BRÉKING: A múlt héten a ládát kicseréltem. de nem vittem magammal új tollat, se pedig a játékszabályt. Nagyon hálás lennék, ha a következő látogató vinne egyet magával.
Kedvenc kirándulóhelyem a Vértesben ez a víznyelőkkel, facsoportokkal, bokrokkal benőtt vízmosásokkal és kies ligetekkel sűrűn szabdalt táj. Akár nyáron, akár a hidegebb évszakokban látogatok ide, nem győzök gyönyörködni a felszíni formák és a növényzet változatosságában. Emberekkel alig, őzekkel, szarvasokkal, nyulakkal annál gyakrabban találkozhattok errefelé. Lassan itt a tavasz, látogassatok el egyszer ide!
Ha Csákvártól Söréd felé tartotok az autóúton, pontosan a Csákvár utáni legelső buszmegállónál kell jobbra kanyarodni egy nehezen észrevehető földútra (N47 21,886; E18 26,140). Ezután tartsatok balra. Ha autóval jöttök, ne riasszon vissza, hogy az első 100m eső után sáros, kivájt úton vezet, a füvön mindig biztonsággal el lehet lavírozni a kocsit. Haladjatok addig a pontig (N47 21,915; E18 25,915), amikor a keréknyomok balra, meredeken a füves dombra vezetnek. Itt, az út mellett le is állhattok, de - hacsak nem féltitek különösen a kocsit a kisebb karcolásoktól - , feljebb is bőven találtok még alkalmas helyet a parkoláshoz. (A kiálló kövekkel vigyázni!) Szóval: irány a domb! Mindig a kerekek nyomán haladva lassan megpillantjátok a kopasz domb tetején a "kerek erdőt", egy kis fenyőcsoportot, melyet most még egy a viharos szélben kidőlt, de később helyreállított magasles is távolról jelez. A facsoport területén helyeztem el a ládát.
Jó szórakozást!
MeZo
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Meg vagy láda ;) köszönöm a rejtést. [Geoládák v4.5.1]
Ide szerintem ebben az időszakban a legjobb eljönni. A környéken nagyon sok a cserszömörce bokor, amely október közepén a legszebb őszi színekben pompázik.
GC20VR túra során ezt a ládát is begyűjtöttem. A kilátóban igen kellemes körülmények között fogyasztottam el ebédemet. Szép hely! Nem mondom, hogy nagyon könnyen meglett a láda, de azért a gödörben megleltem. Köszi a rejtést!
Gánton, a Földtani Park parkolójából indultunk, a sárga jelzésen közelítettük meg a helyet, a végső 500 méteren pedig toronyiránt mentünk. Kellemes séta volt, így ez 5 és fél km összesen. Jártunk már a környéken korábban is, összeszedtük a többi ládát, ez kimaradt eddig. A Vértes Vendéglő fagyijával frissítettünk a végén, mindenkinek ajánlom, aki szereti. Köszönöm! [Geoládák v3.12.10]
A GC20VR végigjárása közben egy kicsi, de annál kegyetlenebb kitérőt ehhez a ládához. Nyilván nem mentem teljesen körbe, oldalról felkaptattam mindenféle talált ösvényen, aztán felkaptattam a vadászleshez és megkerestem a ládát, amiért elég szörnyű dzsindzsaharcot kell vívni (nagyrészt faágak), keveregtem össze-vissza aztán meglett a gödör és a láda. Hangulatos hely egyébként, klassz a kilátás is. Köszönöm a rejtést!
Köszi a rejtést! Szerintem jó helyen van, kalandos megkeresni. Ez és a táj szépsége miatt az egyik legjobb láda, amit eddig találtam. [Geoládák v3.12.5]
Mai nap a 20 éves a geocaching.hu - Vértes-hegység multi pontjait kerestük fel kitkat0123 és tabletta társaságában. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. A szülinapos multi útvonalából ez kicsit kiesett, de azért tettünk egy kis kitérőt érte, bár már csak nekem hiányzott a csapatban. Gyorsan meglett. Tetszett a kilátás.
Köszönöm a rejtést!
GC20VR útját járva egy kis "kilengéssel" akadtunk a láda nyomára. Már kétszer feladtuk, csak Évi unszolására futottunk neki harmadszorra is. Az ajánlott erdei úton egy kicsit lejjebb mentünk, ahol már alkalmas helyet gondoltunk az áttörésre. A hely viszont fantasztikus, kár lett volna feladni! Köszönjük, hogy felhoztál ide!
GC20VR közben begyűjtve. Mi sem térképen jelzett úton közelítettük meg a rejtést, bár azért van már csapás a másik oldalról is a csúcsra. Van benne egy küzdősebb meredek sziklás szakasz, de azon kívül egész jól járható. Fentről panoráma minden irányban, nagyon jó hely. Talán a legszebb kilátás egész nap. Köszönjük!
[Geoládák v3.12.2]
A GC20VR végigjárása közben a csúcsa felől egy földúton, majd bozótoson és végül egy sziklás hegyoldalon át kerestem fel. A ládához nehezebb volt bejutni, mint az odajutás! Köszönet a rejtésért!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.2]
A sárga sáv jelzésen haladtam Csákvár és Gánt között, és láttam, hogy ez a láda csak 1-200 méter légvonalban. Valóban, viszont az az 1-200 méter elég kalandos. Sűrű bozót, meredek hegyoldal. Aki innen közelítene, inkább kerüljön!
Nagyon kellemes kis hely, bár az odajutás némileg kalandos, főleg úgy, ahogy mi csináltuk: tökön-babon át. Célszerű a S jelen addig a pontig menni, ahol a közelben éles szögben megtörik. Innen egy mostanra legyalult, elég jól járható dózerút vezet dél felé. Ahol a legközelebb kerülünk a ládához, ott némi ügyeskedéssel át lehet vágni a cserjésen és egy kis mászás után feljuthatunk a "magas" leshez.
Újra erre jártam, és megállapítottam, hogy a magasles pont ideális ebédelőhely a kánikulai napokban (is): árnyékos és szellős, simán megérte a szűk 18 km-es sétát : D
20 fővel vágtunk neki a családi Vértes túrának, de ezt a kis kitérőt csak egy 7 fős keménymag vállalta be. A ládát a csapat legfiatalabb tagja találta meg.
Köszönöm a rejtést. A "sárgától" kalandos volt az oda- és a visszaút is (tökön, babon, uborkán keresztül). Persze, jó társaságban gyorsan múlik az idő.
Hűha, füzet 2014-es logokkal! Ilyet is egyre ritkábban lát az ember.
A láda rendben. Az utolsó házaktól sétáltam fel. A fenyőknél erős szél fogadott, de a kilátás nagyszerű volt a tiszta levegőben.
A GCMTB4 4. pontjánál egy csapdába befogott kutya várt minket. Mire onnan el tudtunk jönni (megérkeztek a befogók és elvitték az ebet) annyi időt elvesztettünk, hogy hiába jöttem fel az autóval 800 m-re a ládáig, koromsötétben értünk a ponthoz. Nem találtam meg. Korábbi megtaláló segített ki a jelszóval.
Az országúttól sétáltunk fel a fenyőcsoportig. A fenyves nem túl látványos és különösebb jelentősége sincs, de a ponthoz közeli kilátópont tetszett. Köszi.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést.
Nem hagyhattuk ki, hogy ne a közeli magaslesről tekintsünk körbe a tájon. Még biztosan meglátogatjuk majd a környéket többször is.
Először eléggé áthatolhatolhatatlannak tűnt eljutni a ládához, de közelebb menve azért rá lehet lelni az ösvényekre.
Viszont komolyabb gond, hogy a doboz teteje be van törve (nem kicsit), állt benne a víz. Kiöntöttem belőle, egyben kiszedtem azt a legalább fél tucat gilisztát is, amik oda húzódtak be a hideg elől.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.2y]
A rét szélén parkolva 3 km séta lett a vége. A legjobb az volt, hogy az útba eső alacsonyabb fákon egészen közelről megvizsgálhattuk a fagyöngyöt. Nagyon érdekes. Most tényleg tele van gyönggyel. Csodás!
Sajnos a láda belseje nedves, a logfüzet elázott.
Csákvár környéki túra során erre is járta. Két vadász össze-vissza durrogtatott ebből az irányból, szerencsére mire ide értem, már továbbálltak és nyugiban kereshettem. Köszi a rejtést!
Vértesi, hétvégi ládázásom harmadik állomása. Kerékpárral jöttem a csákvár melletti ládáktól idáig. A bicajt egészen a magaslesig feltoltam. Gyönyörű, napsütéses, őszi időt fogtam ki. A rejtek felkeresése után a fűben ülve abédeltem meg az otthonról hozott ,,elemózsiámat". közben a kilátásban gyönyörködtem.
Innen tovább indultam Gánt felé.
Köszönöm a rejtést.
Gyógyséta a Vértesben. Most végre eljutottam ehhez a hőskori ládához is. Nem volt egyszerű Gánt felől feljutni, de megérte, igazi nyugodt senkiföldje. A vadászles kényelmét élvezve ettünk egy kicsit, majd logolás után indultunk vissza Gántra. A rejtés nem túl szofisztikált, de hát 14 éve még nem ez volt a szempont. :) A 2014-es felhívást azért már le lehetne venni a ládaoldalról. Köszi.
A láda beázott. Amíg csapatom uzsonnázott, szárítottam a napon a dobozt, a logbookot, és a használható ajándékokat. A szétázott dolgokat eltávolítottam. Nagyjából szárazon került vissza a helyére.
Köszönjük a rejtést.
Kicsit szeles volt az idő, de ettől függetlenül jó volt a magaslesen az ebédidőt eltölteni.
Szép a kilátás, távcsővel sokáig el lehet nézelődni.
Köszönöm a rejtést!
Vértesi kódorgás közben meglelve! Kösszi a rejtést! A mai keresgélés csúcspontja, minden értelemben! A láda belül vízes volt (bár nem törött) kitöröltem, amennyire tudtam. Szép a panoráma fentről.
Sokszor szerettem volna már ezt a ládát is leszedni és most jött el a megfelelő pillanat. A séta a fenyveshez nagyon élvezetes volt, persze ehhez remek időnk is volt. Ott fent pedig rendkívül békés és nyugodt. Leheveredtünk a fűbe és csak néztünk ki a fejünkből. Köszönöm!
