Ágfalván, Soprontól 3 km-re található, apró határfalu. Maga a település egyike legrégibb írott emlékkel bíró helységeinknek. Már 1195-ben Dág név alatt a borsmonostori szerzetnek adományoztatott, 1390-ben Sopron város tulajdona lett. Keleten és délen a Soproni hg. vonulatai övezik, nyugaton pedig régen a vasfüggöny, mostanság pedig csak egyszerűen a határ van. A falu nevezetes még az ágfalvi csatáról is, az ezen a néven ismert ütközetet a soproni Erdészeti Egyetem diákjai és a hozzájuk csatlakozók vívták az osztrák csendőrökkel a trianoni diktátum bevezetése után és azt mindenesetre elérték, hogy Sopron és a környező települések népszavazáson dönthették el, hogy Magyarországhoz vagy Ausztriához kívánnak-e tartozni.
A láda a település fölé magasodó egyik dombon lévő kilátó közelében lett elhelyezve. Mivel a faluból mindenhonnan jól látható a kilátó azt akár "toronyiránt" is megközelíthető a kék vagy a piros jelzésen. Az út először a hegyoldalba épült utcákon vezet, majd a jelzést követve elhagyjuk a települést és az azt övező kiskertek mellet haladhatunk tovább. A kilátóból szép panoráma nyílik a közeli hegyekre!
A láda a kilátótól É-i irányba ( a szélerőművek irányába), egy kis úton lefelé haladva található meg!
Az úton egyébként vissza lehet jutni a faluba... bár a végén úgy tűnik kerítés van, de a kerítés és a bozót között - jobbra tartva - van egy kis ösvény!
Ha már itt jártok figyelmetekbe ajánlom az Árbesz rétet ami az alább olvasható koordinátákon található, mármint ennél már a rét közepetáján vagytok. Ez a terület a tavasztól őszig terjedő időben - de főleg tavasszal! - védett növényritkaságoknak ad otthont. Az erdész egyetemistákat rendszeresen hozzák ide tanulmányútra. Úgyhogy aki ügyes és szerencsés biztos szép fotókat tud készíteni majd
Ez a láda valahogy lemaradt a listámról, de még időben észrevettem és megkerestem. Az a mélyút, amin fel kellett menni az tényleg fotogén volt. Ott ahol jobbra kellett fordulni, egy érdekes tanyát lehet látni, körülvéve osztrák rendszámú kocsikkal. Fent minden csodás volt: a kilátás, a virágzó fák és az a rét ahol a kilátó van. Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.8]
Négynapos ládamaraton GCMM18 és GCMM08 begyűjtéséért 29/12. Összesen legyalogolt távolság: 47.3 km (11,5 + 12,4 + 14,1 + 9.3 km)
2. nap.
Hát ez elég durva volt... A két nyugati csúcs levadászása céljából 4 napot töltöttünk a környéken Köszeg központtal lévén ez tőlünk 360 km-re van.... Első nap zuhogó esőben meghódítottuk az Írottkő-t, másnap változott az idő, immár nem zuhogott az eső, ellenben a Soproni hegységben havazott, és nem 12 fok volt, mint előző nap, hanem 2 fok...
A nap 9., utolsó ládája adta magát, ha már GCBBNY multi utolsó pontja miatt eljöttünk Ágfalváig: irány a kilátó! Felfelé a "KILÁTÓ" táblával jelzett úton mentünk, lefelé viszont a láda megtalálása után a rejtő által is javasolt "toronyiránt" választottuk. Kár volt... Bár a kerítés tényleg megkerülhető, viszont az elmúlt napok esőzése miatt az agyagos talajon az utolsó méterekre teljesen úrrá lett a cipőnkön a sár, de szerencsére elcsúszás nélkül megúsztuk a visszautat...
Kőszegre visszaérve másodszor is egy rendkívül finom, igazi, nápolyi DOMINIK pizzával zártuk a napot.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. Bővebben majd otthonról... [g:hu+ 2.10.16]
Az Ágfalvi Presszóból indultam meg felfelé a kilátóhoz. A ládát könnyedén megtaláltam, rendben a helyén pihen, viszont a Logbook a sok össze-vissza logolás miatt betelt, ráadásul nedves is, cserére szorul.
Köszi a rejtést! :)
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (702 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.