Megvan, köszi!

Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.10]

Zakopaneból indultam gyalog, hajnali 4-kor még volt ingyenes parkoló, és a Tátrába való belépésért sem kell még ilyenkor fizetni. Parkolóból parkolóba érkezve 29,26km -t és 2280m szintemelkedés mért a garminom, 12.5 óra alatt. A teljes Sas utat bejártam. Annyira nem nehéz, mint amilyen a híre. Viszont sokan vannak, gyakran lassan lehet haladni és nehezen lehet előzni.

Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.0]

Minden évben családi nyaralás közben kinézek egy napot pihenésre, ilyenkor elmegyek egyedül túrázni. Idén a Sas-útra esett a választás, ezért a Zakopanei szállásunkról az első busszal elindultam Kuźnicebe pihenni. (HAHA :)

6:43 Kuźnice (A nemzeti park belépő 5 helyett már 10 zloty volt, lehet kártyával fizetni)

8:04 Murowaniec

8:33 Czarny Staw Gąsienicowy (a tó déli oldalán jutott eszembe hogy én itt is ládát kerestem volna, de már nem mentem vissza érte hogy korábban kezdhessem a Sas-utat)

9:57 Zawrat (sokan voltak ezért inkább gyorsan tovább mentem, így elfelejtődött a táblán a jelszó részlet. Itt még azt gondoltam hogy azt majd a netről összeszedem)

12:07 Kozi Wierch (csúcs csoki)

13:24 Zadni Granat (Itt jöttem rá hogy meg kéne nézni a képeket hogy tudjam hol a láda, de sajnos térerő nem volt, sok ember viszont igen, ezért próbáltam egy ideig koordináta alapján keresgélni, de aztán feladtam.)

14:02 Skrajny Granat

15:55 Krzyżne (az út sas-része tehát kb. 6 óra volt)

18:27 Murowaniec

19:42 Kuźnice

Jó hosszú és fárasztó túra volt, de bármikor visszamennék, viszont mivel mostanában sajnos nem fogok tudni, kérném szépen a kedves rejtőt hogy fogadja el a találatom. :)

Köszönöm!

Ha valakit esetleg érdekel itt megnézheti az útvonalam:

https://www.alltrails.com/explore/map/orla-perc-2024-07-26-4e8eaf8

[Jóváhagyta: Mikulás, 2024.08.18 21:05]

Szép emlékek 2009-ből... Zsorzs születésnap a Sas-úton és a többi :-D

Régi álmom vált valóra, sok éve már megvolt a terv, de valami mindig keresztül húzta, legtöbbször az időjárás. A eredeti csapat 3 tagja kiegészült 9 főre, így kellemes felhős napsütéses, szép időben, kiváló társasággal a Gránát-csúcsokig jutottunk, hanemis végig a Kereszt-nyeregig, de ezt nem ecsetelném, mert Lelcache barátom már részletesen megtette, de végre megízlelhettem ezt a jó kis mászós utat. Biztos visszajövök még! Köszi a rejtést!

Jó élmény volt, köszönjük szépen az idegenvezetést! Lelcache tökéletes logját nem tudom überelni. Láda szuper állapotban van. köszönöm szépen hogy eljuthattam ide is!
Évi ♡ Toti

Hosszú idő, és sok időjárás és covid miatt elhalasztott időpont után újra kirándulhattam itt egy jót, ezúttal Alíz, GeoÉvike, Toti, Zsolti, Gábor, Csaba, Márk és Péter társaságában.

Az idő nem volt tökéletesnek mondható. Még induláskor is esőt jelzett kora délutántól az időjárásjelentés, de végül szerencsénk lett, és egy csepp eső nélkül sikerült abszolválnunk a túrát. Voltak velünk kezdő magashegyi túrázók is, ami azért okozott némi gondot az előrehaladásban.

