Ha figyelmesebben elolvasod, én sem állítottam, hogy holnap elfogynak a ládák, akár 20 éves aktív játékot is feltételeztem. Csak egy bizonyos szempontból próbáltam érvelni amellett, hogy nem tartom jónak, ha egy merev koncepció alapján moderálják a játékot, épp a játékosok különbözősége miatt. Én pl az alapján választok többnyire, hogy egy nap alatt bejárható, tömegközlekedés+túra vagy biciklivel elérhető ládák legyenek, és ha lehet, dimbes-dombos területen. Ha bonyolítják, csak élvezem, szerintem sokkal izgalmasabb, he nem tudom, hol kötök ki, ha felkeresek egy ládát. Köbgyököt meg fejből nem tudok vonni, de van a PDA-n hozzá program, nem esem kétségbe. Ha hosszabb túrára mennék, a legutolsó szempont a geocaching, tekintve hogy leginkább télen van erre lehetőségem, és nem szívesen megyek máshova, mint Erdély, ott meg a hegyi ládák hóbiztos helyre kerültek. Értem ez alatt, hogy biztos nem találod meg a hó alatt :) Na jó, egyet kiástam, de csak azért sikerülhetett, mert olyan helyen volt, ahol fák is voltak, a rejtekadó fa beazonosítható volt a leírás alapján. Tehát nekem semmi kifogásom, ha több, bármilyen csalafinta budapesti multi lenne, mert itt lakom, még azon sem esnék kétségbe, ha kétszer is felkeresek egy-egy pontot geocaching címén. Azt hiszem, azzal sem vagyok egyedül, akinek általános lustaságában célt ad, segít, ha ládázni indul. És még hányféle szempont lehet, akiknek mind meg lehetne adni a lehetőséget a játékra. Igenis, lehetnek köbgyökvonós, hátraszaltós, verselemzős, ki-mit-tudós ládák, legalább mindenki választhat szabadon. Akinek meg minden pont kell, az vállalja, hogy köbgyököt von, hátraszaltózik, verset elemez, tud, és ne az legyen, hogy csak pár ember ízlése szerint rejthessünk, legyen az bármilyen magasztos eszme alapján meghatározott.
És ez nem egyéb, mint egy ember véleménye. Amit szívesen alárendelek a többség véleményének, aki ezt a játékot játssza - de nem szívesen egy maroknyi kövületének.[ előzmény: (31865) Yoss, 2008.04.07 19:15:27] |