A kellemes 2.6km séta a csodás vértesi dombok között még jobb lehetett volna ha nem lett volna dög hideg és köd. De még így is élvezet volt ez a kis kirándulás. A láda közelében csináltam egy panoráma képet, nagyon jól sikerült annak ellenére, hogy fény nem sok volt. Köszi a rejtést!
A parkolótól sokat kellett sétálni a ládáig, de megérte, mert páratlan panorámában volt részünk, a ködös idő ellenére is. A Vértes egy kis gyöngyszemét mutatja be a rejtő. Köszönöm a rejtést és a lehetőséget.
Nagyon jó hely! Bár csak az első dombig jutottam gépesítve, aztán az ösvény beszűkült, még így télen is, szóval autóval csak inkább kisebbekkel érdemes próbálkozni drive-innel a leírásban szereplő irányból.
A barlang felől érkeztünk toronyiránt. Hát bizony ez az ártatlan kis kerek erdő -dombocska minket is jól megtréfált párszor. Cserébe kapitális szarvasokkal futottunk össze....A környék varázslatos!!!
A GCGanttól indultunk neki és sajnos csak az utolsó 228 m-nél derült ki, hogy ez hiba volt, közel áthatolhatatlan bozót, majd a függőleges sziklafal állta utunkat. Lógó orral visszafordultunk, de nem adtuk fel! Így, második nekifutásra, Csákvár irányából, az ajánlott útvonalon közelítve, meglett. Örültünk a szép, új ládának, logbooknak. Laminált info papírt tettem.
Szerintünk ez bizony nem drive-in láda, jobb ha az ember leteszi az autóját legkésőbb kb. 1 km-re a ládától. Sőt, kerekesszékkel sem ajánlanám, pedig az 1-es terepnehézség azt jelöli!
34 km-es gyaloglás során ezt a pontot is útba ejtettem. A g:hu-val beküldött log nem ment el, valószínűleg térerőproblémák miatt. Csak 9 nap múlva fedeztem fel, hogy ez a pont még nem szürke a térképen, ezért a rejtőtől kértem el az azóta elfelejtett jelszót. Köszönöm neki.
Csoportos vértesi GC túra 4/4.
Nagyon üresen találtuk a dobozt, a három gyerkőc legnagyobb bánatára. Szerencsére örömmel töltötték fel ajándékokkal. Sőt mi is kedveskedtünk egy kis felnőtt ajándékkal. Kíváncsi vagyok kik találják meg. :)
A ládának forgalmas napja volt ma. Miután eljöttünk tőle, már mások is mentek keresni.
Megtaláltuk. Nagyon szép helyet ismertünk meg Általad! Köszönjük. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Vértesi bicajos ide-oda Bicskétől Bodajkig. Ez egy igazán isten háta mögötti hely, de éppen ezért kellemes érzés és látvány. A környék felfedezése kapcsán az is feltűnt, hogy a közeli leskunyhóban valaki sokáig maradandó testi tiszteletét tette. Érdekes. :(
Az új ládába az első logot jegyezhettem be, miután pótoltam a hiányzó tollat! :)
Megtaláltuk!
Nagy séta volt, de nagyon szép a kilátás! Megéri felsétálni a dombokra! A kis minirobot nagyon nehezen akart felérni de ahogy meglátta a vadlest már el is múlt a fáradsága.... :-)
Mindenkinek ajánlom!
Köszönjük a lehetőséget!
Köszönhetően a jó leírásnak könnyen megtaláltuk a fenyőket. Jó hely, szuper kilátással. Viszont a láda rejteke csapnivaló, köszönhetően az elhelyezésének a ládában minden dolog csupa penész, a logbook pedig teljesen elázott. Köszi!
Ez egy remek hely! Nagyon szeretem az ilyen típusú környezetet! Leteszteltem a vadászlest is! A rejtést viszont nem értem! Esélytelen volt, hogy a doboz száraz maradjon a talaj szintje alatt 1 méterrel a gödörben! Ráadásul ott is be volt egy kicsi a földbe ásva...Köszönet a rejtésért!
Jó hely. Bár a fenyvesben elég nagy a dzsungel, nehéz közlekedni. A ládában lévő papír egy kicsit már dohos. Lehet, hogy cserélni kellene.
Köszönjük a lehetőséget
Aleph & Rita-val közös találat egy jó kis túra keretében.:-) Remek napos időben értünk ide a Marsról és innen még párszor utunk során ismét a Marson kötöttünk ki, hisz a környék összes felhagyott bauxitbányáját meglátogattuk.
Egy kicsit elrontottuk, mert a bal oldali irányt tartva mentünk, igy kis kerülővel, de megtaláltuk. Tetszett a sok terülj-terülj bokrocska, már szépen szinesednek a levelek. Igaz, ez a szárazságnak tudható be. Induláskor egy nénivel találkoztunk, aki azt mondta, hogy erre sok a kígyó. Hát az igaz, van erre is biztosan, meg máshol is, de nem találkoztunk vele. Túrabotunk lett volna segítség mindenképpen. Köszönjük ezt a szép utat. Mi nem a babát tettük bele.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
Z-M-an [g:hu 1.3.21] [wapon beküldött szöveg]
A vasárnapi záró láda Gánt után... A ládikát 750 méterre közelítettük meg járművel, onnan gyalog indultunk tovább. Kár, hogy a pontok nem html kódként vannak megjelenítve a weblapon, így kicsit nehézkesebb volt a navigáció a kütyükkel. A terep osztályzata félrevezető, mi 2.0-ra értékelnénk. A láda némi keresés után meglett, aztán a vadászlesen örömködtünk kicsit...
Z-M-an, Dici, GeoDuo
Ezt a ládát szerintem a lehető legjobbkor céloztuk meg apuval.
Az év ebben a szakában bámulatosan szemet gyönyörködtető az a színkavalkád, amit az ősz produkál. A különbözőféle-képpen "sárguló" bokrok olyan látványt adnak, amilyet szinte még egy telepített parkban sem lehet összehozni!
A ládában meglepetésre két logbook is volt, egyik sem betelve, így aztán a felszólításnak szót fogadva választottam közülük a bejegyzéshez. :)
Eddig minden kereséshez szinte méteres pontossággal odavitt a GPS. Láttam az "elődeim" által felforgatott köveket.... Vajon figyelmetlen voltam? Amikor egy területre az ember ilyen mélyen behatol, talán nem az kellene, hogy legyen a cél, hogy a kereső véletlenül se találja meg. Mi tagadás, keserű szájízzel jöttem visszafelé. A táj gyönyörű, imádom a Vértest, nem véletlen, a telkem is ott van. De ehhez a ponthoz nem hiszem hogy visszajönnék!
2011.07.23- án 19:30 perckor megtaláltuk a 6. ládánkat :D
A táj lenyűgöző volt, a kilátás a magaslesből esti szellőben felülmúlhatatlan.
Aznapra nem terveztünk ládakeresést, csak egy rövid sétára indultunk, de újra győzedelmeskedett a kalandvágy, és így - bár a terep nem könnyű - magassarkú szandiban is meghódítható :D
Minden szempontból tökéletes láda és rejtekhely volt; erdei nyúl és 2 farkaskutya társaságában :D
Szépen felpöfögtem az úton, ami tényleg már csak itt-ott látszik. A környék nagyon szép, virágzó cserszömörcék mindenfelé! Köszi!
A ládában a babától frászt kaptam. Ki vesz ilyet a gyerekének? Ezzel forgatták az ördögűzőt.
Gántról induló kirándulás során nagyon kellemes, napsütéses időben megtalálva!
Tetszett a környék és a kis kihívás, amivel megküzdöttünk a láda felé!:)
A láda megtalálását kicsit nehezítették a kidőlt fák, de gödör így is meglett!
Megtalálás után kicsit megpihentünk a közeli vadlesnél és élveztük a napfényt, mint a gyíkok!:)
Az adatlapon nincs rajta, de a láda fent van a .com-on is!
Köszönjük a rejtést!
Gyalogos kupa: 16,9 km!
A javasolt parkolóból sétáltam fel, ami közel 4km oda-vissza. Megérte, mert tavasz lévén sokféle virágtól pompázott a felfelé vezető út. Nem beszélve az orgonabokrokról, amit ritkán lehet látni akkora mennyiségben. A tetőn szép panoráma tárult elénk. A vadászles kijavítva.
Egy csákvári hármas túra utolsó állomása volt. Majdnem elkopott a lábunk, mire Csákvárról kiértünk, nagyon messze van, legalábbis a falutól.
A rejtés annyira jól sikerült, hogy alig találtuk meg a ládát.
Ja, őzeket mi is láttunk :)
Sárban, ködben, de azért viszonylag jó időben sikerült bevennem ezt a ládát is. Szeretem a Vértest, szép időben biztos szép kilátás lett volna a domb tetejéről, de a mai ködös idő nem von le semmit sem a rejtés értékéből.
Ide el kell jönnünk valamikor késő tavasszal is, amikor - gondolom - virágba borul a táj. Tényleg varázslatos hely, alig akartunk visszaindulni innen. Köszönet a rejtésért, ide a geocaching nélkül biztosan nem jöttünk volna el.
Mivel a GCTT-n pontőrként teljesen elbénáskodtam a láda megkeresését, most ismét eljöttem a környékre. Lentről a Csákvárról Söréd irányába vezető útról közelítettük meg a dobozt, sikerült is szépen, 600-m-re parkoltunk tőle. A kilátás pazar volt.
Csapatépítő lightkessing jóbarátokkal: Pkis és Brezkó társaságában.
Egy jó darabig négy keréken mentünk, aztán úgy döntöttünk, gyalogosan folytatjuk, mert nem biztos, hogy ki is jutottunk volna..
:)
Egy igazán könnyű és kellemes sétával jutottunk a fenyvesig ami tényleg kicsi, á a környéken egyedülálló. Ügyes rejtés, de nem fogott ki rajtunk!
:)
Köszönöm szépen, hogy elhoztál ide!
PS: a geoláda rajtavan a .com-on is (GCQWAP) miért nincs összelinkelve a kettő?
