Münchenből hazafelé araszolva Hédervár (
GCHeKa) és a Duna-part (
GCduna) után lassan elérkeztem "Magpet birodalmába" is...
Eredetileg úgy terveztem, hogy Samut látogatom meg Vértesszőlősön, de aztán ahogy az 1-es útról egyszer csak megpillantottam a tatai Öreg-tavat, egyszerre megállhatnékom támadt. Elővadásztam tehát a láda leírását, megfordultam, parkolót kerestem, belőttem a Lovas sziklát (
GCttls) és gyerünk...
Természetesen a tó másik oldalán volt a cél (ezt már láttam abból is, hogy a tóparti parkolóban a GPS még 931 m-t mutatott a célig, és az bizony majdnem éppen átellenben lehetett valahol)...
Ismét autóba, kerültem kb. egy felet a tó körül az ablakon kilógatott GPS-szel, aztán ahol úgy éreztem, már nem lehetek messze, megint leparkoltam.
Bementem egy nyitott kapun a vevő által mutatott irányt követve (már csak 73 m-t mutatott...)..., aztán persze rövidesen utamat állta egy kerítés. Sebaj, hopp egy kis szökkenés, átlendülés és már ismét kívül voltam. Előttem némi bozótos aztán pedig egy meredek sziklafal, lefelé a mélybe... Mit is írt Magpet? Hogy egy kis light-os sziklamászás is van a pakliban... tehát - a GPS útmutatását követve - irány a mélység...
Az meg (GPS) - mihelyt beértem a sziklák és a magasabb bozót közé - elkezdett szórakozni velem...: egyenesen előre 18,3 m..., aztán mikor már közelebb értem, akkor meg hirtelen 21, 9 m éppen az ellenkező irányban...
Persze mindezt a sziklák között le, illetve ismét fel...
Ezt a játékot aztán elég sokáig játszottuk, mert arra gondoltam, hogy ééén nem adom fel, nem én!!!..., közben egész jól összemelegedtünk a Vistával (szeretettel és igen nagy tisztelettel gondoltam a nőnemű felmenőire... bocsánat a hölgyektől, ez nem sovinizmus, csak beidegződés).
Aztán, amikor - az összemelegedés miatt - már erősen verejtékezve hetedszer másztam meg a sziklákat eredménytelenül, gondoltam, hogy tiszteletemet teszem Magpetnél - legalábbis virtuálisan, illetve audiálisan - ha már annyira invitál a különböző ládaleírásoknál... ;o)
Nagyon örülhetett nekem, mert éppen valahol Pesten bicajozott...
De ő nagyon kedves és segítőkész volt, ezúttal is nagyon köszönöm neki!
Aztán amikor azt mondta (illetve kérdezte), hogy nem nyomtattam-e ki véletlenül azt a képet is, ami a láda felé vezető "utat" mutatja a sziklák között, hát..., akkor bizony elszégyelltem magam, mert tényleg, egész idő alatt ott szorongattam a kezemben a papírlapot (a másikban a GPS-t, a fülemmel meg néha kapaszkodtam a sziklákba, hogy le ne csússzak...) a képekkel.
Ezután nagyon hamar meglett a láda. Én marha! Utólag derült ki, hogy addigra már kb. háromszor csoszogtam el mellette, a tőle kb. tíz centire fekvő tetőcserép-darabot már kétszer is felvettem a földről, hogy "mi lehet alatta?", de a dobozkát - mintha csak nem látnék a szememtől - nem vettem észre...
A ládikát a legnagyobb rendben találtam és úgy is hagytam hátra, nem cseréltem.
De másért is elszégyeltem magam. A nagy ládakeresési lázban pontosan arról feledkeztem meg, amiért a ládika ott van...
Izzadtan és fáradtan azonban nem volt annyi lelkierőm, hogy komolyabban körülnézzek a tóparton. Viszont - mivel Tata havonta útba esik, amikor jövök és megyek Németországból/felé - legközelebb ládakeresés nélkül végigsétálok a tóparton. Ezt leginkább magamnak ígértem meg...
Szerintem képek is készülnek majd...