Üdv! Elnézést, hogy egyszerű "halandó" kesserként beleszólok a nagyok dolgába, de szerintem ezt a sárdobálást amit már oldalak óta olvasok jobb lenne valami zárt, csak tagoknak elérhető fórumon művelni. Korábban is elriasztott ez a fórumolvasástól (gondolom nem vagyok egyedül az 1xű felhasználók közül), de úgy gondoltam, hogy az újraszerveződés talán megoldja ezeket a gondokat. Tévedtem, de azért néhány fontos dolgot is kimazsolázhattam: az új elnökség, a tagság, és a logo pályázat.
Tagság: Sosem gondoltam, hogy ilyen szerepet valaha vállalnék (ha a feltételeket 1x teljesíteném is), látva azt, hogy a szervezők sokszor mit kapnak a fejükre a fórumon és persze a vele járó munkát és felelősséget. Egyébként a 300 ládás megtalálás azonos elbírálását a bp-iekkel vidékiként én sem tartom teljesen fair dolognak. Hogy van külön pártoló tagság, azt tegnap tudtam meg H.Gábortól. Mivel sokat adott nekem a játék, úgy gondolom évente ezzel a jelképes összeggel támogatni amit szeretünk nem áldozat, hamarosan meg is teszem. Egyébként, ha valaki támogatni akarja a játékot úgyis megteszi akár tag akár nem az (láda karbantartás, felajánlások versenyeken, segítség a szervezőknek pl. pontok begyűjtése csak néhány amit már én is megtettem minden kérés nélkül szívesen).
Logo pályázat - Fairy: Mi egyszerű kesserek miért ne láthatnánk a terveket (név meg minden nélkül) szerintem abból semmi baj nem lehet, ha nem csak a végén a győztest látjuk a honlap új logójaként.
Nekünk sokat adott/ad ez a játék: olyan helyekre jutottunk el általa, amiket a gc nélkül sosem láttunk volna, és sok jó barátra leltünk. Egyszerű játékosként nem tudom, és nem is érdekel mit rontott el és miért szidják a korábbi vezetés, de mi nekik is köszönjük a versenyeket amiket szerveztek és hogy megszerettették velünk a gc-t! Az új vezetésnek pedig sok sikert és kitartást kívánunk! |