Egy új láda elhelyezésével kapcsolatos dilemmámat szeretném megosztavi Veletek - egy kissé rendhagyó módon.
Szomorú látni nap mint nap az utak szélén elhelyezett síremlékeket, koszorúkat kereszteket. Tudjuk, hogy ezeken a pontokon egy-egy élet múlt el, értelmetlenül és hirtelen. Sajnos a sokat autózó kessereket - többségünket - is folyamatosan fenyegeti ez a veszély :(
Az elmúlás emlékműveivel szemben a nyáron adtak át egy furcsa emlékművet az M3-as autópálya Horti pihenőhelyén, a Budapest felé vezető oldalon. A POI-k között megtalálhatjátok az emlékkövet és a történetet is.
Korábban én sem jártam ott, de tudtam a Születéskő létezéséről. Néhány hete beadtam moderációra tervként, gondolván, ha első körben átmegy, akkor elmegyek a helyszínre, és keresek egy alkalmas helyet egy láda vagy mikroláda számára. Az előzetes moderáció során 5/3 volt az elfogadás/elutasítás aránya, ezt én bíztató kezdetnek gondolván héten elmentem a helyszínt felmérni.
És itt kezdődtek a gondjaim:
A Születéskő a 60-as fogadó bejáratában - gyakorlatilag az ajtóban - áll. Az Ügy vitathatatlanul pozitív szellemétől teljesen méltatlan módon eltér a felállítás helye. A parkolóban bőven lehetett volna jobb rálátással, hangsúlyosabb környezetben elhelyezni, de - esetleg biztonsági okokból ? - valamiért ide "biggyesztették".
Nekem a kő elhelyezésének módja, közvetlen környezete nagyon nem tetszett, teljességgel méltatlan ahhoz a gondolathoz, amit létével képvisel :((
Mikroládát símán el lehetne helyezni 100 méteren belül, valamelyik fában - bokor alatt, de ez is elég veszélyes lenne.
Ugyanakkor a történet és a kő szellemisége, célja símán megérne egy megállást, amit - valljuk be - POI felkeresése okán ritkán tesz meg a kesser-nép ;)
Adjatok tanácsot, most akkor mi legyen?
- Maradjon POI, és ezzel sokal kevesebb látogatója/megismerője lesz?
- Legyen láda, kockáztatva a biztonságát?
- Adjam be virtuálisként? Bár erre ismert okokból gondolni sem merek :(
- Hagyjam a fenébe az egészet?
Segítsetek a dilemmám feloldásában - talán mindnyájunk érdekében!
Ha lehet, nem kérem a "teljességgel megengedhetetlen, szabályzattól eltérő módszer, stb, stb......" típusú ledorongolásokat, mert nem ezért osztottam meg Veletek a gondolataimat. Az érdemi kérdéssel foglalkozzunk.
Köszi, és bocs, hogy hosszú voltam
feri60
|