Mivel egyik menedékházban sem kaptunk helyet, így Zakopane-ból kellett indulnunk, ami eleve vert helyzet a fentről indulókhoz képest. A sok szint megspórolása okán a felvonóval mentünk fel a Gáspár-csúcsra. Innen indult a túra. Sajnos a tökörészésnek, és nem összehangolt megállásoknak köszönhetően nagyon lassan haladtunk előre, és a Zawrat nyeregbe csak 11-kor érkeztünk meg. Ez meg is pecsételte az előrehaladási lehetőségünket, mert itt már hatalmas embertömeg gyűlt össze.

Különben a Gáspár-csúcs - Zawrat szakasz nagyon tetszett. Itt még nem jártam. A különös időjárási körülmények pazar látványosságot tartogattak. A gerinc egyik oldala teljes ködbe burkolózott. Alattunk nagy puha paplanként látszottak a felhők. A másik oldalon teljesen tiszta volt a levegő. Leláttunk a völgyekbe, és a tengerszemek is csodálatos látványt nyújtottak. A Zawrat előtti láncos szakasz is nagyon klassz. Egyetlen szépséghiba, hogy menetiránnyal szemben kényszerültünk haladni, ami nem lett volna baj, ha korábban érkezünk, de ekkor már elég rendes forgalom volt a rendes menetirányban is. Szóval itt is kellett várnunk, a kötelező elsőbbség adás miatt.

A Zawrat nyeregtől kezdődött csak az igazi kihívás. Itt már két társunkat el is vesztettük, akik inkább lementek a kéken a Murowaniec házhoz.

Nagyon klassz ez a rész! Élveztem a mászásokat! Sok helyen felújították a láncokat. Érdekes légköri jelenségben is volt részünk, a ködkísértet megcsodálásában. Eddig egész életemben egyszer láttam ilyet. Nagyon érdekes volt!

Sok helyen visszajöttek az emlékek az előző túrámról. Felismertem a mászások nagy részét. Nagyon jó volt ezeken a nehezebb szakaszokon megint le-fel közlekedni.

Sajnos az ide látogató turisták jelentős része nem tudja felmérni saját korlátait, így többször is kénytelenek voltunk 40-50 percet ácsorogni egy nehezebb le, vagy felmászásnál, mert valakik nem voltak képesek lemászni egy adott szakaszon. Ezzel teljesen megakasztották a sort, mert itt előzni sajnos lehetetlen. Sajnos a szél is fújt, így nem volt valami kellemes hosszú időn keresztül mozdulatlanul ácsorogni. Fogyasztja is az energiákat.

Az egyik kitettebb, meredekebb lemászásnál egy srác előttünk, halál félelemmel, hörögve kapaszkodott a láncokba, a félelemtől teljesen megmerevedve. Egy idő után helyet kértem magamnak, alá másztam a láncokon, és a lábait pakolgatva kimentettem a szorult helyzetéből. Így megindulhatott a sor is. A srác végtelenül hálás volt, rengetegszer megköszönte, hogy lehoztam.
Nem tudom, aki ennyire fél a magasságtól, meg a kitett helyektől, miért jön el a Tátra, legnehezebb útjára? Nyilván olvasott előtte róla, tudta, hogy hova jön.

A lassú haladásnak köszönhetően 17 órára értük el a Gránát csúcsot. Innen már nem mehettünk tovább, így a sárga jelzésen leereszkedtünk a Murowaniec házhoz.

Itt ettünk egy meleg káposztás ételt, és indultunk lefelé Zakopane-ba. 21:40-re értünk le a városba. Nagyon hosszúra sikeredett ez a túra.

Összesen 22km-t gyalogoltunk. Nagyjából 1200m szintemelkedést, és 2200 szintvesztést gyúrtunk bele a lábunkba. Mindez 15 óránkba telt.