Megtaláltuk! Egy barátommal jöttünk Gántról érte. A rendező fele, majd az orosz bázison keresztül mentünk érte mindenen keresztül. Nagyon sokat játszottunk erre kisgyerekként, akkor voltam utoljára errefelé. Azóta körbe kerítették az orosz bázisokat, valamint a rendezőről is mindent elhordtak, ami mozdítható volt még.
Kerékpáros találat 3/6. láda (60,7 km). A csákvári barlangtól egy a ládához vezető ösvénnyel párhuzamos másik ösvényen indultunk É felé, de nem találtunk megfelelő átkötést, ezért majdnem a műútig kellett visszagurulnunk. A láda melletti magaslesen tízóraiztunk, és gyönyörködtünk a tájban.
Így eső után a földút elég rosszul járható és a fenyvesben is vállig ér a vizes susnya. Kicsit szebb időben biztos élvezetesebb a hely. A magaslest kipróbáltuk, a látszat ellenére nem dől össze, ha felmászunk :-)
Egy 12 km-es túra során ejtettük útba ezt a ládát. Gyönyörű virágos réteken sétáltunk Gántról. A kőrisfák is most virágzanak. A ládát nyugatról dombon-bokron át közelítettük meg. Itt ebédeltünk a vadles létráján ülve.
A sűrű bozótba rejtett ládákat továbbra sem preferálom. Szerintem normál látogató nem megy be ebbe a kis erdőfoltba, úgyhogy lehetne az erdőcskébe máshova is rejteni. A kilátás viszont nagyon szép.
79. GCTT02 közben kerestük meg ezt a ládát. Kisebb sort kellett kiállnunk, mire a ládához kerültünk, ma az nagyon forgalmas helyszín volt. A rejtés viszont ötletes, a helyszín kiváló! Köszönjük!
Fruzsinka, MátraiL, Jig$aw
Mai 3/10
GeoTT közben megmásztuk, azt
amit nem szabad megmászni.
Megérte. Ládánál sorban állás,
szép kilátás, de nincs megállás,
mert lekéssük az ellenőrző pontot!
NitiZoli párossal és Luca lányommal, akinek
csalhatatlan a kesser-szimata 6 éves kora ellenére.
Köszönjük a rejtést!
Az előre kiszemelt, túraút-közeli ládát tényleg kár lett volna kihagyni! Tetszett a magaslat, a környék, és a rejtés is. Nagy volt a nyüzsgés, de az előttünk járók példás gondossággal álcáztak... mégis gyorsan megtaláltuk - a gyakorlott szem és a női megérzés segített.
GeoPamacs vándorbogár beköltözött, 3 percig maradt...
Enikő, Dávid + Ágiék
Dodó-Anya-Apa, Papa és Zsófi csapattal vágtunk neki a mai teljesítménytúrának, és utána egy kis ládászásnak.
Mai 1. ládánk. A teljesítménytúra közben cserkésztük be.
TFTC!
A 2.TT közben geodorka, kissyfur80, abacus és kolibri társaságában begyűjtött láda.
Vétek lett volna kihagyni! (Ahogy elnéztem, kesserek tucatjai gondolták így.)
Köszönjük a rejtést!
A TT ellenőrzőponti pecsételés után Levi pihent egy kicsit, addig gyorsan megkerestem a fenyőcsoportot. Igazándiból nem a leírás alapján, hanem a környék (térképen nem szereplő) ösvényeit felhasználva.
Fent már 2 társaság is pihizve figyelte, mit művelek, sőt egyikük jókedvűen biztatott: "Már látod a jelszót!".
Logoltam, aztán igyekeztem vissza a többiekhez.
A leírást ki lehetne egészíteni, hiszen nem csak ezen az oldalon található meg ez a rejtés...
Ez volt a második Teljesítménytúránk, s ezen már a 2 új, tiszteletbeli taggal bővült csapatunk vett részt. (Első alkalommal csatlakozott hozzánk Gábor és Viki)
Az igazán remek túrázóidőben kihagyhatatlannak tűnt számunkra ez a láda, s mivel a közelben jártunk, így a logfüzet nem kerülhette el a bélyegzőnket! :-)
Nagyon tetszett a terep, minket a GCNEKE ládára emlékeztetett.
A WEB-bel két gondunk volt:
1, Bár nekünk nem volt szükségünk a segédpontokra, de célszerű lenne a leírásban található koordinátákat átírni az új ládáknál már megkövetelt formátumban szerepeltetni.
2, A geoláda szerepel a geocaching.com-on, a ládaoldalról viszont ennek az ellenkezője derül ki.
Köszönjük a rejtést!
GCTT02 közben Zergivel, NaSzával, ludenssel és moneycus-szal. A 3. ellenőrző ponttól indultunk tovább toronyiránt (már amennyire ez lehetséges volt), Zergivel bevállaltuk a dzsindzsán való átvágást a következő ellenőrzőpontig.
A teljesítmény túrát kihasználva tettünk ide is egy kis kitérőt. Gyönyörködtünk a kilátásban. Majd farkas szemet néztünk egy nyúllal :) Köszi a rejtést
GCTT02-re menet kerestük fel a ládát MGyöngyivel és LaySoft-tal.
Hangulatos sétával jutottunk el a rejtekhez.
A fákon már volt Fagyöngy, így szerelmes pároknak erősen javasolt ez a dobozka. :)
A lezuhanást elkerülendő a rejtek mellett egy korhadt kisebb fát eltávolítottam, miután belekapaszkodva szinte tövestől dőlt ki.
Köszönjük a rejtést!
A közeli Spartacus kupa céljából indultunk a ládához. A két nap során mindkétszer elhaladtunk a fenyőcsoport mellett, így nem kellett utánanézni, hol van.
Ez a második ládám, amit a terület tájfutó térképének hibájába rejtettek. Ezért az érdekességért, és a kilátásért érdemes volt feljönni ide. Én is szerettem a Vértesnek ezt a részét (is), örülök, hogy itt nem csak konkrét látványosságokat bemutató ládák vannak, bár abban sem szegény a hegység.
Őszi Spari után felderítve. Tájfutó térképpel, GPS nélkül is könnyen meglett. (Igaz azt a pici mélyedést abban a dzsuvában még azon sem jelölték...) A táj nagyon szép. Köszönjük a rejtést!
Ide érdemes volt eljönni! Kicsit későn indultunk a "csajokkal" négyesben, de még éppen világosban felértünk a leshez. Kópé elcsatangolt a magas fűben és nem talált vissza, de a mama bársonyos hívó szava irányt mutatott neki... Novemberben tervezünk még Vértes vizitet, remélem hasonlóan jó ládákkal fogunk találkozni. Köszi a rejtést!
Meglett:-) [wapon beküldött szöveg]
Talán az utolsó őszi jó időt kihasználva a Vértes alja ládáit gyűjtöttük 6/3
Az egyébbként is szép tájat az őszi színek mégjobban "feldobbták".
Vértes kesingtúra 16/7.
Kesingtúránk harmadik napjának első ládája. A leírás szerint közelítettünk. Nem tudom nem szóvá tenni, hogy egy 2004-es ládánál már igazán illene a segédpontokat letölthető xml formátumban megadni, ne kelljen egyesével bepötyögni őket! Ezért annyi a web osztályzat, amennyi.
Semmi érdemlegeset nem tudok megemlíteni. Megtaláltuk a ládát, megnéztük az időközben már újra felállított magaslest, a kilátás szép, de nem különleges - különösen nem az elmúlt napokban látottakhoz képest. Otthon, az ablakomból látszó kilátásnak elfogadnám szívesen, de itt, a Vértesben kevés, érdektelen.
Továbbindultunk a Csákvári Barlanghoz (GCCSVB).
NZs & EnZo
Bringatúra Bicske-Mór-Fehérvár. Kellemes, nyugis környék. Én azt hittem, hogy közelebb van az aszfaltúthoz, de a mezei út használatlansága ellenére is szinte végig tekerhető volt. A mélyedést a rejtés óta rendesen körülnőtte a vegetáció.
Hú de jó hely. Végre elállt az eső, és a ládáig nem is esett. Visszafelé viszont megint áztunk...Nagyon jól éreztük itt magunkat. Az autót nem vittük magunkkal, gyalogoltunk.
Kellemes kirándulás! Az autó jól vette az akadályokat, és nem a féltés miatt, hanem a gyaloglás kedvéért parkoltunk le hamarabb. A kilátás csodás, és az útközben megfigyelhető növényzet különösen érdekes.
Nagyon tetszett ez a hely. A ládát kb. 600 m-re közelítettük meg kocsival, onnan galog támadtunk. Az egyik kanyarból hirtelen kibukkant a facsoport. Mellette a magsalest már állva találtuk. Pityulínó gyönyörű körpanorámát fotózott.
Megpróbáltuk autóval megközelíteni a helyet, de csak többszöri próbálkozásra sikerült megtalálni a helyes irányt. Csak akkor nyugodtunk meg kissé, mikor végre megpillantottuk a magányos facsoportot a domb tetején. A magaslest egyébként már felállították.
A rejteket szerencsére kisebb keresgélés után sikerült megtalálnunk.
lajtos seta a fenyveshez kellemes terepen ez franko aztan az athatolhatatlan fenyves rendben van, de hogy miert kellett a ladat egy hatalmas godor aljara tenni az enigma marad...
Gyönyörű a hely. Mi a hegy túloldaláról támadtunk, így nem volt kopasz a hegy, de igy is megérte. Kellemes túra volt. Nagyon nehezen találtuk meg, de nagyon jó a rejtés. Köszi
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést.
Sajnos most már esett rendesen az eső, valamint az első parkolási helyről rendkívül böszmén elhajtottak, mondván "magánterület".(utolsó háztól kb.50m-e az útról ne kanyarodjatok le jobbra!! :-))
Isteni napsütés itt fent. Nem úgy mint a hegy lábánál. A környékben róka vár, "nyuszibogyó". Egész jó. :)
Mai kellemes, család látogatós ládázgatás 4/7
Tényleg jól felismerhető a csoport. :)
Maga a Vértes szép, errefelé is. A ládát nem nagyon értettük, miért került ide, de jót sétáltunk.
Köszönjük a rejtést.
