Elnézted a célt.
Nem ellened/ellenetek akarok támadni, hiszen én megkeresek minden ládát, amit csak tudok.
Függetlenül attól, hogy most, vagy korábban melyik ország területén van/volt földrajzilag.
Egyszerűen nem értem, hogy egy játék fórumán mi a ******-nak kell politikai, etnikai, ideológiai, stb. dolgokról vitázni?
Nem itt fog eldőlni a világ sorsa.
Se te, se én nem tehetek róla, s nem tudok tenni az ellen, hogy egy adott város most Szlovákiához, Romániához, Ukrajnához tartozik közigazgatás szerint.
Az a baj, hogy ilyen fórumon, ahol érdemi döntést úgyse tudunk hozni (végrehajtani) a határok körül, kár feszültséget kelteni, táplálni egymás iránt.
Veled ugyan sose találkoztam személyesen, talán nem is fogok rövid földi életem során, de ettől függetlenül tisztellek, s szeretlek a magam módján, mint hasonszőrű barátomat.
Pedig Erdélyben (ami most jelenleg Romániában van)szerencsére volt lehetőségem sokat barangolni.
Nagyon tetszenek a hegyek, erdők, s amennyit tudok kommunikálni velük (románul gyakorlatilag 0 a tudásom...), az ott élő emberek is.
H.Gábort, Fairy-t pl. személyesen is ismerem, nagyon örülünk is nekik, ha Pécs környékén járva, ill. valami rendezvényen találkozunk.
Mégis zavar, mikor valami kisebb-nagyobb dologról megy a vívás.
Nem is igazán akarok erről beszélni, mert azzal is csak a felesleges vita folyik.
Egy régi rajzfilmből a zárószöveg legyen itt is az:
Szeressük egymást gyerekek![ előzmény: (66062) perRetZ, 2012.10.09 05:59:19] |