2019-ben avatott be Toti a ládázás művészetébe, azóta töretlen a lelkesedésem az új túrák és ládaélmények iránt.
Számomra egy geoláda nem annyira fizikai mivolta és az ajándékok miatt érdekes, sokkal inkább egy fantasztikus idegenvezetőnek és túraszervező társnak tekintem. Olyan helyeket ismertem meg az utóbbi időkben a ládák által, amiket még a lokálpatrióták sem ismernek az adott tájegységen.
Rengeteg segítséget nyújtottak kesser társaim magashegyi túraszervezésnél is, hisz az aktuális logok hihetetlen sokat tudnak segíteni abban, hogy melyik irányba, hogyan érdemes nekivágni az adott csúcs meghódításának. Ez utóbbi a legkedvesebb elfoglaltságom, a magashegyek között érzem leginkább otthon magam, ebből adódóan már több ládát is helyeztünk el magashegyen.
Igyekszünk minden Geocaching versenyre eljutni, nem annyira a versenyszellem csábít, hanem a remek szervező társaság, bár volt, amire már neveztem is, akkor 5. helyet értünk el Totival és Abacusszal a GC40FV 2021 Rudolf-tanya: Hosszútávon - itt maradandó élmény volt Radpeter arca, amikor a finishben kinyúlva lefolytam a szervező asztalon, mire ő végtelen nyugalmat sugározva csak mosolygott :)
GC42FV 2022 Bükk: Hosszútávon 2. helyet ért el Toti és Abacus, itt már nem neveztem, de jó részét végig kocogtam velük, ami hatalmas élmény volt.
GC45FV 2023 Börzsöny: Hosszútávon Abacus hiányában ketten indultunk Totival, és legnagyobb meglepetésemre 2. helyet értünk el <3
Imádtuk a 2021-es 20 éves jubileumi ládákat, sikerült mind felkeresni, főleg a 20 km-es ládák adták a legnagyobb élményeket, melyek nagy részét geoversenyre felkészülésként futkároztuk végig.
A tájak bemutatásán túl az tetszett a leginkább, hogy a pontokat QR kóddal nagyon hatékonyan lehetett logolni és keresni - erre a technikára a jövőben is nagyon lelkesek lennénk.