Peti bá' és a lányok
Kis családomnak ma Pékné csülköt csináltam ebédre, gondolván a délutáni vértesi sétára. :-)))
A kis keser elaludt az úton, ezért a nagyfiam legnagyobb örömére -vigyázóként- ott maradt vele az autóban. Ők ma megúszták a kirándulást. Drága feleségemmel és az anti-sportos angol bulldoggal vágtunk neki az 1 kilométeres távnak.
Nagyon szép helyre hívta fel a figyelmünket ez a doboz. A láda hamar meglett, viszont olyat kóvályogtunk mint az a bizonyos gólya ürülék... Egy komoly végtelen jelet rajzoltuk a trackloggal a GPS-re. 3500 méter lett a kis túra vége.
A kutya még itthon is alig kapott levegőt.
Köszönet a helyért!
[A malackás TB nincs már benne de a .com szerint is üres! A logbbookban mintha lenne bejegyzés hogy kivették.]
Barátainkkal, Gabikával és Lacival közös ládázgatás a Vértesben. Legfőképpen a mostanában lángvörös ruhát öltő cserszömörcebokrok miatt esett erre a választásunk. Minket is elbűvölt a vidék. Csak azért sóhajtoztunk, miért nem süt a nap, akkor még jobban égnének a bokraink, még jobb fotókat készíthetnénk. Gabika lelt rá a ládára, ide telepítettük a Nagycenkről elhozott malackás TB-t. A vadászlesről még nézelődtünk kicsit, de már eléggé megéheztünk, így visszaindultunk. Várt még ránk a Zámoly-torony, majd a nap lezárásaként Zsámbékon a Lámpás étterem halléje.
Megtaláltuk!!
Jó kis séta volt, pedig a még dombra is felmentünk kocsival! A magaslest újra felállították. Gyönyörűek voltak az őszi színek!!!
Nagyon tetszett!!!
Köszönjük a rejtést!
Szilvi+János
Kis terepezés, majd séta... Szép táj, őszi színek, fenyves... Láda kicsit arrébb, mint ahova a kütyü mutat, de a kesserösvény árulkodó...
Köszi a rejtést
Az elején kicsit mérgelődtem, mert nem is tudtam merre menjek. Aztán meglett a helyes irány, és megláttam a tájat, minden mérgem elszállt. Nagyon szuper, a Négyszögletű kerek erdő környéke hasonló. Nagyon jót sétáltam, jól éreztem magam, nagyon jó volt.
Ebi ezen a sétaúton igen nagyot alakított, amikor odaköszöntem Mókus örs tagjainak, nem merte elhinni, hogy valóban élő emberrel futottunk össze a sétaúton :D Hát, nem lettem volna a bőrében, az már igaz...
Tetszett a séta, valóban szép ez a környék, köszönjük!
Kicsit keringtünk a szúrós bokrok között, mire újfent megnéztük az írást, a képeket.. és caplattunk vissza a mélyedéshez, ami mellett már többször elmentünk, megjegyezvén, jééé egy gödör..na, szóval megleltük a dobozt, kis szürke plüss egér ott maradt.. a papírra emlékeztetőül felírtam, hogy elnefelejtsem ide is beírni.. tök jó a rejtés!!! Köszi!!
Csákvári nyaralásunk és egyben aznapi, 20 km-es túránk második ládája, Csákvár-Haraszt-hegy-Öreg-hegy-Gánt-Szóló-kő-alja-Gánt útvonalon. A láda és környezete, illetve a panoráma -karrmezős, erdőfoltos-kopáros-sziklás- jellemző a Vértes déli-keleti részére, nekem nagyon tetszik.
A célterületet nem az ajánlott útvonalon, hanem a bauxit bánya felől a sárga jelzést felhasználva közelítettem meg, majd erről csapásokon kapaszkodtam fel a gerincre. Fent szép kilátás fogadott, kellemes séta volt.
A ládában egy mackó TB-t találtam, amit ott is hagytam.
Köszönet a rejtésért!
Az ebédre elfogyasztott pacal után nem volt nagy kedvünk dombot mászni, ezért hallgattunk a ládagazdára és a lustaságunkra. Így gyenge drájvin csésze lett belőle ;)
Komolyan vettem a rejtő tanácsát, így drive-in közelítettem meg a ládát, elég volt már a mai kánikulában a két izzasztóbb mászás - erdei árnyék nélkül nem sok kedvem lett volna leégni. A néhol méteresre nőtt gazban izgalmas és felfüggesztés-gyilkos úton jutottam el a láda környékére, ahol gyorsan meglett a rejtés.
Megtaláltuk! Könnyen. Túl könnyen, de lehet, hogy csak mázlink volt. Ez a nap 2/4. ládája. Csodaszép táj, gyönyörű virágok, ragyogó nap. Mi kell még? Köszi!
Az igazság az, hogy a képek és a leírás alapján semmi különösre nem számítottam. Erre a helyre el kell menni, hogy megértse az ember, miért van itt láda. A szikrázó napfényben tényleg lenyűgöző az árvalányhaj-mező, mögötte a kopár részekkel tarkított erdős dombság. Nyugalom és csend, a lesen ülve órákon át el lehetne itt lenni. Csak úgy. Örülök neki, hogy a kocsit is messzebb hagytuk és nem drive-in próbálkoztunk. (Persze lehet, hogy itt hagytuk volna a "mi autónk" alját ).
Könnyű rövid délutáni séta közben szereztük meg ezt a ládát. Nagy volt a nyüzsi a környéken, mi Paliékkal váltottuk egymást. Ez lassan kezd már hagyománnyá válni. :)
A Vértes régóta az egyik kedvenc terepem, mindig örömmel keresem fel ezt a vidéket. Köszönet a rejtésért!
Fonte, jiimbo és ZoliQua társaságában kerestük meg a dobozt, a GPSGames gánti versenye alkalmával. Gyönyörű a környék épp virágzott az árvalányhaj! :o)
Nagyon tetszett az egész környék, hála a gánti versenynek eljutottunk ide. Ennyi különféle földrajzi érdekességgel egy kupacban ritkán lehet találkozni.
A gánti verseny alatt ejtettük útba ezt a ládát. A rejtekhelynél beértek minket az utánunk érkezők, velük folytattuk utunkat. A logbook már majdnem betelt, ezért tettem bele egy újat.
Köszönjük a rejtést.
Csákvár környéki geoládázás 3/3.
Kora este elkezdett szemerkélni, de nem bántuk, mert ez valahogy különös hangulatot adott ennek a gyönyörű tájnak. A kerek erdő melletti magaslesen üldögélve vártuk ki, amíg alábbhagy az eső. Így májusban orgonaillat töltötte be a levegőt, különféle színű virágok szegélyezték a rejtekhez vezető utat.
Köszönjük a rejtést!
GCGant után gondoltuk megpróbáljuk megkaparintani végre ezt a ládikát. Egyszer már nekifutottunk, de egy hóvihar visszafordított minket. Most sikerült, bár a vihar most is közel volt már!
A mai nap harmadik, egyben legszebb állomása. (Noémi szerint a GCGANT szebb volt) Kellemes séta, csodálatos táj, madarak, nyuszi.... Kell ennél több?
A füzet betelt, sajnos nem volt nálunk másik!
Albert,Ildi,Noémi,János,Ildikó,Gergő,Máté,Anna, Gábor
Papás-Mamás ládázgatás, egy lopott pénteki munkanapon, vértesi célokkal...
Nos, ehhez a ládikához igazán nem kellett sokat gyalogolni! (A kerek erdő ellenére majdhogynem drive-in találat) Egyszerű, gyors találat. Láthatóan a múlt hétvégi orkán erejű vihar ezt a kis fenyőerdőt sem kímélte. A kis erdő melletti kis vadász figyelőállás, rendes nevével ellentétben inkább alacsonylesnek mondható.
Ahogyan mai első ládánknál, itt is találtunk állati csontokat, ezúttal állkapocscsontot (utolsó kép).
A ládába betettünk egy CD-t, nem vettünk ki semmit.
Ok! Hallgatva a leírásra egy darabig kocsival mentem felfelé. Amikor már tényleg karcolták a bokrok az autóm oldalát, jobbnak láttam gyalog folytatni az utat. A vadászles felállítva a régi helyén. Szép kilátás nyílik körbe-körbe. Köszönöm.
Ha több pénzem lenne biztos vennék egy olyan autot ami jobban birja a terepet, de mivel nincsen bekell érnem a mostanival. A tul sok gyalogláshoz már öreg vagyok, igy hát általában annyira megyek közel a ládához autoval amennyire csak tudok. Azt hiszem ennek is megvan a varázsa. Fent a dombtetön iszonyatos szél fogadott minket, de a láda hamar meglett. Szép a kilátás fentröl. Köszi a rejtést.
Kivételesen szép helyen, kivételesen szép rejtés. Arról nem is beszélve, hogy az időjárásnak köszönhetően gyönyörű zúzmarás az egész táj körbe-körbe. A karácsonyt Gánton töltjük hagyományosan huszonsok éve, így mi nem Csákvárról közelítettünk, hanem a gánti bánya felől. Végül délelőtt egy hatalmas tejfelezés lett a dologból, közben még vaddisznó-csordát is láttunk (illetve én láttam, a többiek nem, mert mire ők felértek a tetőre, már elrohant a banda...). Amikor végre megpillantottam "A" fenyvest, még elválasztott tőle két gerinc, és vészesen közeledett az ebédidő. Mivel késni nem illik, átmenetileg elnapoltuk a dolgot, de visszatértünk ebéd után, és gyorsan meg is lett a láda. Bog (édesapám) találta meg, de Zsepike is alaposan körbeszaglászta a rejteket. Az összes Gánt környéki erdőt nagyon szeretjük, a kilátás innen különösen szép, még most, enyhe ködben is látszott a hol ligetes, hol kopár dimbes-dombos táj. A logbookból már csak pár oldal van, esetleg érdemes lenne vinni másikat. Zacsit hoztunk, úgyhogy karácsonyi ajándékot is kapott a ládika! Köszi a rejtést!
Jól esett a séta a dolgos hétköznapok után! Kedves kis hely, szép a fenyőcsoport! A vadászles már nincs feldőlve. A rövid, ám lényegretörő és pontos leírásnak köszönhetően simán ment minden, a láda is könnyen meglett.
A ládának nem ártana egy zacsi, valaki következő ha tud, vigyen majd magával!
Megtaláltuk,Vipi-vel.Kocsival a magaslesig,majd másnap olajteknö cseréje.Lehet jobb lett volna felsétálni?
