visszük őket vadászni.
A környék világraszóló vadászatok színtere volt, a Habsburgok is gyakori vendégek voltak itt. 1887 áprilisában Rudolf trónörökös részvételével egy három napig tartó vadászaton 52 darab rőtvad volt a teríték. Ferenc Ferdinánd 1899-től 1906-ig több alkalommal is vadászott errefelé, ezt legalább 200 rőtvad bánta. 1901-ben a walesi herceg (a későbbi VII. Edvárd) is vadászott itt. Később a régi kiváltságosok nyomába újabbak léptek, amikor a terület 1967-ben honvédségi kezelésbe került. A bekerített vadaskert az akkori honvédelmi miniszter, később az egész tábornoki kar kizárólagos vadászterületévé vált. A nagy titkolózás ellenére - vagy éppen az miatt - széles körben terjedt a sok szóbeszéd az átlagember számára visszatetsző dolgokról, mint helikopteres vadászatok és effélék.
A kaszói gazdaság 1993 óta teljesen állami tulajdonú Rt, amely 220 négyzetkilométernyi területén tovább folytatja az erdőgazdálkodás és vadászat hagyományait, de már a természeti értékek (táj, élővilág) megőrzését és a táj turisztikai értékének fejlesztését egyik fő célként tekintve. A kerítések eltűntek, séta- és kerékpárutak sokasága létesült, a régi létesítmények megújultak, ifjúsági tábor és faházas kemping is tartozik Kaszóhoz.
Kaszópusztából Kaszó
Kaszó 1994-től község Darvas-, Bükk-, Kanizsaberek- és Bördec-pusztával együtt. 100-at nem sokkal meghaladó lakosságszámának legnagyobb része Kaszón és Darvas-pusztán él. A 20. század első felében Darvaspuszta, az akkori "cseléd-főváros" adott otthont a környék mezőgazdasággal foglalkozó népességének. Itt kis templom épült a két háború között, és iskola is működött 1913 és 1975 között, ahova nemcsak a ma Kaszóhoz tartozó, hanem több környékbeli puszta iskolásai is jártak. Kaszón csak rövid ideig, 1961-től 1970-ig működött iskola.
A kaszói kisvasút [2]
Hazánkban a kisvasút-építés az előző századforduló táján élte virágkorát. Ahol a nagyvasút nem lett volna ésszerű a magas építési és fenntartási költségeket a várható forgalommal összevetve, ott helyiérdekű vasútként kisvasutak épültek, némelyik 100 km-t is megközelítő pályahosszal. A kisvasúti hálózat nem vált egységes rendszerré, de a nagyvasutak kiegészítője gyanánt csomópontokra ráhordó vonalak rendszereként illeszkedett a nagyvasúti hálózathoz. Ez a szerepe a közúti közlekedés térnyerésével egyre gyengült, és vonalak sokaságának felszámolásához vezetett. Ugyanakkor sokáig megmaradt a szerepe nagy tömegű nyersanyagokkal dolgozó gyárak (pl. cukorgyár) ellátó vonalaiként, vagy éppen napjainkig erdőgazdaságokban, ahol a munkásszállítás és teherforgalom mellett (és egyre inkább helyett) a turizmus szolgálatában állnak.
A kaszói vasút az újabbak közül való, és fő feladata a kitermelt fának a szentai fafeldolgozóba történő szállítása volt, de kiépített utak hiányában hivatás- és közforgalmat is teljesített. A 760 mm nyomtávú vágányok építéséhez 9,3 kg/fm tömegű síneket és főleg helyi anyagokat (homokágyazatba fektetett fa aljzatokat) használtak. 1955-re álltak készen a
Szenta MÁV állomás - Bojsza - Rinyai erdő fővonal és a
Bojsza - Kaszó szárnyvonal, majd a szállítási feladatok bővülése során a bükkpusztai, oroszvágási és Nagyrinya-pusztai mellékvonalak. A kitérőkkel és csonkákkal együtt az egész hálózat 1968-ig nagyjából 20 km-re rúgott. Az egyes vonalak időben változó létesítése és megszűnése miatt a különböző térképek eltérő hálózatokat mutatnak:
[3],
[4]. Utoljára az egykori fővonal Bojsza-Rinyai erdő szakaszát szedték fel 1989-ben.
Mára a 307. sz.
Kaszó - Bojsza - Szenta MÁV állomás vonal maradt meg, beton aljzatok és 23,6 kg/fm tömegű sínek (amelyek a MÁV Tamási - Keszőhidegkút-Gyönk vonalának bontásából származtak) felhasználásával felújítva. Sajnos a Szenta állomáshoz közeli egy kilométer a felújításból kimaradt, mert a beépítéshez kikészített síneket annak idején ellopták
[6]. A vonal gazdasági szerepe mára a szilárd burkolatú utak kiépítése nyomán megszűnt, a vonatok időszakosan
közlekednek a turizmust szolgálva.
A "Karácsony" mozdony
A kaszói kisvasút erőgépe a kezdeti időkben és ma is Diesel-mozdony, de közben két időszakban gőzmozdonnyal is üzemelt.
A második gőzös
[5] ma kiállítási tárgyként tölti a kaszói állomáson nyugdíjas éveit, mivel a kazánpróba lejárt, és felújításra már nem került sor. Nevét onnan kapta, hogy 1997. december 14-én érkezett szolgálati helyére.
A mozdony a MÁV Gépgyár által kifejlesztett Bp.70-es szerkezetszám tervváltozatainak alapján 1954-ben Resicán készült, és 1984-ben Szászrégenben újították fel. Kaszó előtt évekig a borszéki vízpalackozóban csühögött. Pályaszáma 490.2001.
A 490-es sorozat [5] közel s távol a legsikeresebb kisvasúti típuscsalád, amelynek néhány példánya a legutóbbi időkig üzemben volt (pl. Gemenc). 1905-től 1950-ig a MÁV Gépgyár (később MÁVAG) több változatban 152 darabot gyártott, de Resicán még az 1980-as években is készült - a kaszói mozdony is resicai gyártmány. Kezdetben a típus Stephenson-vezérlésű és síktolattyús változata (490), 1942. óta Heusinger-vezérlésű és hengertolattyús változata (490.2) készült. Kazánja szén- és fatüzelésre is alkalmas, ezért nagyon elterjedt volt erdőgazdaságokban. Változatai fűtőanyagtól függően 150...290 lóerő teljesítményre voltak képesek. A mozdony négycsatlós, futótengely nélküli, ezért teljes tömege tapadási tömegként számít. Így alkalmas volt 6%-os emelkedőn való közlekedésre is, és a kis sugarú kanyarokhoz az első és negyedik tengelye ívbeálló Klien-Lindner rendszerrel alkalmazkodott.
Néhány említésre méltó helyszín
N 46° 19,107' E 17° 13,424' 160 m [GCKAPU+Vadaskert]
N 46° 19,810' E 17° 11,512' 160 m [GCKAPU+Kanizsaberek]
N 46° 20,620' E 17° 12,276' 162 m [GCKAPU+Darvaspuszta]
N 46° 18,322' E 17° 15,055' 155 m [GCKAPU+Halastó]
Források
[1] Nagy Jenő [et al.]: Kaszó 600 éve (HM Kaszó Erdőgazdasági Rt. 2004.) p. 114.
[2] A kisvasút története
[3] A kisvasút nyomvonala I.
[4] A kisvasút nyomvonala II. (Szenta lapján)
[5] A 490-es mozdonytípus
[6] Sínek világa
