GCÉLET
Meg van az első vidéki véradónk. Köszönöm neki is.
Log: Megtaláltuk, köszönjük a lehetőséget.
Sajnálom, hogy ennyi idővel a megjelenés után, második helyezett tudok lenni. Kiskőrösön adtam vért, ahová a Kecskeméti Területi Vérellátó Központ szokott kitelepülni. Vidéki piros egyes :) [g:hu 1.6.2y]
[Jóváhagyta: Mizo6869, 2019.05.27 11:20]
Amikor megjelent a láda, azt gondoltam, mindenképpen ott fogok vért adni, ahol a füzetbe is írhatok. Aztán a rengeteg negatív vélemény a ládáról, a kötözködő írások a fórumon és az adódó lehetőség miatt a vidéki helyszínt választottam. Ezzel bizonyítom, hogy egy kisvárosban is van alkalmunk vért adni. A helyi vöröskereszt szervez kétnapos véradást negyedévente. A tegnapi gyereknapi hősképzés után, ma volt a második nap. Ezen kívül óvodákban, iskolákban és néhány nagyobb munkahelyen is van évi egy-egy alkalom a véradásra.
Az első véradásom 1984-ben volt. Egy autóbalesetben megsérült barátom szorult segítségre. A katonaság szabadsággal járó akciói után, az 1989-es temesvári forradalom sérültjeinek szervezett véradás volt emlékezetes számomra.
Később, amikor a haldokló testvéremnek szerveztünk véradást, akkor sokan szólítottak meg: "Én nem tudok most vért adni, de szólok egy ismerősömnek". Nagyon örültem ezeknek a szavaknak.
Én ezzel üzennék azoknak, akik szerint nem mindenki előtt nyitott a lehetőség a láda találatára. Biztos van egy barát, gyermek, unoka akit el tudsz vinni magad helyett. Legyen ez az Ő első alkalma, amire majd örömmel emlékezik.
Ja! Ez nem geocaching? Szerintem megismerhetjük milyen egy véradó állomás és az eljárás, aminek a végén vért adhatsz. Nekem ez geocaching. |