A les már nincs feldöntve,a környék csodálatos.
Köszönet a rejtönek.
GPS helyett GP-vel, bár ő ennek nem nagyon örült (útközben keletkezett vérhólyagok kezelése folyamatban...) Csákvárról a sárga jelzésen közelítettünk, majd alaptábort vertünk a közeli domboldalon. Egy kis árok- és bokorugrás, és már meg is volt az erdő. A rejteket egészen máshol próbáltam megtalálni, persze sikertelenül. Telefonos segítség az alaptáborból: hát a ládaoldali infók sem vittek közelebb a megoldáshoz :( Ekkor következett a rejtő vegzálása, aminek a következménye majdnem hirtelen halál lett - mármint részemről, amikor mezo közölte: oly régen volt a rejtés, hogy nem tud segíteni. Szerencsére 2 keresztkérdés és 1 perc múlva már logoltam :)
Köszönöm a segítséget és a rejtést
Érdekes hely. Nyílik az orgona. Igaz ma már találkoztunk szamóca-virággal és ibolyával is, sőt cseresznye-virág is lencsevégre kerül ma egy másik ládánál. Pedig ősz van állítólag.
Szedtünk némi Őzlábgerincbordagombát - amiből remek pöri készült :). Mellesleg kitaláltunk egy elég aljas alternatív multit is erre a területre, de nem adjuk be moderálásra.
Több irányból is próbáltuk kocsival megközelíteni, végül a 2.0-ás verzió jött be. (A csákvári útról.) Odafelé menet láttunk virágzó orgona-bokrot és sok őzlábgombát, amit visszafelé learattunk. A célterület már messziről látszódik, hidd el, hogy oda kell elmenned. A lestől szép a panoráma. Ha még maradtunk volna egy-két órát, a naplementét is végignézhettük volna. Frédi szerint nem egy különös hely.
Más. Szerintem teljesen fölösleges a logban egy totálisan inaktív játékost (jelen esetben a rejtőt) a ládában található és nem odavaló dolgok eltávolítására kérni/felszólítani. Sokkal egyszerűbb cselekedni. Ez meg is történt.
Gyakrolatilag egyedül találtam rá, mert a lányok időközben visszafordultak. Eső után a magas aljnövényzet nem volt ideális sétához. Mindkettőjüknek elázott a cipője és csavarni lehetett a zoknikból a vizet. Tanultunk a dologból: váltócipő és váltóruha bekészítve lesz legközelebb :)
Szép hely, kifejezetten tetszett, a régi túrázásaimat juttatta eszembe. A lányok nélkül elég tempósan lehetett haladni :)
Beletettem a ládába egy "Puzzle" Geocoin-t. A láda tartalmára egy nagy karbantartás ráférne. Itt nem merem felsorolni mi minden van benne, ami nem oda való
Mai 4 megtalálásunk.Sikerült egy kis csúszkálás árán egész jó parkolóhelyet találni a fókával. Szinte a ládáig visz egy letaposott füves út. Nagyon tetszett mind az odavezető út, mind a rejtek környéke! Köszönjük!
Szinti, Mozo
u.i.: Ha a megadott kereszteződésben a főútról nem jobbra, hanem balra fordultok, akkor pár száz méter után egy elhagyott repülőtérre juttok el, ahol épületek már nincsenek, csak kifutópályák. :)
Vértesi túra 2/6 pontja. GCCSAK felől árkon-bokron át, néhol még a bozótvágó kés is hasznos lett volna :) A ládában néhány "rendkívül szellemes ember" elhelyezett egy-két oda nem illő dolgot. Szeretném kérni a láda tulajdonosát, ha van egy kis ideje frissítse a láda tartalmát. Köszönöm.
Mai 3. ládánk és ilyen gyorsan haladni :) :) kezdem megszokni a motorozást, szinte már élvezem is az egészet. Szakad a víz rólunk mert iszonyúúú meleg van és pulcsi kell a motoron. Le föl öltözködöm :) de megéri, gyarapodnak a ládáim :)
Ez itt egy felejthetetlen szép hely! Annyira nyugodt és távolt a civilizáció zajától és szemetétől! Csodaszép! Fel mentünk motorral egész a dombtetőre! Azon agyaltunk hogy itt hajnalban vagy estefelé mennyi őzet meg szarvast lehetne látni. Vaddisznó túrást, azt találtunk. Ha tehetném ide visszajönnék, annyira szép a környék! Méltón megállja a helyét ez a láda a com-on is :)
Csakvari ladak utan.. driveinra sikerult ez is :) Eloszor a fenyocsoportot megkerulve alulrol kozelitettunk, de rajottunk, hogy felulrol sokkal egyszerubb lett volna :) Irany Zamoly!
Ma futottam neki másodszor, mert elöszőr elírtam a koordinátát.
Szép környezetben egy kellemes séta. Én sajnos vadakat nem láttam.
A láda aránylag hamar meg lett a leírás pontos. Utólag ehhez a ládához sem kell GPS. Kösz a rejtést.
Egy rövid kis túra Gczamt és Gcgant felkutatásával együtt. Csodálatos, ahogy a területet elborítja az árvalányhaj! Jó sok képet csináltunk, így őrizzük meg a látványt! Köszi a rejtést!
Lányos ládázás Csákvár környékén.
Amikor elindultunk a láda felé, nem gondoltam, hogy ilyen szép úton fogunk sétálni. Rengatag nyíló virág, a szélben csodásan hullámzó árvalányhaj, a távolban rikító sárga repcemezők...... Nagyon szép volt. A magaslesnél üldögéltünk egy kicsit...aztán visszasétáltunk.
Motorral kerestem a mai napon kincseket, és elég kalandosra sikeredett. A ládát kellemes nyugalom és csend vette körül, a megtalálása nem okozott problémát. A közelben találtam egy volt bányát, amit a motorosok szeretettel használnak cross pályaként. Én is próbára tettem magamat, olyannyira hogy a nagy repesztésben elhagytam a kulcsomat. De ezt csak GCCSVB-nél vettem észre. Mázlim volt, visszatértemkor a pályát használó motrosok megtalálták a kulcsot, és átadták nekem. :)
Elhagyott ex-szovjet objektumok után kutattunk a környéken, természetesen a ládát is megkerestük közben. Gánt-bányatelepen parkoltunk, innen sincs igazán messze.
Az autót lent hagytuk a domb alján és végigsétáltunk az úton. Az első domb tetején lehet látni még egy leszálló pályát is!
Kellemes kirándulás volt. Köszönjük!
R-Gyu
A ládika fele menetelve láttunk egy tőlünk megijedő és ordítva menekülő fácánkakast, sajna nem tudtam lefotózni, ő gyorsabb volt, még arra se volt időm , hogy a gépet elővegyem a zsebemből. Örültünk , hogy a magasles jó állapotban volt, ki is próbáltuk:)). A ládikát becsomagoltuk egy zacsiba, hogy jobban bírja az időjárás megpróbáltatásait. Köszi az élményt.
Úgy látszik, ma többen kergettük egymást... Jujóékkal a GCGANT és a GCZAMT között, Hörcsöggel meg a GCZAMT és a GCVEFE között. Nekem ez is élmény, mint friss kesser még ilyen meleg csákányváltásban nem volt részem, mint amit a zámolyi ládánál is lezavartunk. A fenyőcsoporthoz vezető utat a leírás és a kordináták ellenére is elvétettem, avagy felszántották. Sebaj, kicsit több volt a séta. Érdekes hely. Szép volt innen a naplemente.
GPS, térkép és tájoló segítsége nélküli találat. Eddig ennek a becserkészése tetszett a legjobban és ez volt a legnagyobb feladat. A gánti bauxitbánya felől közelítettük meg. Útközben láttunk egy nyulat. Szilvi ás Árpi
Tényleg kellemes kis hely.
Kocsival jó sokáig bementünk az úton, de mint kiderült, nem a megfelelőn:-) Ezért aztán "hátulról" közelítettük meg a fenyőcsoportot. Odafelé próbáltunk utakat, ösvényeket találni, közben felriasztottunk néhány vaddisznót (nem messze, egy vadászles mellé kukoricacsövek vannak kiszórva...). Visszafelé már toronyiránt jöttünk és hajszálpontosan a kocsinál értünk ki az erdőből - ebből is látszik, hogy nem én navigáltam:-)
Hatalmas szél volt. Próbálkoztunk kocsival a célpontig eljutni, de sajnos a tüskés bokrok elállták az utunkat. Végül gyalogolni kényszerültünk. Megérte. Életem eddigi legcsicsásabb szemüvegét próbálhattam fel. Képen is megörökítettük ezt a felejthetetlen élményt.
J&G
Ha vadász lennék biztos eljönnék ide, de így is jókat lehet mászni, szép a kilátás. Autóval felmentem a vadászlesig, elég karistos volt néha az út, a fényezés nemigen szerette.
Könnyen megtaláltuk. Az autóval a jelzett buszmegállótól induló útnál, az első kis dombon parkoltunk le, innen 1.5 km-t gyalogoltunk a ládáig a gerincen. Hihetetlenül tiszta idő volt, ritkán látni a környékből ennyi mindent. Még a Gerecse, a Pilis is kivehető volt, a Budai-hegység szélén pedig láttam a Széchenyi-hegyi adótornyot. Elöl a Velencei-hegység tetején a Meleg-hegyi tornyot, valamint a Zámolyi víztározót. Rácsodálkoztam, hogy a volt csákvári reptér milyen hosszú kifutóval rendelkezik. Repülőket nem, csak autókat láttunk rajta.
Sajna teljesen beázott a bakoncsom, azon kívül meg csak egy pacsker volt nálam, de szerencsére egész jó idő volt így -egy darabig autóval, aztán utána- pacskerban is lehetett közlekedni.
Január 1-i beköszönő cache. Kicsit későn határoztuk el, hogy mégiscsak ládázunk egyet ma is, ezért drive in cache-t csináltunk belőle. Vagy inkább off-road drive int végig a vadászok által kitaposott keréknyomon.