Örülök, hogy újra eljuthattam ide!

lelcache

2 hetes, teljes Magas-Tátra bejárás nyitányaként jártunk ezen a fantasztikus úton Évivel és a barátainkkal. Részletek Lelcache logjában. [Geoládák v3.12.10]

Megtaláltam.
Köszi a rejtést!
[g:hu+ 2.7.11]

Ebben a pillanatban álmodom éppen harmadjára, hogy eljött a hajnal, kelni és persze indulni kell, sőt fejben már neki is rugaszkodom, már szinte feszül az izom, izzadok, mire észreveszem, hogy még az ágyamban fekszem és csak a csillagokat látom, ha kinézek az ablakomon. Hajnal 4 óra, remek, még van 20 percem a "hivatalos" ébresztőnkig. Aludni természetesen már nem tudok, nem is érdemes, amennyi pihenésre szüksége volt a testemnek, már összekaparta az éjszaka. Egy perccel a csendet kegyetlenül szétromboló ébresztő előtt kinyomom a telefont. Kelünk, pakolunk, igaz már nem kell sokat, az este összeraktunk szinte mindent. A lényeg kesztyű, víz és csoki, a többi már csak luxus. A szomszéd szobában, egész éjjel csapkodták az ajtót és egy fickó olyan disszonánsan horkolt, hogy az már, már művészinek is nevezhető. Tanító célzattal, de inkább csak elégtételként jól bebaszom a szobánk ajtaját miután kilépünk rajta, hiába no, egy kis genyaságért nem kell a szomszédba mennem. 8 perc alatt legurulunk a II. János Pál pápa körforgalomhoz és miután áttanulmányozzuk a parkolás mikéntjét gyorsan felugrunk az egyik kisbuszra, ami potom 5 Zlotyiért elvisz a túránk kiinduló pontjára, Kuznicéra. Ez a táv nem hosszú, olyan 2 km lehet, de dög unalmas, és ahogy egyik, nagy életbölcsességgel megáldott nagybátyám szokta mondani "Jó lesz az az erő még szarni is!". Igaza van! Kifizetünk fejenként 6 helyi fabatkát a hajnalos néninek a nemzeti park bódéjánál és már indul is a reggeli torna. 5:20, pont időben vagyunk, nem kell a lámpa, már bőven pirkad. Viszonylag széles, erdei úton hatalmas fenyőkkel szegélyezve indulunk felfelé, elég meredeken, de még túlteng az energia. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez csak az előjáték, annak is a legeleje, szóval visszafogjuk magunkat és nem rohanunk, nagyon sok van még előttünk. A nap első sugarai valahol félúton a Murowaniec ház felé találnak ránk, remélem ők is annyira örülnek nekem, mint én nekik. Hűvös a reggel, olyan 10 fok lehet, és mivel nem akarok cipekedni rajtam csak a minimál rövidnadrág és póló van. Nem szeretek túl sok ruhát vinni, inkább kibírok 10 percet a hidegben, minthogy egész nap cígöljem a felesleges rongyaim. A számításom itt szerencsére bejön, néhány perc után már nincs hideg, "fűt az emelkedő" és amint elkezdenek a nap első sugarai simogatni már komfortosan is érzem magam. Egy kellemes lejtőn lecsorogva - amiről tudom, hogy a túra végére csodálatos módon emelkedővé fog válni, és én gyűlölni fogom ezért - érkezünk a környék egyetlen turistaházához. Tömeg még nincs, de már gyülekezik a nép, aki a gerincre igyekszik, korán indul. Folytatjuk utunkat a kéken és hamarosan elérjük (az egyik) Fekete-tavat, ahol a mai nap első geoládáját is begyűjtjük, illetve csak a pótjelszót, mert a rejtekadó szikla éppen egy srác