"v.ö. pontvadászat, pingpongozás pl. a GCUSER-rel, mozgók csomagtartóból logolása, stb."
A diskurzus most pont nem ilyen esetekről szól, így nem értem az összevetést. Véletlenül sem hasonlítanám össze a GCUSER kéthetenkénti megtalálását a GCRED, GCKEM vagy a GCDDK2 kéthetenkénti megtalálásával. Mint ahogy Parmerozpazepan és Hörcsög is írja, vagyunk, akik alig várjuk a lehetőséget, hogy újra kirándulhassunk a láda ürügyén. Mert cél nélkül kirándulni nem olyan szórakoztató, mint céllal. Ezért is játsszuk ezt a játékot. Nem pingpongozunk vele, hanem jókat gyalogolunk, biciklizünk. Ami, azt gondolnám, a láda célja.
"Hivatalosan annyiszor, amennyit a láda szabályai által adott keretek lehetővé tesznek." Miért tér el sokaknál a nemhivatalos álláspont a hivatalostól?
Ahogy V_Gábornak, úgy néhány moderátornak sem tetszik, hogy azok, akinek ez örömet okoz, a rejtő által kitalált szabály szerinti gyakorisággal rámozdulnak bizonyos, számukra szimpatikus ládára. Ezért V_Gábor most fontolgatja (vagy már meg is tette?) a két hetet egy hónapra emelni a kirándulós mozgókollekciójában és moderátortársak ezért sem engedtek át nemrég egy ládatervet, ahol szintén két hetet szeretett volna a rejtő előírni. :-(
Sosem értem azokat, akik húzzák a szájukat a gyakori mozgómegtalálások miatt. A céltalan, esetleg helyüket minimálisan változtató mozgóknál még csak-csak megértem, de a tematikusoknál? Mi lehet az oka? Csak nem az irigység? Ha valaki több időt tud ládakereséssel tölteni, mint az átlag, az elitélendő, ő se keressen, amíg más nem ér rá keresni?
[ előzmény: (38318) LionDaddy, 2022.01.04 18:55:59] |