Ez is olyan hely, amit korábbi tájfutó múltamból már ismertem, az itteni tájfutó térkép egyik darabját én készítettem. Gyönyörű hely, kell ide láda, köszi a rejtést! [wapon beküldött szöveg]
En is megtalaltam. A sarga turista ut jelzesei nagyon el vannak hanyagolva, raadasul a turistautak.hu-rol letoltott terkep se pontos. Nagy lendulettel el is mentunk egy jobb oldali leagazas mellett, amit kesobb korrigaltunk az erdon at, ahol sok vaddiszno nyomat lattuk a haboritattlan erdoben.
A cache majdnem drive-in cache. Kesobb kellett volna ide jonnunk, mert meg nem vettem meg a terepjaromat. :-)
Ha Gabor nem hagyta volna otthon a GPS-et, akkor az en mesem is rovidebb lett volna. :-)
Nehogymá' a legegyszerűbben közelítsük meg, megdolgoztattuk Hz-t: kis bozótozás, árok-tarló, mini-hegygerinc, lejtők -mindezt pár száz méterbe sűrítve. :-) Visszafelé egy vörös, róka kinézetű, ijedten menekülő fenevadat is láttunk, aki az autónkhoz érve hangosan nyávogó, nyakörves perzsamacskává szelídült.
A láda enyhén nyirkos-nedves belül, beleolvadt a múltkori hó talán. Próbáltuk a helyét biztonságosabbá tenni, remélem nem lesz vele gond. Köszönjük a rejtést!
Mai utolsó ládánk helyszinére már szürkületben érkeztünk, a ládát már lámpafénynél keresgéltük. A tájból már nem sokat láttunk, szerencsére a dombtetőn már messziről láttuk a vadászlest.
Sajnos többször is rossz úton próbáltunk a láda felé eljutni, mikor végre elolvastuk a leírásban a megközelítéssel kapcsolatos instrukciókat. Miért nem XML formátumban vannak megadva a segédpontok? :(
Gyönyörű időben kerestük meg a ládát lányommal, míg a fiam és Vica a kocsiban aludt. Az álcázáshoz használt (lábszár?)csont nem tűnik valami higiénikus megoldásnak. A ládában hagytuk a Bart TB-t
Ez volt ma a hetedik ládám, így már nem esett túl jól az a másfél km-nyi gyaloglás, sőt inkább loholás (hogy a Bolyak odaérjen a kislányáért az oviba). Pedig annyira szép a környék! A ládát képtelenség lett volna GPS nélkül megtalálni. Jó a rejtés!
Mivel sietni kellett a gyerekért az óvodába, megpróbáltuk kocsival ameddig csak lehetett. A rejtő által ajánlott úton kb. 700 méterre sikerült megközelíteni a ládát. A cserszömörce vöröslik mindenfelé, gyönyörű!
Vértesi ládázás 8. Ha nagyon lusta vagy / ha nem sajnálod az autód, végig jöhetsz. A magaslesig (újra áll), autózható út vezet. Mi inkább gyalogoltunk, a gyönyörű öszi időben megérte, a kilátás fantasztikus.
Nagy szép hely, nem is gondoluk volna. Gyönyörű pamoráma, és tényleg jó elüldögélni a magaslesen. A fák között elég gyenge volt a GPS jel, de azért kis bolyongás után meglett a láda.
A Gánti bauxit-tanösvényről jöttünk ide. A kocsit az utolsó telek után egy kanyarban két fa alatt hagytuk (remek parkolóhely!) és nem ez egyenes úton, hanem nyugat felé kerülve a dombokon közelítettük meg a célt, aminek a nagy előnye az volt, hogy már félúttól semmi nem takarta a pazar kilátást előlünk. Az út mentén folyamatosan ránkköszönő cserszömörce-bokrok igazán felüdítő látványt nyújtottak. Az az igazság hogy legalább egy fél napot eltudtunk volna ücsörögni (is) a magaslesben, annyira jó volt ott, láttunk lovastúrázókat is a közelben, irigyeltem is őket :)
Innen elmentünk a Báracházi-barlangba, aminek a ládája már megvolt, utána pedig a csákvári cserszömörcés tanösvény környékére (ahol egy szuper barlangmászás várt ránk). Majd már késő délután célba vettük a GCOBRK ládát.
Csákvár 4/6
Ebéd után újult erővel. Darabig bevállaltam kocsival, de maradt jócskán gyalog is. Szeretem ezeket a kopár-átlátható szelíd-dombos terepasztalokat, ilyesmi kicsit délebbre a Velencei-hg. is.
A javasolt uton mentem be, de mivel a "kopasz dombra balra meredeken" felkanyarodó utat nem leltem, addig mentem amig az út járható volt on-road autóval is - az általam választott uton ez 1,1 km-re volt lehetséges a ládától. Utána séta a zápor utáni alig látható füves uton, egy frissen aratott gabonaföldön is átkelve. Végtelen nyugi volt. Sikerült még épp világosban megtalálni a mélyedésben.
Mire ideértünk kisütött a nap, ez ma a 3. ládánk, és nagyon megérte eljönni! Csodálatos a táj, mindenfele nyilnak a különböző vadvirágok, ezer színnel és illattal...
Mai leghosszabb és legszebb túrám. Félúton zuhogni kezdett az eső, bár tiszta volt az ég (???). Aztán egyszer csak teljes erőből sütni kezdett a nap. Gyönyörűek a tavaszi színek ezen a fennsíkon, csodás a kilátás. Harminc méterre tőlem egy őz futott el. A láda megtalálása után elüldögéltem az egyik vadászlesen. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy párocska sétál el mellettem, itt a semmi közepén - tényleg népszerű hely lehet. Azért jó hogy nem este jöttem erre, ennyi vadászles egyrakáson... jó hogy nem lőtt senki. Összességében, a hely meseszép.
[wapon beküldött szöveg]
Drive in találat Mesés hely. Gyönyörű kilátásal, Csudaszép virágzó bokrokkal. Köszönet a rejtőnek. Ide máskor is vissza kell jönni.
... nem is gondoltam volna, hogy ilyen szép kilátással bíró helyek is vannak ezen a részen. Toronyiránt (vagy magasles-iránt) másztuk meg a dombot, ez kissé nehezítette a feladatot.
Túl nagy volt a sár, ezért gyalog közelítettünk. A magasles már nincs kidőlve. A láda könnyen meglett. Útközben láttunk sót, gondolom az erdei állatoknak. Kellemes hely.
Vértes gyalog 3/3
A csákvári RKTemplomtól indulva tettem egy körtúrát Sárgákon, Zöldeken, de főleg jelzetlen utakon.
A barlangtól jöttem át hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül.
Mikor a célhoz értem, éppen elbújt a nap, a magaslesnél erősen fújt a szél, nem sokat időztem.
Be: cserépfigura
Ki:-
Irány a többi Gánt felé eső magasles, majd vissza Csákvárra. A falu időjárása teljesen megváltozott reggel óta. Az utakat borító tükörjég eltűnt, helyette bokáig érő hömpölygő patakokocskák jelentek meg a Petőfi Sándor (Cigány) utcán.
Sikerült a S jelzésen menni, ahonnan egyszerre 3 fenyőcsoport is látszódott, szerencsére a képek és ma GPS alapján sikerült kiszúrni, merre menjek. Én hülye, kiválasztottam egy vadcsapást, így utólag nagyon rosz választás volt. Árkon bokron, hegyen völgyön keresztül, szóval senkinek sem ajánlom. A ládát annál inkább, mert szép helyen van és nem nehéz megtalálni. Csak azt tudnám ki cserél gránittetraédert?! Na mindegy, elhoztam.
Fizikailag nehéz volt. Döbrögi a ládáig fuvarozott letekertem az ablakot és loggoltam. A kilátás is szép igaz homályos volt mert a szélvédő egy kicsit koszos volt.
Autóztunk egészen a ládáig. A magaslest azóta felállították, kis vita után állva hagytuk. Le akartam dönteni hogy hűen megfeleljen a leírásnak a környezet. Leszavazódtam...
Jo kis seta volt, mar az elejen leparkoltuk a kocsit. Furcsa hogy altalaban olyat lehet latni, hogy egy erdos domboldalon egy savban kiirtjak a fakat, nem pedig olyat hogy egy savban vannak csak fak.
Mai vértesi túrám második állomása. A leírás szerint jártam el és így, kellemes 3 kilométert gyalogoltam (oda-vissza) a mai időjárási viszonyok mellett autóval is járható földúton. A ládika megtalálása nem jelentett nehéz feladatot. Egy kicsit jobban álcáztam, hogy a következő megtaláló ne 10 méterről vegye észre! Tetszett! Köszönöm a rejtést!
A jelzett buszmegállónál bementünk a javasolt, balra tartó földútra, aztán az első domb aljában hagytuk az autót, nem reszkíroztuk meg a meredek, köves emelkedőt.
Kellemes, félórás gyaloglással elértük a magaslest, meg a fenyőket. A rejtés jó, könnyen megtalálható.
Maga a hely még így a lemenő téli nap fényében is nagyon tetszett, tavasztól őszig pedig különösen klassz lehet.
Közös találat marczeeee-val.
A láda értékelése 1-5 skálán:2. Kellemes hó nélküli, minusz 3 fok. Agi, Géza, s lányuk Eszti második ládája, tetszett nekik. A rejtés jó, de a környék teljesen érdektelen, a séta félóra oda, a faépítményt újraépítették. Az interneten a 68. megtaláló voltam, a füzetbe a 61. bejegyzést tettem, egyébként ez volt a 195. ládám a kereshető 1210-ből, ami a megtalálásokat illetően a 2891 játékosból a 132. helyre elég. sp
Ládaellenőrzés. Több éve túrázunk, és egy éve ládázunk, az egyik kedvenc helyünk ez a fenyőcsoport. De ide akármikor jövünk, mindig lefújja fejünket a szél. A kilátás viszont csodás.
befi
Ez volt aznap az utolsó ládánk. A szél kicsit fújt de nem volt zavaró és az volt a hónap utólsó hétvégéje amin jó idő volt. aztán a kerek fenyőerdő közepén megtaláltuk a ládát.
Áve!