reggelizőasztalává válik. Ezzel el is érünk a mai túránk talán egyetlen sík szakaszához, no nem kényeztet hosszan, csak, amíg megkerüljük a kis tavat, lehet vagy 500 méter. Távban alig van valami a napunk főszereplőjének kiinduló pontjáig, a Zawrat-hágóig, de szintben annál több, olyan 400 méter emelkedést kell legyűrnünk még innét. Ebből az irányból először és utoljára 2002-ben közelítettem meg a beszállót, így meglepetésként ér, hogy már itt is láncok kísérik az elszánt túrázókat. Még egy picit, még egy picit, feszüljön az az izom, dolgozzon a szív, lassan vége a bemelegítésnek, legyűrtünk vagy 1000 méter szintet, egy porcikánk sem reklamálhat, hogy nem volt ideje felébredni. Ezen a ponton azért többen megpihennek, erőt gyűjtenek a továbbiakra, ami nem is árt a Sas-úthoz. Merthogy ismét az Orla-perc a cél, immár negyedszer sodor a jódolgom erre a gyönyörű gerincre. Azt hiszem, mindenre emlékszem a korábbi látogatásokból, de mint az a későbbiekben kiderül, némileg megfakult már a kép, legutolsó, 2016-os ittjártam óta. Nagy elánnal vetjük magunkat a lánccsörgéstől hangos sziklatengerbe. Még nincs tömeg, még egyszerű a kezdés, itt még a többségnek nem remeg meg a lába. Az első érdekesebb lejtő és létra a pici hágóban már összehozza a népet. Szerencsére itt még egyirányú az út, szembe nem jöhetnek. Egy elsőbálozó srác annyira szenved előttem, hogy szinte meg is sajnálom. Látszik rajta, hogy dolgozik az adrenalin a vérében, küzd a tériszonnyal, kevés a lépésbiztonsága. Nem feltétlenül kezdőknek ajánlott ez az út, de nagy elismerés jár azoknak, akik így is végig tudnak menni rajta. Persze én türelmetlen vagyok, nincs kedvem senkire várni, így szépen elmászok mellette és még néhány lelkes versenyző mellett a sziklán, nem zavarom őket, a láncra nincs szükségem. Tartunk egy csokinyi pihenőt a kötelező "meg kell tartanom a sziklát" fotó kedvéért, majd csorgunk tovább. Mászunk, ereszkedünk, előzünk, fotózunk, ennyi most csak a dolgunk, nincs más feladat. Élvezzük a helyet, élvezzük a hegyet. A Gránátok előtt leelőzünk még egy magyar csapatot, és megnyugtatom őket, hogy innét már nincs sok az útból. Kati, azt mondja, hazudok, de én magabiztosan állítom, hogy még van itt egy emelkedő és utána már pite az egész. Nos, magabiztosan tévedek. Rábeszélem őket a továbbhaladásra, és csak utólag remélem, hogy nem akarnak eltenni láb alól ezért a húzásomért. A Gránátoknál megkeresem a geoládát, hamar elő is kerül, az utolsó bejegyzés a füzetben kereken 1 évvel ezelőtti, micsoda véletlen, kb. 3 óra különbséggel vagyunk itt ennyi idő múltán. 5 perc pihenő, érzem, hogy fogy az erő, jólesik a könnyebb szakasz, csak nem tart sokáig. Jön a meglepetés. Csúszós ereszkedést követő meredek mászás, huh, ez kiesett a fejemből. Még fel-le mászunk vagy egy órát, nem értem, hova lettek ezek az emlékeim. Utolérünk egy kis csapatot, egy lány nagyon szenved, ferrata szettel kötözgeti magát a lánchoz, megint indul a tökölődés. A reggeli kevés türelmem is már a múlté és bosszant, hogy nincs annyi intelligenciája az embereknek, hogy előzékenyen előre