Ezután is megteszek mindent a közös szekér tolásáért amit a lehetőségeim engednek (hisz imádom A JÁTÉKOT, életem kitörölhetetlen részem már), de engedtessék meg nekem, hogy az elnökség által sugallt szellemiséget ne tekintsem sajátomnak és hogy tiltakozhassak ellene.
Egyébként nagyon sok ember osztotta meg velem a véleményét ez ügyben, mérgem is elszállt már, ezért úgy revideáltam az álláspontomat (és nem az elnökségi vicces levelek hatására!!!), hogy ládáim maradnak, én is maradok és megtörten, igen nagy csalódottsággal tudomásul veszem, hogy az elnökség kizárólag önmagát és önmaga szellemiségét kívánja szolgálni és nem a játékosokat, ezért ahogy eddig sem kértem soha semmit -sajnos egy eset kivételével- ezután sem fogok a nyugalom megőrzésének érdekében, így nem fogok témát adni a fórumok intoleráns, önző lovagjainak. Viszont én továbbra is megértek minden álláspontot és ezután is bárki fordulhat hozzám, ha tudok szívesen állok bárkinek a rendelkezésére gc ügyben!
A fent leírtak kizárólag a saját véleményemet tükrözik, a saját tapasztalataim és a saját értékrendem alapján! Kérek mindenkit, hogy ne ezek alapján formáljon véleményt, kizárólag saját tapasztalataira és saját értékrendje támaszkodva alakítsa ki azt!
[ előzmény: (66262) halaszkiraly, 2012.10.25 07:38:05] |