Csákvár körüli 5/5 - GCcsakGCcsvbGCzamtGCGantGCvefe -
Irány a hegy autóval, persze csak a járható részig. Aki félti a karcoktól a kocsit, hagyja nyugodtan a főút mellett, megéri sétálni! Ez a Vértes eddig látott legnyugodtabb része, talán a meglepő meleg, a fények, az erdő színe is hozzájárult, de ennyire megnyugtató szép helyet ritkán látunk. Öröm volt a megtalálás, hamar meglett. Ezt én (Bal3) mutattam ma meg a többieknek, hogy keres egy "profi" (hihi ez a 10. ládám :-))) Nagyon élveztük a mai napot, méltó korona volt a nap végére ez a hely, ide is biztos, hogy visszajövünk! Nem kis vadmozgás lehet errefelé, 500 méteren belül 3 les.
Gyönyörű a Vértes, élmény a decemberi 5 fokban szikrázó napsütésben olyan helyekre kirándulni, amit a geocaching nélkül biztosan nem ismertünk volna meg. Köszönet a kitalálóknak, honosítóknak, szervezőknek, tagoknak.... _mindenkinek_!
Autóval..., majdnem elakadtunk a "prérin", így ilyedten visszahúztunk a lakott terület közelébe, s gyalog közelítettünk. Az első havas napunk volt, hiszen idén áprilisban kezdtük a vadászatot, nagyon jól esett a séta a havas tájon. Köszi a rejtést!
Mire jó, ha az anyós Velencén lakik! Edzeni kell őket (a nagymamát is) Gyerekek lepasszolva, indulhat a nyafogásmentes kirándulás. Egy jól kiválasztott parkolóhellyel (Csákvári Piknik) sikerült 11km-sre nyújtani az amúgy lazának induló ládázást. A sárga jelzésen érkeztünk, a környék a sok vadászlessel leginkább határsávra emlékeztetett, már vártuk, mikor kerekezik szembe az osztrák biciklis határőr, hátán gépfegyverrel.
Barátainkkal indultunk el kirándulni, hogy becserkésszük ezt a ládát. Nagyon szép napsütéses időben, szép környezetben, kellemes sétával eljutottunk a fenyőcsoportig. Már messziről virított a láda, kicsit lecsúszott a takarás. Bejegyeztük magunkat, fényképeztünk egy kicsit és indultunk tovább a következő ládáig. (GCGANT)
Tibióbuda, Jessi, Réka, Zsu, Gabi
Baromi szép ez a táj! Annyira sajnálom, hogy megtámadtak azok a kis szemét csípős legyek... Valamiért idén nagyon sok volt bellőlük. Kicsit kellemetlen volt pedig szivesen elidőztem volna még ott. Majd jövőre visszanézünk.
CSACSI-ékkal közösen vadásztunk ma négy ládát (GCCSAK, GCVEFE, GCVARG, GCZSIG) A leírásnak megfelelően kocsival ráfoldultunk a földútra és mentünk amíg tudtunk. Ezt követően maradt még vagy 900m séta dombon-völgyön át. Ragyogó napsütést fogtunk ki (bár a hőmérséklet nem volt olyan magas), és már messziről látszott a fenyőfa liget. A ládát ismét a gyerekek találták meg. Mire visszaértünk a kocsikhoz a cipőnk többször megtelt apró szúrós tüskékkel. Köszönjük ezt a rejtést, mert ritkán vetődünk el olyan helyre, ahol ilyen messzire ellátva nyugodt dombok között lehet bóklászni. (:-))
Gántról jöttem a sárgán, aztán egyenesen vágtam neki a domboldalnak. A láda gyorsan meglett. Azon tűnődtem, hogy minek is ide ez a magasles a dombtetőre? Hiszen alig magasabban van benne az ember, mintha csak állna mellette. Szóval nem is magasles, hanem inkább csak les...:-)
Gánti bauxitmúzeum felől jöttem a sárga jelzésen (itt még volt... ellenben később...). A hely nagyon szép, jó a kilátás. Érdekes a sok piros színű bokor a Vértesben, olyan mintha valaki sok kis kupacba hordott volna össze piros faleveleket. Pedig nem is :) Innen Csákvárra mentem. Nem mondom, hogy a sárgán, mert az nem nagyon volt... szóval kalandos volt eljutni oda.
Péterrel kirándultunk munkaidőben - édes nap :)
A Bauxitbányától és -múzeumtól jöttünk, a sárga jelzésre koncentráltunk, aztán meg toronyiránt hegyen-völgyön. Egy másik dombon kötöttünk ki először, de a bozót sokkal rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. A láda megtalálása után még sokat üldögéltünk a napon, eszegettük az uzsonnánkat és napozgattunk.
Nagyon tetszettek a domboldalakon a kis alacsony bokorszerű növények, amik már a vörös különböző színeiben pompáztak, egy messzi domboldal olyan volt, mintha egy hatalmas vakond garázdálkodott volna :))
Szép volt a hely, és az ajánlott út tényleg elég kellemes, mi ezen mentünk le.
Péter & Mackka
Oroszlány felől jöttem biciklivel a Vértesen keresztül, ide is biciklivel akartam fölhajtani. Csak valahogy elnéztem a a turistatérképet és nem vettem észre a Csákvár utáni 1. buszmegállót. Ezért a Csákvár-Csákberény/Zámoly-Gánt kereszteződés melletti buszmegállóra értelmeztem a leírtakat.
Nem sikerült, egy másik domb lett belőle. Ott fönn már láttam a bajt, de találtam egy (feltehetően) orosz katonai telepet, amivel elszórakoztam az időt, így már nem mentem át az igazi dombra.
A bauxitbányától toronyiránt jöttem. Napos idő, kellemes illatok, szép táj. A magasles újra áll (akár a többi dombtetőn is), a régi törmelékét persze nem tüntették el.
Az éjszakai tájfutó OB (Gránás: Gánt bányatelep és Csákberény között) előtt 2 km kocogás "bemelegítésként".
Sokszor volt már a kis erdő körül is tájfutó verseny.
Zámolyról, majd Gántról, érkeztem ide és kipróbáltam a turistautas, útontratós navigációt, de valahogy nem értettük meg egymást. Ennek a vége az lett, hogy újraterveztettem légvonalban az utat, majd botorkáltam a tűző napon, míg egyszer csak egy kedves kis állat futott felém nagy lelkesen a bozótosban. A kis csíkos iszonyú édes volt és valóban érdeklődve közeledett, hogy megismerjen, de én jobban féltem, no nem tőle, hanem az édesanyjától, akivel semmiképpen sem akartam találkozni, főleg úgy hogy kicsinyét simogatom, néhány rosszul sikerült fotó után elmenekültem a helyszínről sebesen.
A hegy meghódítása kegyetlen feladat volt ebben a melegben, de felértem és mesés a kilátás. Innen már a vadászok szekérútján ereszkedtem le a műútra, ahonnan jó kis gyaloglás következett Csákvárra, a pikniket terveztem, de kihagytam, mert kissé kiszívta az erőt belőlem a nap.
A szúnyogoktól alig bírtam logolni... valószínüleg az összeset fölvertem és magamra uszítottam és még a dátumot is elírtam. Ez természetesen teljesen mellékes, mert a Vértes mindig is az egyik kedvencem volt és nagyon hálás vagyok ezért a pontért. Nagyon sok szépet elárula rejtőről... :) Remélem a következő csapatban lesz gyerkőc...
Egyedül találtam meg a ládát. Szép környezetben lett elrejtve, eddig nem nagyon ismertem a vértesnek ezt az arcát. Tetszett. A jelszóval volt egy kis kalamajkám de megoldottam.
És egy fontos dolog: Aki allergiás és erdőbe megy legalább zsebkendőt vigyen magával! (Én nem vittem :-)) Ezután a hozzám hasonló póruljárt túristák érdekében szeptemberig minden ládában elhelyezek egy kis csomag papírzsepit! Még jól jöhet!
"Csákvári Pikniktöl" jöttünk hegyen-völgyön. A terep egész türhetö volt. Nagyon szép a környezet, sok a vadnyom, de a legvadabb állat csak egy gyik volt, amivel találkoztunk.
Autóval közelítettük meg a 81-es útról. Csak egy darabig autóztunk, maj egy füves területen otthagytuk. Gyalog mentünk tovább, úgy másfél kilómétert. Nem volt nehéz megtalálni, de már sötétedett: izgi volt. Teljesen meg lehetett volna közelíteni autóval, de annak nem lett volna sok értelme. Szép helyen van.
A láda meglehetősen álcázatlanul hevert a rejtekhelyen. Tűlevéllel alaposan betakartam. Nagyon tetszett a tipikus vértesi táj és a szép kilátás az erdő széléről.
Érdekes, hogy a leírás nem tartalmazza a láda
jelzésen való megközelítésének lehetőségét. A gánti tanösvénytől (GCGant) kb 1200 méterre van légvonalban ez a láda, a két pont begyüjtését így össze lehet kapcsolni.
"Mikulás nyomában" 3/2 :)))
A leírásban szereplő "balra, meredeken a kopasz dombra" elég izgalmas volt a szűz hóval borított földúton, aztán újabb 2-300m után inkább leparkoltunk, és gyalog folytattuk. A fenyves már messziről látszott, a láda is elég hamar meglett. Csak a lábnyomokat kellett követni :)
Jó hely, szép kilátás, érdemes felkeresni!
Ez nyáron drive-innek számítana, de most a főút mellett parkoltam a bánya melletti parkolóban. Onnan bő 2 kilométer séta. Most nagyon csúszott az út, mert nappal felenged, éjszaka pedg ráfagy a jég. A láda környékén nagy hó fogadott, de szerencsém volt, mert néhány másodperc alatt meglett. A koo.k pontosak. Nekem tetszett a hely és jól esett a séta. BiharyG hívott a ládától, hogy előttük logoltam itt is és a bányánál is :) Kár, hogy nem találkoztunk. Ők ezúttal nem akarták velem bevállalni a gerinc-multit :)
Gánt bányateleptől indultunk a sárgán. Amíg a völgyekben voltunk nem volt baj, de a magaslesnél már nagyon vízszintesen fújt a szél, és a mínuszok rohangáltak. Így a gyönyörű téli napsütést, és a panorámát sem élvezhettük sokáig. A hóban rengeteg állatnyomot láttunk, csak sajnos a tulajdonosaik most nem mutatkoztak. [gps nélkül]
befi
Nagyon tetszett! Szeretem az ilyen dimbes-dombos, ligeterdős vidékeket. Látszik az egészen, hogy néptelen, ennek megfelelően tiszta is. Kicsit sietősen szaladtunk végig rajta, mert sötétedett már.