engedjenek, mikor toporgunk mögöttük. Vagy 10 perc szarakodás után, el tudunk zergéskedni mellettük, nem veszik jó néven, de őszintén szólva leszarom, a láncot nem érintjük, nem keresztezzük az útjukat, egy szavuk nem lehet. Hamarosan az utolsó nagy fal aljába érünk, legalábbis minden porcikám reméli, hogy ez az utolsó. Kicsit elfogytam erőből, Kati megy elől, gyorsabb nálam, de ő is a végét járja. Minden izom feszül a testemben, amikor nem megy lábból, kompenzálok karból és fordítva, mindig van, aki egy kicsit lustálkodhat. A csúcsról már tényleg csak egy pici libikóka vár a Kereszt-nyeregig, a Sas-út végéig. Ez már csak játék, tudom, hogy vége a nehezének, nem is baj, a vizem is majdnem elfogyott már, pedig elcígöltem 3 litert. Katinak a kislábujja fáj, nekem a sarkam, de nem túl érzékeny veszteségek ezek, tekintve, hogy min vagyunk túl. Ezúttal 4,5 óra elég volt a Zawrattól idáig, nem rossz, tekintve, hogy nem igazán siettünk és 7 óra a kalauzidő. Most jön a levezetés, mégpedig az a fajta, amit már a háta közepére sem kíván a megfáradt turista. Meredek lejtő, had dolgozzon még egy kicsit az agyonterhelt comb. Elvileg 2 óra 20 perc ide a Murowaniec ház, de én már a számban érzem a túlárazott, de legalább megfelelően felvizezett sör ízét. Gyors tempóban ereszkedünk a pici tóig, amire csak azért emlékszem, mert tudom, hogy innét még jön egy rövid felfelé keresztül a gerincen. Feltöltöm az egyik palackomat jóféle patakvízzel, már elég melegvizet ittam a hátizsákból, ez pedig kellemesen hűvös. Kanyargunk felfelé a rövid emelkedőn és már látjuk a házat, huh de mocsok messze van, nem került közelebb az évek alatt. Nem baj, minden lépéssel közelebb vagyunk. Még néhány kanyar és máris a hömpölygő tömegben találjuk magunkat. Mindig elképedek rajta, mennyi ember verődik itt össze, olyan, mint valami fesztiválon. 10 percet állok sorba a 9 Zlotyis sörért, de megéri, minden korttyal fittebbnek érzem magam. Vagy fél óra pihenés után nekilátunk a maradék néhány kilométernek az autóig. A reggel már emlegetett csoda emelkedőn mászunk ki a ház otthonául szolgáló nagy teknőből. Siklik az emberkígyó, végig, ameddig a szem ellát, mintha valami plázában lennénk nem is a hegyen. Picit újítunk, a sárgán indulunk lefelé, nem a kéken, fő a változatosság. Gyorsítunk, gyorsítunk, míg azon nem kapjuk magunkat, hogy már kocogunk. Jól esik, kevésbé terheli a combizmokat a sok fékezés. Utolérünk egy kis csapatot, akik nagy zsákjaik ellenére feszes tempóban haladnak lefelé. Az egyik srác megelőz, majd lassít, én előzöm őt. Mondom neki, hogy ne add fel, jó ez a tempó, azt mondja oké és elkezdünk rohanni. Szinte sprintelve tesszük meg az utolsó 10 percet, repülünk az embereket cikkcakkba kerülgetve. A lejtő ellenére szúr az oldalam és izzadok mire leérünk Kuznicéba. Kati is utolér és innét már tényleg moderált tempóban csorgunk le az aszfalt mellett a kocsiig. A mérlegünk 12 óra gyaloglás 26,7 km 2100 m szintemelkedés és hasonló szintvesztés. Jó kis kör volt, azt hiszem picit alábecsültem, de nem először csinálok ilyet és bizonyára nem is utoljára...

Gyerek koromba Szüleimmel az évek során megmásztuk szinte az csúcsot a Tátrában, akár volt rá út, akár nem. Emlékeim szerint ez az útvonal a nehezebbek közé tartozott.
Az emlékek nem csaltak.

Köszönöm a rejtést!

Életem eddigi legnagyobb kalandja volt, de csak második neki futásra sikerült teljesíteni.
Az első támadásunk 2018-ban volt, amikor érkezésünk estéjén rengeteg hó hullott szeptemberben. Tudtuk, hogy abban az időben életveszélyes lenne neki vágni az útnak, de azt gondoltuk, hogy a Zawrat-hágóig - a Sas-út kezdetéig - azért felmegyünk, ha már eljöttünk. A Murowaniec-házból indultunk, de a nagy hó a csapat felét vissza fordította. Ketten - akiknek volt hágóvasa - folytattuk az utunk. A feltámadó hóvihar, a helyenként combig érő hó, illetve kb. 500m/h-s tempónk nem zavart bennünket. Az viszont igen, hogy a hó nagyon sok helyen betemette a turista jelzéseket, illetve percek alatt a lábnyomainkat is. Azt pedig pontosan tudtuk, hogy a Magas-Tátrában eltévedni nem egy életbiztosítás. Ezért még a láncos részek előtt mi is visszafordultunk, így pár felszakadt köröm és kékfolttal megúsztuk a kalandot.
A következő évben már nem a Murowaniec-házban foglaltunk hónapokkal előre szállást, hanem augusztus végén 3 napra Zakopane-n. Kora reggel az első felvonóval felmentünk Kuznice-ből a Gáspár-csúcsra, ahonnan leereszkedtünk a gyönyörű Fekete-tóhoz, majd irány fel a most sokkal barátságosabb arcát mutató Zawrat-hágóig. Itt megpihentünk egy kicsit, hogy újult erővel kezdjünk neki a régóta bakancs listás útnak. Számomra a Sas út eleje (Honoratka-szakadék) volt a legfélelmetesebb, ahol egy ferde, sima sziklán kellett menni, és nem volt semmilyen kapaszkodási lehetőség. A Sas-út többi részét már sokkal biztonságosabbnak éreztem, mivel mindenhol volt természetes vagy mesterséges kapaszkodó.
Sok turista volt, emiatt lassú volt a tempó, de mi sem siettünk és legalább volt időnk fotózni. A Gránátos után úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a sárgán, mert már kifogytunk az innivalókból, illetve nem akartuk, hogy a Sas-úton sötétedjen ránk. Hét óra után értünk a Murowaniec-házhoz, ahol nagyon jól esett a vacsora. Fejlámpákkal tértünk vissza Kuznice-re (onnan autóval vissza a szállásra). Kereken 40.000 lépés jött össze a nap végére.
Másnap elromlott az idő, esett az eső, így csak egy pár km-es levezető túrát tettünk, és hálát adtunk az égnek, hogy az előző napot szárazon megúsztuk!
Az ott tartózkodásunk első és utolsó napján is láttunk mentő helikoptert. Később tudtunk meg, hogy aznap öten meghaltak, és több mint százan megsérültek villámcsapások miatt a Tátrában :( A Zawraton lévő jelszó részletet még lefotóztam, de a második pontnál muglik is voltak, illetve a többieket sem akartam feltartani a keresgéléssel, így a képek alapján kérném az elfogadást. Köszönöm.

[Jóváhagyta: Mikulás, 2023.01.03 14:57]

Csodálatos út! Köszönöm a rejtést! :)

Az "Egyéb variációk" részben az első változat átmenetileg nem járható:
http://www.magas-tatra.info/2018/05/sziklaomlas-miatt-lezartak-svinica.html

Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]

Meglett. Jó hosszú volt.

Igen kemény hegyi túra után megfáradva, bár törve nem, pár vízhólyaggal és sok élménnyel gazdagodva tértünk nyugovóra. Egyszer elég volt.

Tudtátok, hogy állítólag a világ harmadik legnehezebb turistaútja?

Egy kicsit bővebb leírással készültem, hátha szemezget belőle a következő csapat:

Itthon már hetekkel a hétvége előtt tervezgettük Tücsivel ezt a túrát. Végül hatan vágtunk neki. Sok tapasztalatot beszerezve végül úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Kasprowyra lanovkával, mégpedig előre megvásárolt jegyekkel a www.zakopaneinfo.hu/ oldalon. Kb. 5780 Forintnyi Zlotyiba került amit egy kicsit nehezen vett be a gyomrom, de amikor odaértünk igencsak jól esett kikerülni a 20-25 méteres sort és az első vendégeket szállító lanovkával fellibbenni. Kb. 5 kilométert és 900 méter szintemelkedést spóroltunk meg.
A körforgalomnál a napi parkoló 25 Zlotyi volt, fejenként 3 Zlotyiért hozott be a bácsi a felvonóhoz minket. Vigyorgott a kocsiban, mint a tejbetök, biztosan imádja a főszezont.
A lanovka végállomásánál a mosdóért megint elkértek 2 Zlotyit, ha jól emlékszem. De mivel előttünk pár perccel vitték csak fel a személyzetet észre sem vettem kifelé menet, hogy akkor foglalja el a helyét a wc-s néni.
Az első lanovka 7:50-kor indult velünk, kb. 8:10-kor már el is kezdtük a túrát. Rögtön az elején zergék tanyáztak, hagyva, hogy fotózzuk őket. MaciLaci nem volt, pedig a Yellowstone park őrét tutira láttuk!
Számomra meglehetősen nehéz út volt az eleje, de Mathau megnyugtatott, hogy végig ilyen lesz. :D Fel a hegyre, le a hegyről, aztán újra fel... Nem kedvezett a tüdőmnek. Kb. 2 óra múlva értük el a Sas-út elejét. Már ott rengetegen tanyáztak és az embersereg végigkísért minket az egész úton. Rengetegen voltak fent. Ez nagyban hátráltatott még engem is, mert sok helyen egyszerűen ki kell várni a sort és a legtöbben odafigyeltek arra, hogy két rögzítés között csak egy ember legyen. Sokszor azt gondoltam, hogy túl nagy távolság van a rögzítések között. Egyébként a tartó részek tökéletesen rögzítettek, egyik sem mozog, nagyon biztonságos, de javallott e túra előtt egy másik magas-tátrai csúcsot megmászni valamint egy via ferrata sem hátrány.
A Sas-út 4,3 km-ére 7 óra szintidőt mondanak. Szükség is van erre, sok helyen tolatva vagy fenékre ülve lehetett csak biztonságosan közlekedni. Ja és alacsonyaknak nehezített a pálya, szerintem 5 centit nőttem a nyújtózkodásoktól. Apropó biztonság! Kb. az út negyedénél jártunk amikor érkezett egy mentőhelikopter, hallottuk, hogy a közelben köröz aztán láttuk, hogy leszáll a szlovák oldalon a tó mellett, de nem állította le a motorját. Kb. 10 perc után továbbszállt. Amikor felértünk a Kecskehegyre (Kozi Wierch) láttuk a vérfröccsenéseket... Nagyon jó, napos időnk volt, de az árnyékos oldalon több helyen nedves volt a kő. Biztonságérzetet ad, hogy a vonulatról több helyen is, mindkét irányba van menekülőút. Igaz, az sem egyszerű, de van. Számomra a túra nehézségét szimbolizálja a szakadt nadrágom, lehorzsolt vadiúj bakancsom, a telefonom széttört kijelzője és mindkét térdemen a lilafoltok.
Leérkezve a hegy aljára még mindig 11 km gyaloglás várt minket az autókhoz. Egy rendkívül monoton, unalmas egy idő után, főleg mert nagyon kell figyelni, hogy hova lép az ember. Sok helyen kővel van kirakva az út ami egyrészt inoghat is, másrészt nagyon rossz az ízületeknek. A tapasztalt "sas-utas" Mathaura hallgatva hoztunk elemlámpát magunkkal ami a végére igencsak jól szolgált.
Bő 12 óra volt még lanovkás könnyítéssel is az út, hosszabb pihenést be sem iktattunk. Na és ami azután következett azért Iron woman címet kaphatnék. Hozzá tartozik a történethez, hogy előző éjszaka körbejárt a pálinkás üveg, ezért iszonyatos fejfájásom volt este. Hajnalban a kelleténél korábban fent voltam, mert izgatott az út, szóval Tücsi szavaival élve "kibaltázottul" kellett volna még pár óra alvás. Na de mi hazautazunk a túra után! A Tátrát másik irányba megkerülve, beköszönve "minden" szlovák falvacskába még 6 órás vezetés várt rám. Hőseim mellettem próbáltak szóvá tartani és figyelmeztetni minden szerpentin kanyarjára és típusára, valamint az út mellett kedvesen várakozó állatokra.
Végül picik kópékáink kettő órácskát hagytak nekem aludni reggelig.

Köszönöm a rejtést és túratársaimnak az élményt!

Remek társasággal, élvezetes hegymászáson vagyunk túl. Mindenkinek egyszer érdemes kipróbálni. Csodálatom Mathau előtt, aki harmadszor teljesítette a túrát.

Ha csak kb. másfél órád van, akkor sem reménytelen... ;-)

Egy fejkamerás video a Sas-útról.

Megismétlem - Ki készül menni errefelé??