Macokkal közösen.
Korábban már jártam a ládánál, csak Macokot kísértem el a ládához, hogy egy kicsit bámuljam a Vértes lankáit. A közeli repülőtéren autós gyorsulási verseny volt, a hangok ise is felértek. A csend jobb lett volna...
Jó nagy volt itt ma a forgalom. Pupu-ékat láttuk lent, a PMR-t meg is csörgettük, aztán néztük egymást kicsit a szántás két oldaláról...:-)
A kilátás szép volt. Lent gyorsulási versenyt tartottak.
Szilveszteri "kipihenő" túraként kerestük fel ezt és a közelben lévő csákvári ládát.
Köszönjük a rejtőnek, hogy megmutatta a helyet, mely mellett már évek óta csak elautóztunk.
Körtúraként javasolhatjuk a "csákvári piknik" felkeresését majdnem toronyiránt, majd visszafele a Báracházi barlang érintését. (Esős időben sáros lehet!)
Kérés: a következő megtaláló vigyen magával zacskót a ládának, a jelenlegi már egy kicsit viharvert.
A buszmegálló előtt az út szerintünk kifejezetten könnyen észrevehető,
de az utána a "balra tarts" már kevésbé... Óvatlanok (mint mi) a vikendházakhoz jutnak, majd ott zsákutca kb. 1,3 km-re a célról.
Kis elszántsággal kényelmesen keresztül lehet gázolni nyílegyenest, mindenféle keréknyom mellőzésével. :)
Kellemes séta, nem sok látnivalóval, kis panorámával.
Csákvár felől sétáltunk át fiammal ezen a csendes, nyugodt dombos vidéken. Esős idő lévén azért választottuk a Vértest mai kirándulásunk célpontjaként, mert itt a mészöves talaj azonnal beszívja a csapadékvizet, és nincs sár. Kedden a kevesebb csapadék ellenére pl. a Börzsönyben akkora sarat kaptam, hogy Márianosztrán cipőstül kellett egy artézi kútnál lefürödnöm, hogy emberek közé mehessek.
A facsoport felé vezető út ligetes, bokros füves réteken visz át. A ládát nem kellett fél percnél tovább keresni. A közeli vadászlesen elfogyasztottuk uzsonnánkat, majd lesétáltunk a láda honlapján jelzett buszmegállóhoz.
Kellemes kis séta és egy nagyon szimpatikus célpont. A magaslesből kényelmesen és alaposan szemügyre lehet távcsövezni a környéket. A fenyőerdő, még ha ültetett is, méltó koronája e célpontnak.
Köszönjük a helyet az elrejtőnek.
Anikó, Meli, Dani és Miki
Jó kis séta, viruló virágok. Egyébként semmi különös [wapon beküldött szöveg]
Itt kéne egy kis önmérséklet: habár nem tiltja semmi, hogy felmenjen a pontig valaki autóval, de jobb gyalog a növények, bogarak miatt.
Kellemes vértesi kirándulás. A gánti bánya felöl jöttünk a sárga jelzésen, majd jelzetlen úton, majd toronyiránt. Sikerült egy őzzel és egy nyúllal találkozni.
Üdv Mr Zerge.
Domival a CITO láda utáni játék palackjait szedtük össze. Mivel sütött a nap, meleg volt, úgy döntöttünk, levadásszuk az utolsó közeli ládát. Elindultunk Csákvár felé.
A buszmegálló melletti útra hajtottunk be, ameddig lehetett, a hétvégi házak köött autóztunk. A ládától 1300 m-re tettük le az autót. Innen klasszikus geocachingos megközelítést folytattunk: a telkek között fel a gerincre (a Vértes gerincei igen jól járhatók), innen pedig egyenesen a láda felé. Nem volt nehéz, meg se éreztük a távot. A láda jól el volt rejtve, de nem volt nehéz megtalálni. Logoltunk, fényképeztünk, és indultunk haza. (A CITO ládánál közel 6 km-t gyalogoltunk, itt 3 km volt a teljes táv, jót jártunk.)
Ati, Domi (-Kyra, Zita)
P.s.: Visszafelé Stridert kaptuk el rádión, a Fekete hegyektől szólt hozzánk, ami kb 38 km távolságot jelent.
A logokat olvasva, mi egy új megközelítését választottuk a célterepnek. Az Orbán bánya felett azonosítottuk a "szaunát". Elmentünk a Gánti bányáig, ahol dobtunk egy jobbost. Ez a láda remekül összeköthető a "gánti bauxit" nevű ládával. Szóval a sárgán mentünk végig a "Sasfészek" völgyben. Amikor a jelzés hirtelen balra elfordult akkor már majdnem a helyszínre érkeztünk, de a kitaposott úton tovább kell menni kb. 200 m. Innen már látni a vadászlest baloldalon, amit a telepítés óta felállítottak. Felkapaszkodtunk a kopasz dombra, innen már csak 2 perc volt a találatig. Vadászat idején azért rázós lesz a dolog szerintem és a nehézséget valszeg át kell tenni extrém 6*-ra 8))) Szóval könnyű kis találat volt még az új útvonalon, Gps nélkül is. Igaz nem nagyon értem, hogy miért is került ide láda. Az biztos, hogy vadállat nem szeretnék lenni a környéken. Az említett vadászlestől balra még egyet, jobbra pedig két hasonló szerkezetet lehet szemügyre venni. Sőt az úton egy élő fán kialakítottat is láttunk.
Családi kirándulást szerveztünk (7 fő) ezen a tavaszi napon a mindenki által kedvelt Vértesben. Az idő már tényleg tavaszias volt, de a hóolvadás miatt nagy volt a locs-pocs. Útközben borz üreget találtunk, gonosz módon megpróbáltuk kifüstölni, de már nem lakott ott senki. Ezután már tényleg a láda megkeresése volt a lényeg, amit könnyedén megtaláltunk. A kilátás remek innen is!
Vértest választottuk úticélnak mert közeli ládikát már nehezen találunk. ;-)
A javasolt helyen parkoltunk, majd egy kis kertekből hozzánk szegődött loboncos boptél szerű kutya kíséretében indultunk az erdőbe. A kutyus heves vérmérsékletű volt mert duracel maci módjára megállíthatatlanul keringett körülöttünk. Vándor nem igazán örült a társaságnak, meg szerintem bele is szédült a szertelen eb rohanásába. Igy gyakran letámadta a jóval nagyobb kutyust alkalmanként egy-egy szőrcsomót kiszabva az ellenfél bundájából, ahol maradt azért bőven :-) Végül megfutamította a konkurenciát. A ládika nehezen adta meg magát, mert nem emlékeztem a fotókra igy a kis erdőcske jellemző fáit vizsgáltuk át. Jó ki séta volt, köszönjük!
A jó leírásoknak és a képeknek köszönhetően műszer nélkül is gyorsan meglett a rejtek. A magaslest már felállították. Az előző keresgélők annyira precízen visszaálcázták a ládát,hogy amikor már a gödörben álltam sem láttam semmi nyomot. A hely egyébként kellemes szafari-helyszín.
A sár miatt a csákvári műút közelében parkoltunk, az autó feladta a küzdelmet. Pedig már látott nehéz terepet:) Így kb. 1 km-t gyalogoltunk az erős szembeszélben. Nem élveztük. A ládát a leírás és fényképek alapján gps nélkül is megtaláltuk. Szép a hely!
zsorzs, éva
9.-én reggel egyszer már neki futottam, Csókakőről hazafelé jövet, de csak 900 m-re közelítettem meg a helyet, ott zsákutcába futottam, a munkaidőm kezdete pedig vészesen közeledett.
Ma reggel már semmi gondom nem volt, frissen, üdén kiszaladtam.
Tetszett a kis erdőcske a domb tetején, és elég izgalmas látvány volt körülnézni fentről.
Én 400 m-re közelítettem meg autóval a helyszínt, onnan gyalog mentem tovább.
Hazafelé az autó mellett találtam az erdészt, aki tájékoztatott, hogy elég veszélyes vízeken evezek, mert ez vadászterület, és elvileg oda nem szabad autóval bemenni. Mikor mondtam, hogy a vadászathoz semmi közöm, megnyugodott. Javasolt egy másik megközelítést is, a szemben lévő dombon van egy "szauna" (valami régi orosz laktanya maradéka, a helyiek nevezték el), ahhoz jó minőségű murvás út vezet, és onnan elég könnyen át lehet jutni a célponthoz.
Ha Söréd felöl közelítetek, akkor a javasolt elágazástól pár száz méterrel előrébb találtok valami kőipari céget. Ha annak a kapuja felett benéztek, látni fogjátok a "szaunát" a domb tetején. Sajnos nem volt egészen világos, hogy hol kezdődik az oda felé vezető út, de azt mondta, hogy ugyanúgy a buszmegállótól kell indulni, csak egy darabig tovább kell menni a műúttal párhuzamosan.
A többi a tietek, döntsetek merre mentek.
Álljon itt egy panoráma kedvcsinálónak.
[wapon beküldött szöveg]
Utolsó óra után egyből indultam. Gánt-bányatelepig buszoztam, majd onnan gyalog tovább a sárga jelen. Kb. 2-2.5km volt az út. Siettem, mert összesen 40 percem volt a busz visszaindulásáig. A szél óriási volt, a buszon ülve idejövet még hóvihart is láttam. Szerencsére csak kicsit volt sáros az ösvény. A kidőlt vadászlest hamar megláttam és a láda is meglett egy másodperc alatt. Visszafelé Gántra a fák közt megpillantottam egy tehénféle állatot, de úgy ugrált a fák között mint egy őzike. A mellékelt képen a rekonstruált verziót láthatjátok.
Kedves kis kerek erdő, de hát a Vértesben számtalan ennél szebb, érdekesebb környezet is van. Emellett abszolute drive-in cache, a kocsival - ha az ember nem kíméli - 20 m-en belül lehet a ládikót megközelíteni (ha pedig kíméli, akkor a sörédi úton hagyja és 1600 métert sétál egy érdektelen területen - közbülső megoldás nincs). A jó megközelíthetőség most jól jött a metsző, hideg szélben (a kocsiban írtam meg a ládanaplót), de a rejtés értékéből sokat elvesz.